|| ॐ श्रीपरमात्मने नमः ||

Maharsi Gargácsárja

Srí Gargaszamhitá

|| श्रीहरिः ||

A Gargaszamhitá jelentősége

Első fejezet

A Gargaszamhitá megnyilvánulása

Örök hódolat a Krisnát istenüknek valló vrisnik nagy szellemiségű tanítójának,

Srímadgargakavísának! 

Saunaka így szólt:

Brahman! Már részletesen hallottam a Puránák fülek gyönyörűségét növelő, magasztosabbnál-magasztosabb jelentőségét a Te szádból.

Most figyelmesen átgondolva mondd el nekem Gargamuni szamhitá-jának kiváló lényegét.

Hej, pompás Gargamuninak ez az isteni szamhitá-ja, melyben sokféleképpen jelenik meg Rádhá és Mádhava teljessége.

Negyedik fejezet

Sándilja elbeszéli Pratibáhunak a Gargaszamhitá-t, Sríkrisna megjelenik és kegyet ad a királynak, a királynak fia születik, a Szamhitá jelentősége

Mahádéva így szólt:

Srímunísa szavait hallva az örvendő király a bölcs előtt meghajolva így kérlelte: Hé Muni! Oltalmadba ajánlom magam,tégy róla, hogy fiam legyen,gyorsan kezdj bele Hari Szamhitá-jának az elbeszélésébe!

Munivara meghallgatva a király kérését a Szamhitá elbeszélésére alkalmas építményt emeltetett a Jamuná partján, ezt hallván Mathurá lakosai odasereglettek.

Sríjádavéndra a nagy király az elbeszélés kezdeti és végső napján a bráhmanáknak ajándékokat osztott szét és kiváló étkeket szolgált fel nekik. Sándilja Muníndrának kocsikat, lovakat, ajándékokat, teheneket, elefántokat, ékköveket és egyebeket adományozott hódolva a király.

Hej Szarvamangalé! Ekkor Sándilja belekezdett az általam elmondott Srígópálakrisna ezer nevének minden hibát elhárító felsorolásába.

Mikor a történet befejeződött Sándilja utasítására a királyok királya bhaktival áthatva Vradzsapati Srímadanamóhaná-ra összpontosította a figyelmét. Ebben a pillanatban Prijával és a kísérőivel együtt megjelent a bambuszfuvolát tartó, sötétkék színű, tízmilliónyi Szerelemistent is mámorba ejtő Krisna. Sándilja a királlyal és az összes hallgatóval együtt meglátva a megérkezettet azonnal köszöntötték és a megfelelő módon dicsőítették.

Sándilja így szólt:

Vaikuntha magasztos játékosát, a lelket elragadót, az istenek által tisztelt minden feletti nagyszerűt, a tehénpásztori játékban elmerültet önfeledten szolgálom, Gólóka Világának Ura előtt fejet hajtva tisztelgek.

Pratibáhu így szólt:

Gólókanátha, Girirádzsapaté, Parésa

Vrindávanésa, Örök Öröm Játszója!

Rádhápaté! híred Vradzsa női dalolják

Góvinda, Gókulapaté! dicsőség legyen tenéked!

A királynő így szólt:

Vrindávanésa, Rádhésa, Purusóttama, Mádhava!

Jólétet adsz a bhaktáknak ,a Te oltalmadba ajánlom magam.

A hallgatók mind így szóltak:

Hé Srínátha, hé Ddzsagannátha! bocsásd meg a vétkeinket! Adj kiváló fiút a királynak, nekünk pedig a lábaid iránti bhaktit.

Mahádéva így szólt:

Hé Dévi! ekként végighallgatva a dicsénekeket a bhakták szeretetétől ellágyult Bhagaván felhőhang mélységű hangján megszólította az előtte hódolókat.

Sríbhagaván így szólt:

Muníndra! Hallgasd a királlyal és minden egybegyűlttel együtt a szavaimat, a mondandóm mindannyiótok számára gyümölcsöt fog érlelni.

Brahman! Ez a Garga által elmondott Gargáról elnevezett szamhitá minden hiba elpusztítója, erényekben bővelkedő, a négy emberi életcél gyümölcsét megérlelő. A Kali korszakában bárki is bármire is vágyik mindenkinek azt, pont azt meg fogja adni a Srímuni Gargaszamhitá-ja.

Siva így szólt:

Ahogy elhangzottak a szavai Mádhava Rádhával együtt eltűnt. A muni, a király és a hozztartozók valamint a hallgatóság elragadtatott állapotba kerültek.

Hé Prijé! Sándilja az adományként kapott ajándékokat szétosztotta Mathurá lakosai közt,majd a királyt megnyugtatva ő is láthatatlanná vált.

Ezt követően a király ragyogó magot vetett el a királynő méhébe,majd elérkezve az idő az erényes tettek következményeként kiváló tulajdonságokkal megáldott fiú született .

A gyermek születésekor az örvendő király a bráhmanáknak tehenet, földet, aranyat, kelméket, elefántot, lovat és egyebeket adományozott.

A csillagok járását ismerők tanácsára fiának a Szubáhu nevet adta, bizony így érte el a célját Pratibáhu a királyok kiválója.

A Srígargaszamhitát végighallgatva és így élvezve a teljes jólétet Pratibáhu a végén a jógik által is igen nehezen elérhető Gólóka Világba távozott.

A Srígargaszamhitá nőt, gyermeket, vagyont, hátasállatokat, hírnevet, otthont, uralmat, jólétet és móksát is ad.

Hej Munik!  A teljes történetet ekként elmesélve Dévínek Sankara elhallgatott, erre Párvatí újra megszólította.

Párvatí így szólt:

A továbbiakban mondd el a Srígargaszamhitá történetét, amelyben Mádhava páratlan életútjának elbeszélése található.

Ezt hallva az örömmel eltelt Bhagaván Bhaga Garga szamhitájának teljes egészét elbeszélte Bhavání-nak. Majd maga Hara folytatta: Figyelj Szarvamangalé! A Gangá-tól fél jódzsana távolságra a Bilvakésavana nevű erőközpontban a Kali korszakban a Gókulalakó vaisnavák folyamatosan ismétlődő előadásában hallhatod a Srímadbhágavata és egyéb szamhitákat.

Szúta így szólt:

Hé Saunaka! Rudra szájából ezt a különösen csodás elbeszélést ekként meghallgatva Bhagaván Vaisnaví Májá-ja megörvendett.

Hé Muné! Elhatározta,hogy Hari történetét meghallgatni egyszer a Kali korszak elején a Bilvakésavana nevű helyen megnyilvánítja önmagát. Ezért Srí formájában Szarvamangalá névvel ott, a Gangá jobb partján alakot fog ölteni.

Muné! Hallottad a Srígargaszamhitá jelentőségét. Aki hallgatja, olvassa vagy felolvassa az megszabadul a hibák és vétkek nyomorúságából.

Így teljes a Gargaszamhitá jelentősége elnevezésű rész

                   SRÍGARGASZAMHITÁ

                           ELSŐ KÖNYV

                      GÓLÓKAKHANDA

                            Első fejezet

Saunaka és Garga párbeszéde, Bahulásva király kérdésére válaszolva Nárada beszél a különböző avatárák-ról

Óm, Nárájanát és az ember feletti Narát, Déví Szaraszvatít valamint Vjászát üdvözölve hangozzék fel Hari dicstörténete.

Rádhápatinak az ősz virágzó lótuszának tündöklő szépségét megalázó, méhbölcsek imádta, villám és lótuszvirág jegyével ékes, arany lábperecek fényétől ragyogó, a hódolók hármas lázát csillapító, csillanó sugarú lábait a szívembe helyezem.

Akinek lótuszszájából csepegve az ősi történetek virágnektárját isszák a szerencsések, aki Badaravana lakója, Szatjavatí gyermeke, a fejet hajtók szenvedéseinek elhárítója, Sárngadhanvan avatárája az védelmezze a szavaimat.

Egyszer valamikor Srígarga, a tudók kiválója, a jóga ragyogó napja Saunakát meglátogatni Naimisa erdejébe érkezett. Saunaka ahogy meglátta azonnal felemelkedett helyéről és munitársaival együtt szabály szerint lábmosással és egyéb módon tisztelték meg őt.

Saunaka így szólt:

Magasztos a tiszta lelkűek vándorlása, amely az otthonban élők békéjének oka, az ilyen nemesek az emberek belső sötétségének elhárítói és nem a nap. Ezért, ó Prabhu! nyugtasd el a szívemben feltámadt kételyt, vajon Sríharivisnunak hányféle avatárája is van?

Srígarga így szólt:

Hé Brahman! helyes a Bhagaván tulajdonságainak leírására vonatkozó kérdésed, amely a hallgató, a válaszadó és a kérdező üdvét kitárja. Itt idézni szoktak egy réges-régi történetet, amelynek a meghallgatása a legnagyobb hibákat is lecsillapítja. Valamikor régen élt Mithilá városában a ragyogó, Sríkrisna bhakta Bahulásva, aki uralta lelkét és énjét. Meglátva az égből alászálló Náradát, a munik kiválóját, hellyel kínálva és hódolva neki, kezeit köszöntésre emelve megszólította.

Sríbahulásva így szólt:

Aki a Bhagaván,a Kezdetnélküli,az Átman, a Purusa, a Prakritifeletti az hogyan ölt testet, ó Mahámaté! mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

A Föld, a tiszták, az istenek, a bráhmanák és a védák védelmére maga Bhagaván Hari önmaga játéka által testet ölt. Ahogyan a színészt sem téveszti meg a saját játéka, de mást igen, ugyanúgy mások látva az Ő májá-ját összezavarodnak, ez nem kétséges.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Prabhu! Kérlek mondd el nekem,hogy a tiszták védelmében Sríharivisnunak hányféle avatárája létezik?

Srínárada így szólt:

Vjásza és mások is hatféle avatárát határoznak meg: amsámsa, amsa, ávésa, kalá, púrna és paripúrnatama, amely hatodik Önmaga. Amsámsa avatára Marícsi és a többi pradzsápati,amsa avatára Brahmá, Visnu és Bhava, kalá avatára Kapila, a Teknős és a többiek,ávésa avatára Parasuráma és a többiek, púrna avatára Nriszinha, Ráma, a Svétadvípát uraló Hari, Vaikuntha, Jadzsnya, Nara és Nárájana. Paripúrnatama avatára sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, aki végtelen  számú világ uraként otthonában, a Gólókában ragyog. Ennek az okban alakot öltött mindenhatónak, a Szat-nak az okozatait létrehozók az amsávatárák, akik ebben segítők azok az amsámsávatárák. Hé bölcs király! Akikbe maga Visnu belépve, egy bizonyos dolgot elvégezve elhagyja őket azok a sokféle ávésávatárák. Az,aki ismeri a korszakok dharmáját és azt megerősíteni korszakról-korszakra megjelenik, majd újra eltűnik, az Hari kalávatárája. Ahol a megjelenés négyessége, a kilenc állapot valamint a erő és képességek végső foka is megjelenik azt nevezik púrnávatárának. Akinek a saját ragyogásában, erejében, képességeiben minden ragyogás, erő és képesség feloldódik azt a kiválóak paripúrnatamának, önmagának hívják. Amely avatárában a Teljesnek a teljes tulajdonságai minden különböző belső állapotú ember számára is teljesnek látszanak az maga a paripúrnatama avatára.            

A paripúrnatama maga Sríkrisna, bizony nem más. Egy végrehajtandóért jött és tízmilliónyit hajtott végre.                                                                           

Aki teljes, kezdet nélküli, az ember felett álló feletti, a legfelsőbbnél is felsőbb és azt is uraló Purusa, magának annak az örök boldogság lényegű, tulajdonságok kincsesbányája kegyesnek az oltalmába ajánlom magam.

Srígarga így szólt:

 Mindezt végighallgatva a király elragadtatott szeretet áradásában borzongott, könnyekkel teli szemeit dörzsölgetve intézte szavait Náradához.

Sríbahulásva így szólt:

Maga paripúrnatamávatára Sríkrisna milyen okból jelent meg Bharata országában és tarózkodik Dváravatíban? Hé Brahman! Hé Brihanmuné! Beszélj ennek a Gólókanáthá-nak a gyönyörűséges Gólóka nevű otthonáról s ezzel együtt semmihez sem hasonlítható tetteiről!                                          

Amikor az ember szent helyeket jár be és száz születésen keresztül hevül a megismerés tüzében, akkor rátalál a szatszangára és eléri Sríkrisnát.   

Mikor leszek én bhaktitól ellágyult lelkű Sríkrisna szolgája szolgájának szolgálója? Aki a magasságos istenek számára is csak nagy nehezen elérhető , az az Ádidéva, Parátmá milyen  módon lesz látható a számomra?    

Srínárada így szólt:

Nemes vagy, tigris a királyok között! Sríkrisna szeretettje, Harinak kedves, Bhaktésa ide fog jönni, hogy megmutassa magát neked. Dvidzsadéva Dzsanárdana rád király! és Srutadévára épp eleget gondol Dvárakában. Hej, mily szerencsések az igazak!

                   SRÍGARGASZAMHITÁ

                           ELSŐ KÖNYV

                      GÓLÓKAKHANDA

                            Első fejezet

Saunaka és Garga párbeszéde, Bahulásva király kérdésére válaszolva Nárada beszél a különböző avatárák-ról

Óm, Nárájanát és az ember feletti Narát, Déví Szaraszvatít valamint Vjászát üdvözölve hangozzék fel Hari dicstörténete.

Rádhápatinak az ősz virágzó lótuszának tündöklő szépségét megalázó, méhbölcsek imádta, villám és lótuszvirág jegyével ékes, arany lábperecek fényétől ragyogó, a hódolók hármas lázát csillapító, csillanó sugarú lábait a szívembe helyezem.

Akinek lótuszszájából csepegve az ősi történetek virágnektárját isszák a szerencsések, aki Badaravana lakója, Szatjavatí gyermeke, a fejet hajtók szenvedéseinek elhárítója, Sárngadhanvan avatárája az védelmezze a szavaimat.

Egyszer valamikor Srígarga, a tudók kiválója, a jóga ragyogó napja Saunakát meglátogatni Naimisa erdejébe érkezett. Saunaka ahogy meglátta azonnal felemelkedett helyéről és munitársaival együtt szabály szerint lábmosással és egyéb módon tisztelték meg őt.

Saunaka így szólt:

Magasztos a tiszta lelkűek vándorlása, amely az otthonban élők békéjének oka, az ilyen nemesek az emberek belső sötétségének elhárítói és nem a nap. Ezért, ó Prabhu! nyugtasd el a szívemben feltámadt kételyt, vajon Sríharivisnunak hányféle avatárája is van?

Srígarga így szólt:

Hé Brahman! helyes a Bhagaván tulajdonságainak leírására vonatkozó kérdésed, amely a hallgató, a válaszadó és a kérdező üdvét kitárja. Itt idézni szoktak egy réges-régi történetet, amelynek a meghallgatása a legnagyobb hibákat is lecsillapítja. Valamikor régen élt Mithilá városában a ragyogó, Sríkrisna bhakta Bahulásva, aki uralta lelkét és énjét. Meglátva az égből alászálló Náradát, a munik kiválóját, hellyel kínálva és hódolva neki, kezeit köszöntésre emelve megszólította.

Sríbahulásva így szólt:

Aki a Bhagaván,a Kezdetnélküli,az Átman, a Purusa, a Prakritifeletti az hogyan ölt testet, ó Mahámaté! mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

A Föld, a tiszták, az istenek, a bráhmanák és a védák védelmére maga Bhagaván Hari önmaga játéka által testet ölt. Ahogyan a színészt sem téveszti meg a saját játéka, de mást igen, ugyanúgy mások látva az Ő májá-ját összezavarodnak, ez nem kétséges.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Prabhu! Kérlek mondd el nekem,hogy a tiszták védelmében Sríharivisnunak hányféle avatárája létezik?

Srínárada így szólt:

Vjásza és mások is hatféle avatárát határoznak meg: amsámsa, amsa, ávésa, kalá, púrna és paripúrnatama, amely hatodik Önmaga. Amsámsa avatára Marícsi és a többi pradzsápati,amsa avatára Brahmá, Visnu és Bhava, kalá avatára Kapila, a Teknős és a többiek,ávésa avatára Parasuráma és a többiek, púrna avatára Nriszinha, Ráma, a Svétadvípát uraló Hari, Vaikuntha, Jadzsnya, Nara és Nárájana. Paripúrnatama avatára sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, aki végtelen  számú világ uraként otthonában, a Gólókában ragyog. Ennek az okban alakot öltött mindenhatónak, a Szat-nak az okozatait létrehozók az amsávatárák, akik ebben segítők azok az amsámsávatárák. Hé bölcs király! Akikbe maga Visnu belépve, egy bizonyos dolgot elvégezve elhagyja őket azok a sokféle ávésávatárák. Az,aki ismeri a korszakok dharmáját és azt megerősíteni korszakról-korszakra megjelenik, majd újra eltűnik, az Hari kalávatárája. Ahol a megjelenés négyessége, a kilenc állapot valamint a erő és képességek végső foka is megjelenik azt nevezik púrnávatárának. Akinek a saját ragyogásában, erejében, képességeiben minden ragyogás, erő és képesség feloldódik azt a kiválóak paripúrnatamának, önmagának hívják. Amely avatárában a Teljesnek a teljes tulajdonságai minden különböző belső állapotú ember számára is teljesnek látszanak az maga a paripúrnatama avatára.            

A paripúrnatama maga Sríkrisna, bizony nem más. Egy végrehajtandóért jött és tízmilliónyit hajtott végre.                                                                           

Aki teljes, kezdet nélküli, az ember felett álló feletti, a legfelsőbbnél is felsőbb és azt is uraló Purusa, magának annak az örök boldogság lényegű, tulajdonságok kincsesbányája kegyesnek az oltalmába ajánlom magam.

Srígarga így szólt:

 Mindezt végighallgatva a király elragadtatott szeretet áradásában borzongott, könnyekkel teli szemeit dörzsölgetve intézte szavait Náradához.

Sríbahulásva így szólt:

Maga paripúrnatamávatára Sríkrisna milyen okból jelent meg Bharata országában és tarózkodik Dváravatíban? Hé Brahman! Hé Brihanmuné! Beszélj ennek a Gólókanáthá-nak a gyönyörűséges Gólóka nevű otthonáról s ezzel együtt semmihez sem hasonlítható tetteiről!                                          

Amikor az ember szent helyeket jár be és száz születésen keresztül hevül a megismerés tüzében, akkor rátalál a szatszangára és eléri Sríkrisnát.   

Mikor leszek én bhaktitól ellágyult lelkű Sríkrisna szolgája szolgájának szolgálója? Aki a magasságos istenek számára is csak nagy nehezen elérhető , az az Ádidéva, Parátmá milyen  módon lesz látható a számomra?    

Srínárada így szólt:

Nemes vagy, tigris a királyok között! Sríkrisna szeretettje, Harinak kedves, Bhaktésa ide fog jönni, hogy megmutassa magát neked. Dvidzsadéva Dzsanárdana rád király! és Srutadévára épp eleget gondol Dvárakában. Hej, mily szerencsések az igazak!

Azt  a Srírádhiká ékszeres bal kezűt, jobb lábát jókedvvel behajtót,                         Szépséges, lágy mosolyú fuvolást, Káma seregét szemöldökével babonázót , Felleg színűt, lótusz virága szirma szeműt , hosszú kezűt, sárga ruhájút, Vrindávana bódult méheitől zsongó Srívanamálát viselő Harit,

Ékektől felgyúló sugarút, lelket rabló tünde mosolyút, Srívatsza jelűt, csigás fürtűt, koronás, fülbevalós ragyogót,

Meglátták őt s a boldogság árjába merültek a könnyel telt szemű örvendezettek, majd fejhajtva s kezüket üdvre emelve hódoltak Murári Purusa Parájana Hari-nak.

 Harmadik fejezet

           Bhagaván alászállásának előkészületei

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! az istenek, amikor meglátták a nagyszerűbbnél is nagyszerűbb, a mindent kitöltő Krisnát, mit tettek a továbbiakban? Légy kegyes, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Akkor az összes jelenlévő szeme láttára maga a nyolckarú Vaikuntha Hari felállt és feloldódott Krisna formájában. Majd megjelent a tízmilliónyi nap ragyogásával sugárzó, félelmetes győző Nriszinha púrnávatára és feloldódott Krisna sugarában. Ezt követően százezer hófehér ló vonta kocsiján megérkezett Svétedvípa ezer kézzel ékes ura Bhúman. Vele Srí, az elválaszthatatlan, fegyverei sokasága, kísérői körülötte, ő is azonnal felolvadt Sríkrisna alakjában. Majd megjelent maga  a lótuszszemű Ráma, íjat és nyílvesszőt tartó, Szítával ékes, fivérei által övezve.  Kocsija százmilliónyi nap fényével tündöklő, jakfark legyezők lengedeznek rajta, megszámlálhatatlan vánaravezér kíséri, százezernyi kerék dübörög alatta, százezer zászló leng, százezer paripa húzza az aranykocsit, majd Ráma a púrnávatára is feloldódik Sríkrisna alakjában. Újból feltűnik maga Jadzsnyanárájana Hari, a végidők lángtüzének fényével ragyogó Szurésvara, fénysugár szekerén Daksiná-val együtt. Ő is azonnal beolvad Sríkrisna Sjáma formájába. Majd feltánik maga Prabhu Naranárájana a négykezű,hatalmas szemű, remeteöltözetű, esőterhes fellegfényű, tízmilliónyi villám tüzével villanó hajkötegű, sziporkázó ragyogás sejlik körötte, isteni muníndrák csoportja övezte, töretlen fogadalmú. Hé király! az elcsodálkozott lélekkel figyelő istenek előtt ő is  gyorsan feloldódott Sríkrisna Sjámaszundarában. Ekkor felismerve, hogy Sríkrisna nem más, mint maga Prabhu paripúrnatamávatárája az istenek módfelett elámulva dicsénekbe kezdtek.

Az istenek így szóltak:

Hódolat Krisnának, a Teljes Purusának, a Legfelső Felettinek, az Áldozatok Urának, a Legvégső Ok Okának, Rádhá Kedvesének, a Teljesnél Teljesebbnek, Gólóka Urának, a Mindenek Felettinek!                                                                       A Jógésvarák azt mondják, hogy Te vagy a legfelső fény, ugyanakkor a bhakták szerint alakot öltött. Mi azonban most felismertük azt, ami a Te Kettősség Nélküliséged, Az, a Hatalmasok Ura, a Legnagyobb legyen üdvözölve!

Akit a kiváló kavik sem megszemélyesítve, sem jelzőkkel illetve, sem a szóban rejlő hang erejével sem tudnak megismerni, annak a meghatározható állapotától mentes és a prakriti felett álló, tulajdonságok nélküli brahmannak, azaz Teneked az oltalmadba ajánljuk magunkat.

Vannak, akik brahmannak, mások időnek neveznek, vannak, akik a végső békének, mások a Földön megnyilvánuló tetteknek, korábban jógának, mások a cselekvő állapotnak. Az ilyen s egyéb elvekkel sem megismerhető oltalmába ajánljuk magunkat.

Bhagaván, a Te mindennél kiválóbb lábszolgálatodat mellőzve, akik zarándoklatba, áldozatok bemutatásába vagy a tapasztalat tisztító tüzébe merülnek vagy, akik tudásuk révén ismertek azokat akadályok serege gyötri és bizony céljukat nem érik.

Mit is mondjunk? Hiszen Te Déva! minden létező szívében honolva mindent látsz. Ezért a tiszta lelkű, test kötelékétől megszabadult hódoló istenek által annak a Bhagaván Purusóttamának, azaz Neked üdvözlet!

Aki Rádhiká szívének szépséges holdfüzére, Srígópikák szemének, éltének őrizője, Gólókaotthon  jelző zászlaja, Ádidéva azaz Te, minket a bajba került isteneket oltalmazd, oltalmazd!

Vrindávanésa, Girirádzsapaté, Vradzsésa! tehénpásztori ruhában örök öröm játékosa! Rádhápaté, srutik őrzőinek ura, Góvardhanát emelő, segíts a dharma súlyát viselő Földön.

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Bhagaván Gókulésvara Sríkrisna esőfelleg dörgésű hangján így válaszolt az előtte meghajló isteneknek.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Szuradzsjéstha! hé Sambhó! és istenek! halljátok a szavamat! Utasításom szerint női részetekkel együtt szülessetek meg a jádavák között. Én is alászállok a Földet terhétől megszabadítani, Jadu családjában fogok megjelenni és támogatni foglak benneteket. A védák a szavaim, a bráhmanák a szájam, a tehenek az én testem, ti istenek a testrészeim, az igazak szívem életlevegője. Korszakról korszakra, amikor a védákat áthágó emberek súlya terheli a Földet és nincs se dharma, se áldozat, se könyörület, akkor én saját magam megnyilvánítom saját magamat.

Srínárada így szólt:

Az imígyen szóló Dzsagadísvara Harit az élet ura elválásának gondolatától feldúlt, erdőtűz perzselte folyondárként érzékeiben összezavarodott, könnyek-remegés-borzongás állapotába került Rádhá megszólította.

Srírádhá így szólt:

A Földet terhétől megszabadítani a Földre indulsz, de fogadalmat teszek,hallgasd meg!                          

Hé Pránapaté! Ha elmész többé nem fogom itt ezt a testet hordozni. Ha nem hiszed ezt a fogadalmat, úgy másodszor is szavamat adom. A felkavart életerő  - miként a kámfor párolgó pora - elhagyni készül.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rádhiké! Ne aggódj,veled együtt fogok menni, megszabadítom a Földet terhétől és a szavadat is beteljesítem.

Srírádhiká így szólt:

Ahol nincsen a Vrindávana, ahol nincs a Jamuná folyó, ahol nincsen a Góvardhana ott nem lel nyugalmat a lelkem.

Srínárada így szólt:

Erre Sríhari maga saját otthonából nyolcvannégy krósányit valamint a Góvardhanát és a Jamunát is a Földre irányította.                                                      Ekkor Brahmá az istenek seregével újra és újra köszöntve a paripúrnatamávatárát, önmagát Sríkrisnát ekként szólott.

Sríbrahmá így szólt:

Én hol fogok és Te hol fogsz és ezek hol fognak tartózkodni? Kiknek a házában, milyen néven?

Sríbhagaván így szólt:

Magam, a mindenek feletti teljesként Vaszudéva Dévakí-jától fogok megszületni, Róhinítól pedig a részem, Sésa születik meg, semmi kétség. Maga Srí Bhaismí Rukminí-ként, Sivá Dzsámbavatí-ként, Tulaszí, mint Szatjá, Vaszundhará pedig Szatjabhámá-ként száll alá a Földre. Daksiná Laksmaná lesz Viradzsá pedig Kálindí, Hrí  Bhadrá, a bűnöket elpusztító Dzsáhnaví Mitravindá. Kámadéva Rukminí-től , mint Pradjumna válik ismertté, őtőle leszel te, ebben semmi kétség. Drónavaszu Nanda-ként, Dhará Jasódá-ként lesz ismert, Szucsandra Vrisabhánu-ként, felesége Kalávatí a földön a Kírti nevet kapja, tőle születik Rádhá. Én magam Vradzsamandalában a gópíkkal fogok örök rászába merülni.

Negyedik fejezet

Nanda és a többiek, a gópík megismertetése,a srutik és mások korábbi történetei

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! Srídámá és Szubala társaim Nanda és Upananda házában születnek meg. Egyéb társaim: Sztókakrisna, Ardzsuna és Amsu Navananda házában, Visála, Risabha, Tédzsaszvin, Dévaprasztha és Varúthapa társaim Vradzsában a hat Vrisabhánuházában.

Sríbrahmá így szólt:

Ó Dévapaté! Kit hívnak Nandának és kit Vrisabhánu-nak, kérlek mondd el, egyben Upananda jellegzetességeiről is szólj!

Sríbhagaván így szólt:

Akik teheneket gondoznak tehénszállásokon és életmódjuk a tehén, azokat hívom én gópáláknak, halld az ő tulajdonságaikat!         Nanda az, aki gópálákkal együtt kilencszázezer tehén gazdája. Upanandának azt hívják, aki ötszázezer tehén ura. Vrisabhánu az egymillió tehenet uraló elnevezése és, akinek a háza körül tízmillió tehén él az a Nandarádzsa. Akinek ötmillió tehene van az a Vrisabhánuvara, Vradzsában két ilyen minden jellegzetességükkel teljes góparádzsa lesz: Szucsandra és Dróna. Az én mámorteljes Vradzsámban a száz hold fényével sugárzó arcú, elragadó öltözetű szépséges gópík száz júthá-ja fog testet ölteni.

Sríbrahmá így szólt:

Hé Dínabandhó! Hé Déva! világ okának Oka! Parésvara! Mondd el a jútha összes jellemzőjét!

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! A tízszer tízmilliót arbudá-nak hívják a munik, tíz arbudá-t pedig júthá-nak nevezik. A gópík némelyike a Gólóka lakosa, némelyik ajtónálló, némelyek díszítéssel, némelyek az ágyak megvetésével foglalkoznak. Némelyek a pársadá-k sorában vannak, némelyek Srívrindávana gondozói, némelyek Góvardhana lakói, némelyek Kundzsa ápolói. Némelyek az én Nikundzsá-m lakói, mindezek Vradzsá-ban fognak megjelenni, miként Jamuná egy júthá-ja és Dzsáhnaví egy júthá-ja. Egy-egy jútha Ramá, Madhumádhaví, Viradzsá, Lalitá, Visákhá és Májá is megtestesül. Hé Vidhé! így a szakhík nyolcas, tizenhatos, harminckettes júthá-i is megjelennek majd Vradzsában. A védaformájú, risiformájú, a Mithilá-ban, Kószalá-ban,Ajódhjá-ban élő, az áldozat Szítá-jában élő és a Pulinda földjén élő valamint, akinek valamikor egy korábbi korszakban kegyet adtam, mindazon gópíknak a júthá-ja is is meg fog jelenni az én tiszta Vradzsámban.

Sríbrahmá így szólt:

Ó Purusóttama! Ezek hogyan, milyen erények és kegyelem által fognak Vradzsában megjelenni? Hiszen ez az ő állapotuk még a jógík számára is igen nehezen elérhető.

Sríbhagaván így szólt:

Valamikor korábban a srutik édes szavakkal dicsőítették a Bhúman alakjában megnyilvánuló Paramá-t, amelytől Szahaszrapát elégedettséggel telt el.

Sríhari így szólt:

Kérjetek kegyet, amire a leginkább vágytok! Akik elégedetté tesznek, azok számára vajon mi el nem érhető?

A srutik így szóltak:

Azt, ami sem hang, sem a manasz, sem az érzékek meg nem megismerhetnek, azt, amit itt, a puránák tudói tiszta boldogságként emlegetnek, azt az alakodat mutasd meg nekünk, ha kegyet akarsz adni!                                                                               Ezt hallva Bhagaván megmutatta a saját, a Prakriti feletti, a megtapasztalás tiszta boldogságának örök, nem változó  világát, ahol a minden vágyat teljesítő fákkal ékes Vrindávana nevű erdő lelket gyönyörködtető ligetekkel gazdag, az összes évszak együttes szépségével teljes, ahol a vízesésekben és barlangokban bővelkedő Góvardhana nevű hegyet, a drágakövek és nemesfémek borította Srímán-t lágy dalú madarak serege tarkítja, ahol a folyók kiválója, a szennytelen vizű Kálindí partjai gyémántos kövekkel borítottak, vizén hattyúk és lótuszvirágok ringatóznak, ahol a rászák raszá-jától mámoros gópík sokaságának közepén az ifjúság ragyogásában sugárzó Acsjuta világát megmutatva ekként szólította meg őket: Modjátok, mit tegyek még nektek! Láttátok a világomat, aminél nincs  magasztosabb kegy.

A srutik így szóltak:

Meglátva Téged a tízmilliónyi Kandarpa szépségűt bizony a Szmara megsebezte lelkünkben a szerelmes nő állapota ébredt fel. Ahogyan a világodban élő gópikák szerelmesüknek gondolva, szerelmi állapottal telten szolgálnak Téged, úgy mi is arra vágyunk.

Sríhari így szólt:

Nehezen elérhető és végrehajtható a vágyatok, de egyetértek, ezért meg fog történni. Az elkövetkezendő teremtés idején,mikor Virincsi az alkotásban merül el, a Száraszvata Kalpa elmúlásával gópíkként fogtok Vradzsában megszületni. A Földön Bhárata országában az én Máthura körzetemben Vrindávana Rászakörében a számotokra legkedvesebbként fogok megjelenni. A szerető kedves állapotában mindennél erősebb szerelemérzést bennem elérve mindannyiótok vágya beteljesül.

Sríbhagaván így szólt:

Ők a korábbi kalpában elnyert kegy következményeként lesznek az én gópíjaim. Hé Vidhé! most a többi gópí jellemzőit hallgasd meg!                                                    Az istenek védelmére és a ráksaszák elpusztítására a Trétá korszakban megjelent Dasaratha hős fia Rámacsandra. Szítá vőlegényválasztó szertartásán íjat tört a kéklótusz szemű Ráma, így elnyervén Dzsánakí Szítá kezét. Hé Brahmá! Rámát látva a Mithilábéli nők mind megzavarodtak s titokban így szóltak a nagyszerűhöz: hé Prabhu! légy a mi urunk! Rághavéndra így válaszolt nekik: ne bánkódjatok asszonyok, a Dvápara korszak végén teljesíteni fogom a vágyatokat. Tiszteletteljes, kiváló bhaktival eltelve a valós lényegét ismerve járjatok szent zarándoklatot, adakozzatok, hevüljetek és tisztuljatok meg az önismeret tüzében, éljetek megfelelően,így lesztek gópík Vradzsában. Ekként azokra kegyet gyakorolva Sríráma a könyörület tárháza, az íjathordozó elindult Kószalá felé, útban saját sugarával megtörve Bhárgava gőgjét. Tovább az úton Kószalá női meglátva Rámát a végtelenszépet lelkükben férjnek akarták őt, a Kandarpát is zavarba ejtőt. Ráma a Mindentudó a lélek útján kegyet adott azoknak: gópík lesztek Vradzsa földjén, vágyatokat teljesítem. Majd Ajódhjá asszonyai hallván a Szítával és hadaival körülvett Raghu megérkeztét látására összefutottak. Meglátva Őt elaléltak a szerelemtől feldúlt összezavartak, majd a Szarajú partján azokhoz a  Rámá-ban megerősített fogadalommal a megismerés hevében hevülőkhöz hang szállt alá az egekből:" semmi kétség, a Dvápara kor végén, a Kálindíparti erdőben teljesül lelketek óhaja".                                                    Amikor atyja parancsára Ráma a Dandaka nevezetű erdőbe ment és Szítával  valamint Laksmanával együtt bolyongott ott az Íjattartó,  ahol számos, Dandaka erdejét lakó, Gópálát imádó, az elme fegyelmezésével összpontosító remete a rásza megtapasztalásáért folytonos rámfigyelésbe merült. Akkor az ő ásramá-jukba érve az Íjnyíltartó ifjú, hajcsimbókkorona díszes Ráma figyelmüket magára vonta. Azok a - más alakot látva - lelkükben hatalmasan elcsodálkozók szamádhijukat megtörve nézték a tízmilliónyi Kandarpá-hoz hasonlót. Majd megszólaltak: Gópála, aki az Urunk, fuvola és bot nélkül? Lelkükben így fontolgatva üdvözölték és nagyszerű dicséneket intéztek hozzá. "Kérjetek kegyet Munik!" szólt hozzájuk Sríráma, azok kértek: " ahogy Szítá, akként legyünk mi mind".

Sríráma így szólt:

Ha az lenne a kért kegy, hogy miként Laksmana a bátyám,akként legyetek ti is, ahogy alkalmam adódik tüstént teljesítem a kéréseteket. Mivel ti Szítához hasonlóant mondtatok, ami nehezen elérhető és nehezen teljesíthető kegy, ugyanis egyfeleség fogadalmat tettem, én Marjádápurusóttama vagyok. Ezért bizony az általam adott kegy folytán a Dvápara korszak végén fogtok megszületni, akkor fogom az óhajtott nagyszerű vágyatokat teljesíteni.                                                          Ráma így megadva a kegyet a Panycsavatí erdőbe vonulva levélkunyhóba költözve erdei életet kezdett. Meglátva őt a szerelmi mámor vágyától beteg, erdőlakó Pulindí nők Ráma Srílábainak porában fürödve már életüktől készültek megválni. Vezeklő remete alakját felvéve ekkor Ráma megjelent ott és " asszonyok, értelmetlenül ne váljatok meg életetektől " mondta " a Dvápara végén Vrindávanában teljesülni fog az óhajotok". Így szólt s eltűnt a brahmacsárin. Ezután Ráma a vánara vezérekkel Lanká szigetére menve ráksaszáival együtt Rávanát legyőzte, Szítát visszaszerezve a Puspaká-val saját városába repültek.  Rádzséndra az emberek becsmérlő szavait hallva Szítát az erdőbe küldte, oh bizony az igaztalanok a Földön rengeteg fájdalom okozói. A kéklótuszszemű Ráma, amikor áldozatot mutatott be, a szabályok betartásával arany Szítá szobrot készíttetett. Így Rághava palotájában már Jadzsnyaszítá-k tömege volt, akikben kiteljesedett a tudatosság és Rámá-ban örömet lelni hozzá mentek. Rághavéndra így szólt hozzájuk: "hé kedveseim, nem fogadlak el benneteket". Erre azok a szerelemittasak Dasarathátmadzsa Rámá-nak ekképp válaszoltak: " hogyhogy nem fogadsz el bennünket szolgálóid vagyunk Maithilí vagyunk, szatík vagyunk, a feled vagyunk, az áldozatbemutatáskor mindig segítőid vagyunk. A dharmában állandó, a védákat fenntartó vagy, hogyan beszélhetsz adharmá-t? Ha megfogod a kezet, majd elengeded bűnt követsz el.

Sríráma így szólt:

Amit mondtatok nekem, az helyénvaló és igaz is, de az egyedüli Szítával egyfeleségfogadalmú rádzsarsi vagyok. Ezért a Dvápara végén a nemes Vrindávana erdejében szülessetek meg, bizony teljesítem a vágyatokat.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! Azok a Jadzsnyaszíták is Vradzsában lesznek gópikák, és most hallgasd a többi gópí jellemzőit!

                              Ötödik fejezet

 Különböző helyek és közösségek nőinek                gópíként történő megjelenése

Sríbhagaván így szólt:

A Ramávaikunthá-ban lakó, a Svétadvípá-ban élő szakhí-k, az Adzsita lábainak oltalmában Úrdhvavaikunthá-ban lakó, a Srílókácsalá-n élők és Srí tengerből kiemelkedett szakhí-jai is Laksmípati kegyéből Vradzsá-ban gópík-ként fognak megjelenni. Némelyek isteniek, némelyek nemisteniek, mások a három guna által irányítottak, sok erényes cselekedet következményeként fognak Vradzsagópí-ként megszületni.                                              Rucsi fia a szépséges Jadzsnya avatára, a mennyek ura. Az istenek asszonyai őt meglátva az érzelmek áradatától megzavarodtak. Dévala szavait megfogadva a Himálaja hegyén a megismerés tüzében hevülve, nagyszerű bhaktival megtelve, hé Vidhé! Vradzsában a gópí-jaim lesznek.        Mikor Bhagaván Dhanvantari eltűnt a föld színéről az elhagyott gyógynövények céltalannak érezték létüket Bharata országában. Hogy létük értelmet nyerjen lelketrabló szépségű nőkként az önfigyelem tanító tüzébe merültek. Egy négyes korszak elteltével Hari ennek végtelenül megörvendett. " Kérjetek kegyet "! hangzott a nagy erdőségben, hallván a nők és meglátva őt mámorba merülten mondták: " Légy az urunk "!

Sríhari így szólt:

A Dvápara végén Vrindávaná-ban elragadó szépségű, kígyózó ágakat kitáró növénnyé válva születtek meg, ó nők!, s a rásza idején teljessé teszem kívánságtokat.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Pitámaha! Ezek a bhaktiba merült nagy szerencséjű, kiváló nők latágópík-ként fognak Vrindáranjá-ban megjelenni. A Dzsálandhara beli nők Vrindápati Hari-t meglátva így szóltak: " Bizony maga ez a Hari legyen a jegyesünk"! Ekkor égi hang hangzik: " Gyorsan! imádjátok Ramápati-t! s Vrindáranjá-ban Vrindá-ként fogtok megszületni. A tenger leányai Hari Srímatszja avatárá-ját meglátva megmámorosodnak, megkapva Srímatszja kegyét, ők is Vradzsában gópík-ként fognak létet elnyerni. Volt egy király Prithu, közvetlenül az én részem, rettenthetetlen győztes, királyok kiválója, ellenségeit legyőzve, minden vágyát kielégítendő tehénként fejte a Földet. Barhismatí városának női Prithut meglátva, a mámortól megzavarodottak Atri-hoz fordultak a megoldásért. " Hé Mahámuné! Ez a Rádzsarádzséndra Prithu, nagyszerű győztes, hogyan lehetne a mi választottunk? Mondd el"!

Sríatri így szólt:

Időt nem vesztegetve, elmét összeszedve fejjétek meg ezt a mindent fenntartó Prithiví-t, a vágyak végtelen, járhatatlan tengerét is odaadja nektek. Hé Pitámaha! ekként azok a nők  abból a tehénből lelkük fejőedényébe fejték vágyukat. Így lesznek gópík Vrindáranjá-ban. Káma serege, a szépséges mennyei apszarasz-ok Nárájana összezavarására nagy lobbal megjelentek a Gandhamádana hegyen, az őt uruknak vágyókhoz így szólt az elért teljességű Nárájana Muni: " Vradzsában gópík-nak fogtok születni, ott teljesül vágyatok. Hé Vidhé! A Szutalá-t lakó nők Vámaná-t meglátva megzavarodtak, majd elégve önnön hevükben Vrindávaná-ban gópík lesznek. Nágéndra lányai, akik Sésá-t választották férjüknek és bhaktival imádták, azok Szankarsana rászá-jáért jelennek meg Vradzsá-ban. Kasjapa Vaszudéva lesz, a nagyszerű Aditi pedig Dévakí, Prána vaszu Súraszénaként, Dhruva vaszu Dévakaként fog alászállni. Vaszu vaszu Uddhava, a  kegyetadó Daksa Akrúra lesz, Dhanada Hridíka, Apámpati pedig Kritavarman. Prácsínabarhi Gada, Maruta meg Ugraszéna, akit óvni fogok és az előírások szerint királyságot adok neki. Ambarísa Jujudhána, Prahláda pedig Szátjakí lesz, Ksírábdhi Santanu, a vaszuk kiválója Dróna vaszu maga Bhísma lesz. Divódásza Sala lesz, Bhaga Ravi pedig Dhritarástra, Púsá Pándu, az igazak kiválója Dharma meg Judhisthira király lesz. Váju a nagyerejű Bhíma, Szvájambhuva Manu Ardzsunaként jelenik meg, Satarúpá Szubhadrá lesz, Szavitri pedig Karna. A két Asviníputra Nakula és Szahadéva formájában válik ismertté, Dhátá a hős Báhlíkaként, Vahni a sugárzó Drónaként. Kali egy részéből lesz Durjódhana, Szóma Abhimanju lesz, maga Siva Drauni alakjában fog a földön megtestesülni. Ekként fogtok az én utasításom szerint a Jadu, a Kuru és egyéb uralkodói nemzetségek családjaiban részeitekkel és asszonyaitokkal együtt megjelenni. Az én korábbi avatárá-jaim feleségei, akik Ramá részei, ők is tizenhatezer királyi feleségemként fognak alászállni.

Srínárada így szólt:

Sríhari így elvágva a lótusztrónusú Brahmá-hoz intézett szavai fonalát a mennyei alakot öltött Bhagavatí Jógamájá-hoz fordult. 

Sríbhagaván így szólt:

Hé Mahámaté! Dévakí hetedik magzatát emeld ki a méhéből és újra helyezd azt a Kansza miatti félelemtől Nanda Vradzsá-jába menekült Vaszudéva feleség Róhiní méhébe, egyben költözz Nanda feleségének méhébe, elvégezvén ezt a nagyszerű tettet!

Srínárada így szólt:

Imígyen végighallgatva Brahmá az isteni sereglettel együtt üdvözölve a legfelső felettit, Krisná-t, megnyugtatva a Földet saját honába távozott.                                      Hé Maithila! Tudd, hogy  maga Sríkrisna a paripúrnatama avatára, Kansza és a többiek elpusztítására szállott alá a Föld körébe.       Ha, ahány pórus van a testen, annyi nyelve lenne is az embernek, az sem lenne elegendő Sríhari végtelen tulajdoságainak elbeszéléséhez.                                                 Hé király! ahogyan a madarak önnön képességeik szerint szállnak a levegőégben, úgy beszélik el Krisna útját itt a tudók.

                            Hatodik fejezet

           Kansza erejének és győzelmeinek                                      elbeszélése

Sríbahulásva így szólt:

Ó Dévarsiszattama! Ez a nagyerejű, győzedelmes Kansza melyik daitja volt korábban? Beszéld el születéseit és cselekedeteit!

Srínárada így szólt:

Korábban a Tejtenger kiköpülése idején Kálanémi a hatalmas aszura Visnu-val harcolt, a harcban Visnu erővel megölte őt. Sukra az újraélesztés tudományával feltámasztotta, így a Visnu-val újból megküzdeni vágyó lélekben készülődni kezdett. A Mandara hegység közelében hevült az önmegismerés tüzében, dúrvá levét kortyolgatva, Déva Pitámahá-ra gondolva. Száz isteni év elteltével Pitámaha így szólt a csonttá fogyott, hangyákkal lepetthez: " Kérj kegyet "!

Kálanémi így szólt:

A világegyetemben élő, Visnuban eredő, nagy erejű istenek egyikének és összességének a keze se legyen halálom okozója!

Brahmá így szólt:

Hé Daitja! Ez az általad kért kiemelkedő kegy igen nehezen elérhető, de idő múltával eléred, szavam nem lehet hiábavaló.

Srínárada így szólt:

Ekként született újra a Földön az aszura Ugraszéna feleségétől és már gyermekkorában folytonosan nagyszerű kézharcosokkal küzdött.                                  Magadha királya Dzsarászandha az égtájak feletti győzelemre törve kivonult városából és valahol a Jamuná mentén tábort vert. Kuvalajapída nevű ezer elefánt erejével bíró elefántja féktelen indulatában láncait tépve tört ki a helyről. Sátrakat, házakat, hegyoldalakat rombolva betört a gyakorlótérre, hol Kansza is küzdött. A kézharcosok szertefutottak, ekkor Kansza az odarohantat ormányánál fogva a földhöz teremtette. Majd Ugraszénadzsa két kezével újra megragadva megpörgette és Dzsarászandha száz jódzsana távoli seregéig repítette. Magadhésvara megörvendezett látva e páratlan erőt, két sokat dicsért lányát Aszti-t és Prápti-t Kanszá-nak adta. Dzsarászuta hozományként százmillió lovat, százezer elefántot, háromszázezer szekeret és tízezer szolgálónőt adott. Ezután a párharcban kiváló, kezei erejének mámorától megrészegedett harcos, Kansza, a rettenetes győző egyedül Máhismati városába indult. Máhismatipatinak öt, a kézharcban győzelemre vágyó fia volt: Csánúra, Mustika, Kúta, Sala és Tósaka. Kansza a helyes beszéd szabályait alkalmazva szólt hozzájuk: " Adjatok nekem helyet a küzdőtéren, a szolgátok leszek, ha ti győztök, ha én leszek a győztes, akkor én teszlek mindannyiótokat szolgámmá. A város összes jelenlevő kiválósága előtt ezt a fogadalmat téve megkezdődött a küzdelem azokkal a győzelemre vágyókkal.                     Ahogy Csánúra a küzdőtérre lépett Jádavésvara megragadva, zengő hangot hallatva a földhöz teremtette. Az abban a pillanatban ökölviadalra kiállt Mustiká-t egy ökölcsapással a földre küldte. Az őt követő Kútá-t a lábainál fogva vitte a földre. A kezeivel hadonászva berontó Salá-t egy kézzel megragadva döntötte a földre, majd újból megragadva húzta a földön. Majd Kansza Tósalaka kezeit nagy erővel megragadva,a földhöz vágta s azonnal felkapva tíz jódzsana távolba repítette. Jádavésvara ekként szolgáivá téve azokat, velük együtt - szavaimat követve - a nagyszerű Pravarsanagiri hegyére ment. Ott Kansza a vánara Dvividá-nak előadva jövetele célját húsz napon keresztül pihenő nélkül küzdött vele. Dvivida egy hegyet kitépve a földből Kansza fejére dobta, mire ő a hegyet megragadva visszahajította. Ekkor Dvivida ökölcsapást mérve Kanszára a levegőégbe felugrott, Kansza követte, s elkapva a földhöz odacsapta. A csapódástól eszméletét vesztve elméje elborult, ereje fogytán, csontjai törve ő is szolgaságba került. Majd Kansza Dvividá-val a Risjamúka erdőbe ment, ahol a hatalmas daitja, a ló alakját öltött, fellegként mennydörgő Késí-t Kansza ütéseivel megtörve, hatalma alá hajtva meglovagolta. Így érkezett Kansza a nagy erejű a Mahéndra nevű hegyhez. A hegyet a földből kiszakítva Daitjarát százszor is a magasba emelte. Majd meglátva az ott lévő, haragtól vöröslő szemű, a végidők Napjaként ragyogó Rámá-t, fejet hajtva a muni előtt üdvözölte, tisztelettel körbejárta s lábaihoz borult. Akkor a lecsillapodott, rettenetes tekintetű Bhárgava odavetette Kanszá-nak: " Hé te féreg!, majom fattya! semmi vagy, mint a szúnyog, hej te romlott! most megöllek, te erejében öntelt ksatrija! Itt mellettem ez az íj, hatalmas, súlya százezer bhára. Visnu adta Sambhu-nak, mikor Traipurá-val harcolt, ide a ksatrijákat elpusztítani egyenesen Sambhu kezéből került. Ha ezt meg tudod feszíteni, akkor szerencséd van, ha nem lesz felajzva tönkreteszem minden erődet. Végighallgatva a beszédet a daitja megragadta a hét pálma hosszú íjat és a muni szeme láttára, mintha játszana felajzotta, majd a füléig húzva százszor is megfeszítette. A megfeszülő húr villámok hangján pengett. Az egész világegyetem a hét felső és a hét alsó világgal együtt felzendült, az égi elefántok helyükről kimozdultak, a csillagok a Föld körébe zuhantak. Kansza az íjat visszahelyezve újra és újra köszöntve így szólt Bhárgavá-hoz: " Hé Déva, nem vagyok ksatrija, daitja vagyok s a Te szolgád, szolgád szolgálója vagyok, ó Purusóttama! védelmedbe vegyél! Ezt hallva Sríráma neki adta az íjat.

Srídzsámadagnja így szólt:

Aki itt ezt a vaisnava íjat el fogja törni az a paripúrnatama fog téged megölni.

Srínárada így szólt:

Ekkor Kansza hódolva a muni-nak maga mámorába bódultan vándorolni kezdett, nem küzdött meg vele senki, a királyok neki adót  adtak. A tenger partján egy Aghászura nevű, kígyó alakját hordó, sziszegő, nyelvét öltögető daitjá-t pillantott meg. A nagy erejű Daitjarát az őt megmarni készülőt félelem nélkül megragadva a földhöz csapta, majd ékül nyakába akasztotta. Keleten Banga országában élt Arista daitja, mint hatalmas bika. Együtt, elefánt az elefánttal, úgy harcoltak. Az magas hegyeket szórt Kansza fejére, ki megragadva az ő fejére hajította. Ekkor Kansza a daitjá-k bikája öklével Aristá-t megütötte, az elbódult,így győzve Kansza vele északnak elindult. Prágdzsjótisa urához, a nagy erős, Föld fia Narakához Kansza vágyva a harcra imígyen szólott: " hé daitja király! adj alkalmat a harcra!" Ha te szerzel győzedelmet én leszek a szolgád, ha én leszek győztes benneteket mind szolgámmá teszlek.

Srínárada így szólt:

Először a nagy erejű Pralamba kezdte a harcot Kanszá-val, mint kiváló hegyi oroszlán a kiváló hegyi oroszlánnal. Kansza a közelharcban megragadva a földre vetette, majd újra megragadva Prágdzsjótisa városának ura elé hajította. Majd előlépett a Dhénuka nevű s feldühödve megragadta Kanszá-t, félelmes erőt kifejtve messzire hátralökte. Kansza válaszul Dhénuká-t száz jódzsana távolra taszította, és feldöntve erős ütésekkel testét porrá zúzta. Most Bhauma parancsára Trinávarta Kanszá-t a levegőbe emelte, ott küzdöttek a daitják százezer jódzsana magasban. Kansza végtelen erőt alkalmazva az égből levonva a daitjá-t a földhöz csapta a szájából vért okádót. Ekkor az erős, Baka nevű daitja csőrével akarta megragadni, de Kansza villámként pusztító ütéseivel a földre küldte. Azonban a nagy erejű, fehér szárnyú, felleg hangú feldühödött daitja felállva a földről felrepült és hegyes csőrével megragadva lenyelte őt.  De az a lenyelt gyémánttestű megakadt a torkán, így az óriás, sértett torkú Baka kihányta azt a Kanszá-t. Ekkor Kansza  Baká-t elkapva s a földre döntve, kezeinél vonszolva vele a porondot feltörölte. Most megjelent Baka Pútaná nevű harcolni vágyó nővére, Kansza nevetve szólt hozzá: " hé Pútané!, figyelj a szavamra! Nővel én sohasem harcolok, Bakászura legyen bátyám, te pedig légy nővérem!" Majd látva a végtelen erejű Kanszá-t, a vereséget elismerő Bhauma barátságot kötött Kanszá-val az istenek ellen.

                               Hetedik fejezet

              Kansza égtájak feletti győzeleme

Srínárada így szólt:

Ekkor Kansza a korábban legyőzött Pralambával és a többiekkel együtt Sambara városába ment és előadta jövetele okát. Sambara a kiváló harcos nem küzdött meg vele, barátságot kötött Kanszá-val és az összes többi nagy erejűvel. A Trisringa hegy csúcsán aludt az erős, Vjóma nevű aszura, Kansza lába ébresztette, szeme dühtől borult vérbe, felugorva hatalmas csapásokkal ütötte Kanszá-t, rettenetes kölcsönös ökölharc alakult ki köztük. Kansza ütéseitől ez is erejét vesztette, szédülés gyötörte, így őt is szolgájává tette Kansza, amikor megjelentem s ő üdvözölt engem. " Hé Déva! még vágyom a harcra, mondd meg, hová menjek?" Erre mondtam neki:" menj a nagy erejű Bána daitjá-hoz!" Az általam, a harcot látni akaró által így útbaigazított Kansza karjai erejének öntelt őrületében Sónita városa felé elindult. Bánászura Kansza fogadalmát hallva éktelen haragra gerjedt, mennydörögve ordított az erős, lábával a földet dobbantotta. A rúgás erejétől lába térdig a földbe hatolt, Pátála közelébe, majd Kanszá-hoz szólt:" előbb ezt húzd ki!" Az az őrületétől hajtott hallva e szavakat két kezével kirántotta azt, mint elefánt lótusz szárát, Kansza a rettentő győző. A kiszakítástól felbolydult a hét biztosan álló alsó világ, hegyek omlottak össze, még a nem mozduló égtáj elefántok is helyüket elhagyták. Látva, hogy Bána is kész a küzdelemre megjelent Vrisadhvadzsa és mindannyiukat felvilágosítva így szólt Balinandaná-hoz:" Ezt a Földön Krisná-n kívül senki más sem győzheti le, Bhárgava ezt a kegyet adta neki meg a vaisnava íjat."

Srínárada így szólt:

Ekként szólva maga Mahésvara Siva nagy nyugalommal Kansza és Bána közt szívbéli barátságot támasztott. Kansza hallván, hogy a nyugati végeken él egy kiváló aszura, Vatsza, arra vette útját, ahol megküzdött a borjú alakját öltött-tel. Farkánál  fogva vágta a földhöz Vatszá-t, majd fennhatósága alá véve a hegyet, ahol az lakott a Mléccsha országokat felkeresni elindult. Kálajavana az én számból hallva a nagy erejű daitja hírét, megküzdeni vele kivonult elé a vörös szakállas-bajuszos buzogányos. Kansza saját százezer bhára súlyú kovácsolt buzogányát felkapva, oroszlánként bömbölve Javanéndrára sújtott. Ekkor szörnyű buzogány párbaj kezdődött Kansza és Kála között, a szikrát hányó buzogányok porrá zúzódtak. Kansza felkapta Kálá-t és a földre döntötte, majd újra megragadva teremtette a földhöz bizony félholttá téve. Javana nyílesőt záporoztató seregét Kansza az erős, a daitjakirály buzogányával felmorzsolta. Elefántokat, lovakat, harci szekereket, hősöket a földre borítva mennydörgő fellegként bömbölt a buzogánycsata harcmezején. Ekkor a mléccsha harcosok saját küzdelmüket hátrahagyva széjjelszaladtak, a félelmükben menekülő mléccshá-kat a szabályokat ismerő nem bántotta. A hosszú lábú, széles térdű, oszlop combú, könnyed derekú, kapu mellkasú, domborodó vállú, kitelt testű, hosszú karú, lótuszszemű,nagy hajú, felkelő nap színű, fekete öltözékű, koronás, fülbevalós, nyakbavalós, lótuszfüzérű, végidők napragyogású, kardos, tegzes, vértes, harci kalapácsos, íjat tartó, mámorban úszó Kansza az isteneket legyőzni Amarávatí-ba indult. Csánúra, Mustika, Arista, Sala, Tósala, Késí, Pralamba, Baka, Dvivida, Trinávarta, Agha, Kúta, Bhauma, Bána, Ambara, Vjóma, Dhénuka és Vatsza kíséretében körbekerítette Amarávatí-t. A felvonuló Kansza sereget látva Sakra az istenek és a mennyek ura haragra gerjedve a teljes isteni sereglettel együtt harcolni kivonult. A két fél között félelmetes, borzongató, csatazajos harc alakult ki, isteni fegyverek sokasága, élesre köszörült nyílvesszők csillantak. A fegyverek tömegétől besötétült, ekkor a kocsin álló Mahésvara százélű, villanó fényű villámját hajította Kanszá-ra. Az a Mahászura pörölyével azonnal hárította a villámot, s az istennyila kicsorbult éllel hullott le a csatatéren. A feldühödött Vadzsrí hagyva a villámot kardot ragadott, egyből Kansza fejére sújtott rettentő hangon üvöltve. Kanszán karcolás sem esett, mint füzérrel sújtott elefánton, megragadta súlyos, erős, nyolc fémből olvasztott buzogányát, a százezer bhára súlyút és Indrá-ra hajította Kansza a daitjakirály. Látva a felé zuhanót Purandara gyorsan megragadta, majd visszahajította a daitjára a hős Namucsiszúdana, aki Málati vezette szekerén robogva a harc mezején szétszórta az ellent. Kansza ólmosbotot ragadván Aszuradvisa vállára sújtott, az ütéstől Dévéndra egy pillanatra elkábult. Ekkor a marut-ok csapatának keselyűtollas ragyogó nyílvesszei takarták el Kanszá-t, miként az esős évszak napját a fellegek serege. Az ezerkarú nagy erejű hős Bánászura folyamatosan pengetve az íját nyílvesszeivel pusztítani kezdte el őket. Báná-t a vaszu-k, a rudrá-k, az áditjá-k, a ribhu-k és egyéb istenségek teljesen körbevéve fegyverek sokaságával támadni kezdték. Erre ért oda Pralambászura és mások kíséretében az üvöltő Bhaumászura, az istenek attól a hangtól a csatamezőre ájultak. Ekkor gyorsan felpattant a vérbenforgó szemű Sakra és elefántjára szállt, s az őrjöngő Airávata Elefántot Kansza felé hajtotta. Az elefánt az ösztöke döféseitől felbőszülve lábaival taposta az ellenséget, trombitáló ormányával ide-oda csapkodott. A négyagyarú, a Himálajaként megközelíthetetlen halántékából folyt az őrület nedve, szakadatlanul trombitálva ormányát rázogatta.  Haranggal ékes, csengőfüzéres, gyöngytakaróval díszes, feje tehén vizelettel és pézsmával kevert vörös festékes. Kansza egy erős csapást mért a nagy elefántra, másik ütését ott a harctéren Sakra szenvedte.  Ütése erejétől Sakra messzire repült, elefántja is térdeivel érintve a földet megzavarodott. Majd újra felállva agyarával ütve a daitja vezért, ormányával felemelve százezer jódzsaná-ra hajította. A gyémánttestű elrepített lelkében egy cseppnyi zavar támadt, dühtől remegő ajkakkal és felhevült testtel ismét a harc mezejére lépett. Megragadva az elefántkirályt a földhöz teremtette, ormányát szorította, csontját törögette. Ekként Airávata elefánt sebesen menekült a csatatérről, nagy harcosokat lökdösve el az útból rontott be az isteni városba. Ekkor vaisnava íját felajzva, nyilak seregével és az íj zengésével a daitjá-k királya megfutamította az isteneket. Ezután az általa lesújtott istenek fejüket vesztve szaladtak szét minden irányba, némelyek hajfonata bomlott ki a csatában, s így szóltak: "félünk". Némelyek nagy alázattal kezüket összetéve, majd fegyvereiket  a csatatérre letéve, ruhájukat megemelve , némelyek vágyuk nem teljesülve teljesen összezavarodva megálltak Kansza előtt. Ekként azokon az isteneken végignézve Kansza trónusukat ernyőstől elvitte, majd a daitjá-k seregétől kísérve visszatért a király saját városába, Mathurá.ba.

                                     Nyolcadik fejezet

Szucsandra és Kalávatí előző élete, Vrisabhánu-ként 

és Kírti-ként való  alászállásuk

Srígarga így szólt:

Hé Saunaka! meghallgatva, akkor a bhaktival eltelt, a tudáshordozók kiválója Srímaithila hódolt a muninak,a nagyszerű dévarsik legelsőjének és újból kérdést intézett hozzá a Hari bhaktijában állhatatos.

Bahulásva így szólt:

Az önvaló boldogságát adó folttalan erényeddel itt, e földön megtisztítottad a családomat, bizony Sríkrisna bhaktáival csak egy pillanatnyi találkozás is igazzá teszi az embert, ennél több mi mondható? Srírádhá-val maga az a paripúrnatama Vradzsá-ba menve milyen történeteket élt meg? Mondd el nekem ó Dévarisé, Risísa, védj meg a három láz szenvedéseitől!

Srínárada így szólt:

Magasztos az a nagyszerűbbnél is nagyszerűbb, Sríkrisna bhakta Nimi király által kiteljesedett család, ahol te is megszülettél, bizony nem különös, hogy a kagylóban igazgyöngy terem. Tehát, hallgasd annak a Legmagasztosabb Úrnak tiszta és szerencsét hozó játékát, aki - Krisnaként - nem csak Kansza elpusztítására, hanem az igazak védelmére is jelent meg a földön. Hé király! Ekként a saját, Rádhá alakját öltött Pará nevű energiáját Vrisabhánu feleségébe helyezte, s az egy jó házban megszületett a Jamuná partjának ligetes vidékén. A Bhádra hónap világos felének nyolcadik napján, a Szóma napján délben, midőn fellegek borították az eget. Az isteni seregek Nandana erdejének tündöklő virágaival hintették be a házat. Akkor, Rádhá avatárájakor a folyók megtisztultak, az égtájak örvendeztek, lótusz illatától érzéki, enyhet adó, szépséges lenge futamú szellő lágyan játszadozni kezdett. A száz őszi telihold ragyogású leányt meglátva örömmel telt el Kírti a gópí, tüstént elvégezve a szerencsét hozó szertartást kétszázezer, boldogságforrása tehenet adott a bráhmanáknak. A drágakő berakásoktól ragyogó, aranyos, szantálfa, szakhík ringatta bölcsőben Rádhá a világos hófél fényeként növekedni kezdett. Akinek a megpillantása a kiváló istenek számára is igen nehezen elérhető, születések tízmilliónyi áldozata sem teszi könnyen elérhetővé, azt a Vrisabhánu házában testet öltöttet, gópík dédelgettét becézgetik a népek. Aki Srírásza játékterének megvilágító holdacskája, Vrisabhánu háza mécsei fénye, Gólóka ura nyakán ragyogó csúdámani ékkő azt a Pará nevű erőt figyelmem közepébe helyezve vándorlok itt a földön.

Sríbahulásva így szólt:

Hej, mekkora a szerencséje ennek a Vrisabhánu-nak, akinek  a leányaként Rádhá született meg! Vajon Kalávatí és Szucsandra mit tettek előző születésükben?

Srínárada így szólt:

Nriga fia a nagyszerencséjű, királyok király Szucsandra volt, a földkerekségen uralkodó, szépséges, Hari része. Valamikor régen a pitriknek  három, a lélekből született és a lelket elrabló lánya született, Kalávatí, Ratnamálá és Ménaká nevűek. A pitrik a lányok beleegyezésével Kalávatí-t Hari részének, a tiszta értelmű Szucsandrának, Ratnamálá-t Vaidéhá-nak, Ménaká-t Himádri-nak adták a megfelelő hozománnyal együtt. Ratnamálá Szítá-t, Ménaká Párvatí-t szülte, mindkettejük története ismert a puránákból. Szucsandra Kalávatí-val a Gómatí parti erdőségben tizenkét isteni esztendőn keresztül Brahmá kegyét elérni hevült a megismerés és önfegyelem tüzében. Ekkor odaérkezett Vidhi és szólt hozzájuk: " kérjetek kegyet !" Mire ezt hallva a hangyaboly borította Szucsandra mennyei alakot öltve előlépett. Köszöntve Brahmá-t mondta:" isteni, a legvégső móksát kérem !" Ezt hallván az erényes Kalávatí elszomorodva szólt Vidhi-hez. " Úgy tartják, hogy a nők elsőrendű istensége a férj, ha ez a móksát választotta, akkor az én utam hova máshova vezethetne? E nélkül nem élhetek, ha megadod neki a móksát, akkor a férjtől való elválás fájdalmában megátkozlak!"

Sríbrahmá így szólt:

Félek az átkodtól, de a szavam sem lehet hiábavaló, ezért életed urával együtt menj az istenek országába! Ott mennyei örömöket élvezve idővel a földre születtek, a Dvápara végén, Bharata földjén, a Gangá és a Jamuná között. Amikor maga a paripúrnatama kedvese, Rádhiká a lányotokként megszületik, akkor fogjátok elérni a móksát.

Srínárada így szólt:

Emígyen Brahmá isteni és teljes kegye által szálltak alá a földre Kalávatí és Szucsandra. Kalávatí Kánjakubdzsá-ban Bhalandana király áldozati tűzhelyéből, isteni tulajdonságú, előző születésére emlékezőként jelent meg. Szucsandra Vrisabhánu névvel Szurabhánu házában született meg, emlékezve előző életére, tehenek őrizőinek kiválója, szépséges, mint egy másik Kámadéva. Annak a két, előző életre emlékező, egymást akarónak a kapcsolatát beleegyezésükkel a tisztán látó Nandarádzsa kötötte meg. Aki Vrisabhánu és Kalávatí történetét meghallgatja, az minden bűnétől megszabadulva Krisna lényegében oldódik fel.

                                       Kilencedik fejezet

                   Vaszudéva és Dévakí házasságkötése

Srínárada így szólt:

Egyszer Srímathurá nagyszerű városában Súraszéna kívánságára és a jádavák kiválóinak egyetértésével a nemzetség gurujának választott, biztos tudású Garga belépett a csodás királyi palotába. Gyémánttal kirakott aranyos kapuja elefántkirályok füllegyezésétől felbolydult dongók döngésével zsongó, az elefántok mámormirigyéből vízesésként ömlő nedvvel öntözött, pavilonok sokaságával kerített. Kiváló, állhatatos harcosok, vértesek, íjasak, kezükben pajzsot és szablyát tartók, harci szekeres, elefántos, lovas és zászlót hordó hadak csapatai által jól őrzött. Garga belépve megpillantotta az Akrúra, Dévaka és Kansza szolgálta királyok ragyogóját, Ugraszéná-t, a Srísakra nagyszerű, magasra emelt trónusán ülőt, ernyők, baldachinok, jakfark legyezők gyűrűjében. Meglátva a munit a király tüstént felemelkedett trónusáról és a jádavákkal együtt üdvözölte, majd tündöklő hellyel kínálva, hódolva, dicsérve és körbejárva alázattal állt meg előtte. Gargamuni áldását adva a királynak a királyi család jólétéről kérdezett, majd a nagy szellemiségű risi a törvényeket ismerő, az életerős, a jaduk kiválója Srídévakához intézte szavait.

Srígarga így szólt:

Már jó ideje mindenfelé járva-kelve, fontolgatva sem találtam a föld királyai közt alkalmasabb vőlegénynek valót, mint Sauri, ezért hé ragyogó király! add leányodat Srídévakí-t Vaszudévá-nak, házasítsd össze őket!

Srínárada így szólt:

Ekkor Srídévaka a dharmát hordozók kiválója beleegyezését adva, Garga kívánságának megfelelően, az előírások szerint eljárva a menyegzőben Vaszudévá-nak ajánlotta fel lányát. Az esküvő idején a búcsúzáskor Sauri egy páratlanul szép, lovakkal díszes kocsira szállt fel Dévaka király arany és drágakövek fényében sugárzó  leányával. Nővérének igen kedveset tenni Kansza megragadta a ficánkoló lovak gyeplőjét és így hajtotta a kocsit a négy hadtesttel körülvéve a Sauri iránti keggyel és szeretettel eltelt. Hozományként ezer szolgálót, tízezer elefántot, egymillió lovat, százezer kocsit és kétszázezer tehenet adott a lányának Dévaka király. A búcsú idején bhérí, nagyszerű mridanga, gómukha, dhundhuri, víná, ánaka, vénu és az úton haladó jádavák hangja valamint szerencsét hozó énekek dallama zendült egybe. Ekkor égi hang hallatszott:" Kansza! annak, akit a kocsira ültetve, lovai gyeplőjét tartod, annak a nyolcadik szülötte - még nem tudod - könnyedén lesz a te megölőd, te ostoba!" A rosszak társaságát kedvelő, végtelenül romlott Kansza nővérét megölni azonnal döntött, haját megragadta az a szégyentelen, könyörtelen, rettenetes tettű éles tőrrel a kezében. A zenészek elhallgattak, az elől levők csodálkozva fordultak hátra, az összes arca fehérbe váltott, mikor az igazak kiválója Sauri Kanszá-t szólította. 

Srívaszudéva így szólt:

Hé Bhódzséndra! A Bhódzsa nemzetség dicsőségét növeled, Bhauma, Mágadha, Bakászura, Vatsza, Bána veled a harctéren megküzdeni vágyók mind az erényeidet dícsérik, hogy törhetsz karddal a nővéred életére?  A harcolni vágyó Bakí-val - felismerve, hogy nő - az uralkodás törvényeit követve nem harcoltál és a békesség kedvéért nővérednek fogadtad, ez valóban a nővéred, milyen megfontolásból teszed ezt? Hé Mathurá királya! Ez a húgod, menyegzőre jött, szinte gyermek, mint, ha lányod lenne vedd kegyedbe, a neked mindig jót tevőt, nem helyes őt megölnöd, te a szerencsétlenek fájdalmának elhárítására fordítod elmédet.

Srínárada így szólt:

Hiába a magyarázat, Kansza a rosszakat választó, a romlott nem fogadta ezt el. Akkor, " ez Hari Időtörvénye " gondolta Sauri és az ő oltalmába ajánlva magát újból Kanszá-hoz fordult.

Srívaszudéva így szólt:

Hej ragyogó! egyáltalán ne tőle félj!,az isteni hang megmondta, jól figyelj! Azokat a méhéből születendőket neked adom, azoktól kell félni, ne tőle rettegj!

Srínárada így szólt:

Kansza meghallgatva Sauri megfontolt szavait, dicsérve azokat azonnal otthonába tért. Ekkor a félelemlepte Sauri Dévaka király leányával szintén otthonukba tértek.

                                        Tizedik fejezet

                                 Balabhadra születése

Srínárada így szólt:

A félő ne szökhessen el, ezért Kansza küldte tízezer fegyveres harcos vette körül Sauri házát. Sauri az idő haladtával nyolc fiút nemzett Dévakí-val, évente egyet és egy lányt, akiben az örök Májá öltött testet. Először a Kírtimán nevű fiú született, akit a mások érdekeit tudó Ánakadundubhi Kanszá-hoz víve odaadott. A szavát álló Sauri-t látva Kansza könyörülettel telt el, ki ne lenne könyörteljes, ha látja a tisztát, aki tűr, de ragaszkodik az igazhoz.

Kansza így szólt:

Ez a gyermek menjen haza, ettől nem félek, a nyolcadik magzatotokat fogom megölni, nincs kétség.

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Vaszudéva fogva a gyermeket hazatért, annak a gonosznak a szavát cseppet sem tartva igaznak. Akkor aláereszkedtem az égből, hajolva s hódolva kérdezte Kansza az isteni tervet. Amit mondtam halljad most tőlem! Nanda és a többi a vaszuk avatárjai, Vrisabhánu és a többi a szvar lakóié. Hé királyok királya! a védák rics és egyéb versei a gópík lesznek itt, a földön. Vaszudéva és a többi Mathurá-béli vrisni a djulakók avatárája, Dévakí és a többi nő bizony az isteni nők avatárái. Hétféleképpen számolva mindegyik lehet nyolcadik,a téged megölő száma alapján akár ez - az első - is lehet, az isteni út nem kiszámítható.

Srínárada így szólt:

Ekként szólva hozzá, ahogy elmentem, a daitják elpusztítására törekvő istenek miatti dühében Kansza a jádavák elpusztításáról döntött. Vaszudévá-t és Dévakí-t erős vasláncokkal megkötöztetve, azt a Dévakí méhéből született gyermeket szikla kövéhez csapta. Előző születésére emlékezve, Visnu-tól rettegve, kétségbe nem esve minden világra jöttet megölt ez az alantas természetével a földre megszületett. A jádavák ura, királyok királya Ugraszéna akkor megdühödött, megállítva Kanszá-t, a Vaszudévá-t segítő. Kansza gonosz szándékát látva felugrottak a hősök és követve Ugraszéná-t védték karddal a kezükben. Ugraszéna őrizőit meglátva Kansza harcosai is felpattantak, s a gyűlésterem kellős közepén harc alakult ki közöttük. A kapuknál is a harcosok kölcsönös küzdése elindult, a kardok csapásai tízezer embernek okozták halálát. Kansza buzogányát ragadva atyja seregét morzsolni elkezdte, buzogánycsapásaitól némelyek homloka szakadt be, némelyek lába szakadt le, némelyek arca torzult, némelyek keze repült, reményük összezúzva, arcuk a porban vagy az égre meredve, pillantás alatt zuhantak fegyverestül le a földre. A vért hányó hősök belealéltak a halálba, a gyűlésterem sebekből áradó vértől vöröslött. Ekként az őrület tüzében a kiváló ellent a földre ledöntve, dühe mérgében a romlott Kansza atyját is, a ragyogó királyok királyát megragadta,  uralkodói trónusról letaszítva kötéllel kötözte a gonosz és a baráti uralkodókkal együtt börtönbe vetette. Madhu és Súraszéna országára és teljes vagyonára jogot formálva elfoglalta a trón és uralkodni kezdett. A szenvedő jádavák rokonlátogatás ürügyén szétszéledtek a négy égtáj országaiba, s várták az időt. Dévakí hetedik magzata egyszerre boldogság és fájdalom oka, Jógamájá kivéve Vradzsá-ba vitte s Róhiní-ba helyezte Anantá-t. " Ó, hova tűnt a magzat ?!" szóltak Mathurá lakói. Majd a Vradzsá-ba érkezés ötödik napján, a bhádra hónap világos felének hatodik napján, a Szvátí holdházban, a Budha napján, öt kiváló állásban lévő bolygóházzal körülvett Tulá jegyében, a nappal közepén, mikor az istenek virágzáport hintettek, a felhők esőcseppeket  lágyan eregettek, Vaszudéva nőjének méhéből jött a világra a Ragyogó, önnön fényével beragyogva Nanda lakását. Nanda a gyermek születési szertartását megcselekedve a bráhmanáknak egymillió tehenet adott, és összehívva a tehenek őrzőit nagyszerű énekesek hangjával díszes szerencsehozó ünnepet tartott. Dévala, Dévarát, Vaszistha, Vácsaszpati és velem együtt a megjelent Dvaipájana is helyet foglalt örvendve Nanda köszöntésén.

Nandarádzsa így szólt:

Ki ez a szép gyermek, akihez hasonló sehol sem látható, hé Mahámuné! hogyan születhetett meg öt nap után, mondd el nekem!

Srívjásza így szólt:

Hej Nanda! nagy a te szerencséd, ez a gyermek az örök Sésa, Mathurá-ban Vaszudévá-tól Dévakí-ban fogant meg. Majd Krisna akaratából annak a méhéből kivéve a tiszta Róhiní-ba helyeződött. Hé Nandarádzsa! ez a jógík számára is nehezen elérhető itt van szemeid előtt. Én Védavjásza Mahámuni az Ő megtekintéséért jelentem meg itt, ezért mutasd meg nekünk ezt a gyermek alakját öltött legmagasabbnál is magasabbat.

Srínárada így szólt:

Ekkor az elképedt Nanda megmutatta a gyermeki Sésá-t, Szatjavatí fia meghajolva szólította a bölcsőben heverőt.

