|| ॐ श्रीपरमात्मने नमः ||

Maharsi Gargácsárja

Srí Garga Szamhitá

|| श्रीहरिः ||

A Garga Szamhitá jelentősége

Első fejezet

A Garga Szamhitá megnyilvánulása

Örök hódolat a Krisnát istenüknek valló vrisnik nagy szellemiségű tanítójának,

Srímadgargakavísának! 

Saunaka így szólt:

Brahman! Már részletesen hallottam a Puránák fülek gyönyörűségét növelő, magasztosabbnál-magasztosabb jelentőségét a Te szádból.

Most figyelmesen átgondolva mondd el nekem Gargamuni szamhitá-jának kiváló lényegét.

Hej, pompás Gargamuninak ez az isteni szamhitá-ja, melyben sokféleképpen jelenik meg Rádhá és Mádhava teljessége.

Negyedik fejezet

Sándilja elbeszéli Pratibáhunak a Gargaszamhitá-t, Sríkrisna megjelenik és kegyet ad a királynak, a királynak fia születik, a Szamhitá jelentősége

Mahádéva így szólt:

Srímunísa szavait hallva az örvendő király a bölcs előtt meghajolva így kérlelte: Hé Muni! Oltalmadba ajánlom magam,tégy róla, hogy fiam legyen,gyorsan kezdj bele Hari Szamhitá-jának az elbeszélésébe!

Munivara meghallgatva a király kérését a Szamhitá elbeszélésére alkalmas építményt emeltetett a Jamuná partján, ezt hallván Mathurá lakosai odasereglettek.

Sríjádavéndra a nagy király az elbeszélés kezdeti és végső napján a bráhmanáknak ajándékokat osztott szét és kiváló étkeket szolgált fel nekik. Sándilja Muníndrának kocsikat, lovakat, ajándékokat, teheneket, elefántokat, ékköveket és egyebeket adományozott hódolva a király.

Hej Szarvamangalé! Ekkor Sándilja belekezdett az általam elmondott Srígópálakrisna ezer nevének minden hibát elhárító felsorolásába.

Mikor a történet befejeződött Sándilja utasítására a királyok királya bhaktival áthatva Vradzsapati Srímadanamóhaná-ra összpontosította a figyelmét. Ebben a pillanatban Prijával és a kísérőivel együtt megjelent a bambuszfuvolát tartó, sötétkék színű, tízmilliónyi Szerelemistent is mámorba ejtő Krisna. Sándilja a királlyal és az összes hallgatóval együtt meglátva a megérkezettet azonnal köszöntötték és a megfelelő módon dicsőítették.

Sándilja így szólt:

Vaikuntha magasztos játékosát, a lelket elragadót, az istenek által tisztelt minden feletti nagyszerűt, a tehénpásztori játékban elmerültet önfeledten szolgálom, Gólóka Világának Ura előtt fejet hajtva tisztelgek.

Pratibáhu így szólt:

Gólókanátha, Girirádzsapaté, Parésa

Vrindávanésa, Örök Öröm Játszója!

Rádhápaté! híred Vradzsa női dalolják

Góvinda, Gókulapaté! dicsőség legyen tenéked!

A királynő így szólt:

Vrindávanésa, Rádhésa, Purusóttama, Mádhava!

Jólétet adsz a bhaktáknak ,a Te oltalmadba ajánlom magam.

A hallgatók mind így szóltak:

Hé Srínátha, hé Ddzsagannátha! bocsásd meg a vétkeinket! Adj kiváló fiút a királynak, nekünk pedig a lábaid iránti bhaktit.

Mahádéva így szólt:

Hé Dévi! ekként végighallgatva a dicsénekeket a bhakták szeretetétől ellágyult Bhagaván felhőhang mélységű hangján megszólította az előtte hódolókat.

Sríbhagaván így szólt:

Muníndra! Hallgasd a királlyal és minden egybegyűlttel együtt a szavaimat, a mondandóm mindannyiótok számára gyümölcsöt fog érlelni.

Brahman! Ez a Garga által elmondott Gargáról elnevezett szamhitá minden hiba elpusztítója, erényekben bővelkedő, a négy emberi életcél gyümölcsét megérlelő. A Kali korszakában bárki is bármire is vágyik mindenkinek azt, pont azt meg fogja adni a Srímuni Gargaszamhitá-ja.

Siva így szólt:

Ahogy elhangzottak a szavai Mádhava Rádhával együtt eltűnt. A muni, a király és a hozztartozók valamint a hallgatóság elragadtatott állapotba kerültek.

Hé Prijé! Sándilja az adományként kapott ajándékokat szétosztotta Mathurá lakosai közt,majd a királyt megnyugtatva ő is láthatatlanná vált.

Ezt követően a király ragyogó magot vetett el a királynő méhébe,majd elérkezve az idő az erényes tettek következményeként kiváló tulajdonságokkal megáldott fiú született .

A gyermek születésekor az örvendő király a bráhmanáknak tehenet, földet, aranyat, kelméket, elefántot, lovat és egyebeket adományozott.