Srívjásza így szólt:

Bhagavan! Isteneken uralkodó Isten, vágyak teljesítője hódolat neked! Hódolat Ananta Sésá-nak, hódolat Neked, ki magad vagy Ráma! A Földet tartónak, a teljesnek, az önmagában ragyogónak, az ekével díszes kezűnek, az ezerfejűnek örök hódolat Neked Szankarsaná-nak! Révatí szerelmese vagy Te Baladéva, Acsjuta előtt született! Ekefegyveres, Pralamba megölője, oltalmazz engem Purusóttama! Hódolat, hódolat Balá-nak, Balabhadrá-nak, a szerencse jegyeit viselőnek! A kék öltözékű fehérnek, Róhiní fiának, hódolat neked! Dhénuka ellene, Mustika ellene, Kumbhánda ellene vagy Te, Rukmi ellene, Kúpakarna ellene, Kúta ellene, Balvala végzete! A Kálindí folyását megakasztó, Hasztinápurá-t a Gangá felé vonzó Te vagy! Dvivida ellene, jádavák kirélya, Vradzsa körének ékköve! Kansza fivéreit elpusztító, zarándoklatjárő, mindenható vagy! Magad vagy Durjódhana guruja, védd, védd a világot Prabhu! Győzelem, győzelem! soha meg nem oszló, ragyogó, legfelső feletti, önmagában végtelen, a tér végében is ismert, istenek, munik, nágák mindenek feletti uralkodója, buzogányos, eketartó, erős! hódolat Neked! Aki ezen a világon állandóan olvassa ezt a dicséneket, az bizony Hari legmagasztosabb állapotát fogja elérni. A világban minden, ellenséget felőrlő erővel lesz teljes, győzelem annak és jólét!

Srínárada így szólt:

Hé ragyogó király! Azokkal a munikkal együtt Balá-t körbejárva és százszor is köszöntve a végtelen értelmű Dvaipájana, Parásara fia, Szatjavatí szülötte, Bádarájana Muni a Szaraszvatí felé elindult.

                                       Tizenegyedik fejezet

                                         Sríkrisna születése

Srínárada így szólt:

A paripúrnatama, maga Sríkrisna, Bhagaván önmaga, a legfelső feletti először Vaszudéva lelkébe belépett. Vaszudéva, a nagy szellemiségű, a Nap, a Hold és a Tűz együttes fényének határtalan ragyogásával egy másik Jadzsnyá-nak tűnt. Ekkor a félelmektől mindenkit megszabadító Krisna belépett Dévakí méhébe, ettől felragyogott az a börtön, miként a sötét fellegek sűrűjéből előtörő  ragyogás. Azt a tündöklőt meglátva Kansza a félelemtől betegen gondolta:" megérkezett a megölőm, Dévakí nem ilyen volt korábban." A félelemtől zavarodottan szólt:" ahogy megszületik rögtön megölöm." Korábbi ellenségére gondolva mindenhol csak Hari-t látta. Bizony az ellenségesség erős köteléke közvetlenül mutatja meg Krisná-t, ezért Krisna elérése céljából ellenségeskednek az aszurák. Ezután Brahmá és a többi istenség velem és a többi munifejedelemmel együtt megjelent Sauri börtöne felett és hódolva neki dicsénekbe kezdtek.

Az istenek így szóltak:

Aki az éber és a többi állapotokban megnyilvánuló világ végső okaként sem ok, valójában guná-i kavarognak a világban, Akibe sem az elme, sem az érzékek, sem az azokat uraló istenségek sem képesek belépni, miként a tűzből szétszóródó szikrák sem újra a tűzbe, hódolatunk Annak. Azt a Prabhu-t az erősek erőse, az idő sem képes uralni, a Májá sem képes reá hatni, s a hang sem képes lényét felfedni, Annak, Aki a teljes, a halhatatlan, a magasztos, a nyugalom, a tiszta, a legfelső felettinél is felsőbb, Annak az oltalmába jöttünk. Annak a mindenekfelettinek, Akinek az amsa, amsámsa, kalá, ávésa és púrna avatáráinak virágcsokra a teremtés és a többi létezésének oka, Azt a púrna feletti paripúrnatama Krisná-t fejhajtva köszöntjük. Az elmúlt és a jövendő jugákban, manvantarákban, kalpákban amsa és kalá avatárákban öltesz testet, most pedig önnön paripúrnatama lényegedet terjeszted, a Földön a dharmát fenntartva szerencsét hozol a világra. Aki megközelíthetetlen, a tiszta jógík is csak el nehezen érik, de elérhető a tiszta szívű, bhaktijógától meglágyultak által, ó Ánandakanda! a Te lassútipegésű láblótuszaid porzóinak virágporát a fejünkre helyezzük. Ahogyan korábban, most is oly elragadó ez a Te tested, milliárd Kandarpá-t mámorosító, szemet kápráztató, Gólókaotthon tudásragyogását kisugárzó, a Föld gazdagságát fenntartó Rádhápati-ra helyezzük figyelmünk.

Srínárada így szólt:

Akkor Hari előtt meghajolva Brahmá és a többi isten a munikkal együtt  dicsőítő dalokat énekeltek, s örvendezve otthonukba tértek. Hé Mithilarádzséndra! ekkor, Hari születésének idejében az ég és a tíz égtáj kitisztultak, a csillagok felragyogtak, az egész földkerekség elnyugodott, a folyók, a folyamok, a tavak, s a tenger tisztán elcsitultak. Mindenhol ezerszirmú, százlevelű tündöklő lótuszvirágok szellők érintésétől felszálló illata  és pora repkedezett. A lótuszokon méhek zümmögtek, madarak tarka hada csicserészett, illatteljes, enyhetadó lágy fuvalom lebegett. A falvak és a tartományok bővelkedtek, a városok a szerencse hajlékává lettek, az istenek, a bráhmanák, a hegyek, a fák és a tehenek jólétben örvendtek. Isteni dundubhik felzendültek, győzelmi kiáltással vegyültek, hé Mahárádzsa!, mindenütt mindennek kiváló szerencse! A énekben jártas vidjádharák, gandharvák, sziddhák, kinnarák és csáranák énekeltek, az istenek a mindenek felettit himnuszokkal dicsőítették. A mennyekben az öröm mámorában a gandharvák vidjádharíkkal együtt táncra perdültek, az istenek kiválói páridzsátaka, mandára és málatí virágait hintették, sűrű-sötét fellegek dörögve esőt záporoztak. Bhádra havában, a Budha napján, a hó sötét felében, a Dhátri holdházban, a bolygók nagyszerű együttállásában, a Vrisa jegyében, a hófél nyolcadik napján, éjfélkor, amikor a Hold kél, a sötétség idején Dévakí méhéből Sauri börtönében megjelent Hari, áldozati tűzcsiholó fa tüzeként.

Remegő fényű szemekből fűzött füzérű, sziporkázó Kausztubha ékkövet viselő, a Hold és a Nap udvarának fényével ragyogó láb- és karperecű, kelő Nap koronás-fülbevalós, lobogó tűzfényű csodás karkötős, derekán villámvillanású lánccal ékes, méhektől zsongó lótuszfüzéres, sugaras olvasztott arany a ruhája, cikázó villám beragyogta sötét fellegként fénylő, rebbenő-kékes fürtökbe foglalt az arca, mely sugara rombolja a sötétet, jólétet adó, nyíló lótuszkehely szemű, különös festett jelekkel ékes, vágyistenek végtelenjét mámorító, paripúrnatama, magasnál is magasabb, lágy hangú fuvola fuvalom lehelője. Ezt a gyermeket meglátva a jádavák kiválójának szeme Hari születésünnepétől kitárult, s nyomban a bráhmana népnek lelkében százezer tehenet felajánlott. A csodálattal eltelt  Ánakadundubhi látva Prabhu megjelenését, félelme múlva, köszöntve, s kezét összetéve, ott a börtönben Hari dicsőítésének énekébe kezdett.

Srívászudéva így szólt:

Te, aki Egy vagy, s a Prakriti tulajdonságai által nem egy leszel, aki ennek a világnak az elpusztítója, a teremtője és fenntartója vagy, ahogyan a hegy kristályát nem színezik a színek, azonképp nem érintenek Téged sem a testek színei, ó Tribhuvanapaté hódolok Neked! Aki, mint tűz a fában, mint tér belül és kívül is létezik, a világnak alapja, mint a Föld, mindent szemlélő, s mint a szél mindent átjáró, annak, Neked hódolat! A Földet súlyos terhétől megszabadítani születtél meg itt e Földön a házamban, tehenek, istenek, bráhmanák, s a sajátjaid oltalmazója vagy, Purusóttamóttama vagy, hé Bhuvanapaté! védj meg a gonosz Kanszá-tól!

Srínárada így szólt!

A minden isten lényegét magában hordó Dévakí felismerve paripúrnatama Sjámaszundara Sríkrisná-t, hódolva neki megszólította.

Srídévakí így szólt:

Hé Krisna, hé megszámlálhatatlan világegyetemek Ura, Parésa, Gólókaotthon tudászászlaja, Ádidéva, Púrnésa, Púrna, Paripúrnatama, Prabhó, Paramésvara védj meg  a gonosz Kanszá-tól!

Srínárada így szólt:

Hallva ezeket maga a Paripúrnatama, Bhagaván Sríkrisna, a bűnök elhárítója mosolyogva szólította meg Dévakí-t és Sauri-t.

Sríbhagaván így szólt:

Az előző teremtés idején ez  a férjét istenként tisztelő Prisni, te pedig Szutapá  voltál, utódot elérni Brahmá utasítására víz és étel nélküli, magasrendű, isteni megismerés tüzében hevültetek. Egy teljes manvantara telt el az utódra vágyva a kiváló hevületben, akkor elégedetten veletek "kérjetek nagyszerű kegyet!" ekként szóltam. Ti hallva az általam mondottat akkor kértetek:" legyen Hozzád hasonló fiunk!", " így legyen !" mondván távoztam, s erényes tettei által férj s felesége pradzsápatikká lettek. "Nincs senki gyermek a világon hozzám hasonló":  gondolva, én Parésvara lettem a tietek. Akkor Prisnigarbha néven ismertek a Földön, majd egy másik korban Upéndra Vámana lettem. Akként a mostani időben is én a legfelső feletti. Fogjatok, s vigyetek Nanda otthonába, így nem kell félnetek Augraszéná-tól, Nanda lányát elhozva megnyugodhattok.

Srínárada így szólt:

Akkor Hari elhallgatva kettejük szeme láttára isteni alakjából újra gyermekit öltött, miként jelmezt vált a színész. Amíg Sauri Ezt a bölcsőbe fektetve készen állt az indulásra, addig Vradzsá-ban saját akaratából Nanda feleségéből megszületett Jógamájá. Hatására álomba merült a világ, az őrök is elaludtak, az ajtók mind kinyíltak, a zárak és reteszek kipattantak. Ahogy a fején Sríkrisna díszes Vaszudéva kilépett a börtönből, egy pillantásra, mint a Nap keltekor  önmagától megszűnt a sötétség. Az égen sűrű fellegek esőt árasztottak, de az Ezerfejű Magátólragyogó kígyócsuklyáit kitárva, Saurit követve védte a a felhőszakadástól. A hullámok és örvények erejétől felkavart, oroszlánokat, kígyókat és egyebeket elragadó Kálindí, a folyók kiválója azonnal utat adott nekik. Az egész Nandavradzsa mély álomba merülten aludt, Sauri a gyermeket gyorsan Jasódá fekhelyére helyezte és meglátta a leányt. Felemelve azt újra kilépett a házból, átkelve a Sríjamuná-n Sauri a korábbihoz hasonlóan elfoglalta helyét a börtönben. Gópí Jasómatí azt sem tudta, hogy fia vagy lánya született-e, a fáradtságtól kimerülten , boldog álomba merülten aludt fekhelyén. Akkor a gyermek hangját hallva magukhoz tértek az őrök, s a királyi palotába menve értesítették Kanszá-t a harcost. A félelemtől megrettent Kansza azonnal a születés helyére rohant, ahol húga, a tisztalelkű Dévakí sírva, alázattal mondta neki.

Srídévakí így szólt:

Hagyd meg nekem ezt az egy lányomat, a fiaim mind halottak, nem ölhetsz nőt bátyám, te kegyes vagy a szenvedőkhöz! A te börtönbe vetett, fiait veszített húgod vagyok, hé könyörületes!, add nekem ezt a megkönyörülendő, testemből születettet, ez méltó hozzád!

Srínárada így szólt:

A könnyáztatta arcú összezavarodott Dévakí leányát rejtegetve újból és újból kérlelte, de az a gonosz szidalmazva, fenyegetve a gyermeket öléből kitépte. Az a romlottak társaságát kedvelő, bűnös, gonosz, Jadu nemzetségének alja, húga lányát lábainál megragadva sziklakőhöz csapni akarta. Kansza kezéből szabadulva hirtelen a levegőégbe emelkedve ezer ló vonta, lengedező jakfark legyezős, tündöklő isteni szekérre szállott, és magasztos, fegyveres, nyolckezű, segítői által szolgált, száz nap fényével sugárzó alakját megmutatva mennydörgő hangon e szavakat intézte Kanszá-hoz.

Sríjógamájá így szólt:

A paripúrnatama, sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, a te megölőd valahol már megszületett, bizony értelmetlenül kínzod ezt a szerencsétlent.

Srínárada így szólt:

Ekként beszélve hozzá Déví Bhagavatí Jógamájá a Vindhjácsala hegyeibe vonult, ahol sok néven vált ismertté. Ekkor az elképedt Kansza hallván Májá nagyszerű szavait, Dévakí és Vaszudéva kötelékeit feloldotta.

Kansza így szólt:

Bűnös vagyok, romlott, gonosz cselekedetű, Jadu nemzetségének alja, itt a Földön gyermekeitek gyilkosa, bocsássatok meg nekem! Hé húgom!, hé Sauré! halgassatok meg, úgy vélem, mindez az Idő műve, mely akként terel engem, miként a szél a fellegek seregét. Hittem az istenek ígéretének, mely szó valótlannak tűnik, nem tudom, hogy a földön hol született meg az ellenségem, ahogyan Májá is mondta.

Srínárada így szólt:

Ekként Kansza könnyáztatta arccal zokogva borult a lábaik elé, és szolgálva őket erősen, jóindulatot mutatott kettejüknek. Hej, mi az, ami ne lenne lehetséges itt a Földön a paripúrnatama Prabhu, Sríkrisnacsandra adakozó pillantásai által?! Majd kora reggel Pralamba és a többi kiváló aszurát összehívta az a gonosz Kansza és tudatta velük a Májá által mondottakat.

Kansza így szólt:

Ahogyan Jógamájá elmondta, megszületett a Földön a végemet okozó, öljétek meg a tíz napon belül, és a több, mint tíz napja született fiúcsecsemőket!

A daitják így szóltak:

Az általad, a párbajhős által a harc idején felajzott íj pengésétől szertefutottak az istenek, hogyan hogy félsz tőlük? A tehenek, a bráhmanák, a tiszták, a védák, a dharma és más hasonlók Visnu teste, ezek elpusztítására említik a daitják erejét. Ha megszületett ezen a Földön Mahávisnu, aki az ellenséged, akkor az ő elpusztításának a módja a tehenek és a többiek lemészárolása.

Srínárada így szólt:

Ekként Kansza parancsára a nagy erejű, gonosz daitják a levegőbe emelkedtek és a teheneket és a többieket, valamint az újszülött csecsemőket öldösni kezdték. A tenger partjáig a Föld kerekségén a kedvük szerint alakot öltő daitják házról-házra jártak, mint ahogy kígyó siklik be a lakba. Az amúgy is rossz úton járó, erőszakos daitják most még Kansza által is buzdítva, mint majom ki bort iszik, és skorpió csípi, megszállottá váltak. Hé Vaidéha, Maithila, Naréndra, Upéndrabhakta, a dharmát ismerők kiválója, Dzsanaka, hevülésben erős, ragyogó, Angarádzsa, Bahulásva! itt, e Földön az igazaknak ez a megbecstelenítése mind a négy életcélt tönkreteszi.

                                       Tizenkettedik fejezet

                                         A születés ünnepe

Srínárada így szólt:

Akkor a hajnali fény felragyogásával Nanda hallván a gyermek születését, bráhmanákat összehívva szerencsehozó szertartást szervezett. A nagylelkű Nanda király a születési szertartás szabályait betartva, örvendezve, egyéb ajándékokkal együtt százezer tehenet adományozott a bráhmanáknak. Hétféle gabona ízekkel teljes, drágakövekkel és arannyal ékített ormú, egy krósa kiterjedésű hegyét emeltetve, nagy alázattal adta a vipráknak. Mridangák, vínák, sankhák, dundubhik egybeolvadó hangja zendült, a kapuban énekesek dala csendült, a kéj nőinek lába táncra perdült. Srínanda palotája szépséges zászlók, aranyos korsók, ajtódísz füzérek, színes festések sokaságától pompázott Az utak, a terek, a kapuk, a falak, az udvarok, az erkélyek, a tornyok és a kerti lakok illatos szerekkel, s vízzel felhintve, színes kelmékkel díszítve  tündököltek. A tehenek szarva aranyfestékes, nyakuk aranylánccal ékes, csengők csengése, lábkösöntyűk csilingelése kíséri őket, hátukon vérszínű takaró. Farkuk sárgára festve, borjaik mellettük, testükön lányok keze nyomát viselők, kurkuma és sáfrány, s egyéb színekkel színezve.  Srínanda kapujában lelket gyönyörködtető, pávatoll ékes, illatos vízzel telehintett, a dharma terhét viselő bikák jártak-keltek. Aranylánc díszes, gyöngyfüzér ékes, csengettyű lábas, hófehér borjak ide-oda futkároztak, ugrándoztak. A születés ünnepéről hallván Vrisabhánuvara Kalávatí-val együtt elefántra szállva megérkezett Nanda palotájába. A kilenc nanda, a kilenc upananda és a hat vrisabhánu is mindannyian számtalan ajándékkal együtt megérkeztek. Turbánjukon virágfüzér, sárga zekében feszítők, hajukba pávatoll és virágok csokra, erdei virágfüzér díszesek. Megjöttek a fuvolás, kezükben bambusz botot tartó, különleges homlokfestésű, tarka öveket derekukra kötöző gópák is. Táncolva, énekelve, ruhájukat lebegtetve, ajándékokkal felszerelkezve gyermekek és bajuszos ifjak. Botoskezű öregek friss vaj, tej, aludttej és tisztított vaj áldozatát hozva érkeztek Nanda lakába. Egymás közt a Vradzsa urának házában rendezett születésünnepről a szeretet áradásától felindult hangon beszélgetve szemük a boldogság könnyeivel telt meg. Ekkor a születés ünnepén a boldogságában könnyekben fürösztött szemű Nanda azokat mind, a szabályok szerint homlokfestés és egyéb módokon tisztelettel köszöntötte.

A gópák így szóltak:

Hé Vradzsésvara, hé Nanda! Mi nagyobb szerencse a gyermekre vágyó számára, mint ez a létrejött születés ünnep? A sors annyi nap után ezt a napot jelölte ki neked, mi is elégedettek vagyunk látva Srínandanandaná-t. Amikor messziről jőve, öledbe véve, " hé Móhana!" így fogod elolvadva becézgetni , akkor az nekünk is örömünk lesz.

Srínanda így szólt:

A ti áldásotoktól és erényetektől boldog és szerencsés ez a nap, hé gópák!, én a Vradzsá-ban élő gópák parancsot teljesítője vagyok.

Srínárada így szólt:

Srínandarádzsa fia csodás születését meghallván, akkor a gópík hagyva az otthoni dolgot, sietve, ajándékkal a kézben Vradzsarádzsa házába rohantak, az elragadtatás indulatától túlcsorduló szív-lélek-testűek. Hé Naréndra! mindannyian otthonaikból kirohanva Nanda palotája felé nagy sebesen, ide-oda futkostak, ruháik, ékeik, hajuk csomói bomolva, villámként cikáztak, gyöngyeiket szórva az útra. Csilingelő lábperec, új karperec, aranyos kelme, lábat ékítő lánc, gyöngyös fülbevaló, arany öv a csípőn, jólét nyakfonata, felkar karikák, homlokon pettyek teliholdudvar sejlő sugarában ragyogók. Fekete mustárt, sót, kurkuma különleges porát, búzát, fehér mustárt, árpát gyengéd mozdulattal hintve a gyermek arcára mindnyájan áldásukat adták, hé király!, majd dalba kezdve Jasódá-hoz beszéltek.

A gópík így szóltak:

Hé Jasódé!, hé Vradzsésvarí! Minő nagyszerűség, minő isteni szerencse! Áldott, ó áldott a te magasztos méhed, amely szülte e fiút. Régi vágyadat teljesítette be most a sors, óvd ezt a lótuszszemű, igéző mosolyú, esőfelleg színű szépséges gyermeket!

Sríjasódá így szólt:

Kegyes áldásotok az én nagy boldogságom okozója, a sors a jövőben adjon nektek is hasonlót! Hé Róhiní!, eszedet helyesen használod, ezeket az összesereglett, igaz családból származó Vradzsa-belieket tiszteld, ahogy kell, s teljesítsd kívánságuk!

Srínárada így szólt:

Róhiní is király lánya, kezei természettől adnak, még kérve is az adásra, tisztán, nagylelkűen adott. A fehér színű, ragyogó öltözetű, gyöngyös ékekkel díszes Róhiní maga járt körbe és tisztelte a Vradzsa-belieket. A paripúrnatama, maga Sríkrisna Vradzsá-ban megjelenésekor emberi hangszerek csendültek, hatalmas győzelmi kiáltás zendült. A gópák és a gópík az öröm mámorában fennen dalolva aludttejjel, tejjel, ghível és friss vajjal öntözték egymást. A palotán belül és kívül a tej s az aludttej iszapjában csúszkálva öreg s kövér elestek, mások nagyot nevettek. A tiszta értelmű történetmondók, a regősök, a nemzetséget magasztaló dalosok, és a dicséneklők az alkalomhoz illően dalra fakadtak. Azoknak Nanda a nagy király külön-külön ezer tehenet, kelméket, ékköveket, ékszereket, lovakat, elefántokat s minden egyebet felajánlott. Az összes dalosra és dicséneklőre gazdagság esőjét fellegként ontotta a gópa Nandarádzsa Vradzsésvara. Házról házra, utcáról utcára áradt a vagyon, a jólét, a bőség, az érzékek öröme, s szabadság attól, bár senki se kívánta. A négy Kumára, Kapila, Suka, Vjásza, Hansza, Datta, Pulasztja, mások és az én kíséretemben megérkezett Brahmá. Hattyú hátán, arany színben, fejék s fülbevaló ragyogású, négy szája védákat légző, teret fényre gyújtó. Majd követte őt bika hátán Mahésvara, démoni hada kísérte, kocsiján maga Ravi, elefántján Purandara. Váju khandzsanamadáron, Jama bivalybikán, Dhanada Puspaká-ján, szarvasháton Ksapésvara. Kecskén Vítihótra, Varuna makarán ülve, Kártikéja páva hátán, hattyú hátán Bháratí. Laksmí Garudá-ra szállva, Durgá oroszlánon ülő, a tehén alakját felvett Prithiví léghajóján, mind az együtt érkezettek. Hordszéken a sugárzó ragyogású tizenhat fő Mátriká, gyaloghintóján a kardot és botot tartó Sastí. Majom hátán Mangala, bhászamadáron Budha, Gíspati fekete őzön ülve, Sukra gavajabikán lovagolva. Sani makarát megülve, tevenyeregben Szinhikászuta, tízmillió kelő nap fényével sugárzók mind megjelentek Nanda otthonában. Nanda zsivajgó, gópa-gópíkkal zsúfolt házába belépve egy pillanatot időztek, majd tovaléptek az istenek. A gyermeki alakot felvett paripúrnatamát, magát Sríkrisná-t látva s hódolva akkor az istenek magasztos, Őt dícsérő éneket daloltak.  Ekként megtekintve Krisná-t a risikkel együtt Brahmá és a többi isten is saját otthonaikba tértek, mind az istenszerelem áradásába merülve.

                                    Tizenharmadik fejezet

                                    Pútaná felszabadítása

Srínárada így szólt:

Sauri egészségéről kérdezni, a királynak az adót leróni, a születés ünnepét elbeszélni Nanda Srímathurába ment. Ekkor Kansza utasítására a gonosz, öldöklő, hörgőhangú Pútaná városokon, falvakon és tehénszállásokon át vándorolva a gópák és gópík seregével telt Gókulá-ba érkezve, varázslattal tizenhat éves leány ragyogó testét öltötte. Egyik gópa vagy gópí sem állította meg azt a szépségest, aki Sacsí-t, Vání-t, Ramá-t, Rambhá-t és Rati-t is mintegy felülmúlta. Róhiní-t és Jasódá-t a rengő kebleivel megalázó a gyermeket becézgetve az ölébe vette. Majd az a rettenetes a kálakúta méreggel telt mellét a gyermeknek adta, Hari, az indulatra gyúlt az élet szelével együtt szívta ki a méregerős tejet. " Eressz,eressz!" kiáltotta, mellei fájdalommal teltek s rohanni kezdett ki a házból, hurcolva magával a gyermeket, kiérve varázslata köddé sejlett. Szemei kiguvadtak, teste elfehérült s zokogva a földön elterült, az egész világegyetem a hét fel- és a hét alvilággal együtt visszhangozta azt a hangot. A csodás eseménytől megmozdult a Föld földrészeivel együtt, az elterülő hat krósányi területen döntötte a földre a nagyerős szálfákat. Hé Nripésvara!, gyémántkemény testével ízzé-porrá zúzta azokat. Az összegyűlt gópák látva a rettenetes, hatalmas testet ekként szóltak:" ennek az ölében a gyermek bizonyosan nem maradt életben", de meglátva annak a mellén boldog mosolygással játszadozó, tejet kortyolgató és ásítozó gyermeket, az elképedt Jasódá és Róhiní az asszonyokkal együtt felkapta és keblére ölelte azt. A gópík, ahogy kell mindenfelől védve a gyermeket vitték, s a Kálindí szent agyagjával és vizével, tehénfarok ecsettel, tehénvizelettel, tehénszőr porával fürdetve ezt verselték.

A gópík így szóltak:

Sríkrisna védje fejedet, Vaikuntha nyakadat védje, Svétadvípapati füled, orrod Jadzsnya alakjában ! Szemed párját Naraszinha, nyelvedet Dasarathadzsa, Naranárájana bizony óvja a Te ajkaidat! Harikalá Szanakádi orcád védje, homlokod Svétaváráha, szemed ívét ó, Nárada! Álladat Kapila óvja, Dattátréja mellkasodat, vállaidat Risabhadéva, karod Matszja oltalmazza! Prithu a nagy győzedelmes őrizze kezed erejét, hasadat Kamatha védje, köldököd meg Dhanvantari! Móhiní így nemzőszerved, csípőd Vámana őrizze, hátad óvja Parsuráma, combjaid Bádarájana! Térdeidet Bala védje, lábszáradat Buddha óvja, bokáidat s lábfejedet Prabhu Dharmapati Kalki!                                                Ez a mindeneket védelmező, nagyszerű Krisnakavacsa, amelyet Bhagaván ajándékozott a köldöklótuszában ülő Brahmá-nak. Brahmá Sambhu-nak, Sambhu Durvászá-nak adta át, Durvászá Nanda palotájába jőve Jasómatí-nak. Sríjasómatí a gópíkkal együtt ezzel a kavacsával védve megszoptatta Őt, és ajándékokkal halmozta el a viprákat. Ekkor érkeztek vissza Mathurá városából Nanda és a többi gópa, meglátva a szörnyű Pútaná-t félelem öntötte el őket. Fejszéikkel feldarabolva a testet, a gópák ott, a Sríjamuná partján számos máglyát emeltek, és elhamvasztották azt. A égve tisztuló testből élá, lavanga, sríkhanda, tagara és agaru illatát hordozó füst kélt. Hej!, ezen a világon Krisná-n kívül vajon kinek az oltalmát kereshetnénk? Bizony a lezuhantak megtisztítója Pútaná-nak is a móksa útját kitárta. 

Sríbahulásva így szólt:

Ki volt korábban ez a gyermekgyilkos Pútaná ráksaszí, ez a méregmellű, gonoszlelkű hogyan érte el a végső felszabadulást?

Srínárada így szólt:

Régesrégen, mikor Bali áldozott, Vámana végtelenül nagyszerű megjelenését látva, Bali leányában, Ratnamálá-ban gyermek iránti szeretet ébredt. Lelkében gondolat született:" Ha Ehhez hasonló gyermekem lenne, akkor azt a tisztamosolyút tejemmel táplálva elégedettség öntené el a lelkem." A bhakták kiválója Bali leányának akkor Vámana Hari:" a lelkedben megszületett vágy váljon valóra!" ezt a kegyet adta. Az a leány a Dvápara végén Pútaná névvel vált ismertté, Sríkrisna érintésétől nagyszerű vágya valóra vált. Hé Mithiléndra! Aki a legfelső feletti Krisnadévá-nak ezt a Pútanámóksa történetét hallgatja, az istenszerelemmel teljes bhaktit ér el, nemhogy a trivargát!

                             Tizennegyedik fejezet

       Utkacsászura és Trinávarta felszabadítása

Srígarga így szólt:

Sríkrisna ekként elbeszélt kiváló, ragyogó életútját, aki bhaktival hallgatja, az az ember kétségtelenül eléri célját.

Srísaunaka így szólt:

A halhatatlanságnektár cukornádjának édességénél is édesebb, szerencsét hozó Sríhari élettörténetet közvetlenül a te szádból hallgatva ó Muné! elértük célunkat. A Sríkrisna bhakta, elnyugodott lelkű Bahulásva, az igazak kiválója ezután mit kérdezett a munitól, mondd el nekem, ó Tapódhana!

Srígarga így szólt:

Akkor az istenszerelem áradatában örvendő Maithiléndra király, a dharmát önmagában fenntartó a paripúrnatamáról megemlékezve Náradá-t kérdezte.

Sríbahulásva így szólt:

Felmagasztosultam, s célomat elértem általad a sok kiváló cselekedetű által, bizony Bhagaván övéinek a közelsége igen nehezen elérhető, ritkán történik meg. Hé Muné! ez a csodálatos gyermek, maga Sríkrisna a továbbiakban milyen különös cselekedeteket cselekedett, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Hé király! helyesen kérdeztél te, a Krisnadharmát követő, valóban, az igazak társasága mindenek jólétét szolgálja. Egyszer Krisna születésnapja alkalmából Jasódá Nandagéhiní a gópíkat és a gópákat összehívva szerencsét hozó szertartást rendeztetett a bráhmanákkal. A vörösbe öltöztetett, arany ékszerek borította testű, koromfestékkel kifestett lótuszszemű, esőfelleg kék, tigriskörömmel ékes ragyogó ezüstláncú gyermeket ölébe véve hódolt az isteneknek és gazdag ajándékot adott a bráhmanáknak. Majd saját szülöttjét a bölcsőbe fektetve, e szerencsés napon külön is tisztelte az összes gópít. A szerencse házában gópák sürögtek-forogtak, ezért nem hallotta erősen síró fia hangját. Ekkor ért oda a gonosz Kansza küldte, széltestű, Utkacsa nevű daitja, aki egy cserépedényekkel teli kordét készült a gyermek fejére borítani, azonban a síró Krisna lábával felrúgta a kordét. Az összetörő kordé eltemette a daitját, aki megtisztulva hagyta el levegőtestét, majd hajolva hódolt Hari-nak, s száz lóval vont kocsiján saját otthonába, Gólókaotthonba távozott. Ekkor ért oda Nanda és a többi Vradzsa-beli a gópíkkal egyszerre, s az ott lévő gyerekektől ekként kérdezgettek:" Hé vradzsafiúk, ez a kordé magától dőlt fel, vagy hogyan? Mondjátok meg, ti bizonyosan tudjátok!"

A gyerekek így szóltak:

Ez a bölcsőben fekvő tejért sírva rugdalódzott lábaival, lába a kordénak csapódott, ettől borult fel. A csodálkozó gópák és gópík nem hittek a gyerekek szavának, " ugyan hol ez a három hónapos gyermek, és hol ez a súlyokkal terhelt kordé"? Ekkor Jasódá a gyermeket ölébe véve, rontásra gyanakodva, elégedetté tett viprákkal áldozatot végeztetett. 

Sríbahulásva így szólt:

Hé Mahámuné! Ki ez a korábban bizonyára helyesen cselekvő Utkacsa nevű daitja, aki Krisna lábérintésétől elérte a móksát?

Srínárada így szólt:

Hé Maithila! Ez az Utkacsa nevű daitja Hiranjáksa fia volt, egyszer Lómasa ásramájába érve törni-zúzni kezdte a fákat. Meglátva azt a nagytestű, nagyerős Utkacsát a haragra gerjedt vipra átokkal súlytotta:" hé ostoba!, légy test nélküli!" Tettei beértek, teste kígyóbőrként lehullott, ekkor a kiváló daitja a vipra lábához borulva kérte.

Utkacsa így szólt:

Hé Muné! hé Kripászindhó! könyörülj rajtam! Hé Prabhó, nem ismertem fel az erődet, adj testet nekem!

Srínárada így szólt:

Elégedett lett a muni, aki Vidhi száz uralkodását látta már, az igazak dühe is kegyet oszt, kegyük vajon nem ad móksát?

Srílómasa így szólt:

A Csáksusa korszak végéig széltested lesz, majd a Vaivaszvata korban Hari lábától eléred a móksát.

Srínárada így szólt:

Majd Utkacsa a daitja Lómasa erejétől elérte a móksát. Ezért hódolat az igazaknak, kik átkot és áldást uralnak.                                                                         Hé király! Egyszer Srínandagéhiní az ölében játszadozó gyermeket dédelgette, majd hegysúlyú testének terhét már nem tudta viselni. " Hej! hogy lett hegysúlyú ez a gyermek?!", hüledezve a földre letette, senki se tudta. Ekkor Kansza küldötte, nagy erős, Trinávarta nevű daitja a játszadozó, szépséges csecsemőt, mint forgószél elragadta. A porfelhő sötétjében rémhang zengett Gókulá-ban, s két ghatiká idejéig port hintett a szemekbe. Elmúltával Jasódá a ház verandáján nem látva fiát zavartan s zokogva nézett a ház tetejére. Hogy sehol sem látta a földre alélt, majd szívtépőn zokogott, mint tehén borja pusztultán. Az istenszerelemtől kábult gópík zokogni kezdtek, Nanda fiát keresve könnyes arccal ide s oda néztek. Trinávarta az égbe repült százezer jódzsana magasra, szenvedett, ahogy Szuméru-ként a gyermeket a vállán tartotta. Akkor a daitja Krisná-t a földre ledobni akarta, de a Paripúrnatama maga a torkát megragadta. " Eressz, eressz " dadogta a daitja, de Krisna a csodálatos gyermek erős nyakszorítással a daitja élete szelét elfújta. Fény szabadult fel belőle, mely mint villám az eső fellegébe olvadt az Esőfellegszínűbe. A daitja teste a levegőégből a gyermekkel együtt egy sziklára zuhant. A zuhanva szétszakadozó testrészek süvítése az égtájakat megzengette, s a Föld köre megremegett. Akkor a zokogó gópík egyszerre meglátva a daitjaháton csendesen ülőt, anyjához víve odaadták, és mondták.

A gópík így szóltak:

Hé Jasódé! Egy cseppet sem vagy képes a gyermekre vigyázni, ha meg is haragszol érte, nincs benned semmi könyörület. Ki az, aki ilyen sötétségben elengedi öléből a gyermekét, mint te könyörtelen tetted lerakva a földre a gyermekedet a rettenetes időben. 

Sríjasódá így szólt:

Nem tudom hogyan, de a gyermek Giríndra súlyával nehezedett énrám, ezért raktam a földre a félelmes forgószélben.

A gópík így szóltak:

Hé Kaljání, hé Jasódé! Ne beszélj össze-vissza így, a veszély múltán, ez a tejesszájú gyermek könnyű, mint a virágszirom, mint a gyapotpehely.

Srínárada így szólt:

A gyermek visszatértekor Nanda, a gópák és a gópík végtelenül megörültek és a gyermek jólétéről beszélgetni kezdtek. Jasódá azt felemelve keblére helyezte, szagolgatta, ruhájába rejtette, s szavait zavarodottan Róhiní-hez intézte.

Sríjasódá így szólt:

A sors ezt az egyet adta, nincsen sok gyerekem, erre is minden pillanatban új és új veszély fenyeget. Most megszabadult a halálból, de mi lesz ezután, mit csináljak, merre menjek, hol legyen szállásom? Ezek a gyémántkemény, kegyetlen, félelmetes külsejű daitják állandóan ellenségeskednek a fiammal, hé Daiva!, hé Daiva! hol az én nyugalmam? Vagyon, test, ház, palota, drágakövek halomja, mindnél fontosabb az én gyermekem nyugalma. Hari imádását, adakozást, áldozatbemutatást, kútásást, száznyi templom építését fogom megszervezni akkor, amikor a gyermek úrrá lesz a veszélyeken. Hé Prijé!, miként a vak segítője a bot, úgy függ az én jólétem ettől a gyerektől. Hé Róhiní! fogom fiamat és félelem nélküli helyre viszem.

Srínárada így szólt:

Ekkor tudós viprák érkeztek Nanda lakába, Jasódá és Nanda köszöntötte őket, s helyüket elfoglalták.

A bráhmanák így szóltak:

Hé Nanda! hé Jasódé!, hé Vradzsésvarí! ne szomorkodjatok! Megvédjük a gyermeket, bizony hosszú életű lesz!

Srínárada így szólt:

Ekként szólva, azok a kétszerszületettek kiválói kusafűvel, friss hajtásokkal, szentelt edényekkel, tiszta vízzel, a Rig, a Jadzsur és a Száma verseivel, nagyszerű szerencsét hozó igékkel szabályok szerinti áldozati szertartást végezve, megfelelően hódolva a Tűznek létrehozták a gyermek védelmét.

A bráhmanák így szóltak:

Dámódara védje lábaidat, Vistarasravá térdeidet, combjaidat óvja Hari, köldököd maga Paripúrnatama! Csípőd Rádhápati védje, Pítavászá a hasadat, szíved óvja Padmanábha, karjaid Góvardhanóddhara! Orcád Mathuránátha vigyázza, Dvárakésa a fejedet, Aszuradhvanszi hátadat védje, s minden irányból Bhagaván Maga!                                                                                                              Amely ember ezt a három slókát állandóan verseli, az nagyszerű jólétet ér el, számára sehol sincs félelem.

Srínárada így szólt:

Nanda százezer tehenet, egymillió aranyat, ezer igazgyöngyöt és százezer csodás kelmét adott azoknak. A kétszerszületett kiválóságok távozta után Nanda hivatva a gópákat étellel táplálta és lelket elragadó kelmékkel és ékszerekkel tisztelte meg őket.

Sríbahulásva így szólt:

Ez a Trinávarta korábbi életében mely jól cselekvő ember volt, hogy közvetlenül paripúrnatama Sríkrisná-ban oldódott fel?

Srínárada így szólt:

Pándu országában született a sugárzó Szahaszráksa nevű király, Hari bhaktája, a dharmában elkötelezett, áldozatban kiváló, adásra mindig kész. Egy nap a Révá mennyei, folyondárokkal és náddal díszes partján ezer nővel élvezve a létet sétált. Az előtte felbukkanó Durvászá-t nem üdvözölte, ezért a muni megátkozta:" hé, te ostoba, légy ráksasza!" Majd a lábaihoz boruló királynak kegyet adott a muni:" hé király! Sríkrisna testének érintése szabadít majd fel téged!"

Srínárada így szólt:

Az Durvászá átkától lett itt a földön Trinávarta, bizony Sríkrisna testének érintésétől elérte a végső felszabadulást.

   SRÍ GARGA SZAMHITÁ

                              Tizenhetedik fejezet

Sríkrisna gyermektörténeteiből az aludttej és egyebek ellopásának leírása

Srínárada így szólt:

Ezután a két elragadó gyermek Krisnaráma Gaurasjáma játékaikkal szépítették Nanda palotáját. Hé Maithila!, a két, kezén-térdén mászkáló nemsokára gőgicsélve már Vradzsá-ban kószáltak. A Jasódá és Róhiní dédelgette-nevelgette gyermekek anyjuk öléből szabadulva oda újra visszaszálltak. Májá-juk által gyermek alakban három világot zavarba ejtve lábperecek s csengettyűk hangjával övezve ide-oda kószáltak Vradzsában. Jasódá a vradzsa gyerekekkel az udvar porában dagonyázó, porral szürkére festett színű gyermekét tisztelettel fürösztötte-törölgette. Majd kezén-térdén csúszva-mászva ki az udvarra, majd onnan újból az anyai ölbe kéredzkedett Krisna, oroszlánkölyökként játszott Vradzsában. Jasódá arannyal szőttes sárga ruhát és mellényt, csillogó fényű gyöngyös koronát adott Krisná-ra, s szemlélve fiát mennyei örömökbe merült. A gyermek Mukunda szépséges játszadozását látva a gópík végtelen boldogság állapotába kerültek, otthonaikat hagyva Nandarádzsa szállására érkeztek mind, a jólét megtestesítői feledve az otthont. Hé király! A Srínandarádzsa kapuját őrző oroszlánszobroktól mintha megijedve sírva hátráló fiát ölébe véve a házba belépő Jasódát a Vradzsá-ban meleg szeretettel eltelt gópík ekként szólították.

A gópík így szóltak:

Hé Subhé! Ezt az elbűvölőjátékú, tejesszájú, hajfürtös, játékért bolondulót ne engedd tornácodon kívülre! Legelőször felső két első foga bújt ki, ami az anyai nagybáty bűnét jelzi előre, hé Jasómati! igaz,hogy fiadnak nincs anyai nagybátyja,mégis a nehézségek elhárítása miatt adakoznod kell teheneknek, vipráknak, isteneknek és szenteknek valamint hódolnod kell a védák előtt.

Srínárada így szólt:

Akkortól Jasódá és Róhiní fiaik szerencséjére vágyva kelmék, ékkövek, friss ételek adományozásába kezdtek. Kis idő teltével Vradzsá-ban az oroszlánkölykökhöz hasonlatos Rámakrisna  felcseperedve és lábra állva a gulyák közt bóklászni kezdtek. Srídámá, Szubala és a többi korukbeli vradzsa gyerekekkel a Jamuná csillogó homokú fövenyén hancúroztak-hemperegtek. A Kálindí parti sötét tamálafa sűrűségektől és kadambafa ligetektől pompázó erdőben kószált Rámakésava, gyermeki játszadozásukkal örvendeztetve gópákat és gópíkat. Hari társaival együtt vajat és ghít lopkodott. Egy nap Upananda felesége Prabhávatí nevű gópíká Srínanda házába lépve megszólította Jasódá-t.

Prabhávatí így szólt:

Hé Jasómatí!, vajunk, ghínk, tejünk, aludttejünk, írónk nélkülözi az enyém-tiéd különbségét, amim van az a te áldásod. Nem mondom, hogy a fiad a lopást bárhol is tanulta, fiadnak te sem tanítottad, a vajat magától lopja. Egyszer, mikor elkaptam és okítottam, az a te szemtelen kölyköd káromkodva rohant ki a kertből. Vradzsa fejedelmének fiaként lopáson kapják! Hé Jasódé!, tekintve helyzetedet semmit sem mondtam.

Srínárada így szólt:

Jasódá Nandagéhiní végighallgatva Prabhávatí szavait, gyermekét megszidva,s szeretetteljes hangon csillapítgatva a gópít válaszolt.

Sríjasódá így szólt:

Házamban tízmilliónyi a tehén, a földet is tehéntej áztatja, nem értem miért lopna aludttejet, mikor itt sohasem eszi. Amennyit lopott, annyit vigyél tőlem, hé Prabhávatí! te gyereked én gyerekem nincs ebben különbség. Ha azt a vajasszájút elém fogod hozni, akkor ne félj! megfenyítem, s leckét adok neki.

Srínárada így szólt:

A gópí hallva e szavakat örvendezve tért haza. Egyszer Krisna aludttejet lopni indult, korabeli társaival a ház fala mellett kéz a kézben lopózva óvatosan lépett be a házba. A fellógatott aludttejet kézzel elérhetetlennek látta Hari, ezért mozsárra ülőkét, arra pásztorgyerekeket állítva kapaszkodott tetejükbe. Akkor is csak egy magasabb érte volna az edényben alvó tejet, ezért Srídámá-val és Szubalá-val együtt bottal törték a cserepet. Az összetörő fazékból a kívánatos aludttej mind a földre ömlött, falta Mádhava és Bala társaikkal és majmokkal együtt. A törő cserép hangját hallva rohant Prabhávatí gópí, s a menekülő gyerekek közt elkapta Sríhari kezét. A tettetésből félő-sírót Nanda házába vonszolta, s maga előtt Nandá-t látva arcát ruhája mögé takarta. Hari így gondolkozott:" anyám büntetést fog adni", a gópí gyermeke alakját öltötte Isvara a szabadon cselekvő. A feldühödött gópí Jasódá-hoz érve máris panaszába kezdett: " ez az edényt összetörte, s a benne lévő aludttejet, az egészet ellopta." Jasódá a gópí fiát látva felnevetve mondta:" lepled arcod elől vond el és őt úgy hibáztasd! Ha gyalázkodsz okok nélkül, hagyd el városomat, te fiad lopását ne kend  én fiamra!" Az így megszégyenített elhúzta leplét, látva saját fiát lelkében döbbenet, s mondta:" mit lábatlankodsz te itt? az előbb még Vradzsa mindene volt a kezemben!", majd kihuzigálva távozott Nanda otthonából. Jasódá, Róhiní, Nanda, Ráma, gópák és gópíkák nevetgélve emlegették a Vradzsá-ban esett igaztalanságot. Bhagaván akkor, kinn az utcán újra Srínandanandana, felnevetett, s a gópíkára ferdén nézve szemtelenül mondta.

Sríbhagaván így szólt:

Hé gópíké!, ha bármikor is valamikor újra el fogsz kapni, semmi kétség, a te férjed alakjában fogok megjelenni.

Srínárada így szólt:

Hé Maithila! A megdöbbent gópí akkor otthonába tért meg, s a gópík a szégyentől félve nem kapták el többé Hari-t.

                          Tizennyolcadik fejezet

                  A világegyetem megmutatása

Srínárada így szólt:

A gópík házaiban kóborló vajtolvaj, lelketrabló testű, lótuszvirág szemű Sjáma, miként az újhold növekedett, az emberek lelkét elragadó beragyogta Vradzsá-t. Az elbűvölt kilenc nanda nevű gópa az izgő-mozgó Srínandanandaná-t fogva a házukba vitték, kiváló labdákkal játékra biztatták, dédelgették, énekeltek, hatalmas boldogságban a világot is felejtették. 

A király így szólt:

Hé Dévarisé! Mondd el nekem a kilenc upananda nevét, akiknek bizony nagy a szerencséjük!, kik voltak korábban ezek az ideérkezettek? Továbbá a hat vrisabhánu erényes cselekedeteit is.

Srínárada így szólt:

Gaja, Vimala, Srísa, Srídhara, Mangalájana, Mangala, Rangavallísa, Rangódzsí, Dévanájaka a kilenc nanda, akik Vradzsa Gókulá-ban jelentek meg. Vítahótra, Agnibhuk, Számba, Sríkara, Gópati, Sruta, Vradzsésa, Pávana, Sánta a kilenc upananda. Hé király! Nítivit, Márgada, Sukla, Patanga, Divjaváhana, Gópésta Vradzsá-ban a hat vrisabhánuként születtek meg. A Gólóká-ban Krisnacsandra Nikundzsa kapujában szolgáló,kezükben botot tartó sötét színűek a kilenc nanda.  A Nikundzsa tízmilliónyi tehenének gondozására állandóan kész fuvolás-pávatollasok a kilenc upananda. Nikundzsa várának őrizetében, annak hat kapujában szolgálatot teljesítő, kezükben botot és pányvát tartók a hat vrisabhánu. Sríkrisna akaratából ezek mind a Gólóká-ból alászálltak a Földre, hatóerejük leírására még maga Csaturmukha sem képes. Akkor én mit is mondhatnék az ő felívelő szerencséjükről, akiknek az ölében üldögél a gyermeki játékokat játszó Hari. Egyszer a Jamuná partján Krisna agyagot kóstolgatott, a többi gyerek Jasódá-nak árulkodott:" agyagot eszik a fiad." Amikor Balabhadra is azt mondta, akkor Jasódá fogva riadt tekintetű fia kezét ekképpen szólt.

Sríjasódá így szólt:

Hé te tudatlan!, miért eszel agyagot? A barátaid mondták,sőt maga bátyád Bala meg is tiltotta, mégsem hagytad abba.

Sríbhagaván így szólt:

Ezek a vradzsa gyerekek mind hazudnak,anya! egyáltalán nem ettem agyagot, ha nem hiszel nekem, nézz be a számba!

Srínárada így szólt:

Ekkor a gópí a szépséges kitátott szájba belenézve a három guna alkotta világot meglátta. A hét földrészt, a hét tengert, országokat, magas hegyeket, egészen a Brahmalóká-ig a három világot, Vradzsá-val együtt önmagát. Ott a Sríjamuná partján látva mindezt szeme lecsukódott, " ez a gyermek maga Hari" tudásával telt el. Majd a nevető Sríkrisna Májá-ja által összezavarva Jasódá emlékeiből a látott csoda kihullott.

                                Tizenkilencedik fejezet

                            A két ardzsunafa kidöntése

Srínárada így szólt:

Egyszer Gókula minden házában a Gópála történeteit éneklő gópík aludttejet köpültek. Srínanda házában is kora reggel a szép Jasódá felkelve a köpüfát a köpübe helyezve az aludttejet köpülni kezdte. A gyermek Srínandanandana a köpüfa hangjától izgatottan lábpereceit csörgetve, vajért esedezve körbe-körbe táncolt. Az anyja körül forogva táncoló  ragyogó Bálakéli csengőhangú karpereceivel megállás nélkül csilingelt. Édes hangján csacsogva folyamatosan friss vajért könyörgött anyjától, de az kezét ellökte, mire a leleményes Krisna dühében a csuprot egy kődarabbal összetörte. Menekülő fiát az egy karnyújtásnyira kergető fénysugaras Jasódá nem érte, bizony, aki a jógísvarák számára is elérhetetlen, azt az anyja hogyan is érhetné? Hé Nripésvara! Sríhari megmutatta a bhakták bhaktija iránti tehetetlenségét, így Jasómatí elfogta gyermekét és haragjában kötéllel hatalmas mozsárhoz kötözni kezdte. De bármekkora hurkot is próbált köré tekerni, mind kicsi lett a gyermeknek, a Prakriti gunái, akit meg nem kötnek, azt a Pará-t az itteni kötél hogyan köthetné meg? Hé király!,amikor Jasódá vágya elmúlott, kedve letört s elfáradt, akkor Krisna, ki önmaga ura, szabad cselekvő, könyörületből bebújt a kötélbe. Ez az ajándék, ami az anyáé, sem a tetteket elhagyóké, sem a tudásban teljeseké, hogyan is lenne a cselekvésbe merülőké! Ezért Mádhava ezeknek muktit ad, de bhaktit bizony nem. Sebtiben gópík is érkeztek akkor, és látva a tört edényt s a kötelekkel mozsárhoz kötött ijedt gyermeket az együttérzéstől felindultan mondták.

A gópík így szóltak:

A mi otthonainkban is állandóan törte az edényeket ez a gyermek, hé Nandagéhiní! könyörülve rajta mégsem mondtunk semmit. Hé Vradzsésvari Jasódé! te kegyetlen, hát nem fáj a szíved? Bottal fegyelmezed és kikötöd a gyermeket egyetlen edény vesztekor?

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Jasódá a házimunkákba temetkezett, közben Krisna vonszolva a mozsarat a gyerekekkel a Jamuná-hoz ment. A parton két hatalmas ősöreg ardzsunafa párosa állt, a nevető Dámódara Prabhu Krisna a kettő közé került. A mozsár felborult s elakadt, Krisna nagy erővel meghúzta, a húzás erejétől a két fa gyökerestől dőlt a földre. A dőléstől rettenetes hang kélt, mint villám csapása, s a fákból két istenség bukkant elő. mint gyújtósból a tűz. Dámódará-t körbejárva fejékükkel érintették lábát, kezüket összetéve s meghajolva előtte megálltak.

A két ragyogó így szólt:

Hé Acsjuta!, a Te megpillantásod azonnal megszabadított bennünket a bráhmana átkától, hé Haré! soha ne legyünk a Te bhaktáiddal tiszteletlenek! Hódolat, hódolat Neked, akinek természete a világ jóléte, Dámódara, Krisna, Góvinda!

Srínárada így szólt:

Az a kettő így hódolva Hari-nak észak irányába távoztak, ekkor érkeztek oda Nanda és a többiek, mind a félelemtől feldúltak. " Hé vradzsa gyerekek! hogyan dőlt ki ez a két fa, szél sem fújt, mondjátok azonnal!" Akkor a gyerekek mindent elmondtak a vradzsa-belieknek.

A gyerekek így szóltak:

Ez döntötte ki a fákat, belőlük két férfi bukkant elő, ezt köszöntve most mentek el, északnak a két ragyogó.

Srínárada így szólt:

Ekként hallván azok mondókáját, nem hitték el nekik, majd a kötelekkel mozsárhoz kötött fiát Nanda eloldotta. Hé király! ölbe kapva dédelgette, szagolgatta, feleségét szidalmazta, s a bráhmanáknak tehenek százait adta Nanda.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Dévarsiszattama! mondd ki az a két ragyogó férfi! Milyen vétek miatt kerültek fa-létbe, s lettek iker ardzsunafa?

Srínárada így szólt:

Nalakúbara és Manigríva Kubéra két kiváló fia volt, egy nap a Nandana erdőbe mentek és a Mandákiní partján megpihentek. Apszaraszok erényüket énekelték, váruní madirától bódultak, fiatalság és gazdagság gőgjében ruhájukat elhajítva kóboroltak. Egyszer csak Dévala nevű, a védákat ismerő muníndra meztelenül látva őket szólott a  romlott viselkedésű eszeveszettekhez.

Dévala így szólt:

Ti ketten, mint fák szemérmetlenek és anyagba süllyedtek vagytok, ezért legyetek száz isteni éven keresztül fák a Földön! A Dvápara végén Bháratá-ban, Vradzsa körében, Mathurá-ban, a Kalindanadiní partján, a nagy erdőség közelében magát a Paripúrnatama Krisna Dámódara Hari Gólókanáthá-t megpillantva nyeritek vissza korábbi alaktokat.

Srínárada így szólt:

Hé király! Dévala átkától így nyert fa-létet az a kettő, Nalakúbara és Manigríva s szabadult fel Sríkrisna kegyéből.

                                       Huszadik fejezet

A Májá megmutatása Durvászának, a Srínandanandana himnusz leírása

Srínárada így szólt:

Egy alkalommal a magasztos Krisnacsandra megtekintésére Durvászá, a munik tigrise Vradzsa körébe érkezett. A Kálindí part tiszta, elbűvölő homokos fövenyén a Mahávana erdő mellett közelről meglátta Krisná-t, Srímadana Gópálá-t, aki a gyerekekkel hancúrozott, birkózott és egyéb  gyermekjátékokban önfeledten merült el. Teste portól hamvas, csigás hajú, meztelen, ezt a gyerekekkel futkározó Hari-t meglátva elcsodálkozott. 

Srímuni így szólt:

Ez a Bhagaván Isvara hogyan hancúrozhat gyerekekkel itt a Földön? Ez bizony Nanda fia, nem Sríkrisna a legfelsőnél is felsőbb.

Srínárada így szólt:

Mikor Durvászá Mahámuni így megzavarodott, akkor maga a játszó Krisna a közelébe, egyenesen az ölébe térült. Majd kiugorva az öléből a kölyökoroszlánhoz hasonló, nevetve s kedvesen szólva újra elébe került. Annak a nevetőnek a lélegzetével a muni a szájába bereppent, ahol egy másik világot látott néptelen erdővel. Az erdőben bolyongva " hogy kerültem ide?" gondolta, s egy óriáskígyó a Mahámuni-t elnyelte magába. Ott meglátta a fel- és alvilágokkal teljes  nagyvilágot, szigetek közt bolyongva a muni egy fehér hegyre ért el. Prabhu-t dicsőítve tízmilliónyi évek százain át hevült a megismerés tüzében, amikor elérkezett az egész világot rettentő naimittika pralaja ideje. Az egész Földet elöntő tengerek körbevették Durvászá-t, a bennük hánykolódó sehol sem látta végét a víznek. Ezer korszak múltával a vízbe merültnek emlékei múltak, majd a vízben hánykolódó egy másik világot vett észre. Annak az átjáróján belépve az isteni teremtés világába lépett, annak a világegyetemnek a csúcsán lévő világokban Vidhi élete hosszú ideig bolyongott. Újabb átjáróra lelve belépett Hari-ra emlékezve, kikerülve onnan végtelen vizet látott, melyben világegyetemek tízmilliói tűntek fel, majd a muni a vizet nézve meglátta a Viradzsá folyót. A túloldalra átkelt muni belépett magába Gólóká-ba. Vrindávaná-t, Góvardhaná-t, a Jamuná tiszta fövenyét meglátva az a boldog muni elért a gópák és gópík seregétől és tehenek tízmillióitól nyüzsgő Nikundzsába. Akkor végtelenszer tízmilliónyi nap sugarának fénykörében, ragyogó százezerszirmú lótusz közepében ülve megpillantotta Rádhápati Hari Paripúrnatama Purusóttamá-t, magát Sríkrisná-t, végtelen világegyetem urát és magát Gólóká-t. Majd a nevető Sríkrisna szájába belépett a muni, s onnan kikerülve meglátta a gyermek Srínandanandaná-t. A Kálindí partjának tiszta, elbűvölő fövenyén a gyerekekkel együtt a Mahávana erdőben kóborló Krisná-t. És akkor Durvászá Muni felismerte Krisná-t, mint a legfelső felettit, hódolva s újra hódolva Srínandanandaná-nak kezeit összetéve szólott.

A muni így szólt:

Kivirágzott százszirmú lótuszszemű, bimbávörösajkú, esőterhesfellegszínű, lelketrabló, lágymosolyú, mézesensűrű lassújárású Srínandanandaná-t lelkemmel üdvözlöm.                                                         Csengő lábpereces csengettyűs, kilencékkődíszes deréköves, oroszlánkörmös jantrákkal ékes sugarasláncú, szemmelveréshárító tussalfestett pettyű, a Kalindaleánya fövenyén játszó Gyermeket dicsérem.                                                                                         Teliholdszéparcán tornyosuló felleg kéklő fényében ragyogó göndörödő hajfürtök, ó Uralkodó! Neked az ívelt lótuszhomlokúnak, Nanda fiának, Balá-val együtt hódolat, hódolat Neked! 

Aki reggel ébredve ezt a Srínandanandana himnuszt olvassa-felolvassa, annak a szemei előtt boldogan jelenik meg Nandanandana.

Srínárada így szólt:

Ekként hódolva Sríkrisná-nak Durvászá a munik igaza, Őrá összpontosítva és nevét idézve a nagyszerű Badarí ásrama felé elindult.

Srígarga így szólt:

Ahogyan a dévarsik kiválója a nagy szellemiségű Nárada Krisna történetét elbeszélte, hé Brahman! ugyanúgy beszéltem el én az értelemmel bíró Bahulásvá-nak ezt a ragyogó, négy célt adó, a Kali bűneit elpusztító erényest. Mi egyebet akarsz még hallani?

Srísaunaka így szólt:

Maithiléndra Bahulásva mit kérdezett a tudást adó, nyugodt lelkű Mahámuni Náradá-tól? azt mondd el nekem ó, a hevülés megismerésében gazdag!

Srígarga így szólt:

A tisztelettudó Maithila király hódolva a tudást adó Náradá-tól újra Krisna szerencsét hozó történeteiről kérdezett.

Sríbahulásva így szólt:

Bhagaván Sríkrisna maga a végtelen boldogság megtestesülése, Prabhó! mondd el nekem, hogy ezután milyen egyéb különféle tettei voltak! Korábbi avatárái is szerencsét hozókat cselekedtek, majd Krisná-nak milyen egyéb szent tettei voltak?

Srínárada így szólt:

Kiváló, bizony kiváló, amit Hari szerencsét hozó tetteiről kérdeztél, elbeszélem neked a Vrindáranjá-ban azokat az erényeseket. Ez a Gólóka nevű első könyv titkos és végtelenül különleges, ahogyan Sríkrisna a Gólóka Rászakörében elbeszélte, a Nikundzsá-ban Rádhiká-nak, Rádhá nekem adta át ezt, én neked beszéltem el és adtam át a mindent adó nagyszerűt. Ezt olvasva a vipra minden sásztra tudását megérti, a hatalmasan győzedelmes ksatrija a Földet kormányozza, a vaisja kincstár ura lesz, a súdra megszabadul kötelékeitől. Aki ebben a világban eredményvágy nélkül olvassa az felszabadul az életek körforgásából. Aki a teljes bhakti állapotában elmerülve olvassa az Krisnacsandra Prakriti feletti Gólóká-ját fogja elérni.

ÍGY TELJES EZ AZ ELSŐ, GÓLÓKAKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                MÁSODIK KÖNYV

                            VRINDÁVANAKHANDA

                                      Első fejezet

Nanda és Szannanda párbeszéde, áttelepülés Vrindávaná-ba

A Krisná-parti, kakukkszótól és tréfás papagájok csivitelésétől lármás, virágcsokrok tömegétől roskadozó dévapuspa ligetben sétáló kagylósnyakú, vállukat karoló Rádhákrisna legyen az én szerencsém!         A tudatlanság homályától vak szemet a tudás szemkenőcsének kenőpálcájával, aki kitisztítva felnyitja, hódolat annak a Sríguru-nak!

Srínárada így szólt:

Egyszer Nanda baljós jeleket látva összehívta a segítő nandákat, upanandákat, vrisabhánukat, vrisabhánuvarákat s az öregeket, és ekképpen szólt az összegyűltek előtt.

Nanda így szólt:

Mahávaná-ban baljós események történnek, mi a teendő?, mondjátok!

Srínárada így szólt:

Hallva ezt Szannanda gópa, korban első, mantratudó, Rámakrisná-t ölbe véve Nadarádzsá-t szólította.

Szannanda így szólt:

El kell innen költöznünk minden segítőnkkel, olyan helyre kell mennünk, ahol nincsenek baljós események. A gyermeked Krisna a lélegzet, az élet Vradzsa lakóinak, Vradzsa gazdagsága, a család mécse, gyermeki játékkal mámorító. Jaj, Bakí, a kordé, Trinávarta, a dőlő fa, ezektől megmenekült a gyermek, mi jöhet még ezután? Ezért mindnyájan gyermekeinkkel együtt induljunk Vrindávaná-ba, s a szerencsétlenségek múltán jöjjünk ide vissza. 

Nanda így szólt:

Hány krósa kiterjedésű és milyen távolságra van Vradzsá-tól az a Vrindávana erdő, hé bölcsek kiválója! milyen az, s mik előnyei, mondd el!

Szannanda így szólt:

A Barhis-tól északkeletre, Jadu városától délre, Sónapurá-tól nyugatra fekvő területet Máthura Mandalá-nak ismerik. Ezen belül egy húsz és fél jódzsana kiterjedésű területet Isteni Máthura Mandalá-nak vagy Vradzsá-nak mondják a bölcsek. Mathurá-ban Sauri házában Gargácsárja szájából magam hallottam, hogy Tírtharádzsa is hódol az Isteni Máthura Mandala előtt. Az ottani erdők közül kiemelkedik a Vrindávana, ami Paripúrnatamá-nak is lelket rabló játéktere. A Vaikunthá-nál nincs magasabb világ, nem volt és nem lesz, az egy Vrindávana nevű a magas Vaikunthá-nál is magasabb. Ahol a Góvardhana nevű, hegyek királya ragyog, ahol a Kálindí-menti fövény a jólét otthona, ahol a Brihatszánu hegy és a Nandísvara hegy magaslik, ami huszonnégy krósa kiterjedésű és erdőségekkel borított, állatok, gópák és gópík, tehenek gyönyörűséges lakhelye, s melyet folyondárkötegek hálóznak azt az erdőt nevezik Vrindávaná-nak.

Nanda így szólt:

Hé Szannanda! Tírtharádzsa mikor hódolt ennek a Vradzsá-nak?, szeretném ezt megtudni, igen erős a vágyam. 

Szannanda így szólt:

Korábban egy naimittika pralaja idején megjelent egy hatalmas daitja, Sankhászura, amikor Brahmá elaludt, az a védák ellensége, a daitják bikája az isteneket legyőzve elrabolta a Brahmalóká-ból a védákat és a vég tengerébe merült, a védák eltűnésével az istenek ereje is eltűnt. Akkor maga Hari púrna avatára Matszja nagyszerű testét felöltve a naimittika pralaja áradatában harcolt azzal a daitjával Jadzsnyarát. A nagy erejű Sankha daitja szigonnyal támadta Hari-t, Hari harci korongjával a szigonyt száz darabba vágta. Harivisnu mellkasára Sankha fejével mért ütést, Parátpara meg sem moccant attól az ütéstől. Akkor Matszja formát öltő Hari pörölyt véve elő azt a nagy erejű, kagyló formát öltő daitját a hátán megütötte. Az a pöröly ütésének erejétől megszédült, de magát újra összeszedve ököllel támadta Hari-t. Akkor a felbőszült Visnu Bhagaván Kamaléksana kemény szarvú koponyáját korongjával lemetszette. Hé Vradzsésvara! legyőzve Sankhá-t Visnu az istenekkel együtt Prajágá-ba ment, és ott Hari Brahmá-nak átadta a védákat. Az istenek seregével együtt a szabályokat betartva áldozatot mutatott be, és Prajágá-t odahívva Tírtharádzsá-vá avatta. Az Aksajavata fa látszatra mintha napernyő, Muniszutá és Bhánuszutá hullámai megannyi jakfarklegyező, Tírtharádzsát beragyogták. Hé kiváló értelmű!, akkor Dzsambúdvípa összes tírthája ajándékot hozva Tírtharádzsá-nak érkezett oda. Miután tisztelték és hódoltak Tírtharádzsá-nak az összes tírtha otthonába távozott, hé Nanda!, majd az istenekkel együtt Hari is. Ekkor megérkezett Nárada a viszályt kedvelő Muníndra, és a trónusán tündöklő Tírtharádzsá-t megszólította.

Srínárada így szólt:

Hé Tírtharádzsa!, téged, a hevülésben kiválót tisztelnek a tírthák, az összes fő tírtha ajándékkal hódol neked. Vradzsá-ból Vrindávana és a többi tírtha nem jöttek ide elébed, a tírthák királya vagy, ezek a zavarodottak semmibe sem vesznek. 

Szannanda így szólt:

Ekként beszélve, maga a dévarisik igaza távozott, a haragos Tírtharádzsa Hari világába futott. Hari előtt meghajolva körbejárta, s kezeivel üdvözölve megállott előtte, tírthák gyűrűjében ülő Srínáthá-t Tírtharát ekként szólította.

Tírtharádzsa így szólt:

Hé Dévadéva! itt vagyok, Te tettél Tírtharádzsá-vá, a tírthák nekem áldoznak Mathurá körét kivéve. Vradzsa öntelt tírthái bizony megaláznak, ezért Neked elmondani jöttem otthonodba.

Sríbhagaván így szólt:

Igen, a Föld minden tírthá-jának királya te lettél, de bizony nem saját otthonomban. Mit akarsz te az én otthonomban, hogy így össze-vissza beszélsz? Tírtharádzsa hallgasd szavam, s aztán menjél haza! Mathurámandala az én legfelső feletti lakom, ragyog három világ felett, végidőben sem pusztul el.

Szannanda így szólt:

Ekként hallván Tírtharádzsa meglepődött, gőgje elszállt, eljött s meghajolva köszöntötte Máthura Vradzsamandalá-t. Aztán körbejárva Vradzsá-t otthonába eltávozott. Ezt, a Föld dölyfét megtörőt már korábban megmutatták, most eléd tártam, mi egyebet akarsz még hallani?

Nanda így szólt:

Hé Gópésa!, mondd el nekem, hogy korábban ki mutatta meg ezt a Föld dölyfét megtörő Máthura Vradzsamandalá-t?

Szannanda így szólt:

Ennek a Váráhakalpá-nak a kezdetén Prabhu Hari Váráha alakját öltve a Raszátalá-ból agyarára véve emelte ki a Földet. A vizek árjában csörtető Bhagaván Ramésvara Déva Dzsanárdaná-t az agyarain tündöklő Föld ekként szólította.

Dhará így szólt:

Ó Déva!, hol a hely melyre lehelyezhetsz engem? a világot víz önti el,hé Prabhó! mondjad el!

Váráha így szólt:

Amikor majd fák tűnnek fel, s a víz kezd háborogni, akkor helyezlek helyedre, addig lesd a fákat!

Dhará így szólt:

A helyhez kötött lények teremtése már megtörtént rajtam, ki még Dharaní kívülem?, én vagyok fenntartó!

Szannanda így szólt:

Ekként szólt s maga előtt a vízben csodás fákat pillantott meg, ezt látva Prithiví, kinek dölyfje elszállt Hari-t szólította.

Dhará így szólt:

Hé Déva!, milyen hely ez, ezekkel a zsengehajtású fákkal? Lelkemben döbbenet Prabhó!, Jadzsnyapati mondd el!

Váráha így szólt:

Hé Nitambiní! előttünk a Gólóká-val együttes Máthuramandala tűnt fel, mely a pralaja idején sem múlik.

Szannanda így szólt:

A csodálkozó Föld ezt hallván önhittségét elvesztette, ezért hé Nanda! hé Mahábáhá! ez a Vradzsa mindennél több. Az ember hallgatva ezt a Vradzsa jelentőségét felszabadul az életek köréből, Máthura Vradzsamandalá-t te, Tírtharádzsa fölöttinek ismerd!

              Második fejezet

                               Girirádzsa megjelenése

Nanda így szólt:

Hé nagy tudású Szannanda! mindent tudsz, sokat hallottál, a te, az elbeszélő szájából hallottam Vradzsa körének jelentőségét. Beszélj nekem annak a Góvardhana nevű hegynek a létrejöttéről! Miért mondják ezt Girivara Girirádzsá-nak? És ez a Jamuná folyó mely világból szállott alá, nagyságáról beszélj nekem, tudóknak vagy kiválója!

Szannanda így szólt:

Egyszer Hásztinapurá-ban is ezt kérdezte Bhísmá-tól, a dharmát fenntartók kiválójától Pándu sok ember füle hallatára.                                   Paripúrnatama Bhagaván önmaga Sríkrisna, végtelen világegyetemek és Gólóka ura, Prabhu Déva Dzsanárdana a Földet terhétől szabadítani indultában emígy szólt Rádhá-hoz:" Prijé!, Bhíru! te is indulj le a Földre!"

Rádhá így szólt:

Ahol nincs a Vrindávana, sem Jamuná folyó, ahol nincsen Góvardhana nem nyugszik a lelkem.

Szannanda így szólt:

Maga Sríhari saját otthonából negyvennyolc krósányi területet, Góvardhaná-t és Jamuná-t leküldte a Földre. Megérkezett akkor ide huszonnégy erdővel az az összes világ által dicsért negyvennyolc krósa terület. Bháratá-tól nyugatra, Sálmalídvípa közepén született meg Góvardhana Drónácsala nejétől. Góvardhana tetejére virágot esőztek az istenek, Himálaja, Szuméru és a többi hegyek mind egybegyűltek. Meghajolva, körbejárva, szabályok szerint imádva a nagy hegyek Góvardhana magasztos dicsénekét zengték.

A hegyek így szóltak:

Te, magának a Paripúrnatama Krisnacsandrának tehenek gulyáival, gópíkkal, gópákkal teljes Gólóká-jában, te, a Góvardhana nevű ragyogsz Vrindáranjá-ban, te most királyunk leszel, nekünk minden hegynek! Hódolat neked Gólóka Vrindávana ölében nyugvó gyöngykoronájának, Púrnabrahman ernyőjének, hódolat Góvardhaná-nak!

Szannanda így szólt:

Ekként dicsőítve a hegyek mindahányan saját otthonukba tértek, innentől hívják ezt a hegyek kiválóját Girirádzsá-nak. Egyszer a munik igaza, a vándorló Pulasztja Mahámuni meglátta Drónácsala fiát, a sötétlő nagyszerű Góvardhana hegyet, mádhavílatiká virágai és gyümölcsök súlyát viselőt, vízesések dalától zúgó, barlangkincstárakkal ékes békéset, hevülésre alkalmasat, drágakővel borítottat, lelket rabló száz hegycsúcsút, csillámló ásványérc testűt, hegyes-völgyest, madárdalost, alj s lomb lakóinak helyét, pávarikoltástól hangost, ki móksát vágyóknak adja a  muktit . Az arra vágyó munik tigrise Dróna lábaihoz érkezett, Dróna, a hegy üdvözölte, Pulasztja ezt mondta neki.

Pulasztja így szólt:

Hé Dróna! Indra vagy a hegyek között, az istenek imádnak, menny füvei táplálója, embereknek életadó. Kásísztha mahámuniként céllal jöttem hozzád, add Góvardhana fiadat, nincs más célom itten! Visvésvara Déva Kásí nevű nagy városa, hol távozva a bűnös is eléri a móksát. Ahol Gangá kanyarodik, ahol maga Visvanátha, ott fogom őt elhelyezni, ahol semmi hegy sincs. Fákkal s indákkal borított Góvardhana tenfiadon, azon fogok én hevülni, lelkemben ez ébredt.

Szannanda így szólt:

Pulasztja szavait hallva fia szeretetáradatától felzaklatott, könnyekkel telt szemű Drónagiri e szavakkal szólt a munihoz.

Dróna így szólt:

Fiam szeretetében vergődöm, aki nekem igen kedves, hé Mahámuné! az átkodtól nagyon félek,ezért majd ezt mondom neki. Hé fiam!, menj a munival Bháratá-ba, a tettek erényes mezejére, ahol a három célt eléri az ember, s pillanat alatt a móksát!

Góvardhana így szólt:

Muné!, hogyan viszel engem?, kinek hossza nyolc jódzsana, magasságom két jódzsana, szélességem öt jódzsana. 

Pulasztja így szólt:

Hé fiam! kezemre kényelmesen ülve, így utazva jutsz el oda, kezemen szállítlak téged, amíg elérünk Kásí-ba.

Góvardhana így szólt:

Hé Muné!,hol engem földre teszel, fogadalmat teszek, arról a szent helyről, bizony fel nem kelek.

Pulasztja így szólt:

Kössünk egyezséget! Sálmalidvípá-tól Kauszalá-ig az úton sehol sem teszlek le téged, ez a fogadalmam.

Szannanda így szólt:

Akkor az a nagy hegy felszállt abba a munitenyérbe, s köszöntötte atyját, a könnyek tengerével elárasztott szemű Dróná-t. A muni jobb kezén tartva a hegyet óvatosan haladt tova, erejét így megmutatva elért Vradzsamandalá-ba. A születéseire emlékező hegy magában így szólt:" Paripúrnatama Bhagaván maga Sríkrisna végtelen világegyetemek ura itt Vradzsá-ban fog születni, gópála gyerekekkel együtt gyermeki játékát, ifjonti tetteit, az adás játékát, a büszkeség játékát Hari itt fogja játszani, ezért nem kell továbbmennem, ez Gólóka ás Jamuná.  Sríkrisna Rádhával együtt itt száll alá Gólóká-ból, minden célom elérem itt megpillantva a magasztost. Ekként gondolva magában, nagy súlyával a muninak nyomta kezét, bizony a muni is fáradt,  elfeledve ígéretét. A hegyet eresztve kezéből Vradzsamandala földjére tette, a tehertől elgyötörten félrehúzódott vizelni. Vízben mosdva tisztálkodott Pulasztja, munik igaza, s a magas Góvardhana hegynek " emelkedj fel!" mondta. Azt a nehézsúlyú hegyet keze nem tudta emelni, így a nagy bölcs testi-lelki erőt gyűjtve próbálta felvenni. A muni ugyan megragadta, s lágy szavakkal kérte, mégis Dróna fia egy ujjnyit sem mozdult.

Pulasztja így szólt:

Hé Girisréstha! indulj, indulj, ne nehezedj, ne nehezedj! Tudom rám megharagudtál, mondjad gyorsan, amit akarsz!

Góvardhana így szólt:

Hé Muné! nem az én hibám ez, te helyeztél le a földre, nem fogok felemelkedni, ahogy korábban fogadtam.

Szannanda így szólt:

Pulasztja, munik tigrise, dühtől homály érzékein, ajka remeg, munkája hiába, Dróna fiát megátkozta.

Pulasztja így szólt:

Hé Giré! vakmerő vagy, nem teszed meg mit akartam, szezámmagnyit fogyjál ezért mindig napról napra.

Szannanda így szólt:

Pulasztja, a risi Kásí felé indult, Góvardhana a hegy azóta, hé Nanda! napról napra szezámmagnyit csökken. Amíg Bhágírathí Gangá, amíg Góvardhana Giri, addig Kali bűvereje nem fog növekedni. Góvardhana megjelenése és útja az ember nagyobbnál nagyobb bűneit pusztítja, tiszta. Eléd tártam ezt a kedvelt, csodást, itt a Földön muktit adót, ebben semmi kétség.

                                   Harmadik fejezet

                              Jamuná megjelenése

Szannanda így szólt:

Gólókában Hari parancsára Jamuná, nagyszerű a folyók között, jobbról megkerülve Krisná-t felkészült az indulásra.  Viradzsá  és Gangá, a Brahmadravá-ból született, Jamuná-ban mindkét folyó minden cseppje feloldódott. Hé Nandarát!, ezért Paripúrnatama Krisna társaként Paripúrnatamá Krisná néven ismerik a tudók. Kálindí a folyók kiválója féktelen árjával megtörve Viradzsá áradatát Nikundzsa kapuján kilépett. Végtelen világegyetemek halmazát érintve Brahmadravá-hoz eljutott, annak hatalmas vizét megtörte áradva az égi folyam. E világegyetem Srívámana bal lábának öregujja körme által felhasított, Brahmadravá-val kitöltött homloküregében Szaridvará Srígangá-val egymásba olvadtak, majd a Sarkcsillag körében Adzsita Vaikuntha otthonát elérve, Brahmalóká-n áthatolva, onnan tovább alászállva, istenek világának százaiból újabb százakba áradva, ömlött erős zuhogással Szuméru hegy tetejére, hegycsúcsokon átzubogva, sziklák élét törögetve. Mikor készült továbbfolyni Szuméru-tól délre, akkor maga Sríjamuná Srígangá-tól szétvált. Mahánadí Gangá akkor elérte Himaván hegyét, ugyanakkor az a Krisná elérte Kalinda hegyét. Kalinda hegyén születve Kálindí-nak hívják,  Kalinda csúcsainak óriás szikláit áttörve hömpölyög le a föld színére Krisná a tiszta áradású, országokat megtisztítva Kálindí Khándava erdejét eléri. A magát Paripúrnatama Sríkrisná-t társának választó, végtelen ragyogó testet öltő Kalindadzsá tapasztalás hevébe merült el. Most is apja építette ,vízben lévő házában él. Majd Kálindí továbbfolyva elérte Vradzsamandalá-t, Vrindávana közelében, a tiszta Mathurá mellett, Srímahávaná-t érintő csillámló homokfövényt. Srígókulá-ban Jamuná a végtelenszép ágakra vált, Sríkrisnacsandrá-ra várva szállását itt hozta létre. Aztán Vradzsá-ból kilépve, Vradzsá-tól így elszakadva bánatában szerelem boldog könnyeit hullatva nyugat felé fordult. Majd Vradzsa körét folyásával háromszor is köszöntötte, országokat megtisztítva megérkezett Prajágá-ba. Ott, a tírthák igazában Srígangá-val egyesülve, Ksírábdhi felé haladva isteni virágok hulltak, s győzelmi hang kélt az égben. Krisná Sríjamuná Kálindí folyók kiválója, ekként a tengerhez érve elfúló hangon Srígangá-hoz szólott. 

Jamuná így szólt:

Hé Gangé! Te üdvös vagy, a világegyetemet szenteled, Krisna láblótuszából születtél, minden világ téged dicsér. Hé Subhé! Hari világába szállok fel most, gyere te is oda velem, hozzád hasonló ragyogó nem volt és nem is lesz. Hé Szumangalé! Gangá-ban van minden tírtha, ezért hódolok én neked, helytelenül hogyha szóltam kérlek bocsássad meg nekem!

Gangá így szólt:

Hé Krisné! Te vagy üdvös, a világegyetemet szenteled, Krisna bal feléből lettél, Paramánandá-t formázod. Paripúrnatamá vagy Te, minden világ Téged dicsér, annak a Paripúrnatama Sríkrisna Mahátman-nak hé Krisné! trónján ülő társa vagy Te, ezért én hódolok Neked, tírthák, istenek el nem érnek, Gólóká-ban sem láthatnak. Hé Subhé! én Sríkrisna parancsára Pátálá-ba szállok alá, Tőled válva beteg vagyok, mégsem tarthatok így Veled. Srívradzsa Rásza körében ágakra szétválok, hé Hariprijé! helytelenül hogyha szóltam bocsássad meg nekem!

Szannanda így szólt:

Ekként hódolva egymásnak a két folyó tovább áradt, a világot megszentelő égi folyam Pátálá-ba szállt le. Bhógavatí erdejében Bhógavatí nevét kapta, kinek vizét Trinajana és Sésa is a fején tartja. Akkor Krisná árja betört Héttenger országba, Földnek hétszigetű hátán áradva kavargott. Aranyékes földre jutva Lókálóka hegyéhez ért, lejtőin sziklákat törve, mindent söprő áradással csúcsát elöntötte, onnan felfelé áradva istenek mennyébe jutott. Egészen  Brahmalóká-ig áthatolva világokon elért Hari lába jelzett, Sríbrahmadravá-val teli, a világok kapujához. Ekkor istenek hódoltak, virágesőt záporoztak, majd a folyók kiválója Sríkrisnagólóká-ba szállt.                                                                     Kalinda -hegy leányának ez az örökzöld és kegyes története hallgatva vagy felolvasva kitárja e Földön a jószerencse kapuját. Aki lelkében összpontosítja vagy rendszeresen olvassa, az Bhagaván Nikundzsa-játék leplével takart, mindenek feletti állapotát éri el.

                                    Negyedik fejezet

                         Vatszászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Szannanda szavát hallván a lélekben nagy, boldog Nanda, gópák teljes seregével felkészült a költözésre. Jasódá-val s Róhiní-val, minden gópí csapatával, lovak, kocsik, harcosok közt, viprák csoportjával együtt, tehenekkel, szekerekkel, öregestől, gyerekestől, szolgálókkal együtt, énekesektől dicsérve, sankha s dundubhi zajában, Rámakrisna kétfiával Nandarádzsa, az értelmes, hé király! kocsira szállt s Vrindávana erdejébe indult. Gópa Vrisabhánuvara elefánt hátára ült fel, Rádhá ölében, felesége mellette, énekesek dicsőségét zengték. Mridanga, tála, víná, vénu lármája kísérte, ahogy gópálák és tehéngulyák gyűrűjében haladt Vrindáranja felé. Az upanandák és a nandák és még a hat vrisabhánu kísérőik tömegében Vrindávana felé mentek. Vrindá erdejébe érve a gópák szolgálókkal együtt teheneknek állásokat, maguknak szállásokat ide s oda építeni kezdtek. Vrisabhánu egy közös épületekkel, árok kerítette erőddel, négy jódzsana kiterjedésű, hét kapuval ékes, medencékkel jól ellátott, főutakkal osztott, ezer ligetes, lelket gyönyörködtető várost építtetett. A játékért bolonduló Sríkrisna Nandanagara és Vrisabhánupura gyerekeivel portyázva örvendeztette a gópíkat. Hé király! ekkor Vrindá erdejében a gópák egyetértésével borjúpásztorrá lett a lélekrabló Rámakrisna. A falu határáig pásztorgyerekekkel együtt legeltették a borjakat, s a Kálindí partjának szent fövenyén, erdőcskékben-ligetekben bújócskázva, ide-oda kúszva-mászva, barangolva élvezték az életet. Derekukon lánc, lábukon perec s csengettyű, hangot árasztó, kék és sárga ruhások, lánccal, karkötővel ékesek. Parittyából követ dobtak, fuvolától meg nem váltak, szájjal csengőhangot utánoztak, a gyerekekkel így játszottak. Madár  árnyával futottak, páva tollát homlokukra, virággal és zsenge ággal testük díszítették, így tündökölt, így ragyogott Ráma és Késava. Hé király! egyszer borjak gulyájában megjelent egy Vatszászura nevű, Kansza küldte daitja, megtudva az esetet Krisna lassan odasétált. A gyerekek közt szaladgáló, farkával csapkodó daitja hátsó lábaival Hari vállát erősen megrúgta. A szétszaladó gyerekek közt Krisna két lábánál fogva megragadta, megpörgette és a földhöz csapta, majd újra kezeivel felemelve egy kapitthafához hajította, amitől a daitja halálát elérte és a hatalmas kapitthafa is dőlve a környező kapitthákat mind kidöntötte, így történt ez a csoda. Az ámuló gyerekek " nagyszerű, nagyszerű" így kiáltottak, mire az égi istenek győzelmi szavakkal kísérve virágesőt záporoztak. Ekkor a daitja testéből hatalmas fény áradt, s elmerült Krisná-ban.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! Minő csoda, ez a Vatszászura vajon ki helyesen cselekvő volt korábban, hogy így beleolvadt Sríprapúrna Parátpara Krisná-ba?

Srínárada így szólt:

Muru fia volt az isteneken győzedelmeskedő nagy daitja, Pramíla, egyszer  Vaszistha ásramá-jában meglátta Nandiní-t, a tehenet. Arra vágyva bráhmanává változott, s ajándékba a lélekgyönyöre tehenet kérte, az isteni látású Vaszistha csendben maradt, helyette a tehén mondta.

Nandiní így szólt:

Munik tehenét megszerezni viprává változva jöttél ide, daitja vagy te Muru fia, ostoba vagy, borjú legyél!

Srínárada így szólt:

Abban a szempillanatban borjúvá lett Muru fia, a nagy daitja, Vaszisthá-t tehénnel együtt körbejárva s hódolva " védelmezzetek!" mondta.

A tehén így szólt:

Hé Mahádaitja! a Dvápara végén, mikor megjelensz Vrindáranjá-ban, akkor ott a borjak között eléred a muktit.

Srínárada így szólt:

Ezért semmi csoda abban, hogy a daitja Vatszászura Paripúrnatama Sríkrisná-ban, az esetteket tisztítóban feloldódott.

                                       Ötödik fejezet

                           Bakászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egy nap Rámá-val s gyerekekkel borjakat legeltetve Hari a Jamuná-hoz elérkezve meglátta a daitja Baká-t. Hófehér hegyhez hasonlót, hosszú lábút, dörgő hangút, a gyerekek szétfutottak, s az gyémántcsőrrel kapta s nyelte Hari-t. A gyerekek mind felzokogtak, mint életerőt vesztettek, s az istenek is jajgatva gyülekezni kezdtek. Indra istennyilát véve sújtotta le a nagy Baká-t, de az ütéstől zuhanó nem halt bele s újra felállt. Haragra gerjedt Brahmá is, és botjával ütött reá, az ütéstől elzuhanó elalélt két ghatikára. Testét megrázva lelket lehelt önmagába, s felugrott, akkor sem halt meg az erős, s zengőn rikoltott, mint felleg. Trilócsana szigonyával Mahászurá-t megsebezte, az a félelmetes daitja szárnyát vesztve sem pusztult el. Váju saját fegyverével próbálta megölni Baká-t, ami felvetette azt az égbe, mégis összeszedte magát. Szemből támadt akkor Jama, s pálcájával megütötte, attól sem halt meg a Baka, rettenetes győzedelmes. A pálca tört, de a Baká-t nem sebezte, ekkor előlépett  Szúrja, rettenetes sugárzású. Száz nyilával Dhanurdhara megcélozta Baka daitját, éles vesszők szárnyát érték, ettől sem halt Bakászura. Majd Dhanada éles kardját elővonva támadta és megmetszette, de a daitják kiválója másik szárnyát is elvesztve sem adta fel. Mahábaká-t aztán Szóma támadta dérfegyverével, elájult a jégtől sebzett, de nem halt meg, újra felkelt. Agni tüzes fegyverével mért csapást a nagy Baká-ra, tollpihéi elhamvadtak, mégsem pusztult az a gonosz. Apámpati pányvájával földre rántotta le azt a daitját, a kötelek húsát vágták, ettől sem halt az a romlott. Buzogánnyal csapott le rá rettenetes Bhadrakálí, ütéstől eszméletét vesztve érzékei zavarodtak, feje betört, mégis felállt összeszedve magát, bömbölt fellegként a daitja, Baka a hős, aki bűnös. Akkor Saktidhara sebbel-lobbal saktiját ráhajította, egyik lába attól eltört, még mindig él a madarak hatalmasa. Feltámadott haragjában visszavágott a mennydörgő, éles csőre csípésével kergette az isteneket. Visszaüldözte az égbe a menekülő isteneket, majd a földre alászállva hangjától zendült fel a tér. Akkor dévarsik, brahmarsik, dvidzsák áldást adtak, sikert hozót Srínanda szeretettjének. Ekkor a daitjában levő Krisna kiterjesztette fénytestét, meggyötörve Baka torkát az rögtön kihányta Krisná-t. Éles csőrével elkapni, mikor újra Krisná-hoz ért, megragadva faroktollát Krisna földhöz teremtette. Felpattanva, csőrét tátva Baka megállt Krisna elött, az csőrét fogva széttépte, mint elefánt ágat letép. A kimúlt daitja testének fénye Krisná-ba oldódott, az összegyűlt istenségek virágesőt záporoztak. Elképedt gópála társak mindenfelől ölelgetve " hé Szakhé! de ügyes vagy, a halálból menekültél" mondták.Ekként megölve a Baká-t Krisna Balá-val és társaival örömükben énekelve, borjaikat terelgetve a királyi szálláshoz ért.  Paripúrnatama Mahátman Sríkrisná-nak ezt a történetét otthon elmondták a társak, azok hallván elszörnyedtek.

Sríbahulásva így szólt:

Ki volt ez a daitja előbb, miért s hogyan lett ő Baka? Púrnabrahman Sríkrisná-ban Szarvésá-ban, miként tudott feloldódni?

Srínárada  így szólt:

Hé király! Hajagríva fia,az Utkala nevű daitja legyőzte az isteneket s Indra jelét elrabolta. Emberek és uralkodók országát is megszerezve száz éven át uralkodott minden teljes jólétbe merülve. Egy nap elérkezett az a daitja, hol összeolvad Gangá s tenger, Dzsádzsali a tökélyt elért muni levélkunyhójához. Horgait a vízbe dobva kezdett halakat kifogni, nem fogadta meg a muni tiltó szavát az ostoba. Dzsádzsali munik igaza erős átkot mondott reá, " hé ostoba! halat eszel miként a gém, legyél hát te magad is az!" Abban a szempillanatban gémmé válott, fénye megtört, gőgje porban, muni elé levetődve, két kezével üdvözölve mondta.

Utkala így szólt:

Hé Dzsádzsalé! tüzed hevét nem ismertem,könyörülj meg rajtam, tiszták, mint te közelsége végső móksát adó! Barát-ellen, dics-becsmérlés, arany-földrög, jólét-rosszlét, aki olyan tiszta, mint te, annak ebben nincs különbség. Hé Muné! mi az, mit nem ér az ember?, meglátva itt azt, ki igaz, brahmanságot, föld uralmát, indraságot, jógatökélyt. Dzsádzsali! munik tigrise! három célról nem beszélve, az igazak kegyelméből önmaga a teljes Brahman is elérhetővé válik. 

Srínárada így szólt:

Akkor az az elégedett Dzsádzsali muni válaszolt, aki hatvanezer éve hevült tapasztalata tüzében.

Dzsádzsali így szólt:

Vaivaszvata korszakának huszonnyolcadik körében, abban, a Dvápara végén Bhárata Máthura Vradzsá-ban Paripúrnatama Krisna, közvetlen Bhagaván maga, Vrindávana erdejében tehénborjat legeltetve ide s oda fog kószálni. Akkor eggyé válsz Krisná-val, nincsen ebben semmi kétség, Hiranjáksa s a többiek ellenségként érték Őt el.

Srínárada így szólt:

Ekként Bakászura daitja muni Dzsádzsali kegyéből, Krisnába olvadt Utkala, igazakkal együttlétben ugyan mi el nem érhető?

                                   Hatodik fejezet

                        Aghászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egy nap Hari társaival kisborjakat legeltetve a Kálindí bűvös partján gyermekjátékban merült el. Krósa hosszú testű daitja, Aghászura nevezetű, száját hatalmasra tárva feküdt előttük az úton. Vrindávana erdejében messziről nézve hegynek tűnt, a gyerekek tapsikáltak és borjastól besétáltak kitátott nagy szájába. Védelmükre Bala s Hari követték a gyerekeket, így a kígyótestű démon borjastól elnyelte őket. Feljajdultak az istenek, daitják hada örvendezett, ekkor Krisna önnön testét, világot formálót terjeszteni kezdte. Hé Maithila!  a kígyóban az életerő megállott, s fejét repesztette, fején lelke, száján Krisna gyerekestől és borjastól elhagyta a testét. Krisna istenszeme nézésével élesztette őket, s mint kék fellegben villám fénye olvadt bele a kígyó fénye Mádhavá-ba. Hé Párthiva! ekkor mennyből virágesőt záporoztak az istenek. A muni szavait végighallgatva Maithila a következőket mondta.

A király így szólt:

Ki volt korábbi időkben ez a Sríkrisná-ban feloldódott daitja? Hej, milyen csoda, ellenséges érzelemmel megkötözve azonnal elérte Hari-t!

Srínárada így szólt:

Hé király! Sankhászura fia ez az Agha nevű, nagy erejű, ifjúként, mint  Kámadéva fénylő szépségű. Malaja hegységben járva meglátta a görbe Astávakra nevű munit, felröhögött az a gonosz, "de ronda ez", így gúnyolta. Astávakra megátkozta azt a gonoszt:" te ostoba legyél kígyó! mert a Földön kígyók faja görbén járó s rút látványú". Látva azt a lábaihoz leboruló, dölyfét vesztő alázatost, elégedett lett a muni, s megkönyörült rajta.

Astávakra így szólt:

Mikor tízmilliónyi Kandarpa szépségével vetekedő Sríkrisna a te hasadban megjelenik, kígyóléttől akkor fogsz te szabadulni.

Srínárada így szólt:

Bölcs Astávakra átkából így lett kígyó Aghászura, kegyéből végső békét nyert, istenek által vágyottat. Pár nap leforgása alatt Vatszától, Baka csőréből, Aghászura veszélyéből hallva, hogyan menekült meg Krisna Jasódá szívét a félelem szorította. Kalávatí-t és Róhiní-t, idős gópákat, gópíkat, Vrisabhánuvara gópá-t, Nandarádzsa Vradzsésvará-t, kilenc upanandát, s nandákat, közösséget vezető vrisabhánukat összehívta Jasómatí s előttük így beszélt.

Jasódá így szólt:

Mit tehetek, hova menjek, hol van az én nyugodalmam? fiamat veszélyek sújtják pillanatról pillanatra. Nemrég Mahávaná-t hagyva Vrindáranjá-ba költöztünk, ezt elhagyva hova menjek, mondjatok egy nyugodt helyet. Nem bír magával a gyerek, játszani kódorog messze, többi kölök is gazember, nem fogadják meg a szavam. Bakászura is fiamat éles csőrével felkapta, majd az éppen szabaduló szerencsétlent társaival Aghászura. Vatszászura legelőször vállon rúgta, de a sors kegyes volt hozzá, egy biztos, hogy nem engedem ki a házból többé borjút terelgetni.

Srínárada így szólt:

Az így beszélő és folyton síró Jasómatí-t látva Nanda szólott, Garga szavait említve nyugtatgatta az a dharmát s arthát tudó, dharmát tartók igaza.

Nandarádzsa így szólt:

Hé Jasómaté! vajon Garga összes szavát teljesen elfelejtetted? Amit bráhmana mond igaz mindig, sosem lehet igaztalan. Ezért adakozzál bőven, balszerencsét elhárítva, adakozásnál több nincsen sem a múltban, sem jövőben.

Srínárada így szólt:

Hé király! akkor Jasódá vipráknak kilenc nagyértékű követ, saját ékszereit adta fia s Bala védelméért. Bikák tízezrét és csodás tehenek százezrét, kétszázezer bhára ételt adott Nanda adományként.

                               Hetedik fejezet

              A borjak és pásztoraik elrablása

Srínárada így szólt:

Hé király! most halljad Krisna, Mahátman más történetét, melyet gyermekkorban játszott, de csak később terjedt híre. Sríkrisna Agha torkából borjat s társait megmentve, a Jamuná partjára érve kedvüket növelni szólott. " Hej, ez a föveny de csábító, homokja mily puha, őszi nyíló lótuszoknak virágpora hinti! Hűvös, lágy és illatozó szellő lengi körbe, méhek zsongásától hangos, folyondáros ligetekkel és erdőkkel ékes. Mire ide megérkeztünk, már eltelt a nap negyede, evés ideje is elmúlt, ezért enni itt megállunk. A hely evésre kiváló, lágy homok takarja, borjacskák is vizet isznak, zöld füvet legelnek." Meghallgatva Krisna szavát, "így legyen" a társak mondták, folyópartra mind leültek az ételt megenni. Majd közülük néhány gyermek, akik nem hoztak magukkal, sírós hangon a fülébe sugdosódni kezdtek. "Mi most mit fogunk csinálni, hisz nincsen nálunk étel, Nandagráma ugyan messze, mégis fogjuk borjainkat, s bizony odamegyünk." Hari hallva panaszukat :" ne bánkódjatok kedvesek! mindenkinek adok ételt, méghozzá igen nagy kedvvel. Ezért ti gyerekek, bízzatok szavamban!" Ekként Krisna hívására mindannyian melléültek, akiknél volt kibontották edényüket, s az összes falatozni kezdett.               Krisna az előtte csoportosuló, színes ruhákba öltözött tarka gyereksereg közepében sárga leplétől ragyogó királyi gyűlést tartott. Tündökölt a pásztorgyerekek gyűrűjében, miként Amarésa az istenek között, hé Vaidéha! vagy, mint vízből emelkedő lótuszvirág lágy szirmai  ölében arany virágfészek. Némelyek virágokból, mások hajtásokból,gallyakból és levelekből, gyümölcsökből, kezükből, kövekből, cserepekből az evésre várók készítettek edényeket. Akkor az egyikük gyorsan egy falatot Krisna szájába tett, Krisna elfogyasztva a falatot, mindenkire rátekintve  így szólt: " Hé barátom! adjál másnak is, mi kedves neki, én az ízekről sem tudok!" " Így legyen" mondta a gyerek és mindnek falatot osztott. Akik ettek felkacagtak s tréfálkozni kezdtek, akkor Szubala Hari-nak újra egy falatot adott. Krisna is a falat részét elfogyasztva felkacagott, minden gyerek tele szájjal gurgulázott-hahotázott.

A gyerekek így szóltak:

Figyelj Nandakumáraka, kinek nagyanyja ostoba, ételről az semmit sem tud, ezért ízeket sem ismer.

Srínárada így szólt:

Eztán falatot Srídámá adott egyet Mádhavá-nak, többi gyereknek is adott, akik égig magasztalták. Újból Krisná-nak falatot akkor Varúthapa adott, s többieknek nagy-nagy kedvvel csipeteket adogatott. Mindamennyi vradzsagyermek Sríkrisná-val az élükön falatozva erre-arra gurultak a nevetéstől.

A gyerekek így szóltak:

Ennek is olyan az étke, mint amilyen Szubalá-é, mindannyian megkóstoltuk, el is ment a kedvünk tőle.

Srínárada így szólt:

Ilyen formán külön-külön kóstoltatták étkeiket, nevetve és nevettetve kölcsönösen bolondoztak. Derékorcában fuvola, oldalán bot és szaru kürtje, bal kezében ételfalat, gyümölcsök ujjai között, homlokán fejéke ragyog, vállain sárgaszín leple, mellén erdő virágcsokra, csípején lánca csillan, lábán perecek villannak, szívén Srí jel s kausztubha, így állt társai körében tréfáival mulattatva, így evett Jadzsnyabhudzs Hari föld és mennyek csodájára. Amíg a Krisna védte gyerekek együtt falatoztak, addig fűre vágyó borjaik távol sűrűbe elbitangoltak. A félelemtől dermedt gyerekeket látva Krisna mondta:" ne menjetek, majd én megyek a borjakért, s idehozom őket". Ekként szólva felállt s kezébe falatot fogott, borjaikat megkeresni barlangok, ligetek, erdők sűrűjébe indult. Agharáksaszá-tól szabadulást nézni az ott lévő Ambhódzsabhava látta, amint Krisna a parti fövényen társaival együtt kedvükre falják az ételt. Látva Krisná-t magában szólt:" ez egy gópa és nem Dévadéva. Ha Hari lenne, hogyan ehetne ilyen tisztátalant, ilyen nagy kedvvel a vradzsa-beli gópa gyerekekkel"? Hej király! Brahmá, akit Paramátman Májá-ja így zavart össze, " lássuk, mit tud ez a gyerek " magában ezt mondta. Adzsa, aki csodálkozott Agha megváltásán, borjakat és gyerekeket elrabolva, miként előbb, eltűnt a levegőégbe.

                                  Nyolcadik fejezet

                         Brahmá felismeri Krisná-t

Srínárada így szólt:

Folyó partjára érkezve nem látta a kisborjúkat, sem pásztortársait Hari, sűrű erdőben keresve arra gondolt: " mindezt Vidhi cselekedte". Majd tehénnek és gópínak örömet szerezni, játékból Ő, világ teremtő önmagát osztotta ketté. Az egyik rész maga maradt, míg a másik, ahány pásztor- és borjútest, amilyen a kezük-lábuk, amilyen a botjuk, szarvuk, viselkedésük, erényük, amilyenek ékszereik, öltözetük Sríhari pont olyanná vált, ezzel " az egész világnak Visnu a lényege " mutatta be ezt az örök törvényt. Hari játékában magapásztorok magaborjakat legeltettek, s mikor a Nap lebukott a hegyek mögé Nandanagará-ba értek. Külön-külön minden borjat saját szállására terelt, az összes pásztorrá vált Krisna külön-külön saját házába ment. A gópík fuvola dallamát hallva izgatottan ugrottak fel, s dédelgetve gyermeküket tejjel megszoptatták őket. Saját bőgő borjaikat vizsgálgatva a tehenek, nyelvvel nyalva puha testük tőgyükből tejet csurgattak. Ekként minden gópí s tehén Hari édesanyjává lett, bennük az anyai érzés a korábbi négyszerese. Fiaikat becézgetve tisztították, dörzsölgették, majd a gópík Krisná-t látni hozzá elindultak. Aztán a gyerekek, kikben Krisna testesült meg, házasodtak, Vradzsában nők milliói szerelmesedtek Krisná-ba.  Borjúpásztori játékkal önmagát önmaga által egy éven át tartotta fenn Vradzsmandalá-ban. Egy nap Rámá-val a borjak legelőre kiballagtak, az egy évből már csak öt-hat éjszaka volt hátra. Tehenek messziről látva legelőn a borjaikat, hegy ormáról lerohantak, s borjaikat nyalogatva azok nektártejet szoptak. Hé király! amint látták a pásztorok, hogy a hegy ormáról a tehenek lerohantak, borjút szeretve szoptatnak, s nem legelnek, rettentően feldühödve fiaikat megbüntetni nagy sebesen hegy csúcsáról aláereszkedtek. De, ahogyan a pásztorok fiaikhoz értek mindenki a saját fiát az ölébe vette. Fiatalnak és öregnek érzelem könnyével telt a szeme, unokájukat karolva leültek a friss-zöld fűre. Szankarsana Bala látva az érzések áradatát, kétségek keltek lelkében, s magamagában ekként szólt:" Hej, mi történik már egy éve itt Vradzsá-ban, én nem értem, napról-napra növekedik a szeretet áradása. Talán istenek, gandharvák vagy ráksaszák májája ez? De más májá Krisná-én kívül nem téveszthet engem." Ekként fontolgatva Ráma lehunyta két lótuszszemét, s látta égi szemeivel múltat, jelent és jövendőt. Minden borjút s pásztorokat, fuvolát és botot tartót, pávatollast, fellegkéket, Krisna lábára vágyódót, gyöngyfüzérest, virágcsokrost, padma- és kumuda füzér ékest, turbánost, égi fejdíszest, fülbevalóst, csigafürtöst, őszi lótuszszemeikkel boldogságot szórót, tízmilliónyi Kandarpa-szépségűt, ragyogó orrgyöngyöst, varkocs díszűt, kezén ékest, sárga ruhától, deréklánctól, kéz- és karperectől kelő napok tízmilliójának fényével fénylő szerencsehozót, Girirádzsá-tól északra, Jamuná-tól délirányba, Halájudha mindent Vrindá erdejében Krisná-nak látott. Bala felismerve ekként  mit tett Krisna és mit Vidhi, újra pásztort s borját látva Krisná-t szólította: " Brahmá, Ananta, Dharma, Indra és Siva bhaktival szolgálják azt, ki Szvátmáráma, Púrnakáma, Parésa, a térben világok láncát létrehozni képes."

Srínárada így szólt:

Amint Sríráma ekként szólt, megérkezett oda Vidhi, meglátta Krisná-t és Rámá-t társaikkal s borjaikkal. " A mindenit! ahová én vittem őket Krisna onnan mind elhozta " szólt s a rejtekhelyre menve ott is látta mindazokat. Látta, hogy mindenki alszik, nyomban visszament Vradzsá-ba, társaival látva Hari-t csodálkozva szólt magában: " Hej, micsoda ez itten, honnan került ez mind ide?, ahogy korábban játszottak, úgy játszanak most Krisná-val. Nekem trutim, Földön év telt azóta, mind boldog és nem is tudják mi és hogyan? Brahmá így akarta a világot homályba burkolót is összezavarót összezavarni, saját májásötétjében önnön testét sem látta meg. Vajon a pásztorok elrablása megzavarta Dzsagatpati-t? Sríkrisna, sugaras, mint Nap s vele szemben hol a fénybogárka? Brahmá nem látta a Napot, olyan volt, mint gyökér, ekkor a kegyes Sríkrisna májáját eltávolítva megmutatta magát. Brahmá hirtelen meglátta mind borjakban, mind a gyerekekben bhaktija tudásszemével egyedül Önmagát Krisná-t. Hé király! ekkor látta Vidhi, hogy testeken belül s kívül, saját magát is így látta, mindenben Visnu a lényeg. Így látott Brahmá s nem mozdult, mint a földben dermedt gyökér, Vrindá erdejében, Aki mindenben és bárhol, mindennel egységben látszik, Az a Hari értve Brahmá-t, ki nem képes meglátni  Egyet, májáfátylát félrevonta. Ekkor Szrastá látni kezdett, mint az alvó ébredéskor, nehezen nyitva szemeit mindezt meglátta és magát. Rögtön összeszedetté lett s mind a tíz irányt felmérte, meglátta a tavaszzsenge Srímadvrindávaná-t. Tigriskölykök őzborjakkal,sólymok búgó galambokkal, monguzok mérgeskígyókkal játszottak feledve az ellent. Aztán meglátta Vidhi itt, Vrindáranjaká-ban, kezében falatot tartva, borjait és barátait keresve-kutatva az Egyedüli Krisná-t. Gólókavallabhá-t, ki rejtette önmagát pásztori ruhába, Brahmá felismerve Hari-t, önnön tettétől megrettent. Hé király! azt a négyfelé sugárzót megelégedetté tenni, szégyenében hátasáról hajtott fejjel szállt le. Lassan közelébe lépve: " békülj meg! " mondta és hódolt, záporozó könnyeinek szentvizével megtisztelve hasra vetette magát előtte. Krisna emelve nyugtatta, mint kedves kedvest érintette, nektárnedves szemeivel  szent Föld távolában álló isteneket nézte. Majd dicsérők és hódolók győztes kiáltása zendült, kegyes pillantását nyerve boldog izgatottságba merültek. Vidhi nézte s az ott álló Hari-t köszöntötte , bhaktival lelkében, kezét összetéve, borzongó testtel, elfúló hangon, botként a földön heverve gyorsan dicséneket verselt.

                                Kilencedik fejezet

                               Brahmá  himnusza

Brahmá így szólt:

Fellegtestű, villámleplű, nektárédes szavú, legfelső feletti, fuvolát tartó, pávaszemes ékű ,ragyogó Krisná-nak testvérével együtt hódolatom legyen!

Krisna, Önmaga Purusóttama, Maga Teljes, Parésa, Prakriti feletti, Hari, akinek amsa és kalá avatárái, mi istenek rendre teremtjük a világot az Ő erőivel.

Te Magad, mint Krisnacsandra avatára a Földön Nanda fiaként születtél, tehénpásztori ruhában, kiváló társakkal borjakat legeltetve-terelgetve ragyogod be Vrindáranjá-t.

Tízmilliónyi Kandarpa játékával lenyűgöző, csillanó kausztubhaköves, gomolygó esőfelleg színében sötétlő, cikázó villám színében sugárzó, Vradzsésa, Vansídhara, Rádhikésa, Hari, szépség tárháza Nikundzsá-ban Téged imádlak!

Azt, Krisná-t, Hari-t, Ádidévá-t dicsérem, Aki, mint fellegek borította nagy ég ksétradzsnya ebben a világban, kristálytestű, az áldozásban élő, alakja a tudatosság, Aki bhakti, tudás és hatalmas önismeret együttesében lakozik.

Hé Mindentudó! Amikor a manasz erős radzsóguna által célzatosan gondolkodik-képzelődik, akkor bizony ez a kettő létrehozza a manaszból megszülető hamis éntudatot, ezzel összekapcsolódva fokról fokra változik a buddhi.

Villám cikázása, évszak öröme, vízre rajzolt vonal, bolygó lélek fújta parázs, vándor hamis barátsága, ennyi ennek a világnak értelmetlen boldogsága, érzékek örökkön forgó körébe zárt boldogtalanságába beburkolt csillagszóró karikája.

Ahogy folyó áradása, mintha mozgatná a fákat, ahogy a szem forgatása mozgatja a földet, prakriti három gunája úgy forgatja-csavargatja-tekergeti és pörgeti azt a testben lakót, aki így, a három guna örömétől igaznak mondja ezt...hej Krisna!

Rossz és jó manasz szülötte, álomban változnak, majd újra magukra lelnek az éber világban, aki mindezt tisztán látja, annak nem más zűrzavaros álomképnél ez az egész világ.

A tudó hagyva énképét és az önösségét, nemragaszkodás ízét szürcsöli, tettében cél nincsen, ahogyan egy mécsből mécsek százai gyúlnak ki, úgy van az Egy Paramátman ebben a világban mindenben létező Egylényegként.

A bhakta Adzsapati Vászudévá-t szívébe helyezi, miként a tűz füstjétől, szabadul a gunák természetétől, miként az egy Holdat vízzel teli edényekben számtalannak látjuk, ekként látva a világot a paramahansza eléri a célját.

Akit a védák örökkön dicsérnek, de sohasem tudják annak a Hari nagyságának  tizenhatodnyi részét, ha ők sem, ki más is tudná e hármas világban az Ő képességét elmondani?

Én bizony négy számmal, az Ötszájú Déva mind az öt szájával, az Ezerfejű ezernyi szájával, akit dicsér, azt szolgálja. Visnu, Vaikuntha lakója, s maga a tejtengeren nyugvó Hari, Nárájana is, aki Dharma fia ,mind Téged, Gólókanáthá-t dicséri. Hej! Murári magasztos nagyszerűségét, sem muni, sem ember nem tudja itt e Földön, sem szurák-aszurák, sem a manuk, mind a tizennégyen, se tisztán látók, még álmukban sem látják a Te lábaidat.

Ezért Hari-t a kiválót, tulajdonságok tengerét, muktit adó legfelső felettit, Ramésvara, Gunésvara, Vradzsésvará-t üdvözlöm.

Támbúlától bájos szájú, mézédes beszédű, bimbávörös  mosolyajkú, jázminfehér fogú, kék hajfürtök keretezte, lelketrablón csillanó halántékú, lengő arany fülönfüggős előtt fejet hajtok. Szép a Te magasztos formád, mely Manmatha lelkét rabló, legyen mindig szemem előtt a kékes, makarafüggős. Vaikuntha játéknál is hatalmasabb, nagyszerű játékodat istenek serege köszönti, a Gópála játékot játszó Gólókanáthá-t éneklem, s fejemet hajtva üdvözlöm. Tavaszt zengő torkú madarak hadától zajgó, illatozó, zsenge lomb és hajtás díszes, nektársűrű- lustán játszó fuvalomtól enyhe Vrindávaná-ban járkáló Hari, a győztes óvja az érte hevülőket! Lótusz büszkeségét, rezgő gyöngyszem önhittségét semmivé sem tevő, Földön a rasza nektárját élvezőknek adakozó, Kámadéva nyílvesszeje, majdnem füleket érintő, adakozásban kiváló, lágyan mozgó szempár pajkos kacsintása előtt dicsénekem mondom. 

Őszi hold lágy enyheségét adó, piros, szívet töltő, tudatlanság fátylát fényével repesztő, világban az ember bűnét pusztító Harivisnu körömgyöngysorát imádom, amit istenek az égben és Bharata országában eleget dicsérnek.

Hari láblótuszainak ragyogó bőség perecei, néha, mint óriás lótuszvirág fényköre örökkön ragyognak, vagy a Napszekér kerekeinek mennydörgő robaját árasztják, néha, mint a Hari hajította százsugarú Szudarsana csakra.

Krisna, a nem ártó tettű, derekának fénylő, apró csengettyűkkel ékes,lelket rabló, sárga leplét szavalva imádom.

Dicsőítem Krisna próbakő sugaras mellét, melyet Bhrigu muni lába nyoma és Srívatsza jelez, s melyet Srilaksmí otthona áraszt el fényével, nyakát, gyémántfüzéreset, arany-, rubin-, gyöngyláncokkal rezgő csillagfényest, melyeken  zsongó-dongó méhfüzérek lengnek és hintáznak.

Két kezét, fuvoladíszest, dvidzsáknak adományt osztót, szindúravöröset, fuvolaüregből hangot előcsalót, aranygyűrűkkel terhest, körmök holdjával ékest, kadamba illatával illatozót emlékezetemben tartom.

Mánasza királyi hattyúja lassú járásával járó, nyaka fölé emelkedő vállú, halántéktincseivel gomolygó fellegek önteltségét alázó Hari-t örökkön dicsérem.

Az emberek Ura tükör homályát tisztító, boldogságot tükröző, az ifjúságot hordozó, gyöngyfüggők és hajfürtök tömegével bűvölő, Nap s Hold fényével sugárzó orcáit dicsérem.

Visnu arannyal, gyönggyel, vöröslő vaidúrja kővel kivarrt, Madana arcjáték szépségének ízével teljes, felkelő holdként vöröslő, tízmilliónyi nap ragyogását sugárzó, páva tollával ékes koronáját köszöntöm.

Aki kapujának közelébe se érhet, sem Guha, sem Indra, sem Ganésa, sem Tárésa, sem Divákara, Aki engedélye nélkül senki be nem léphet Kundzsamandalá-ba, Azt a Krisnacsandrá-t, Világok Urát dicsérem.

Srínárada így szólt:

Ekként Mahátman Sríkrisna előtt zengte dicsénekét Brahmá, majd két kezét összetéve előadta mondandóját.

Brahmá így szólt:

Ahogy anya a fiának, bocsásd meg az én bűnömet, Dzsagatpaté! köldöködnek lótuszából születtem én. Hol vagyok én, Lókapati, s hol Te végtelen számú világok Ura? Ezért Vradzsapaté, Déva! védj engem Madhuszúdana! Kinek Májá-ja zavarja déva, daitja s ember eszét, én ostoba! Hari-t saját Májá-jával összezavarni próbáltam. Hé Góvinda! Te vagy Nárájana, s nem én, hé Haré! a Világot Te alkottad Sésá-n fekvő Nárájana! Jógík életük elhagyva, a Te Sríbrahman fényedbe mennek, hová Pútaná is családostól . Hé Mádhava! borjaknak s pásztoraiknak alakját felvéve, az én bűnömből, ó Prabhó! kóboroltál az erdőben. Ezért Góvinda! bocsáss meg, könyörülj meg rajtam, az én számtalan bűnömet, ahogy fiával teszi az apa. Aki tudás mámorában nem bhaktád az kínlódni fog, a földtől, csak korpát vágyó paraszt hiába is fárad. A Te bhaktidba merülve, már sokan elértek Téged, jógík, munik és mindazok, kik Vradzsa lakosai. Kétféleképp érhető el Tebenned a boldogság, látás-hallás ez a kettő, Májá-d miatt nekem nem lett.

Srínárada így szólt:

Könnyáztatta arcú Vidhi Krisna láblótuszaihoz borult, bocsánatért esedezve, bhaktival megtelve újból szólította Krisná-t.

Brahmá így szólt:

Tehénszállásokon élők között megszületve egyszer, láblótuszod dicsőítsem, így,  s ne másként találjak jó útra. Mi mind, Siva és a többi Bhárata országban, pásztortestben megjelenve Téged egyszer látva üdvözülünk. Hej Prabhó Sríkrisna! a Te anyád-apád milyen szerencséje, a gópáknak-gópíknak is, hogy Vradzsá-ban Egészségben megszülettél. 

Anyagtól szabad, teljes világot fenntartó, mindenek alapja, világot teremtő, játék tere, Szúrikanjá boldogsága, kinek mindene a játék, Az a Krisnacsandrávatára védelmezzen engem!

Sríkrisna, vrisnik nemzetségének Kék Lótusza, Nanda Fia, Rádhá Ura, Madanamóhana, Dévadéva, itt a Földön Vradzsa ura, engem, akit Adzsá-d bűvölt oltalmazz, oltalmazz!

Aki Krisnahari körbejárását elvégzi, világ összes szent helyének erényét eléri, az jólétet, Krisnalóká-t, felső feletti, magasztos Gólókalóká-t nyeri el.

Srínárada így szólt:

Ekként dicsőítve Góvindá-t, Srímadvrindávanésá-t Lókésa így meghajolva háromszor is  jobbról körbejárta. Majd eltűnve Pitámaha borjaknak és gyerekeknek kegyet osztogatott, aztán eltávozni engedélyért újra fohászt mondott. Akkor Hari szemjelzéssel Brahmá-t útjára engedte, Átmabhú még meghajolva saját világába tért meg. Hé király! ekkor Krisna az erdőből a borjakat kiterelte, a parton pontosan oda, hol a társak összegyűltek. A borjakkal együtt visszatérő Sríkrisná-t meglátva, Krisnamájá zavarában a gyerekek azt az időt fél pillantásnak érezték. Azok szóltak:" hahó Krisna! hamar visszaértél, hé Prabhó! gyere, egyél, míg elvoltál mi sem ettünk". Erre felnevetett Krisna s társaival falatozott, mindenkinek mutogatta az óriáskígyónak bőrét. Esteledve Rámá-val Sríkrisna gyerekekkel körbevéve,borjak hadát terelgetve lassan ballagtak Vradzsá-ba.

Fehér, fehér-fekete, sárga, vörös, szürke és zöld, mindenféle színű-kedvű borjacskákkal együtt tehénpásztorok körében, az erdőből pihentető szállásuk felé sétáló Vradzsapálaputrá-t dicsérem.

Mikor meglátták Krisnát a gópík boldogságuk az égig ért, hé király! akiknek egy pillanat i, Aki nélkül jugának tűnt. A borjakat külön-külön szállásukra hajtva a gyerekek hazatértek saját otthonukba, elmesélték Aghászura megölését, s azt, hogy hogyan mentette meg őket Hari.

                                     Tizedik fejezet

                      Sríkrisna legelteti a teheneket

Srínárada így szólt:

Gópálák tehénpásztorrá avatták Srírámkrisná-t, az erdőben barangolva pásztortársaikkal együtt teheneket legeltettek. Előttük és mögöttük is, jobbra-balra tőlük, Krisna s Ráma szép orcáját nézegetve tehenek legelnek. Köröskörül a tehenek lábcsengői csilingelnek, nyakuk aranyláncon függő csengettyűktől ragyog. Gyöngyök csokra, páva tolla tiszta szőrű farkuk dísze, fénylő kilencdrágaköves láncoktól ragyognak. Hé király! Két szarvuk közöt fénnyel dereng pártás gyöngykoszorú, szarvaik sugárzó fényű arannyal festettek. Vörös petty a homlokukon, némely farka sárga, patája kelő nap színű, Kailásza hegy fehérségük, viselkedésük kiváló. Hé Maithila! tőgyük súlyával terhesen a borjasak lassan járnak, rózsaszínű telt tőgyűek, mennyei formát mutatnak. Némely sárga, némely tarka, mások kékesek, zöldesek, rezes, füstös, fellegsötét, szemük a Fellegsötéten. Kis szarvú vagy nagy a szarva, némelyiké égnek mered, antilop- vagy görbe szarvúk, vörösbarnák, a bikákkal együttesen szerencséhez vezető út. Lágy, édes füvet kutatva erdőről erdőre járnak, milliószor milliónyi legel Krisna két oldalán. A szent Sríjamuná partján sötétlő tamála fákkal, nípa, nimba és kadamba, pravála, panasza fákkal, kadalí, kóvidára és ámra, lélekrabló dzsambu, bilva, asvattha, kapittha fákkal, mádhavíkkal ékes erdő, Vrindávana a tavasznak mennyei fényében fürdött, felülmúlva Nandana és Csaitraratha s Szarvatóbhadra erdejét. Ahol vízeséses és barlangos, drágaköves-ásványérces Srímadgóvardhana hegye mandára erdőktől díszes. Sríkhanda, badarí, rambhá, dévadáru, vata fákkal, palása, plaksa, asóka, arista, ardzsuna, kadamba, páridzsáta, pátala és csampakával ékes, karanydzsa-füzér ligetes, sötét indrajava erdős.Ott, azokban, édes-fátylas kakukkhangos, pávarikoltásos erdőkben kóborolt Krisna teheneit legeltetve. Vrindá- és Madhu erdőben, s a Tála erdő közelében, Kumuda, Báhula és a mennyei Káma erdőben. Brihatszánu hegyoldalán, Nandísvara hegy lankáin, a szépséges, kakukkdalos Kókila nevű erdőben. Mámorító, enyhet adó, iszalagos Kusa erdejében, szentséges Bhadra erdőben, Bhándíra ligetei közöt. Lóhárgala szentelt helyén, Jamuná erdei szélén, sárga táncos öltözékben. Pálcásan, fuvolát fújva gópík örömére, hé király! pávatollas Krisna virággal nyakában ekként tündökölt. Esteledve már az idő Hari tehenet terelve, fuvolába dallamot lehelt, így érkezett Srínandavradzsá-ba. Hallva fuvolaszót a gópík kirontottak házaikból, s látták a Srívansívata útján a tehenek felverte por homályától szürke eget. Lelkük baját messze hagyták, öröm árjába merültek, feledni Őt el nem tudták, rohantak a gópík felé. 

Szűk utcákban, tehéngulyák között bújva, oroszlánnak látszó, elefánt játékos, lassú járásával közeledő, az asszonyok nem látta lótuszlevélszemű. 

Hé Maithila! tehenek felkavarta porral lepett csodás kék hajfürtös, arany karpereces, fejék sugaras, füléig felajzott szemíjas.

Fülönfüggőit az út pora takarja, fülébe tűzve virágok tarka fészke. Az, Prabhu, a Földet súlyos terhétől szabadító, sárga leples, fuvola búgását létrehozó óvjon bennünket!

                                 Tizenegyedik fejezet

                        Dhénukászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egyszer Balá-val Sríkrisna  teheneket legeltetett, Tála üde erdejébe értek mind a gulyásokkal együtt. A gulyások Dhénukászurá-tól félve nem merészkedtek az erdő sűrű belsejébe, Krisna sem ment, csak egyedül Bala. Kék kötényét a derekán nagyerejű Baladéva megkötötte. Érett gyümölcsöt szerezni kutatott a rengetegben. Két kezével tála fákat rázogatott, amitől a fa alá egy halom gyümölcs lepotyogott, nem félt s felkiáltott a végtelen győző, aki nem más, mint Ananta. Hulló gyümölcs hangját hallva dühbe gurult az a szamár formát öltött, délben alvó, gonosz, ijesztő, nagyerejű Kansza-barát. Baladéva előtt termett Dhénuka, a harcra vágyó, s két hátsó lábával tüstént mellbe rúgta Baladévá-t. Szamarak hangján ordított s körbe-körbe nyargalászott, mire Bala gyorsan elkapta Dhénuka két lábát. Egy kezével, csak játékból tálafa törzséhez csapta, amitől a dőlő tála a mellette lévő fákat, hé király! sorban döntötte, ez a különleges eset esett, de a Daitjéndra felpattant s mérhetetlen haragjában megragadta Balá-t. S, mint elefánt elefántot jódzsanára taszigálta, de Bala sem hagyta magát, s keményen fogva pörgette. Föld hátához teremtette, mitől feje repedt és elájult, de, ahogy egy pillanat múlt, talpon volt az életre kelt harag. Félelmetes formát öltve, fején négy szarvat növesztett, négy rémisztő, éles szarvval kergette a pásztorokat. Az előle menekülő pásztorokat sebesen üldözte őrült mámorában, Srídámá furkósbotjával, Szubala kemény öklével, Sztóka kötelével ütötte az erős daitját, Ardzsuna parittyát dobott, Amsu kemény pálcával vert. Ekkor Visálarsabha erővel s gyors rúgásokkal támadta, Tédzsaszví torkon ragadta, Dévaprasztha pofon csapta. Varúthapa golyóval célozta, s dobta meg a nagy szamarat, aztán Krisna ragadta meg a romlott Dhénukászurá-t. Gyorsan megpörgette, s Góvardhana hegyormához teremtette, Krisna ütésétől ájult két ghatikányi időre. Majd felállt, testét megrázta, száját szélesre tátotta, szarvára véve Sríhari-t az a daitja felrohant a magas égbe. Százezer jódzsana magasban, fenn az űrben harc fejlődött, maga Bhagaván Sríkrisna megragadta a Dhénuká-t. Föld közepébe levágta, az csontjait törve alélt, mégis felállt, s rettentő hangon bömbölve, szarvaival Góvardhaná-t kiszakítva Sríkrisná-ra hajította, Sríkrisna a hegyet kapva, annak a fejére nagy erővel dobta vissza. A nagy erős daitja azt a hegyet Sríkrisná-ra újból visszahajította, akkor Krisna Góvardhaná-t korábbi helyére rakta. Mahádaitja újra támadt, szarvával tépve a földet, Balá-t hátsó lábaival rúgva ordítani kezdett. Egész világegyetem megzendült, Föld köre is ingadozott, erre a nagy erős Bala kezeivel megragadta, Föld hátához odacsapta, annak feje törött, s eszméletét elvesztette, ökle csapásait mérte Bala, Acsjutágradzsa. Ökle ütészáporától az elérte a megváltást, Nandaná-ban nyílt virágok esőjét záporoztatták mennybéli istenek. A testből távozó daitja Sjámaszundara alakot öltött, virágos, napruhás déva erdei virágfüzérest. Százezernyi kísérővel, ezer zászlóval díszített, ezer kerék dübörgése, tízezer ló dobbanása, százezer jakfark legyező, ékkő kelő nap fényében fürdő, egy jódzsana szélességű, lelket rabló, léleksebes égi kocsira szállt. Lábán csengettyűk füzére, harangocskák lánca, Balá-val együtt Sríhari-t ez az isteni alakot öltött jobbról körbejárta. Hé király! a tér teljes körét beragyogó kocsira felszállva az a daitja elindult a Prakriti feletti Gólókavilágba. Balaráma és Sríkrisna Dhénuká-t megölve, dicséneklő gyerekekkel és tehenek seregével Gókulá-ba értek.

A király így szólt:

Hé Muné! ki volt előbb ez a daitja, s miként ért el szabadulást, hogyan s miképp lett ő szamár? mondd el nekem a lényegét!

Srínárada így szólt:

Vairócsani Bali fia Száhaszika, nagy erejű, Gandhamádana hegységben tízezernyi nővel együtt élvezte a létet. Hangszerszámok s lábkösöntyűk hangjától zengett az erdő. Egy barlangban a figyelmét Srikrisná-ra összegyűjtő Durvászá Muni jógája megtört attól a zengés-bongástól. A lesoványodott Muni, Durvászá lábán fapapuccsal, kilépett a nagy szakállas, bottal járó, mérgében tűzvörös fényű, akinek átkától remeg ez a világ, s harsogta.

Durvászá így szólt:

Elég, te ostoba! úgy viselkedsz, mint a szamár, hát legyél az! Négyszázezer év teltével majd Bhárata földjén, Máthura körének égi tisztaságú Tála erdejében Baladéva keze áldása lesz rajtad, aszura!

Srínárada így szólt:

Ezért Bala keze által ölte meg Sríkrisna, mivel Prahládá-nak azt a kegyet adta: " a te leszármazottaid közül nem ölök meg senkit".

                                  Tizenkettedik fejezet

 Kálija megrendszabályozása és az erdőtűz elnyelése

Srínárada így szólt:

Egyszer Bala nélkül Hari gulyásokkal teheneket legeltetett, Kálindí egyik öbléhez elérve, annak Kálija Phaníndra mérgével szennyezett vizébe lépve ittak tehenek és gópák, s a folyó partján holtan estek össze.. Akkor nektárral telt nézésével feltámasztotta őket Sríhari, könyörülettel telt lelke bűnpusztító Bhagaván-nak. Megkötve sárga kötényét felmászott egy nípafára, s annak is a tetejéről leugrott a mérges vízbe. Felcsapott a szennyezett víz Krisna becsapódásakor, a kígyó folyami házát örvényével felzavarta. Akkor Kálija a csuklyás dühében száz csuklyát tárt ki, hé király! testével beborította, s fogát mélyesztette Mádhavá-ba. Krisna kiterjesztve testét szabadult a szorításból, farkánál a kígyókirályt megragadta, s ide-oda lobogtatta. Ledobta a víz hátára,s újból felragadva száz íj távolságra hajította, Szarpéndra felemelkedett, nyelvét rettentőn öltötte. Hari Mádhava baljára tekeredett a bősz kígyó, de Hari a nagyon gonoszt jobb kezével ragadta meg. Víz alá nyomta le Krisna, miként sas nyomja a kígyót, de az szélesre tárva száz száját újra támadásba lendült. Farkánál fogva a kígyót száz íj messze elvonszolta, de az magát szabadítva megint megmarta Sríkrisná-t. Három világ erejével ököllel sújtotta le azt, Krisna ökölcsapásától eszméletét az vesztette. Majd lehajtva száznyi fejét, megállt Sríkrisná-val szemben, s kitárta száz, gyöngycsokroktól lélekrabló csuklyáját. Rajtuk táncolt táncos Krisna, lelket ragadó ruhában, hét hangon énekelt rágát, s tapssal verte  szangíta ütemét. Natarádzsa-ként táncoló Krisná-ra virágot szórtak istenek és örömükben vínán, ánakán, dundubhin s vénukán játszottak. Lábával ütemet verve sok ragyogó csuklyáját letörte a nagy lélek, sziszegő Kálijá-nak. Akkor odasereglettek mind a félő kígyófeleségek, meghajolva és  köszöntve Déva Krisna lábát, elfúló, fátyolos hangon ekképpen beszéltek.

A kígyófeleségek így szóltak:

Hódolat Sríkrisnacsandra, hódolat Gólókapati, végtelen világok Ura, Paripúrnatama, Neked! Hódolat Srírádhápati, Vradzsádhísa hódolat Neked, hódolat Srínandaputra, Jasódánandana Neked!

Hé Paradéva! oltalmazd, oltalmazd ezt a kígyót, három világban sincs nálad hatalmasabb menedékhely, Te a legfelső feletti Hari játékból jeleníted meg Magad!

Srínárada így szólt:

Így dicsérték Sríkrisná-t a feleségek, Aki Kálija gőgjét megtörte, Hari, ki nem más, mint Maga Paripúrnatama. Kálijá-t, ki :" oltalmazz! " mondta, Maga előtt meghajolva látta, Bhagaván Srihari Déva, Dzsanárdana ekként szólította.

Sríbhagaván így szólt:

Ramanaka szigetére feleségekkel, társakkal azonnal induljál! Homlokodon lábam nyoma, mától nem fal fel Szuparna.

Srínárada így szólt:

A kígyó imádva Sríkrisná-t hódolt Neki, s körbejárta, Ramanaka szigetére indult, feleségestől, fiastól. Hallva, hogy Kálija kígyó elnyelte Nandanandaná-t, Nanda és a többi pásztor odasereglettek. Vízből emelkedő Krisná-t látva igen megörültek, Nanda is fiát ölelve végtelen boldog lett. Jasódá megkapva fiát szerencsére vágyva a dvidzsáknak adakozott, mindeközben melleiből szeretetnek teje csordult. Fáradtságtól a gulyások mind a folyó partján gópíkkal és gyerekekkel együtt  elaludtak. Nádszálak súrlódásától világvége tűz éledt fel, éjjel gópákat égetni mindenfelől sebbel-lobbal terjedt. Gópabarátok Sríkrisna s Bala oltalmába mentek, kezeiket összetéve hódoltak és szóltak félelmükben reszketve.

A gópák így szóltak:

Krisna, Krisna erőskarú, menekülők reménysége, Prabhó társaidat védjed, védjed erdei tűz veszélyétől!

Srínárada így szólt:

" Szemeitek hunyjátok le, s ne féljetek! " Mádhava ezt mondta, s Déva, Jógésvarésvara elnyelte a tüzet. Reggel csodálkozó gópák s tehénseregekkel együtt Nandanandana elindult Srímadvradzsamandalá-ba.

                            Tizenharmadik fejezet

                                   Sésa története

Vaidéha így szólt:

A világban születések hosszú során gyakorolva, még jógík is nagy nehezen érhetik el, Hari láblótusza virágporát, ami Kálija fején csillámlik. Ki ez a  Kálija, kígyók kiválója, ki korábban helyesen tett, ezt akarom tudni, mondd el nekem dévarsik igaza!

Srínárada így szólt:

Szvájambhuva korszakában élt egy muni Védasirá, Bhrigu nemzetségében született, Vindhja hegyén tapasztalta magatudás tüzét. Ásramáját felkereste tudást tapasztalni Asvasirá muni, meglátva azt Védasirá szeme dühtől vérbe borult, s mondta.

Védasirá így szólt:

Hé vipra! ásramámban te ne hevülj, az nem lenne ok örömre, hé tapasztalt! nincsen máshol a számodra gyakorlásra alkalmas hely?

Srínárada így szólt:

Ekként Védasirá szavát hallva bizony Asvasirá muni szemei is vérben forogtak a dühtől, s szólt a munik bikájához.

Asvasirá így szólt:

Hé munik igaza! Mahávisnu-é ez a föld, sem a tiéd, sem az enyém, nem sok muni hevült itten a tapasztalás tüzében! Hej, te is, mint sziszegő kígyó  értelmetlenül dühösködsz, tehát legyél kígyó te is s rettegj folyton Garudá-tól. 

Védasirá így szólt:

Kicsiny sértés, nagy büntetés, rossz szándékú vagy te muni, mint a földön dolga után járó-kelő varjú, hé ostoba, te meg legyél varjú!

Srínárada így szólt:

Akkor a két átokszóró között megjelent Srívisnu, átkaiktól kedvük múlott, csendesedtek, Az pedig isteni hangon nyugtatgatta őket.

Sríbhagaván így szólt:

Hé munik! ketten egyenlő bhaktáim vagytok, mint a testnek mindkét keze, Hé munisvarák! saját szavam képes vagyok valótlanná tenni, de a bhakták adott szavát hamisítani nem tudom, ez a fogadalmam. Hé Védasirá! fejeiden valamikor lábaim fognak táncolni, attól kezdve sosem félsz majd Garudamadártól. Asvasirá! figyelj szavaimra s ne bánkódj, ne bánkódj! Varjúként is egész biztos igaz tudást érsz el, jógasziddhiket és magasrendű, három időt látó tudást.

Srínárada így szólt:

Hé király! amint Visnu eltávozott Asvasirá Muni rögtön Kákabhusunda Jógíndra lett Níla-hegy erdejében.  Ráma-bhakta, nagy hatású, minden sásztrát világító, a nagy lelkű Garudá-nak Rámájaná-t elbeszélte. Hé király! Csáksusa korszak elején Pracsétaszá-k fia Daksa, tizenegy gyönyörű lányát Kasjapá-nak adta. Közülük a legkiválóbb Kadrú, most Róhiní-ként ismerik, Vaszudévá-nak kedvese, kinek fia Baladéva. Ez a Kadrú kígyókat szült tízmilliónyi szilajat, mérgest, erőst, rettenetest, mindegyiknek ötszáz feje. Óriás ékkővel ékesek, néhányuknak száz a feje, halálos méreggel tele, ezek között született meg Védasirá, mint Kálija, a nagy csuklyás. Köztük első lett Phaníndra Sésa, Ananta minden feletti, Ő most Baladéva Ráma, Ananta, Acsjuta bátyja. Egyszer Bhagaván Sríhari, Maga Prakriti feletti, Sésá-hoz szólt boldog lelkű mennydörgésként zengő hangján.

Sríbhagaván így szólt:

Föld világát megtartani senki más nem képes, ezért ezt a Földgolyóbist te emeld fejedre. Végtelen az erősséged, ezért Anantá-nak hívnak, az emberek léte miatt ez a tett végrehajtandó. 

Sésa így szólt:

Hé Prabhó! határozd meg az idejét, míg fejemen tartsam, ahogy mondod, addig fogom a Föld terhét fenntartani.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Szarpéndra! külön-külön ezer száddal állandóan leheld szerteszét minden irányba az én összes nevem. Amikor majd végéhez ér isteni neveim sora, akkor Föld terhét levéve te Phani majd megpihenhetsz.

Sésa így szólt:

Leszek alap, de ki lesz az én alapom, alap nélkül hogyan állok majd a vízben? hé Prabhó! ezt mondd meg nekem!

Sríbhagaván így szólt:

Teknősbékává változva tartom majd a te testedet, a hatalmas, nagyon súlyost, hej én társam! ne törődj te ezzel!

Srínárada így szólt:

Ekkor felemelkedett Ananta, s hódolt Garudadhvadzsá-nak, leszállott Pátála alá százezer jódzsana mélyre. Megragadva két kezével az óriás súlyú Földgolyót, egyik csuklyájára tette rettenetes nagy erejű. Mikor legfelső feletti Szankarsana Ananta, Pátála világába elindult, akkor Brahmá parancsára más phaníndrák is követték. Némelyek Atalá-ban, mások Vitalá-ban, Szutalá-ban, vagy Mahátalá-ban, megint mások Talátalá-ban, vagy Raszátalá-ban megtelepedtek. Brahmá pedig itt a Földön Ramanaká-t adta nekik, Kálija vezetésével jól éltek ott,a szigeten. Hé király! ekképpen elmondtam neked, mi is történt Kálijá-val, bhuktit adó, muktit adó, a lényeg van benne, mondd, amit még hallani vágysz!

                              Tizennegyedik fejezet

                                   Kálija története

A király így szólt:

Hé Brahman! Ramanaka szép szigetén többi kígyót nem számítva, Kálija élt félelemben, miért s hogyan, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Nágántaka állandóan odajárt és kígyókat ölt, egyszer az épp békés kedvű Tárksjá-t megszólították a félők.

A kígyók így szóltak:

Hé Garutmat! üdvözletünk neked, te vagy Srívisnu hátasmadara, ha  minket kígyókat eszel, hogyan éljünk nyugalomban? Ezért minden hóban külön házból fogadd el az áldozatunk, gyógynövényes nektárételt szolgálunk fel szabály szerint.

Garuda így szólt:

Külön-külön minden házból egy kígyót is adjatok ti, - pán az nekem -,hogyan emészthetném meg anélkül a kiváló áldozatot?

Srínárada így szólt:

Hé király! " úgy legyen! " mondták azok mind a nagy lelkű Garudá-nak, s önmagukat megvédeni rendszeresen adni kezdték az isteni áldozatot. Mikor Kálija házára került az áldozatadás sora, akkor Kálija merészen felfalta a Tárksja részét. Az éppen akkor ért oda, feldühödött s nagy erővel Kálijá-ra lábbal csapott Garuda a rettenetes. Garuda lábcsapásától eszét vesztette Kálija, de sziszegve s öltögetve nyelvét újra felemelte testét. Kálija a kígyók ura száz csuklyáját terjesztette s méregfogát nagy erővel Garudá-ba mélyesztette. Garuda, Isten hátasa erre csőrével elkapta, földhöz nyomva szorította, szárnyaival ütögette. Csőréből szabadulva a  kígyó kisiklott szárnyai közül, lábaira tekeredve szárnyait csak marta. marta. Tárksjá-ban düh mérge áradt s Kálijá-t felcsippentette, nagy erővel földhöz vágta, testét ide-oda húzogatta. Csőréből menekült akkor Kálija nagy félelmében, bátran kergette Paksirát, a rettenetes győzedelmes.. Hét szigeten, hét tengeren, hetedhét országon bárhová menekült Phaní nyomában látta ő Tárksjá-t. Phaní elérte Bhúrlóká-t, Bhuvarlóká-t, majd Szvarlóká-t, onnan Maharlóká-ba menekült, majd elérte Dzsanalóká-t. Itt is követte őt Garuda, ezért alá s visszafordult, ezt a Krisná-tól rettegő kígyót e világon ki védené? Így félelemtől gyötrődve nem talált nyugtot Kálija, ekkor Sésa Dévadéva Srílábaihoz menekült. Meghajolva üdvözölte azt a Sésá-t, s kezét összetéve körbejárta, majd szólt az a hosszú hátú, nagy félelmében remegő alázatos.

Kálija így szólt:

Hé Bhúmibhartri, Bhuvanésa, Bhúman, Bhúbhárabhrit, Bhúrilíla, védj meg, védj meg engem Prabhavisnu, Púrna, Parátpara, Purusa, Purána!

Srínárada így szólt:

Sríphanísvara meglátta félelemtől összetörten Kálijá-t, az alázatost, édes hangon kedveskedve mondta Déva Dzsanárdana.

Sésa így szólt:

Hé te nagyeszű Kálija! hallgasd kiváló szavamat!, sehol sem találsz oltalmat, semmi kétség ebben. Korábban volt egy nagyszerű muni Szaubhari nevű, Vrindávaná-ban állt vízben, hevülete szentségében Vrindá erdejében. Látta Mínarádzsá-t egyszer, élvezetekbe merülve, ő is kezdett vágyakozni a házas életre, így lett az elmében teljes muni Mándháta száz lánya férje. Maga Hari adott neki hatalmas vaisnaví vagyont, Mándhátá király azt látva csodálkozott, s gőgje elszállt. Jamuná vizében állt a muni, megismerést tapasztalva, mikor megölte Garuda Míná-t a muni szeme láttára. Látva a halak fájdalmát, gyötrődőkön könyörülő, a rosszat hárító muni, Szaubhari munik igaza dühében átkot szórt rá.

Szaubhari így szólt:

Hé Virát! ha mostantól fogva itten halat merészelsz majd enni, az én átkom erejétől életerőd rögtön el fog hagyni.

Sésa így szólt:

Attól a naptól Garuda átok sújtva nem megy oda, ezért Kálija menj gyorsan Hari Vrindá erdejébe! Szavaimtól ösztönözve lakj a Kálindí vizében félelem nélkül! Ha így teszel, eztán többé nem kell rettegned Tárksjá-tól.

Srínárada így szólt:

Ekként utasítva Kálijá-t, a félő feleségestől-fiastól,hé király! Kálindí vizében lakott, honnan Sríkrisna vetette partra.

                                   Tizenötödik fejezet

        Rádhá és Krisna szerelmének kibontakozása

Srínárada így szólt:

Elmondtam én neked király Kálija legyőzetését, Sríkrisna szent történetét, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Sríkrisná-ról szóló történeteket hallgatva, a bhakta sosem elégszik, miként istenek nektárt kortyolva vagy méh lótusz virágfészkén. Mikor Hari rászát járni ment gyermek alakját öltve Bhándírá-ban isteni hang szólította a búsongó Rádhá-t. Hé Kaljání! ne búslakodj, szépséges Vrindá erdőben a Te vágyad teljesíti Mahátman Sríkrisna. Akit az isteni hang nevezett, vágyak óceánja, hogyan jelenik meg az a Krisna gyönyörű Vrindáranjá-ban? S hogy játszotta Srírádhá-val a rásza játékot, Maga Paripúrnatama Vrindakáranjá-ban?

Srínárada így szólt:

Hé király! üdvöset kérdeztél te most, Bhagaván szent történetét, elmondom a lélekrabló, istenek előtt is titkos játék történetét. Egyszer Rádhá két fő barátnője, szép Visákhá és Lalita, Vrisabhánu házát látva titkon betértek Rádhá-hoz.

A barátnők így szóltak:

Hé Rádhé! akire Te folyton gondolsz, s Temagad akiről beszélsz, Az mindennap társaival Vrisabhánupurá-ba jön. Rádhé! pillantásodra méltó Ő, menj és nézd a nagyon szépet, az éj utolsó részében tehént legelőre hajtót!

Rádhá így szólt:

Rajzoljatok Róla képets mutassátok meg azonnal azt a lelket rablót, majd aztán fogom Őt nézni, ebben semmi kétség!

Srínárada így szólt:

Így a társnők megrajzolták Nandasisu arca képét, melyből ifjúság szépsége áradt, s tüstént mutatták Rádhá-nak. Látta Rádhá s örömben fürdött Krisnát látni epekedve, kezében nézve a rajzot elaludt a boldogságtól kimerülten. 

Az otthon alvó Vrisabhánuputrí álmában sétált Bhándírá-ban a folyó partján, látta Krisná-t fellegszínű sárga ruhában táncolni a közelben.

Hé Vidéharát! álomból ébredve akkor Rádhá zavartan nem látva Parátman Krisná-t, egyre vonzó alakjára gondolt s fűszálnak látta a három világot.

Akkor Vrisabhánu város szűk utcáin járó, erdőből érkező Vradzsésvará-t nézni, kit barátnők mutattak, rohant az ablakhoz s meglátva Őt azonnal elalélt a Szépség.

Krisna is látva Vrisabhánu lányát, ki szépséggel teljes, a gunák otthona, lelkében nagy erős öröm támadott fel s Lílátanu Mádhava hazaindult.

Majd akkor látva a Krisná-tól külön, szerelmi lázától gyötrődő lelkű Vrisabhánunandiní Rádhá-t Lalitá szólott, a kiváló társnő.

Lalitá így szólt:

Hé Rádhé! Mitől izgulsz, miért ájulsz, mi ez az összevisszaság? Ha Harit akarod Szubhru! erősítsd meg szerelmedet! Jelenleg az egész világ jólétén fáradozik Ő, hé Subhé! bánattűz perzseli szíved, mint fazekastűz agyagot.

Srínárada így szólt:

Vradzsésvarí Lalitá lágy szavát hallva felnyitotta a szemeit és el-elcsukló hangokon ekként szólott Lalitá-hoz.

Rádhá így szólt:

Vradzsá-t díszítő lábait, ha nem tudom  megszerezni saját testem soha többé nem fogom viselni.

Srínárada így szólt:

Ahogy meghallotta annak szavát Lalitá félelemtől megrémült, Sríkrisná-hoz szaladt gyorsan, Krisná gyönyörű partjára. Mádhaví indákkal fonott, méhzsongástól rezgő-mozgó kadambafa árnyékában magányos Hari-hoz beszélt.

Lalitá így szólt:

Amely napon Rádhá a Te páratlan formád meglátta, attól a naptól megkövült s, mint egy bábú semmit sem szól. Számára tüzes az ékszer, ruhája tűzhely parazsa, illat szere keseredik, háza embernemjárt erdő. Virágok, mint a nyílvesszők, Hold tányérja mérges gyökér, add meg Rádhá-nak bánatát elpusztító látványodat!

Te, mindennek szemtanúja, mi az, mit nem tudsz e Földön? Te teremted, óvod s végzed ezt a nagy világot. Igaz, minden teremtményben Teljes Azonos létezel, mégis hé Paramésvara! bhaktáidat támogatod.

Srínárada így szólt:

Maga Hari meghallgatta Lalitá kedves szavait, megszólalt Bhagaván Déva felleg dörgésű mély hangján.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Bhámini! kölcsönös a lélek minden állapota, bizony nem egytől születik, ezért természettől fogva szeretni kell engem, nincs e Földön hasonló a szeretethez.

Bhándíra erdőben, ahogyan vágya született, pont úgy fog majd teljesülni, az igazak ok nélküli szeretetben élnek, ezért azt ők gunák felettinek mondják.

Akik Rádhá-ban és bennem, Késavá-ban különbséget semennyit sem látnak, miként tej és fehérsége között, kikben ok nélküli bhakti ébred, azok fogják majd elérni az én  Brahman-állapotom.

Akik eszementek, itt e Földön Rádhá-ban és bennem, Harikésavá-ban különbséget tesznek, hé Rambhóru! azok, míg Hold s a Nap ragyog Kálaszútrá-ba zuhanva szenvednek.

Srínárada így szólt:

Minden szavát meghallgatva meghajolt Lalitá szakhí, arcán mosollyal sietett Rádhá-hoz és titkon mondta.

Lalitá így szólt:

Ahogyan Te vágyod Krisná-t, Madhuszúdana úgy Téged, Kettőtök leglényegében nincs semmi különbség, egy az, emberek látják kettőnek. Mégis Dévi! ok s cél nélkül cselekedjél csak Krisná-nak, attól a bhaktitól Szati! megtörténik, amit akarsz.

Srínárada így szólt:

Hé király! Barátnője szavát hallva akkor Rádhá Rászésvarí, a dharmát ismerők között első Csandránaná-t szólította.

Rádhá így szólt:

Krisna amitől elégszik, nagyszerű, szerencsehozó, nagy szentségű, vágyat adó, mondd, kié az az imádság?! Bhadré! te a dharmasásztrát Garga szájából hallottad, ezért imát, fogadalmat mondj nekem, dharmában jártas!

                                Tizenhatodik fejezet

                                    Tulaszí imádása

Srínárada így szólt:

Hé király! Rádhá szavát meghallgatva a barátnők kiválója, Csandránaná szívében fontolva, ekként válaszolt.

Csandránaná így szólt:

Hé Rádhé! kiváló, szerencsehozó, nagy szentségű, kegyet adó, Krisná-t elérni alkalmas, a szolgálat Tulaszí-nak. Nézve, érintve, gondolva, nevét mondva, hódolva, dicsérve, elültetve, megöntözve, és folyton imádva Tulaszí vágyad megadja. Hé Subhé! akik Tulaszí-t szolgálják nap-mint-nap e kilenc módon, milliárdnyi korszakokat töltenek a mennyben. Amíg ember elültette Tulaszí nő a Föld színén szent ágakkal, hajtásokkal, maggal, virággal, levéllel, addig annak családjában ki születik, született vagy születni fog Hari helyén lesz szállásuk négyezer juga végéig. Hé Rádhiké! minden levél, minden virág felajánlva, pont annyit ér, mint Tulaszí növényének egyetlen egy kis levele. Aki Tulaszí-ból sarjadt levélt Hari-nak ajánl fel, nem tapadnak hozzá bűnök, mint víz lótusz leveléhez. Ami négyszáz bhára ezüst és száz bhára arany felajánlása gyümölcse, ugyanazt kapja az ember Tulaszí kertet ápolva. Hé Rádhé! aki Tulaszí ültetvényt telepít háza kertjébe, annak otthona szenthellyé válik, Jama-szolgák is kerülik. Minden bűntől szabadító, szent Tulaszí vágyat teljesítő kertjét, akik telepítik, mind nagyszerűk, sosem látják meg Bhászkari-t. Ültetéstől, gondozástól, öntözéstől, pillantástól, érintéstől a Tulaszí elhamvasztja az emberek gondolat-, szó- és tett bűnét. Puskara és ahány szenthely, Gangá és a többi folyó, Vászudéva és istenek Tulaszí levelén laknak. Aki Tulaszí csokorral díszítve leheli ki a lelkét, Jama nem nézhet feléje, még ha száznyi is a bűne. Aki Tulaszí-val kevert szantált ken testére, annak testét nem szennyezi bűn, akkor sem, ha cselekszi. Hé Subhé! ahová Tulaszí liget enyhet adó árnyékot vet, az atyáknak adott sráddha ott halhatatlanná válik. Hé Szakhi! Tulaszí nagyszerűségét Ádidéva Csaturmukha, ahogyan Sárngi Dévá-ét nem képes szóba önteni. Sríkrisnacsandra lábának szantállal elegy Tulaszí-t, amely nő vagy férfi ajánl, az, mit mondtam mind eléri. Hé Gópakanjaké! szolgáld örökkön Tulaszí-t, s attól bizony mindörökre hatalmadba kerül Krisna.

Srínárada így szólt:

Hé király! Rászésvarí végighallgatta Csandránaná minden szavát, Hari-t megelégedetté tevő Tulaszí szolgálatot kezdett. Kétakí erdő közepén száz kéznyi, kör alapzatú, magas, rubinnal kirakott, aranyfalú, sugárzó szép, smaragd-gyémánt-gyöngy korlátos, csintámani-dísz keringős, aranyzászlókkal ékített, és boltívekkel tarkított, arany fényvetők ragyogta Vaidzsajanti-ként tündöklő, csodálatos, lelket rabló Srítulaszí kegyhelyt emelt, közepébe zöld hajtású üde Tulaszí-t ültetett. A meghívott Garga által megtanított módon, az Abhijit holdházában a Tulaszí-szolgálatba Szatí belekezdett. Elégedetté tenni Sríkrisná-t Szatí nagyszerű bhaktival Isu holdtöltétől Csaitra holdtöltéig tartó szertartásba kezdett. Tejjel, majd cukornád lével, szőlő- és mangó levével, édes levekkel kevert cukorral, végül a panycsámritával hónapról-hónapra mással öntözte Tulaszí-t, akkor Vaisákha havának sötét fele első napján befejező szertartásba kezdett. Hé király! Vrisabhánuszutá Garga tanította módon kétszázezer bráhmanának ötvenhat féle adományt ruhákkal és ékszerekkel Rádhá szertartási ajéndékként adott. Hé Vidéharát! százezer bhára mennyei kövér gyöngyöt, tízmilljó bhára aranyat Gargácsárjá-nak  adott Ő, s minden egyes bráhmanának külön-külön száz bhárányi igazgyöngyöt s ugyanannyi fémaranyat a legnagyobb tisztelettel. Isteni dundubhik döngtek, apszaraszok hada táncolt, templomának tetejére az istenek virágesőt szórtak.

Ekkor megjelent Tulaszí, aki Hari-nak oly kedves, csillogó-villogó aranyos trónuson ülve, testén négy kéz, szeme lótuszvirág szirma, koronája fénylő arany, fülönfüggője megcsillan, színe esőfelleg kékje.                            Sárga kelme fedi hajfonatkígyóját, zsenge vaidzsajantí virág füzérét viseli, Rangavallí a levegőégből aláereszkedve kezeivel átölelte s megcsókolta Rádhá-t.

Tulaszí így szólt:

Hé Kalávatíszuté! örvendek, s örökre legyőztél igaz bhakti állapottal, hé Bhámini! teljes szertartást végeztél, ami világ menetét fenntartja.

Amire korábban vágytál s kitöltötte elméd, szíved, érzékeid s lelked megtermi majd a gyümölcsét, Urad kedvedre lesz mindig, jószerencséd dicsérendő.

Srínárada így szólt:

Ekként szóló Hariprijá Tulaszí előtt hódolt Vrisabhánunandiní Rádhá, és mondta:" Góvinda láblótuszai iránt érzett bhaktim legyen minden ok nélküli".

" Úgy legyen " szólt Hariprijá Tulaszí, majd, ahogy jött el is tűnt hé Maithila, királyok igaza!, akkor Vrisabhánunandiní Rádhá örvendő szívvel tért meg otthonába.

Aki ezt a Srírádhiká különleges történetét itt e Földön bhaktival telten hallgatja, hé király! lelkében elérve a trivargát az az ember a végső célhoz is eljut majd.

                              Tizenhetedik fejezet

                      Rádhá és Krisna találkozása

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! Rádhákrisna történetét hallva nem elégszik meg a lelkem, mint ahogy az őszi lótusz körül dongó méh sem. A Tulaszí szertartását mikor befejezte Rászésvarí, Krisna felesége, hé Brahman! mi történt aztán, mondd el nekem, gazdag vagy a tapasztalatokban!

Srínárada így szólt:

Hallva, miként merült Rádhá a Tulaszí szolgálatba, szeretetét megvizsgálni Krisna Vrisabhánupurá-ba ment. Csodás gópíká alakját öltve haladt, lábán harangoztak a perecek, csípőjén csengettyűs öve, ujjain gyűrűk ragyogtak. Csuklóján ékköves láncok, karján karkötők csillantak, kelő napszín fülönfüggők, különösen font varkocsok. Orrgyöngyén menny fénye remeg, orcáján kéklő hajfürtök, ilyen formát viselt akkor, mikor meglátta a házat. Tornyok, árkok kerítették, négy kapu is díszítette, koromszínű elefántok mind a négyben, látványa lelket nyűgöző. Széllel járó, léleksebes, sokszínű lovakkal tele, udvarán virágfüzérek s jakfark díszek tarkállanak. Saját borjas tehéngulyák, dharmát hordó komor bikák, hé király! gulyások ott énekelnek, kezükben bot és fuvola. Nézve Vrisabhánu háza méltóan ügyes szépségét, Az a káprázatlány-ruhát hordó belépett a belső részbe, ahol tízmillió napként fénylő ajtók és oszlopok sora, ékkő folyosók ragyogtak nőgyöngyökkel telten. Vínát, tálát, mridangát s mást zendítettek mind a lelket rablók, virágos botokat tartva Rádhá erényét dalolták. Abban a belső udvarban egy mennyei kert pompázott, dádimí, kunda, mandára, nimbú fái magasodtak. Kétakí, málatí fürtös, mádhavíndákkal díszített, ott van Rádhá Nikundzsá-ja, Kalpavriksák-tól illatos. Hé Nripésvara! ahol méztől részegülten repkednek a méhek, s illatozó,enyhet adó, lágyan lengedező szellő, ezerszirmú lótuszoknak virágporát hinti széjjel. Kakukkpárok, pávák, gémek, papagájok édes hangokon dalolnak a liget fáinak csúcsán, virágok ezer ágyása, ezer csordogáló vízér. Ahol felhők templomában szökőkutak vizet záporoznak, s kelő napszín fülbevalós, színes ruhás, szép orcájú, milliónyi szakhí sereg Körülötte sürög-forog, Rádhiká királynő sétált ottan, közöttük a palotában, amely sáfrány festékkel volt festve,  könnyű fátylak lengtek rajta,  bokáig ért a sirísa virág, s a ksitidzsa szirma, málatí virágból hulló nektárcseppektől harmatos. Tízmillió holdsugaras, légies és finomtestű, bársonyos láblótuszain lassan-lassan sétálgató Rádhá Vrisabhánuputrí meglátta a gyöngyfolyosón közeledőt, kinek fénye elrabolta az ott lévő összes nőét, miként Hold a csillagokét. Rádhiká érezve Annak mélységes magasztosságát, elé menve átölelte, isteni helyre ültette és, mint szokások kívánják vízzel s egyéb szent szerekkel tisztelte meg.

Rádhá így szólt:

Hé, Te szépséges barátném! gyorsan mondjad, mi a neved?! Hatalmas nagy a szerencsém, hogy magadtól idejöttél. Hozzád hasonló szépségű sehol sincs a Föld felszínén, hé Szubhru!, amely városban tartózkodsz, bizony felmagasztosul az! Mondd el Dévi részletesen jöttödnek mi lehet oka, amit csak tehetek Érted, ne habozzál, mondjad gyorsan! Hamis szemed, ragyogásod, szavaid és mosolygásod, járásod és mozdulatod Srípati-hoz hasonlónak láttat.

Hé Subhé! minden nap jöjj találkozni, ha nem lehet mondjál módot, ahogyan a találkozás lehetséges, azt a módot tartsad is fenn.

Jaj édesem! magamnál is kedvesebb vagy nekem, alakod, mint Vradzsrádzsanandaná-é, hé Dévi!, Te, aki elloptad  szívem, olyan vagy, mint báty-feleségnek a sógornője.

Srínárada így szólt:

Ekként hallva Rádhá szavát a káprázatnő alakban rejtőző Bhagaván Krisna lótuszszemű Rádhá-hoz szólt.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rambhóru! Nanda városban Nanda házától északra a Gókulá-ban található az én lakom, név szerint Gópadévatá vagyok. Szépségedről, erényedről Lalitá szájából hallva, azt megnézni Csancsalápángi! jöttem el Tehozzád.

Megtestesültmámor-illatos lavanga-indák átfonta, méhek döngésétől zúgó hangú ligetek csokra a Te Nikundzsá-d, hé Kandzsanétré! hallottam, s most láttam is ezt az isteni örökifjút, melyhez fogható nincs Purandarapurá-ban sem.

Srínárada így szólt:

Hé Mithilésvara! Ekképpen történt kettejük találkozása a kertben, kölcsönös szeretetükben tündököltek a ligetben. Nevetgéltek, énekeltek, viráglabdákkal játszottak, erdő fáit nézegették, ide-oda kóboroltak. Lótuszszemű, művészien feldíszített Rádhá-t édes hangon szólította Gópáladévatá.

Gópadévatá így szólt:

Hé Vradzsésvari! esteledik már az idő, s Nandanagara még messze, holnap reggel jönni fogok Hozzád, semmi kétség.

Srínárada így szólt:

Annak meghallgatva a szavait Vradzsésvarí szemeiből könnyek áradata fakadt, érzelmei túlcsordultak, megborzongott s leomlott a földre, mint ahogy a szélcibálta banánfa a földre ledől.

Kétségbe estek a társnők, körülöttük állók, legyezőkkel legyezgették-élesztgették, majd a szantálvirág-vízzel permetezett ruhás Rádhá-t Gópadéva szólította.

Gópadévatá így szólt:

Hé Rádhiké! ne aggódj Te, kora reggel újra jövök, ha nem, bátyám tehenének teje a tét.

Srínárada így szólt:

Hé király! ekként szólva nyugtatgatta Rádhiká-t Sríhari, majd a káprázatnőnek öltözött indult Nandagókulá-ba.

                            Tizennyolcadik fejezet

               Rádhá meglátja Sríkrisnacsandrá-t

Srínárada így szólt:

Amint az éjszaka eltelt káprázatnő-testű Hari Rádhá búját elragadni Vrisabhánu lakába ment. Hé Maithila, látta Rádhá, ahogy megjött, s felugrott nagy örömében, hellyel kínálta, ahogy kell, tisztelettel hódolt Neki.

Srírádhá így szólt:

Egész éjjel csak búsongtam Tenélküled én barátnőm, jöttödkor mintha, mi eltűnt megtaláltam volna. Miként a nem helyes étel előbb öröm, később bánat, ugyanígy van a számunkra kedvesekkel.

Srínárada így szólt:

Ekként hallva e szavakat Gópadévatá jókedve elszállt, nem szólt Srírádhá-hoz, úgy tett, mintha búslakodna. Rádhiká látva bánatba merülten Gópadévatá-t társnőivel gondolkodva, szeretettel elárasztva mondta.

Rádhá így szólt:

Hé Bhadré Gópadévaté! miért búsulsz? mondd el nekem! Anyád, férjed vagy sógornőd, tán anyósod szidalmazott haragjában? Hé Manóharé! tán társfeleség hibája, vajon férjed távolléte, máshol van a gondolatod, mi az oka rosszkedvednek? Idejövet elfáradtál vagy betegségtől gyötrődöl? Mahábhágé! gyorsan mondd már, mi az oka bánatodnak?! Krisnabhaktá-n, viprán kívül bárki is csúnyán szólt Hozzád, hé Rambhóru! mondjad nyomban, kezelni fogom a bajod. Elefántokat, lovakat, ékkövet, kelmét vagy vagyont, pompás házakat végy tőlem, bármi legyen amit akarsz. Vagyont adva védd a testet, testet adva szemérmedet, barátságért vagyont, tested s szemérmedet, az életet védelmezni folytonosan add vagyonod!

Aki minden csalás nélkül ápolja a barátságot, okát nem keresi annak, annál magasztosabb nincsen, aki barátságot tartva, mint egy csaló cselekedik, undorító az a sóvár, színlelő, csak magát nézi.

Srínárada így szólt:

Bhagaván Gópadévatá annak szeretetszavait hallva, hé király! nevetve szólott Kírtinandiní Rádhá-hoz.

Gópadévatá így szólt:

Hé Rádhé! Szánugiri gyönyörűszép lankáinak keskeny ösvényein járó, engem, aki arra haladt s aludttejet árult, megállított az utamon Nanda ifjú fia.

Fuvolás, kezében botja, a nevető szemérmetlen, kezemet rögtön megfogta, s Ő, ki ismeri a raszát, ott a néptelen erdőben így szólt:" adót szedek itten és most, fizess vámot nekem!"

" Nem adok én soha Neked semmiféle adót, magadtól vagy adószedő Te tejre sóvárgó!", ezt mondtam Neki, mire Ő elvéve az aludttejes korsót, összetörte.

Széttörve a cserépedényt evett egy kis aludttejet, mellkendőmet elorozta és elfutott Nandísvara hegye irányába, azóta és emiatt ment el az én jókedvem.

Születéstől csordáslegény, színe sötét, nem vagyonos, nem is egy hős és még hogyan viselkedik!, hé Szusílé! akibe Te szerelmes vagy, Azt a nem mámorosító Krisná-t most azonnal hagyd el!

Srínárada így szólt:

Ezeket az ellenséges, kemény szavakat meghallva Rádhá Vrisabhánu lánya erősen elcsodálkozott, mondatokat és szavakat összekapcsolni helyesen Sríszaraszvatí-ra gondolt, s mosolyogva mondta Neki.

Rádhá így szólt:

Kit az istenek elérni Vidhi-vel és Hará-val az élen saját jóga útjaikon hevülnek a tűz hevében, Aki láblótusza virágporát Datta, Suka és Kapila, Ászuri és Angirasza érinti meg.

Azt, Krisná-t, Ádipurusá-t, Paripúrnadévá-t, Lílávatárá-t és Adzsá-t, emberek baját hárítót, Aki Föld terhét megkönnyíteni, igazakon segíteni született, ó Te bárdolatlan társnő hogyan mered ócsárolni?!

Tehenek gondját viselik, mindig tehénpor Gangá-ban mosdnak, tehénnév imát mormolnak, éjjel-nappal tehenek szép arcát nézik, nem ismert itten e Földön magasztosabb, mint a gópák születése.

Azt a sötét színben felündöklő szépséget meglátva Nílakantha lelke megtelt, minden kényelmét elhagyta s, mint őrült jár erre-arra a világban, haja csimbókos, itala méreg, ruházata halott hamva, füzére koponya, kígyó dísz van a nyakában.

Szvarlóka, sziddhák, és munik , jaksák, marudganák vezetői, minden ember, kinnara, és nága vezér, Aki láblótusza előtt bhaktival telten hevernek, az ettől gazdagok bizony áldozatot adnak Annak.

Vatsza, Agha, Kálija, Baka, Ardzsuna, Dhénuka, Csakraváta, Sakata, Pútaná, ezeknek a megölése, vajon nem Őt, Murári-t dicséri, Aki végtelen számú világok halmaza létrejöttében s múlásában az Ok.

A bhakta a legkedvesebb Purusóttamá-nak, Sambhu, Vidhi, Ramá, Ráma sem annyira kedves, bhakti megköti a szívét, ezért követi bhaktáit Krisna, világ minden emberének Csúdámani-ja.

Sajátjai után menve szenteli a nagy világot, megmutatva Hari népe iránt érzett szeretetét, Mukunda Bhagaván muktit ad a rajongóknak, de kiváló bhaktijógát szinte nem ad soha.

Gópadévatá így szólt:

Hé Rádhé! Értelmed még Dhisaná-t is kineveti, védák hangját ügyesen másolja, ha idejön Hari Parésa s szavaidat igazolja, hé Dévi! akkor hiszem majd el Neked.

Rádhá így szólt:

Hé Szubhru! ha, még ma idejön Hari, mondd meg, mit tehetek Érted,  Vanamáli mégsem jönne, minden vagyonomat s hozzá ezt a házat adom oda Neked!

Srínárada így szólt:

Majd Rádhá felállt és hódolt Nandanandaná-nak, leült, révületbe esett, szemei is fennakadtak. A vágyódó szép orcáját könnyek árasztották, torkát fojtogatták, Hari kedvesét így látva rögtön felvette emberi testét a barátnők szeme előtt és a bhaktáit szerető, boldog lelkű, Rádhá-hoz szólt mennydörgésmély hangján.

Sríkrisna így szólt:

Hé Rambhóru, Csandravadané, Vradzsaszundarísé, Rádhé, Prijé, örök ifjúság-erénnyel vagy Te teljes! Felnyitva szemed láss engem, aki édes hívó szavaidra azonnal itt megjelentem!

" Jer Krisna! " ezt a szót meghallottam én s nyomban otthagyva szállást és marhát, Jamuná-tól, a vansífától rohantam a kedves örömére s most itt vagyok.

Ahogy megjöttem eltűnt az a barátnőforma jaksí, ászurí, istennő vagy esetleg egy kinnarí, bárki bűvös, becsapni jött Téged, így, ne higgy a kígyófeleségnek!

Srínárada így szólt:

Rádhá, ahogy meglátta Sríhari-t, láblótuszának hódolva, végtelen örömet érzett, vágya abban a szent pillanatban teljessé vált. Sríkrisnacsandrá-nak ilyen csodás történetét, aki bhaktival hallgatja, az az ember, bármi is az eléri a célját.

                               Tizenkilencedik fejezet

                                         A Rásza játék

Bahulásva így szólt:

Rádhá szeretetét látva és megmutatva Önmagát, milyen játékkal folytatta Krisna, Aki Önmagában játszik?

Srínárada így szólt:

Mádhava Mádhava havában Mádhavíndák sűrűjében, Vrindá erdejében Maga Rászésvara belekezdett a Rászába. Vaisákha hó ötödikén, fényes holdkelte idején, Jamuná-part ligetében Rászésvarí s Manóhara élvezték a létet. Hé Maithila! korábban a Gólóká-ból ,amely kert a Földre leszállt, mind az egész abban a szent pillanatban arany-rubin díszessé vált. Vrindávana is felvette vágyat-adó fákkal teljes isteni szép alakját, mádhavíndákkal átszőve szebb, mint a Nandana erdő. Gyöngylépcsőkkel kiépített, arany tornyoktól ragyogó Jamuná-nak víztükörén hattyúk-lótuszok ringanak. Drágakő és érc halomja, szépséges-gyémántos hegycsúcs, fénye ragyog, madárseregektől hangos, folyondárvirág pompája, gyönyörűszép vízesések, barlangok, méhek zsongása, így tornyosul Góvardhana, a hegyek királya, miként mennyek elefántja. Mennyei testüket öltve körülötte fás ligetek, kerti lakok, sétautak, folyosók, oszlopok sora, csillámfényben lengő zászlók, arany vizes korsók, hófehér és bíborvörös szirmok virágtemplomai, tavasz édességével teljesek, fátyolos hangú kakukkok, gémek, galambok és pávák tarka dalától zengenek, Srírádhá és Krisna igaz történetét megéneklő, mézmámorban repkedező méhektől zúgó ligetek. A partokon lassan járó hűvös szellő lengedezett, szórta széjjel ezerszirmú lótuszoknak finom virágporát. A ligetekben szakhík szolgáltak, némelyek Gólóka lakói, mások fekhelyet vetettek, voltak, akik díszítettek vagy a kapukban álltak őrt, kiknek pársada a tisztjük jakfark s ernyő a kezükben, voltak virágdíszt készítők s Vrindávana vigyázói, néhány Góvardhaná-n lakik, némely a ligetek ápolója, a Nikundzsa lakosai táncosok, zenélni tudók. Mindannyian holdarcúak, kisóra az életkoruk, hé király! ezek tizenkét csoportja Sríkrisna elébe járult. Majd megérkezett Jamuná, maga is a társnőivel, drágaköves kék ruhában, kék lótuszvirág a szeme. Követte Dzsáhnaví Gangá társnőinek csapatával, fehér ruhás, színe fehér, gyöngyékszerrel ékesített. Majd érkezett maga Ramá társnőkkel, bíbor ruhában, színe Holdé, mosolya lágy, rubinkövekkel díszesen. Megjött akkor Krisnapatní, név szerint Madhumádhaví, padma színű. virágdíszes, pompás ruhás társnőivel. Maga Viradzsá is megjött, társnői társaságában, fehér színű, zöld ruhájú, ratnaékszerrel díszesen. Lalitá és Visákhá is Májá is társnőivel jött, így nyolc szakhí, tizenhat szakhí, harminckettő szakhí csoportostúl megérkezett, hé király! így tündökölt Sríbhagaván nőkkel körülvéve ott a Rásza-körben, ahogy a Hold fenn az égen csillagokkal körbevéve, sárga ruha fedi testét s, mint a táncos elrabolja a lelkeket. Kézben tartja pásztorbotját, fújja fuvoláját, gópík örömének forrása, pávatollas koronájú, virágfüzér-, fülönfüggő díszes. Rádhá-val a Rásza-körben, mint Ratísvara Rati-val tündökölt s énekelt Hari szépségekkel körülvéve. Jamuná szent fövenyére megérkezett Rádhá-jával, kézlótuszával megfogta kedvese lótuszkezeit. Lélekgyönyörködtető szép Krisná partján leült  Hari, édes hangon beszélgetett, kedves Vrindávaná-t nézte. Nevetgélve sétálgattak Rádhá-val a ligetekben, majd a Kundzsá-ba érkezve elengedte Prijá kezét s eltűnt. Rádhá látva az ágak közt bújkáló Sríkrisná-t, elkapta, majd Rádhá menekült el Attól, lábán csengők csilingeltek, Mádhava szemei elől elrejtőzött a bokrokban, s amint Hari odaszaladt Rádhá eltűnt onnan. Fák tövében karnyújtásra ide-oda kergetőztek, miként aranyinda sötét színű tamálafát, kéklő felhőt villám fénye, Níládrí-t aranybányái beragyogják, akként ragyogta be Hari-t Rádhá, csillant Madanamóhana , ahogy Rádhá Visvamóhiní fényét Reá szórta. Mintha Madana Rati-val Vrindávana Rásza-terén öltött volna testet, Krisna, ahány Vradzsa-nő volt, annyi formát véve táncolt, ott a Rásza-téren, miként színpadon a táncos, együtt énekeltek és táncoltak mind a gyönyörűszép gópík. A rengeteg Krisnacsandrával úgy tűntek a gópík, mintha istennők lennének mennyei Indradévákkal. Madhuszúdana játékba kezdett Jamuná tiszta vizében, gópí seregekkel együtt, ahogy a jaksíkkal együtt Kubéra is, a Jaksarát. Hajköteg fonataikból hulló csodálatos tarka virágoktól úgy ragyogott Krisna, mint egy vers, amit usnik mértékben írtak.

Azok mridanga és tála édes hangjaival együtt énekelték Sríhari erényét, virágfonat bomlott, minden bajuk múlott, örömbe merültek, Madhuszúdana Sríhari vágyuk beteljesítette.

Sríkeze fröcskölte játékosan szóródó vízcseppek permetének remegő fényű szivárványától ragyogott a Vradzsa-szépségekkel együtt Vrindávanésa, miként elefánttehenek közt tündököl az elefántkirály.

Vidjádharík, dévánganák, gandharvapatník nézték az egekből a Rásza-teret, ruhájuk bomlott, mámorba estek, istenekkel együtt virágesőt szórtak.

                                        Huszadik fejezet

                                           A Rásza-játék

Srínárada így szólt:

Majd a lélekrabló Krisnahari vízjátékát befejezve gópík teljes seregével Góvardhana hegyéhez ment. Góvardhana barlangjának drágaköves földjén Hari Rászésvarí Rádhiká-val Rásza-játékba merültek. Ott egy virágdíszes pompás trónusra felültek, miként felleg s villám hegyen Rádhákrisna úgy tündökölt. Öröm mámorába merült szakhík úrnőjüket cicomázták, szantállal, sáfránnyal s egyébbel, jávakával, aguruval, kaddzsalával, mézzel Kírtiszutá-nak áldoztak a szabályokat betartva. Maga Sríjamuná Rádhikának bokaláncokat ajánlott, Dzsahnunandiní Srígangá lábaira való pereceket adott, Sríramá derékra láncot, nyakba Srímadhumádhaví, Viradzsá tízmillió hold fényű holdkő füzért, Lalitá mellboglárt adott, Visákhá nyakékre követ, Csandránaná köves gyűrűt adott Rádhiká-nak, Ékádasí kőben gazdag karperecek párját, Satacsandránaná köves felkarpereceket adott, Madhumatí két csillogó, köves felkarkarikát, Bandí kösöntyűpárt, fülönfüggőt Szukhadájiní, Ánandí, ki fő barátnő homlokra lógatott éket, Padmá homlokjegyet, bele cseppet Csandrakalá, Padmávatí rezgő gyöngyös orrbavalót adott, kelő napszínben virító, lélekgyönyörködtető virágot Srírádhá-nak szép társnője, Csandrakántá adott, Szundarí fejre ékkövet, Praharsiní varkocsgyöngyöt, tízmillió villámfényű Csandra s Szúrja nevű éket Rádhiká-nak Vrindá adott Déví Vrindávanésvarí. Így díszítve még szebbé lett Rádhá-val Sríhari, Girirádzsá-n áradt fénye, mint Jadzsnyá-nak Daksiná-val. Hé Maithila! ahol a Rásza idején Rádhá szépítette Magát, az a hely a Góvardhaná-n Sringáramandala-ként lett ismert. Majd Krisna kedveseivel Csandraszaróvará-hoz ment. Annak vizében is játszott, mint ahogy elefántkirály játszik az elefánttehenekkel, odajőve Csandradéva két csodálatos holdkövet s ezerszirmú lótuszoknak párját Szváminí-nak és Hari-nak adott. Majd Krisna Hari szemlélve szépséges Vrindá erdejét, indák sűrűjével átszőtt Báhulavaná-ba ért el, látta ott az izzadságban fürdő szakhík seregletét. Maga Vansídhara rágát, Méghamallárá-t dalolta, amitől a sűrű felhők esőcseppeket hullattak. Hé Vidéharát! akkor lélekgyönyör illattal telt hűvös szellő lengedezett, enyhet adott eső és szél az összegyűlt gópí-hadnak. Mindannyian énekelték Srímurári dicséretét, majd Sríkrisna Rádhápati Tálavana-erdő felé vette útját. Rásza-körét kezdte járni Vradzsa-nők közt énekelve, akkor mind az összes gópí megizzadott, megszomjazott. Ott a Rásza-körben Rászésvará-t szólították kezeiket összetéve finom, lassú szóval:" hé Déva! mi nagyon szomjasak vagyunk s bizony messze a Jamuná, tégy valami csodálatost itt a Rásza-körben, hogy játszhassunk és ihassunk, ó Haré, legyen mind a kettő! Te vagy világ teremtője, óvója s a végéhez vezetője!" Hallván Krisna bambuszbotjával megcsapta a földet, forrás tört fel, amit Vétragangá-nak neveznek, pusztán vize érintése vipra-ölést semmisítő. Hé Maithila! bármely ember ott fürödve Gólóká-ba fog eljutni. Bhagaván Sríhari Krisna gópíkkal és Rádhiká-val vízi játékokat játszott Déva Madanamóhana. Majd elértek folyondárok átölelte, szépséges Kumudvaná-ba, méhek dongásától zúgott, Rászát kezdett a szakhíkkal, Rádhá pedig ottan Hari-t kezdte cicomázni, a Vradzsa-nők szeme előtt, virágokkal, sokszínűkkel, csampaka a deréköve, karperece szvarnajúthí, ezerszirmú lótuszvirágfészek pompázik fülében, Hari füzére móhiní, máliní, kunda, kétakí, koronája csodás kadamba virága, koszorúja is kadamba, mandáravirágból van a sálja, botja, amit tart Prabhu, padma, tulaszí csokros vanamálá dísze, ekként szépítette Sríkrisná-t Prijá a  kedvese, hé király! tündökölt Kumudvaná-ban, mint a felharsanó tavasz. Mridanga, víná és vansí, murujasti és kánszjaka, tála kíséretével a gópík gyönyörű énekbe kezdtek. Bhairavá-t, Méghamallárá-t, Dípaká-t, Málakósaká-t, Srírágá-t és a Hindólá-t énekelve e sorrendben külön-külön, nyolc ütemmel, három hangsorral, a hét hanggal feldíszítve, érzéki, kacérsággal telt különféle táncfajtákkal, bűvölő szempillantással Hari-t s Rádhá-t a gópíkák örvendeztették. Szépségekkel körbevéve, dalolgatva vonult Madhuvaná-ba Sríkrisna, Rászésvara Rászalílá-t Rászésvarí-val ott játszott. Mikor vaisákha holdfénye dereng, s illatos kahlára virág hulló porát terjeszti a málatí illatú szellő, nyíló mádhaví virágok csokraitól tobzódik az elhagyatott erdő a gópíkkal együtt élvezte a létet Krisna, mint Vritrahá Nandanavaná-ban.

                              Huszonegyedik fejezet

                                     A Rásza -játék

Srínárada így szólt:

Ekként a csodás Kundavaná-ban, málatík szép erdejében, ámra, nimbú, nágaranga sűrűsödő erdejében, dádimí, dráksá, badáma indás-vesszős erdejében, kadamba, sríphala, kutaja, vata, panasza, pippala faóriások erdejében, tulaszí, kétakí, kadalí, kóvidára erdejében, karilla, bakula, mandára erdejében Hari csatangolva elért Káma erdejébe, Vradzsa-nőkkel körbevéve. Ott egy hegyen édes hangon fújta Krisna fuvoláját, attól a hangtól Vradzsa szépei elgyengültek, elaléltak. Kámadéva nyilaitól megsebesült, kibomlott ingkötős istennők, léghajókban istenekkel együtt hallva azt a hangot erejük vesztették. Mind a négyféle élőlény, a nem mozgókkal közösen bűvöletbe estek, folyók, folyamok álltak meg hegyek olvadozni kezdtek. Káma erdőnek e hegyét lába nyoma bélyegezte, amely ember meglátja azt minden vágya teljesedik. Majd a gópíkákkal együtt Sríkrisna Rádhikápati Nandísvara s Brihatszánu hegyoldalán Rászá-t játszott. Hé Maithilésvara! ekkor a gópík erősen önteltekké váltak, mire Hari hagyva őket Rádhiká-val eltűnt.

Az elhagyott gópík az elhagyott rengetegben Krisna tűntébe megbetegedve, könnycseppekkel telt szemekkel ide-oda tébláboltak, mint a riadt őz is  ide-oda futkos.

Így az elkeseredettek nem látva Sríkrisná-t, mint elefánttehén nem látva a bikát, mint kurarí madár nem látva kakasát erdőn-mezőn járva zokogtak mind a Vradzsa-szépek.

Egyesülve s külön-külön, erdőről erdőre, mint őrültek kérdezgettek fákat s kúszónövényeket," Földből lettek, mondjátok meg, hová tűnhetett el ez a Nandanandana?! "

" Sríkrisna, Krisna! ", ekként kiabálva, szívük Sríkrisna láblótuszjegyével lett ékes, a szépségek felvették Krisna alakját, nem csoda, hisz bábban lárva is pillangóvá lesz.

Srílábbal illetett helyre érve Sríláblótusz oltalmába ajánlották önmagukat, majd Ő meglátta a Neki áldozást bemutatókat, megkönyörült s kegyéből a gópík megláthatták azt a földet, amit Bhagaván lába megjelölt.

Sríbahulásva így szólt:

Gópíkat hagyva Rádhésa hová ment Rádhá-val együtt, a gópíkat hogy látta meg, mindezt mondd el nekem Prabhó!

Srínárada így szólt:

Sríkrisna Rádhá-val együtt elért a Szankétavata-fához, Prijá hajfonataiba virágokat fűzött. Sríkrisna kékes fürtjeit Rádhiká göndörítette s teliholdfényes arcára tarkálló rajzokat festett. Így Sríkrisna Bhadra-erdőt, khadirák sűrű erdejét, bilvák erdejét megnézve, Kókila erdőhöz ért el. Gópík Krisná-t kutatva-keresve megpillantották lábai nyomát, árpa, kerék, zászló, ernyő, szvasztika, ösztöke, pontok, nyolcszög csillag, vadzsra, lótusz, kagylókürt és vizeskorsó, hal, háromszög és nyílvessző, hosszában meghúzott vonal, íj, tehénpata nyom s félhold díszítették Mahátmana lábnyomait. Ezeket a lábnyomokat követve mentek a gópík, nyomokból a port felvéve szórták fejükre és homlokukra, ekkor más nyomokat más jegyekkel láttak meg a szépek. Zászló, lótusz és napernyő, árpa, hosszában meghúzott vonal, kerék, félhold és ösztöke, pontok, szegfűszeg folyondárjai, buzogány, hal és kagylókürt, hegyek királya és saktik, trónus, kocsi és még két pont díszítették a nyomokat, meglátva azokat mondták is a gópík:" Nandanandana, egészen biztos Rádhiká-val ment itt". Láblotusza nyomát nézve Kókilavaná-ba értek, gópík lármáját meghallva Rádhiká-hoz szólt Mádhava. " Hé, tízmillió Hold fényével fénylő Prijé Rádhé! gyorsan meneküljél innen, Téged elragadni mindenfelől áradnak a gópík." Erre szépség és ifjúság, ügyesség és viselkedés büszkesége öntötte el Rádhá-t s önérzetes hangon akkor Ramápati-hoz szólt.

Rádhá így szólt:

Hé Prija! nem tudok én továbbmenni, eddig házamat el nem hagyhattam, gyenge nőként megizzadtam, miért küldesz innen engem?

Srínárada így szólt:

Ezt a beszédet meghallva Sríkrisna Rádhikésvara, isteni sárga leplével legyezgetni kezdte. Kezét megragadva mondta Neki, " akkor Rádhé menjél csak szép lassan", de Az megint nem indult el, hiába is mondta Krisna. Hátat fordítva Hari-nak, egy hang sem hagyta el ajkát, mire igazaknak kedves Krisna önérzetes kedves Rádhá-jához e szavakkal szólott.

Sríbhagaván így szólt:

Hagyjuk e túlfűtött gópíkat itt, Mániní! lelkem csak Tefeléd árad, hé Rádhé! azt fogom tenni, csak mi Neked jó, ülj fel a vállamra s induljunk el gyorsan.

Srínárada így szólt:

Hé király! így, mikor Prijá a legkedvesebb vállára felülni akart, Kinek útja a szabadság, Krisna Ísvara otthagyva eltűnt. Gőgje múltán Kírtiszutá, Bhagaván-hiány betege hangosan zokogott, hé Rádzséndra! csodás Kókilavaná-ban. Hé Maithilésvara! akkor értek mind a gópík oda seregestől, fájdalmas sírását hallva szégyenükben azt sem tudták, mit tegyenek. Némelyek virágnektárral mosdatgatták Úrnőjüket, mások csandana, aguru, kasztúrí, kumkuma cseppjeivel permetezték. Mások testét legyezgették legyezővel és jakfark pamaccsal, szóval nyugtatták Paramá-t, akik békéltetésben jártasak. Mániní szájából hallva Krisna szemtelenségét a gópík, megdöbbentek, csodálkoztak mind az önhittséggel teltek.

                           Huszonkettedik fejezet

                                   A Rásza-játék

Srínárada így szólt:

Mind az összes egybegyűlt nő Krisna vonzó erényeit csábos hangon énekelték tenyérrel ütemét verték, várva Krisna jövetelét.

A gópík így szóltak:

Világnak szépsége, emberiség éke, teremtés mécse, Kandarpa mámora, világi bűn, szenvedés hárítója, boldogság gyökere, Jadunandana, Nandaszúnu, önmagadban szabad, lótusz méze hódolat, hódolat Neked!

Tehenek, viprák, igazak győzedelmi lobogója, istenek imádta, Kanszát és a többi daitját pusztítani avatárát vettél, Srínandarádzsa nemzetség-lótuszának Napja, Déva, szabadultak s isteneknek vagy Te a tüköre, győzelem Tenéked!

Gópálák tengerének magasztos igazgyöngye, gópála nemzetség-hegynek kéklő drágaköve, Parátman, gópálák népe tavának nyíló lótuszéke, gópálák szantál erdejének királyi hattyúja!

Te vagy Srírádhiká arclótuszát körbedöngő hatlábú méhecske, Te vagy Srírádhiká archoldjának csakóra madara, Te vagy Srírádhiká szívén nyugvó csodás holdkő füzér, madhu-inda Srírádhiká tavasza is Te vagy!

Ki a Rásza terén önnön képességei alkotta sok-sok játékot eljátszott, Ki a gópík szeme fényét, életgyökerét elrabló,  Ki az Önérzetes büszkeségét titokban megtörte, Az a Hari jelenjen meg a szemeink előtt!

Aki a gópíkák össze seregletét, Vrindávaná-t és a hegyet saját lábai porával felékesítette, Aki a teljes nagy világ jólétéért szállt a Földre, Azt a sokszínű játékost, kígyókirály-kezűt dicsérjük. 

A Hold perzselő sugárral éget, enyhet adó erdő Aszipattra pokla, hegyes nyílvesszőket áraszt lágy fuvalmú szellő, így látjuk mi, kik szenvedünk a Te hiányodtól.

Szaudásza királytól elválva erősen szenvedett párja, nála ezerszer is jobban Nala felesége, annál tízmilliószor erősebb Dzsanaka lánya, Szítá szenvedése, hé Haré! az övéhez képest végtelen a miénk..

Sríuddhava a bhakták fejedelmi ékköve, fő jogosult a Te láblótuszaid kegyére, miatta lábaid oltalmába megyünk, hé Sríman! könyörülj, adj menedéket oltalomlábaidnál!

Srínárada így szólt:

Hé király! ekkor a zokogó gópík között Kamaléksana megjelent, mintha Maga  maga miatt tette volna.  Fénylő koronás, karkötős, karpereccel ékesített, csillanó, tiszta, illatos göndörödő hajfürtökkel. Mikor kettejüket megjelenni látták éledtek a Vradzsa szépek, mint, ahogy az érzékszervek a mátrákat érzékelve. Közepükben táncolt Hari fuvoláját fújva, hé király! Rádhiká-val együtt ropta, mint Ratísvara Rati-val. Ahány volt az összes gópí, Hari annyi alakot vett, Vradzsá-ba indulva élvezte a létet velük Sríhari Sríkrisna, miként azt a lélek teszi ébren, álmodva, aludva. Az erdőben előkerült Sríkrisná-hoz a bajtól szabadult gópík kezük párját összetéve el-elcsukló hangon szóltak.

A gópík így szóltak:

Hová tűntél, mondjad Haré, gópík seregét elhagyva?! akik lelke lábaidnál s kiknek az egész világ egy fűszál.

Sríbhagaván így szólt:

Hé gópík! Puskaradvípa földrésznek tengerében, melynek vize tej savója volt egy nagy bölcs, neve Hamsza, hevült a megismerés tüzében. Énfigyelmet gyakorolva bhaktija ok s cél nélküli, hé gópík! tapasztaló gyakorlásban két manvantara elmúlott. Ma őt elnyelte egy féljódzsana testű nagy hal, azt pedig egy Paundra nevű, haltestbe bújt daitja. Ekként a nagy bajba került Hamsza munin segíteni gyorsan mentem s a kettőnek fejét vágva, mentve Hamszá-t, így ellentől szabadítva Svétadvípa-földre mentem, tengerében, melynek vize tehén teje Sésa-ágyamon nyugodtam. Majd kedvesek, tudva, hogy ti szomorkodtok és bánkódtok, álmom hagyva, bhakták kényszerétől újból idejöttem.

Kik igazak, a világot látják Egyben, a külsőbe nem merülnek, belül hatalmasok, semmitől sem függnek, azok tudják, az én végső jóm a semmitől sem függés, ahogy az érzékek végső jója az íz és a többi.

A gópík így szóltak:

A Tejtenger színén nyugvó Sésa-fekhelyeden, amely alakot felveszel, azt az alakot, Mádhava!, ha kedved van, mutassad meg nekünk!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " mondta Bhagaván s ott a gópík szeme előtt nyolckarú alakot öltött, Srírádhá is ugyanolyat. Megjelent ott a Tejtenger, loccsanó hullám-ékszeres, mennyei szép paloták is oda aláereszkedtek. Ott tündökölt Maga Sésa, lótuszszár fehér tekergő, ezer ernyőcsuklyás fején kelő napfény koronájú. Azon a Sésa-pamlagon édesdeden aludt Hari, Srí alakját öltött Rádhá lábait szolgálta. Azt a tízmillió nap fényétől csodálatos formát látva az összes gópí elámult és úgy hódoltak Neki. Hé Maithila! az a hely, ahol Sríkrisna gópíknak e látványt adta, az a hely erénnyel teljes, minden bűnök pusztítója. Majd a gópí seregekkel Mádhava a Jamuná-hoz sétált és a sodró vízben vízi játékokba kezdtek. Rádhá kezéből a sálját s lótuszát az ezerszirmút elorozva vízbe rohant a nevető Krisna. Rádhá Hari sárga leplét, fuvoláját és a botját elragadva felkacagott és Ő is beugrott a vízbe. Az " add vissza a fuvolámat!" szóló Mahátmana Sríkrisná-nak " Te a lótuszt és a sálat adjad!" mondta Rádhá. Krisna sálat és a lótuszt odaadta Rádhiká-nak, Rádhá visszaadta leplét, fuvoláját és a botját. Akkor Krisna térdig érő vaidzsajantí füzért a nyakába felakasztott s dudorászva elindult a Sríbhándíra felé. Ott az ügyesek közt legkiválóbb Prijá-t kezdte díszíteni, avaka fűvel arcára, virággal, tussal, sáfránnyal szemére és homlokára díszeket felhelyezett. Szantállal és aguruval, kasztúríval s készaríval Hari arcát, Kirtínandiní ábrákkal telis  de teli pingálta.

Huszonharmadik fejezet

Sankhacsúda felszabadítása a Rásza-játék körben

Srínárada így szólt:

Hé király! akkor Krisna gópíkákkal Lóhadzsangha erdőbe ment, amit tavaszi mádhaví és más folyondárok borítottak. Illatfelhőt permetező erdő-virág tömegekkel telefonta akkor Hari a gópíkák varkocsait. Méhek zsongásától zúgó, illatszellőtől mámoros Kálindí parton Sríkrisna kedveseivel barangolt. Karilla, pílu, tamála fáktól sűrű-sötét, nagy szentségű erdőbe ért Krisna Rászésvara Hari. Elkezdte Rásza-játékát énekelve Srírádhá-val és a gópíkákkal együtt, ahogy mennyek ura apszaraszaival együtt. Hé király! különleges eset történt, hallgasd meg az én szájamból! Sankhacsúda nevű jaksa, Dhanada szolgája, erős, pörölyharcban hozzá képest senki sincs e Földön. Egyszer hallva tőlem Augraszéni őrülten nagy erejéről, százezer bhárányi súlyú pörölyt véve a Jaksarát, saját országából Madhupurí-ba ment a rettenetes erejű. A gyűlésben levő Kanszá-t köszöntve a harc őrültje szólott :" három világ győzője vagy, pörölypárharcot adj nekem! Ha te győzöl szolgád leszek, ha én győzök majd én teszlek a szolgámmá téged". " Úgy legyen!" válaszolt Kansza s fogta hatalmas pörölyét, Sankhacsúdá-val küzdeni kezdett a harci porondon. Kettejük közt félelmetes pöröly párharc kezdődött el, az ütések csatt-csatt hangja sötét felhő-villám dörgés. Ragyogtak, mint küzdőtéren két párharcos, mint színpadon a táncosok, két óriás elefántkirály, két szilaj oroszlánvezér. Hé király! mindkét győzelemre vágyó, győzelmi mámorban küzdő buzogánya szikrát vetett s aztán apró darabokra törtek. Kansza a megmérgesedett jaksát ökölcsapással sújtotta, válaszul Sankhacsúda is öklével ütötte Kanszá-t. Ekként huszonhét napig eltartott kettejük párviadala, mind a ketten csodálkoztak egymás töretlen erején. Kansza, daitják királya, az erős megragadva Sankhacsúdá-t, felhajította az égbe száz jódzsana magasságba. Majd a kissé megtört lelkű, visszazuhant Sankhacsúda ragadta meg Kanszá-t s dobta fel az égbe tízezer jódzsanányi magasba.Majd a kissé megtört lelkű, visszazuhant Kansza hirtelen fogta a jaksát és a földhöz teremtette. Sankhacsúda Kanszá-t fogva föld színéhez odavágta, az így folyó küzdelemtől remegett a Földkerekség. Ekkor maga mindentudó, Muníndra Gargácsárja ért oda, a harc terén mind a ketten üdvözölték, ő élettelt, erős hangon Kanszá-t szólította.

Srígarga így szólt:

Hé Rádzséndra! ne harcolj, mert ez a harc nem hoz gyümölcsöt, bizony a hős Sankhacsúda hozzád hasonlóan erős! Öklöd kemény csapásától Airávata főelefánt térdre rogyott és gyengeség fárasztotta. Más erős daitja hősöket is öklöd vitt a halálba, Sankhacsúda nem esett el, ebben semmi kétség, halld az okát! Bizony Paripúrnatama, Az öl meg majd téged, ahogy ezt a Sankhacsúdá-t, kit erősít Siva kegye. Hé Jadúdvaha! ezért szeresd Sankhacsúdá-t, hé Jaksarát! te pedig itt ezt a Kanszá-t szeresd minden kétség nélkül!

Srínárada így szólt:

Az a kettő Garga szavát megfogadva megölelték egymást akkor, Sankhacsúda s Jadúdvaha nagy szeretetet ápoltak. Aztán Kanszá-tól búcsúzva a hazafelé igyekvő, éjszaka az úton menve Rásza csodás énekhangját egyszerre csak meghallotta. A taps hangja után menve elérte a Rásza-körét, látta Hari Rászésvará-t a Rászá-ban együtt Srírászésvarí-val.

Srírádhádíszes bal kezűt, jobb lábát szabadon behajlítót, fuvoláját tartót, szépséges lágy mosolyút, szemöldök játékával Kámá-k seregét babonázót.

Vradzsa-szépek tömegének Urát, jakfark-legyezők és ernyők tízmillióival körbeszolgált Vradzsésvará-t. Krisná-t gyenge gyermeknek gondolva, lelkében döntött: elrabol közülük egy gópít.

Bahulásva így szólt:

Mikor Sankhacsúda jaksa Rásza-körbe megérkezett, mi s hogy történt  Vipréndra! mondd el, hisz múltat s jövendőt ismersz!

Srínárada így szólt:

Tigrispofás, feketeszín, mint tíz tála, olyan magas, félelmetes, lógó nyelvűt látva megrettentek a gópíkák. Mindenfelé szétrohantak, hatalmas zűrzavar támadt, jajveszékeltek a gópík, mikor közéjük rontott a jaksa. Satacsandránaná gópít gonosz Jaksarát elkapva, észak felé rohant gyorsan a vakmerő, vágytól gyötört. A zokogó, " Krisna, Krisna!" így kiáltó, félelemtől zavart gópí után rohant Harikrisna dühvel, kezében egy sála fával. Jaksa látva Azt a jövőt, mint a sors legyőzhetetlent, elhagyta a gópít vágyva élni a félelemtől megszállott. A fő gonosz Sankhacsúda bárhová is rohant-szaladt, nyomában volt a felbőszült Krisna kezében sálával. Himácsala lábát érve Jaksarát is kitépett egy sálát, megállt Sríkrisná-val szemben nagyszerű párharcra vágyva. Bhagaván úgy hozzávágta kézerővel a sála fát, hogy elzuhant a csapástól, ahogy fa dől szélrohamtól. Majd felugorva öklével az megütötte Vaikunthá-t, a gonosz üvöltött nagyon, megzendült a tér s irányok. Kezeivel akkor Hari megragadta s megpörgette kézerővel s a Föld hátához lecsapta, mint szél lótusz letépett virágát. Majd Sankhacsúda Azt fogva lenyomta a Föld színére, az így zajló harctól rengett mind a Földkerekség. Öklével elválasztotta fejét  törzsétől Sríhari, arról megszerezte csúdámanit, ahogy erényes a kincset. A testből óriás fény áradt, beragyogva teret  s irányt, Vradzsá-ban lévő  Krisnaszakhá-ban, Srídámá-ban feloldódott. Sankhacsúdá-t elpusztítva Bhagaván Madhuszúdana kezében a drágakővel visszatért a Rásza-körbe. Csandránaná-nak átadva Dínavatszala az éket, gópík seregével együtt újra Rászá-t játszott Hari.

                        Huszonnegyedik fejezet

         Ászuri története a Rásza-játék körben

Srínárada így szólt:

Ekkor a gópík társaságában Sríjamuná-t nézegetve játszani a csodás Vrindáranjá-ba érkezett Krisna. Vrindávana növényei Sríhari kegyéből eltűntek, mind nővé váltak s csapatostól jöttek. Hé Maithila! mindenféle színes-tarka folyondár-gópíkkal együtt élvezte a létet Hari Vrindávanésvara. Kalindanandiní csodás, kadamba árnyékos partján, hol hármas szellő terjesztett mennyekben érzett illatot, bűvös, szépséges fövenyén, ahol Vansívata díszlett, lepihent Rádhá-val együtt a Rásza-játékban fáradt. Víná, tála és mridanga s murujasti együtt, zengtek az égi hangszerek gópíkákkal együtt. Istenek virágot szórtak, győzelmi hangon harsogtak, Hari csodás erényeit dalolták a gópík. Némely a Méghamallárá-t, megint mások a Dípaká-t, Málakósá-t, a Bhairavá-t és még a Srí nevű rágát, valamint még a Hindólá-t énekelték a hét hanggal, némelyik nő fiatalka, mások kissé korosabbak, sok érett, szerelem teljében Sríkrisná-ba merült lelkű, némely gópí, mint szeretőt követte Góvindá-t, mások Sríkrisná-val együtt labdajátékba merültek, vagy kölcsönösen Hari-val virágokkal játszadoztak, némely az indák közt bujkált láb- s derékláncát csörgetve, mások állandóan nektárt csentek Krisna ajkairól, Krisná-t, akit a jógík is csak nehezen érhetnek el néhányan kezükkel fogva, kacagva húzták magukhoz s szorosan ölelték. A gópíkák léleknek szép Jadurádzsá-ja Bhagaván Hari, sáfrányos Vrindávanésa élvezte a létet. Voltak, kik vínát pengettek, míg Az fújta fuvoláját, mások mridangán doboltak s dalolták Krisna erényét, némely Hari előtt állva édes ütemeket tapsolt, vagy mádhaví indák alatt murajastit megragadva, semmi másra nem gondolva daloltak Harival, feledve ezen a Földön világ hívságait. Mások folyondárok sűrűjében Krisna karjába fonva karjukat Vrindávana ragyogását nézegetve sétálgattak ide-oda. A gópík lánckötegei és az indák össze-vissza gabalyodtak, Krisna szétbontva azokat kebleiket érintette. Gópík orrgyöngy-láncát s hajfürtjeit maga Srínandanandana szépen lassan igazgatta-díszítgette. Megrágott támbúlájának felét véve a gópíkák, az illatost rágcsálgatták, mily nagy az ő hevületük! Kadamba fák árnyékában némelyek Sjáma orcáját ellentmondást nem ismerve, nevetgélve két ujjukkal lassan-lassan ütögették. Hé Maithila! mások férfi ruhát öltve, koronás-fülbevalósan, Sríkrisna előtt táncoltak, utánozva Krisná-t. Rádhá-ruhába bújt gópík, arcuk száz hold fényével sugárzó Srírádhá és Rádhápati örömére énekeltek. Sok száttvika állapotban, szerelemmel elöntötten, jógíként ültek a földön, páratlan boldogságba merülve. Többen növényekben, fákban, földben és az irányokban, vagy magukban látták meg Srípati Dévá-t, néma hallgatásban ültek. Így a Rásza-játékában minden gópíkának teljesült a vágya, elérve ahányan vannak a bhaktákon meginduló Góvinda Szarvésá-t. Hé tisztaértelmű király! az ajándék, amit itt s most a gópíkák megszereztek, a tudók sem érhetik el, hát még, akik cselekszenek. Milyen különleges eset történt ekkor Sríkrisnacsandra Hari-nak, Srírádhápati Prabhu-nak Rászá-jában figyelj s halljad! Ászuri nevű muníndra Sríkrisná-t tudni hevülő, Nárada hegyén Hari-ba összpontosított elmével hevült a tapasztalás tüzében. Szívlótuszában Sríkrisná-t, Aki fénysugarak körében ült, a szépet, Rádhá-val együtt látta folyton elmélyedve. Egy alkalommal éjszaka, mikor elmélyedve nem jelent meg Krisna, újra s újra próbálva sem, kedvét vesztette a muni. Felemelkedett helyéről a Krisna látását vágyó s badarí fákkal körbevett Nárájanásramá-ba ment, de ott sem látta Hari Déva Naranárájaná-t a bölcs. Akkor a megdöbbent vipra Lókálóka hegyéhez ment, de még ott sem látta meg a Szahaszrasirasza Dévá-t. Kérdezte a segítőket, " hová ment innen Bhagaván?", " hej, nem tudjuk mi azt!" mondták, ami még inkább a kedvét szegte. Isteni Ksíraszágara díszes Svétadvípa földjére ment, megint csak nem látta Hari-t, a Sésa-pamlagon fekvőt. Istenszerelem-ittasan, de még mindig kedvét vesztve, kérdezte a segítőket, " hová ment innen Bhagaván?". " Hej nem tudjuk mi azt!" mondták, erre az aggódó muni így szólt: " mit csináljak, hová menjek, vajon hogyan láthatnám meg?". Mikor így szólt, az a lélekgyorsan járó muni elment Vaikunthá-ba, de ott sem látta sem Dévésá-t, sem a Vaikunthá-ban lakó Ramá-t. Hé király! az ottani bhakták között sem látta meg az Ászuri nevű muni, ezért Muníndra Jógíndra Gólóká-ba haladt tovább. Itt sem látta meg a legfelső felettit, Vrindávana Nikundzsá-ban, akkor a kedvement, Krisna hiányától beteg muni kérdezte a segítőket, " hová ment innen Bhagaván?", erre a segítő gópák emígy válaszoltak: " Vámana szép világában , hol Prisnigarbha született, ott van Ő, Maga Bhagaván." Az így útba igazított muni onnan ebbe a világba jutott. De még ott sem látva Hari-t, Kailásza hegyéhez rohant s az ott élő Mahádévá-t, aki Krisna-figyelembe merült, köszöntötte s még az éjjel kérdezte a kedveszegett muni.

Ászuri így szólt:

Ó Bhagavan! már az összes világokat ide s tova felkutattam, Vaikunthá-tól Gólóká-ig, hiszen látni akarom Őt, de  sehol sem találtam meg csodás Dévadévá-t. Hol lehet Bhagaván mostan, mindentudók kiválója mondd meg nekem gyorsan!

Srímahádéva így szólt:

Ászuri, te kiváló vagy, hé Brahman! ok nélküli Krisna bhakta, Mahámuné! tudom mennyit fáradoztál az Ő látásáért.

Ahogy cselekvés szervei ízt és egyéb érzeteket, ahogy célirányos munik Ami a valódi jólét cseppet sem ismerik, Az az emberek vágyottja, rejtett, mindennél magasabb, nemtulajdonsággal jelölt.

Aki a nagy óceánban bajba került Hamsza munit megmenteni csapot-papot hagyva rohant, Az a Raszikésvara most bizony Rászát játszik a szakhíkkal Vrindá erdejében.

Hej Muné! Dévavara  ÖnMájá-ja ma hat hónap hosszú éjszakát fog varázsolni, én biztos megyek megnézni, te is menjél gyorsan, hiszen ez a vágyad!

.

                             Huszonötödik fejezet

                                   A Rásza-játék

Srínárada így szólt:

Szívvel-lélekkel gondolva Siva Ászuri-val együtt Krisna megpillantására Vradzsa körébe indultak. Mennyei fák ligetei, folyondárok sűrűsége tarkította, sétányokkal át meg átszőtt isteni földet láttak meg a Kálindí mellett. Nagy erős Gólóka-lakó nők kezükben bottal, úton álló kapuőrök állták az útjukat. Azok mondták, " Krisná-t látni jöttünk ide ", úton álló kapuőrök válaszoltak nekik.

A dvárapálikák így szóltak:

Vrindá erdőt mindenfelől sok tízmillióan vagyunk, Rásza-terét megvédeni, hé Dvidzsák! Krisna rendelt ide minket. A néptelen Rásza-körben egy férfi van és az Krisna, arra a rejtelmes helyre gópík seregein kívül senki más sem hatolhat be. Hé Munik! ha Őt akarjátok látni menjetek és fürödjetek meg a Mánaszaróvará-ban, érjetek el gópíságot s gyertek vissza gyorsan.

Srínárada így szólt:

Ekként utasítva Siva és a muni Mánaszaróvará-ban fürödve gópíságot megszerezve Rásza-körbe beléphettek. Földje lelket gyönyörködtetően arannyal veretes rubin, mádhavíndák s kadamba fák árnyleple borítja, tavasz s a Hold rezgő fénye ragyogja be, kertje míves, Jamuná gyémánt lépcsői, árkádjai sziporkáznak, páva, hattyú, vízi csibe, kakukk szótól zengő, Jamuná szelétől ringó üde-kékes lombú, kerti lakok és sétányok, folyosók és oszlopsorok, lebbenő, ragyogó zászlók, aranyból vert vizes korsók, fehér s piros virágágyak, virágtemplomok és utak, méhzsongás és égi hangszer édes hangja tölti be a terét, lágyan lengő, enyhet adó, szentségteljes szellő mindenfelé ezerszirmú lótusz illatot hord. Abban a szép Nikundzsá-ban tízmillió holddal fénylő, hattyújárású, lótuszos Rádhá-val ékített Krisná-t, nőgyémántokkal díszeset, örök Rásza-körnek közepében, mint tízmillió Káma, oly szépet, Sjámaszundara formát viselőt, fuvolást,sárga ruhásat, kézben botost, szépségeset, Srívatsza jelet s kausztubhát, vanamálát hordót, csengő lábperec-bokalánc-derékfonat-felkarperec-nyaklánc-karperec-csuklólánc-bíbor fülönfüggő díszest, tízmillió holdsugarú koronás Nandanandaná-t, női lelket adakozó, kacér pillantásokkal elrablót messziről meglátta Ísa és Ászuri kezét emelve a gópík szeme láttára, hé királyok legigazabbja! hódoltak Sríkrisna lába lótuszának s a felharsanó örömtől e szavakat mondták.

Azok ketten így szóltak:

Krisna, Krisna, Mahájógí, Dévadéva, Dzsagatpaté, Pundaríkáksa, Góvinda, Garudadhvadzsa üdv Neked! Dzsanárdana, Dzsagannátha, Padmanábha, Trivikrama, Dámódara, Hrisíkésa, Vászudéva hódolatunk!

Hé Déva! most Paripúrnatama Önmagad Föld súlyos terhét levenni, igazakat támogatni, habár legfelsőnél is felsőbb vagy, mégis Nanda házában születtél és az összes világodat üresen otthagytad.

Amsa, amsámsa, kalá, ávésa, púrna alakokban szállva alá, fenntartod a káprázatos nagy világot, díszíted raszával Rásza Vrindávaná-t, Te Magad a Paripúrnatama.

Gólókanátha, Girirádzsapaté, Parésa, Vrindávanésa, örök gyönyör Játszója, Rádhápaté, Vradzsa-nők dalolta Dicső, Góvinda, Gókulapaté, győzedelem Tenéked!

Srítelt Nikundzsa virág és inda szépsége Te vagy, Srírádhiká szívén és nyakán az ékszer is Te vagy, Srírásza-kör Ura, Vradzsa Hatalma, kerek nagy világnak és ennek a Földnek Védője vagy Te!

Srínárada így szólt:

Akkor Rádhá-val Sríhari, az elégedett Bhagaván, lágy mosollyal, felleg hangján a munihoz szólott.

Sríbhagaván így szólt:

A ti, tapasztalók hevülete hatvanezer éves, függőséget nem ismertek, ezért láthattok meg engem. Aki semmit sem gyűjt, aki nyugodt, kinek ellensége semmi, az lesz bizony az én társam, ezért kérjetek most kegyet tőlem, ami a szívetek szerint való.

Siva és Ászuri így szóltak:

Hódolatunk legyen Bhúman kettőtök láblótuszának, Vrindávana erdejében örök lakás, más, mint a Te lábad párja nem érdekel minket, hódolat a kettős Harirádhiká-nak.

Srínárada így szólt:

Csodás Vrindáranjá-ban Bhagaván: " úgy legyen " ekként szólt, hé király! s a Rásza-körrel díszített Kálindí fövenyén, Nikundzsa közeli parton, Vansívatá-tól nem messze Siva és Ászuri muni örök lakást érdemeltek. Majd Sríkrisna belekezdett Rásza-játékába hulló virágpor illatú, gópíkkal és méhekkel telt Padmákara erdejében. Hé Maithila! hat hónapos éjszakát így csinált Bhagaván Sríkrisna, Rásza-játék gópíkái boldogságban, csak egy pillanatnak élték. Ahogy a Nap első fénye ráhullott a Földre Vradzsa női csoportostól elindultak hazafelé, vágyuk mindnek teljesedett. Maga Nandanandana is elindult Nanda házába, Vrisabhánupurá-ba meg Vrisabhánuszutá Rádhá gyorsan. Ekként Krisnacsandra , lelket rabló, bűnt hárító, tiszta, vágyat adó, szerencsehozó, az emberek hármas célját teljesítő, míg szabadulni vágyóknak végső szabadulást adó Rásza történetét eléd tártam, mi mást akarsz még hallani?

                           Huszonhatodik fejezet

                         Sankhacsúda története

Sríbahulásva így szólt:

Aghászura s a többi daitja fénye Sríkrisná-ba olvadt bele, Sankhacsúda fénye miért Srídámá-ban oldódott fel? Ezt mondd meg, tiszta értelmű, hisz múltat és jövőt  ismersz, hej, határtalanul csodás Krisnacsandra története!

Srínárada így szólt:

Gólókában korábban egy eset történt, Nárájaná-tól hallottam, minden bűnt hárító tisztát halljad király, te nagy eszű! Rádhá Srí, Viradzsá és Bhú, három neje volt Hari-nak, köztük Mahátmana Sríkrisná-nak Rádhá-ja volt igen kedves. Hé király! egyszer Prabhu, Srírádhá-hoz hasonló szép, tízmillió holdfény díszes Viradzsá-val egy ligetben élvezte a létet. Szakhík szájából meghallva: " Krisna másik nejével van ", a másik nej jólététől Rádhá igen rossz kedvű lett. Száz jódzsana szélességű, száz jódzsana magasságú, tízmillió kanca húzta, tízmillió nap sugarú, különleges drágaköves, aranyos és gyöngyfüzéres, tízmillió lengő zászlós, tízmillió arany korsós kocsira szállt milliárdnyi, kézben botos szakhíjával s indult gyorsan, látni Hari-t Srírádhá Bhagavatprijá. Nikundzsa kapuja őrét, Srídámá-t a nagy erejűt, Hari bizalmasát látva a szakhíkkal szidalmazva, bottal erősen csapkodva, be akart a kapun törni, szakhík lármáját meghallva Hari egyből eltűnt onnan. Rádhá-tól félve Viradzsá folyóvá vált s tízmillió jódzsana széles Gólóká-t tekergőzve körbevette, miként a Földet a tenger, testén drágakő virágok, mint turbánon virág nyoma. Megértve, hogy Hari eltűnt és az folyóvá lett, Nikundzsá-t egyszer átnézve, saját ligetébe ment Rádhiká. Akkor Sríkrisna Viradzsá-t, aki folyóvá lett, tiszta ruhás nő alakká változtatta vissza önnön kegyét gyakorolva. Viradzsá parti erdőben, ekkor újra Viradzsá-val Vrindávana Nikundzsá-ban Rászá-t játszott Maga Hari. Viradzsá-nak hét fia lett Krisna életerejéből, azok a gyermekek játszva Nikundzsá-t ékessé tették. Egyszer veszekedni kezdtek, a nagyok verték a kicsit, félelmében gyorsan szaladt, anyja ölébe menekült. Fiát Szatí megnyugtatva becézgetni kezdte, erre Önmaga Bhagaván azon nyomban eltűnt onnan. Krisna-hiánytól szenvedve dühödten átkozta fiát: " hé te ostoba, legyél víz, Krisna eltűnésének vagy oka, a te vized a halandók soha ne ihassák!" Nagyokat is megátkozta: " takarodjatok a Földre, viszály okozói, külön folyó vizek lesztek, sosem fogtok találkozni, majd, ha jön az örök végzet, szükségképpen találkoztok."

Srínárada így szólt:

Így azok anyjuk átkától leszálltak a Földre, Prijavrata kocsijának keréknyomába költöztek. Só, cukorlé, szesz és ghrita, aludttej, tej, édesvíz tenger, lett az a hét, nyugalmasok, átkelni rajtuk oly nehéz, mélyek, rejtelmesek, szélesek százezer jódzsanától elkezdve, minden következő kétszer szélesebb, mint az előző, így honolnak külön-külön, szárazföldről-szárazföldre. A fiúk eltávoztával gyerek-szeretettől gyötört magányos kedvesét látva Krisna kegyet adott neki. " Hé te félő, sosem fogsz te éntőlem elválni, fiaidat óvni fogod saját életerőiddel ". Ekkor, tudva, hogy Srírádhá hiányolja Őt erősen, Srídámá-val együttesen annak ligetébe mentek. Nikundzsa-kapuban életének párját barátjával együtt látva Rádhá önérzettel telve így beszélt Hari-hoz.

Rádhá így szólt:

Menjél oda Hari, ahol van az új szerelmed, Viradzsá bizony folyó lett, Te meg legyél folyam! Költözz az ő ligetébe, tőlem meg még mit óhajtasz?!

Srínárada így szólt:

Ekként hallván Sríbhagaván elment annak ligetébe, Sríkrisna-barát Srídámá indulattal szólt Rádhá-hoz.

Srídámá így szólt:

Paripúrnatama Maga Bhagaván Sríkrisna, számtalan világok Ura, Gólókán Ő uralkodik, hozzád hasonló saktíkat tízmilliót teremteni képes felső felettiként.Hé Rádhé, te Őt gyalázod?! ne légy, ne légy önérzetes!

Rádhá így szólt:

Te hülye vagy ? Míg az apát dicsőíted, addig engem, az anyát gyalázod, te ostoba, légy ráksasza, takarodj a Gólóká-ból!

Srídámá így szólt:

Hé Subhé! Krisna mindig kedvedben járt, és te megsértődtél, ezért Paripúrnatama Para Krisna Prabhu-tól a Földön száz évre el fogsz szakadni, ebben semmi kétség!

Srínárada így szólt:

Az így kölcsönösen adott átkozódástól megrettent, gondba merült kettő előtt megjelent Sríprabhu.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rádhé! saját kimondott szavamat, ha akarom visszavonom, de a bhaktáim szavait sosem másítom meg. Hé Kaljání ne bánkódjál, hé Rádhiké halljad az én kegyem, az elválás idejében hónapról-hónapra egyszer megláthatsz majd engem. Váráha nevű kalpában a Föld terhét megszüntetni, bhaktáknak mutatni magam veled együtt odamegyek. Srídámá! amit mondok halljad te is, saját részedet elvíve születsz aszurának, Vaivaszvata manvantara Rászá-jában félreismersz engem. Kezem által fogsz meghalni, ebben semmi kétség, kegyelmemből újra régi alakodat kapod.

Srínárada így szólt:

Így Srídámá megátkozva, valaha a jaksák földjén, Szudhana házában látta meg a napvilágot. Sankhacsúda-ként lett ismert, bizony Dhanadá-t szolgálta, majd a fénye feloldódott Srídámá testében.

Aki kettősségek nélkül Önmagában élvezi a létet,Önmaga dolgait játssza Önnönmagán belül, Aki Mindenható, Mindenalak, Mahátman, Attól ez nem furcsa, Annak a Krisná-nak legyen hódolatom!

Hé Vaidéha! eléd tártam ezt a csodás Vrindávanakhandá-t, aki nemes és hallgatja ezt a történetet, az az ember a legszentebb felső állapotba jut el.

ÍGY TELJES EZ A MÁSODIK, VRINDÁVANAKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                    HARMADIK KÖNYV
                                  GIRIRÁDZSAKHANDA

                                          Első fejezet

                    Srígirirádzsa imádásának szabálya

Bahulásva így szólt:

Hogyan tartotta Bhagaván a nagy Góvardhana hegyet, ahogy gyerek gombafejet, játékból egy kézzel? Ennek, Paripúrnatama Mahátmana Sríkrisná-nak isteni csodájú tettét mondjad el Munik Igaza!

Srínárada így szólt:

Ahogy éves adót kell fizetni a királynak, úgy adtak Indrá-nak balit minden esős évszak végén gazdaember gópák. Egyszer Mahéndra áldozatához kellő holmik halmát látva Hari Nandá-t megkérdezte, a gulyások is hallották.

Sríbhagaván így szólt:

Itt ez a Sakra-imádás, mi ennek az eredménye, e világi, világon túli, mit mondanak erről?

Srínanda így szólt:

Itt ez a Sakra-imádás, nagyszerű, bhuktit-muktit ad, e nélkül ember a Földön sehol sem születhet jóba.

Sríbhagaván így szólt:

Amely Sakra és az összes többi isteni sereglet saját tette gyümölcseit élvezi a mennyben, s mikor a jó mind elfogyott halandókká lesznek, azok szolgálatát ne tartsd mukti-oknak!

Akitől fél Paramésthi, azokról nem is beszélve, akiket erre a Földre meg- és leteremtett. Nagyszerű tudók úgy tudják, a végtelen nagy Idő az, legerősebb.

Ezért a nagy Idő oltalmában, erényesen cselekedve imádandó Szurésvara Jadzsnyapati Hari, minden, lélekben született célt elhagyva követendő, ez a végső móksa, nem más.

Tehén, vipra és igazak, tűz és istenségek, védák és a dharma Jadzsnyádhipati formái, ezekben az alapokban, akik Sríhari-t imádják, azok itt és ott is örök jólétet érnek el.

Itt ez a Góvardhana hegy, hegyek fejedelme, született Hari kebléből, Pulasztja életereje költöztette ide, e hegynek meglátásától nem lesz több születés.

Imádva tehént, viprát és istent, mindent Mahádri-nak adni, ez a végső módszer, ez a számomra oly kedves, áldozatok fejedelme, ha nem így, akkor menj és tégy úgy, ahogy kedved tartja!

Srínárada így szólt:

Közülük Szannanda gópa, szabályokat tudó öreg, Nanda füle hallatára örvendezve szólt Krisná-hoz.

Sríszannanda így szólt:

Hé Nandaszúnó, hé Táta!, Te Magad a tudás tára, mondjad el, hogy megérthessük milyen szabály követendő imádni a Hegyet?!

Sríbhagaván így szólt:

Tehéntrágyával felkenve Girirádzsa földjét alul, kinek erénye a bhakti és uralja érzékeit rakja le a felajánlást, majd a Szahaszrasírsá-mantrával bráhmanákkal együtt fürdesse meg Girirádzsá-t Gangá és Jamuná vízzel. Aztán fehér tejsugárral s panycsámritával a Hegyet fürdesse meg újból Krisná virágillatos vizével. Mindenfelé rengeteg sok fényes kelmét, ételeket, trónust, füzérdíszek láncát, csodás mécs-sorokat adva és a Hegyet körbejárva, majd üdvözölve a Nagyot, a két kezet összetéve, következőt kell mondani: Vrindávana ölén nyugvó, Gólóka fejéke, hódolat teneked, Púrnabrahman napernyője, Góvardhana újra s újra hódolatunk! Virágot kell reá szórni s fényáldozást bemutatni, édes hangon csendüljenek harang, cintányér, mridanga. Védáham-mantrával kezdve ládzsaesőt hintve reá, mellé táplálékok hegyét kell tisztelettel emelni. Hatvannégyszer öt kis tálkát öt sorba kell elhelyezni s megtölteni tulaszí levéllel kevert Srígangájamuná vízzel. Az ötvenhatodik résszel, összpontosított elmével szolgálni kell a nagy Hegyet, majd a tüzet, bráhmanákat, teheneket, isteneket illattal és virágokkal megtisztelni. Illatos, édes étellel dvidzsák kiválóit, másoknak, kutyát evőkig pompás ételt kell kínálni. Majd tehenek között gópák s gópík serege táncoljon, szerencse s győzelem hangja zárja a Hegy szertartását. Most, ahol nincs Góvardhana azt a szabályt hallgasd! Tehéntrágya-Góvardhaná-t, igen magast kell emelni. Virágokkal és indákkal, fűbugákkal feldíszítve halandónak imádni kell itt e Földön Góvardhaná-t. Ki a Hegyről követ véve el akarja vinni, hasonló nagy aranytömböt ott kell annak hagyni, ha elvinné arany otthagyása nélkül Maháraurava poklába kell majd annak menni. Ki Sálagráma Dévá-nak szolgálatát tejesíti, azt nem érintik a bűnök, miként a víz lótuszlevélt. Amely dvidzsa kiválóan szolgálja Girirát hegyét, az, mintha mind a hét földrész szent helyein fürödne meg. Aki ilyen módon áldoz Girirát-nak évről-évre, itt teljes jólétet élvez, ott meg eléri a móksát.

                                         Második fejezet

                                 Girirádzsa nagy ünnepe

Srínárada így szólt:

Nandaszuta szavát hallva Srínanda és Sríszannanda meg a többi Vradzsa-beli kiválóság erősen elcsodálkoztak s hagyva mibe belefogtak Girirádzsa-imádásra felkészülni kezdtek.

Hé Maithila! a szertartáshoz szükséges kellékeket fogva, két fiát, Rámá-t és Krisná-t is magához véve, a szertartást nagyon várta Jasódá-val együtt, Srígarga is ott volt.

Rögtön egy tarkára festett, arany láncokat viselő óriás elefántra szálltak, tehéngulyákkal övezve Góvardhaná-hoz érkeztek, úgy festettek, mint az őszi felhők között Sakra kedvesével.

Nandák, upanandák, vrisabhánuk, fiak, unokák, feleségekkel együtt Srígirirádzsa lankáihoz elértek, hozva az összes szertartási holmit.

Ezer kelő nap ragyogással fénylő hordszékre szállt Rádhá, kinek mennyei ruhája és éke, mint Sacsi-é, szakhík seregével együtt ragyogott, körötte kakukkok és dongók .

Két oldalán kísérte két kiváló társnő, feldíszítve-cicomázva, tízmillió szakhí között, fénylett Lalitá-Visákhá, a két holdsugaras arcú, szépséges jakfark legyezőt lengetve kezükkel.

Hé király! ekként Ramá és Viradzsá, Mádhaví, Májá, Krisná s Dzsahnunandiní, harminckettő, nyolc, tizenhat szakhí és azoknak csapatai is odaérkeztek.

Srímaithilák és Kószalák, védák és korábban volt nagy risik, Ajódhjá városban lakók, erdőlakó Jadzsnyaszíták, Ramá s a többi Vaikuntha lakó, Úrdhvavaikuntha lakói, káprázatos fényességű földrészeknek lakosai, Dhruva és a többi világ és Lókácsala lakói, Srílaksmí isteni guna-hármassága, nem isteni, vimána-nők szülte gyógynövények, Dzsálandharík, és a Tenger- lányok, Barhismati leányai és Szutala-lakosai, apszaraszok, Phaníndra lányai, mindezek s a Vradzsa-lakók seregei Srígirirádzsa lábához együttesen megérkeztek, pompáztak, kezükben fények és az áldozati tárgyak.

Csordások is mindahányan, öreg, ifjú, gyerek sárga ruhában, turbánban, fejükön pávának tolla, nyakékük is csodás, erdő csokra és füzére, díszük újonnan faragott bot s fuvola.

Hallva az én számból Sailavara ünnepéről Gangádhara hajcsimbókkonty-díszes fejű, koponyák füzérét hordó, csonthamut szórva testére, kígyóköteg-füzérkarikák ékszerétől pompás, maszlag-hasis-méregital bódulatban, Himádriputrí-val együtt, seregeitől övezve, felszállva Nandísvará-ra, ki a kezdetek hátasa, megérkezett Srígirirádzsa-körébe.

A fő rádzsarsik, viprarsik, szurarsik, sziddhésák, jógésvarák és hamszák, ezernyi viprával együtt Girirádzsa látására összegyűltek a közelben.

Góvardhana kősziklái gyémántokká változtak át, sugárzó arany hegycsúcsok kerítették, méhek zsongtak, vízesések robajlottak, barlangok tárultak, hé király! olyan volt, mint egy hatalmas elefánt.

Akkor Méru, Himácsala és a többi hegyek valós alakjukat öltve, szerencsehozó dolgokkal s ajándékkal tele kézzel üdvözölték valós alakjában azt a Góvardhana hegyet a hegy-fejedelmek.

Ahogyan Acsjuta mondta, dvidzsák Góvardhanadéva szertartását elvégezték, áldozva dvidzsáknak, tűznek és tehénvagyonnak, a szertartást elvégezve nagy értékű, igen drága áldozati ajándékot adott Vradzsésvara Srígirirádzsának.

Éneklő, táncos, zenélő nandák, upanandák, vrisabhánuk, gópík s gópák seregével harsanó örömű Krisna körbejárta a nagy Hegyet.

Az istenek virágesőt záporoztak, az emberek rizsszemeket szórtak, abban a szent áldozatban a népekkel körbefogott Góvardhana nevű, hegykirályok fejedelme tündökölt, mint egy nagy király.

Akkor Maga Krisna Vradzsa-hegynek közepéből, másik, óriás alakban kilépve," A Hegy én vagyok " szólt s azt a nagy táplálék hegyet, mind az egészt jól megette.

Gópála és gópí seregletek vezetői maguk látva Hegy szellemét, amint kegyet adni készül, csodálkoztak, lelkükben öröm támadt fel és ahhoz így szóltak:

" Ismerünk mi, gópák téged, Girirádzsadévá-t, maga Nandaszuta mutatott meg téged, adj minekünk itt e Földön teljes tehénvagyont, barátoknak napról-napra növekedést! "

" Úgy legyen! " szólt hegykirályok fejedelme Góvardhana, valós alakját mutatva, koronás-karpereceset, csodálatos testűt s pillanat, már el is tűnt a gópák közeléből.

Nandák, upanandák, vrisabhánuk, Bala, Szucsandra, Vrisabhánurádzsa, Srínandarádzsa, Hari, gópák s gópík saját tehénvagyonukkal, dvidzsák, jógésvarák, sziddhák, Siva és az összes többi, hódolva-imádva Hegyet, örvendve, de nem akarva otthonaikba megtértek.

Sríkrisnacsandrá-nak e nagyszerű történetét és Giríndrarádzsa imádságos ünneplését, előtted elmondtam e különöst, amely szent és az emberek bűneit pusztító.

                                     Harmadik fejezet

                              Góvardhana felemelése

Srínárada így szólt:

Majd az én szájamból hallva, hogyan hiúsult meg saját imádása, és Góvardhana ünnepe , hogyan is jött létre, dühbe gurult Purandara. Szánvartaka nevű felhők hadát, mely, csak végidőkben veszíti el  rabigáját, Vradzsa elpusztítására Indra rögtön Vradzsa fölé küldte. A dühödten dörgő felhők tarka színű sereglete, némely sárga, más fekete, némely zöldes fényű, mint indragópa színesek, mások, mint a kámfor, némely színe kék lótuszé, rengeteg színben fénylenek. Elefánt nagy vízcseppeket ontottak őrjöngésükben, ormányvastag záporeső kötegeken száguldottak. Tízmilliónyi sziklakő, mint egy hegycsúcs, olyan nagyok repkedtek a levegőben, félelmetes vihar támadt, fákat-házakat repített. Végidőknek fellegei rettenetesen dörögtek, óriás robaj kelt a Földön, Maithiléndra! félelmetes! Megzendült az egész világ, a hét fel- és alvilággal, megrendültek a diggadzsák, csillagok hulltak a Földre. Megrettentek a fő gópák, családjukkal akarnak még élni, gyereküket terelgetve Nanda házához rohantak. Köszöntve Paramésvará-t, Balá-val Nandanandaná-t, Vradzsa rettegő lakói oltalmába érve mind emígyen szóltak.

A gópák így szóltak:

Ráma, Ráma Mahábáhó, Krisna, Krisna Vradzsésvara! védjétek meg népeteket az Indra adta nagy vésztől! Indra szertartását hagyva, ahogy mondtad, Góvardhaná-t ünnepeltük, most, hogy Sakra megdühödött, mondd gyorsan, mit s hogyan tegyünk!

Srínárada így szólt:

Gópík-gópáktól túlzsúfolt, rettegő Gókulá-t látva, borjastól a tehéngulyát, Aki félelem nélküli, szólott a gópákhoz.

Sríbhagaván így szólt:

Ne féljetek! Minden segítővel együtt menjetek Giri lábához, aki az áldozatot elvette, gondoskodik védelemről.

Srínárada így szólt:

Így szólva, népével együtt Hari Góvardhanához érkezve, kitépte Hegyet a földből és játékból, félkézzel tartotta.

Ahogy gyerek gombafejet, elefánt ormánycsúcsával lótuszvirágot tart könnyen, Hegyet Sríkrisna úgy tartva fénylett, kegyes, együttérző Prabhu.

Majd a gópákhoz szólt: " hé apa, hé anya, hé öreggulyások, holmival, vagyonnal, tehenekkel menjetek Hegy alatt a fedett üregbe, itten nem kell félni Sakra haragjától! "

Ekként hallva Hari szavát a gópák tehénvagyonnal, családjukkal s  egyebekkel Giri alá menekültek. Balá-t és kortársaikat utasította Sríkrisna, saját pásztorbotjaikkal alátámasztották Hegyet. Bhagaván Hegy alá ömlő víznek áradását látva, Sésá-t, Szudarsaná-t lelkében megidézve parancsolta. Tízmillió nap fényével fénylő Szudarsana csakra Hegyre lezúduló esőt mind megitta, mint Agasztja. Hegyet alul, minden oldalról Sésa körbe tekeregte, megállítva a nagy vizet, mint tengerpart az óceánt. Hét napon át mozgás nélkül állt ott Góvardhana-tartó Hari, mindannyian Krisná-t nézték, mint csakóra Mahésvará-t. Őrjöngő Airávatá-ra felült akkor Purandara, dühtől vakon, hadaival Vradzsa körébe érkezett. Már messziről hajította istennyilát, Nanda telepét rombolni, Mádhava megbénította Sakra istennyilás kezét. Akkor megremegett Sakra és a Szánvartaka felhők s istenek hadával futott, mint elefánt, kit oroszlán támad. Akkor bizony felkelt a Nap s a felhők széjjel szaladtak, a vihar is csendesedett, folyóvizek leapadtak. Felszikkadt a sár a földön, az égboltozat kitisztult, négylábúak és madarak újra nyugalomra leltek. Hari szavára a gópák holmijukat s tehénvagyont magukhoz véve elhagyták lassan-lassan Hegy üregét.  " Menjetek! " szólt társainak a Góvardhaná-t emelő, mire azok: " menjél csak Te, mi tartjuk Hegyet erőnkkel ". Góvardhana-tartó Hari az így szóló bojtároknak Hegy fele súlyát átadta, annak súlyától a gyenge pásztortársak összeestek. Kézzel felsegítve őket, mindenki szeme láttára Hegyet korábbi helyére tette, mintha játszana Sríkrisna.

Hé király! akkor gópí hadak és vezető gópák imádták Nandaszúnu Sríkrisná-t, illatokkal-rizsszemekkel, tej- s aludttej édességgel, felismerve a Magasztost mindannyian üdvözölték.

Nanda, Jasódá, Róhiní, Bala, Szannanda és a többi öreg, ölelve Krisná-t vagyonokat adtak s az egybegyűltek a gyengéd szeretet áradatában szerencse kívánságokat mondtak.

Nandanandaná-t dicsérve énekelve és zenélve táncoltak Őkörülötte, a vágyteljesültek Hari-t az élre állítva, Vradzsa lakói elértek saját otthonukba.

Majd felharsanó örömmel az istenek gyönyörű Nandana-erdő pompás virágait szórták, égben kiváló gandharvák sziddhák csapatával együtt Srígirirádzsá-t tartónak erényét dalolták.

                                     Negyedik fejezet

                               Sríkrisna szent fürdője

Srínárada így szólt:

Ekkor istenek hadával együtt megérkezett oda Sakra, gőgje elmúlt s a nagy Hegyen titokban hódolt Krisná-nak.

Indra így szólt:

Te  Dévadéva, Paramésvara, Prabhu, Púrna, Purána, Purusóttamóttama, legfelső feletti, természet feletti, Te Hari oltalmazz engem Djupaté, Dzsagatpaté!

Hé Bhagaván! Te vagy a tíz avatára, dharmát, tehént, srutit védni, most mint Paripúrnadéva jöttél, Kansza s több király daitját megölni.

Májád-tól megzavarodott az én elmém, téboly szállt meg, semmi sem vagyok, miként fiának apa, bocsáss meg, békélj meg Djupaté, Dévésa, Dzsagannivásza!

Óm namó Góvardhanóddharanája Góvindája Gókulanivászája Gópálája Gópálapatajé Gópídzsanabhartré Girigadzsóddhartré Karunánidhajé Dzsagadvidhajé Dzsaganmangalája Dzsagannivászája Dzsaganmóhanája Kótimanmathamanmathája Vrisabhánuszutávarája Srínandarádzsakulapradípája Sríkrisnája Paripúrnatamája Tészankhjabrahmándapatajé Gólókadhámadhisanádhipatajé Szvajambhagavaté Szabalája namaszté namaszté!

Srínárada így szólt:

Ezt a Sakra megalkotta himnuszt, aki reggel felébredve mondja, minden sziddhi-t megszerezhet s veszélyben sem kell félnie. Így köszöntve Hari Dévá-t istenseregekkel együtt, két kezét egymáshoz zárva üdvözölte Purandara. Akkor a szép Góvardhaná-n a tengerből megszületett, Szurabhi nevet nyert tehén önnön tejével fürdette Gópésa Sríkrisná-t. Égi Gangá-vízzel töltött négy nagy ormányával fürösztötte a mámoros Airávata, Sríkrisna Góvindá-t. Minden risi, minden sruti, dévák, gandharvák, kinnarák magasztalták Hari-t király!, virágszóró örvendezők. A nagy Girigóvardhana, amint végéhez ért az avatás, a boldogságtól elolvadt s ide-oda folyt szét. Az elégedett Bhagaván ráhelyezte lótuszkezét, az a kéznyom most is látszik a nagy Hegykirály tetején. Magasrendű szenthely lett az, emberek bűnét hárító, lábnyom is található ott, azt is nagyszerű szenthelynek tudjad! Pont akkora lett a lábnyom, amekkora keze nyoma, Szurabhi lábnyomai is megmaradtak, hé Maithila! A Sríkrisná-t megfürdető Djugangá vízfolyásából Mánaszí Gangá forrása  fakadt, a bűnöket elhárító. A Góvindá-t megfürdető Szurabhi tejfolyásából Góvindakunda jött létre, bűnöket hárító, csodás. Abban a kundában néha tejédesség érezhető, az ember, ki abban fürdik, Magát Góvindá-t éri el.

Körbejárva Hari-t és hódolva ajándékot adtak Purandara és a többi, győzelmi hangot hallatva és virág esőjét szórva az istenek megnyugodva Trivistapá-ba indultak.

Krisna fürdőjének ezt a történetét, aki hallja, az Tízló-áldozat végső fürdetése jutalmánál még többet fog kapni, majd eléri a Legfelső Teremtőnek állapotát.

                                            Ötödik fejezet

                                            A gópák vitája

Srínárada így szólt:

Látva Sríkrisná-nak ezt a nagyon csodás történetét, a gópík és mind a gópák Nandá-t s Jasódá-t kérdezték. " Hé Jasómati, Gópálarádzsa! eddig a te családodban nem született senki, aki hét napon át egy nagy hegyet képes megtartani, te még egy követ sem tudnál. Hol van egy hét éves gyerek s hol Girirádzsa tartása, kétségek támadtak bennünk, vajon ki ez a te erős fiad? Úgy tartotta azt a hegyet, mint lótuszt elefántkirály, mint gombakalapot gyerek, játékosan egy kezével. Hé Jasódé! színed fehér, hé Nanda! te is fehér vagy, Ez meg sötétnek született, családodban nincsen erre példa. Olyannak tűnik a gyerek, mintha ksatrijáké lenne, Hold-nemzetségben született Balá-ban nincs hiba. Ha nem az igazat mondod kiközösítünk mi téged, mondd, gópák közt hogy született, vagy verekedés fog lönni! "

Srínárada így szólt:

A gulyások szavát hallva Jasómati-ban félelem, Nandá-ban méreg áradt szét, Nanda így szólt a gópákhoz.

Srínanda így szólt:

Hé csordások! Összeszedem magam s, amit Garga mondott mind elmondom, amitől, gulyások, a ti kételyetek gyorsan el fog tűnni. " K hang, mint Kamalákánta, R hang Rámá-t jelképezi, S hang, értsd Sadgunapati, Svétadvípanivászakrit, N hang Naraszinha jele, A hang Aksara, Agnibhuk, H, mint Naranárájanarisi. E hat púrna, amely szóban, Paripúrnatama Mahátmaná-ban teljességgel feloldódik, az Önmaga Krisna s neve. Korszakoknak megfelelő az Ő színe, fehér, vörös és sárga, Dvápara-Kali határán Ez a Gyermek sötét színű. Így ez a Nandanandana Krisna néven ismert. Tíz indrija, nevük vaszu, bennük lakó istenségek és a csitta, ezekkel, Aki cselekszik, Az Vászudéva-ként ismert. Vrisabhánuszutá Rádhá, Kírti lakában született, Annak Ez Maga a férje, ezért Rádhápati-ként is ismert. Maga Paripúrnatama Bhagaván Sríkrisna, végtelen számú világok Ura Gólóka-otthonban honol. Ő született, mint gyermeked s Földet terhétől fosztani, Kanszá-t és a többit ölni és bhaktákat oltalmazni. Hé Bhárata! végtelen nevei száma, védák számára is titok, játékából még születnek, tetteiben nincs meglepő ". Hé gópák! ezt meghallva nincs kétségem az én fiam felől, a Földön védák-bráhmanák szava bizonyíték!

A gópák így szóltak:

Gargácsárja Mahámuni, ha eljött a te házadba, a névadó szertartásra nem hívtál meg a nemzetségedből senkit. Gyermekednek névadóját házadban tartottad, most már ez a te módszered, hogy mindent titokban tartasz?!

Srínárada így szólt:

Így szóltak és eltávoztak Nanda házából a gópák, düh tüze perzselte őket, Vrisabhánu-hoz indultak. Vrisabhánuvará-hoz, ki támogatja Nandarádzsá-t beszéltek mind a csordások nemzetség káprázatában.

A gópák így szóltak:

Mahámaná Vrisabhánu! te vagy nemzetségünk feje, ezt a Nandá-t vesd ki gyorsan nemzetségünkből Bhúpaté!

Srívrisabhánuvara így szólt:

Mi bűne van e Nandá-nak, hogy ki kell közösíteni, nemzetségünk koronája, a gópák kedveltje, számomra is kedves.

A gópák így szóltak:

Ha nem veted ki őt király, mi, a Vradzsa lakosai vetünk ki majd téged! Hé, te nagy bölcs! házadban felnőtt egy leány, kiházasítandó. Te, nemzetségünknek feje gazdagságod mámorában remek kérőknek sem adtad, ez is a te bűnöd. Mától nemzetségből zuhant különállónak tekintünk, hé, nagy okos! hogy ne így legyen, igen gyorsan vesd ki, vesd ki Nandarádzsá-t!

Srívrisabhánuvara így szólt:

Hé csordások! Összeszedem magam s, amit Garga mondott mind elmondom, amitől, gulyások, a ti kételyetek gyorsan el fog tűnni.  "Végtelen világok Ura, Gólókésa, Parátpara, nincs Nála nagyszerűbb kérő, Nanda házában született. Földnek terhén könnyíteni, Kanszá-t s többit pusztítani, Brahmá kérlelte Sríkrisna e világra megszületett. Aki Gólóká-ban Krisna királynője Rádhá néven, Az házadban született meg, nem tudod te, hogy Ő Pará. Kettejük esküvőjének szertartását nem én tartom, esküvőjük eljövendő Krisná parti Bhándírá-ban, Vrindávana közelében, magányos, gyönyörű helyen, Paramésthi fog eljönni és a szertartást megtartja. Hé Gópavara! ezért ismerd fel, hogy Rádhá nem más, mint a Para fele, világ Csúdámanijának királynője Gólóká-ban. Ti is, az összes gulyások Gólóká-ból szálltatok le, miként tehenek és gópík Gókulá-ba Rádhá kedvéért. " Így szólt és távozott maga Gargácsárja Mahámuni, azon naptól Rádhiká-ban nincs mért kételkednem. A Földön védák-bráhmanák szava bizonyíték, csordások! elmondtam nektek, mi az, mit még hallanátok?!

                                       Hatodik fejezet

                                         Hari vizsgája

Srínárada így szólt:

Vrisabhánu e szavait hallva Vradzsa lakosai, elámultak, megnyugodtak, kételyük is elmúlt.

A gópák így szóltak:

Hé király! a vőlegény megfelelő, Rádhá is kedves Hari-nak, az Ő hatása láttatja hatalmasnak vagyonodat itt a Földön. Ezer mámoros ormányos, millió ficánkoló ló, mint a menny ragyogó kocsik, millió szám kerti házak, aranyos-gyémántos tehén, tízmilliószor millió, különleges lakóházak, különféle drágakövek, étel s a többi bősége látható mostanság nálad, Kansza is megirigyelte, látva a te gazdagságod. Maga Kánjakubdzsapati Bhalandana nagy királynak veje vagy te Mahávíra, kincsestárad Kubérá-é. Olyan,mint a te vagyonod még Nanda házában sincsen, kicsinyes a Nanda lelke, marhagazda, parasztember. Ha igaz, hogy Nandaszuta Maga Paripúrnatama Hari, mindannyiunk szeme előtt vizsgáztasd le Prabhó!

Srínárada így szólt:

Meghallgatva azok szavát a nagy Vrisabhánuvara, nekifogott Nandarádzsa gazdagságát megvizsgálni. Tízmillió kövér gyöngyszem láncot, hé Maithilésvara! mindegyikben minden egyes fénylő gyöngyszem tízmilliónyi értékű. Díszdobozokba rakatta és ügyes legénykérőkkel Nandarádzsá-nak elküldte mindannyiuk szeme előtt. Az igen ügyes vőkérők Nanda gyűléstermébe érkezve, letéve a dobozokat köszöntötték Nandá-t s mondták.

A legénykérők így szóltak:

Nyíló lótuszbimbó szemű, tízmillió holdtányérnak fényével ragyogó, eladósorba került Srírádhá, ezt megértve Vrisabhánu, vőlegény választásáról kezdett gondolkodni.

Te fiadat, a mennyeit, Anangá-t is megzavarót, Aki Giri-t a kezével emelte és megtartotta, látva s megfontolva minket küldött, hé Visámpaté, hé Prabhó!

Először is fogadjad el a vőlegény egész ölét teletöltő gyöngyszemeknek e csodás halomját, majd adj ennyit a leányért, erről ismert a családunk.

Srínárada így szólt:

Nanda meglátva a holmit elképedve gondolkodott, van-e ennyink? megkérdezni bement Jasódá-hoz. Sokat tanakodtak akkor Nanda s Jasódá, az erény szobra, " e gyöngyrakáshoz mérhető semmi vagyonunk sincs itthon. Világ előtt elveszítjük minden becsületünk s kinevetnek, ha ezt elfogadjuk, mivel lehet viszonozni, hogy megtartsuk Krisna esküvőjét? Ezért, helytelen ezt elfogadni, majd, ha lesz annyi vagyonunk. " Nanda Jasódá-val ekként tanakodott. Ekkor észrevétlenül ott termett Bhagaván Vridzsinárdana és elvéve száz gyöngyfüzért az odakint elterülő szántóföldön kezeivel elvetette egyenként a gyöngyszemeket, mint gabonaszemeket vet saját földjébe a paraszt. Nanda újra megszámolta a gyöngyfüzér-rakást, százzal kevesebbet látva, kétely ébredt benne.

Srínanda így szólt:

Ami korábban még nem volt, ott most fogyatkozás történt, nemzetségem hírén sötét folt fog esni. Vagy esetleg játék miatt Bala s Krisna vett belőle? megkérdem a gyerekeket alázatos szívvel.

Srínárada így szólt:

Így megfontolva a dolgot tisztelettel kérte Krisná-t, Sríbhagaván Giridhara nevetve mondta Nandá-nak.

Sríbhagaván így szólt:

Parasztok vagyunk mi gópák, minden magot elültetünk, énmagam is kinn a szántón széjjelszórtam a gyöngyöket.

Srínárada így szólt:

Hallva, amit fia mondott, jól lehordta Vradzsésvara, majd a gyöngyöt összeszedni együtt kimentek a földre. Ott százával, gyöngyszemekből kifejlődött fák látszottak, zöld hajtásos, törzsökös szépek. Tízmillió-tízmillió gyöngyszemcsokor hosszú fürtökben ragyogott, mint az égbolt csillagai. Akkor a nagyon örvendő Nanda, tudva, hogy Krisna Parésa, az előzőkhöz hasonló súlyú mennyei gyöngyöket, azok tízmilliónyi bháráját szekerekre felrakodták s Nandarádzsa Vradzsésvara a legénykérőknek adta. Azok átvéve az egészt Vrisabhánu-hoz indultak, mindenki füle hallatán dicsérték Nanda vagyonát. Akkor az igen elképedt Vradzsa-lakók felismerve, hogy Nanda gyereke Hari, köszöntötték Vrisabhánu-t, kételyük már elszállt. Attól a naptól Maithila! tudták Vradzsa lakosai, hogy Rádhá Hari kedvese és Rádhá kedvese Hari. Ahol Nandaszúnu Hari elvetette a gyöngyöket, szenthelyek királya lett ott, neve Muktászaróvara. Aki, ha csak egy gyöngyöt is ad ott adományba százezer gyöngy adásának gyümölcsét szüreteli le, ebben semmi kétség. Hé király! ekként elmondtam Girirádzsa nagy ünnepét, amely embernek ad bhuktit-muktit, mit szeretnél még hallani?

                                        Hetedik fejezet

                              Srígirirádzsa szenthelyei

Bahulásva így szólt:

Mahátmana Girirádzsá-n hány fő szenthely található, ezt mondjad el Mahájógí, ahogyan látsz, az isteni.

Srínárada így szólt:

Király! az egész Góvardhana hegy minden szenthely közül első, Vrindávana a Gólóka, fejéke az imádott Hegy. Gópák, gópík és tehenek védője, Krisná-nak kedves, Púrnabrahman napernyője, mi lehet nála szentebb hely! Indra-imádást alázva összes alattvalójával együtt, akit imádni elkezdett Bhagaván Bhuvanésvara. Maga Paripúrnatama Bhagaván Sríkrisna, végtelen világok Ura, Gólókésa, Parátpara, amelyen a gyermekekkel folyton játékokba merült, annak a jelentőségét elmondani még Brahmá sem képes. Ahol a Mánaszí Gangá bűnök özönét tisztítja, ott a nagy Góvindakunda és szép Csandraszaróvara. Rádhákunda, Krisnakunda és bizony Lalitákunda, Gópálakunda és a Kuszumákarakunda. Az ott levő szikla Krisna fejékétől megérintve fejék-jegyessé változott, csak a megpillantásától istenek fejéke lesz az ember. Amely sziklára Sríkrisna tarka képeket rajzolt fel, most is az a rajzos és szent ott,a Hegyen található Csitrasilá néven. Az a kő, amit Sríkrisna megzendített, mikor Vradzsa-gyerekekkel játszott, Vádanísilá lett abból, bűnök özönét tisztítja. Az, ahol Sríkrisnacsandra gyerekekkel együtt játszott labda-játékokat, az most Kandukaksétra néven említett. Sakra szintjét éri el az, aki megpillantja, aki hódol neki, az a Brahman szintjét, amely porában hengergőzve az ember egyenest Visnu szintjére fog eljutni. Ahol a gópák turbánját Mádhava ellopta, az a szenthely Ausnisa nevű, ott a Hegyen, bűnöket pusztító. 

Egyszer arrafelé haladt s aludttejet árult gópák asszonyainak csoportja, lábperecek csengését a közelben meghallva, Anangamóhi elállta az asszonyok útját,

a Fuvolás, botjával a kézben s társaival együtt, lábát a gópíkák előtt erőst megvetette, " adót vetek ki most rátok, nekem adózzatok! ", ott az úton a gópíkák tüstént visszaszóltak.

A gópík így  szóltak:

Itt az úton ezekkel a bojtárgyerekekkel mi rosszban sántikálsz Te, Ki tehéntejnek vagy bolondja? Anyád és apáddal együtt Téged lecsukatunk Kansza börtönébe!

Sríbhagaván így szólt:

Fogadjunk, hogy ezt a Kanszá-t, a kegyetlent társaival együtt meg fogom én ölni, ha nem, akkor Jadu városából naponta a teheneket Girirádzsa földjére elhajtom.

Srínárada így szólt:

Szólott és a gyerekekkel együtt elvéve a köcsögöket, külön-külön föld hátához vágta nagy boldogan Nandanandana. " Hé ez a gazember pimasz, vakmerő Nandanandana, zabolátlan, locsog-fecseg, erdőn nagy hős, otthon lapít! Elmondjuk ezt Jasódá-nak és Nandá-nak most azonnal! " szóltak a gópík nevetve s elindultak hazafelé. Nípa s palása levélből tálkát készítve Mádhava a jó zsíros aludttejet ette a társakkal. Azóta az ottani fák levelei tálka formák, az a hely a nagy szentségű, Dróna nevű szenthely. Ott, aki aludttejet ad és levél-tálkából eszi, imádva azt a szenthelyet, az nem fog a Gólóká-ból sohasem zuhanni. Szemeiket eltakarva, ahol a gyerekek Mádhavá-val bújócskáztak, ott jött létre Laukika, bűnöket pusztító szenthely. Kadambakhanda szenthelyet, ahol örökkön játszik Sríhari, aki egyszer megpillantja Nárájaná-vá fog válni. Ahol Rádhá a Rászá-ban cicomát-díszeket kapott, a Góvardhaná-n jött létre Sringáramandala szenthely. Krisna, amilyen alakban tartotta Srígóvardhaná-t, ott, Sringáramandalá-ban az az alak látható meg. Négyezer év és még nyolszáz, ahogy el fog telni Kali-korszak elejétől Sringáramandala földjén, Girirádzsa barlangjából mindenki szeme láttára Önmaga teljességében Sríhari meg fog jelenni. Srínátha Dévadamana, ahogy az igazak fogják hívni, Aki Góvardhana hegyén örök játékait játsza. Akik azt az alakot ott szemeikkel megpillantják, Kali korszakában azok céljukat elérik. Dzsagannátha, Ranganátha valamint Dvárakánátha, Badrínátha Bháratá-nak négy sarkában, közepükben Góvardhaná-n Ez a Nátha tartózkodik, a szent Bháratavarsá-ban az öt Nátha Szurésvara. Igaz Dharma templomának tartóoszlopai, szenvedőket óvni készek, aki Őket megpillantja, az Nárájaná-vá válik. Aki a négy Náthá-t látni zarándokol, bölcsen teszi, Dévadamaná-t nem látva nem éri el útja célját. Srínáthá-t Dévadamaná-t Góvardhana hegyén látva, a négy Nátha-zarándoklat úgy éri el célját. Ahol Airávata s Szurabhi lábnyomai láthatóak, ott, ha bűnös is, ki hódol Vaikunthá-ba fog eljutni. Mahátmana Sríkrisná-nak keze és lába nyomait bárki is látva imádja közvetlenül Krisná-hoz jut. Minden szenthely és medence s a szentélyek, Maithiléndra! Girirádzsa testrészei, mi mást akarsz még hallani?!

                                   Nyolcadik fejezet

Girirádzsa emberfelettiségének megnyilvánulása

Sríbahulásva így szólt:

Testének mely részeiben mely szenthelyek találhatók, mondjad Déva, Mahádéva, múltat és jövendőt látod!

Srínárada így szólt:

Ahol s amelyek ismertek, azok a fő testrészei, Girirát testrészeinek teljessége nem közismert. Ahogy mindent áthat Brahman és minden test testrészestől csak az Övé, ember feletti ereje végtelenül jelenik meg, így értsd, amit elmondok majd. Sringáramandala alatt van Srígóvardhana szája, Vradzsa lakóival emelt ottan étel-hegyet Sríbhagaván. Két szeme Mánaszí Gangá, orra Csandraszaróvara, Góvindakunda az ajka és az álla Krisnakunda. Rádhákunda az Ő nyelve, orcája Lalitászara, fülei Gópálakunda, fülcimpája Kuszumákara. A fejék-jegyes sziklakő, tudjad! hogy az Ő homloka és a feje Csitrasilá, nyaka meg Vádanísilá. Dereka Kandukaksétra, Ausnisa a csípeje, Drónatírtha az Ő háta, Laukika meg a hasa. Mellkasa Kadambakhanda, Sringáramandala életerő, Sríkrisna lábának jele, annak, Mahátmaná-nak manasza. Kezének jegye a buddhi, lába Airávata lába nyoma, Szurabhi lábnyomaiban annak a Mahátmaná-nak válla. Puccshakunda hátsó fartáj, Vatszakunda testi erő, Rudrakunda a  haragja, vágya Sakraszaróvara. Kitartása Kubératírtha, Brahmatírtha kegyessége, Jamatírtha éntudata, mondják a múlt ismerői. Hé Maithila! ilyen módon Girirádzsa testrészeit megismertettem én veled, minden bűnt elhárítókat. Giri ilyen hatásait, aki magasrendű ember meghallgatja, az eléri magasztos Gólóka-otthont, amely jógíknak is nagy nehezen érhető el.

Kiemelkedett Sríhari mellkasából ez a Girigóvardhana Giríndrarádzsarát, megérkezett ide Giri Pulasztja ereje által, az Ő megpillantásától nem lesz több születés.

                                 Kilencedik fejezet

                               Girirádzsa születése

Sríbahulásva így szólt:

Maga ez a Góvardhana, hegykirály, Hari-nak kedves, nincs hozzá hasonló szenthely, sem a Földön, sem az Égben. Girísvara mikor jelent meg Sríkrisna mellkasából, ezt beszéld el Mahábuddhé, te vagy Maga Harivisnu.

Srínárada így szólt:

Hé Mahámaté! Gólóka létrejöttének történetét halljad király! négy ember-célt beteljesít, kezdet Játékával teljes. Anádi Átman Purusa Nirguna Prakritépara Maga Paripúrnatama Sríkrisna Bhagaván Prabhu, Belső fényű, Maga a Fény, a létet folyton élvező, ahol sem az anyagban tobzódó, elszámoló erők ura, a nagy Idő, sem a Májá, sem a mahán, hát még mind a három guna, nem képesek hatni, manasz, csitta, mati, aham, hová soha be nem lépnek. Magán belül, vágyva-képzelve megalkotta-létrehozta a Szákárabrahman-t, elsőnek lett óriás testű Sésa, fehér, mint a lótusz szára. Ölelésében Gólóka, Mahálóka, kit a világok dicsérnek, hová a bhaktival teljes jutva soha sem tér vissza. Majd végtelen világ Ura, Gólóká-t uraló Prabhu láblótuszából született a három világon folyó Gangá. Aztán az Ő bal vállából lett a folyók kiválója, Krisná, virágdíszesen pompázik, mint nyomtatott mintás turbán. Aranyos-gyémántos fénylő, mennyei Srírásza-köre, sokféle dísszel borított Hari Prabhu bokájából. Kerti lakok és lugasok, sétányokkal át- meg átszőtt, tavasz édességétől áradó, kakukkok dalától búgó, pávák és hatlábú méhek, tavak kedves lakóhelye, Nikundzsa ekként született Sríhari lábszáraiból. Erdők legkiválóbbika, Vrindávana térdeiből, Paramátmana combjából maga Lílászaróvara. Csípejéből Szvarnabhúmi, gyöngyös, vertaranyként csillan, hasán lévő szőr csíkjából, tarka madársereglettől lármás, méhékszerekkel díszített, virág és gyümölcs terhétől jól nevelt lányként meghajló, tekergőző mádhavíndák. Sríköldöke lótuszából ezernyi számra lótuszok, Harilóka tavaiban tündökölnek mindenfelé. A has hármas redőjéből lágyan lengő, hűvös szellő, szegy- és kulcscsont környékéről Mathurá-Dváraká ered. Srídámá s még hét pársada Sríhari-nak két karjából, két csuklójából a nandák, kézfejéből upanandák. Sríkrisna hóna aljából mind az összes vrisabhánu, Sríkrisna szőrszálaiból született a gópák hada. Sríkrisná-nak manaszából tehén s Dharmá-t hordó bikák, buddhijából füvek és fák születtek meg. Hé Maithilésvara! az Ő bal vállából fénylő erő tűzsugara áradt, abból jelentek meg Lílá, Srí, Bhú és Viradzsá, akik Hari-nak kedvesek. Neki kedves Lílávatí-t mások Rádhá-ként ismerik, Rádhá karjából Visákhá s Lalitá szakhík születtek. A többi kísérő gópí Rádhá pihéiből ered, így alkotta meg Gólóká-t Bhagaván Madhuszúdana.

Ilyen módon megszerkesztve Önmaga világát, benne Srírádhá-val együtt tündökölt-ragyogott, végtelen világok Ura Paramátman Para Parésa Paripúrnadéva.

Ott, egyszer remegő-csengő lábperecektől zengő, ernyők gyöngyláncairól cseppenő óriási cseppek fényétől rezegő udvarú, málatí virág szövedékéről csepegő, mennyei nektár-illattal teljes, mridanga és taps ütemétől, vénu dalától, lágy torkú énektől magasztos és lelket raboló, sríszundarík Rásza raszá-jában fürdőző, lélek gyönyörében, annak is a közepében lévő, Srímadanamóhaná-t Rádhá, az Urat ekként szólította, életerős hangján s vetett pillantást, kacérat, mely a raszát teremteni képes.

Srírádhá így szólt:

Hé Dzsagatpaté! ha elégedett vagy az én szerelmemmel a Rászá-ban, akkor én kérnék Tetőled egy kérést, mi lelkemben van.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vámóru! kérd, mit akarsz, mi az, ami lelkedben van? olyat kérsz, mi nem adható? a Te szereteted miatt azt is adni fogom!

Srírádhá így szólt:

Vrindávaná-ban, mennyei Nikundzsa mellett, a Krisná partján Rásza raszára alkalmas, szerelmi fészket, mi titkos alkossál meg Dévadéva, ez a lelkem vágya!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " szólt Sríbhagaván és gondolkodva a titkos, alkalmatos helyen, saját szemlótuszaival a szívére nézett. Akkor Sríkrisna szívéből a gópík szeme láttára, szenvedélynek élettüze vízzel keverve tört elő, mint ahogy egy bimbó. Lehullott Rásza földjére s hegy nagyságra növekedett. A gyémánt-érces ragyogó, vízesés és barlang díszes, kadamba, bakula, asóka s folyondárok szépítette, mandára s kunda-ligetek, madárrajok tarkította, csak egy szempillantás alatt százezer jódzsana széles, milliárd jódzsana hosszú lett, mint Sríbhagaván Sésa. Ötszázmillió jódzsana magasságra emelkedett, teljes kiterjedése is annyi, örök elefántkirályként honol. Tízmillió jódzsana nagy égbe szökő csúcsok száza ragyogta be, mint palotát sudár aranytornyok. Egyesek Góvardhaná-nak, mások Satasringá-nak nevezték, ekkora nagyra nőve is nem volt hatalma lelkének megálljt parancsolni. Nagy jajveszékelés támadt, egész Gólóka megrettent, látva ezt Önmaga Hari felállt s kézzel megütötte. " Hé, mit növekszel, hogyha így vagy, betakarva a világot, elpusztítod! talán mások nem akarnak itten élni? " nyugtatgatta Maga Hari. Megpillantva Girivará-t Bhagavatprijá örvendett, ott, azon a titkos helyen ragyogott Hari-val együtt. Azt a Girivará-t Maga Harikrisna vezérelte, minden szenthely benne lakik, sötétlő felleg-szín, isteneknek kedves. Bháratá-tól nyugat felé Sálmalídvípa közepén, Drónácsala felesége megszülte Srígóvardhaná-t. Pulasztja meg idehozta Bháratá-ba, Vradzsa-körbe, hé Vaidéha! korábban elmondtam neked, hogyan érkezett el oda. 

Ahogy korábban bolondult ez folyton csak növekedni, ha itt így lesz, betakarja majd a Földet, megfontolva ezt a muni Drónácsala fiát megátkozta, hogy ne nőjön, hanem nap mint nap csökkenjen.

                                        Tizedik fejezet

                             Srígirirádzsa jelentősége

Srínárada így szólt:

Itt bizony egy régi történetet idéznek fel, ami meghallgatásától a legnagyobb bűn is múlik. Volt egy bráhmana, Vidzsaja, Gautamí partján lakott, adósságát törleszteni a bűnöket megtisztító Mathurá-ba indult. Mikor végzett, hazafelé Góvardhana lábához ért, ahol is egy kerek követ felvett és folytatta útját. Az erdőben lassan-lassan bandukolva kiért Vradzsmandalá-ból, egyszer csak mit látott szemben? egy rettenetes ráksaszát, kinek szája mellkasán volt, lába három, míg karja hat, keze három, ajka vastag, orra görbe s karnyi hosszú, hét kar hosszú nyelve lifeg, sörtéi, mint kórótüskék, szemei vérben fürdenek, ijesztők csámpás fogai. Az ordas éhes ráksasza hörgött-morgott-gurgulázott, és a dermedt dvidzsa előtt termett. Girirádzsá-ról származó kővel ez megdobta amazt, Srígiri-kő érintéstől az hagyva ráksasza testét óriás lótuszvirág szemű, Sjámaszundara alakú, erdővirágfüzér ékes,sárga ruhájú, koronás, fülbevalós, fuvolát tartó, kezében bottal, mint egy másik Kámadéva, olyanná vált. Majd két kezét összetéve újra s újra üdvözölte a bráhmanát.

A sziddha így szólt:

Kegyes vagy nagyszerű vipra, a te utad mások segítése, hé Mahámaté! megszabadítottál engem az undok ráksaszaságtól. A kő által megérintve kinyílt az én jószerencsém, rajtad kívül senki más nem tudott felszabadítani. 

Sríbráhmana így szólt:

Csodálkozom szavaidon, hogy tudnálak megváltani? nem tudom én, hogy a kőnek érintése mi okozhat, ezért mondd el, ó Szuvrata!

A sziddha így szólt:

Srímán Giri Góvardhana Girirádzsa Hari forma, puszta megpillantásától célját eléri az ember. Gandhamádana szentútnak, ami megérlelt gyümölcse, annál tízmilliószor több Srígiri meglátásáé. Ötezer év Kédárá-ban tapasztalatban hevülve, Góvardhaná-n egy pillanat s ugyanoda jut az ember. Ami az eredménye egy bhára aranyáldozatnak Malajádri hegyén, annál tízmilliószor több Girirádzsá-n egy mászika. Mangalaprasztha hegycsúcsán, aki aranyt adományoz, az, még ha százszor is bűnös Visnuszárúpjá-t fog nyerni. Ugyanazt az állapotot nyeri el az ember Srígirirádzsá-t meglátva, olyan szent, mint Girirádzsa nincsen másik tírtha. Risabhádri-n, Kútakádti-n és Kólakádri-n az ember, hogyha tízmillió aranyszarvú tehenet ad, nagy szentséget ér el akkor, ha még viprákat is imád nagy igyekezettel. Százezerszer annyi erényt, ha Srígirigóvardhaná-n. Risjamúka, Szahja, Dévagiri s mind az egész Föld-kerekség zarándoklat, ahány erény-gyümölcsét megtermi, Girirádzsa zarándoklat tízmilliószor is többet, Girirádzsá-hoz hasonló szenthely nem volt és nem is lesz. Srísailá-n a Vidjádhara nevű medencében, aki fürdik tíz éven át az a bölcs száz áldozatnak eredményéhez jut. Góvardhanán Puccshakundá-ban, aki csak egy nap megfürdik, tízmillió áldozatnak erényét fogja elérni, ebben semmi kétség. Vénkatádrin, Váridhárá-n, Mahéndrá-n és Vindhja hegyén, lóáldozást bemutatva mennyek ura lesz az ember. Itt, ezen a Góvardhaná-n, aki adománnyal együtt áldozatot végez, mennyekben megvetve lábát Visnu állapotába fog jutni. Csitrakúta hegyén és a Pajaszviní szent vizében Srírámanavamí napján, Párijátra hegyoldalán vaisákha tritíjá napján, Kukura szentséges hegyén telihold idején, Níládrin dvádasí napján, Indrakíla hegyén a szaptamí napján, fürdés, adakozás és hevület, ez mind tízmilliószor erősebb, mint más egyéb szenthelyeken és, ha mindez Bháratá-ban Góvardhaná-n, akkor végtelen  lesz a hatása. Oroszlánban van Jupiter, akkor a Gódávarí-ban, Májápurí-ban, ha Vízöntő jegyében, Puskará-n  Pusja holdházban, mikor a Nap fogyatkozik, akkor Kuruksétrá-n, Kásí-ban, ha a Hold elfogy, Naimisában Phálguna holdházban, Súkará-n ékádasíkor, mikor telihold van Kárttika havában Ganamuktidá-ban. Dzsanmástamí idejekor Madhu városában, dvádasíkor Khándava erdőben, Kárttikí Púrnimá napján Vatésvarmahávatá-nál, ha Vízöntőbe lép a Nap, akkor Prajágá-ban, Vaidhriti Nap-Hold állásnál Barhismatí városában, Srírámanavamí napján Ajódhjá-ban Szarajú partján, Sivacsaturdasí napján a Vaidzsanátha erdőben, ha Szóma napján van újhold Gangá s tenger torkolatnál, Dasamíkor Szétubandhá-nál, Szaptamíkor Srírangá-ban, adakozás, fürdés, ima, hevület és dévák-dvidzsák imádata, ez mind tízmilliószoros hatásúvá válik, hé Dvidzsóttama! ezzel egyenlő erények érhetők el a magasztos Girigóvardhaná-n. Megfürödve tiszta Góvindakundá-ban, kinek lelkében Sríkrisna lakik, Krisnaszárúpjá-t ér el majd, hé Maithila! semmi kétség ebben. Ezer Asvamédhajadzsnya vagy száz Rádzsaszújajadzsnya, a Hegyünk Mánaszí Gangá-fürdésével nem egyenlő. Hé te vipra, saját magad láttad-érted a magasztos Girirádzsá-t s aztán megfürödtél, nálad senki sem több itt, e Földön. Ha nem hiszed nézz meg engem, az elvetemült nagy bűnöst, ahogy Góvardhana-kő érintett elértem Krisnaszárúpjá-t.

                            Tizenegyedik fejezet

                      A sziddha felszabadulása

Srínárada így szólt:

Így hallva a sziddha szavát csodálkozott a bráhmana és kérdezte megismerve Girirát jelentőségét.

A bráhmana így szólt:

Korábbi születésedben ki voltál s mi rosszat tettél?, mindent mondj el Mahábhága, önmagad istennek látszol!

A sziddha így szólt:

Korábbi születésemben vaisja voltam, vaisja-gyerek, nagyon gazdag, gyermekkoromtól kockáztam, korhelyek vezére voltam. Egyre szajhákat hajszoltam s szesz-mámor bódulatában csak a rossz utakon jártam, anyám, apám, feleségem folyton szidalmaztak engem. Egy napon apám-anyámat mérget adva nekik megöltem és feleségem karddal daraboltam. Fogva minden vagyonukat, én a bűnös egy szajhával délirányba vettem utam s kegyetlen rablóvá lettem. Egyszer azt a repedtsarkút egy vaksötét kútba löktem s én a rabló sok száz embert kötéllel felakasztottam. Nyereségvágyból hej vipra! száz bráhmanát is megöltem, ksatriját, vaisját és súdrát ezer számra öldököltem. Egyik napon húst szerezni, őzt ejteni az erdőbe mentem, kígyóra léptem s az megmart engem, gonoszt és meghaltam. Jama rémes követei súlyos pörölyökkel vertek, majd összekötözve engem, a nagy bűnös gonosztevőt a pokolba vittek. Egy manvantara időre trágyával telt Kumbhípáka poklába zuhantam, majd egy kalpát Taptaszúrmí-ban szenvedtem én a nagyon bűnös. Nyolcmillió négyszázezer pokolba külön és külön, Jama akaratából egy évre zuhantam és kijutottam. Majd a karma szeszélyéből Bháratavarsá-ba értem, tízszer disznóként, százszor  tigrisként születtem. Száz születésben, mint teve s újra százban bivalybika, kígyó lettem ezer létben, rossz emberek agyonvertek. Így telt tízezer esztendő, amikor is egy víztelen rengetegben egy ilyen ráksasza lettem, szörnyűséges, igen gonosz. Megszállva egy súdra testét Vradzsá-ba indultam, Vrindávana közelében, Jamuná tiszta partjáról felálltak kezükben bottal sötétlő Krisna-őrizők, általuk ütve-alázva Vradzsa-földről menekültem. Sok napja éhkoppot nyeltem s idejöttem, hogy megegyelek, akkor muné! te megdobtál Giri-től származó kővel, Maga Sríkrisna kegyéből végre jóra fordult sorsom.

Srínárada így szólt:

Az így szólóért egy kocsi szállott alá Gólóká-ból, ezer nap fényével fénylő, tízezer ló erejével, ezernyi kerék hangjával, százezer szolgáló rajta, harang-csengettyű füzéres, érzékeket kápráztató, a vipra szeme láttára leszállt a sziddhát elvinni, a vipra s a halhatatlan üdvözölték a ragyogót. 

Akkor az a sziddha a kocsira felszállt s beragyogta az irányok és tér teljes körét, Krisna felsőnél is felsőbb Nikundzsa-játéktól érzéki és elbűvölő világába indult.

A vipra is onnan visszafordult akkor Góvardhana hegyhez, hegyek királyait kormányzó istenhez, jobbról körbejárva majd üdvözölve azt, ismerve hatását hazafelé indult.

Elmondtam én e hatalmas, felszabadulást megadó Girirádzsakhandá-t neked, meghallgatva még a bűnös sem fogja álmában látni a kegyetlenül büntető Jamarádzsa Dévá-t.

Aki hallja Girirádzsa erényeivel díszített Góparádzsa játék-titkát, az itt olyan lesz, mint Dévarádzsa Indra, ott, mint Nandarádzsa, teljes békét fog elérni.

ÍGY TELJES EZ A HARMADIK, GIRIRÁDZSKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                  NEGYEDIK KÖNYV

                                MÁDHURJAKHANDA

                                       Első fejezet

       A gópíkként megtestesült srutik története

Lenvirág kékjéhez mérhető kék színű, Jamuná-t kísérő kadamba fák között ifjú gópa-nőkkel a létet élvező, erdei-virágfüzéres terjessze ki jólétünket!

Sárga kelme a derekán, pávatoll-koronás fejét vállára lehajtó, fuvolát és botot tartó, ringó fülönfüggős, táncosruhába öltözött dévajt, Sríhari-t imádom.

Bahulásva így szólt:

Hé Muné! kegyelemből gópíkká lett, előzően sruti-formák vágyát hogyan töltötte be Bhagaván Sríkrisnacsandra? Mahábuddhé! mondd el ezt a magasztos,különös és szent Gópálakrisna esetet, ismersz múltat és jövendőt!

Srínárada így szólt:

A sruti-formájú gópík Vradzsa-gópák családjában érték el születésüket Sésasáji már említett kegye hatására. Meglátva Vrindávaná-ban kívánatos Nandaszúnu-t, Azt vőlegénynek akarva Vrindávanésvarí Vrindá-t imádták és fohászkodtak. Vrindá megadta a kegyet s egyetértve Bhagaván Hari, minden nap Rászát játszani házukba ment Bhaktavatszala. Egyszer, mikor az éjszaka második negyede elmúlt, Rásza játékra Sríkrisna megérkezett házaikba. Akkor a Rá vágyó gópík kiválón hódolva Neki csodás bhakti édes hangján megkérdezték Prabhu-t.

A gópík így szóltak:

Mért nem jöttél már korábban Vridzsinárdana el hozzánk? úgy vágyunk Rád mi gópíkák, mint Holdra csakóra madár. 

Sríbhagaván így szólt:

Az, ki valaki lelkében lakik soha sincsen tőle távol, égi Napot földi lótusz látva kivirágzik. Bhándírá-ba az én Gurum Maga Durvászá Bhagavánmuni ma érkezett, kedveseim, őt szolgálni mentem oda. Guru Brahmá, Guru Visnu, Guru Déva Mahésvara, Guru Maga Parabrahman, hódolat A Sríguru-nak! A nemtudás homályától vakult szemet Az,Aki fel tudja nyitni, tudás kenőcspálcájával, hódolat A Sríguru-nak! Guru nem más, mint én vagyok, sosem becsülendő alább, sose szolgáld, mint halandót, minden isten Guru-ban él. Ezért, Őt imádva s meghajolva az Ő láblótusza előtt érkeztem, kedvesek késve a ti házatokba.

Srínárada így szólt:

Magasrendű szavát hallván a gópík mind csodálkoztak, kezeiket összetéve s fejet hajtva, Sríkrisná-hoz így beszéltek.

A gópík így szóltak:

Paripúrnatama vagy Te s Durvászá-t Gurudnak mondod? különös ez, őt megnézni lelkünkben vágy ébredt, Prabhó! Mostan Déva! az éjszaka második negyede múltán, hogyan is nézhetnénk meg őt, mondd nekünk Paramésvara! Sőt közben még akadály van, Jamuná a széles folyó, hogyan tudnánk átalkelni csónak nélkül, Déva?!

Sríbhagaván így szólt:

Kedveseim, ha mindenképp el akartok oda menni, akkor a Jamuná-hoz érkezve, utat kapni ekként kell majd beszélnetek. " Ha Krisna egy brahmacsári és minden hibától mentes, akkor adjál te minekünk utat Kálindí, Nagy Folyó! " Ha így szóltok, akkor Krisná önmaga fog utat adni, kényelmesen átkelhettek azon mind, Vradzsa-asszonyok.

Srínárada így szólt:

Ekként meghallgatva az Ő szavát a Vradzsa-nők külön-külön ötvenhat féle étellel teli hatalmas edényt megfogva Jamuná-hoz megérkeztek s, amit Hari mondott fejet hajtva előadták, Krisná rögtön utat adott a gópíknak, Maithilésvara! Azon a gópík átkeltek Bhándírá-ba s csodálkoztak, majd jobbról körbekerülték Durvászá-t a Mahámuni-t. Hódolva megtekintették, elé rakták a sok ételt, " hé Muné! előbb az én, előbb az én ételemet egyed! " az így egymáson túltevő gópík bhaktijának jelét észlelve Munisárdúla tiszta hangon mondta.

Srímuni így szólt:

Gópík! Paramahamsza vagyok én, elértem célom, nem cselekszem, ezért az ételt a saját kezetekkel rakjátok be a szájamba!

Srínárada így szólt:

Így szélesre tárt szájába a harsány, felbuzdult gópík saját, ötvenhat féle ételük mindannyian bedobálták. Az ételt dobáló gópík szeme láttára a Muni tízmillió bhára ételt felfalt, mint, akit az éhség gyötör. Az elálmélkodó gópík egymást nézegették, ennyiben az összes edény teljesen üres lett. Gópík hódoltak a nyugodt, bhaktaszerető Muni-nak, csodálva őt meghajoltak és az összes betelt-vágyú szólott.

A gópík így szóltak:

Muné! jövetelünk előtt a Krisna elmondta módon keltünk át a folyón s jöttünk ide téged látni tiszta szándékunkkal. Innen hogyan menjünk vissza, ez a kétségünk támadt most, határozd meg azt az utat, ahogy könnyen odaérünk, hódolatunk neked!

Srímuni így szólt:

Ha majd innen mindannyian elindultok békességben és a Jamuná-hoz értek, utat kapni ekként kell majd beszélnetek. " Ha, csak dúrvá levét issza a Földön Durvászá Muni, étel-víz nélküli fogadalmat téve létezik a Föld felszínén, akkor adjál te minekünk utat Kálindí, Nagy Folyó! " Ha így szóltok, akkor Krisná önmaga fog utat adni.

Srínárada így szólt:

Így meghallgatva a szavát Munipungavá-nak hódoltak a gópík, Jamuná-hoz megérkezve, amit Muni mondott nekik mondva átkeltek a folyón, végre ámuldozva Sríkrisná-hoz értek, akikben a jólét s a szerencse ott van. Majd a Rásza rejtelmében, mikor vágyuk beteljesült, a gópík meglátva Krisná-t a lelkükben támadt kételyről kérdezték.

A gópík így szóltak:

Hej, ezt a Durvászá Muni-t megnéztük mi szemtől-szembe, és elkezdtünk kételkedni abban, amit Ti mondtatok. Amilyen a Guru, olyan a tanítvány, hazudoznak, semmi kétség, hé Prabhó! szeretője vagy gópíknak, gyerekkorodtól érzéki. Mondjad már Vridzsinárdana hogy lennél Te bálajati és nehogy már durvá levet igyon nagyétkű Durvászá! Mindezt látva kételkedünk, hé Te Vradzsésvara!

Sríbhagaván így szólt:

Önösség- s éntudatosság nélküliként mindenben Én vagyok jelen, mint legvégső azonosság, örök, változástól mentes, gunák nélkül, ebben semmi kétség. Ahogy a bhaktáim viszonyulnak Hozzám, úgy fogom majd Én is viszonozni nekik, így az igazak és tudók örök változás-mentesek. Nem-tudók, tetthez-kötöttek elméjét meg ne zavarja, ösztönözze minden tettre a tudó, ki cél nélkül cselekszik. Akinek megkezdett tette vágy-elképzelés nélküli, annak tette elhamvadt a tudás-tűzben, panditának hívják azt a tudók. Aki nem reméli a tett célját és elhagy szerzést és gyűjtést, csak, mi fenntartja a testet, azt cselekszi, nem lesz bűnös. Nincsen  bizony e világon a tudáshoz hasonlóan tiszta, aki maga tapasztalt a jóga útján járva, az majd idővel magában fogja azt elérni. Aki kötődéseit elhagyva tettét Brahman-ba helyezi, azt nem érintik a bűnök, miként víz lótusz levelét. Így, a ti érdeketekben lett nagyevő Srídurvászá, nem vágyik ő az ételre, durvá lét mértékkel fogyaszt. 

Srínárada így szólt:

Szavait így meghallgatva a gópíkák, mindannyiuk kételye szétfoszlott és a gópí-forma srutik tudás-lényegűvé váltak.

                                       Második fejezet

          A gópíkként megtestesült risik története

Srínárada így szólt:

Halld a gópíkként alászállt risik történetét, király! erényest, bűnt elhárítót, Krisna-bhaktit megnövelőt. Volt egy gópa, Mangala nevű, Banga földjén, egy nagy lélek, szerencse kedveltje, tudó, kilencszázezer tehén gazdája. Feleségeinek száma ötezer volt, hé Maithila! egyszer, a sors úgy akarta összes vagyona elfogyott. Teheneit rablók vitték, király erővel elvette, így jutott nyomorúságra a sors üldözte Mangala. Akkor Sríráma kegyéből Dandaka erdőben élő risik nőséget elérve lányaiként megszülettek. Látva a lányok seregét Mangala csak búslakodott, lélek s test betegségétől, búskomorságtól lesújtva mondta.

Mangala így szólt:

Mit is tegyek, hová menjek, ki tud véget vetni az én bajaimnak? Sem vagyonom-képességem, sem támogatóim, minden erőm elvesztettem bizony mostanára. Vagyon nélkül, jaj, hogy lesznek ezek házasítva, még az étel is kétséges, vagyonról minek beszélni? Ide, nyomorba születtek, varjú-pálmagyümölcs szabály szerint, ezért valamely vagyonos és erős királynak fogom odaadni a lányokat, ez az ő érdekük. Így gondolta ezt helyesnek s megnyugodott ebben, ekkor egy gópa érkezett Máthura-országból.

Srínárada így szólt:

Dzsaja nevű zarándokló, öreg, értelmesek kiválója, szájából hallott Nandá-nak csodálatos vagyonáról. A nyomor-gyötört Mangala Nandarádzsa udvarába elküldte jól megfontolva lányait, szép szeműeket. Nandarádzsa udvarában az ékkő-díszes leányok a tehenek szállásain tehéntrágya takarítók lettek. Szép Sríkrisná-t ott meglátva emlékeztek risi-születésre, Krisna miatt minden napon Krisná-szertartást végeztek. Majd egyszer a kéklő testű Kálindí, a hosszú szemű, megmutatta saját magát s kész volt nekik kegyet adni. Azok kérték, hogy " Vradzsésa fia legyen a mi férjünk ", " úgy legyen! " mondta Kálindí s láthatatlanná vált. Kárttikí telihold estjén Vrindakáranjá-ba, annak is Rásza-körébe beléphettek a leányok, ott Sríhari velük együtt élvezte a létet, miként istenek királya az isteni nőkkel.

                                    Harmadik fejezet

   A gópíkként megtestesült Maithilík története

Srínárada így szólt:

A Maithilík-ből lett gópík történetét halld Maithila! mely Dasásvamédha szenthely erényével teljes és a bhaktit is növeli. Ráma kegyéből születtek a kilenc nanda házában, látva a kívánatos Sríkrisná-t eszméletüket vesztették. Márgasírsa szép havában Kátjájaní-nak áldoztak, agyagból formázva Déví-t, felajánlásként tizenhat áldozatot adtak. Vörösben fürdő hajnalban Jamuná-vízben fürödni minden nap együtt érkeztek, Hari erényét dalolva. Egy nap ezek a Vradzsa-nők parton hagyva ruháikat, kezükkel fröcskölve egymást játszottak a Jamuná-ban. Bhagaván ott volt hajnalban s elorozva ruháikat gyorsan egy kadambára felmászott s, mint egy tolvaj csendben maradt. A gópalányok nem látva ruháikat meglepődtek, majd látva a nípán bújót szemérmesen nevetgéltek. "Mindannyian gyertek ide s vegyétek el a ruhákat, különben nem adom vissza " szólt a fáról Krisna. Azok meg csak álltak ott a hideg vízben s szégyenükben fejlehajtva-kuncorászva szóltak.

A gópík így szóltak:

Hé Nandanandana lelket rabló gópa-gyöngyszem, csordás faj ifjú hattyúja, szenvedések hárítója, Srísjámaszundara a Te szavad szerint hogyan is tehetnénk? hiszen bizony meztelenek a Te szolganőid!

 Gópaleányok ruháját lopod Te vajtolvaj, Vradzsa szülöttje vagy érzékekben elmerülő, semmitől sem félsz Te, add vissza a ruháinkat, mert ha nem így teszel, bizony akkor panaszt teszünk Mathurá uránál, hogy milyen nagy törvénytelent tettél Te mivelünk!

Sríbhagaván így szólt:

Ha ti az Én szépmosolyú szolgálóim vagytok, ide, a kadamba alá jőve vegyétek vissza ezeket, ha nem, akkor mind az összes ruhát haza fogom vinni, ezért tegyetek úgy, ahogy mondtam s ne késlekedjetek!

Srínárada így szólt:

Akkor azok a vacogó gópík mindannyian kiléptek a vízből, a hidegtől megdermedve kucorodtak össze, szemérmüket kezükkel takarták. A Vradzsa-nők felöltötték Krisna-adta ruháikat, Krisná-tól bűvölten álltak, szemérmetes-szemlesütve. Minden feletti szerelem-lényegű céljukat tudva, lágy mosolyú Krisna őket alaposan megszemlélve, e szavakat mondta.

Sríbhagaván így szólt:

Márgasírsa havában ti Kátjájaní-nak Énértem áldoztatok, kétségtelen gyümölcsét megtermi. A holnap utáni napon a Krisná part lelket rabló erdejében, minden vággyal teljes Rásza nászát megtartom veletek. Így szólt s eltávozott Krisna Paripúrnatama Hari, a boldog, lágyan mosolygó összes gópí, mind hazament.

                                    Negyedik fejezet

 A gópíkként megtestesült Kausalá-k története

Srínárada így szólt:

Gópíkká lett Kósala-nők történetét halld Maithila! bűnt elhárító erényest, Krisna tettei nektárját. Ráma kegyéből Vradzsá-ban upanandáknál születtek, gyémánt díszekkel ékesen gópákkal házasodtak meg. Ragyogók, mint a telihold, zsenge ifjúsággal teltek, hattyúlépésű padminík, lótuszlevél a két szemük. Mindent meghaladón erős, gyengéd szeretői viszonyt ápoltak a szép Krisná-val, Nanda-fi Mahátmaná-val. Mádhava Vradzsa utcáin mindig tréfálkozott velük, csintalan mosollyal arcán sárga kendőiket húzogatta és elvette. Ha aludttejet árultak " Krisna, Krisna! " kiáltották, Krisná-ba szerelmesedve bolyongtak Kundzsa körében. Térben, légben, tűzben, vízben, földben, égi fényben és irányban, fákban és az emberekben, nekik csak Sríkrisna látszott. Szerelmi jelekkel díszes, Sríkrisna-rabolta lelkű nők a nyolc száttvika állapotot létrehozták. Szerelmükkel eljutottak paramahamszák szintjére, Vradzsa utcáin futkostak a Krisna-boldogok, király! Nem tudták mi él és mi nem, mintha eszük elment volna vagy őrültek-kísértetek, hol némák, hol kerepelnek, szégyenérzet nincsen bennük, semmi sem zavarja őket. A céljukat ekként elért, Őlényegűvé vált gópík, erővel magukhoz vonva arclótuszát csókolgatták.

Azok hevüléséről, hé király! mit is mondhatnék én neked, akik Púrna Para Brahman Vászudévá-ba szerettek, szívvel-lélekkel-érzékkel, elhagyva a világ szokásokkal kikövezett útját.

Akik Rásza terén karjaikat Krisna vállára helyezték, szerelemtől lelkük a világtól elvált s hatalmukban tartják Krisná-t, azok hevületéről beszélni ezer szájával sem képes Sésa.

Njája, vaisésika és a többi lényegét tudó kiválók számkhja jóga s tiszta karma jóga által, Ahová el tudnak érni, Az a Hely, hé Vidéharát! érhető el tiszta bhakti-állapottal.

Bhakti az, ki uralhatja Hari-t Ádidévá-t - örök bizonyíték erre itt a gópíkák esete -, Akinek a szerelmével érték el a Természetét, ők sohasem gyakorolták sem a számkhját, sem a jógát.

                                         Ötödik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ajódhjá városában lakó nők története

Srínárada így szólt:

Halljad az Ajódhjá-i nők gópísága történetét, nagyszerűt, négy létcélt adót, Sríkrisná-hoz eljuttatót. Szindhu földjén volt egy város, neve Csampaká, Maithila! Vimala volt a királya, dharma útján járó. Kincstára mint Kubérá-é, bátor mint az állatkirály, Visnu-bhakta, lelke csendes, a megtestesült Prahláda. A királynak mindösszesen volt hatezer felesége, gyönyörűek, szemük lótusz, de meddőek valahányan. " Milyen erény adhat nekem kiváló utódot? " ekként borongva magában az évek csak teletek. Egyszer betoppant a munik fejedelme, Jádzsnyavalkja, köszöntve és szabály szerint tisztelve a király megállt őelőtte. A gondokkal terhelt királyt látva Jádzsnyavalkja Muni, mindentudó, mindenlátó, nyugodt megkérdezte a nagy királyt.

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Király! miért vagy így összeesve, mi a bánat a szívedben? királyságod hét részében szerencse és jólét látszik.

Vimala így szólt:

Brahman! mi lehet az, amit nem tudsz? istenként látsz s tapasztalt vagy, mégis el fogom mondani, mert szavaidnak súlya van. Gyermektelenség átkának súlya nyom Muniszattama, hevüljek vagy adakozzak, mondd, mit tegyek az utódért?!

Srínárada így szólt:

Meghallgatva e szavakat Jádzsnyavalkja, összpontosított és a szemei nem mozdultak, hosszan befelé merülve, múltat s jelent elemezte.

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Ebben a születésben Rádzséndra nem lesz fiad, bizony nem lesz, ellenben Nripaszattama lányaid tízmilliónyi.

A király így szólt:

Hé Muníndra! fiú nélkül itt e Földön a korábbi adósságtól senki sem tud szabadulni, fiú nélküli családban örök balsors uralkodik, sem itt, sem a túlvilágon nem juthatnak semmi jóhoz.

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Nem kell bánkódnod Rádzséndra, bizony adjad leányaid, megfelelő hozománnyal az eljövendő Krisná-hoz! Ha így teszel, akkor dévák, risik s atyák kölcsönétől megszabadulsz Királytigris! s végső szabadulást elérsz.

Srínárada így szólt:

Akkor az örvendő király hallva Mahámuni szavát, bizonytalan volt még s kérdte Jádzsnyavalkja Mahámuni-t.

A király így szólt:

Mely családban s mely országban eljövendő Maga Hari, milyen forma s milyen szín lesz s hány év fog addig eltelni?

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Ennek a Dvápara kornak a hátralévő részében, királyságodtól számított száztizenöt évvel, az évben Jadu fajában, Jadu-város Mathurá-ban, Bhádra hó sötét felének Budha napján, a Dhátrí holdházban, Nap s Hold Harsana jógában, a Vrisa jegyében, Vava karanában, az Astamí napján, éjfél idejében, amikor a Hold kél s mindenütt vaksötét honol, Dévakí-tól Sauri házában megjelenik Maga Hari, mint a tűz az áldozati tűzgyújtóban, testén Srívatsza-jel, fellegsötét, erdővirág-füzértől szép, sárga ruhás, lótuszszemű, négykezűként jelenik meg, Neki adjad leányaid, még élni fogsz, semmi kétség.

                                       Hatodik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ajódhjá városában lakó nők története

Srínárada így szólt:

Így szólt s rögvest eltávozott Jádzsnyavalkja Mahámuni, Vimala, Csampaká ura végtelen örömmel telt el. Ajódhjá városban élő nők, kik Sríráma kegyéből az ő feleségeitől gyerekei lettek, azokat a szép lányokat Csampaká ura látva, hogy eladósorba kerültek, gondolkodott s emlékezve Jádzsnyvalkja szavaira küldöncöt hívott és mondta.

Vimala így szólt:

Hé küldönc! menj Mathurá-ba, megérkezvén Sauri házába, nézzed meg jó alaposan Vaszudéva szép gyermekét! Srívatsza-jegyes, fellegkék, virágfüzéres, négykarú, ha így néz ki Neki adom édes leányaim.

Srínárada így szólt:

Meghallva az utasítást a küldönc Mathurá-ba ment, kérdezte, mit tudnia kell Mathurá vezetőitől. Hallva szavát az értelmes Máthurák félve Kanszá-tól, a küldöncöt félrevonták s halkan súgták a fülébe.

A Máthurák így szóltak:

Vaszudévá-nak sok fia volt, de Kansza megölte mind, egy lány maradt, utolsónak jött világra, már ő is a mennyekbe ment. Bizony ez a Vaszudéva gyermektelen s megtört lelkű, sehol se beszéljél erről, egész város fél Kanszá-tól! Ha Mathurá városában bárki Sauri fiairól beszél-érdeklődik, azt keményen bünteti meg Kansza, a nyolcadik gyermek ellensége.

Srínárada így szólt:

Meghallgatva, amit az emberek mondtak, a küldönc Csampaká városába visszatért és elbeszélte a királynak a rendkívüli esetet.

A küldönc így szólt:

Mathurá-ban ez a Sauri gyermektelen és összetört, hallottam, Kansza megölte korábban lett összes fiát. Egy leányka maradt csak meg, Kansza kezéből égbe szállt, meghallva, amit akartam óvatosan kiosontam Mathurá-ból. Jövet a Kálindí parti csodás-szép Vrindávaná-ban hirtelen a folyondárok sűrűjében megláttam én egy gyermeket. Király! pont Ahhoz hasonló volt Ő, tehenek és gulyások közt, Srívatsza-jegyes, fellegkék, virágfüzéres, gyönyörű és kétkezű bojtárgyerek, különleges kinézetű, te meg négykezűnek mondtad Vaszudéva fiát, Hari-t. Mi a teendő, mondd király?! muni szava sosem valótlan, bárhová is akarsz, Prabhó küldjél oda engem!

Srínárada így szólt:

Az elálmélkodó király, ahogy ezeken töprengett, Szindhudésá-n győzni Bhísma Gadzsáhvajá-ból érkezett. Tisztelve Vimala király, ajándékokkal halmozta s gondjáról kérdezte Bhísmá-t, dharmát hordók kiválóját. 

Vimala így szólt:

Korábban már Jádzsnyavalkja mondta, hogy Mathurá-ban Sríhari Vaszudéva-Dévakí-tól kétségkívül megszületik. Vaszudévá-nál mostanig nem született meg Sríhari, risi-szó nem lehet hamis, most kihez adjam lányaim? Temagad nagy bhágavata, múlt s jövő ismerője vagy, már gyerekként uraltad az érzékeid, hős vagy s íjász, Vaszuk kiválója! Mondd meg nekem, mindent tudó! mi itt a teendő?

Srínárada így szólt:

Mahábhágavata Kavi, dharma lényegét ismerő, istenlátású Gángéja, Krisna hatását ismerve mondta.

Sríbhísma így szólt:

Király! titkolandó történetet hallottam Védavjászától, bűnt elhárító, szentségest, örömokozót, hallgassad! Isteneket megvédeni s daitjákat elpusztítani született Vaszudévá-nál Paripúrnatama Hari. Kanszá-tól félve Sauri, éjfélkor fogva Őt gyorsan Gókulá-ba menve fiát, ott az ágyra lehelyezte. Jasódá és Nanda lányát, Májá-t elvéve visszament, Gókulá-ban nőtt fel Krisna, titokban, senki sem tudta. Ez a góparuhát hordó Hari Vrindakáranjá-ban, titokban és rejtőzködve tizenegy évig fog lakni s majd megölve Kansza daitját fog megnyilvánulni. Sríráma kegyéből, amely Ajódhjá-város lakó nők, a te feleségeidtől mind szép leányaid lettek, azon lányokat add oda a titkolt Dévadévá-nak! semennyit se késlekedjél, az Idő a testnek ura! Így szólt mindentudó Bhísma s Hasztinápurá-ba indult, erre Vimala küldöncét elküldte Nandaszúnu-hoz.

                                       Hetedik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ajódhjá városában lakó nők története

Srínárada így szólt:

Így a küldönc Szindhu-földről megérkezett Mathurá-ba, eljutva Vrindávaná-ba, Krisná partján meglátta Krisná-t. Titokban köszöntve Krisná-t tenyereit összetéve, lassan körbekerülte a küldönc s elmondta Vimala szavát.

A küldönc így szólt:

Aki Maga Parambrahman, minden feletti Parésa, akit mások nem láthatnak, Paripúrnadéva, Aki még az erényektől is örök távol van, hódolat Annak, Akit csak az igazak tapasztalnak!

Gó, vipra, déva és sruti, szádhu és a dharma védelmére Jadu-fajban nem születőként is megszülettél Kanszá-t s a többit megölni, üdvözlet Neked! végtelen tulajdonságok tengere.

Hej! milyen nagy szerencse ez Vradzsa lakóinak, magasztos a nemzetsége apádnak, Nandavará-nak, magasztos Vradzsa és magasztos az erdő, ahol bizony megnyilvánult Maga Para Hari!

Aki Rádhiká nyakának szépséges ékköve, Aki a gópíkák létének gyökere, Az a szemem előtt született meg ide, mit mondhatnék még a nagy jószerencsémről?!

Vradzsá-ban rejtőzöl gópának álcázva s, miként a kasztúri hírneves illata, úgy terjed a Te folttalan erényed szerte mindenfelé, kifehérítve mind a három világot.

Ismered minden lény lelkiállapotát, minden testben átmanaként szemléled a tettek vég nélküli sokaságát, mégis nagy titokban el fogom mondani azt a saját dharmájához kapcsolódó titkot, amit a király rám bízott.

Szindhu földjének nagy hírű városa, Csampaká nevű, gazdag és szép, miként Aindrí, Indra-ként védi Vimala, lelke minden indulata a Te lábad lótuszába olvad.

Százával áldoz Teneked, adakozik, hevül-tapasztal, bráhmanákat szolgál, zarándokol, imát mormol, mindezt indokul használva, adj neki lehetőséget, hogy láthasson Téged!

Leányai, akik szeme kinyíló lótusz virága, régóta keresnek Téged, Púrná-t, Aki férjük lenne, Téged örökre elnyerni, törvényt tartva s fogadalmat téve, a Te lábszolgálatodtól megtisztult a testük.

Hé Vradzsadéva, fogadd el kezük, megadva nekik, hogy megláthassák a Te páratlan, magasztos formád, menjél azonnal Szindhu-országba s jelenléteddel tisztítsad azt meg, fontold meg jól, hogy ez a teendőd!

Srínárada így szólt:

A küldönc szavait hallva örvendett Bhagaván Hari és egy szempillantás alatt a küldönccel Csampaká-ba indult. Vimala védák hangjától zengő áldozat-szertartásába Krisna a küldönccel együtt hirtelen leszállt az égből. Testén Srívatsza-jel, fellegsötét, erdővirág-füzértől szép, sárga ruhás, lótuszszemű, szertartás-térre érkező Hari-t látva tüstént felállt az istenszerelemmel telt Vimala s lábához borult, kézzel köszöntve borzongott. Fénylő, ékkő díszes, arany lábú trónusra ültette, dicsőítve s szabály szerint imádva állt Őelőtte. Az ablakokból kitekintő szépségeket látva Krisna, tiszta, mennydörgésmély hangon megszólalt Mádhava.

Sríbhagaván így szólt:

Mahámaté, kérjél kegyet, ami a lelkedben lakik! ahogy Jádzsnyavalkja mondta, megpillanthattál most Engem.

Vimala így szólt:

Méhhé átváltozott lelkem a Te lábad lótuszában találja meg örök lakát, Dévadéva! nincs semmi más vágyam.

Srínárada így szólt:

Ekként szólt Vimala király és az egész kincsesházát, elefántot, lovat, kocsit felajánlotta s önmagát. Majd szabályok szerint összes lányát Hari-nak ajánlva, hódolt Krisná-nak Vimala, aki létének a bhakti az egyedüli értelme. Akkor a népek körében győzedelmi hangok keltek, az égben lakó istenek virágesőt záporoztak. Krisnaszárúpjá-t elérve Ananga fényével fénylő, száz Nap összes sugarával beragyogta a tér körét. Felszállva Vainatéjá-ra hódolt Garudadhvadzsá-nak, a népek szeme láttára Vimala feleségestől Vaikunthá-ba indult. Maga Bhagaván Sríkrisna muktit adva a királynak, fogva szépséges lányait Vradzsa-körébe érkezett. Csodás lakoktól tarkálló, érzéki Káma erdőben, ottmaradtak és labdáztak a szép, Krisná-nak kedvesek. Ahány kedves, annyi formát öltött fel Bhagaván Hari, Rászá-ban fénylő Vradzsarát, a Belé olvadt lelkeket megszínező Prabhu. Rászá-ban a királylányok boldogságnedvének hulló cseppjéből Vimalakunda lett, magasztos szenthely. Az, aki azt látja, issza, imádja s megfürdik benne, Méru méretű bűneit széjjelzúzza s eléri Gólóká-t. Aki az Ajódhjá-beli nők történetét hallgatja, az elér a Gólóká-ba, ahová a jógík is csak nehezen juthatnak.

                                   Nyolcadik fejezet

A gópíkként megtestesült Jadzsnyaszítá-k története és az Ékádasí jelentősége

Srínárada így szólt:

Jadzsnyaszíták-ból lett gópík történetét halld, Maithila! mely bűnöktől szabadító, erényes, vágyat teljesít és a jólét lakik benne. Van egy ország, Usínara, dél égtáján található, egyszer tíz évig a felhők nem öntözték azt esővel. Az ottani gazdag gópák a szárazságtól gyötörve, családdal s minden marhával Vradzsa-körébe mentek el. Kálindí parti, szépséges, elbűvölő és erényes Vrindávana erdejében Srínanda segítségével szállásukat elfoglalták. Az ő házukban születtek a Jadzsnyaszítá gópíkák, Ráma kegyéből mennyei díszük sugárzó ifjúság. Ahogy meglátták Sríkrisná-t bűvölet szállta meg őket, módot Krisna örömére kérdezni Rádhá-hoz mentek.

A gópík így szóltak:

Vrisabhánu fénylő lánya, hé Te lótuszszemű Rádhé! Krisna örömére tenni mondjál valami jó módszert! A hatalmadban van Krisna, istenek is csak nehezen juthatnak el Hozzá, Te vagy világ bűbájosa Rádhé! a sásztrákban foglalt tudás túlsó partján Te állsz.

Srírádhá így szólt:

Krisna örömére tenni kövessétek az Ékádasí szabályát, így fog hatalmatokba kerülni Maga Hari, ebben semmi kétség!

A gópík így szóltak:

Hé Rádhiké! mondjad el az év körében az Ékádasí neveit s azt, hogy ezt a fogadalmat hónapról hónapra milyen módon kell majd megtartani?

Srírádhá így szólt:

Márgasírsa hónapjának a sötét felében Visnu testéből jött létre Mura daitját pusztítani csodás Ékádasí tithi. Fogadalmak kiválója különvált hónapok szerint, hogy a hasznotokra váljon, elmondom huszonhat nevét. Utpatti s azután Móksá és azt követi Szaphalá, Putradá, Sattilá, Dzsajá és azt követve Vidzsajá, Ámalakí majd azután következik Pápamócsaní, Kámadá és aztán Varúthiní neve ismert, majd a következő három, Móhiní, Apará és Nirdzsalá, majd Jóginí, Dévasajaní és Káminí következik, Pavitrá, Adzsá és Padmá majd utánuk jön Indirá, Pásánkusá s bizony Ramá és ezután Prabódhiní s a két Szarvaszampatpradá, szökőhónapok szülöttje. Aki hangosan olvassa Ékádasí huszonhat nevét, az összes Ékádasí-nak gyümölcsét el fogja érni. Hé Vradzsa-nők! hallgassátok az Ékádasí szabályát! Az érzékeit uraló Dasamí-kor egyszer egyen és a földön háljon, vizet egyszer igyon, mosott ruhás, végtelenül tiszta, Ékádasí-kor felkelve Bráhma Muhúrtá-ban Hari-t üdvözölje. Kútvíz-fürdés a legrosszabb, közepes a tóban fürdés, nagyszerű a medencében, de mindenek feletti a folyó. Így megfürdve a kiváló, dühöt s mohóságot maga mögött hagyó ember, ne váltson szót alantassal és képmutatóval aznap, hazugságot beszélőkkel s bráhmanákat becsmérlőkkel, egyéb erkölcstelenekkel, tiltott nőket élvezőkkel, más vagyonát elorzókkal, más nőjét elszeretőkkel, gonoszokkal s határokat áthágókkal ne beszélgessen az, aki az Ékádasí szabályát be akarja tartani. Késavá-t imádva s áldozva, áldozati ételeket felajánlva, otthon gyújtson mécseseket, bhaktival teljes lélekkel. Történeteket hallgatva adjon a vipráknak igaz ajándékot, egész éjszaka virrasszon s Krisna-verseket daloljon. Bronz edény, hús, lencsefélék, köles és csicseriborsó, zöldség, méz s mások étele, újra evés és nemiség, aki Visnu-fogadalmat tart az Dasamí-kor ezt a tízet hagyja. Kocka- s más szerencsejáték, alvás, támbúla, fogmosás, becsmérlés, árulás, lopás, erőszak, érzéki gyönyör, dühödtség és hazug beszéd Ékádasí napján tilos. Bronz edény, húsok és szeszek, méz, olaj, szószátyár beszéd, lisztes étel, sasti rizs és lencsefélék Dvádasí-kor elhagyandók, ezen szabályokat tartva kell a csodás Ékádasí fogadalmat megtartani.

A gópík így szóltak:

Ékádasí idejével kapcsolatban, amit még kell, mondd el Rádhé! jelentősége lényegét s hogy milyen gyümölcsöt terem! 

Srírádhá így szólt:

Ha a Dasamí ideje, csak ötvenöt ghatikányi, akkor Ékádasí-t hagyva Dvádasí-kor kell böjtölni. Dasamí csak egy palára hatol az Ékádasí tithibe, elhagyandó, mint a Gangá-vizes korsó, melybe egy csepp szesz becseppent. Amikor az Ékádasí benyúlik a Dvádasí-ba, akkor, csak a másik napon s nem az elsőben tart a böjt. Hé Vradzsa-nők! Ennek az Ékádasí-nak elmondom a gyümölcseit, amely meghallgatásától Vádzsapéja eredménye érhető el. Aki nyolcvannyolcezer dvidzsának ajánl áldozati ételt, annak gyümölcsét éri el az, ki Ékádasí-n böjtöl. Aki tengeres-erdőstől mind az egész Földet adja, ezerszeres erényt ér el, az Ékádasí-t megtartva. Akik a bűn mocsarától sáros világba merültek, azok szabadulására az Ékádasí nagyszerű. Az Ékádasí idején, aki egész éjjel virraszt, még hogyha százszor is bűnös nem látja meg szörnyű Jamá-t. Aki az Ékádasí-kor tulaszí levéllel, bhaktival imádja Hari-t, nem tapadnak ahhoz bűnök, mint víz a lótuszlevélhez. Asvamédhá-k ezerei és Rádzsaszújá-k százai, Ékádasí fogadalom tizenhatodát sem érik. Anya ágán tíz nemzedék, apa ágán tíz nemzedék, a feleség ágán is tíz nemzedéket emel fel az ember. Hold-hó világos vagy sötét felének gyümölcse nem más, tehén fehér vagy fekete, tejet ad bizony mindkettő. Méru s Mandara méretű száznyi születések bűne, hé Gópík! egy Ékádasí elhamvasztja, mint tűz gyapothalmot. Ékádasí-kor szabállyal vagy szabály nélküli adás, bármily kis jócselekedet Méru méretűvé válik. Aki Ékádasí napján Visnuhari-regét hallgat, ami a hét szigetes Föld adásának gyümölcse, azt kapja. Aki Sankhóddhára tírthában fürödve látja Déva Gadádhará-t, az Ékádasí böjtjének tizenhatodát sem kapja. Prabhászá-n és Kuruksétrá-n, Kédárá-n, Badrikásramá-n, Kásí-ban, Súkaraksétrá-n, Hold és Nap-fogyatkozáskor, Szamkrántík-kor négyszázezer adományt, aki ad, az Ékádasí böjtjének tizenhatodát sem kapja. Hé gópík! ahogyan Sésa kígyóknak és madaraknak Garuda, ahogyan az isteneknek Visnu, varnáknak meg a bráhmana, ahogy asvattha a fáknak, leveleknek a tulaszí, fogadalmak kiválója úgy az Ékádasí tithi. Aki tízezer éven keresztül hevülve tapasztal, amit elér, azt éri el az Ékádasí-n böjtölő. Ekként, Vradzsa-nők! elmondtam, az Ékádasí gyümölcsét, gyorsan, csináljatok böjtöt, akartok még mást hallani?!

                                 Kilencedik fejezet

                            Az Ékádasí jelentősége

A gópík így szóltak:

Vrisabhánuszuté Szubhru! a sásztrákban foglalt tudás túlsó partján állsz Te, szavaiddal Vácsaszpati Muni szavát utánozod. Korábban már kik tartottak Ékádasí-fogadalmat, részletesen fejtsd ki nekünk, Temagad vagy a tudás kincstára?!

Srírádhá így szólt:

Hé gópík! először az Ékádasí csodás fogadalmát az istenek tartották meg, elveszett királyságukat visszanyerni s a daitjákat pusztítani. Szintén korábban Vaisanta király tartott Ékádasí-böjtöt, Jamalóká-ba távozott apját felszabadítani. Egyszer egy Lumpaka nevű bűnös, kasztjából kiközösített, csak úgy Ékádasí-t tartott s ezzel királyságot szerzett. Bhadrávatí-ban Kétumán, akinek nem volt utódja, bölcsek tanácsára tartott Ékádasí-t és fiat nyert. Egy bráhmanínak az isten-feleségek megadták az Ékádasí kegyét, azzal mennyei jólétet és emberi dhana-dhánját szerzett. Puspadantí és Máljaván Sakra által megátkozva pisácsákká lettek, mindketten megtartották az Ékádasí-böjtöt s visszanyerék az elvesztett gandharvaságukat. Korábban Srírámacsandra tartott Ékádasí-böjtöt, tenger felett hidat verni s Rávaná-t elpusztítani. A Laja végén születő istenek a Dhátrí-fánál Ékádasí-t tartottak meg, mindeneknek jólétére. Apja utasítására Médháví is Ékádasí-böjtöt tartott, tisztán ragyogva szabadult az apszarasz érintésének bűnétől. Feleségével Lalita átok folytán ráksasza lett, az Ékádasí-t megtartva újra gandharvákká lettek. Ékádasí-böjtöt tartva Mándhátá a mennybe jutott, Szagara meg Kakutsztha és Mahámati Mucsukunda, Dhundhumára és még sokan, uralkodók és királyok, sőt még Bhagaván Bhava is megszabadult a Brahmakapála-bűntől. Vaisja-gyerek Dhristabuddhi, kasztjából kiközösített, igen romlott, az Ékádasí-t megtartva, egyenest Vaikunthá-ba ment. Rukmángada, a király is Ékádasí-böjtöt tartott, egész Földön uralkodott, majd a városával együtt Vaikunthá-ba jutott. És Ambarísa király is Ékádasí-böjtöt tartott, meg sem érinthette őt a bráhmanák végzetes átka. Hémamálí nevű jaksát egykor Dhanada átkozta s bőrbeteg lett, az Ékádasí-t betartva ragyogó lett, mint Hold fénye. Mahídzsit király is tartott Ékádasí-fogadalmat, erényes fiat nyert azzal, majd a Vaikunthá-ba jutott. Hariscsandra nagykirály is tartott Ékádasí-böjtöt, általa lett Föld királya s városával együtt eljutott a Vaikunthá-ba. 

Egy korábbi Krita-korban volt egy Srísóbhana nevű, Mucsukunda király veje, aki Bháratá-ban az Ékádasí idején böjtölve az istenekkel Mandara hegyére ért el.

Most is Kubéra-ként uralkodik azon, nejével, Csandrabhágá-val. Hé gópík! Ékádasí - értsétek meg! - Szarvatithísvarí Pará, a magasztos, minden tithi istennője, hozzá semmi sem fogható.

Srínárada így szólt:

Rádhá szájából így hallva a Jadzsnyaszítá gópikák, szabály szerint Ékádasít böjtöltek Krisná-ra vágyva. Az Ékádasí böjtjétől elégedett lett Sríhari s Márgasírsa teliholdján Rászá-t játszott velük Hari.

                                        Tizedik fejezet

   A gópíkként megtestesült Pulinda-nők története

Srínárada így szólt:

Most pedig elmondom neked a Pulindá-nők esetét, bűnt elpusztító erényest, a bhaktit növelő csodást. Néhány szilaj pulinda élt Vindhja-hegység erdeiben, király-vagyont fosztogatták, szegényekét nem bántották. Vindhja-föld erős királya egyszer megdühödött rájuk, két aksauhiní sereggel  pulindákat körbevette. Harcoltak azok is karddal, lándzsa, szigony s szekercével, szablya, dárda s tűzfegyverrel, nyílzáporral néhány napig. Akkor levelet küldtek el Jadu-királynak, Kanszának, útnak indította Kansza Pralambá-t, az erős daitját. Két jódzsana magas testű, ragyog, végidő-fellegként, koronás és fülönfüggős, kígyófüzérrel díszített. Lábán lánc, kezében pöröly, olyan, mint a Véget Hozó, nyelve lifeg, szörnyűséges, hegyeket-fákat ledöntő. A földet erőst rengetve, Pralambá-t, a harc őrültjét látva a támadott király seregével a harcteret elhagyva gyorsan menekült, mint tigrist látó elefánt, Pralamba foglyul ejtette őket s vitte  Mathurá-ba. Ekkor a pulindák Kansza szolgálatába szegődtek és a családjukkal együtt Kámagiri-n vertek tanyát. Házaikban születtek meg Ráma végtelen kegyéből pulindí lányok isteni szépek s, mint Srí imádottak. Őt látva szerelem-beteg lányok szerelmi mámorban, Sríkrisna lábporát hordva, éjjel-nappal Rá gondoltak. Ők is elérték Rászá-ban Sríkrisna Paramésvará-t, Maga Paripúrnatama Prabhu-t, Gólóka uralkodóját. Krisna láblótusz-porát még istenek is csak nehezen, hej pulindík szerencséje,! elérték ily különösen.

Aki sem Brahmá mindenét, sem Mahéndra helyét, sem az egész Földkerekség, sem az Alvilág hatalmát, sem az összes jógasziddhit, sem újraszületést, csak Parama lába porát akarja, az bhakta.

Nem birtoklók, tett-célokhoz nem kötődők és Hari-nak kedves magasrendű munik, bhakták, Hari lábporában fürdők, Amiben elégedettek, az a feltétlen boldogság, amit mások mondanak, az nem az, az a feltételes.

 Tizenegyedik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ramávaikuntha, Svétadvípa, Úrdhvavaikuntha és Srílókácsala Sríszakhí-jainak története

Srínárada így szólt:

Most bizony más egyéb gópík történetét halld Maithila! bűnt elpusztító erényest, Hari bhaktiját növelőt. Nítivit, Márgada, Sukla, Patanga, Divjaváhana és még Gópésta Vradzsá-ban született hat Vrisabhánu. Laksmípati kegye folytán házaikban születtek meg Ramávaikunthá-ban lakó, tengerből született szakhík, Úrdhvavaikunthá-ban lakó, és az Adzsitá-ban élő, Srílókácsalá-ban lakó, szintén tengerből lett szakhík. Örökké Srímadgóvinda láblótuszára gondoltak, Sríkrisná-t boldoggá tenni Mágha-fogadalmat tettek. Fehér Mágha ötödikén, tavaszelőn Maga Hari, szerelmüket megvizsgálni Krisna elindult hozzájuk. Csodás tigrisbőrbe bújva, hajcsimbók-koronás fejjel, hamuval szórva, fuvolát fújva bűvölt mindeneket. Utcáikba érkezését látva mindenfelől gópík, szerelemtől zavarodva megnézni Őt jöttek. Meglátva a végtelen szép jógít a gópaleányok, szerelmi öröm mámorban egymás között így beszéltek.

A gópík így szóltak:

Ki ez a gyermek, Nandaszutá-hoz hasonlatos, vagy melyik gazdag királynak az utódja, tán női szitok sebezte a lelkét s lemondott, elhagyva azt, ami kötelesség?

Végtelen szépsége, ifjonti a teste, ahogyan Manódzsa lelkeket raboló, hej! hogyan is élhet anyja és az apja,  felesége és nővére így, Őnála nélkül?

Srínárada így szólt:

Így ők összegyülekeztek, a Vradzsa-nők mindenfelől s szerelem csodálatában kérdezték a pompás jógít.

A gópík így szóltak:

Jógí! ki vagy s mi a neved, hol a szállásod, hé Muné! mi a dolgod s mi a sziddhid, mondjad, szólók kiválója!

A sziddha így szólt:

Jógésvara vagyok s örök lakom Mánaszaróvara, a nevem Szvajamprakása, nem eszem, önerőm vagyok. A paramahamszák kincse után járok, hé Vradzsa-nők! múltat, jövendőt és jelent látok isteni látással. Uccsátanát és máranát, móhanát és a sztambhanát bírom mantrák tudásával és a vasíkaranát is. 

A gópík így szóltak:

Hé Jógí! ha Te ismered a hármas Idő dolgait, mondd mi  van a mi lelkünkben, mivel bölcs vagy, ezért látod!

A sziddha így szólt:

Ezt a dolgot fületekbe lehető csak elmondani, ha engedélyt adtok nekem, elmondom mindenki előtt.

A gópík így szóltak:

Valóban Jógésvara vagy,, ismered a hármas Időt, a vasíkarana mantrát egyetlen egyszer elmondva, ha Az, Akire gondolunk megjelenik itten, Muné, akkor elhisszük, hogy Te vagy mantratudók kiválója.

A sziddha így szólt:

Nehéz elérni s megtenni, amit, hé nők! ti kértetek, mégis meg fogom csinálni , igaz szó nem ingadozik. Hunyjátok be szemeteket és, hé nők! ne aggódjatok, úgy lesz, ahogy akarjátok, ebben nincsen semmi kétség!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " s behunyták szemük a gópík s Bhagaván Hari elhagyva a jógí formát Srínandanandaná-vá vált. Szemük kinyílt és meglátták a boldog Nandanandaná-t, rádöbbentek mire képes s elbűvölve örvendeztek. Mágha hó Nagy Rászá-jában, szent Vrindávana erdőben velük együtt élvezte a létet Bhagaván Sríhari, ahogy istennőkkel Indra.

                           Tizenkettedik fejezet

A gópíkként megtestesült divja, adivja, trigunavritti és bhúmi gópík története a Hóliká ünnepén

Srínárada így szólt:

Elmondtam ezt, a gópikák tiszta történetét neked, most hallgasd meg, hogy mi esett egyéb gópíkkal, Maithila! Vítihótr, Agnibhuk, Számba, Sríkara, Gópati, Sruta, Vradzsésa, Pávana, Sánta Vradzsa-upanandák lettek. Vagyonosak, szépségesek, fiasak és sokat tudók, erkölcs s más erénnyel teltek, mindannyian adakozók. Házukban lányok születtek Déva utasítására, némely divjá, más adivjá, mást a három guna mozgat. Földön gópíkként születtek, erényes tetteik által, ők Rádhiká kísérői lettek a szakhík, hé király! Egyszer az öntelt Rádhá-hoz mind, azok a Vradzsa-gópík, Hóliká nagy ünnepére érkező Krisná-t meglátva szóltak.

A gópík így szóltak:

Rambhóru Csandravadané Madhumáninísé Rádhé Lalané halld meg a mi kedveskedő szavunkat! Sríhóliká szertartását ünnepelni eljön a Te városi erdődbe Ez a Vradzsa-ékszer.

Szépség- s ifjúság-mámortól kitáguló szemű, kék hajfürtök keretezik vállát és orcáját, sárga, sűrűn szőtt szegélyű mellényes, vöröslő, harangozó lábaival egészen közel jár.

Kelő napszín koronája, fénylik karperece, nyakában lánc, villámfényű makara-fülbevalója, sárga leplétől sugárzik a fény teljes köre, mint, ahogy a Föld-körében szivárványtól égi felhők.

Ábira és sáfrányfestékkel befestett testű, új locsolót a kezében tartva, nem messze feszülten figyel Szakhi Rádhé! merre szaladsz, Veled a Rásza-körében Rasza-játékba merülő.

Hólí ürügyén mozdulj ki s hagyd el a féltékenységet, add meg most, amit érdemel, dicsőséget Hóliká-nak, gyerünk, gyorsan, a házadat vízzel tisztítsad és fessed, szantálfa-sarat és egyéb illatos szert gyűjtsél össze!

Állj már fel és indulj gyorsan a Te társnőid körében, Mahámaté! ahol Ő van, bizony ott vagy Te is, még egy ilyen idő, mint ez, bizony nem igen adódik, " hogyha folyik a víz akkor kell a kezet mosni ", tartják!

Srínárada így szólt:

Így a büszke Rádhá elhagyta a büszkeségét s aztán felállt, társnői társaságában Hólí-t ünnepelni kezdte. Szantál-aguru-kasztúrí-kurkuma-sáfrány festékkel teli bőrzsákot megfogva elindultak a Vradzsa-nők. Vörös kezű, sárga ruhás, csengő láb- s csípőláncosok, vaskos gúnykáromkodással kevert Hólí-éneket daloltak. Ábíra hajnalpír porát marokkal szórták szerteszét, pirosra festettek ruhát s földet, amíg a szem ellát. Tízmilliónyi marokból szállt és repült az ábíra illatos vöröslő pora tízmilliónyi marokból. Körbevéve megragadták kezükkel Krisná-t a gópík, ahogy felhőt a villámok Srávana naplementéjén. Arcát össze-vissza kenték ábíra-vörös kezükkel, sáfrányfestékes zsákokból szabály szerint locsolgatták. Akkor bizony Sríbhagaván, ahány volt a Vradzsa-asszony, annyi alakot öltött fel és úgy élvezte a létet. Hóliká nagy ünnepségén ragyogott Rádhá-val együtt, miként esős évszak estjén sötét felleg villámfényben. 

A gópík kezével festett szemű Krisna saját vadonatúj sálját adva, hagyva őket hazaindult Parésa, míg az istenek az égből virágesőt szórtak.

                            Tizenharmadik fejezet

 A gópíkként megtestesült isteni nők története

Srínárada így szólt:

Most halljad az istennőkből lett gópíkák történetét, ember-lét négy célját adót, bhaktit növelő, kiválót! Málava földjén élt egykor Divaszpati Nanda gópa, ezer feleséggel együtt, gazdag, törvénytudó, nemes. Egyszer, zarándoklás során megérkezett Mathurá-ba, Vradzsádhísa Nanda nevét hallva Gókulá-ba indult. Találkozva Nandarát-tal s látva a szép Vrindávaná-t, Nanda engedélyével ott lakot emelt Mahámaná. Két jódzsana területen tehészállást épített fel, kaszt-társaival örvendett Vradzsá-ban ő, Divaszpati. Mind, az összes isteni nők Risi Dévala kegyéből lányaiként születtek meg, ragyogók, mint a láng nyelve. Látva a szépséges Krisná-t szerelmesedtek a lányok s, hogy elérjék Dámódará-t, Mágha-fogadalmat tettek. Fél napkeltén, Jamuná-ban minden nap fürdve a lányok, Krisna játékát dalolták, istenszerelem-boldogan. Elégedett lett Sríkrisna s " kérjetek kegyet ", ezt mondta, azok szóltak, Őt köszöntve, kezeiket összetéve.

A gópík így szóltak:

Jógésvarák is nehezen érhetnek el Téged, Ki minden felett uralkodsz és az oknak is Oka vagy, legyél a szemünk előtt örökkön, a Lelketbűvölő lelkét bűvölő testű fuvolás!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " szólott Hari Ádidéva, Aki az ő szemüket felnyitotta, Az lépjen a szemed útján a szívedbe, úgy, mint, akit hívnak, azonnal lépjen  lelkedbe!

Maga Paripúrnatama s bizony nem más, mint Sríkrisna, jött egy dolgot cselekedni s tízmilliót cselekedett.

Körbetekert sárga leplű, pávatoll-koronás fejét a vállára hajtó, kezében botos-fuvolás, ringó fülönfüggős, ékesbeszédű, táncruhás Hari-t áldom és imádom.

Bhakti az, mi megkötözi Hari-t Ádidévá-t, örök bizonyíték erre a gópík serege, akik sem a számkhját sem a jógát sosem cselekedték, bizony istenszerelemmel elérték a Természetét.

                         Tizennegyedik fejezet

A gópíkként megtestesült Dzsálandharí-k története

Srínárada így szólt:

Halld a Dzsálandharí gópík születése történetét s tetteiket, amelyek az ember bűneit pusztítják! Király! Szaptanadí partján Rangapattana város van, minden gazdagsággal teljes, átmérője két jódzsana. Ott Rangódzsi, egy gópála, erős, vezeti a várost, fiak s unokák körében, vagyon-gabonában gazdag. Hasztinápura urának, Dritarástra nagykirálynak száz arbuda aranyakat éves adóba fizetett. Egyszer, ahogy az év elmúlt éves adót a királynak nem adott a csordagazda megbolondulva vagyontól. Amikor még találkozni sem volt hajlandó Rangódzsi, Dhritarástra érte küldött tízezer kiváló harcost. A gópát kötéllel kötve Gadzsáhvajá-ba hurcolták, néhány esztendőt Rangódzsi ott a tömlöcben eltöltött. Az a kapzsi bezárva és megveretve sem ijedt meg, nem adott semmilyen adót Dhritarástra nagykirálynak. Az erős falú börtönből valahogyan csak megszökött s éjjel Rangapurá-ba ért Rangódzsi, a csordagazda. Azt újra tömlöcbe vetni Dhritarástra most elküldött három aksauhiní hadat, fegyveresek-hátasokkal. Azzal felvette a harcot hegyes, csillanó nyilakkal a páncéllal védett gópa, folyton íj húrját pengetve. Az ellenség vértjét-íját törte s övéit megölte, Rangódzsi még néhány napig harcolt várába vonulva. Elárvulva, oltalomért a Jadu-király Kanszá-hoz elküldötte a követét, Rangódzsi félelem sújtva. A követ Mathurá-ba ért és a gyűlésterembe ment, kezét összetéve és a fejét hajtva, hódolva Augraszéni-nak, megindult hangon így beszélt.

A követ így szólt:

Király! Rangapattana városban él Rangódzsi nevű gópa, törvényt ismerő, kiváló, városának vezetője, városát ellenségei bekerítették és lelkét gond emészti, árván maradt, oltalmadért esedezik.

Az egész Föld-kerekségen te vagy a gyengéket védő, Bhauma s mások éneklik erényed, harcban legyőztél szurákat, aszurákat s a Föld nagy indulatú urait, mintha te volnál Szurarát.

Csakóra a Holdra, lótusz meg a Napra, ahogyan az őszi esőcseppre a csátaka madár, éhező ételre, szomjazó a vízre gondol, ellenség-félelemtől az úgy gondol csak terád.

Srínárada így szólt:

Annak szavát meghallgatva Kansza, gyengéket megvédő, tízmillió daitjájával meggondolta odamenni. Tehénhugyos szindúra és kasztúríval festett pofás, Vindhja-hegy nagyságú, sötét, mámor nedvétől csatakos, mennydörgő láblánc-köteges Kuvalajapída nevű elefántra szállt az őrült. Csánúra, Mustika, Kési, Vjómászura s Vrisászura védte Kansza rögtön indult Rangapattana városba. Jadu-k s Kuru-k seregei között rettenetes csata, nyílvesszőkkel és kardokkal, szigonyokkal kezdődött el. Nyílvesszőktől vaksötét lett, Kansza fogva nagy pörölyét, behatolt a Kuru hadba, ahogy a tűz az erdőbe. Mennyi páncélos-vértes hőst villámerős pörölyével föld hátára ledorongolt, miként Indra-villám hegyet! Lábával kocsikat zúzott, bokájával lovakat tört, elefántot elefánttal vert s lábánál fogva emelt. Másokat váll s mellkasuknál fogva hordszékes-díszestől, nagy erővel megpörgetve feldobta az égbe. Lengő harangokkal díszes ormányukat megragadva a harcban előre dobta a nagy erős Vjómászura. Lovaskocsikat elkapva s szarvaival megpörgetve szétszórta minden irányba Vrisászura, gonosz daitja. Hátsó lábával erősen hőst és lovat össze-vissza rugdosott Késí, az erős daitjavezér, hé Rádzséndra! Ezt a félelmetes harcot látva a Kuru hadsereg megmaradt hősei félve szaladtak a tíz irányba. Rangódzsi-t a családjával fogva Kansza daitjakirály, Mathurába indult a hős, dobok győztesen dobogtak. Hallva az övéik vesztét Kauravá-k dühtől ájultak, látva, daitják ideje ez, mindannyian elnémultak. Vradzsa határán gyönyörű Barhisada nevű várost Kansza a daitják vezére, erős, Rangódzsi-nak adta. Letelepedett ott bizony Rangódzsi, gópák vezére, nejeitől lettek Hari kegyéből a Dzsálandharí-k. Gulyásokal házasodtak szépség- s ifjúság-díszesek, szeretői úton járva szerelmesedtek Krisná-ba. Csaitra hó Mahárászá-ban Maga Hari velük együtt szép és szent Vrindávaná-ban élvezte a létet Krisna.

                               Tizenötödik fejezet

Szaubhari és Mándhátá párbeszédében a gópíkként megtestesült Barhismatí-nők, az apszaraszok, a Szutalá-ban élő nők és a Nágéndra-lányok története

Srínárada így szólt:

Sónapura város ura nagyon gazdag Nanda gópa, annak, hé Mithilárádzsa! volt ötezer felesége. Tenger-lányok Matszja-kegyből gópalányokként születtek, Földet fejve, akik lettek, azok is gópikká váltak. Barhismatípura női születéseket ismerve lettek gópík, apszaraszok Nárájana kegyelméből. Míg a Szutalá-ban élő nők Vámana kegyelméből és Nágéndra leányai Sésa kegyelméből lettek. Durvászá azoknak adta a csodás Krisnápanycsángá-t, azzal imádva Jamuná-t Srípati-val nászt értek el. Egyszer Sríhari azokkal gyönyörű Vrindáranjá-ban, a Jamuná közelében, ahol a fákon kakukkok dalolnak gémekkel együtt s méhek hangjától zsong erdő, Madhu hóban lágy szellő fúj s tavasz virágai nyílnak, vágyat teljesítő, csodás kadamba fák rejtekében hinta-ünnepséget kezdett Hari Madanamóhana, hol Kálindí hullámai csobbannak-loccsannak, a szerelemittas gópík hinta-játékot játszottak. A tízmillió Hold fényű Rádhá-val, Kirtíszutá-val ragyogott Sríkrisna miként Ratí-jával Ratísvara. Azoknak, kik így érték el Sríkrisná-t, Nandanandaná-t, Magát Paripúrnatamá-t, de nagy lehet hevületük! Nágéndra összes leánya a csodás Csaitra havában megszerezték Balabhadrá-t, Sríhari-t a Krisná partján. Ezt a gópí-történetet elmondtam én most teneked, bűnt elpusztító, erényest, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

A Sríjamunápanycsánga, mit Durvászá adott oda s általa nyerték Góvindá-t, mi az? mondd el Muné, Prabhó!

Srínárada így szólt:

Itt egy régebben megtörtént esetet szoktak idézni, amely meghallgatásától a bűnök végleg elmúlnak. Ajódhjá uralkodója Mándhátá kiváló király vadászat közben eljutott Szaubhari ásramájába, Krisná partján a gyönyörű Vrindávaná-ban lévőbe, a tisztelettudó király köszöntve vejét ekképp szólt.

Mándhátá így szólt:

Bhagavan! temagad mindentudó vagy, múltat és jövendőt ismersz, nemtudástól vak világnak másik fénylő Napja vagy te. Amitől itt, e világon mindennel teljes királyság, majd ott, túl Krisnaszárúpja lesz, azt mondjad te el nekem!

Szaubhari így szólt:

Elmondom most neked király a Sríjamunápanycsángá-t, ami minden képességet megad s örök Krisnaszárúpjá-t hoz. Attól, ahonnan a Nap kél, addig, ahol majd lenyugszik, teljes királyságot ad itt és Krisná-t is lenyűgözi. Szúrjavanséndra! a tudók panycsánga-ötöst ismernek: kavacsa, sztava, patala, námaszahaszra, paddhati.

n                             Tizenhatodik fejezet

Szaubhari és Mándhátá párbeszédében a Sríjamunákavacsa

Mándhátá így szólt:

Krisna-feleség Jamuná minden szennytől mentes vértjét adjad nekem Mahábhága! örökre elmémbe vésem.

Szaubhari így szólt:

Sríjamuná kavacsája az embert mindentől védi, önmaga a négy célt adó, hallgasd király, Mahámaté! Lótuszvirág-sziromszemű, négykezű, sötét Krisná-ra, kocsin ülő szépségesre gondolj s idézd a kavacsát. Tisztán, kelet felé, némán, szandhjá végén, kusán ülve, kusa fűvel kösse haját és úgy idézze a vipra, szvasztikászanában ülve.

Jamuná mé sirah pátu krisná nétradvajam szadá, sjámá bhrúbhangadésam csa nászikám nákavásziní!

Jamuná védje fejemet Krisná szememet örökkön, Sjámá szemöldök-tájamat s orromat Nákavásziní!

Kapólau pátu mé száksát paramánandarúpiní, krisnavámámszaszambhútá pátu karnadvajam mama!

Paramánandarúpiní Önmaga védje arcomat, Krisnavámámszaszambhútá védje az én füleimet!

Adharau pátu kálindí csibukam szúrjakanjaká, jamaszvaszá kandharám csa hridajam mé mahánadí!

Ajkamat védje Kálindí államat Szúrjakanjaká, Jamaszvaszá vállaimat és szívemet Mahánadí!

Krisnaprijá pátu pristhim tatiní mé bhudzsadvajam, srónítatam csa szusróní katim mé csárudarsaná!

Krisnaprijá védje hátam Tatiní a két karomat, derekam Csárudarsaná és a csípőmet Szusróní!

Úrudvajam tu rambhórurdzsánuní tvandhribhédiní, gulphau rászésvarí pátu pádau pápapraháriní!

Két combomat meg Rambhóru térdemet Andhribhédiní, bokám Rászésvarí védje lábam Pápapraháriní!

Antarbahiradhascsórdhvam disászu vidisászu ca samantát pátu dzsagatah paripúrnatamaprijá!

Belül-kívül-alul-fölül irány- s köztes irányokban és kerek világon védjen Paripúrnatamaprijá!

Bizony ezt a Sríjamuná magasztos, csodás kavacsát, bhaktival tízszer szavalva a szegény is vagyonos lesz. Aki brahmacsarját tart és mértékletesen étkezik, három hónapig szavalja, az az eszes kétség kívül minden királyság ura lesz. Aki bhaktival eltelve három hónapon keresztül napról-napra százszor s tízszer elszavalja megtisztulva, az ugyan mit nem érhet el?! Aki korán kelve mondja, az az összes zarándoklat gyümölcsét fogja elérni, majd jógíknak is nehezen elérhető magasságos Gólóka-otthonba jut el.

                 Tizenhetedik fejezet

Szaubhari és Mándhátá párbeszédében a Sríjamunásztava     

Mándhátá így szólt:

Jamuná magasztos, égi, jólétet adó himnuszát, kérlek, mondd el nekem tüstént Szaubharé Munisárdúla!

Szaubhari így szólt:

Mártandakanjakásztavá-t hallgasd meg, hé Mahámaté! a Földön teljes jólétet ad és négy célt beteljesít.

Krisnavámámszabhútájai krisnájai szatatam namah, namah sríkrisnarúpinjai krisné tubhjam namónamah.

Krisnavámámszabhútá-nak Krisná-nak örök hódolat, Sríkrisnarúpiní Krisné, hódolat, hódolat Neked!

Jah pápapankámbukalankakutszitah kámí kudhí szatszu kalim karóti hi, vrindávanam dháma dadáti tasmai nadanmilindádikalindanandiní.

Aki bűnök sárvizétől megpecsételt alávaló, érzékekben elmerülő gonosz, igazakkal viszályt keltő, annak is a Vrindávana otthont adja a méhektől, madaraktól s egyebektől zúgó Kalindanandiní.

Krisná száksátkrisnarúpá tvaméva végávarté vartaszé matszjarúpí, úrmávúrmau kúrmarúpí szadá té bindau bindau bháti góvindadéva.

Krisná Magad Krisnaforma vagy s bizony  a végözönben Matszjarúpí-ként létezel, minden egyes hullámodban Kúrmarúpí s a Te cseppjeidben örök Góvindadéva tündöklik.

Vandé lílávatím tvám szaghanaghananibhám krisnavámámszabhútám, végam vai vairadzsákhjam szakaldzsalacsajam khandajantím balátszvát, cshitvá brahmándamárátszuranagaranagángandasailádidurgán, bhittvá bhúmadhjakhandé tatanidhritavatímúrmimálám prajántím.

Lílávatí Téged zenglek, tornyosuló sötét felleg szín Krisnavámámszabhútá-t, a Viradzsá-ból eredő minden vizek összessége erejét saját erőddel szétzúzót, áttörve teljes Brahmándá-t, közvetlenül az istenek városát és a Gandasaila meg más magas kietlen hegyet repesztve a Földnek középső részén szépséges partot építőt, hullámfüzéres hömpölygőt.

Divjam kau námadhéjam srutamatha jamuné dandajatjadrituljam pápavjúham tvakhandam vaszatu mama girám mandalé tu ksanam tat, dandjámscsákárjadandjánszakridapi vacsaszá khanditam jadgrihítam bhrátur mártandaszúnóratati puri dridhaszté pracsandótidandah.

Jamuné, neved a Földön hallva bűnök hegy nagyságú halmát bünteti, költözzön töretlen, csak pillanatra az én szavaim körébe, az csak egyszer is kiejtve elpusztítja a bűnöket s a bűnös nem büntetendő, Mártandaszúnu, bátyádnak városában a Te neved Pracsandá lesz és keményen bünteti a bűnösöket.

Raddzsurvá visajándhakúpatarané pápákhudarvíkarí, vénjusnik csa virádzsamúrtisiraszó málászti vá szundarí, dhanjam bhágjamatah param bhuvi nrinám jatrádikridvallabhá, gólóképjatidurlabhátisubhagá bhátjadvitíjá nadí.

Vagy az érzékek vaksötét kútjába belógó kötél vagy a bűnöknek patkányát magába elnyelő kígyó, vagy a megtestesült Isten fejének usnik mérték-fürt szépséges virágfüzére, nagyszerű és magasztos a földi ember szerencséje, ahol a Kezdet-Teremtő Szerelmese megjelenik, Aki végtelenül tisztán árad s a Gólóká-ban is nehézséggel érhető el.

Gópígókulagópakélikalité kálindí krisnaprabhé, tvatkúlé dzsalalólagólavicsalatkallólakóláhalah, tvatkántárakutúhalálikulakriddzshankárakékákulah, kúdzsatkókilaszamkuló vradzsalatálamkárabhrit pátu mám!

Gópík, tehenek és gópák játszadozásától zengő, hé Kálindí Krisnaprabhé! loccsanó víz hullámai, gömbölyűn futók csobbanó hullámverése s erdeid hívta méhek dongásától és  pávák kiáltásától, búgó kakukkdaltól hangos, vradzsa-indákkal díszített partod védjen engem!

Bhavanti dzsihvásztanurómatuljá giró jadá bhúszikatáivásu, tadapjalam jánti na té gunántam szantó mahántah kila sésatuljáh.

Ha annyi nyelvük is lenne, ahány szőrszál a testükön vagy annyi szavuk, mint ahány homokszem a Földön, akkor sem jutnának a Te erényeid legvégére a kiválók, még, ha Sésá-hoz hasonlók.

Ezt a Kalindagirinandinísztavá-t pirkadatkor, ha bráhmana olvassa fel vagy önmaga szavalja az ember, itt e Földön kitárul a szerencséje, ha az ember állandóan az elméjében tárolja és idézi, az a Nidzsanikundzsa játékkal borított legfelső állapotba fog eljutni.

             Tizennyolcadik fejezet

Szaubhari és Mándhátá párbeszédében a patala és a paddhati leírása

Mándhátá így szólt:

Krisná szent pataláját és vágyat adó paddhatiját, hé Munisárdúla! mondd el, te magad tudás tára vagy!

Szaubhari így szólt:

Hé Mahámaté! elmondom most Sríjamuná pataláját s paddhatiját, csinálva, hallva vagy mondva az ember még életében felszabadul. Előbb a Pranavát mondva, majd aztán a Májábídzsát, ezt kövesse Ramábídzsa s a szabályos Kámabídzsa, majd Kálindí dativusza s kövesse a Déví szóé, majd a Namah következzen, e mantrát mondja az ember. Egymillió százezerszer mondva lesz teljes a mantra, az ember, amire vágyik, az mind magától teljesül. Fénylő trónusra tizenhat szirmú lótuszt elhelyezve, közepébe Sríkálindí-t Sríkrisná-val együtt tegye. Dzsáhnaví-t, Viradzsá-t, Krisná-t, Csandrabhágá-t, Szaraszvatí-t, Gómatí-t, Kausikí-t, Véní-t, Szindhu-t s Gódávarí folyót, Védaszmriti-t, Vétravatí-t, Satadru-t és a Szarajú-t, Risikuljá-t s Kakudminí-t imádja a nemes ember, a szirmokon külön-külön, neveikkel szabály szerint. Vrindávaná-t s Góvardhaná-t, Vrindá-t és bizony Tulaszí-t négy irányba elhelyezve, külön, nevükkel imádja. 

Óm namó bhagavatjai kalindanandinjai szúrjakanjakájai jamabhaginjai sríkrisnaprijájai júthíbhútájai szváhá.

Ezt a mantrát ismételve áváhana és a többi tizenhatféle szertartást összeszedetten végezze. Ez így a patala, tudjad! s a paddhatit mondom neked.

Míg a szabályos áldozat el nem éri teljességét, addig legyen brahmacsárí, mantrát mondjon és más semmit, árpát és levelet egyen s földön aludjon a dvidzsa, aki uralja a lelkét. Vágyat, dühöt, mohóságot, kételyt s gyűlöletet hagyva, magasztos bhaktival telten tegyen, miként az, ki utat mutat. Bráhma muhúrtában kelve Déví Kálindí-t figyelve, pont Napkelte idejében a folyóban fürödjön meg. Délben, reggel s szürkületkor a szandhjá-szertartást tartsa s a fogadalom végével, ott, a Sríkálindí partján tízszer százezer nagylélek bráhmanát fiakkal együtt illat- s virággal tisztelve, tiszta ételt adva nekik, ruhát, ékszert és ragyogó aranyból készített edényt, gazdag ajándékot adjon, ettől lesz majd tökéletes. Hé király, hé Mahámaté! így elmondtam a paddhatit, tegyél mindent szabály szerint, mi mást akarsz még hallani?!

          Tizenkilencedik fejezet

Szaubhari és Mándhátá párbeszédében a Sríjamunászahaszranáma

Mándhátá így szólt:

Krisná mind az ezer nevét, tökélyre vivő magasztost mondd el, hé Munisárdúla! mindent tudsz, egészséges vagy.

Szaubhari így szólt:

Sríkálindí ezer nevét, Mándhátá! elmondom neked, tökélyre vivő ragyogót, Sríkrisná-t is lenyűgözőt.

Óm aszja sríkálindíszahaszranámasztótramantraszja szaubharirisih sríjamuná dévatáh anustup cshandah májábídzsamiti kílakam ramábídzsamiti saktih sríkalindanandinípraszádasziddhjarthé dzsapé vinijógah.

Óm, ennek a Sríkálindíszahaszranáma himnusz-mantrának Szaubhari a risije, Sríjamuná az istensége, anustup a versmértéke, Májábídzsamiti a zárja, Ramábídzsamiti az ereje, Sríkalindanandiní-t elégedetté tenni recitálásban alkalmazott.

Atha dhjánam

Sjámámambhódzsanétrám szaghanaghanarucsim ratnamanydzsírakúdzsatkánycsíkéjúrajuktám kanakamanimajébibhratím kundalé dvé

Bhrádzsaccshrínílavasztraszphuradamalacsaladdhárabhárám manódzsnyám dhjájénmártandaputrím tanukiranacsajóddíptadípábhirámám.

Iti dhjánam

Következzen a figyelem összpontosítása.

Sötétszín lótuszszeműt, gomolygó fellegfényűt, csengő gyöngylábperecest, csípőlánc-karperecest, aranyos-igazgyöngyös fülönfüggőt viselőt,

Csillogó, fénykék ruhán csillanó-lengő kristály-láncterhes lélekrablót, nézze Mártandaputrí-t, teste sugárzásától égő mécsként ragyogót.

Ez volt a figyelem összpontosítása.

Óm Kálindí Jamuná Krisná Krisnarúpá Szanátaní Krisnavámámszaszambhútá Paramánandarúpiní.

Gólókavásziní Sjámá Vrindávanavinódiní Rádhászakhí Rászalílá Rászamandalamandiní.

Nikundzsavásziní Vallí Rangavallí Manóhará Srí Rászamandalíbhútá Júthíbhútá Hariprijá.

Gólókatatiní Divjá Nikundzsatalavásziní Dírghá Úrmivégagambhírá Puspapallavaváhiní.

Ghanasjámá Méghamálá Baláká Padmamáliní Paripúrnatamá Púrná Púrnabrahmaprijá Pará.

Mahávégavatí Száksánnikundzsadváranirgatá Mahánadí Mandagati Viradzsávégabhédiní.

Anékabrahmándagatá Brahmadravaszamákulá Gangámisrá Nirdzsalábhá Nirmalá Szaritámvará.

Ratnabaddhóbhajatatí Hamszapadmádiszamkulá Nadí Nirmalapáníjá Szarvabrahmándapávaní.

Vaikunthaparikhíbhútá Parikhá Pápaháriní Brahmalókagatá Bráhmí Szvargá Szvarganivásziní.

Ullaszantí Prótpatantí Mérumálá Mahóddzsvalá Srígangábhasikhariní Gandasailavibhédiní.

Désánpunantí Gaccshantí Vahantí Bhúmimadhjagá Mártandatanudzsá Punjá Kalindagirinandiní.

Jamaszvaszá Mandahászá Szudvidzsá Racsitámbará Nílámbará Padmamukhí Csarantí Csárudarsaná.

Rambhórú Padmanajaná Mádhaví Pramadá Uttamá Tapascsarantí Szusróní Kúdzsannúpuramékhalá.

Dzsalaszthitá Sjámalángí Khándavábhá Viháriní Gándívibhásiní Vanjá Sríkrisnamvaramiccshatí.

Dvárakágamaná Rádzsnyí Pattarádzsnyí Paramgatá Mahárádzsnyí Ratnabhúsá Gómatí Tíracsáriní.

Szvakíjá csa Szukhá Szvárthá Szvabhaktakárjaszádhiní Navalángá Abalá Mugdhá Varángá Vámalócsaná.

Adzsátajauvaná Díná Prabhá Kánti Djuti Cshavi Szusóbhá Paramá Kírti Kusalá Adzsnyátajauvaná.

Navódhá Madhjagá Madhjá Praudi Praudhá Pragalbhaká Dhírá Adhírá Dhairjadhará Dzsjésthá Srésthá Kulánganá.

Ksanaprabhá Csanycsalá Árcsá Vidjut Szaudáminí Tarit Szvádhínapatiká Laksmí Pustá Szvádhínabhartriká.

Kalahántaritá Bhíru Iccshá Prótkanthitá Ákulá Kasipuszthá Divjasajjá  Góvindahritamánaszá.

Khanditá Akhandasóbhádhjá Vipralabdhá Abhiszáriká Virahártá Virahiní Nárí Prósitabhartriká.

Mániní Mánadá Prádzsnyá Mandáravanavásziní Dzshankáriní Dzshanatkárí Rananmandzsíranúpurá.

Mékhalá Amékhalá Kánycsí Akánycsaní Kánycsanámají Kanycsukí Kanycsukamani Sríkanthá Ádhjá Mahámani.

Sríháriní Padmahárá Muktá Muktáphalárcsitá Ratnakankanakéjúrá Szphuradangulibhúsaná.

Darpaná Darpaníbhútá Dustadarpavinásiní Kambugrívá Kambudhará Graivéjakavirádzsitá.

Tátankiní Dantadhará Hémakundalamanditá Sikhábhúsá Bhálapuspá Nászámauktikasóbhitá.

Manibhúmigatá Déví Raivatádriviháriní Vrindávanagatá Vrindá Vrindáranjanivásziní.

Vrindávanalatá Mádhví Vrindáranjavibhúsaná Szaundarjalaharí Laksmí Mathurátírthavásziní.

Visrántavásziní Kámjá Ramjá Gókulavásziní Ramanaszthalasóbhádhjá Mahávanamahánadí.

Pranatá Prónnatá Pustá Bháratí Bharatárcsitá Tírtharádzsagati Gótrá Gangászágaraszamgamá.

Szaptábdhibhédiní Lólá Balátszaptadvípagatá Luthanthí Sailánbhidjantí Szphurantí Végavattará.

Kánycsaní Kánycsaníbhúmi Kánycsaníbhúmibhávitá Lókadristi Lókalílá Lókálókácsalárcsitá.

Sailódgatá Szvargagatá Szvargárcsá Szvargapúdzsitá Vrindávaní Vanádhjaksá Raksá Kaksá Tatípatí.

Aszikundagatá Kaccshá Szvaccshandá Uccshalitá Ádidzsá Kuharaszthá Rathapraszthá Praszthá Sántatará Áturá.

Ambuccshatá Síkarábhá Dardurá Dárdurídhará Pápánkusá Pápaszinhí Pápadrumakutháriní.

Punjaszanghá Punjakírti Punjadá Punjavarddhiní Madhórvananadí Mukhjá Atulá Tálavanaszthitá.

Kumudvananadí Kubdzsá Kumudámbhódzsvarddhiní Plavarúpá Végavatí Szimhaszarpádiváhiní.

Bahulí Bahudá Bahví Bahulá Vanavanditá Rádhákundakalá Árádhjá Krisnakundadzsalásritá.

Lalitákundagá Ghantá Visákhákundamanditá Góvindakundanilajá Gópakundataranginí.

Srígangá Mánaszígangá Kuszumámbarabháviní Góvardhiní Gódhanádhjá Majúrívaravarniní.

Száraszí Nílakanthábhá Kúdzsatkókilapótakí Girirádzsapraszú Bhúri Átapatrá Átapatriní.

Góvardhanánká Gódantí Divjausadhinidhi Szriti Páradí Páradamají Náradí Sáradí Bhriti.

Sríkrisnacsaranánkaszthá Kámá Kámavanáncsitá Kámátaví Nandiní Nandagrámamahí Dhará.

Brihatszánudjutiprótá Nandísvaraszamanvitá Kákalí Kókilamají Bhándírakusakausalá.

Lóhárgalapradá Kárá Kásmíravaszanávritá Barhisadí Sónapurí Súraksétrapurádhiká.

Nánábharanasóbhádhjá Nánávarnaszamanvitá Nánánáríkadambádhjá Nánárangamahíruhá.

Nánálókagatá Abhjarcsi Nánádzsalaszamanvitá Sztríratnam Ratnanilajá Lalaná Ratnaranydzsaní.

Ranginí Rangabhúmádhjá Rangá Rangamahíruhá Rádzsavidjá Rádzsaguhjá Dzsagatkírti Ghaná Aghaná.

Vilólaghantá Krisnángá Krisndéhaszamudbhavá Nílapankadzsavarnábhá Nílapankadzsaháriní.

Nílábhá Nílapadmádhjá Nílámbhóruhavásziní Nágavallí Nágapurí Nágavallídalárcsitá.

Támbúlacsarcsitá Csarcsá Makarandamanóhará Szakészará Készariní Késapásábhisóbhitá.

Kaddzslábhá Kaddzsláktá Kaddzsalí Kalitándzsaná Alaktacsaraná Támrá Lálá Támríkritámbará.

Szindúritá Aliptavání Szusrí Sríkhandamanditá Pátírapankavaszaná Dzsatámámszí Szragambará.

Ágarí Agurugandháktá Tagarásritamárutá Szugandhitailarucsirá Kuntaláli Szakuntalá.

Sakuntalá Apámszulá Pátivratjaparájaná Szúrjaprabhá Szúrjakanjá Szúrjadéhaszamudbhavá.

Kótiszúrjapratíkásá Szúrjadzsá Szúrjanandiní Szamdzsnyá Szamdzsnyászutá Szvéccshá Aszamdzsnyá Módapradájiní.

Szamdzsnyáputrí Szphuratcshájá Tapatí Tápakáriní Szávarnjánubhavá Déví Vadavá Szaukhjadájiní.

Sanaiscsaránudzsá Kílá Csandravamsavivarddhiní Csandravamsavadhú Csandrá Csandrávaliszahájiní.

Csandrávatí Csandralékhá Csandrakántá Anugá Amsuká Bhairaví Pingalásankí Lílávatí Ágarímají.

Dhanasrí Dévagándhárí Szvarmani Gunavarddhiní Vradzsamallá Bandhakárí Vicsitrá Dzsajakáriní.

Gándhárí Manydzsarí Tódí Gurddzsarí Ászávarí Dzsajá Karnátí Ráginí Gaurí Vairátí Gauravátiká.

Csatuscsandrá Kalá Hérí Tailangí Vidzsajávatí Tálí Talaszvará Gáná Krijámátráprakásiní.

Vaisákhí Csanycsalá Csáru Mácsárí Ghúghatí Ghatá Vaihágarí Szórathí Ísá Kaidárí Dzsaladháriká.

Kámákarasrí Kaljání Gaudakaljánamisritá Rádzsaszandzsívaní Hélá Manfárí Kámarúpiní.

Szárangí Márutí Hódhá Szágarí Kámavádiní Vaibhászí Mangalá Csándrí Rászamandalamandaná.

Kámadhénu Kámalatá Kámadá Kamaníjaká Kalpavriksaszthalí Szthúlá Szudhászaudhanivásziní.

Gólókavásziní Szubhrú Jastibhrit Dvárapáliká Sringáraprakará Sringá Szvaccshá Sajjópakáriká.

Pársadá Szuszakhíszévjá Srívrindávanapáliká Nikundzsabhrit Kundzsapundzsá Gundzsábharanabhúsitá.

Nikundzsavásziní Prósjá Góvardhanatatíbhavá Visákhá Lalitá Rámá Nírudzsá Madhumádhaví.

Éká Naikaszakhí Suklá Szakhímadhjá Mahámaná Srutirúpá Risirúpá Maithilá Kausalásztrija.

Ajódhjápuravászinja Jadzsnyaszítá Pulindaká Ramávaikunthavászinja Svétadvípaszakhídzsaná.

Úrdhvavaikunthavászinja Divjádzsitapadásritá Srílókácsalavászinja Sríszakhja Szágaródbhavá.

Divjá Adivjá Divjángá Vjáptá Trigunavrittaja Bhúmígópja Dévanárja Latá Ósadhivírudha.

Dzsálandharja Szindhuszutá Prithubarhismatibhavá Divjámbara Apszarasza Szautalá Nágakanjaká.

Paramdháma Parambrahma Paurusá Prakriti Pará Tataszthá Gunabhú Gítá Gunágunamají Guná.

Csidghaná Szadaszanmálá Dristi Drisjá Gunákarí Mahatattva Ahamkára Manó Buddhi Pracsétaná.

Csétó Vritti Szvántarátmá Csaturthí Csaturaksará Csaturvjúhá Csaturmúrti Vjóma Váju Adó Dzsala.

Mahí Sabdó Raszó Gandha Szparsó Rúpa Anékadhá Karméndrija Karmamají Dzsánya Dzsányéndrija Dvidhá.

Tridhá Adhibhúta Adhjátma Adhidaiva Adhiszthita Dzsnyánasakti Krijásakti Szarvadévádhidévatá.

Tattvaszanghá Viránmúrti Dháraná Dháranámají Sruti Szmriti Védamúrti Szamhitá Gargaszamhitá.

Párásarí Szristi Párahamszí Vidhátriká Jádzsnyavalkí Bhágavatí Srímadbhágavatárcsitá.

Rámájanamají Ramjá Puránapurusaprijá Puránamúrti Punjángá Sásztramúrti Mahónnatá.

Manísá Dhisaná Buddhi Vání Dhí Sémusí Mati Gájatrí Védaszávitrí Bráhmaní Brahmalaksaná.

Durgá Aparná Szatí Szatjá Párvatí Csandiká Ambiká Árjá Dáksájaní Dáksí Daksajadzsnyavighátiní.

Pulómadzsá Sacsí Indrání Déví Dévavarárpitá Vájunádháriní Dhanjá Vájaví Vájuvégagá.

Jamánudzsá Szamjamaní Szamdzsnyá Cshájá Szphuraddjuti Ratnadéví Ratnavrindá Tárá Taranímandalá.

Rucsi Sánti Ksamá Sóbhá Dajá Daksá Djuti Trapá Talatusti Vibhá Pusti Szantusti Pustabhávaná.

Csaturbhudzsá Csárunétrá Dvibhudzsá Astabhudzsá Abalá Sankhahasztá Padmahasztá Csakrahasztá Gadádhará.

Nisangadháriní Csarmakhadgapáni Dhanurdhará Dhanustankáriní Jódhrí Daitjódbhatavinásiní.

Rathaszthá Garudárudhá Sríkrisnahridajaszthitá Vamsídhará Krisnavésá Szragviní Vanamáliní.

Kirítadháriní Jáná Mandamandagati Gati Csandrakótiptatíkásá Tanví Kómalavigrahá.

Bhaismí Bhísmaszutá Bhímá Rukminí Rukmarúpiní Szatjabhámá Dzsámbavatí Szatjá Bhadrá Szudaksiná.

Mitravindá Szakhívrindá Vrindáranjadhvdzsá Úrdhvagá Sringárakáriní Sringá Sringabhú Sringadá Khagá.

Titíksá Íksá Szmriti Szpardhá Szprihá Sraddhá Szvanirvriti Ísá Trisná Bhidá Príti Himszá Jácsná Klamá Krisi.

Ásá Nidrá Jóganidrá Jóginí Jógadá Jugá Nisthá Pratisthá Samiti Szattvaprakriti Uttamá.

Tamahprakriti Durmarsí Radzsahprakriti Ánatí Krijá Akrijá Kriti Gláni Száttvikí Ádhjátmikí Vrisá.

Szévá Sikhá Mani Vriddhi Áhúti Pingalódbhavá Nágabhásá Nágabhúsá Nágarí Nagarí Nagá. 

Nau Nauká Bhavanau Bhávjá Bhavaszágaraszétuká Manómají Dárumají Szaikatí Szikatámají.

Lékhjá Lépjá Manimají Pratihémavinirmitá Sailí Sailabhavá Sílá Síkarábhá Csalá Acsalá.

Aszthitá Szvarthitá Túlí Vaidikí Tántrikí Vidhi Szandhjá Szandhjábhravaszaná Védaszandhi Szudhámají.

Szájantaní Sikhá Avédhjá Szúksmá Dzsívakalákriti Átmabhútá Bhávitá Anví Prahví Kamalakarniká.

Nírádzsaní Mahávidjá Kandalí Kárjaszádhaní Púdzsá Pratisthá Vipulá Punantí Páralaukikí.

Suklasukti Mauktikí Pratíti Paramésvarí Viradzsósnik Virát Véní Vénuká Vénunádiní.

Ávartiní Vártikadá Várttá Vritti Vimánagá Rászádhjá Rásziní Rászá Rászamandalavartiní.

Gópagópísvarí Gópí Gópígópálavanditá Gócsáriní Gópanadí Gópánandapradájiní. 

Pasavjadá Gópaszévjá Kótisógóganávritá Gópánugá Gópavatí Góvindapadapáduká.

Vrisabhánuszutá Rádhá Sríkrisnavasakáriní Krisnapránádhiká Sasvadrasziká Raszikésvarí.

Avatódá Támraparní Kritamálá Vihájaszí Krisná Véní Bhímarathí Tápí Révá Mahápagá.

Vaijászakí Kávérí Tungabhadrá Szaraszvatí Csandrabhágá Vétravatí Risikuljá Kakudminí.

Gaumatí Kausikí Szindhu Bánagangá Atisziddhidá Gódávarí Ratnamálá Gangá Mandákiní Balá.

Szvarnadí Dzsáhnaví Vélá Vaisnaví Mangalálajá Bálá Visnupadí Próktá Szindhuszágaraszamgatá.

Gangászágarasóbhádhjá Számudrí Ratnadá Dhuní Bhágírathí Szvarduní Bhú Srívámanapadacsjutá.

Laksmí Ramá Ramaníjá Bhárgaví Visnuvallabhá Szítá Arcsi Dzsánaki Mátá Kalankarahitá Kalá.

Krisnapádábdzsaszambhútá Szarvá Tripathagáminí Dhará Visvambhará  Anantá Bhúmi Dhátrí Ksamámají.

Szthirá Dharitrí Dharaní Urví Sésaphanaszthitá Ajódhjá Rághavapurí Kausikí Raghuvamsadzsá. 

Mathurá Máthurí Panthá Jádaví Dhruvapúdzsitá Majáju Bilvanílódá Gangádváravinirgatá.

Kusávartamají Dhrauvjá Dhruvamandalamadhjagá Kásí Sivapurí Sésá Vindhjá Váránaszí Sivá.

Avantiká Dévapurí Próddzsvalá Uddzsajiní Dzsitá Dvárávatí Dvárakámá Kusabhútá Kusaszthalí.

Mahápurí Szaptapurí Nandagrámaszthalaszthitá Sálagrámasiláditjá Sambhalagrámamadhjagá.

Vamsagópáliní Ksiptá Harimandiravartiní Barhismatí Hasztipurí Sakrapraszthanivásziní.

Dádimí Szaindhaví Dzsambú Pauskarí Puskarapraszú Utpalávartagamaná Naimisí Naimisávritá.

Kurudzsángalabhú Kálí Haimavatí Árbudí Budhá Súkaraksétraviditá Svétaváráhadháritá.

Szarvatírthamají Tírthá Tírthánámtírthakáriní Háriníszarvadósánám Dájiníszarvaszampadám.

Varddhinítédzsaszám Száksát Garbhavászanikrintaní Gólókadhámadhaniní Nikundzsanidzsamandzsarí.

Szarvóttamá Szarvapunjá Szarvaszaundarjasrinkhalá Szarvatírthóparigatá Szarvatírthádhidévatá.

Srídá Srísá Srínivászá Srínidhi Srívibhávaná Szvaksá Szvangá Satánandá Nandá Dzsjóti Ganésvarí.

Sríkálindí ezer neve magasztos, hírt és vágyat ad, bűnöket pusztító és szent, életnövelő, nagyszerű. Éjjel csak egyszer idézve nem kell tolvajtól tartani, útközben kétszer elmondva rablóktól sem kell majd félni. A dvidzsa Dvitíjá napján kezdve idézze telt Holdig bhaktival, naponta tízszer, Kalindadzsá-ra figyelve. Beteg betegségétől szabadul, aki kötött köteléktől, állapotos fiat szül majd, tudásvágyó pandittá lesz. Móhanát, sztambhanát s örök vasíkarana varázslást, uccsátanát és ghátanát, sósanát és még dípanát, unmádanát és tápanát valamint nidhidarsanát, bármit is akar-elképzel, azt elérheti az ember. Bráhmana Brahma-ragyogást, ksatrija világ uralmát, vaisja gazdagság ura lesz, súdra hallgatva megtisztul. Imádat idején aki mindig bhaktival idézi, nem tapadnak ahhoz bűnök, miként lótuszlevélhez víz. Aki egy éven keresztül minden nap százszor elmondja, kavacsát, sztavát, patalát is és tartja a paddhatit, Hét Szigetes Föld ura lesz, nincsen ebben semmi kétség. Aki ok s cél nélkül mondja Jamuná-bhaktival telten, az a bölcs három célt érve új születéstől szabadul. Nikundzsa-játéktól bűvös Kalindadzsá parti inda-sűrűségtől lelket rabló, Vrindávana erdő bódult méheitől zúgó-zsongó, ezt a Gólókát éri el az, aki mindezt idézi.

                        Huszadik fejezet

               Pralamba felszabadítása

Srínárada így szólt:

Így hallva Krisná himnuszát Mándhátá az igaz király Szaubhari munit köszöntve elindult Ajódhjá felé. Elmeséltem neked király a gópík csodás esetét, bűnt hárító szentségeset, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Brahman! Hallottam a te szájadból a Sríjamuná panycsángát, mely bűnbeeséstől megment. Balá-val Prabhu Sríkrisna Maga Gólóká-nak Ura ezt követve Vradzsa-körben mely bűvös játékot játszott?

Srínárada így szólt:

Egy nap Bala s bojtárokkal teheneit legeltetve Jamuná parti Bhándíra-erdő sűrűben játszottak. A gyerekekkel hurcolták egymást, miként hátaslovak, szép teheneit figyelve játszott az erdőben Krisna. Megjelent a Kansza küldte gópa formájú Pralamba, a társak nem ismerték fel, de Hari átlátott rajta. A játékban győztes Rámá-t senki sem akarta vinni, Pralamba hátára kapta s a Jamuná partra vitte. Odaérve nem tette le és Mathurá felé szaladt, viharfelleg formát öltött, járhatatlan hegynek látszott. Daitja-háton fénylett Bala, szép, hintázó fülbevalós, miként telihold az égen vagy villámsugaras felleg. A félelmes daitját látva a nagy erős Baladéva dühbe gurult s fejbe vágta, ahogy Indra-villám sújt a hegyre. A szétrepedt fejű daitja villám sújtotta oromként azonnal a földre roskadt megrengetve a Föld színét. Óriás fény áradt belőle, ami Balá-ba oldódott, erre istenek Nandana virágait záporozták. Győzelmi kiáltás ébredt a Földön és a mennyekben, ezt a páratlanul csodás Sríbaladéva esetet elbeszéltem neked, király, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Korábbi időkben ki volt ez a harcittas Pralamba, Sríbaladéva kezéből, miért nyert felszabadulást?

Srínárada így szólt:

Jaksarát szép erdejében Siva-imádat céljára virágokat őriztetett mindenfelé jaksáival. Mégis valakik letépték a bimbózó virágokat, mire a mérges Jaksarát, vagyont adó, nagy erejű átkot mondott. " Aki virágot tép innen, akár jaksa, isten, ember, átkom folytán azon nyomban legyen aszura a Földön ". Így Húhúszuta Vidzsaja zarándoklat útján járva Visnu erényét dalolva Csaitraratha erdőbe ért. Kézben vínával s nem tudva a gandharva pár virágot leszakítva aszura lett gandharvaságát elvesztve. Kubérá-hoz oltalomért folyamodott a nagy lélek, hódolva s kéz összetéve óvatosan kérlelgette. Az elégedett Kubéra ekként megkönyörült rajta, " Visnu bhakta vagy s a lelked nyugodt, ne félj, hé Mánada! Baladéva keze által szabadulsz fel a Dvápara végén a Jamuná parti Bhándírá-ban, semmi kétség! "

Srínárada így szólt:

A Húhúszuta gandharva Pralamba mahászura lett, Kubéra kegyelme által elérte a végső móksát.

            Huszonegyedik fejezet

Megmenekítés az erdőtűztől és találkozás a bráhmaníkkal

Srínárada így szólt:

Mikor a gópák Balával elmerültek a játékban, friss fűre vágyva az összes tehén az erdőbe hatolt. A gópák, hogy kitereljék mundzsá sűrűségbe értek, ahol hirtelen végidők erdőtüze keletkezett. Bojtárok a tehenekkel Krisna Szabala Hari-hoz menekülve " védj meg, védj meg! " kiáltoztak félelmükben. Látva övéi félelmét Krisna Jógésvarésvara   "hunyjátok be szemeitek és ne féljetek! " ekként szólt. Ahogy azok ezt megtették, azt a félelmetes tüzet az istenek szeme előtt megitta Déva, hé király! Ahogy felitta a tüzet fogva bojtárt s teheneket a Jamuná másik partján szép asóka ligetbe ért. Ott a megéhezett gópák Krisna Szabala Hari-hoz kéz összetéve így szóltak: " Prabhó, gyötör bennünket az éhség! " Akkor Hari mind elküldte Ángirasza szertartásra, elérve azt a nagyszerűt hódoltak és tisztán szóltak.

A gópák így szóltak:

Bojtárgyerekekkel és Balá-val megjött Vradzsarádzsa fia teheneit hajtva, éhes, Neki s csapatának, hé Bhúszurák! adjatok sebtiben ételt, Anangamóhin-nak.

Srínárada így szólt:

Szavaikat hallva, király! semmit sem szóltak a dvidzsák, a gópák reményt veszítve Hari-hoz mentek és modták.

A gópák így szóltak:

Vradzsa-körében kormányzó Te vagy, erős, Gókulában Nandapura fő törvénykezője, Madhu városában még nem érezhető a Te hő napsugárfény törvénykezésed.

Srínárada így szólt:

Így újra elküldte őket Hari azok nejeihez, az áldozat-helyre érve, köszöntve a vipra-nőket, kezeiket összetéve szóltak Krisna küldöncei.

A gópák így szóltak:

Bojtárgyerekekkel és Balá-val megjött Vradzsarádzsa fia teheneit hajtva, éhes, Neki s csapatának, hé Anganá-k! adjatok sebtiben ételt, Anangamóhin-nak!

Srínárada így szólt:

Hallva: megérkezett Krisna, a Krisná-t látni vágyódó mind, az összes dvidzsánganá edényekben ételt hozva, világ szemérmét elhagyva gyorsan Krisná-hoz siettek, Krisná-parti lelket rabló, bűvös asóka erdőbe. Ahogy hallották, úgy látták Sríhari csodás alakját, boldogságban oldódtak fel, miként jógík Turíjá-ban.

Sríbhagaván így szólt:

Engem látni eljöttetek, hé magasztos Dvidzsánganá-k! induljatok gyorsan haza, nincs kétség a Bhúdévá-kban! Bizony, a ti hatástokra, a ti dvidzsa férjeitek áldozatuk célját érve veletek együtt tisztulnak s eljutnak a végső helyre, a Prakriti felettibe, a magasztos Gólóká-ba.

Srínárada így szólt:

Majd hódolva Hari előtt az áldozat-helyre tértek, a bráhmanák látva őket elszégyellték önmagukat, habár látni vágyták Krisná-t, félve Kanszá-tól nem tették. Elfogyasztva azt az ételt gópálák s Balá-val Krisna, teheneiket terelve szép Vrindáranjá-ba mentek.

           Huszonkettedik fejezet

Nanda és a többi gópa meglátják Vaikunthá-t

Srínárada így szólt:

Egyszer ez a Nandarádzsa Ékádasí szabályt tartott, Dvádasíkor a gópákkal Jamuná-ban fürdeni ment. Pási szolgája elfogta s Pási világába vitte, a gópák közt, Maithilésvara! nagy jajveszékelés tört ki. Bhagaván nyugtatva mindet Varuna városába ment, rögtön ízzé-porrá zúzta az erődöt Maga Hari. A tízmillió Nap-fénnyel fénylő, dühödt Hari-t látva hódolva s kéz összetéve, körbejárva így szólt Pási.

Varuna így szólt:

Namah sríkrisnacsandrája paripúrnatamája csa aszankhjabrahmándabhrité gólókapatajé namah.

Csaturvjúhája mahaszé namaszté szarvatédzsaszé namaszté szarvabhávája paraszmai brahmané namah.

Melyik ostoba szolgám követte el ezt a végtelen alávalóságot, bocsásd meg nekem, oltalmadba jöttem, Parésa, Bhúman, oltalmazz, oltalmazz!

Srínárada így szólt:

Bhagaván megelégedett és az élő Nandá-t fogva, visszatért Vradzsa-körébe örömet mutatva nekik. Nanda szájából meghallva Sríhari csodás hatását, Krisna Nandanandaná-hoz gópík s gópák serege szólt.

" Ha Te vagy Maga Bhagaván, Kit Lókapálá-k imádnak, hé Prabhó, gyorsan mutasd meg Vaikuntha felső világát! "

Akkor mindet fogta Krisna és Vaikunthá-ba elvíve megmutatta önformáját, fénykör közepén honolót.

Ezer karral ékítettet, fénylő koronás-katakást, kagyló-csakra-pöröly-lótusz-erdőfüzértől tündöklőt, végtelenszer tízmillió Napként fénylőt, Sésán fekvőt, legyező lengéstől rezgőt, Brahmá s többi imádottját.

Akkor azt a gópa-hadat a pörölytartó szolgálók hódolásra lefektették s távol tartani próbálták. Az álmélkodókat látva a szolgálók hanggal szóltak: " hé, hé maradjatok csöndben, nincs itt beszéd erdőlakók! Ti se szóljatok! eddig még nem láttátok Hari lakát? csak a Védák szólalnak itt, ahol Déva Prabhu lakik. " Az így tanítást nyert gópák izgatottan elhallgattak, belül szólva: " Ez a Krisna magasló trónusán honol, minket messze s lehelyezve semmit sem beszél mihozzánk, ezért egyik világ sem jobb sem boldogabb, mint a Vradzsa, ahol Ezzel a bátyánkkal kölcsönösen beszélhetünk. " Az így magukban szólókat fogva Sríbhagaván Hari, hé király! Vradzsá-ba indult Paripúrnatama Prabhu.

,         Huszonharmadik fejezet

           Szudarsana története

Srínárada így szólt:

Egyszer, király! a gópálák, vrisabhánuk s upanandák drágakő-telt szekereken Ambiká erdőbe mentek. Bhadrakálí-t s Pasupati-t imádva szabályok szerint, dvidzsáknak adományt adva a folyó partján megháltak. Ott egy kígyó az éjszaka Nanda lábát megragadta, " Krisna, Krisna! " így kiáltott Nanda nagy rettenetében. Akkor a gópa gyerekek égő fával ütögették, a kígyó nem eresztette a lábat, mint gyöngyszemet sem. Lábbal taposta a kígyót Bhagaván Lókapávana, az kígyóságot elhagyva vidjádharává változott. Kéz összetéve s hódolva körbejárta Krisná-t s mondta.

Szudarsana Így szólt:

Szudarsana nevezetű vidjádhara vagyok Prabhó! Astávakra munit látva én, a gőgös kinevettem. Az erre átkot szórt reám: " hé, ostoba, legyél kígyó! ", átkától most szabadultam a Te kegyedből Mádhava!

A Te láblótuszod virágpor-szemecskéinek érintésétől isteni alakot öltöttem, hódolat Annak, Bhagaván Bhuvanésvará-nak, Aki a Föld súlyos terhét hárítani leszállt.

Srínárada így szólt:

Így hódolt Harikrisnának, király! az a vidjádhara, Vaisnava világba tért meg, mely minden balsorstól mentes. Nanda s a többi ámuló tudva Krisna Parésvara, Ambikávaná-ból gyorsan visszatértek Vradzsa-körbe. Elbeszéltem neked ezt a tiszta Krisna történetet, bűnt hárító erényeset, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Hej bizony Sríkrisnacsandra magasztos, csodás esetét hallva lelkem nem elégszik, újra hallani akarok! Majd, tovább milyen játékot játszott még Vradzsa-körében Hari Vradzsésa Parama, mondd el Dévarsiszattama!

          Huszonnegyedik fejezet

Vjómászura és Aristászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egyszer hegyek s dombok között Szabala Bhagavánhari vilápanát játszott, melyben egyik csaura más raksaka. Akkor Vjómászura daitja sok, juhot játszó gyereket sorjában összefogdosva egy nagy barlangba zárta be. Maja fia, a nagy erős kővel fedte bejáratát, Bhagaván Madhuszúdana látta, hogy igazi tolvaj, kezeivel megragadta és a föld hátához csapta. A halált elért daitjából ragyogó fény sugárzott ki, tíz irányba szétterjedve Sríkrisná-ban oldódott fel. Ekkor győzelmi hang éledt az égben és a földön is, virágesőt záporoztak magasztos, boldog istenek.

Bahulásva így szólt:

Ki volt ez a Vjóma nevű helyesen cselekvő, mondd el! miért olvadt fel Krisná-ba, mint villám sötét fellegbe?

Srínárada így szólt:

Kásí-ban élt Bhímaratha király, bőven adakozó, áldozó, mindent tisztelő, íjász, Visnu-bhakti teljes. Fiát királlyá avatva Malajácsalá-ba indult, százezer éven keresztül hevült tapasztalat-tűzben. Egyszer ásramájába jött Pulasztja s tanítványai, látva őt nem állt fel és nem hódolt az öntelt rádzsarsi. Megátkozta őt Pulasztja: " hé te romlott, legyél daitja! ", erre az lábához borult s oltalomért esedezett. Munik tigrise Pulasztja, szenvedőn könyörülő szólt: " Dvápará-ban Máthurá-ban, szent Srívradzsamandalá-ban, Maga Jaduvamsapati Sríkrisna keze ereje által jógík vágyta muktid lesz majd ebben semmi kétség! "

Srínárada így szólt:

Így ez, Bhímaratha király Maja daitja fiává lett, Sríkrisna karja ereje felszabadította, király! 

Egyszer a bojtárgyerekek közt termett erős Arista, eget-földet megzengetve, szarvával hegyeket rombolt. Gópík, gópák s tehéngulyák látva félve szétszaladtak, Bhagaván Daitjahá Dévó " ne féljetek! " ekként szólva csitította félelmüket. Megragadta szarvainál és hátralökte Mádhava, az is hátrataszította Sríkrisná-t két jódzsanára. Krisna annak farkát fogva s karerővel megpörgetve Föld hátához teremtette, miként gyermek vizeskorsót. Dühtől vérbe borult szemű Arista újra felállva szarvával egy vörös sziklát felemelt a nagyon gonosz s a hős fellegként bömbölve Sríkrisná-ra hajította, Krisna azt a sziklát fogva arra visszahajította. A sziklakő ütésétől érzékei zavarodtak, szarva hegyét földbe verte, ettől víz fakadt a földből. Sríkrisna azt szarvainál fogva többször megpörgette, Föld hátához teremtette, mint szél elfújt lótuszszirmot. Így az bika formát hagyva vipra testét öltötte fel, Krisna lábának hódolva el-elcsukló hangon mondta.

A dvidzsa így szólt:

Brihaszpati tanítványa, Varatantu dvidzsa vagyok, Brihaszpati-hoz indultam tanulmányokat folytatni. Lábamat a guru felé kinyújtva ültem a földre, a muni dühösen mondta: " úgy ülsz szemben, mint egy bika, megalázod a gurudat, ezért légy bika, ostoba! " átkától így bika lettem Banga országban, Mádhava! Aszurák társaságában én is aszurává lettem, a Te kegyed szabadított átoktól s aszuraságtól. 

Sríkrisnája namasztubhjam vászudévája té namah pranataklésanásája góvindája namó namah.

Sríkrisna hódolat Neked Vászudévá-nak, üdv Neked Meghajlók baj-hárítója, Góvindá-nak üdv s hódolat!

Srínárada így szólt:

Így szólva Hari-nak hódolt Brihaszpati tanítványa, a világot beragyogva vimánán az égbe szállott. Elbeszéltem neked ezt a nagyszerű Mádhurjakhandá-t, bűnhárító erényeset, Krisná-hoz juttató felsőt, állandóan felolvasva minden vágyat teljesítőt, mi mást akarsz még hallani?

ÍGY TELJES EZ A NEGYEDIK, MÁDHURJAKHANDA NEVŰ KÖNYV

                           ÖTÖDIK KÖNYV

                        MATHURÁKHANDA

                                 Első fejezet

                  Tanácskozás Kanszá-val

Srínárada így szólt:

Vaszudévafiát Dévá-t Kanszacsánúrapusztítót Dévakíörömét Krisná-t tisztelem Világguruját.

Bahulásva így szólt:

Mathurá-ban milyen dolgot cselekedett Sríbhagaván? Hogy pusztította el Kanszá-t? ennek lényegét beszéld el!

Srínárada így szólt:

Egyszer én Mathurá nagyszerű városát megtekinteni érkeztem, Nripésvara! Para Hari daitja-ölését előre mozdítani Maga által ösztönözve.

Purandará-tól elorzott fehér ernyős, lengő jakfark-legyezős trónuson ülő, miként kígyó tűrhetetlen királyhoz így szóltam én az általa megtisztelt, ezt hallgasd!

Aki kezedből mennybe szállt az a lány Jasódá-tól lett, Dévakí szülötte Krisna, Róhiní gyermeke Bala. Két gyermekét Vaszudéva Nanda barátjának adta, tőled félve Rámakrisná-t. Ellenségeid, Daitjarát! Pútaná-tól Aristá-ig, mind az erős daitjáidat, akik az erdőben ölték, azok ketten a halálod. Ahogy szóltam Bhódzsapati teste a dühtől remegett, éles kardot rántott Sauri-t megölni ott, a gyűlésben. Én megállítottam, de ő nagyon erős vasláncokkal feleségestől megkötve a börtönbe bezáratta. Ekként szólva én távoztam, erre Kési-t, daitjabikát Rámakrisná-t pusztítani elküldte a daitjakirály. Csánúrát s mást és elefánt-vezetőjét összehívva és más egyéb segítőket, így szólt az erős Bhódzsarát.

Kansza így szólt:

Hé Kúta, hé Tósalaka, hé Csánúra nagyon erős! Rámakrisna a halálom, Nárada is megmutatta. Ti őket, ha idejönnek ökölharcban öljétek meg, alkalmas, szerencsét hozó harcteret alkossatok meg! Hé elefánt vezetője, Kuvalajapída hátast harctér kapujához állítsd s ölesd meg két ellenségem! Legyen Csaturdasí napján íj-áldozat a békéért, újhold napján a népeknek legyen ökölharc-viadal!

Srínárada így szólt:

Így szólt népeihez Kansza s tüstént hivatta Akrúrá-t, négyszemközött tanácskoztak, ami tanácsnoknak kedves.

Kansza így szólt:

Hej, hej Dánapaté Mantrin, hallgassad fontos beszédem, menj reggel Nandavradzsá-ba s tegyed dolgod Mahámaté! Ott él a két ellenségem Vaszudéva gyermekei, Déva Dévarsi Nárada erősen eszembe véste. Ajándékokkal s gópákkal és Nandarádzsá-val együtt Mathurá-t látni ürüggyel hozd el őket, ne késlekedj! Elefánttal vagy mallákkal megöletem a két fiút, majd azután Nandarádzsá-t Vaszudéva segítőjét. Vrisabhánuvará-t s aztán kilenc nandát s upanandát, ezt követve Sauri-t s társát Dévaká-t öletem majd meg. Öreg atyám Ugraszéná-t, ki a királyságra vágyik, majd az összes jádavákat megöletem, semmi kétség. Mantrin! ezek mind istenek, kik leszülettek a Földre, Sakuni a nagy barátom, erős, Csandrávatí ura. Bhútaszantápana, Hrista, Vrika és bizony Sambara, Kálanábha, Mahánábha és még Harismasru nevű ezek, az én barátaim értem életüket adják, apósom is Dzsarászandha és Dvivida, aki társam, Bánászura és Naraka kik az én jóakaróim. Ezek mind győzve a Földön, rabjukká téve Vászavá-t s isteneket, Kubérá-t is, vagyon őrét Méru-hegye titkos barlangjába zárva három világon fognak majd uralkodni, semmi kétség. Kavik kavija a Földön, beszéd Gíspati-ja te vagy, ezt a dolgot kell megtenned, cselekedj most Dánapaté!

Akrúra így szólt:

Kívánságok óceánját hoztad létre Jadupaté!, ha sors akarja tehénnyom, anélkül mélységes tenger.

Kansza így szólt:

Hagyva sorsot cselekszik, aki erős, a sorsba kapaszkodik az erőtlen, idő s én örökmozgó hatásától nem rendülve álljon a karmajógí!

Srínárada így szólt:

Így szólva a tanácsnokhoz a gyűléstermet elhagyva Kansza kissé bosszankodva lassan a belső részbe ment.

                          Második fejezet

                      Kési felszabadítása

Srínárada így szólt:

Közben Kési a nagy daitja, lóalakú, őrületben elérve szép Vrindávaná-t fellegként tombolt az erős. Patadobbanásaitól erős fák dőltek a földre, farokcsapása az égen szétkergette a felhőket. A féktelen gyorsat látva gópák s gópík hada nagyon megrettent, hé Maithiléndra! Sríkrisná-hoz menekültek. " Ne féljetek! " így nyugtatva Bhagaván, bűnöst Büntető, megkötve sárga ruháját a daitját ölni felkészült. A nagy aszura Sríhari-t hátsó lábaival rúgta, a Földet is megingatta, az Ég-körét megzengette. Lábánál fogva a daitját kézzel pörgetve az égbe hajította jódzsanára Krisna, mint szél elfújt lótuszt. Az bizony újra visszatért, a düh szétvetette testét, farkával Sríhari Dévá-t csapta Vradzsa udvarában. Azt farkánál fogva Krisna s kézerővel megforgatva száz jódzsanára az égbe nagy erővel hajította. Az egekből lezuhanva érzékei zavarodtak, de újra felállt a daitja s erősen bömbölt, mint felleg. Sörényt lobogtatva-rázva, farkát az égbe felcsapva, patáival földet zúzva rögtön Hari előtt termett. Öklével ütötte meg azt Bhagaván Madhuszúdana, az Ő ökölcsapásától elájult két ghatikára. Fejével nyakába dobta Hari-t az a lóalakú, a Föld-köréből felugrott százezer jódzsanányira. Szörnyű harc kezdődött köztük az égben két praharáig, lábbal-foggal, sörényével, farokkal s éles patával. Hari kezeivel fogva s össze-vissza megpörgetve az égből lehajította, miként gyermek vizeskorsót. Kezét a szájába dugta Bhagaván Sríharikrisna, a gyomráig elért keze, s mint nagy kórság növekedett. A lélekzet megállt benne, maga alá vizelt-székelt, gyomra szétrepedt és rögtön kimúlt az a lóformájú. Testéből akkor megjelent egy koronás-fülbevalós, s üdvözölte a mennyei Krisná-t, kezét összetéve. 

Kumuda így szólt:

Sakra szolgálója vagyok, nevem Kumuda, Mádhava! ragyogó, szépséges és hős, Dzsisnu ernyőhordozója. Régen, Vritrászurát ölve brahmanöléstől nyugodni vádzsimédha jadzsnyát tartott, kiváló jadzsnyát Nákésa. Asvamédha-ló fehér-szín, füle fekete, szélsebes, lovagolni rajta vágytam s ellopva Talá-ba mentem. A Marudganá-k elfogtak, megkötöztek, a nagy gonoszt, Baláráti megátkozott: " legyél raksa, te ostoba! a Földön légy lóalakú két manvantara-ideig." Átkától most szabadultam, érintésedtől, hé Prabhó! Tegyél szolgálóddá Déva, lelkem lábadba merült el, hódolat Neked Bhagaván egész világ Szemlélője! 

Srínárada így szólt:

Jobbról körbejárva Hari-t Parésvará-t, vimánára szállva, fénylő magasztosra, gyorsan Vaikuntha-világba ért Kumuda felragyogtatva a terek teljes körét.

                       Harmadik fejezet

                   Akrúra megérkezése

Srínárada így szólt:

Akrúra kocsira szállva, király dolgát elintézni, örvendezve, Maithiléndra! indult Nandagókulá-ba. Krisna Purusóttamá-ban magasztos bhaktit elérve, az úton haladva ekként fontolgatta elméjében.

Akrúra így szólt:

Vajon Bháratá-ban mi helyeset tettem, ok s cél nélkül adakozást vagy áldozást, szenthely-járást, tiszta dvidzsa-szolgálatot, amiért meglátom Hari-t Parésvará-t?

Mely korábbi tapasztalat hevülete, bhakti-telt igazszolgálat, melyet tettem az, amitől a nehezen elérhető Sríkrisnadéva-jelenés elém tárul?

Azok léte gyümölcsöző itt e Földön, kik szemébe lép Bhagaván Szurésvara, így meglátva az Ő vágyott jelenését, azonnal teljesül az én összes célom.

Srínárada így szólt:

Ekként gondolva Krisná-ra kiváló jeleket látott, este elérte Gókulá-t a kocsis Gándiníszuta. Javánkusa jellel ékes Krisna láblótusz nyomokat s annak vörös virágporát látta meg a földön. Azt látni vágyódva s bhakti-állapot boldogságában, kocsiról ugrott s hempergett, míg a könnyei ömlöttek. Akik szívében Sríkrisna Déva bhaktija él, király! azoknak Brahman-ig minden világi jó csak száraz fű. Majd újra kocsijára szállt s rögtön Nandapurá-ba ért, látta Szabala Sríkrisná-t a szállásra megérkezni.

Dévá-k Puráná-k Purusá-k Parésá-k, szemük lótusz, kék és fehér színűek, jöttek az úton együtt Rámakrisna, kékdrágakő-lobogó gyémánthegyen.

Fejék kelő Nap, ruha fénylő villám, színük esős időszak s őszi felleg, látva ő gyorsan kocsiról leugrott, bhakti-telten feküdt előttük s hódolt.

Az ő könnytől áradó szemű arcát, borzongását látva Hari Parésa, kézzel emelte a kegyelem rabja, Mádhava ölelte a bhaktát és sírt.

Így találkozva vele Bala s Hari vitték és magas helyre ültették fel, vendégszeretetből tehént és ízes ételt ajánlva a szeretet-teltek.

Karjával ölelve őt Nanda így szólt: " hej, hogyan élsz te Kansza uralmában, szégyentelen, ki húga fiát öli, hogyan is lenne másokkal az kedves?! "

Nandavara haza ment és Hari azt kérdte szülei hogy vannak, minden jó? majd jádavákról, hozzátartozókról, Kanszá-nak minden eszementségéről.

Akrúra így szólt:

A tegnap előtti napon Sauri-t pusztítani készült, kézben karddal Bhódzsarádzsa, Nárada megállította. Mind a szomorú rokonok, félelem-sújtott jádavák, családdal, félve Kanszá-tól elköltöztek egy más helyre. Most jádavákat megölni, isteneken győzni készül s még mást is a Földön tenni akar az erős Daitjarát. Mindezért el kell mennetek töretlen jólétet hozni, Nélkületek az igazak semmi dolga sem teljesül.

Srínárada így szólt:

Akkor az ő szavát hallva Szabala Bhagaván Hari, Nanda egyetértésével a segítő gópákhoz szólt.

Sríbhagaván így szólt:

Nandarádzsa és Szabala Én az öreg gulyásokkal, nandák s kilenc upananda és mind a hat vrisabhánu, kora hajnalban felkelve Mathurá-ba fogunk menni, ezért az összes tejfélét, aludttejet, tejet, ghritát gyűjtsétek össze és mellé kiváló ajándékokat, alkalmas kocsikkal együtt szekereket készítsetek!

Srínárada így szólt:

Hallva a segítő gópák mind az otthonukba tértek és a hallgató gópíknak elmondták, ami elhangzott. Hallva szívük megremegett az elválás fájdalmában, kölcsönös suttogás indult mindannyiuk otthonában. A Mahátmana Sríkrisna gyors elindulása lett a beszéd tárgya Vrisabhánuvara szállásán is, király!

Azt a beszédet hirtelen meghallva: az Urad el fog majd innen menni, bánattal telt és Vrisabhánunandiní leomlott, széldöntött banánfa a földre.

Némelyek arca szépsége fonnyadt, karpereccé vált gyűrűk leestek, hajfonat bomlott és ékszerek hulltak, mint képen festett alakok dermedtek.

Más zaklatottak mondani kezdték: " Sríkrisna Góvinda Haré Muráré! " hagyva az otthon minden munkáját, miként ánandát elérő jógí.

Mások, kik képesek voltak beszédre a társnőkkel együtt összeszaladtak, akadva elcsukló hangon beszéltek, szemükből maguktól könnyek csorogtak.

A gópík így szóltak:

Akit a móha nem ural annak furcsa az életútja és nem elmondható, szívében más állapot és száján más, az istenek sem ismerik, nemhogy ember.

Rászá-ban is, amit ígért azt mind most elhagyva Ez elmenni készülődik, ha életünk Ura a városba elmegy, mi az a nehézség, ami nem lesz nekünk?!

                        Negyedik fejezet

                 Indulás Srímathurá-ba

Srínárada így szólt:

Király! az így szóló gópík elválásának fájdalmát ismerve Bhagaván Déva rögtön házaikba indult. Amennyi gópí-asszony volt, annyi formát öltött Hari, Maga szóval magyarázott mindegyiknek külön-külön. Srírádhá házába menve s meglátva az ájult Rádhá-t, magányost, társnők körében, hangot csalt fuvolájába. Rádhá hallva a fuvolát egyből felpattant a beteg, szemét kitárva meglátta a megérkezett Góvindá-t. Ahogy padminí boldog lesz Padminípati-t meglátva, Padminí akként ugrott fel s a Jöttet hellyel kínálta. A könny áztatta orcájú, alázatos, lótuszszemű, bánatos Rádhá-hoz így szólt fellegdörgés-hangján Krisna.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Bhadré! mért vagy kedvetlen? hé Rádhiké, ne szomorkodj! vagy hallva: indulni vágyom, elválás betege leszel? Földről terhét leemelni, Kanszá-t s többit pusztítani, Brahmá kérésére Magam megszülettem Veled együtt. Mathurá-ba fogok menni s elpusztítom a Föld terhét, aztán rögvest idejövök és boldoggá foglak tenni.

Srínárada így szólt:

Az így beszélő Dzsagadísvara Hari Urának Rádhá válás-bánatban mondta, fonnyadt, mint inda, melyet erdőtűz hevít, teste megremegett és borzongás rázta.

Srírádhá így szólt:

Föld terhét hárítani menj a városba, de, ha így teszel halld az én fogadalmam: ha az életem Ura el fog távozni, nem fogok testemhez többé ragaszkodni.

Ha azt mondod,hogy nem hiszed fogadalmam, másodszor is a szavamat adom Neked, lelkem számon távozni erősen vágyik, miként kámfor-párában illan a szemcse.

Sríbhagaván így szólt:

Saját, véda-formájú szavamat képes vagyok változtatni, de Rádhé! bhaktáim szavát nem változtatom meg. Egyszer Gólóka világban egy viszályban átkot mondott Srídámá Neked, hogy tőlem száz esztendeig élj külön. Ne bánkódjál, hé Kaljání s gondolj kegyemre Rádhiké! az elválás minden egyes hónapjában megjelenek.

Srírádhá így szólt:

Az elválás minden egyes havában, Haré, ha nem jössz megjelenni, akkor lelkem a bánattól kilehelem.

Lókábhiráma Dzsanabhúsana Visvadípa Kandarpamóhana Dzsagadvridzsinártihári, Ánandakanda Jadunandana Nandaszúnu, most énelőttem tegyél fogadalmat, hogy eljössz!

Sríbhagaván így szólt:

Rambhóru! válásunk minden havában, ha nem jövök marháim lesznek a tét, Rádhé hidd el, hogy őszinték szavaim, bennük kételkedni semmi okod sincs.

Aki ok nélküli, igaz barátságot táplál az az ember nagyszerű a nagyszerűk között, barátságot mutatva, de hamisan téve, züllött az, jelmezes színész, undorító.

Ahogy a cselekvő szervek nem tudják, hogy mi az íz, a vágyó munik sem tudják azt, hogy mi is a jólét s cseppet sem ismerik fel azt, ami sohasem viszonyul, ami rejtett és magasztos és három gunától mentes.

Felismerik az igazak, a mindent egységben látók, kik uralkodnak magukon, semmitől sem függnek, mindazok az én független, magasztos jólétem, mint ahogy az érzékszervek is az ízt és a többit.

Kölcsönös a lélek minden állapota, nem egyedül, önmagában születik, Engem természetszerűleg kell szeretni, hasonló mint a szeretet semmi sincs a Földön.

Rádhé! ahogyan a vágyad Bhándíra erdőben teljesült, bizony ugyanúgy fog majd teljesülni, az igazak ok s cél nélkül való szeretete, a tudók úgy tudják, hogy mind a három gunától mentes.

Akik Benned Rádhiká-ban s Bennem Késavá-ban nem tesznek különbséget, mint tej s fehérsége közt, azok, akik bhaktija ok s cél nélkül áradó, az Én Brahman-állapotom fogják majd elérni.

Akik Benned Rádhiká-ban s Bennem Késavá-ban mást látnak, azok elméje a Földön rossz úton halad, Rambhóru! szerencsétlenek Kálaszútrá-ba zuhannak, amíg bizony Hold és a Nap az égen ragyognak.

Srínárada így szólt:

Így nyugtatva Azt a Rádhá-t és a gópík seregletét elért Srínanda házába Bhagaván szabályt ismerő. Majd, amikor felkelt a Nap ajándékos szekereket készítve kocsira szálltak és Mathurá-ba indultak. Gándiníszuta kocsira szállt Rámával és Krisnával, elindultak mindannyian Mathurá-t nézni készülve. Sokszor milliárdnyi gópí gyűlt össze úton-útfélen, nézve elindulásukat a dühödt zavarodottak. " Krúra, Krúra! "  Akrúrá-nak mondták és kemény szavakat, körbevették a kocsiját, mint kocsis Napot fellegek. Akrúra kocsiját, király! botokkal erősen verték, lovait és kocsisát is a Krisna-válás betegek. A husángokkal vert lovak össze-vissza rúgkapáltak, gópík két ujjával sértett kocsis a földre lezuhant. Feledve világ szégyenét a kocsiról lerántották Akrúrát és karpereccel verték Rámakrisna előtt. Gópí-had erejét látva Szabala Bhagaván Hari Gándiníszutá-t megvédve magyarázott a gópíknak. " Szürkületkor visszajövök, ne bánkódjatok asszonyok, ne szórakozzatok Velem őelőtte Vradzsa női! " 

Az így szóló Krisna fogta azt a kocsit s Akrúrá-val és Baladévá-val együtt, szélsebes-lélekgyönyöre lovaival indult  jádava hadaktól díszes Mathurá városba.

Amíg kocsi, zászló és ló felverte por látszott, addig mérhetetlen zavarukban azok, mint a festett képek álltak ott az úton, reménybe merülten, Hari szava emlékükben.

                             Ötödik fejezet

    Sríkrisna megérkezése Mathurá-ba

Srínárada így szólt:

Hari, Bala s Akrúrá-val Mathurá-ligethez értek, Jamuná partján megállva ivott és a kocsihoz ment. Engedélyükkel Akrúra fürdeni a folyóhoz ment, napi szabályát betartva belépett a tiszta vízbe. Az örvényekkel tarkított, feneketlenül mély vízben Gándiníszuta meglátta  beszélgető Rámakrisná-t. Csodálkozott, a kocsin is látta őket s a vízben is, majd ott meglátta Szarpéndrá-t, összetekeredve fekvőt. Ölelésében nagy fényű, világ-dicsérte Gólóká-t, Góvardhaná-t és Jamuná-t s lélekrabló Vrindáranjá-t. Végtelenszer tízmillió Napok fénykörében Prabhu-t, Magát Paripúrnatama Sríkrisna Purusóttamá-t. Tízmilliónyi Manmatha szépségével felragyogót, Rásza-kör közepén lévőt, Srírádhá-val együtt Dévá-t, bizony Akrúra ott látta. Megértve: Krisna Parama Brahman, egyre hódolt Neki, kézösszetéve Akrúra örvendve dicsverset szavalt.

Akrúra így szólt:

Namah sríkrisnacsandrája paripúrnatamája csa aszankhjándádhipatajé gólókapatajé namah.

Srírádhápatajé tubhjam vradzsádhísája té namah namah srínandaputrája jasódánandanája csa.

Dévakíszuta góvinda vászudéva dzsgatpaté jadúttama dzsagannátha páhi mám purusóttama.

Vání szadá té gunavarnané szját karnau kathájám mama dós csa karmani manah szadá tvaccsaranáravindayór drisau szphuraddhámavisésadarsané.

Namah Sríkrisnacsandrá-nak és Paripúrnatamá-nak Aszankhjándádhipati-nak Gólókapati-nak namah.

Neked Srírádhápati-nak Te Vradzsádhísá-nak namah namah Srínandaputrá-nak és Jasódánandaná-nak.

Dévakíszuta Góvinda Vászudéva Dzsagatpaté Jadúttama Dzsagannátha védj engem Purusóttama!

Hangom mindig a Te tulajdonságaid zengje, füleim történeteid hallják, kezeim érted tegyenek, lelkem mindig lábaid lótuszában nyugodjon, szemeim otthonod furcsa fényét lássák.

Srínárada így szólt:

Az így dicséneket mondó, ámuló szeme láttára láthatatlanná vált Krisna Bhagaván Prabhu s világa. Majd Akrúra hódolt Neki s napi-szabályt befejezve, tudva: Krisna Param Brahman, ámulva a kocsihoz ment. Napnyugtára Rámakrisná-t elvitte Gándiníszuta lágy morajú hanggal zúgó, széllel-járó, gyors kocsiján a városi ligethez, hol látva Nandá-t Jadúttama Akrúrá-hoz szólt nevetve felleg-dörgésű mély hangján.

Sríbhagaván így szólt:

Mostan fogjad a kocsidat s rögtön indulj Mathurá-ba, utánad fogok én menni a gópálákkal, Mánada!

Akrúra így szólt:

Dévadéva Dzsagannátha Góvinda Purusóttama bátyáddal és a gópákkal menjél a házamba Prabhó! Láblótusz-virágporoddal tegyed szentségessé lakom, Tenélküled én nem lépek otthonomba, Dzsagatpaté!

Sríbhagaván így szólt:

Elmegyek a házadba, ha megöltem Jádaváhitá-t, Balá-val és barátokkal, meg fogom tenni kedvedért.

Srínárada így szólt:

Akkor Sríkrisna ott maradt s Akrúra Mathurá-ba ment, értesítve azt a Kanszá-t, majd otthonába távozott. Másnap délelőtt Szabala Góvindá-t a gyerekekkel várost nézni készülődni látva Nanda ekképpen szólt. " Szerényen nézd meg a várost és gyorsan térj onnan vissza, ne higgyed, hogy az Gókula, ez Kansza félelmes hona! " " Úgy legyen! " mondta Bhagaván s Nanda-küldte öregekkel, gulyásokkal-bojtárokkal Szabala a városba ment. Eget érintő tornyokkal, arany-gyémántos házakkal ragyogó, vár-koronázta, isteni városként álló, gyémántlépcsős és csobbanó hullámcsodájú Kálindí-hajfonat fényű, isteni nőkkel-férfiakkal ékes Srímathurá-t látva Krisna és a gazdagok házait nézve, gópálákkal együtt rálépett a főutcára.

Hallva, hogy megjött Vaszudévanandana, Mathurá-nők, kik sok hírét hallották már, hagyva dolgot és feledve gyerekeket, rohantak, mint folyók az óceán felé.

Némelyek ház tetejéről, rácsok mögül mások falakról vagy ablakfüggönyt húzva, sokan kapukon kilépve a tornácról nézték Őt a várost lakó asszonyok.

Egy kibomlott fürt az arcán lengedezett, az elé járulók lelkét elrabolni, másikat fejéke alá helyezett el, amely a hátulról jövők lelkét rabló.

Sárga leple fele csípőn kötve ragyog, másik fele a vállán, mint felhőn villám, kézben lótuszt és a szívén vaidzsajantí füzérét tartó Vaszudévanandaná-t

Látva az asszonyok összezavarodtak, élénken lengő- halforma-fülbevalóst, kelőnap-fényű-aranyos karperecest, végtelen világ Urát a Felső Felettit.

A város asszonyai így szóltak:

Hej, bűvös az a Vrindávana, ahová Ez beköltözött, magasztosak mind a gópák látva Ezt a lélekrablót! Magasztosak a gópík is, vajon mi jót cselekedtek? akik a Rásza-körében folyton ajkai nektárját isszák.

Srínárada így szólt:

A főutcán jött egy gőgös kelmefestő mosóember, a gópákkal egyetértve Madhuszúdana szólt hozzá. " Hé mahámaté barátom, adjál nekünk szép ruhákat! ha adsz, az a te szerencséd lesz, nincs ebben semmi kétség. " Krisna szavától fellobbant, mint ghritával öntözött tűz, Kansza szolgája, a gonosz és ezt mondta Mádhavá-nak.

A mosóember így szólt:

Talán ilyen ruhát hordtak apák és nagyapáitok, hé pimaszok, azok bizony nem ágyékkötőt viseltek?! Erdőlakók, a városból kifelé, ha élni vágytok, börtönbe foglak csukatni benneteket, ruhalopók!

Srínárada így szólt:

Annak az ekként beszélő mosóembernek Sríkrisna keze hegyével játékból leszakította a fejét. Akkor abból fény áradt ki és Ghanasjámá-ba olvadt, összes kísérője rögtön  ruháskosarakat hagyva mindenfelé szétszaladtak, mint őszidő fellegei. Magának tetsző ruhákat választott Srírámakrisna, majd a bojtárgyerekek is és az utcán járó-kelők. Ruhát viselni nem tudó gyerekek a szép ruhákat csak úgy felhányták magukra Sríkrisna szemei előtt. Egy takács meglátva őket, Sríkrisná-t és Baladévá-t, a tarka színű vásznakból mennyei ruhát alkotott. Majd a bojtárgyerekeket is a helyes módon felöltöztette s bhaktival újra Krisná-ra tekintett. Elégedett lett Bhagaván s Maga szárúpjáját adta, aztán Baladéva adott erőt, vagyont, képességet.

                           Hatodik fejezet

                  Mathurá megtekintése

Srínárada így szólt:

Ekkor gópálákkal együtt Sríkrisna Nandanandana Szudámá a virágkertész házába indult Szabala. Látva kettejüket felállt és kéz összetéve hódolt, virágtrónusra ültetve akadozó hangon beszélt.

Szudámá így szólt:

Magasztos családom, házam, születésem jöttötökkel s a hét isteni nemzetség, anyám, apám és nejem hét nemzedéke, hiszem, hogy a Vaikunthá-ba fog kerülni.

Föld terhét hárítani a jaduk között születtetek Púrnatama Parésvará-k, szánandók szánandójához eljövőknek, hódolat Dzsagadísvara Para Nektek!

Srínárada így szólt:

Így szólva virágból készült, méhektől zsongó díszeket, mézet s illatokat adva hódolt az a virágkertész. Elvéve a virághalmot Szabala Bhagaván Hari közeli gópáknak adta és nevető arccal mondta. " Az én láblótuszomban mély bhaktid legyen mindörökké, kerülj a bhaktáim közé s még itt legyél olyan, mint Én! " Baladéva folytonosan növő vagyont adott neki, majd felállva Az a Kettő egy másik utcába léptek. Egy ott jövő lótuszszemű, szantálos edényt kezében vivő fiatal és púpos nőt megkérdezett Mádhava.

Sríbhagaván így szólt:

Szubhru! ki vagy, ki kedvese, kinek viszed ezt a szantált? Adjad nekünk, amitől majd örök jólétet fogsz nyerni!

A szairandhrí így szólt:

Hé Legszebb! szolgáló vagyok, nevem Kubdzsá, Mahámaté! kezemből származó szantál oly kedves Bhódzspati-nak. Mostanig Kanszá-t szolgáltam, de most Teelőtted állok, elefántormány-karjaid fogva tartják a lelkemet. Rajtatok kívül ki lehet érdemes e szantálkrémre, Hozzátok hasonló szépség három világban sem ismert.

Srínárada így szólt:

Az örvendő odaadta Nekik a finom kenőcsöt, attól az illatos színtől Srírámakrisna tündökölt. Néhány bojtár is magára kente a mennyei szantált, a háromszor púpost Krisna meggyógyítani gondolta.

Lábával lábára lépve, nyújtott keze két ujjával Vibhu Parésvara, a népek szeme láttára fogva állát, azt a görbült testűt Hari megrántotta.

Akkor annak teste, mint bot egyenes lett, fényével csúfolta Rambhá-t a szépséges, megfogva Hari ruháját szépmosolyú, a szerelem istensége szállta meg őt.

A szaurandhrí így szólt:

Szépek szépe menjél gyorsan otthonomba, Téged elhagyni bizony nem vagyok képes, légy kegyes Szarvadzsnya Raszadzsnya Mánada, erősen összezavartad Te a lelkem!

Srínárada így szólt:

Erre a gulyások együtt felnevettek " hé, hát ez meg mi a csoda? " és tapsoltak, Ráma is nevetve nézett, mire Hari, A Megkért, Az csodálatos szókat mondott.

Sríbhagaván így szólt:

Hej, magasztos ez a város, Mathurá, ahol ilyen kedves népek élnek s a nem ismert vándort otthonukba hívják, ahogy megnéztem a várost a te otthonodba jövök.

Srínárada így szólt:

Lágy szavakkal ekként szólva elvonta tőle ruháját, a főutcán haladt s gazdag kereskedőket látott meg. Virággal, támbúlával és illattal, gyümölccsel, tejjel Hari-t imádva hódoltak s leültették a boltosok.

A kereskedők így szóltak:

Ha Te fogsz itt uralkodni emlékezz a tieidre, Déva! mi a néped vagyunk, mert senki sem emlékezik, aki hatalomhoz jutott.

Srínárada így szólt:

Mosolyogva kérdezte meg Acsjuta, hogy hol van az íj, a ravaszok nem feleltek félve az íj törésétől. Szépség s kedvessége miatt Mathurá más lakosai, akik látni vágytak szóltak: " Ifjú gyere s lásd az íjat! " Az általuk jelölt úton Krisna elért az íj-helyre s barátkozott a Mathurá-beli kortárs gyerekekkel. A hét tála hosszú íjat, aranyvertet, mint Indrá-é, súlyosat, amit ötezer férfi képes csak hordozni, nyolc fémből készült, százezer bhára nehéz, csodálatost, Csaturdasí-kor a városlakók által imádottat, amit korábban Bhárgava adott Jadu nagykirálynak, Krisna meglátta az ívest, mely, mint Maga Sésa feküdt. Férfiak megállították, de tűrte s fogta az íjat, majd a városiak előtt játékosan felajzotta. Füléig megfeszítette az íjat kezével Hari s a közepén kettétörte, mint cukornádat elefánt. Az összetörő íj pengett, mint az istennyila hangja, a hét fel- és alvilággal az egész világ megzendült. Égőrizők és csillagok remegtek, a Föld sugárzott, akkor a Földlakók-köre hallását elveszítette. A hang két ghatikányira Kansza szívét dermesztette, rettenetes testőrei megdühödten felpattantak. A Krisná-t megfogni vágyók " kötözd meg! " mondták egymásnak, a fegyveresen jövőket meglátva Balakésava az íj két darabját fogva az őrülteket megverték. Az íjdarab-ütésektől némelyek földre ájultak, lábuk törött, orruk törött mások válla-keze szakadt, ötezer harcos hullott le ott, bizony a Föld színére. Felbolydult egész Mathurá, rohantak a látni vágyók, a városban lárma éledt, emberek között félelem. Bhódzsarádzsa gyűlésterme teteje rögvest leszakadt, íj-helyről elfutott Krisna Szabala a gópálákkal, a szürkületben Nandá-hoz mentek, mint kik nagyon félnek.

Látva Góvinda végtelen nagy szépségét, Mathurá városa női igéződtek, bomlott ruhájú-fonatú vágybetegek, egymás között a barátnők ezt beszélték.

A város asszonyai így szóltak:

Tízmilliónyi Kandarpa fényét rabló, Mathurá-ban garral járó, szabad Hari-t, akik közvetlen közelből szemlélik, a mi összes testrészünkben Az szétáradt.

A helyesen gondolkodók így szóltak:

Talán olyan durva nők is vannak a városban, akik nem látják és nézik Anangamóhaná-t, vajon összes testrészünkben mi nem látjuk Azt a Szarvaszundara Ánandamajá-t?

Bárkihez, aki részében szépség látható, a szem odavonzódik, mint lepke a tűzhöz, de, Aki minden részében lelket rabló, Az barátnők! csak szemekkel hogy vizsgálható?

Nandaszúnu minden egyes szép részében, mind ahova a szemek is odatapadnak, attól a boldogságot elért lélek a szépség óceánjába merül el.

Srínárada így szólt:

Nappal Akit, Vradzsarádzsanandaná-t, Azt látták álmaikban is a városi nők, hogy ne emlékeznének az Édesre mind a gópík, akik a Rásza-körében részt vettek?

,                           Hetedik fejezet

               Kuvalajápída elpusztítása

Srínárada így szólt:

Radzsaka lefejezését, őrök megölését és az íj törését hallva Kansza félelme nem ismert határt. Attól fogva baljós jelek voltak s bal testfele rángott, álmában látta a testét törni, így nehezen aludt. Álmában préták körében olajjal kent, égruhájú, dzsapá díszes, bivalyt ülő dél irányba haladt tova. Kora reggel felébredve és a szolgálókat hívva, intézkedett egy nagyszerű ököl-párharcot rendezni. Nagy poronddal rendelkező, arany oszlopokkal ékes küzdőteret hoztak létre szemben a gyűlésteremmel. Aranyfényű napvédőkkel, hintázó gyöngyfüzérekkel, lépcsős arany lelátókkal épült meg a csata tere. A gyémántos király-helyre, fényes, illattal hintettre, ahol Sakra trónusa állt párnahalmokkal körítve, Holdudvar-szépségű, csodás napernyőkkel árnyékoltra, gyémántos nyelű és hattyú-szín pálma- s jakfark-legyezős, tíz kar magas emelvényre, amit Örök Visvakarman alkotott fellépett Kansza, mint hegycsúcsra állatkirály. Az énekesek daloltak, utcalányok táncot roptak, mridanga-pataha-tála-bhérí-ánaka felcsendült. Kiskirályok, elöljárók, városiak, vidékiek külön lelátókon ülve nézték az ökölviadalt. Csánúra, Mustika, Kúta, Sala és bizony Tósala gyakorló pörölyeikkel kölcsönösen párharcoltak. Kansza hívta Nandarádzsa s gópák fejüket meghajtva ajándékot adtak neki s helyet foglaltak helyükön. Bánászura, Dzsarászandha és Naraka városából és Sambará-hoz hasonló más egyéb királyoktól is sok-sok ajándék érkezett oda, Jaduk királyának. Akkor ketten Rámakrisna káprázat-gyermek alakban az ökölharcot megnézni megjöttek a küzdőhelyre. Tehénhúggyal elegy higany-kéneg s mósusz-rajz pofájú, gyémánt-fülönfüggő ékes, cseppenő mámormirigyű, a porond kapuban álló, Kuvalajápída nevű elefántot látva Krisna a hajtónak, mint menny hangja mondta: " Főnök! vidd el az állatot s kedvem szerint adjál utat, ha nem teszed, elefánttal együtt foglak földhöz vágni! " Ekkor a feldühödt hajtó a teret betrombitáló elefántot ösztökével Nandaszúnu-ra hajtotta. Az elefántkirály rögtön ormánnyal kapta el Hari-t s felemelte, Az szabadult, súlyát megnövelve Hari. Eltűnt a lábai között ide-oda forgolódva, miként Vrindávana-liget fái között szokott Hari. Az elefánt ormányával Annak kezeit elkapta, de Ő az ormányt ellökve hátrafelé kiszabadult. Az elefánt oldalt pördült és megpróbálta elkapni, azt öklével megütötte s előre szaladt Mádhava. Üldözte Őt az elefánt, mire Hari visszafordult, ezenközben Mathurá-ban hatalmas hangzavar támadt. Baladéva az elefánt farkát nagy erővel fogta, két kezével húzta-vonta, ahogy kígyót a sasmadár. Bhagaván Krisna kacagva kezével erősen tartva, két kezével húzta-vonta, ahogy ember kút kötelét. A Kettő húzta elefánt összezavarodott, király! ekkor hét hajtó nagy lobbal felugrott az elefántra. Még háromszáz elefántot küldtek mások Krisná-t ölni, ösztökeszúrástól őrült nagy elefánt újra támadt. Sríkrisna Maga Bhagaván Baladéva szeme előtt ormányánál megragadva s körbe-körbe megforgatva Föld hátához teremtette, miként gyermek vizeskorsót. A rajta ülő hét hajtó messze távolba repültek, az elefánt az ott lévők szemei láttára kimúlt. A belőle szabadult fény Sríghanasjámá-ba olvadt, agyarait kiszakítva Rámakrisna nagy erősek megölték a hajtókat mind, mint őzeket két sörényes. Ahogy az elefánt kimúlt, akkor mind az egyéb hajtók széjjelszaladtak, mint ahogy fellegek őszi égbolton. Az így megölt elefántot látni vágyó gópák s mások éltette Srírámakrisna, Akiket harci izzadság és elefánt-mámormirigy váladéka árasztott el, arcuk harc hevétől vörös gyorsan a harctérre léptek, kezükben az agyarakkal, mint szétterjedő szél és tűz.

Harcosok harcost, férfik Naréndrá-t, nők Kámadévá-t, gulyások Vradzsésá-t, apa a fiát, bűnös büntetőjét, Kansza a halált, tudók a Virátá-t.

Nagyszerű jógík a Paramatattvá-t, Bhódzsá-k a Balá-val belépett Dévá-t, mindannyian saját állapotuknak fényében látták Paripúrnadévá-t.

A kimúlt hátast s a Két erőst látva a vakmerő Kansza szíve megdermedt, a lelátón ülők lelke felharsant, csakóra a Holdat látva boldog lesz.

Fült fülhöz tapasztva a városiak izgatottan beszéltek egymás között: " Ez a Kettő Vaszudévanandana Önmagukban Para Paramésvara,

hej csodás, magasztos ez a Vradzsa-kör, ahol Ez, Maga Mádhava barangol, mutatva most Magát, elérhetetlent, ettől mi minden célunkat elértük! "

Srínárada így szólt:

Ahogy a város lakói szóltak és túrja-hang zendült, Csánúra a Kettőhöz ment és így szólt Rámakrisná-hoz.

Csánúra így szólt:

Hé Ráma, hé Krisna a Ti erőtök nagy, a király előtt elszántan harcoljatok! ha a király, Jadúttama elégedett, mi az a jó, ami nem lesz Nektek s nekünk?

Sríbhagaván így szólt:

Király kegye korábban is jót termett, gyermek vagyunk, hozzánk korban-erőben hasonlóval küzdjünk, ez a szabályos, dharmával ellentétes harc ne legyen!

Csánúra így szólt:

Te sem vagy gyermek, Bala sem egy ifjú, Magatok vagytok erősek erőse, ezernyi őrült elefánt erejével, csak úgy, játékból öltetek elefántot.

Srínárada így szólt:

Ekként hallva a szavait Bhagaván Vridzsinárdana, Csánúrá-val küzdött, amíg Mustiká-val Bala Balí. Karjaikkal karjaikat húzták s hátrataszították az emberek szeme előtt, két győzni vágyó elefánt. Kezével Csánúra testét felemelve Maga Hari mérlegelte a test súlyát, miként Vidhi erény súlyát. Majd Csánúra Hari Dévá-t játékból egyetlen kézzel feltartotta feje fölé a hős, mint Földet Nágarát. Mádhava nagy kézerővel Csánúrá-t nyakánál fogva s derekánál, felemelte s hirtelen a földhöz csapta. Kézzel, térddel, lábbal, karral, combbal, ujjal és ököllel küzdött Krisna és Csánúra, miként Bala és Mustika. Rámakrisna izzadságban fürdőző Sríarcát látva az ablakban ülő úrnők együttérezve így szóltak.

Az asszonyok így szóltak:

Hej itt a gyülekezetben adharma, ami király szeme előtt történik, hol a gyémántkemény-testű két harcos s hol a virághoz hasonló Rámakrisna?!

Mily balszerencse ez nekünk itt a városban, hogy a Kettőt így, harc közben látjuk meg, hej, hatalmas szerencséjük, magasztos, erdeiknek, akik Rásza-raszában.

Hej, a gonoszlelkű király jelenlétében senki sem mond semmit sem hé, barátnők! ezért az erényeink erejével, a Kettő ellenségeit győzze le!

                       Nyolcadik fejezet

                    Kansza elpusztítása

Srínárada így szólt:

Lágyszívű Nandarádzsá-ra s nők óhajára gondolva az ellent ölni akaró Hari nagy erővel harcolt. Két kezével megragadva Csánúrá-t hévvel az égbe hajította akkor Krisna, mint szél felkap lótuszszirmot. Az visszahullott az égből, fejjel le, mint hullócsillag, felugrott s ököllel Krisná-t nagy erővel megütötte. Annak ökle csapásától meg sem rezdült Parátpara, azonnal fogva Csánúrá-t Föld hátához teremtette. Csánúra foga kitörött, az őrültben düh áradt szét, két öklével ütötte meg Sríkrisná-t a szíve táján. Maga Bhagaván két kézzel fogta meg annak két kezét s mindenki szeme láttára s Kansza előtt megpörgetve, Föld hátához odavágta, miként gyermek vizeskorsót. Amint Krisna odavágta Csánúra feje szétrepedt, vért okádva ki magából rögtön kiadta a lelkét. Ugyanúgy Mustiká-t, aki ökölharcban győzhetetlen, lábánál fogva s a légben pörgetve az erős Bala, Föld házához teremtette, ahogy kígyót a sasmadár, Mustika is kiszenvedett, a száján kihányva vérét. Az érkező Kútá-t látva a nagy erős Baladéva öklével leütötte őt, Indra villámmal sújt hegyet. Az eléjött Salá-t Nandaszúnu bottal csapta-verte, ahogyan éles csőrével sas a kígyót szúrja-csípi. Krisna elkapva Tósalá-t középen szétszakította, Kansza helye elé dobva, mint elefánt dob faágat. Ezek a harctérre hullott s rögtön lelkük kilehelők fénye Vaikunthá-ba lépett az igazak szeme előtt. Amikor Srírámakrisna megölte e harcosokat, a maradék ökölharcos félve futott életéért. Srídámá és egyéb kortárs gópát összegyűjtve Krisna csatározni kezdett velük mindenki szeme láttára. Fejékes és fülbevalós Rámakrisná-t társaikkal a porondon játszva látták s ámultak a városiak. Kanszá-n kívül minden szájból győzelmi kiáltás serkent, " mily nagyszerű! " hangok szóltak, majd dundubhik döndültek meg. Vereségét látva Kanszá-t majd szétvetette a méreg, túrja hangját csendesítve remegő ajkakkal szólott.

Kansza így szólt:

A két ostoba Vaszudévanandaná-t tüstént hajítsátok ki a városomból, vegyétek a Vradzsa-lakók minden vagyonát s jól kötözzétek meg ezt a bolond Nandá-t!

Bolond apám Ugraszéna, hős sarjadék fejét rögtön vágjátok le, vágjátok le! Földön bárhol vagy itt Vrisni-utód lakik, isteni résznek tudjátok és pusztítsátok!

Srínárada így szólt:

Amikor Kansza ekképpen őrjöngött, Jadunandana dühtől megszállottan pattant fel arra a küzdőtérre. Az érkező halált látva Kansza azonnal felugrott, őrületben gúnyolta Azt s kardját-pajzsát felragadta. Az elkapta két kezével karddal és pajzsával Kanszá-t, miként csőre két felével a mérges kígyót a Virát. A kard lehullt, a pajzs elszállt s karfogásból az az erős erővel szabadult, ahogy Tárksja-csőrből Pundaríka. A porondon a két erős nagy hévvel gyötörte egymást, pontosan, mint a hegy ormán feltündöklő két oroszlán. Az égbe száz kéz magasra hirtelen felugró Kanszá-t az utána ugró Krisna elkapta, mint sólyom sólymot. Két kezével megragadva  rettentő daitják bikáját, a három világ erejét bíró Déva megpörgette és az égből levetette, majd szétvetette a méreg, porond oszlopai törtek, miként villám sújtotta fa. A lezuhant gyémánttestű kissé összezavarodott, de felugrott s harcba fogott Mahátmana Sríkrisná-val. Azt két kezével megfogva s újra a porondra dobva, a szívére lépett Prabhu s fejékét vette Mádhava. Akkor a harctéren Maga Hari a haját markolva a porondról levetette, mint hegyoromról kősziklát. Arról a harctérről Krisna Szarvádhára Szanátana ráugrott nagy hévvel Maga Anantánantavikrama. Kettejük zuhanásától az alattuk levő Föld-kör mélyre horpadt, mint egy fazék s két ghatikáig remegett. Azt a halott Bhódzsarádzsá-t ott, a földön húzta-vonta, oroszlán elefántkirályt, mindenki szeme láttára. A szerteszéjjel rohanó földurak jajveszékeltek, a Dévésá-t ellenségnek tekintő nagy erős Kansza Azzal Azonos Alakot ért el, miként méh lárvája. Az elesett Kanszá-t látva mind a nyolc nagy erős bátyja, Szunáma, Szristi, Nyagródha, Tustimán, Rástrapálaka, Szuhu és Kanka és Sanku dühtől remegő ajkakkal kardot-pajzsot tartva Krisna ellen harcolni indultak. Látva őket pörölyt fogott Róhinínandana Bala s közelből üvöltött rájuk, mint oroszlán az őzekre. Az ordítástól rettenve a fegyverek kezeikből hullottak, mint mangógyümölcs az ág ütögetésétől. A fegyvertelen nagy hősök minden irányból ököllel ütötték, mint elefántok ormányukkal hegyet ütnek. Szristi-t és vele Szunámá-t pöröllyel ölte meg Bala, Njagródhá-t kézerejével, Kanká-t pedig bal karjával. Sanku-t, Szuhu-t és Tustimán-t bal lábfejével Mádhava, Rástrapálá-t jobb lábának rúgásával pusztította. Mind a nyolcan leborultak, mint a szél kidöntötte fák és a fényük feloldódott Bhagaván-ban, Vidéharát! Dévadundubhik dördültek s győzedelmi hangok keltek, az istenek Nandana-kert virágait záporozták. Vidjádharík és gandharvík harsanó kedvvel táncoltak, vidjádharák, gandharvák és kinnarák dicsét dalolták. Brahmá s többi, munik, sziddhák léghajókkal jöttek nézni s dicsérték Azt, Rámakrisná-t hanggal a védakövetők. Mellüket kezükkel verve Aszti, Prápti s a többi nő a palotából kijőve sírtak a megözvegyültek. 

Az asszonyok így szóltak:

Jaj Urunk, hé Juddhapaté! hová mentél Mahábala?! három világot győző vagy, istenek sem győzhetnek le! A húgod újszülöttjeit te, könyörtelen megölted, tíz naposnál kisebb s nagyobb mást is erőszakkal öltél, ennek a rettentő bűnnek eredménye ez a helyzet.

Srínárada így szólt:

Az így könnyes arcú s levert királynőket vigasztalva a Jamuná partján emelt szantálfás halotti máglyát s Az a megöltek számára halotti szertartást végzett, mindent megvilágosítva Bhagaván Lókabhávana.

                     Kilencedik fejezet

                   A jaduk boldogsága

Srínárada így szólt:

Ekkor Déva Rámakrisna Dévakí és Vaszudéva elébe járultak Maguk a vrisnikkel körbevéve. Kötelékeik maguktól kioldódtak akkor, király! látva Azokat, mint kígyók csomója, ha sasmadárt lát. Látva, hogy a szülők értik az Erőt, Szabala Hari kiterjesztette Májá-ját, világot bűvölő Erőt. Rámakrisná-t, fiát látva az összezavart Sauri Dévakí-val felpattant és ölelve könnyekben áztak. A vrisnikkel körbevéve Hari nyugtatgatta őket, majd nagyapját Ugraszéná-t Mathurá-királlyá tette. Hívva a Kanszá-tól félő s így elköltözött jadukat, szeretettel családostól visszatelepítette Ő. A gópákkal együtt hazatérni szándékozó Nandá-t meghajolva szólt Szabala Májá-jával megzavarva:

" Maradj itt Táta! ebben a városban, de ha kedved van induljál most haza, addig Én Szabala ezen jadukat meg fogom szervezni s követni foglak. "

Imígyen Srírámakrisna által tisztelt Nandarádzsa szeretet áradásában megölelte Sauri-t és a gópákkal Vradzsá-ba indult. Sríkrisna születésére most adott millió tehént vászon-virág-ékszer díszest Saurí a szent bráhmanáknak. Saurí Gargá-t elhívatva Sríkrisna és Baladéva szabályos jadzsnyópavíta szertartását megrendezte, mert tudta, hogy mi a dharma. A minden tudást tanulni készülő Srírámakrisna Guru Szándípani-hoz ment Para egyszerű emberként. Gurut kiválón szolgálva kis idő múlva Mádhava minden tudást meg is szerzett tudást tudók legelsője. Guru-ajándék mi legyen kérdezték kéz összetéve, halott fiát ajándékba kérte Tőlük Gurudvidzsa. Arany veretes kocsira szállt a Két, testét uraló Prabhásza tengerpartjára ért a Két rettentő erős. A remegő Szindhu rögtön csodás gyöngyök ajándékát hozva lábaikhoz tette s kéz összetéve leborult. Szólt hozzá Bhagaván: " gyorsan! add vissza a Gurum fiát, rettentő hullámba zárva, akit innen elragadtál! "

A tenger így szólt:

Bhagavan Dévadévésa! gyereket én nem raboltam, a kagylóforma aszura Panycsadzsana rabolta el! A nagy erős daitjabika az én bensőmben lakozik, Déva! csak Te győzheted le az isteneket rettentőt!

Srínárada így szólt:

A megszólított Bhagaván vásznát derekán megkötve nagy erővel a mennydörgő tengerbe vetette Magát. Három világ terhét tartó Krisna vízbeugrásától a tenger remegve bolydult, mint Vadzsrakúta köpütől. Ekkor Panycsdzsana daitja harcolni Sríkrisna előtt előbukkant a hős s rögtön szigonyt dobott Mádhavá-ra. Elkapta Az azt a szigonyt és visszatámadott vele, az ütéstől az elájult és a víz-körébe süllyedt. Tüstént felbukkant a kissé elszédülő és Dévésá-t fejjel ütötte meg, ahogy sast üt csuklyás csuklyájával. Paripúrnatama Maga Sríkrisna Bhagaván Hari dühödten öklével gyorsan a fején ütötte meg azt. Krisna ökölcsapásától az rögtön a halálba ment, a belőle szabaduló fény Ghanasjámá-ba olvadt. Így megölve Panycsadzsaná-t s fogva testéből lett kagylót a tengerből előbukkant s rögtön a kocsijára szállt. Lélekrabló Rámakrisna széllel járó kocsijával repült Samana hatalmas Szamjamaní városába. Pánycsadzsanja szörnyű hangja, mely, mint mennydörgés a teret betöltötte, azt meghallva Jama s társai remegtek. Nyolcmillió négyszázezer pokolba zuhant bűnösök, akik hallják azt a hangot, azok is felszabadulnak. Jama rögtön ajándékot hozott Sríkrisnabalá-nak s lábukhoz kéz összetéve borult, miként a legyőzött.

Jama így szólt:

Hé Haré, hé Kripászindhó Ráma Ráma Mahábala, Paripúrnatamá-k vagytok, végtelen világok Ura!

Dévá-k Puráná-k Purusá-k Mahántá-k Szarvésvará-k Szarvadzsagaddzsanésá-k, mostan is mindenek felett léteztek, Parésá-k hanggal mondjátok parancstok!

Sríbhagaván így szólt:

Lókapála Mahámaté, Guru fiát adjad vissza! uralkodj szabályok szerint tisztelve, amit Én mondtam.

Srínárada így szólt:

Akkor az odavezette Guru fiát s Maga Hari fogva Avantiká-ba ment és Sríguru-nak átadta. Guru áldását elnyerve kéz összetéve hódoltak, kocsira szállva elérték Mathurá-t Jadu-t tisztelők. Egyszer csak Szabala Krisna  Minden Okot Létrehozó bhakta Pándavák-ra gondolt s Akrúra otthonába ment. Akrúra tüstént felugrott s örvendezve ölelte meg, tizenhatos ajándékkal tisztelete meg Azt a Kettőt. Kéz összetéve előttük állt a valóra vált vágyú, boldogság szülte könnyeket árasztva szólott, hé király!

Akrúra így szólt:

Rámakrisná-nak Tinektek Kettőtöknek örök üdvöm, Akik mit az úton mondtam teljessé tettétek Prabhú!

Világok Szépei, Lények Ékei, bent és kint egész világot Világítók, tehén-vipra-igaz-véda-dharma-dévatá védelmére születtetek Jadu fajában.

Kansza s többi daitjakirály pusztítására Gólókavilágból Paripúrnatédzsaszá-k, Ti Bhárata földkörébe érkeztetek, Parésá-k újra és újra meghajlok Nektek!

Sríbhagaván így szólt:

Nemes, öreg, értelmes vagy, Én előtted pedig gyerek, önmagát ne dicsőítse, aki nemes, Mahámaté! Pándavák jólétét tudni indulj el Gadzsáhvajá-ba, mindenkivel találkozva gyorsan térj meg Dánapaté!

Srínárada így szólt:

Ekként szólva Akrúrá-hoz Bhagaván Bhaktavatszala Szabala Sauri házába ment a tetteket Szerkesztő. Kauravéndra városában Akrúra a Pándavákat megnézte és visszatérve mindent elmondott Krisná-nak.

Akrúra így szólt:

Nélkületek ki lehetne Pándavák segélye, kiket Kaurava-gonoszság gyötör, Pándu meghalt és azóta a Prithá-sarjak lelke láblótuszotokba merül-oldódik.

Srínárada így szólt:

Hallva Akrúra szájából Sríkrisna Bhagavánhari a Kauravák fele földjét a Pándaváknak adatta. Adott szóra emlékezve akkor Uddhavá-val együtt Kubdzsá csodás szerencsével megjelölt házához indult. Látva a jövő Sríhari-t a gyönyörű Kubdzsá rögvest bhaktival telt pádja s mással hódolt Pránavallabhá-nak. Kubdzsá arany-gyémánt díszes falú pazar otthonában fénylett Hari a szépséggel, mint Vaikunthában Ramá-val. Maga Paripúrnatama Sríkrisna Bhagaván Maga, akinek az Urává lett, annak hevülete csodás! Ott töltött Sríharidéva nyolc napot, hé Vidéharát! s visszatért Sauri házába Lílámánusavigraha. Vidéharát! Mathurá-ban Sríkrisna e története minden bűnt hárító, tiszta s kiváló életnövelő. Az ember négy célját adó, Sríkrisná-t is megigéző, kérdeztél s én válaszoltam, mi mást akarsz még hallani?

                                         Tizedik fejezet

      A mosóember, a takács és Szudámá története

Bahulásva így szólt:

Krisna tiszta történetét a te szájadból hallottam, még hallani vágy a lelkem, szomjazó törtet víz felé. Kansza létét és tetteit, miket mondtál meghallgattam, Kési s más kiváló daitja korábbi születéseit. Ki volt az a mosóember, akit Maga Krisna ölt meg, hej, aki nagyszerű fénye Sríkrisná-ba oldódott fel?!

Srínárada így szólt:

Trétá-korban, Ajódhjá-ban Ráma királysága alatt egy mosóember a kémek előtt így szólt kedveséhez. " Nem tartalak tovább, romlott! hajnalban más házból jöttél, nő-vágyban Ráma tarthatja Szítá-t, de bizony én soha. " Ilyen szókat sok-sok szájból meghallva, akkor Rághava  Szítá-t rögtön az erdőbe elküldte a vádak miatt.  Annak büntetést nem akart adni Srírághavóttama, ezért az mosóember lett Dvápará-ban Mathurá-ban. Helytelen beszéd hibáját tüntetni ölte meg Hari, ekként adott szabadulást annak Sríkarunánidhi. A kegyes Sríkrisnacsandra végtelen csodás esetét elmeséltem neked, király! mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Korábban e takács ki volt, nagyszerű Muniszattama! akinek szárúpját adott Sríkrisna Bhagavánhari!

Srínárada így szólt:

Régen Mithilá városban élt egy Hari-bhakta takács, Sríráma esküvőjére Szíradhvadzsa parancsára Ráma s Laksmana kedvére kelméket elkészíteni, vékony szálakból megszőni, ügyes a kelmeszövésben. A tízmillió Kandarpa szépségű Rámalaksmaná-t látva a takács, hé király! a nagy lélek bűvölődött. " Én a saját két kezemmel testükre az összes ruhát adom, Őket öltöztetem ", lelkében ilyen vágy ébredt. Lélek útján kegyet adott annak a mindent Ismerő, " Dvápará-ban Bháratá-ban teljesül a szíved vágya! " Sríráma kegyelme folytán az Mathurá-ban született, a Kettőt felöltöztetve Szárúpjá-jukat nyerte el.

Bahulásva így szólt:

Szudámá kertész, hé Brahman! mily jótettet cselekedett, aki házába Maga ment lélekrabló Rámakrisna?

Srínárada így szólt:

Rádzsrádzsa bűverdeje, melynek neve Csaitraratha, ott volt virágok kertésze, kinek neve Hémamáli. Visnu-bhakta, nyugodt, adó, szatszanga-vágyó, nagyszerű, Srívisnudévá-t elérni istenekhez imádkozott. Ötezer éven keresztül naponta háromszáz lótuszt elhozva Dhúrdzsati elé helyezte és hódolt neki. Egyszer csak elégedett lett Trjambaka kegyesség tára, " virágkertész, tisztán látó! mondj egy kegyet! " mondta neki. Hémamáli a Dévá-nak hódolt kezét összetéve, jobbról megkerülve megállt előtte, fejét lehajtva.

Hémamáli így szólt:

Valamikor a házamba jövő Púrnatama Krisná-t lássam két szememmel Magát, ez legyen a kegyed által!

Srímahádéva így szólt:

Dvápará-ban Bháratá-ban Mathurá-ban, Mahámaté! gyümölcsöt érlel a vágyad, ebben nincsen semmi kétség!

Srínárada így szólt:

Mahésvara kegyelméből a nagy lélek Hémamáli Szudámá a virágkertész lett a Dvápara-kor végén. Majdan a házába mentek Önmaga Rámakésava, Siva-szót igazzá tenni, mi mást akarsz még hallani?

                            Tizenegyedik fejezet

            Kubdzsá és Kuvalajápída története

Bahulásva így szólt:

Szairandhrí mit tett a múltban kemény, nehéz hevületet, aminek megörült Krisna, Akit istenek sem érnek? 

Srínárada így szólt:

Panycsavatí partján Rámá-t, mint tízmillió Kandarpa fénylőt látva Súrpanakhá ráksaszí megzavarodott. Nézve Rámá-t, meg nem ingót, egy feleség fogadalmút, dühében Szítá-t felfalni rohant Rávana nővére. Metsző pengéjű kardjával Laksmana Rághava öccse lemetszette mindkét fülét és orrát indulatában. Vágott orral Lanká-ba ment s Rávaná-nak panaszkodott, majd végtelen bánatában Puskaratírthá-ba vonult. Tízezer évig vízben állt s tapasztalt a tudás-tűzben, Trjambaka Dévá-t figyelve Rámá-t hitvesként elérni. Majd megelégült Bhagaván Dévadéva Umápati s menve Puskaratírthá-ba " kérjél kegyet! " ekként szólott.

Súrpanakhá így szólt:

Igazaknak kedves Ráma legyen párom, add e kegyet, te Dévadéva Parama mindenek vágyát megadod!

Srísiva így szólt:

Halljad ráksaszí! mostan nem érlel gyümölcsöt kérésed, de a Dvápara-kor végén Mathurá-ban teljesül majd.

Srínárada így szólt:

Az, Súrpanakhá ráksaszí, kedve szerint formát öltő Srímathurá-ban született Kubdzsá néven, Mahámaté! Mahádéva kegyelméből Sríkrisna kedvesévé lett, ezt elmondtam én teneked, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Kuvalajápída ki volt előző születésében, hogyan ért elefántságot s oldódott fel Sríkrisná-ban?

Srínárada így szólt:

Bali fia a nagy testű Mandagati nevű, erős, fegyverforgatók elsője, százezer elefánt erős. Egyszer Rangajátrá-ra elindult s népek közé keveredett, őrült elefánt módjára kézzel zúzta a népeket. Kézerejétől az útra zuhant öreg Trita muni, dühödten átkozta meg az őrülterős Balifiút.

Trita így szólt:

Mint elefánt tébolyodtál és embereket törsz-zúzol Rangajátrá-ra indulva, elefánt leszel, ostoba!

Srínárada így szólt:

Az így megátkozott daitja, neve Mandagati, erős, kígyóbőrként földre hullott s teste tüzét elvesztette. A muni erejét tüstént megtudta s kéz összetéve, hódolva és körbejárva így beszélt Trita munihoz.

Mandagati így szólt:

Hé Muné, hé Kripászindhó, te Jógíndra Dvidzsóttama! az elefántságtól mikor szabadulok, mondjad gyorsan?! Hozzád hasonló igazat soha többé ne alázzak, olyan munik, mint te, Brahman! tudnak kegyet s átkot adni!

Srínárada így szólt:

Az így elégedetté tett Trita nevű mahámuni dühe múlt s szólt a daitjához, kegyes kiváló bráhmana.

Trita így szólt:

Szavam nem szólhat hiába, de bhaktidtól örvendezek, oly ragyogó kegyet adok, amit istenek sem kapnak. Hé Daitjéndra! ne bánkódjál, Hari-város Mathurá-ban Sríkrisna kezei által szabadulsz fel, semmi kétség!

Srínárada így szólt:

Ez a Mandagati daitja Vindhja-hegyen lett elefánt, Kuvalajápída néven, tízezer elefánt erős. Mágadhéndra elfogta azt az erdőben nagy erővel százezer elefántjával s hozományként Kansza kapta. Trita-szótól fényereje Sríkrisnába feloldódott, ezt elmondtam én teneked, mi mást akarsz még hallani?

                           Tizenkettedik fejezet

Csánúra és a többi, Kansza öccsei és Panycsadzsana előző életének története

Bahulásva így szólt:

Csánúra és az idejött többi ökölharcos ki volt, hej bizony Sríkrisnacsandra akikkel keményen harcolt?

Srínárada így szólt:

Régen Amarávatí-ban élt Utathja mahámuni, öt fia született neki, Kámadévá-hoz hasonlók. Azok a vele tanulást, tudásgyűjtést s dzsapát hagyva Bali-hoz mentek párharcot tanulni a megszállottak. Bráhmana-karmát elhagyó, védát nem tanulmányozó azokhoz mérgesen szólott Utathja Muniszattama.

Utathja így szólt:

Sama-dama-tapa-saucsa-ksánti-árdzsava valamint dzsnyána-vidzsnyána-ásztikja természetes brahma-karmák. Saurja-tédzsa-dhriti-dáksja-harcban meg nem futamodás, dána és ísvarabháva természetes ksátra-karma. Krisi-góraksja-vánidzsja természetes vaisja-karma, szolgálatlényegű karma a súdrának természetes. Bráhmana fiaiként is hagytátok a brahma-karmát, otrombák! hogy csinálhattok ökölharcot, ksátra-karmát?! Ezért legyetek újra mint ökölharcos Bháratá-ban s aszurák társaságában legyetek rossz úton járók!

Srínárada így szólt:

Utathja fiai ökölharcosok lettek a Földön, Sríkrisna-test érintése végső szabadulást adott. Csánúra, Mustika, Kúta, Sala és bizony Tósala történetét elmeséltem, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Kansza nyolc ifjabb testvére Kankana és Njagródhaka s a többi régen ki volt hogy végső móksát nyertek, mondjad!

Srínárada így szólt:

Korábban Alaká-ban élt jaksa, neve Dévajaksa, tudó, tudást élő, tisztelt, Siva-bhaktitól ragyogó. Nyolc fia született neki: Dévakúta, Mahágiri, Ganda, Danda és Pracsanda, Khanda, Akhanda és Prithu. Egyszer Siva imádáshoz Dévajaksa által küldve ezer pundaríkát hozni napkeltekor elindultak. Méhdöngés-zsongó virágot Mánasza tavából véve, szagolták illat-mámorban és így adták az apjuknak. A használat hibájából Siva-ima szennyeződött, az ostobák háromszor is aszura testben születtek. Baladéva kegyetosztó kezeitől, hé Maithila! bűneiktől szabadultak s végső szabadulást nyertek. Kansza öccsei korábbi születése történetét, ezt elmondtam én teneked, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Ki volt régen Panycsadzsana, ez a kagylótestű daitja, aki kagylója tündököl Srikrisna kézlótuszában?

Srínárada így szólt:

Régen a csakra s a többi szorosan hozzátartozók három világ Ura, Hari erejéből alakultak. Köztük Pánycsadzsanja kagyló magasztos helyzetet ért el, az Ő szájához tapadva Krisna ajk-nektárját issza. Egyszer lelkében önteltség támadt s szólt a kagylókirály: " Hari tart a kezeiben, sugaram királyhattyúé, Krisna engem jobbra forgót fúj a győzelem idején, Sríkrisna ajak-nektárját, amit Laksmí is nehezen ér el azt én folyton iszom, ezért én vagyok legelső! " Az ilyen módon öntelten szóló Pánycsadzsanja kagylót dühében Laksmí átkozta: " legyél daitja, te ostoba! ", az Panycsadzsana néven lett daitja a folyók urában. Ellenséges érzülettel újra elnyerte Dévésá-t, fénye felolvadt Dévá-ban, Ki kezében teste fénylik. Így értsd az ő nagy jósorsát, mi mást akarsz még hallani?

,                        Tizenharmadik fejezet

         Uddhava megérkezése Vradzsá-ba

Bahulásva így szólt:

Eztán miket cselekedett Mathurá-ban Jadúttama, letelepítve nemzetét, ezt mondd el, Muniszattama!

Srínárada így szólt:

Paripúrnatama Maga Bhagaván Bhaktavatszala tehénszállásos-gulyásos levert Gókulá-ra gondolt. Egyszer titkon elhívatta Uddhavá-t, bhakta barátját és így szólt Bhagavándéva szeretettől fúló hangon.

Sríbhagaván így szólt:

Menjél gyorsan szép Vradzsá-ba barátom! mely indák liget-csokraival díszes, Fénylő Saila s Krisná ékes Vrindávaná-ba, gópákkal s gópíkkal zsúfolt Srígókulá-ba! 

Az egyik levelet adjad Nandarádzsának-nak, másik Jasódá kezébe kerüljön, harmadikat, társam! adjad Srírádhiká-nak odamenve szépséges-szép házába.

Negyedik levelet adjad a gyerekeknek, jókívánságokkal együtt, barátom! elbűvölt gópíkák száznyi hadának adassanak külön-külön levelek.

Kegyes apám , Nanda lelke az én otthonom, anyám Jasódá is mindig Rám gondol, szabályt ismersz és így üdvös szó-bokrétákkal nagy-nagy szeretetem nekik fejezd ki!

Rádhiká kedvesem Tőlem-válástól beteg, Nélkülem zavartan hiszi: e világ üres, válás lelki betegségét mondott szavammal szüntesd meg, hisz szavak útján te járatos vagy!

Nekem kedves Szudámá és a többi bojtár Nálam, társuk nélkül ők is zavar-betegek, barátsággal nyugtasd őket, hogy Srívradzsá-ba kis idővel Magam fogok eljönni.

Gópíkák is válásomtól lelki betegek, lelkük vagyok, testük vagyok és lélegzetük, kik Értem világot hagyva gyámoltalanok, azokat Én, mantrin! hogyan ne támogatnám!

Uddhava! ők a lelküket is odaadták, akik most is csak nehezen vesznek levegőt, válás lelki betegségét mondott szavammal szüntesd meg, hisz szavak útján te járatos vagy!

Amely kocsival Vradzsá-ból ideérkeztem, lovastól-hajtóstól és csengettyűstől fogjad, öltsd fel az Én formám s vedd a sárga ruhámat, vaidzsajantít és az ezer szirmú lótuszom,

fénylő gyémánttól ragyogó fülbevalómat, tízmillió kelőnap-fény Kausztubha követ, zengő hangú fuvolámat, a csodálatost s virágdíszes botomat, a világ-bűvölőt,

szép, mennyei illattal telt szantál illatszert, pávatollas táncosruhát, bongó lábperect, fejékemet is vegyed és karpereceim, Uddhava! menj-menjél gyorsan, ahogyan mondtam!

Srínárada így szólt:

Uddhava így megszólítva kezét összetéve hódolt és Sríkrisná-t körbejárva kocsira szállt s Vradzsá-ba ment. Ahol csodálatos tehén, milliószor tízmillió, fehér hegyekhez hasonló, mennyei ékekkel ékes, fiatal, bő tejet adó, erényben formában teljes, borjas, sárga farkú, csoda-megtestesülés barangolt. Nyak- és lábkolomptól kongó, csengőfüzér csilingelő, aranyszínű, aranyszarvú, szikrázó fényű nyakláncú, vörös színű, zöld és rezes, fellegsötét-kékszín s tarka, füstszínű és kakukkszínű különféle tehén legelt, óceánnyi tejet adó, fiatalnő-tenyér díszes, mint antilop ugrándozó, olyan borjak díszkörében. Tehéncsordák közt fel és le hatalmas bikák bolyongtak, marjuk széles, szarvuk hosszú, ők a dharma hordozói. A kézben botos gulyások, kék fuvolás magasztosak Krisna-játékot daloltak Kámá-t bűvölő érzéssel. A jövőt messziről nézve Krisná-t hitték a gyerekek, egymás között szóltak azok, Krisná-t látni epekedők.

A bojtárok így szóltak:

Nandaszúnu közeledik, Ő Az, társak semmi kétség, fellegsötét, sárga ruhás, virágszirom fülönfüggős, Kausztubhá-s, fülbevalós, ezer szirmú lótuszt tartó, Ő bizony, tízmillió Nap fénysugár fejéket visel! A lovak és a csengettyű-füzéres kocsi ugyanaz, Bala nincsen a szekéren, egyedül Nandanandana!

Srínárada így szólt:

Az így beszélő gópálák, Srídámá és a többiek, Krisna-forma Krisna-társat és a kocsit körbevették. Megszólaltak: " ez nem Krisna! ki ez az Ő alakjában? ", Aupagavi köszönt nekik s megölelve őket szólott.

Uddhava így szólt:

Srídáman! fogd e levelet, amit bizony Krisna adott, ne csüggedj a bojtárokkal, Hari Maga nagyon jól van! A jádaváknak hatalmas dolgot tett Szabala Prabhu, kis idő múltán ide is el fog jönni Sríbhagaván.

Srínárada így szólt:

Olvasva a kézzel írott levélt a Vradzsa-gyerekek, szemükből könnyek ömlöttek és elcsukló hangon mondták.

A bojtárok így szóltak:

Hé, utas! Nirmóhin Nandaszúnu-ban testünk, képességünk, erőnk, vagyonunk, mindünk lelke, Krisna-hagyta Vradzsá-ban számunkra az egész világ üres lett. 

Egy pillanat egy jugának, egy ghatí manvantarának tűnik a Vradzsák-nak, jáma kalpának és egy nap Sríhari nélkül válás fájdalmától dviparárdha.

Éjjel-nappal mi Őt el nem felejtjük, gonosz idő, amikor Ő távozott, a mi, erdőlakók lelkét elvitte, kik vélve, hogy Ő kortársuk, vétkeztek.

                          Tizennegyedik fejezet

         Nandarádzsa és Uddhava találkozása

Srínárada így szólt:

Az így szeretettel eltelt, Sríkrisna-hiánytól beteg gópákhoz szólt szeretettel Uddhava s nem csodálkozott.

Uddhava így szólt:

Sríkrisna szolgája vagyok, Neki kedves, titkos szolga, látni, hogy ti jól vagytok-e, gyorsan jönni küldött Hari. Visszamenve Sríhari-nak elmondom mi bánt titeket, lábait szemem vizével mosva, Őt megelégítem. Hari-t fogva idehozom, hozzátok Vradzsa lakói, gyorsan vissza fogok térni, fogadalmam sosem hamis! Legyetek boldogok ti mind s bizony ne szomorkodjatok, hé gópálák! itt Vradzsá-ban látjátok Srípati Hari-t!

Srínárada így szólt:

Így nyugtatva a gópákat Jadunandana kocsira szállt és Srídámá s a többi gópával a szeretet-telt belépett Nanda-városba, mikor a Nap tengerbe száll. Mahámati Nandarádzsa hallva Uddhava megjöttét boldogan ölelte azt meg és örvendezve tisztelte. A jóllakott és párnákra lepihenő Uddhavá-hoz a szintén párnákra dőlő Nanda elcsukló hangon szólt.

Srínanda így szólt:

Vajh barátom! a városban Súraszéna összes fiaival együtt jól vannak, Kansza halálakor jadu kiválók a Földön nagyszerű jólétet nyertek?

Vajh! valamikor Szabala Mádhava emlékszik Jasómatí-ra, anyjára, gópákra, Góvardhaná-ra, gulyákra, Vrindávaná-ra, a partra s folyóra?

Jaj Sors! mikor fogom az én gyermekem, bimbá-ajkút, szépségest, lótuszszeműt újra s újra látni a ház tornácán Szabalá-t a gyerekekkel áradni?

Kertek, ligetek, Jamuná nagy folyó, Góvardhana, ez az erdő s más erdők, ház-inda-fa-tehén hadakkal együtt Mukunda nélkül, mint méreg e világ!

Mihaszna életem, álmom s ételem lótuszlevél szemű Krisna, Nélküled, Föld hátán Hold nélkül, mint a csakóra élek az Ő visszatértét remélve.

Földnek terhét hárítani istenek nagy erősen kérlelték Púrnatamá-t, Önmaga lett az igazak védelme, hiszem Parátpara: Krisna Szabala.

Srínárada így szólt:

Folyton Hari Parésá-ra gondolva Navanandarádzsa akkor elnémult, fejét saját párnájára hajtotta sóvárgó, zaklatott teste borzongott.

Srínanda szemlótuszának vízárja akkor Krisna barátjának láttára az ágyat lepedőstől és párnástól eláztatta és kifolyt a tornácra.

Hallva, Mathurá-ból megjött Uddhava, ajtóhoz ért Jasómatí, a szatí, hallva önnön gyermekének esetét, melle- s szemlótusza nedve kiáradt.

Hagyva a szemérmet, fiát szeretve, a híreket Uddhavá-tól kérdezte, törölgetve ruhájával könnyárját, habár ott volt Nanda, Harin búsuló.

Sríjasódá így szólt:

Vajon gondol reám Krisna vagy vajon Nandarádzsá-ra, vagy Nandarádzsa bátyjára, Szannandá-ra, ki már látná? Nandákra, upanandákra, vrisabhánukra Vradzsá-ban, kiknek ölébe felmászva erdőről-erdőre játszott? Akikkel labdázva virult boldogan Nandanandana, azon érzés-telt gópákra vajon gondol néha-néha? Nekem ez az egy fiam van, nincs nekem rengeteg fiam, Az is engem, szegény szülőt elhagyva más irányba ment. Hej! csapás annak, ki szeret, nehezen elhárítható, mit tegyek a fiam nélkül, hogyan éljek, Mahámaté?! " Anya! adjál aludttejet, adjál frissen köpült vajat! " ekként édesen beszélve követelt Ő mindig otthon. Délidőben Az a Krisna hogyan tudott ebédelni! Ez az én vérem, Sríkrisna, Vradzsá-ban élők élete, Vradzsa-vagyon, család-mécses, gyermekjátékkal bájoló. Becézve és nevelve Őt napom, mint pillanat repült, Nandanandana nélkül a napom hosszú, mint egy kalpa. Krisná-t borjat legeltetni folyópartra a határba a társakkal sem engedtem, Az most, jaj Mathurá-ba ment! " Hé, Móhana! " így szólítva, messziről ölében hozta s becézte azt Nandarádzsa Nála nélkül búskomor lett. Jaj, kötéllel megkötöztem a tisztán látó gyereket, mikor aludttejes csuprot tört, e dolgot nagyon bánom! 

Ez a tornác, gyűlésterem és a ház, kapu, utca, Vradzsa, palota-tetők, minden üres, az életem borzasztó, Mukunda nélkül, mint méreg e világ!

Srínárada így szólt:

Jasódá s Nanda magasztos szeretet jeleit látva Uddhava nagyon megdöbbent, önteltsége elpárolgott.

Uddhava így szólt:

Ahány szőrszál a testemen, ha annyi nyelvem is lenne, akkor sem lennék eléggé képes dicsérni titeket. Maga Paripúrnatama Krisna Purusóttamá-ban micsoda bhaktival bírtok, melynek jele a szeretet! Szenthely, hevület és adás, tudás, tett nehezen adja az örök bhaktit, amit ti nyertetek, szeretet jelűt. Ne szomorkodjál, hé Nanda, hé Jasódé Vradzsésvari, vegyétek e két levelet, Krisna küldte, semmi kétség! Fivérével Nandaszúnu jól van Jadu városában, Jádavák hatalmas dolgát intézi Szabala Prabhu. Rövid időn belül ide fog érkezni Sríbhagaván, Nandanandaná-t tudjátok: Paripúrnatama Krisna! Kanszá-t és a többit ölni s a bhaktákat megvédeni Brahmá által kérlelt Krisna alászállt otthonotokba, születésétől különös játékot űz Bala s Hari. Pútaná lét-kioltása, a kocsi felborítása, Trinávarta pusztítása, Jamalárdzsuna döntése, Saját-szájban Jasódá-nak Világalak mutatása. Vrindávaná-ban Bhagaván tehénborjakat terelve a bojtárok szeme előtt Baká-t s Vatszá-t is megölte. Aghászurá-t is megölte, Dhénuká-t elpusztította, Kálijá-t is megtörte Ő és még felitta a tüzet. Majd azután Baladéva ölte meg Pralambászurá-t, Góvardhaná-t felemelte s játékból egy kézzel tartva mindenki szeme láttára, mint lótuszt elefántkirály. Csúdá-kőt Sankhacsúdá-tól elvette világok Ura, Aristászurá-t megölve Kési-t is elpusztította. A nagy daitja Vjómászurá-t, azt ököllel zúzta össze, majd azután Mathurá-ban cselekedett különlegest. Feleselő mosóembert egy kézzel ütötte agyon, Kansza rettentő kézívét pont középen törte ketté, mindenek szemei előtt, mint cukornádat elefánt. Kuvalajápída hátast, tízezer elefánt erőst ormányánál megragadva Föld hátához teremtette. Csánúrá-t, Mustiká-t, Kútá-t, Salá-t és bizony Tósalá-t Föld hátához odavágta ököl-párharcban Mádhava. Őrületben égő Kanszá-t, százezer elefánt erőst, azt Krisna fogva-pörgetve kéz-erővel a porondról földhöz csapta-teremtette, mint gyermek a vizeskorsót, s mint oroszlán elefántra ugrik ugrott rá Kanszá-ra. Kanka s többi Kansza-öccsöt a nagy erős Baladéva pörölyével szétmorzsolta, miként őzet az oroszlán. Guru-ajándékot adni beugrott az  óceánba s kagylóforma Panycsadzsaná-t megölte Hari Önmaga. Ezeket a csodálatos tetteket Sríhari-n kívül ki lenne képes megtenni? Annak, Hari-nak hódolat!

,,                               Tizenötödik fejezet

                          Srírádhá megpillantása

Srínárada így szólt:

Hari-ról így beszélgető Nandá-nak és Uddhavá-nak örömteljes éjszakája, mint egy pillanat múlt. Bráhma muhúrtában kelve a gópík a házaiknak küszöbét s tornácát kenték s mécseseket helyeztek el. Kezüket-lábukat mosva köpübotra kötélt raktak és a zsíros aludttejet jól kiköpülték figyelve. Kötélhúzástól táncoltak nehéz, csengős karkötőik, varkocsukból virág hullott, fülbevalóik ragyogtak. Hold-arcúak, szemük lótusz, tarka ruhás lélekrablók, Sríkrisna és Baladéva szerencse-történeteit szeretettel énekelték házról-házra, itt is ott is mindenhol jólét-tehenek bőgtek tehénszállásokon. Mindenütt köpülés hanggal kevert gópíká éneket, utcáról-utcára hallva az elképedt Uddhava szólt. " Hej, bizony Nanda-városban mindenfelé Bhakti táncol! "  és indult ki a faluból folyóvízben megfürdeni. 

A gópík így szóltak:

Kié ez a kocsi, ideérkezett, talán kegyetlen Akrúra jött megint? aki vitte Mathurá nagy városba Nandaszúnu-t, kinek szeme, mint lótusz.

Milyen rossz korban szülte azt szülője, szeretet-telt igazak gyötrelmére, Kadru mérgeskígyók hadát nemzette, embereket céltalanul öldösni.

Kanszá-ért tesz, Kansza társa, kegyetlen, miért jött ez újra Vradzsa-körébe? holt ura túlvilági szertartását akarja mivelünk elvégeztetni?

Srínárada így szólt:

Így beszélő Vradzsa-gópa asszonyok a hajtó arcát ütötték két ujjal, kérdezték az eszét vesztett szenvedőt: " gyorsan, mondjad, ez kinek a kocsija?! " 

Fellegszín, lótuszszirom széles szeműt, mint Krisna millió Kámá-t bájolót, sárga ruhást, méhseregek kísérte, friss vaidzsajantí virágfüzért hordót,

nyílt, ezerszirmos lótuszvirág kezűt, fuvolát-botot tartó lélekrablót, tízmillió kelő napfény fejékűt, hatalmas gyönggyel díszes fülbevalóst,

járás, alak, szép test, kacaj hangjával Sríkrisna szárúpját tartó Uddhavá-t megpillantva mindegyikük megdöbbent, értve, hogy Góvinda társa jött ide.

Megtudva, hogy Hari-tól jött üzenet szabályos szép szavakkal, tisztelettel, titkon " Szatámpati hogy van? " kérdezni, Uddhavá-t a banán-erdőbe vitték. 

Ahol Rádhá Vrisabhániunandiní Krisná parti bájos erdei lakban üldögélt Tőle elválva-betegen, Hari nélkül a világ űr volt Neki. 

Banánleveles és szantálkenőcsös, rezgő-fénylő-hűs-tornyos felhőházas, Krisná lágyan futó hullámpermetes, a Hold olvadt nektárjától nektáros,

ebben a banán-erdőben Srírádhá elválás tüze-sugara erősen fellángolt és mindent porrá égetett, " Krisna jön " reménye védte a testét.

Hallva, Krisna-társ Uddhava érkezett Rádhá azt a társnőivel tisztelte, szerencsés víz-étel-madhuparkával, " Sríkrisna Krisna " mondva egyfolytában.

Rádhá-t Góvindá-tól válva beteget, akkor Uddhava, mint újhold sarlóját, hajolt, fogyó testűt kéz összetéve körbejárta s harsogó örömmel szólt.

Uddhava így szólt:

Krisna az Örök Paripúrnadéva, Rádhé! Te Örök Paripúrnadéví, Krisnacsandra örök játékba merül, Te játékos s örök játszott játék vagy.

Krisna Bhúmá Te Indirá örökkön, Krisna Brahmá, Te vagy Szvará örökkön, Krisna Siva, Te vagy Sivá a kegyes, Prabhu Visnu, Vaisnaví Pará Te vagy.

Hari Ádidéva Kaumáraszargí és Te vagy Dzsnyánamají Szmriti Subhá, vég-vízben játékba merülő Hari Jadzsnya Varáha s Te bizony Vaszudhá.

Hari, ha lelkéből Dévarsivarja, Temagad akkor kezének lantja vagy, ha Dharma fia Nara-Nárájana, ott Te Sánti mindennek békét adó.

Maga Krisna Maháprabhu Kapila, Te vagy Sziddhi, akit sziddhák szolgálnak, Krisna, ha Datta Mahámunísvara, Rádhé! Te az örök Dzsnyánamají vagy.

Hari, ha Jadzsnya Te akkor Daksiná, Urukrama, Te az Örök Dzsajantí, Hari Prithu mindenen uralkodó, Arcsi vagy az Ő első felesége.

Sankhászurá-t győzni Hari Matszja lett ,Te akkor, mint Sruti szállottál alá, Hari Kúrma, Mandara tengert köpül, Te kötél leszel Subhadá Vászukí.

Ártalmat hárít Hari Dhanvantari, Te mennyei Szudhámají Ausadhí, mikor Sríkrisnacsandra lesz Móhiní, Te világot megzavaró Móhiní.

Hari Nriszinha Nriszinha-játékból, Te Lílá vagy a bhaktáit szerető, mikor Krisna Vámana lesz Te Kírti, Akit az egész világa dicsőít.

Hari Bhárgava emberi alakját ölti, akkor Te fejszéje éle vagy, mikor Krisnacsandra Raghu-faj Holdja, akkor Te Dzsanaka kedves lánya vagy.

Sárngadhanvá Munibádarájana Védánta-szerző, Te Védalaksaná, Mádhava vrisnik közt ha Szankarsana, Te Brahmabhavá Révatí élsz vele.

Ha Buddha lesz démonokat bűvölő, Te mindeneket megzavaró Buddhi, amikor majd Dharmapati Kalki lesz Hari, akkor Te leszel majd Szukriti.

Rádhé! Krisnacsandra a Hold-körében örökkön a Hold tányérja s Te Hold-fény, Sríkrisna az égen a Nap-körében Nap s Te Nap-fény Nap-udvarban lakozó.

Jádavéndra, amikor Indrá-vá lesz, Te leszel Rádhé! Sacsí Sacsísvarí, mikor Parésvara Hari a Tűz lesz, Te leszel a Tűzlényegű Pará Fény.

Srírádzsarádzsa-ként Hari tündököl, kincstárban Te, Nidhísvarí tündökölsz, ha Hari a Tejóceán, akkor Te hullámzó, selyemfehér hullámfüzér.

Amikor Mindenek Ura testet ölt, akkor Te megfelelő formát öltesz, Maga Hari Brahman- s világ-lényegű Te is Brahman- és világ-lényegű vagy.

Most bizony Ez, Vradzsarádzsnandana s Te születtél Vrisabhánunandiní, szattva-telt és kedves ősi játékkal békéért játszotok játék példákkal.

Krisna Maga Brahman Para Purána Te Lílá vagy, Iccshá s bizony Prakriti, Nektek Harirádhiká-nak hódolat, kölcsönösen egyesülő két félnek!

Vedd ezt a levelet, Urad-küldöttet és egyáltalán ne bánkódj, Rádhiké! " kis időn belül rendezem dolgomat és odamegyek " e szókat mondotta.

Fogjátok most ezt a száznyi levelet, szerencsehozót, amit Krisna adott, Krisna kedvesei, Vradzsa-szépségek, hé gópík! száz csoportotoknak küldte!

                             Tizenhatodik fejezet

               Rádhá és a gópík megnyugtatása

Srínárada így szólt:

Rádhá fogva a levelet fejét, szemeit és szívét érintve azzal olvasta, láblótuszára gondolva. Végtelen szeretet-beteg könnyek árját árasztotta s a jádava szeme előtt elvesztette eszméletét. Sáfrány-, aguru-, szantálvíz s virág-illatszer hatásra, legyezővel legyezgetve újra öntudatához tért. Az elválás tengerébe süllyedt lótuszszemű Rádhá-t látva Uddhava s a gópík könnyek árját árasztották. Az ő könnyük folyásától Vrindávana erdejében rögtön egy kahlára-díszes, Lílászaróvara-tó lett. Aki látja, issza, fürdik benne s hallja ezt a regét, az a karma-kötelektől szabadul s eléri Krisná-t. Majd Uddhavá-tól meghallva Krisna visszajövetelét, " Mahátmana Sríkrisná-val minden rendben van ? " kérdezték.

Srírádhá így szólt:

Srívradzsarádzsanandaná-t, boldogítót, fellegsötét-színűt mikor láthatom, miként páva fellegekre s csakóra Holdra vágyik, úgy vágyom Én Őt látni.

Milyen rossz időben szakadt el Tőlem, a Földön minden pillanat egy kalpa, e Góvinda-láb nélküli éjszaka egy dviparárdha időt is felülmúl.

Vajon valaha eljön majd Vradzsá-ba és miket csinál ott Hari, mondd gyorsan?! életerőm hagyni készül nehezen tartom meg hamis szavától betegen.

Téged látva pillanatra a szívem nyugodt lett, érkezésednek örvendek, ahogy örvendett Dzsanaka leánya, mikor Vájuszuta elért Lanká-ba.

Aki reményt kelt s hagy Maga okozta zűrzavart, adott szavát elfeledve Mathurá-ba indul, Annak az írott levelét én nem tarthatom igaznak, Azt hozd ide tanácsok kiválója!

Uddhava így szólt:

A városba menve válás-fájdalmad elmondom s könnyeimmel fogom lábát fürdetni, Srírádhé! aztán fogva Hari-t újra eléd fogok jönni, már ne bánkódj, fogadalmam lábad elé teszem!

Srínárada így szólt:

Majd az örvendő Srírádhá két szép csandrakánta követ, Rásza-játékban Hold adta, Uddhavá-nak odaadta. Két, ezerszirmú lótuszt is, amit régen a Hold adott Uddhavá-nak adta Rádhá, örvendő, bhaktát-szerető. Ernyőt és ragyogó trónust és két szép jakfark-legyezőt, Krisna lelkéből származót adott annak Hariprijá. " Tudással teljes képesség, ami a guruk guruja s Krisna-kapcsolatot okoz, mindörökre a tiéd lesz. " Nirgunaállapot-teljes, szeretettel jelölt bhaktit, dzsnyánát, vidzsnyánát, vairágját is még adományozott Ő. Sankhacsúdá-tól Sríkrisna szép csúdámanit elnyerte, azt is Csandránaná annak, Uddhavá-nak adta, király! Majd az összes gópí-sereg ékszerek csodás tömegét örvendezve adták oda Mahátmana Uddhavá-nak.

Hallva Aupagavi nyugodt szavait, amiktől Srírádhiká is nyugodott, mindazok a Vradzsa-gópa asszonyok köztük ülő Krisna-társhoz szólottak.

A gópík így szóltak:

Itt van ez az írott levél, mondd gyorsan nekünk, nemde Hari csodás szava ez, ok-okozat- s tanácstudók nagyja vagy, Hari társa s alakod is az Övé!

Uddhava így szólt:

Mint gondoltok Dévésá-ra, úgy gondol Ő rátok, összefüggésnek, gópa-nők! látszik nekem, semmi kétség. Egyszer csak engem hivatva s titkon rátok emlékezve, Nandanandana közölte szívből jövő jó tanácsát.

Sríbhagaván így szólt:

A sokban tobzódó lélek kötésért, a Purusá-ba merült a muktiért, mindkettő oka a lélek, így mondják, legyőzve éljen a Földön a szabad!

Mikor Önmagam Brahman-t Parátpará-t Engem a tiszta adhjátmajógával mindenhol lévőnek tud, ki tisztán lát, akkor hagyja el a lélek hibáit, míg középen karma-forma fellegek tornyosulnak, addig a fény nem látszik.

Az anyagban messze vagyok, a lényegben nem, így gyakoroljatok jógát, mint eszközt, ahova a számkhja állapota elvezet, oda vezet a jóga állapota maga.

                           Tizenhetedik fejezet

         A gópík szavai Sríkrisná-ra emlékezve

Srínárada így szólt:

Sríkrisna tanácsát hallva a boldog gópa-asszonyok könnyes arc-fátyolos hanggal Aupagavi-hoz így szóltak.

A Gólóka-lakó nők így szóltak:

Vidékre távozott Krisna s első kedveseit hagyta, azután a jógáről írt, zavar nélküli erőről.

Az ajtónálló nők így szóltak:

Hold csakórát, Nap a lótuszt és lótusz a méhet, csátakát a sötét felleg bizony sohasem szereti.

A szépítkezésben segítő nők így szóltak:

Hold barátja a csakóra s társa tűz szikrája, amit a Teremtő megírt az itt bizony nem fog múlni.

Az ágyvető nők így szóltak:

A vadász is zsákmányt ejtve fájó lélekkel emlékszik, kacér szemmel minket ölve nem emlékszik a Tudatos.

A pársadának nevezett nők így szóltak:

Elválás szülte fájdalmat más sohasem ismerheti, tüske-sebzést is az ismer, aki testét tüske sebzi.

A Vrindávaná-t őrző nők így szóltak:

Ok nélküli szeretetet ok nélkül szerető ismer, ki okkal, az nem ismeri, mint érzést cselekvés szerve.

A Góvardhana-lakó nők így szóltak:

Aki városi nőt szeret és Szairandhrí bábúja lett, hegyen lakókkal mi dolga, minek kell többet mondani?

A Kundzsá-t felügyelő nők így szóltak:

Jaj! mámoros méhdongástól zsongó mádhaví ligetben, Akit szemünkkel céloztunk, Arról szól most ez a beszéd.

A Nikundzsa-lakó nők így szóltak:

Bódult méhraj-teli Vrindávaná-ban Kálindí parti kadamba-erdőben, lassan lépkedő Szabalá-t gópákkal, marháival Nandaszutá-t imádjuk.

A Dzsáhnaví-csoport így szólt:

Mikor jön el a mi időnk, ahogyan most a város-nőknek jött az ideje, Vradzsánganá! ne nagyon bánkódjatok, örökké nem tart győzelem s vereség.

A Jamuná-csoport így szólt:

A Teremtő nem kegyelmez, összekapcsol és szétválaszt bizony az összes létezőt, mint a gyermek játékait.

A Ramá-csoport így szólt:

Púpos volt most egyenes és szép testű, szolgáló volt most magasra került fel, csúnyaságból szépséggé lett, hej! ragyog, négy napig döngeti győzelmi dobját.

A Viradzsá-csoport így szólt:

Senki karja sem örök kedves vállán, a tavasz sem örök s az ifjúság sem, Indra királysága sem tart örökké, négy napig díszelegjen önteltségben!

A Lalitá-csoport így szólt:

Ráma-avatást gátolni Manthará Kószala városban állít akadályt, ez a Kubdzsá itt, Mathurá városban hé, gópikák! mi az, mit meg nem tehet?!

A Visákhá-csoport így szólt:

Tehenet társakkal hajtva bolyongót, fuvolahanggal faluját tudatót, őrült elefánt járását utánzót, Srínandaszúnu-t el sosem feledjük.

A Májá-csoport így szólt:

Szűk utcákban ruhánk szélét megfogva karjaival ölelt és szívére vont, kölcsönös ölelés öröm-félelmét, Azt a Harit haza mikor vihetjük?

A nyolc szakhí így szólt:

Látva Nandaszutá-t, Anga! szépségest, szemeink a világot már nem látják, Nandarádzsa fia a városban van, mondd meg nekünk gyorsan mi fog történni?

A tizenhat szakhí így szólt:

Édes fuvolahangot az erdőben meghallva Káma nyilát erősítőt, a mi fülünk párja nem hallja a világ-zenét, csak az Ő erényét.

A harminckét szakhí így szólt:

Barátot szeretve, ellent törvénnyel, mohót vagyonnal, dvidzsát tisztelettel, gurut hajlással, raszikát raszával, homály-nemzavartat mivel nyűgözzük?

A sruti-nők így szóltak:

Aki dzságara és többi állapot feletti, ok nélkül mindennek oka és gunákat mozgat, értelem-érzék-istenség nem hatolhat Belé, hódolat Neki! Ki mint tűz szórja szét szikráit.

A risi-nők így szóltak:

Nem uralhatja E Prabhu-t, erősek erősét a Májá, sem szó nem képes Azt tárgyává tenni, Az, Brahman-teljes-nem haló-magasztos-elnyugodt-tiszta-legfelső feletti oltalmazzon minket!

Az istennők így szóltak:

Aki Magasztosnak amsa, amsámsa és kalá, ávésa valamint púrna alászállásai létet s többit létrehoznak Azt, bizony Sríkrisná-t púrna felett Paripúrnatamá-t üdvözöljük.

Az áldozati Szítá-k így szóltak:

Ez, Srímad Kundzsa indái virágos tavasza, Srírádhiká szívén-nyakán Ez a díszes ékszer, Srírászamandala Ura, Vradzsamandalésa, Ez Világ-kerekség és Föld örök őrizője.

A Ramávaikuntha-lakó nők így szóltak:

Aki a gópikák összes csoportját díszíti, Vrindávaná-t és a Hegyet lábai porával, Aki az egész világ létéért szállt a Földre, Azt az örök Játékost kígyó-kezűt imádjuk.

Svétadvípa szakhíjai így szóltak:

Ahogy gyermek gombát könnyen s elefánt ormánnyal lótuszvirágot, a hegyet tartva ragyog Vradzsarádzsanandana, Azt a kegyest el sohasem felejtjük.

Az Úrdhvavaikuntha-lakó nők így szóltak:

Sjáma-szín lényű szemünkben a világ Sjámá-nak látszik, kiknek nem látszik kettősség, nekik vajon minek jóga?

Az Adzsitapadá-hoz tartozó nők így szóltak:

A feltételes szeretet kötelét nehéz elvágni, Hari nélkül nem vágható, mint kígyókötelet a sas elvágta s Mathurá-ba ment.

A Lókácsala-lakó nők így szóltak:

Krisná-t kereső szempárunk szalad mind a tíz irányba, máshol mit is kereshetne, miként méh, ki lótuszt keres.

A Sríszakhí-k így szóltak:

Alantasság erényt pusztít, düh jó tulajdonságokat, világi függőség vagyont, a hamisság barátságot.

A Mithilá-lakó nők így szóltak:

Vagyont adva óvd a testet tested add a szemérmedért, vagyont, testet és szemérmet add a barát érdekében!

A Kósala-lakó nők így szóltak:

Nem ismeri az elválás fájdalmát, csak a dzsíva, de ő nem képes szólni, erős nyilak sebezzenek halálra, mégsem lesz kedvestől válás fájdalma.

Az Ajódhjá városában lakó nők így szóltak:

Reményt veszejtett, majd reményt ébresztett s Mathurá városa felé elindult, a mi jógánk Őreá van felírva, a nem zavartak elméje különös.

A Pulindá nők így szóltak:

Ezt párnak kérni erősen bolondult Súrpanakhá régen az erdőbe ment, Aki azt elcsúfíttatta erővel, Laksmaná-val, Az vajon hogy könyörül?

A Szutala-lakó nők így szóltak:

Bhakta, igazatszóló, adakozó Bali-t dühében elfogta s kötözte, hej! hogyan lehetséges Azt szolgálni, hamis bráhmanát, Vámana formájút?!

A Dzsálandhara-lakó nők így szóltak:

Régen a nagy aszura Kájádhava, bhakta, ki sokat szenvedett, mire Ő Nriszinha lett és segített végtére, micsoda nagy kegyetlenség, látható!

A Bhúmigópík így szóltak:

A nem zavartak tettei mind furcsák, csodás tettükről beszélni nem lehet, száján egy s szívében másik állapot, istenek sem tudják, nemhogy emberek.

                         Tizennyolcadik fejezet

További gópík szavai és Uddhava visszatérése

A Barhismatí-ból származó nők így szóltak:

Végidők vizéből Hari kegyesen, kit vaddisznó-testet öltve kiemelt, azt a rezgő nyilaival üldöző Prithu, kezdet királya lett a Kegyes.

A Latá-gópík így szóltak:

Korábban a nektárt szét nem osztotta Dhanvantari Visvabhisak Mahátmá, szurák s aszurák ellenséggé lettek, Az, viszályt kKedvelő pedig nővé vált.

A Nágéndra-lányok így szóltak:

Majd, az Ezt párnak akarót Hari a nagy erdőben Hozzá jött Súrpanakhá-t, Szaumitri barátja elcsúfította, vajon milyen rosszat tett az Őneki?

A Szamudra-lányok így szóltak:

Naponta száz házba járó, népeknek jót-rosszat adó Laksmí hogyan lett erényes, csak az Övé, állhatatos?

Az apszaraszok így szóltak:

Ezt szeretve fülét-orrát vesztette Rávana húga, hé hagyjátok a beszédet, rajtatok is könyörül majd!

A mennyei nők így szóltak:

Szarvésa áldozatot vett Bali-tól és megkötözve alvilágba hajította Muktinátha, de furcsa ez!

A nem mennyei nők így szóltak:

Régen Satarúpá-val a nyugodt Manu tudás-tűzben hevült, daitják akadályozták, majd Ez, Dajánidhi mentette.

A szattva viselkedésű nők így szóltak:

Előbb szenvedő bhaktáit, Dhruvá-t s bizony Kájádhavá-t később kegyesen mentette Dínavatszala s nem előbb.

A radzsasz viselkedésű nők így szóltak:

Rukmángada, Hariscsandra s Ambarísa jó királynak Hari előbb leckét adott, majd isteni gazdagságot.

A tamasz viselkedésű nők így szóltak:

Aki csapodár és erős korábban becsapta Vrindá-t, Azt a csalás-lényű s erős Kubdzsá csapja be mostanság. A szablya egyfelé görbül, mégis sokakat sebesít, hát még három-görbült Kubdzsá három felé tört Krisná-val. Krisna érkeztét figyelve szemeink már nehezülnek, az idő múlik, mint mikor Vámana nyújtja lépését. Bőrünk sárgul és lábaink elgyengülnek-elfáradnak, Mádhava nélkül Mádhava-érzés bódítja a lelkünk. Feleség-lánc dísszel jelzett, Azt, Érkezőt melyik napnak pirkadatján, hé te jósors! látjuk majd Nandanandaná-t?

Srínárada így szólt:

Az így Krisná-ra gondoló, szerelem-gyötört gópíkák a vágyódástól zokogtak s aléltan estek a földre. Szabály szerinti szavakkal, külön-külön vigasztalva s mindenkinek magyarázva Uddhava Rádhá-hoz szólott.

Uddhava így szólt:

Paripúrnatamé Krisné Vrisabhánuvarátmadzsé! adj parancsot, hogy távozzak, Vradzsésvari üdvöm Neked! Adj válaszlevelet Subhé! Mahátmana Sríkrisná-nak, amivel hódolok Neki és el fogom hozni Hozzád.

Srínárada így szólt:

Akkor Rádhá írószert és gyorsan tintatartót véve, fontolgatta, hogy mit írjon és a könnyei peregtek. Rádhá akárhány levélhez érintette írószerét, az összes elázott szeme lótuszvirága vizétől.  A Krisná-t látni vágyódó, könnyek áradatát ontó, lótuszszemű Rádhá-hoz szólt a megdöbbenő Uddhava.

Uddhava így szólt:

Hogyan fogsz így írni Rádhé! s miért hagyod el így Magad? minden bajt elmondok Neki,a Te írásod nélkül is.

Srínárada így szólt:

Hallva annak a szavait Rádhá, Kinek baja múlott, az összes gópíval együtt akkor tisztelték Uddhavá-t. Hódolva és körbejárva Rádhá Rászésvarí Pará-t, gópí-hadaktól búcsúzva, újra s újra meghajolva gyöngyös díszekkel díszített ragyogó kocsira szállva, féltve őrzött önteltségét hagyva, este Nandá-hoz ment. Ahogy a Nap felragyogott hódolt a dicső gópíknak, Nandarádzsá-tól búcsúzott Uddhava s navanandáktól, vrisabhánuktól s az összes upanandától búcsúzott s az összesereglettektől, Krisna összes barátjától s kocsira szállva elindult. Gópa- és gópí seregek messze-messze elkísérték, kedvesen azokat visszaküldte és Mathurá-ba ment. Lélekrabló Krisná partján Aksaja-fa magányában, köszönt s megkerülve Krisná-t szeretettől fúló hangon szólt Uddhava, igaz eszű és szemlótuszából könny folyt.

Uddhava így szólt:

Mit is mondjak Neked Déva, hisz minden szemtanúja vagy, nyugtassad meg Rádhikád-at s a gópíknak adj pillantást! " Sríkrisna Dévadévésá-t el fogom én hozni Hozzád! " ekként hangzottak szavaim, védd meg, védd meg Kripánidhé!

Prahláda s Rukmángada igéretét, Bali és maga Khatvánga királyét, Ambarísá-ét s Dhruvá-ét , enyémet, amit tettem Bhaktésvara! védjed meg!

                       Tizenkilencedik fejezet

           Sríkrisna visszatérésének ünnepe

Srínárada így szólt:

Ekként hallgatva bhaktája beszédét Bhaktavatszala emlékezve, hogy mit mondott az indulást megfontolta. Baladévá-t hátrahagyva teendők terhét Rá hagyta, aranyos-csengőfüzéres, toporzékoló soklovas, Nap-ragyogású szekérre felszállt Uddhavá-val együtt s bhaktáknak látását adni indult Nandagókulá-ba. Góvardhaná-t és Gókulá-t látva s Vrindávana erdőt Krisna Krisná lélekrabló homokföveny partjára ért. Sok-sok milliónyi tehén látva Krisná-t Vradzsa Urát mindenfelől Hozzá rohant, szeretet-tejet csorgatva. Fület és farkat felcsapva bőgtek borjaikkal együtt, szájukban kérődzött falat, arcuk könnyes, bajuk elmúlt. Mint ősz Napját a fellegek kocsi-, hajtó- és lovastól, azt a kocsit a tehenek úgy vették körül, hé király! Srígópála Hari őket külön néven szólította, Sríkezével a testüket érintve öröme harsant. A köré gyűlt tehéncsordát messziről látva a Vradzsa-gyermekek, Srídámá s többi csodálkoztak és így szóltak.

A bojtárok így szóltak:

Azt a korsós, zászlós, szélsebes kocsit, rézborítás robajától mennydörgőt, száz ló vonta, száz Nap fényűt tehenek vajon miért vették körbe, barátok?!

A tehenek öröme nem jelent mást, Aki abban jön Az Nandanandana, jobb testfelünkben is furcsa zsibbadás, a nílakantha diadal-ívet tár.

Srínárada így szólt:

Lelkében így fontolgatva az összes összegyűlt gópa meglátta Mádhava-társat, mint ember megkerült dolgát. A kocsiról ugrott Krisna Maga Paripúrnatama és szeretet áradásban kézzel rendezgette őket. Szemlótusz-vizét árasztva külön-külön megölelte, ki mondhatná el a Földön a bhakti nagyszerűségét?! Mind az összes bojtár sírva fakadt és könnyeik folytak, nem voltak képesek szólni Sríkrisna-válás betegek. Maga Paripúrnatama Déva méz-hangján nyugtatta a hajlókat, kik szeretet boldogságába merültek. Uddhavá-t a gyerekekkel együtt elküldte Sríkrisna Nanda-városba és mondták: " megérkezett, megjött Krisna! " Hallván jönni Nandaszúnu Sríkrisna Gópavallabhá-t mind kivonultak fogadni, minden vágyuk teljesedett. 

Bhérí-mridanga-pataha döngésével, teli korsós dvidzsák véda-énekével, illat-rizs-sorsjavító mag-keverékkel Elé ment Srínandarádzsa Jasódá-val.

Az élen hatalmas, őrült elefánttal, arany csíkos vörös színű ormányossal odaérkezett Srívrisabhánumukhja állapotát megmutatva s Kalávatí.

Nandák, upanandák és vrisabhánuk, gópák öregek, ifjak és gyerekek, virágfüzér, fuvola, virágcsokor díszesek, vágyuk teljesült eljöttek.

Énekelték Nandanandana hírét, táncoltak sárga ruhát lobogtatva, fuvolát, botot, tülköt tart a kezük, Őt látni erősen vágyó harsányak.

Társnők szájából hírt: " Hari érkezett! " hallva Rádhá az ágyáról felpattant, örömében ékszereit osztotta, mint illatát nyíló lótusz osztja szét.

Gópikák kettes-nyolcas-tizenhatos-harminckettes csoportjaival együtt Rádhá lelket kápráztató hordszékre szállt és Srídhará-t meglátni sietett.

Azután tízmilliónyi gópiká az otthoni teendőket, mind hagyva, ruhát-díszt sebtiben hánytak magukra, szerelemtől lelkük s testük remegett.

Látva fát, tehenet, őzet, madarat, egész érkező Vradzsá-t szeretetben, az apját, Srínandarádzsá-t és anyját hódolt Krisna homlokához tett kézzel.

Srínandarádzsa rég látott gyermekét kezével fogta s szívéhez ölelte, fürdette szeméből született vízzel, Jasódá-val együttes vágy teljesült.

Nandát, upanandát s vrisabhánukat üdvözölt és áldásukat fogadta, kortársaival s Nála ifjabbakkal kölcsönösen kézfogással köszöntek.

Majd kocsira szállva Hari Önmaga szüleit elefánt hátra ültette, nanda-, upananda- s tehén hadakkal Srínandarádzsa városába lépett.

Az istenek virágesőt hintettek, az ott élő gópikák puffasztott rizst,  "győzelem ", ily szerencsehozó hangot a gópák, mikor Sríhari hazaért.

" Magasztos ez, a barátod, Uddhava, aki maga megmutatott minekünk Téged, Ki vagy a gulyások élete! " elakadó hangon mondták, szenvedők.

Ezt, Hari Vradzsá-ba visszaérkeztét elbeszéltem most neked, hé Nripésa! milyen, szurák s aszurákénál nagyobb s különösebbet akarsz még hallani?

                                     Huszadik fejezet

       Ribhu felszabadítása a Rásza-ünnep idején

Bahulásva így szólt:

Majd mit cselekedett Vradzsa-körben Önmaga  Bhagaván, hogyan mutatta meg Magát Rádhá-nak s a gópikáknak? Gópík vágyát teljesítve, hogyan tért meg Mathurá-ba, ezeket mondd el Vipréndra! ok-okozat tudók nagyja!

Srínárada így szólt:

Szürkületkor Rádhá Magát Sríkrisna Bhagaván-t hívta s Ő Magában ment az örök, hűvös kadalí erdőbe. Amely háza záporfelhő, dísze banán- és szantálfa, Krisná-szellő szór permetet s Hold-sugáron nektár csorog. Ezt az erdőt Srírádhiká válás-tüzének ereje teljesen porrá égette, Őt Krisna reménye védte. Bizony, ott gyülekezett a gópikák százas csoportja, Annak beszámoltak arról, hogy Mádhava megérkezett. Azonnal felugrott Maga, Vrisabhánu-tól Származó, barátnőitől övezve elindult Krisná-t elhozni. Hellyel kínálta és pádja-arghja s más szép szolgálattal tisztelettel érdeklődött a hogylét-kérdésben jártas. Ifjú Káma tízmilliók szépségét elrabló Hari-t látva Rádhá hagyta a bajt, mint Brahman-t értve gunákat. Örvendezve szépítgette Önmagát Kírtinandiní, ahogy Krisna útnak indult azóta nem szépítkezett. Sem szantáldíszt, sem támbúlát, sem mennyei ételeket, sem kényes ágyat nem használt és sohasem tréfálkozott. Paripúrnatama Krisná-t Paripúrnatama-kedves boldogságkönnyeket ejtve el-elfúlva szólította.

Srírádhá így szólt:

Mily messze van Jadupurí, hogy nem jöttél? most mihez fogsz? mit mondjak magány-bajáról? Te minden szemtanúja vagy! Sem Szaudásza felesége, sem Damajantí s Maithilí, senki sincs kit idehívva szóljak válás-ellenségről! A gópík is hasonlóan erről nem tudnak beszélni. Mint ősz Holdjára csakórí s páva gomolygó fellegre, úgy vágyunk Rád Ghanasjáma, Vrindávana-erdő Holdja! A Te kiváló barátod Uddhava gyorsan elhozott, senki más sincs itt Vradzsá-ban, aki szeretete hozott.

Srínárada így szólt:

Az így szóló szünet nélkül zokogót, Pará Prijá-t látva kegytől elgyengült s rögtön a szabályok szerint nyugtatta, karjaiban tartva, szeme könnyezett.

Sríbhagaván így szólt:

Ne szomorkodjál Te Rádhé! Téged szeretve jöttem Én, a Mi különbség nélküli erőnket kettőnek vélik. Ahogyan tej s fehérsége, akként vagyunk Mi örökkön, ahol Én vagyok ott Te vagy , a Mi szétválásunk nincsen. Púrna Brahman Para vagyok Te Tataszthá Dzsagatpraszú, Kettőnk közötti különbség a hamis tudástól látszik. Mint ákásában örök, nagy levegő, mindent átható, mint elemi formájú víz, mint tűz, a fában rejtező s, mint külön formát öltő föld belül-kívül mindent áthat, úgy vagyok Én, nem változó a három guna sarában. Így lásd az Én állapotom s ettől örök boldogság lesz, " én " és " enyém " állapottól kettősség lesz, Varánané!

Míg Napból születő felleg közöttük, addig szem a Napot, okát nem látja, mint Parátmaná-t sem látja a dzsíva Pradhána-szült gunák közé sodródva.

A sokban tobzódó lélek kötésért, a Purusá-ba merült a muktiért, mindkettő oka a lélek, így mondják, legyőzve éljen a Földön a szabad!

Kölcsönös a lélek minden állapota, nem egyedül, önmagában születik, Engem természetszerűleg kell szeretni, hasonló mint a szeretet semmi sincs a Földön.

Srínárada így szólt:

Így hallva Hari szavait örvendett Kírtinandiní s a gópikákkal imádta Szama Sríkrisna Mádhavá-t. Majd Kárttikí teliholdkor Rásza-körbe Maga Hari ment gópíkkal és Rádhá-val s megzengette fuvoláját. A Jamuná közelében Rádhikápati Rádhá-val s a tündöklő szépségekkel Rásza-színén felragyogott. A Rászában, ahány gópí, annyi alakot vett Hari, élvezte a létet Hari mennyei Vrindávaná-ban. Csengő lábperec-lábláncos, erdei virágfüzéres, sárga ruhás, lótusztartó, kelő Nap színű fejékes, tekergő villám-folyondár: csillan arany fülbevaló, botot tart és fuvolát fúj, táncos ruhás, fellegfényű, sziporkázó Kausztubhá-s, hintázó, fénylő hajfürtös csillant Rádhá-val Rászá-ban, mint Ratísvara Rati-val. Sacsí-val Sakra a mennyben, ahogy felhő a villámmal, Vrindakáranjá-ban, ahogy Vrindá s Vrindávanésvara. Vrindá-erdőt s homokpartját, erdőket és ligeteket nézve a gópí hadakkal Góvardhana hegyhez mentek. A gópík száz csoportjának gőgjét látva Vradzsésvara Bhagaván Rádhá-val együtt bizony, ott láthatatlan lett. Majd Góvardhaná-tól három jódzsana távolra levő szép és szantálillattal telt Róhitácsalá-ba értek. Inda-sűrűt, ligeteket nézdegélve-beszélgetve sétáltak az arany-fényű folyondárok lepte hegyen. Ott a pompás Dévaszara, mit Badrinátha szerkesztett, halak-teknősök-krokodil-hattyúk-gémek élnek benne. Mindenfelé ezerszirmú lótuszvirágok pompáznak, méhzümmögés tölt be teret s ünnepi kókila dal búg. Terjengő lótuszillatos, lágy fuvallatú partjára Ramá-val, Rádhá-val együtt letelepedett Mádhava. A parton egy Ribhu nevű muni hevült tudás.tűzben, egy lábon állva és folyton Krisná-ra összpontosítva. Hatvanezer év elmúlt már és még hatezer esztendő, a nyugodt nem evett-ivott, Sríkrisna így látta meg azt. Rádhá is látva kérdezett s mosolyogva szólt Krisná-hoz: " tedd nagyszerűvé e bhaktát, nézd a mahámuni-bhaktit! " " Hé, Ribhó! " így szólott Krisna kegyes-tiszta-hangos szóval, nem hallott az akkor semmit, végső állapotba merült. Hari akkor, azon nyomban eltűnt annak a szívéből, látva a szívből eltűnni Hari-t Muníndra elámult. Szemeit nyitva meglátta az odajött Hari-t s Rádhá-t, mint felleget villámlással a tíz irányt beragyogót.

Felugrott a Hari-bhaktiba merült s körbejárva a Rádhiká-s Sríhari-t, fejet hajtva a lábaihoz hullott s akadozó hangon mondta Krisná-nak.

Sríribhu így szólt:

Namah krisnája krisnájai rádhájai mádhavája csa paripúrnatamájai csa paripúrnatamája csa.

Ghanasjámája dévája sjámájai szatatam namah rászésvarája szatatam rászésvarjai namó namah.

Gólókátítalílája lílávatjai namó namah aszankhjándádhidévjai császankhjándanidhajé namah.

Bhúbárahárája bhuvam gatábhjám maccshántajé csátra szamágatábhjám paraszparam szandhitavigrahábhjám namó juvábhjám harirádhikábhjám.

Namah Krisna-nak Krisná-nak Rádhá-nak és Mádhava-nak Paripúrnatamá-nak és Paripúrnatama-nak is.

Ghanasjáma-nak Déva-nak Sjámá-nak örökkön namah Rászésvara-nak örökkön Rászésvarí-nak namó namah.

Gólókátítalíla-nak Lílávatí-nak namó namah Aszankhjándádhidéví-nek Aszankhjándanidhi-nek namah.

Föld terhét levenni Földre jövőknek, én békémért az itt megjelenőknek, kölcsönösen egyesített formájú, Nektek Harirádhiká-nak hódolat.

Srínárada így szólt:

Szólt a Krisna-láblótuszhoz borult, könnyáztatta szemű és szeretet-boldogságban lelkét elengedő muni. Akkor fény áradt belőle tíz Nap fényével ragyogó, tíz irányba szétterjedve végül Sríkrisná-ba olvadt. Bhaktája szeretet-jelzett bhaktiját látva Sríkrisna boldogság-könnycseppje cseppent és szeretettel hívta azt. Sríkrisna láblótuszából a Krisna szárúpját elért muni kijött tízmillió Kámadévá-hoz hasonló. A fejet hajtót kezével megölelte Kripákara s nyugtatva szerencsét hozó isten-kezét ráhelyezte.

Megkerülve akkor Hari-t s Rádhiká-t főt hajtva csodás kocsira fellépett s Gólóka-világba ment Ribhu muni, fényt árasztva a tér kerekségére.

Srírádhiká, Aki nagyon elámult látva Ribhu muni végső muktiját, hosszan ontotta boldogság-könnyeit s Krisná-hoz szólt Vrisabhánunandiní.

                         Huszonegyedik fejezet

                            Nárada története

Srírádhá így szólt:

Magasztos e Munitigris bhaktád, nagy szeretettel telt, elérte a szárúpjádat s ettől arcod könnyben ázott. Holttestét elhamvasztani, Vridzsinárdana! Neked kell, tudás-tűz hevétől teste szennytelen formában fénylik.

Srínárada így szólt:

Mikor Rádhá ekként beszélt annak teste folyóvá vált, bűnöktől tisztítón folyva látszik a Róhita-hegyen. Annak testéből lett folyót látva Rádhá ámuldozott s Nandarádzsa-szülöttjéhez szólt Vrisabhánu-szülöttje.

Srírádhá így szólt:

Ennek a Mahámuninak hogyan vált vízzé a teste, ezt a kételyt eloszlatni, Déva! csak Te lehetsz képes.

Sríbhagaván így szólt:

Szeretet-jelzett bhaktival volt teljes e Munísvara, ezért annak ez a teste folyadékká lett, Rambhóru! Veled Engem, kegyet Osztót látva Mahámuni örült és vízzé vált az ő teste, ahogy Én rég vízzé lettem.

Srírádhá így szólt:

Hogy jutottál Dévadéva a folyadék állapotba? ez különös a Számomra, mondj el mindent részletesen!

Sríbhagaván így szólt:

Itt ezt, e régen megtörtént esetet szokták idézni, amelyet meghallgatva a bűnök végképpen elmúlnak. Köldöklótuszomból eredt régen Brahmá Pradzsápati, prakriti-t teremtett tudás-hővel a kegyemtől erős. Annak, teremtő Brahmá-nak öléből eredt Nárada, bhakti-őrült, verseimet dalolva járt-kelt a Földön. Egyszer Náradá-hoz szólott Déva Brahmá Pradzsápati: " Nagyeszű! teremts utódot s hagyd a céltalan kóborlást! " Hallva e szókat a tudást követő Nárada így szólt: " Apa, nem teremtek bánat s zavar okozó teremtést. Csak Hari kírtana-teljes bhaktiját fogom művelni, Te is hagyjad a teremtést, így csak gond s baj betege vagy! " A feldühödt és remegő ajkú Brahmá azt átkozta: " te ostoba! egy kalpán át legyél énekes gandharva! " Így, az átkától, hé Rádhé! Upabarhana gandharva, a gandharvák királya lett a mennyekben egy kalpáig. Egyszer Brahmá világába érkezett nőkkel övezve, lelke a szépekbe veszett s ütemet tévesztve dalolt. Brahmá újra megátkozta: " te ostoba! legyél súdra! " majd az a Brahmá-átoktól szolgálónő gyermeke lett. Igazak társaságától újból Brahmá fiává lett, bhakti-őrült, verseimet dalolva járt-kelt a Földön. Muníndra, vaisnavák nagyja, Nekem kedves, tudás Napja, magasztos Bhágavata ő, Nárada lelkében vagyok. Egyszer énekes Nárada végignézett a világon s Ilávrita nevű részre ment a világ-körét járó. Ahol sötét Dzsambú-folyó dzsambú-gyümölcsléből ered és a dzsámbúnada nevű arany található, Prijé! Ott Védanagara várost, ékkő palotákkal díszest látott meg Nárada jógí mennyei nők s férfiakkal. Némelyek lába hiányzott, némelyek bokája-térde, mások lábszára-csípője, mások soványak-púposok, hulló fogúk, hajlott vállúk, lógó arcúk, nyak nélkülik, torz és törött testű nőket és még férfiakat látott. " Hej, mi lehet e furcsaság?! " látva mindet szólt a muni: " mindannyian lótuszarcú, fénylő testű, szép ruhások, mely dévák, upadévák vagy legkiválóbb risik vagytok? mindenki kezében hangszer, édes éneket daloltok, hogyan lett testetek csonka, mondjátok el nekem gyorsan?! " az általa szólítottak sajgó lélekkel feleltek.

A rágák így szóltak:

Muné! nagy bajok támadtak maguktól a mi testünkben, csak az előtt mondható el, aki képes megszüntetni. Mi, rágák Védapurá-ban élünk mindöröktől fogva, hogy lettünk csonka testűek, az okát halljad, Mánada! Született Hiranjagarbha fia, név szerint Nárada, szeretet-őrült nem tudott énekben időt s mértéket. A Mahámuni szabadon kóborolt ezen a Földön, az időre nem figyelve, hamisan és ütem nélkül kornyikálva mindannyiunk teste csonkult-nyomorodott.

Sríbhagaván így szólt:

Ezt a beszédet hallgatva Nárada elcsodálkozott, büszkesége elmúlt s így szólt felnevetve a rágákhoz.

A muni így szólt:

Az milyen módon szerezhet idő-mérték-ütem tudást, mely tiszta hangokkal teljes, mondjátok el nekem rögvest!

A rágák így szóltak:

Ha Maga Vaikuntha Ura fő kedvese, Szaraszvatí, amikor tudást ad annak, akkor lesz az idő-tudó.

Sríbhagaván így szólt:

Majd azok szavait hallva Nárada Dínavatszala Szaraszvatí kegyelméért tüstént a Subhra-hegyhez ment. Száz isteni évig súlyos tapasztalás-tűzbe merült, nem evett-ivott s Vání-ra gyűjtötte össze figyelmét. A Subhra nevet elhagyva az a hegy szent s megtisztult lett, Nárada-hegy lett a neve Nárada hevületétől. Hevülete végén jövő Vágdéví Sríszaraszvatí-t, ragyogó-szín Visnu-kedvest megpillantotta Nárada. Rögtön felugrott s köszöntve körbejárta fej lehajtva, formát, erényt és szépséget dicsérő éneket mondott.

Srínárada így szólt:

Kelő Nap udvara fényét elnyelő, fülbevalós-karpereces-koronás, fénylő-csengő lábperec-hang csendülő, Holdarcú Szaraszvatí-nak hódolok!

Dicsérem a reppenő, mozgó lábú, remegő csőrű hattyúján trónoló, megtisztult gyöngyszem-füzér kötegeket magán hordó Szubhagá-t Szaraszvatí-t!

Kegy -és nefélj-jelet, könyvet s vallakít két kezének párjaiban fenntartó, Tiéd üdvöm Subhadá Szaraszvatí, világ- és brahmanlényegű szépséges!

Hullámzó, fehér selyem csodás ruhás, Mangalé! remek hang-tudást adj nekem, mitől páratlan leszek a szavakban s mindenki felett a Rásza- körében!

Sríbhagaván így szólt:

Aki e, Nárada mondta, tudatlanságot pusztító, fénylő Szaraszvatí verset reggel ébredve idézi, az már itt tudás-teljes lesz. Az elégedett Vágdéví Mahátmana Náradá-nak a Szvarabrahma-dísz ékes, Dévadattá vínát adta. Rágákkal és ráginíkkel és a fiaikkal együtt, hely- s idő sajátságokkal, ütem-, mérték- s hang-tudással, ötvenhatszor tízmillió változattal és végtelen számú belső változattal, hangsorral, tánccal, hangszerrel s csodás dallamokkal együtt Vaikuntha Ura kedvese, Maga Mukhjá Szaraszvatí hangos, hibátlan versekkel megtanította Náradá-t. Páratlan rága-művésszé téve őt a Rásza-körben Vaikunthá-ba ment, hé Rádhé! Vágdéví Visnuvallabhá.

                       Huszonkettedik fejezet

                            Nárada története

Sríbhagaván így szólt:

Kinek adjam át e titkos, rága-forma lélekrablót? elméjében fontolgatva Gandharvanagará-ba ment. Tumburu nevű gandharvát vett magához tanítványnak, lágyan dalolt gunáimról víná-hangszer szerelmese. Kik előtt énekeljem e rága-forma lélekrablót? hallgatóságot keresve Nárada Sakrá-ig jutott. Nem elégedettnek látva azt Nárada a nagy muni, Tumburu, társával együtt Szúrjalóká-ig jutottak. Azt, a kocsin elrohanó Szúrjá-t látva Mahámuni rögvest Siva közelébe indult Dévarsik Igaza. Bhútésá-t, aki tudást és Annak lényegét ismeri, révületbe dermedt szeműt meglátva Nárada, Rádhé! Brahmalóká-ig meg sem állt. Teremtés művét árasztva lázban égő Vidhi-t látva ment tovább az összes világ-tisztelt Visnu Vaikunthá-ba. Látva, hogy egy bhakta miatt valahova ment Bhaktésa, Tumburu-val együtt akkor Jógíndra onnan is elment. Mondják: igaz Jógísvará-k a három világon belül s kívül bárhova mehetnek, ez tettel el nem érhető. Milliónyi világhalmazt hátrahagyva Munísvara elérte Prakriti felett a felső Gólóka otthont. Átkelve a hullámoktól csillanó Viradzsá folyón elért méh-döngicséléstől zsongó, szép Vrindávaná-ba. Örök tavaszban tündöklő, szellő-ringó indaházú Góvardhana-hegyet látva megérkezett Nikundzsám-ba. " Kik vagytok és honnan jöttök, mi dolgotok, mondjátok csak?! " a szakhík ekként kérdeztek, Muni s Tumburu feleltek. " Rámá! ügyes énekesek vagyunk és vínánk lágy hangját Maga Paripúrnatama Sríkrisna Rádhápati-nak, csodás hangját hallgattatni jöttünk, kiváló regősök, mondjátok el ezen szókat Mahátmana Sríkrisná-nak! " Meghallgatva a szakhík átadták Nekem, parancsomért, visszatérve kedves hangon mondták utasításomat. Tízmillió Nap fényében fürdő Nikundzsám tornácán, mely Kausztubhá-val kirakott, lengetett jakfark-legyezős, hintázó gyöngyszem-lánc ernyős, milliárd szakhíval zsúfolt, nagy lótuszban Veled ülő Engem ők ketten megláttak. Hódoltak és körbejártak, engedélyemmel leültek, Engem dicsérve gunáim elmondani készülődtek. Megpengetve Dévadattá vínáját, hangok nektárján páratlan dallamot dalolt Srínárada és Tumburu. Nagyon tetszett s bólintottam megdicsérve azt a hangot, szeretettől vízzé válva Önmagamat adtam nekik. Ami víz a testemből lett azt Brahmadravá-nak tudják, milliárdszor milliárdnyi világok halmaza forog, mint indrájana gyümölcse a tiszta, végtelen vízben. Ezt a Prisnigarbha nevű világot, mit lábam jelöl áttörve megjelent ebben a tiszta Manvantarában, ekkor Szvardhuní-nak hívták, Srígangá Pápaháriní-t. Mennyben Mandákiní nevű, Földön Gangá Bhágírathí, alvilágban Bhógavatí, ezt a három úton járót háromféleképpen hívják. Az ebben fürdő hódoló embernek minden lépésén Rádzsaszúja s Asvamédha értékes gyümölcse terem. Aki " Gangá, Gangá! " mondja, még ha száz jódzsanáról is, minden bűnétől szabadul s Visnulóká-ba fog jutni. Látva száz születés bűnét , íva kétszáz születését, fürödve ezernyi bűnét öli Gangá Kali-korban. Gyümölcsöző azok léte, akik meglátják Dzsáhnaví-t, értelmetlen azok léte, akik nem látják Dzsáhnaví-t. Ahogy folyadékságot ért Viradzsá Tőled féltében, Viradzsá fiai, ahogy  folyadékságot értek el, ahogy Visnu Krisná-folyó, ahogy Véní Déva Siva, Brahmá Kakudminí Gangá, ahogy Apszará Gandakí, úgy ért el folyadékságot ez a Ribhu nevű muni, Ribhu szeretettel jelölt bhaktijával, semmi kétség. Aki e szent történetet, bűnöket hárítót hallja, minden világon átkel az az ember s világomba ér.

Srínárada így szólt:

Így szólva Prijá Rádhá-hoz Hari Ribhu telepéről Rádhá-jával együtt akkor Málatí-erdőbe ment Ő. Gópík válás-fájdalmáról tudva Bhagaván Sríhari a szerencsehozó partra mentek Rádhá és Sríkrisna. Akkor az összes gópí-had önteltsége s fájdalma múlt, megragadták Ghanasjámá-t, villámok felhőt ölelnek. Hari Maga Vrindávana gyönyörűszép Krisná-partján lágy dallamot a gópíkkal dalolt s fuvoláján játszott. Bhagaván lágy rágájától a gópalányok aléltak, a folyók sodrása megállt, a madarak sem mozdultak. Az istenek elnémultak, menny-táncosok megdermedtek, a fák vizet folyattak, a világ mintha álmot látna. Rászá-t járt, ami Rádhiká és a gópíkák vágyálma, majd a bráhma muhúrtában Nanda házába ment Krisna. Rádhá s a gópík elnyerték a hőn vágyott boldogságot, akkor Vrisabhánuvara szép házába ment Rádhiká.

                     Huszonharmadik fejezet

         Sríkrisna visszatérése Vradzsá-ból

Srínárada így szólt:

Sríkrisna Bhagaván Maga Vradzsá-ban egynéhány napig látásra lehetőséget adott s készült Mathurá-ba. Nandák és upanandákkal, Vradzsa vrisabhánuival, Vrisabhánuvará-val és Vradzsésa Nandarádzsá-val, Kalávatí- s Jasódá-val, gópí-gópa-tehénhaddal találkozva békét-tudást adva búcsúzott Mádhava. Szélleljáró lovak vonta égi fényű kocsira szállt s Mathurá-ba menni vágyó elhagyta Nandagókulá-t. Messzi követték Őt mind a zavarodott Vradzsa-lakók, nem viselve a  fájdalmas elválást Srímádhavá-tól. Visnu-t egyszer látva nehéz az elválás itt a Földön, hát még, akik folyton látták azokról még mi mondható?! Rezzenéstelen szemekkel Srídhara orcáját nézve, mind, szeretet betegei érzésüktől kötve szóltak.

A gópák így szóltak:

Gyorsan térj vissza, hé Krisna! s minket Vradzsa lakosait védj és adjad látásodat, ahogy nektárt isteneknek! Te adsz, Déva mindörökké Jasódá-nak boldogságot, Te vagy Srínandanandana s a Vradzsa-lakók élete. Vradzsa-vagyon, fajunk mécse, nagyokat is mámorító, mint a nyár forróságától gyötrődőnek a hűvös víz, hidegtől dermedtnek a tűz, láztól szenvedőnek gyógyszer, halott embernek a nektár és a szerencse-szertartás, úgy az egész Vradzsá-nak a Te látásod az élete, ezért legyen itt a helyed, ennél többet minek szólni?! Ha valami jót is tettünk most vagy előző életben, azért legyen a mi lelkünk mindig lábad lótuszában! Kik lelke láblótuszodban, azok kedvesek Teneked, bhaktákért öltesz gunákat Te a Prakriti feletti, Aki gunák nélküli vagy. Bhaktádnál nincsen kedvesebb, Siva, Brahmá sem Indirá, akik hagyva Páramésthi-t minden vágy nélkül követnek, azok, Hozzád kötött lelkek ismerik a nairapéksja, szukha s sánta állapotot.

Srínárada így szólt:

Így szóltak és felzokogtak a szeretet betegei, boldogság-könnyet csorgattak Sríkrisna szeme láttára. Könnytől ázó arcú Krisna Bhagaván Bhaktavatszala, boldog lelkű a meghajló, válás-gyötört gópákhoz szólt.

Sríbhagaván így szólt:

Ti mind a Vradzsá-ban lakók a lelkem s kedvesek vagytok, az Én szívem bennetek van, csak a testem látszik máshol. Minden hónapban eljövök titeket látni, ígérem, lélekben nem vagyok távol, a lélek mindennek oka. Gópák! jadukkal harcolni megérkezett Dzsarászuta, jadukat megsegíteni megyek, ne szomorkodjatok!

Srínárada így szólt:

Így nyugtatva őket Déva, újra s újra ismételve, egy másik kocsit hozatott Nandá-nak és Jasódá-nak. Srídámá s más társat fogva Bhagaván is kocsira szállt s Uddhavá-val Mathurá-ba indult minden okok Oka.

Ameddig a százlovas és szélsebes, háromszín-címeres lobogó zászlós kocsi s felvert pora látszott, mindaddig ott maradtak majd szétszéledtek onnan.

Sríkrisnacsandra magasztos, különös, emberi bűnt hárító történetét, amely bhakta itt a Földön hallgatja, az megy valóban Gólókalóká-ba.

                      Huszonnegyedik fejezet

                       Kóla daitja elpusztítása

Bahulásva így szólt:

Gópíknak és a gópáknak magasztos látását adva Mathurá-ban még mit csinált Sríkrisna és bizony Ráma? Sríkrisna és Baladéva  élete magasztos , édes, bűnt hárító és erényes, négy-cél gyümölcsét érlelő.

Srínárada így szólt:

Sríkrisna és Baladéva más történetét is hallgasd, bűnt hárító és erényest, négy-cél gyümölcsét érlelőt! Kóla által gyötört népek Kausáravipurá-ból Mathurá-ba mind eljöttek dvidzsákkal, kínzott lélekkel. Róhinínandana Bala pont akkor szállt a lovára s egynéhány elöljáróval vadászatra kivonultak. Azt köszöntve és imádva lábához borult vándorok kéz összetéve s örömtől akadozó hangon mondták.

A népek így szóltak:

Ráma Ráma erős kezű, Dévadéva nagy erejű, mi Kóla miatt gyötrődők, mind eljöttünk oltalomért. Kansza társa Kóla daitja legyőzve Kausáravi-t, Kausáravi városában a nagy erős uralkodik. Kausáravi tőle félve a Gangá partjára futott, uralmáért láblótuszod szolgálja uralt érzékkel. Segítsd meg őt, Vibhó! kinek mi vagyunk erényes népe, mint gyermekét óvott minket, akik nagy jólétben éltünk. A gonosz Kóla most minket állandóan kínoz, Prabhó! három-világon győztes hőst, Kanszá-t is elpusztítottad. Dévéndra, amíg Kóla él, addig Kansza sem pusztult el, bhaktákat óvni gunákat viselsz, Prakriti Feletti!

Srínárada így szólt:

Ahogy hallotta szavukat Sríráma Bhaktavatszala Gangá és Jamuná közti Kausámbí városba indult. Hallva, hogy Ráma harcolni megjött Kóla is kivonult, tíz aksauhiní sereggel a rettentő győzedelmes. A kivonult had, mint folyó, hullámai sebes lovak, halai kocsik-elefánt, hangja végidők árvize. Azt, hősök örvényét látva Bala ekével vert hidat, ekéjével húzta őket s pörölyével ölni kezdett. Ütéseitől egyszerre harcos, ló, kocsi, elefánt milliónyi a csatában hullott, mint az érett gyümölcs. A többi harcos menekült rettegve a harcmezőről, egyedül küzdött a daitja, fegyveres Kóla Rámá-val. Tehénhúggyal kever vörös festék s pézsma rajzos arcú, aranyláncokkal díszített, kővel rakott deréköves, mámor-cseppes, négy agyarú, harangkongástól félelmes, hegy-nagy, mint égi elefánt, vég fellegeként bömbölő elefántjára szállt Kóla, fül felől, ösztökét fogva és Baladévá-ra törni ösztönözte a daitjarát. Azt a közelgő, megőrült, Kóla nógatta állatot látva pöröllyel ütötte, mint Indra villámmal hegyet. A pörölycsapás széttörte az elefánt koponyáját, mint botütés is azonnal darabba tör agyagedényt. Disznópofa, véres szemű Kóla a hátasról zuhant, hegyes szigonyt fogott s dobott Mahátmana Mádhavá-ra. Pöröllyel a szigonyt Ráma száz darabba törte össze, miként bottal a kis gyermek darabra tör üvegedényt. Ezer bhára súlyú, nehéz buzogányt kezébe kapva Balá-t szíven ütve a rossz, mint felleg dörög, üvöltött. A buzogány ütésétől nem rendült meg Jadúdvaha, mint elefánt virágfüzér-csapástól nem inog-rendül. Azt, koromfekete testű Kólá-t ekeheggyel húzva pörölyével fejen vágta Baladéva Mahábala. A pöröly bezúzta fejét és a csatatérre esett, de felállt s ököllel ütött, aztán láthatatlanná vált. A szemfényvesztő démoni félelmeteset varázsolt, hatalmas szélvihar űzte, végidők szülte fellegek sűrűsödő vaksötétje fedte el az egész eget. Dzsapávirághoz hasonló vércseppeket szakadatlan ontva s más undorítót is torlódtak a viharfelhők. Genny-zsír-szar-húgy-szesz-hús felhőt látva lett nagy sírás-rívás. Felismerve a bűbáját Baladéva Maháprabhu eldobta óriás pörölyét, az ellen seregét törőt, minden fegyvert rontó tisztát, nyolc fémből készült erőset, száz jódzsana átmérőjűt, végidőknek tüze színűt. Bala dobta pöröly fénylett s keringett a tíz irányba, szétkergette a felhőket az égen, mint ködöt a Nap. Azt az égbe szálltat látva Prabhu ekefegyvert emelt s összehúzva a felhőket tovább darabolta őket. A varázslat elmúltával Baladéva Mahábala karjaival megragadva annak őrjöngő karjait, megpörgette, miként gyermek gyapotcsomót pörget s Föld hátához odacsapta, miként gyermek vizeskorsót. A daitja  zuhanásától tengeres-hegyes-erdőstől egy nádikáig remegett mind az egész Földkerekség. Foga törött, szeme kifolyt, eszét vesztette és meghalt a Kóla nevű nagy daitja , mint a villám-csapta Vritra. Akkor " Győzelem, győzelem! " hangzott fel égben és Földön, dévadundubhik döndültek s istenek virágot szórtak. Ekként elpusztítva Kólá-t Baladéva Acsjuta-báty átadta Kausáravi-nak Kausámbípurí várost. S Bhágírathí-ban fürdeni Garga s másokkal elindult, világ egyben tartására s a bűnök csökkentésére. Megfürdették az árják Őt, Gangá-ban Mádhava Balá-t, szerencse-védamantrákkal, Gargácsárja és a dvidzsák. Százezer elefántot és kétszázezer harci kocsit, tízmillió nemes lovat és egymilliárd tehenet, egy bhára dzsámbúnadával takart tízmilliárd gyöngyöt adott az árják-nak Ráma s Mathurápurí-ba indult. Ahol Ráma a Gangá-ban megfürdött, hé Vidéharát! ott lett a nagy-tiszta tírtha, Rámatírtha-ként ismerik. Rámatíthá-n a Gangá-ban Kárttika-Kárttikí fürdőt, aki vesz az Haridvára-fürdőnél százszorosat nyer.

Bahulásva így szólt:

Kausambí-tól milyen távol s milyen földön Mahámuné! van szentséges Rámatírtha, elmondani kegyeskedjél!

Srínárada így szólt:

Kausámbí-tól északkelet irányba, négy jódzsanára, Szúkaraksétrá-tól északnyugatra négy jódzsanára, Karnaksétrá-tól hat krósa, Nalaksétrá-tól öt krósa távol délkelet irányba van Rámatírtha, így mondják. Vriddhakésísziddhapítha és Bilvakésavaná-tól keletre három krósára, mondják ott van Rámatírtha. Vanga király volt Dridhásva, a csúnya Lómasa munit látva mindegyre röhögött, megátkozta a nagy muni. " Te romlott! legyél rettentő, disznópofájú aszura! " így az a muni átkától Kóla lett, disznópofájú. Baladéva ütésétől elhagyva démoni testét, Kóla nevű mahádaitja végső szabadulást ért el. Akkor Ráma Uddhavá-val és más tanácsadóival Dzsahnutírthá-hoz elmentek, ahol a nagy bráhmanának jobb füléből folyt ki Gangá s ezért hívják Dzsáhnaví-nak s adakozva a dvidzsáknak ott töltötték az éjszakát. Majd onnan nyugatra eső, Pándavák-nak igen kedves Áhárasztháná-hoz érve ott töltötték az éjszakát. Adakozva a dvidzsáknak s kiváló ételt szolgálva az egy jódzsanára levő Mándúkadévá-hoz mentek. Az tapasztalásban hevült, végén Déva kegyét nyerni, ezért ment oda a saját társaival Baladéva. Ég-arcú, egy lábon álló, révületbe dermedt szemű, Akit imád a szívében s az alakját látni vágyja, Azt kivonta a szívéből s az kint meglátta Anantá-t. Meglátva Anantadéva csodás-szépséges formáját, füzéres-egyfülbevalóst, fehéret, pálmajel-kocsist, magasztos bhaktival hódolt és a lábaihoz borult. Fejére téve a kezét " kérjél kegyet! " szólott hozzá, " Bhagaván, ha elégedett vagy és én kegyedre méltó, a mindennél magasrendűbb Bhágavatí Szamhitát, mely Suka szájából áradt ki, add nekem, ó Szvámi! Kali bűnét hárító magasztost! "

Sríbaladéva így szólt:

Hé, bűntelen! Uddhavá-tól fogod majd te megkapni azt, Srímadbhágavatí dicse Kali-korban a legnagyobb.

Mándúka így szólt:

Mért adta Bhagaván neki az elmondó jogalapját, Szvámi! mikor találkozunk, oszlasd el kételyeimet?!

Sríbaladéva így szólt:

Nagyon titkos és rejtelmes, igen csodálatost mondok, Uddhava ebben a percben is itt van a Közelemben. Azt a magasztost jól nézd meg , tanító-hagyományt őrzőt, most zarándoklaton vagyunk, ezért nem taníthat téged. Ő hogyan lesz a tanító, azt elmondom neked hallgasd: Uddhava azért tanító, mert Sríszamhitá-lényegű. Nanda és más Vradzsa-lakók és a gópík örömére, saját formát, kísérőket adott s, ami tisztán Maga, alkatot-tulajdonságot Paramátmana Sríkrisna, Uddhavá-t is és Önmagát bizony egynek látva Vibhu. Saját belső titkát eddig senkire sem vetítette, azok Sríkrisná-nak hitték és tisztelettel imádták. Tavasz és a nyár idején Vradzsa-lelkű ott barangolt, Rádhá fájdalmát csitítva Annak tava mellett lakott. Ott Vradzsa-követőivel az egész földet bejárta, ő tehén, Nanda és gópík válás-ártalmát hárító. Tanácsadásra jogosult, minden kísérő előtt jár, az eltűnés idejében Bhagaván, Ki Dharmá-t óvni öltött testet, csodás tűzerejét neki fogja adni, pecsétjelét is mindenhol és mindenkor használhatja. Saját otthonába térve Krisna jogkört ad majd neki, Badarí-ba menve Dharma fiait kísérőikkel tanítsa s utat mutasson. Ő lesz Ardzsuna s többiek válás-ártalmát hárító, míg Mathurá-ban jaduknak Vadzsranábha lesz királya. Sríkrisna unokái és feleségei hadában, válás-ártalmát hárítót őt teszi Sríhari Maga. Kauravák nemzetségében Paríksit a híres király, az ő fia a ragyogó, nagy hírű Dzsanamédzsaja. Apja ellenségét ölni áldozatot mutat majd be, az ahhoz szükséges dolgok is Uddhavá-tól származnak. Isteni Sríbhágavatapurána elbeszélésén Gaura-kapcsolat jutalma érhető el, semmi kétség. A Viprarsi bhágavaták magasztos sríkegyelméből, attól a kígyó-áldozat nem fog majd beteljesedni. Az áldozati szertartást végző dvidzsákat imádva , akkor az a király majd száz falut fog adományozni. Majd a kiváló ácsárja, Srípraszáda tanácsára az Szúkaraksétrá-ba megy és egy hónapot marad ott. Számtalan ajándékot ad, tehén-föld-elefánt-lovat, gyöngyöt-kelmét a dvidzsáknak és vágy szerint ételeket. Majd arról a helyről ő is távozik a gurujával, Gangá partját megtekintve visszatér tisztákkal együtt. Sajána városban helyet hoz létre követőivel, ott Sríguru parancsára szerszámostól-eszközöstől Asvamédhá-t fog áldozni és minden felett győztes lesz, egyedül fog uralkodni Sríguru-ja oltalmában. Majd a Gangá csodás partján keletre öt krósa messze, teljesen magányos helyen remete életet él majd. Ott Bhágavatí regölés, lét-betegséget mulasztó lesz boldogsággal megtartva a dharmát élők körében. Ott a teljes társaságban, közöttük leszel majd te is, hallod majd Bhagavddharmá-t és Srínirmala szintre jutsz. Tudás-tűzben Értem égtél, így ezt neked kifejtettem, így adva Dévá-nak kegyet Ráma társaival elment. Tiszta Sajána várostól északkeleti irányban van egy hely a Gangá partján Kantaká-tól észak felé és Puspavatí-tól délre, egy krósa kiterjedésű, ottan Szankarsana Déva adományt osztani kezdett. Tízezer paripát és még száz ékes harci szekeret, ezer elefántot s tehént tízezret adott örömmel. Oda, Szankarsana Dévá-t mély tisztelettel imádni gyűltek az istenek s risik, tapasztalatban gazdagok. 

" Namah kólésaghátája kharászuravighátiné halájudha namasztésztu musalásztrája té namah namah szaundarjarúpája tálánkája namó namah."

" Üdvünk Kólésaghátá-nak Kharászuravigháti-nak, Halájudha! üdvünk Neked! Musalásztra üdvünk Neked, üdvünk Szaundarjarúpá-nak Tálánká-nak üdvünk, üdvünk! "

Hallva azok dicsénekét Szankarsana ekként szólott: " ti mindannyian kérjetek kegyet, amit csak akartok! "

A dvidzsák és a dévák így szóltak:

Mikor mi, összeszedettek lábaidra emlékezünk, minden gáttól szabaduljunk a Te parancsodra!

Sríráma így szólt:

Amikor Rám emlékeztek Én-oltalmamba jövőket megvédem a Kali-korban, bizony ez az igaz szavam. E helyen értek el kegyet Engem imádva a munik, ekként legyen a Kali-ban ez a hely Szankarsana-hely. Ahol, akik a Gangá-ban fürdenek, istent imádnak, vipráknak adományt adnak és táplálékot kínálnak, Visnu-t imádják, életük gyümölcsöt terem a Földön, azok istenek helyére jutnak s mire vágynak kapják. 

Srínárada így szólt:

Majd kíséretével Ráma saját városába indult, Kóla ráksaszát megölve, Visnupadí-vízben fürdött. Ráma Baladévá-nak ezt az esetét, aki hallja az minden bűntől szabadul és magasztos útra indul.

                           Huszonötödik fejezet

                           Mathurá jelentősége

Bahulásva így szólt:

Ahová Ráma csak elmegy az is szenthelyként lesz ismert, hej! magasztos Madhupurí, ahol állandóan lakik. Ki Mathurá istensége, ki kapuőr s ki védője, ki hírszerző s ki tanácsos, kik szolgálják azt a földet?

Srínárada így szólt:

Paripúrnatama Maga Sríkrisna Bhagaván Hari Önmaga Mathurá Ura Késava Klésanásana. Kit Magától Bhagaván-tól kapott Kapila bráhmana és Kapila, Akit adott boldogan Satamanju-nak. Dévákon győztes Rávana Ráksaszéndra, zokogtató, Akit imád s Puspakára helyezve Lanká-ra vitte. Lanká-t győzve Rághavéndra óvatosan fogta s vitte Ajódhjá-ba, hé Maithila! és a Váráhá-t imádta. Dicsérve Rámá-t Satrughna óvatosan fogta s vitte Mathurá nagy városába s ott elhelyezve imádta. Minden Máthura szolgálta, mindeneknek kegyet adó, Maga Kapilaváráha, Ő lett a fő tanácsadó. Srímathurá kapuőre Siva Bhútésvara nevű, bűnösnek büntetést adva bhakti-célú mantrát is ad. Csandiká Srímahávidjá Déví Durgártinásiní, oroszlánján ülve örök védelmet nyújt Mathurá-nak. Mathurá hírszerzője én vagyok, a világot néző, mindenek szavát tolmácslom Mahátmana Sríkrisná-nak. Középen Mathurá Déví, jólét-adó, könyör-teljes, mindenkinek, aki éhes ételt ad, hé Vidéharát! Négykezű és sötét testű Krisna-társak jönnek-mennek, Mathurá-ban meghaltakat a vimánákkal elvinni. A Sríkrisna testéből lett Mathurá a Mahápurí, Akit akár egyszer látva az ember eléri célját.

Régen Vidhi Mathurá-ba eljőve tudás-tűzben hevült étlen száz évig, "Hari"-t mondva Parabrahman Szvajambhú, Szvájambhuva, ügyes fiat kapott így.

Bhútésvara Dévavara Szatípati száz isteni évig hevült Mathurá-ban, Krisna kegye azon nyomban a város és a környék kormányzójává tette.

Krisna kegye hírszerzőnek tett engem, mindig Máthura-körében bolyongok, ahogyan megy Mathurá-ba Durgá is , bizony Sríkrisna-szolgálatot tenni.

Tudás-tűzben égve Sakra Sakra-szintjét, Szúrja Manu-t, örök kincstárt Kubéra, Pásí pását kapott Madhuvaná-ban, teljes Visnu-állapotot bizony Dhruva.

Ahogy Ambarísa is muktit nyert el, Satrughna Lavaná-n győztes örökre, Raghu és Csitrakétu lett tökéletes, tudás-tűzben hevülve itt, Mathurá-ban. 

Tudás-tűzben hevült Madhuvaná-ban  s legerősebbé vált Madhu, nagy aszura, Srímádhava havában Mádhavá-val harcban küzdött meg  Madhuszúdaná-val.

A hét risi Srímathurá-ba menve tudás-tűzben égve jóga-sziddhit nyert, más munik is teljes tökélyt értek el, Gókarna, a kereskedő nagy vagyont.

Tudás-tűzben hevült Madhuvaná-ban s égiken győzött a Világ-ríkató, jogot adott ráksaszáknak s templomot emelt s Lanká-n uralkodott Rávana.

Tudás-tűzben hevült Madhuvaná-ban, Mithilésa! Gadzsáhvajésa Santanu, Bhísmá-t, igazak elsője fiat kapott, a lényegtudás tengerén vitorlást.

Bahulásva így szólt:

Mathurá jelentőségét mondd el Dévarsik igaza, az igazak Mathurá-ban lakása mit eredményez?!

Srínárada így szólt:

Kezdet tajtékhullámos tengerébe elmerült-elsüllyedt Földet Varáha agyarral emelte, lótuszt elefánt és ezt a jelentőséget mondta el.

Nevét mondva Hari neve gyümölcsét, hallva Krisna-történet-ét éri el, Mathurá-t érintve igazhoz érés, szagolva tulaszí-levél illatból,

látva Hari-látásból lett gyümölcsöt, ott éve Ramápati áldozatét, kezével téve Hari-szolgálatét, lépve az ember a szenthely-járásét.

Aki királyt öl s nemzetét pusztítja, három világot rombol léteken át, figyelj király! Mathurá-ban lakva az az ember jógísvarák útján jár majd.

Pfúj! a láb, mely nem járt Madhuvaná-ban, Pfúj! a szem, amely sohasem látta meg, pfúj! a fül, amely sohasem hallotta, pfúj! a száj, mely egy kicsit sem szólt róla.

Száznegyven millió erdő ott , ahol szent emberek gyülekeznek, Vaidéha! ezek mindegyike végső muktit ad, Mathurá nevét mondom és imádom. 

Gólókanátha Paripúrnadéva Önmaga végtelen világok Ura Sríkrisnacsandra ahová leszállott, annak üdvöm, más várossal mi dolgom?!

Aki neve azon nyomban bűnt pusztít s mondva az összes mukti elérhető, utcáról-utcára mukti van ebben, azért ezt tudják legjobbnak a bölcsek.

Van még a világon Kásí s más város, de közülük Mathurá legkiválóbb, születés-maundzsí-halál és hamvasztás, ahol négyféle mukti elérhető. 

Purísvarím krisnapurím vradzsésvarím tírthésvarím jadzsnytapőnidhísvarím móksapradám dharmadhurandharám parám madhórvané srímathurám namámjaham.

Purísvarí Krisnapurí Vradzsésvarí-t Tírthésvarí Jadzsnyatapónidhísvarí-t Móksapradá Dharmadhurandhará Pará-t Madhuvaná-ban Srímathurá-t imádom!

Kik ezt, Madhupurí jelentőségét összeszedett, Krisna-lelkűek hallják, azok bárhol is legyenek elérik a körüljárás gyümölcsét, nincs kétség!

Akik, bizony ezt, Srímathurákhandá-t, egészet hallják, éneklik, olvassák, azok számára itt, bizony a Földön magától jár vagyon s tökéletesség.

Huszonegyszer egymás után, akik ezt összeszedetten hallgatják erőkért azok házának kapuját díszíti elefántfül felbolygatta méhfüzér.

Tudó lesz a vipra s győztes a király, vaisja kincstár ura, súdra folttalan, közvetlen hallgatva nők és férfiak elérhetetlen vágya is teljesül.

Ok-nélküli bhakti-teljes a Földön, aki ezt hallgatja és Hari-lelkű, akadályokon győzve és túllépve mennyen felső Gólókadhámá-ba jut. 

ÍGY TELJES EZ AZ ÖTÖDIK, MATHURÁKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                    HATODIK KÖNYV

                                  DVÁRAKÁKHANDA

                                       Első fejezet

                         Dzsarászandha legyőzése

Srínárada így szólt:

Krisnája vászudévája dévakínandanája csa nandagópakumárája góvindája namó namah.

Krisná-nak Vászudévá-nak és Dévakínandaná-nak Nandagópakumárá-nak Góvindá-nak hódolatom!

Bahulásva így szólt:

Brahman! a szádból hallottam kiváló Mathurákhandá-t, most Dvárakákhandá-t mondd el, Sríkrisna-történetnektárt! Hány házassága volt s fia-unokája, Mahábuddhé! Ramápati-nak, mind mondjad s Dváraká-ban lakás okát!

Srínárada így szólt:

Mikor erős Kansza meghalt Aszti s Prápti, feleségek Dzsarászandhá-hoz költöztek fájdalmukban-bánatukban. Tőlük hallva: " Kansza meghalt " Dzsarászuta feldühödött, a Földről a jádavákat eltörölni készülődött. Huszonhárom aksauhiní sereggel övezve magát szépséges Madhupurí-ba indult a nagy erős király. A rettegő várost látva s a tengerként zúgó hadat, a gyűlésben Sríbhagaván Baladévá-hoz így szólott. " Ennek minden hadereje elpusztítandó, hé Ráma! Mágadhá-t nem kell megölni, szervezzen újra sereget! Dzsarászandhá-t okká téve a Földet sújtó királyok terhét el fogom söpörni s igazaknak kedvest teszek. " Így szólt Krisna s két ragyogó harci szekér szállott alá Vaikunthá-ból, hé Nagy király! mindenki szeme láttára. Rögtön a kocsikra szálltak a nagy erős Rámakrisna s jádavák kis seregével kivonultak a városból. Mennyek istenei előtt jádavák s mágadhák között páratlan, hátborzongató, hangokádó csata indult. Tíz aksauhiní sereggel a kocsin álló, nagy erős, először Krisná-val szemben Mágadhésvara támadott. Öt aksauhiní sereggel Dhártarástra Szujódhana csatázott a jádavákkal, Dzsarászandha segítője. Hé király! megint csak öttel Vindhja-föld ura, az erős, a nagy csatában hárommal nagy erejű Banganátha. Így más egyéb királyok is Dzsarászandha uralmában életüket felajánlva segítették Dzsarászandhá-t. Mikor az ellenséges had nyilaitól sötétség lett, Sárngadhanvá felajzotta Sárnga-íját s pendítette. Attól felzendült a Világ, hét fel- s alvilággal együtt, ég-elefántok, csillagok, Föld-kör remegett-rázkódott. Akkor bizony megsüketült az ellen teljes serege, harcmezőről szétfutottak a lovak s az elefántok. Menekült az egész sereg rettenve a pendüléstől, de két krósáról fordulva visszatértek ugyanoda. Így felajzva villám-vörös fénnyel fénylő Sárnga-íját nyíláradattal fedte be Dzsarászandha hadát Hari. Sárngadhanvá nyílserege szétzúzta a szekereket, szétzúzva estek a földre megölt hajtók s parancsnokok. A nyílvesszők kettészeltek hajtott elefántot s hajtót, lovasoknak s lovaiknak nyakát metszették a vesszők. A nagy csatában a tépett mellkasú és szakadt fejű repedt páncélzatú hősök elestek a nyílzáporban, kételyeik szétfoszlottak. Föld- vagy égre néző arcú tépett testű királysarjak úgy tűntek a harc mezején, mint összetört cseréphalom. Pillanat alatt a téren száz krósányi hosszúságú, véráradásból született, szörnyű folyam keletkezett. Elefántkrokodil, teve-szamár-lótetem-teknősök, kocsidelfin és hajmoszat, kezekből lett óriáskígyók, karhalak, korona-gyöngysor-fülönfüggő-kavicskövek, fegyverkagylók, ernyőcsigák, legyező-lobogó-homok és kocsikerék-örvények s kétsereg-part díszítette, száz jódzsana széles folyam Vaitaraní folyónak tűnt. Pramathák, bhairavák, bhúták, vétálák, jóginí-hadak vérfagyasztóan röhögtek s táncoltak a csatatéren. Újra és újra vért ittak emberkoponyába töltve, emberfejeket gyűjtve Hara koponyafüzéréhez. Oroszlánon Bhadrakálí száz dákinível övezve forró embervért ivott és rettentően felkacagott. Mennyben élő vidjádharík, gandharvík és apszaraszok harcos dharmájú, isteni hősök közül válogattak. Fogva őket, férjet nyerni veszekedtek az egekben, " ez bizony pont nekem való! ", beléjük merült lélekkel. Némely, dharmát követő hős, csatából nem menekülő áttörve a Nap-rendszerét örök Visnu-szintet ért el. A megmaradt hadat Bala ekéjével összehúzta s pöröllyel ölte dühében, háromvilág-erőt bírva. Ahogy Dzsarászandha hada minden ízében elfogyott Szujódhana, Vindhjanátha és velük Banganátha is mindnyájan széjjelfutottak a csatából félelmükben. A nagy harcos Dzsarászandha, tízezer elefánt erős, szekerével közeledett Baladéva irányába. Ekével Magához vonta Dzsarászandha szép szekerét s nagy erővel porrá zúzta pörölyével Jadúttama. Megölt lovú és hajtójú, szekeretlen Dzsarászandha a fegyvereit letevő Balá-t kézzel megragadta s rettenetes kézi tusa kezdődött a csatatéren. Mennyek istenei és Föld emberei szeme előtt mellkasukkal és fejükkel, kezükkel s lábukkal külön küzdöttek az ökölharcban, mint két nagy erős oroszlán, kettejük ökölharcától a Föld-kerekség megrendült és két ghatiká ideig folyamatosan remegett. Két kezével megragadta Dzsarászandhá-t Jadúttama és a Föld hátához csapta, mint gyermek a vizeskorsót. Ráma ráugrott megölni ellenségét, Dzsarászutá-t, rettentő pörölyét fogta, testét a düh elöntötte. Akkor Paripúrnatama Maga Krisna Mahátmana gyorsan lecsillapította, így Ráma elengedte azt. Szégyenkezett Dzsarászandha s döntött, tudás-tűzbe merül, tanácsosok ellenezték, erre Mágadhá-ba indult. Így győzte le Dzsarászandhá-t Mádhava Madhuszúdana. Az összes gyönyörködtető hadi zsákmányt összeszedve, jádaváival az élen, Magával Baladévá-val, szúták, mágadhák és bandik megénekelte győzelmű, kagyló és dundubhi hanggal s viprák imáival kísért Maga Paripúrnatama megérkezett Mathurá-ba.

Megtisztelve szerencserizs s virággal, nézve a szerencsekorsós szép várost, sárga ruhás, sötét színű, fénytestű, fejék-karperec-függőtől ragyogó.

Sárnga s más sasztrát-asztrát tart, nevető, pálmajegy, Garuda zászlós Önmaga, ficánkolóló-szekeres, imádott, megjött s a királynak adta a zsákmányt

                                      Második fejezet

                                Dváraká-ba költözés

Srínárada így szólt:

Dzsarászandha Őket újra aksauhiníkkel támadta, harcolt a jadukkal, mire Krisna újból legyőzte őt. Sríkrisna ereje által növekedtek a jádavák, íjakkal s elefántokkal rendre zsákmánylásba kezdtek. Összeszedve bátorságuk, habár előbb nem harcoltak a vízhordó gyerekek az ellenséget fosztogatták. Látva az ellen holmiját elvenni, a zsákmány-ruhás Mathurá-beli polgárok nagy harsányan örvendeztek. Így, tizenhét alkalommal fogyott Dzsarászuta hada, aztán tizennyolcadszor is megérkezett, harcra vágyva. Az általam felgerjesztett nagy erős Kálajavana tízmilliónyi mléccshával dühhel zárta le Mathurá-t. Látva a mléccshák erejét és városuk rettegését, a két létrejött veszélyt  megfontolta Rámá-val Hari. Nemzettársak védelmére a szörnyen zúgó tengerben Dváraká várát emelte egyetlen éjjel Mádhava. Térőrzők képességeit tette bele Visvakarmá, Vaikuntha gazdagsága mind látszik a móksát vágyóknak. Hari jógájával odavitt mindenkit és Sríráma engedélyével kilépett a városból fegyver nélkül. Fegyvertelen Hari-t a rossz felismerte jeleiről, gyalogosan, fegyver nélkül indult megküzdeni Vele. Akit jógí nehezen ér, Azt, megfordulva elfutót a fogni vágyó üldözte a harcosok szeme előtt. Mintha testét kézzel érné mutatta neki Mádhava, messze szaladt és Sjámala-hegy barlangjába beszökött. Ahol lakott Mucsukunda Mándhátá nagyszerű fia, aki régen isteneket védelmezett aszuráktól. Éjjel és nappal sem aludt az istensereget védve, az elégedett istenek szóltak az igaz királyhoz. " Kérjél kegyet tőlünk király, ami a lelkednek vágya! " Hódolt nekik s szólt Rádzséndra: " Nagyot szeretnék aludni s alvásom, ha teljessé lesz, Magát Hari-t láthassam meg, aki közben felébreszt majd engem, alvót, öntudatlant, az az én pillantásomtól pillanat alatt hamvadjon! " Korábban a Krita-korban így szólt s elaludt a király. Javana belépett oda és azt Pítámbará-nak gondolva dühében a nagyon romlott Javana lábbal megrúgta. Mucsukunda akkor ébredt s lassan kinyitva szemeit körülnézett s maga mellett meglátta az eljött időt. Annak a feldühödtnek a pillantásától, Maithila! testéből lett tűzben égett s elhamvadt pillanat alatt. Ahogy elhamvadt Javana, Maga Paripúrnatama Önnön formáját mutatta a látó Mucsukundá-nak. Tízmillió Napsugárzás fényének körében Prabhu-t, ragyogó Napkoronásat, függőst, kar- és lábperecest, Srívatsza-jelest, négy karút, lótuszszem, erdőfüzérest, tízmillió Kandarpa-szép, végidő-felleg sötétet látva az örvendő király felállt s kezét összetéve s felismerve Paripúrnatamá-t bhaktival meghajolt.

Mucsukunda így szólt:

Krisnája vászudévája dévakínandanája csa nandagópakumárája góvindája namó namah.

Namah pankadzsanábhája namah pankadzsamáliné namah pankadzsanétrája namaszté pankadzsándhrajé.