A csillagok járását ismerők tanácsára fiának a Szubáhu nevet adta, bizony így érte el a célját Pratibáhu a királyok kiválója.

A Srígargaszamhitát végighallgatva és így élvezve a teljes jólétet Pratibáhu a végén a jógik által is igen nehezen elérhető Gólóka Világba távozott.

A Srígargaszamhitá nőt, gyermeket, vagyont, hátasállatokat, hírnevet, otthont, uralmat, jólétet és móksát is ad.

Hej Munik!  A teljes történetet ekként elmesélve Dévínek Sankara elhallgatott, erre Párvatí újra megszólította.

Párvatí így szólt:

A továbbiakban mondd el a Srígargaszamhitá történetét, amelyben Mádhava páratlan életútjának elbeszélése található.

Ezt hallva az örömmel eltelt Bhagaván Bhaga Garga szamhitájának teljes egészét elbeszélte Bhavání-nak. Majd maga Hara folytatta: Figyelj Szarvamangalé! A Gangá-tól fél jódzsana távolságra a Bilvakésavana nevű erőközpontban a Kali korszakban a Gókulalakó vaisnavák folyamatosan ismétlődő előadásában hallhatod a Srímadbhágavata és egyéb szamhitákat.

Szúta így szólt:

Hé Saunaka! Rudra szájából ezt a különösen csodás elbeszélést ekként meghallgatva Bhagaván Vaisnaví Májá-ja megörvendett.

Hé Muné! Elhatározta,hogy Hari történetét meghallgatni egyszer a Kali korszak elején a Bilvakésavana nevű helyen megnyilvánítja önmagát. Ezért Srí formájában Szarvamangalá névvel ott, a Gangá jobb partján alakot fog ölteni.

Muné! Hallottad a Srígargaszamhitá jelentőségét. Aki hallgatja, olvassa vagy felolvassa az megszabadul a hibák és vétkek nyomorúságából.

Így teljes a Gargaszamhitá jelentősége elnevezésű rész

                   SRÍGARGASZAMHITÁ

                           ELSŐ KÖNYV

                      GÓLÓKAKHANDA

                            Első fejezet

Saunaka és Garga párbeszéde, Bahulásva király kérdésére válaszolva Nárada beszél a különböző avatárák-ról

Óm, Nárájanát és az ember feletti Narát, Déví Szaraszvatít valamint Vjászát üdvözölve hangozzék fel Hari dicstörténete.

Rádhápatinak az ősz virágzó lótuszának tündöklő szépségét megalázó, méhbölcsek imádta, villám és lótuszvirág jegyével ékes, arany lábperecek fényétől ragyogó, a hódolók hármas lázát csillapító, csillanó sugarú lábait a szívembe helyezem.

Akinek lótuszszájából csepegve az ősi történetek virágnektárját isszák a szerencsések, aki Badaravana lakója, Szatjavatí gyermeke, a fejet hajtók szenvedéseinek elhárítója, Sárngadhanvan avatárája az védelmezze a szavaimat.

Egyszer valamikor Srígarga, a tudók kiválója, a jóga ragyogó napja Saunakát meglátogatni Naimisa erdejébe érkezett. Saunaka ahogy meglátta azonnal felemelkedett helyéről és munitársaival együtt szabály szerint lábmosással és egyéb módon tisztelték meg őt.

Saunaka így szólt:

Magasztos a tiszta lelkűek vándorlása, amely az otthonban élők békéjének oka, az ilyen nemesek az emberek belső sötétségének elhárítói és nem a nap. Ezért, ó Prabhu! nyugtasd el a szívemben feltámadt kételyt, vajon Sríharivisnunak hányféle avatárája is van?

Srígarga így szólt:

Hé Brahman! helyes a Bhagaván tulajdonságainak leírására vonatkozó kérdésed, amely a hallgató, a válaszadó és a kérdező üdvét kitárja. Itt idézni szoktak egy réges-régi történetet, amelynek a meghallgatása a legnagyobb hibákat is lecsillapítja. Valamikor régen élt Mithilá városában a ragyogó, Sríkrisna bhakta Bahulásva, aki uralta lelkét és énjét. Meglátva az égből alászálló Náradát, a munik kiválóját, hellyel kínálva és hódolva neki, kezeit köszöntésre emelve megszólította.

Sríbahulásva így szólt:

Aki a Bhagaván,a Kezdetnélküli,az Átman, a Purusa, a Prakritifeletti az hogyan ölt testet, ó Mahámaté! mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

A Föld, a tiszták, az istenek, a bráhmanák és a védák védelmére maga Bhagaván Hari önmaga játéka által testet ölt. Ahogyan a színészt sem téveszti meg a saját játéka, de mást igen, ugyanúgy mások látva az Ő májá-ját összezavarodnak, ez nem kétséges.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Prabhu! Kérlek mondd el nekem,hogy a tiszták védelmében Sríharivisnunak hányféle avatárája létezik?

Srínárada így szólt:

Vjásza és mások is hatféle avatárát határoznak meg: amsámsa, amsa, ávésa, kalá, púrna és paripúrnatama, amely hatodik Önmaga. Amsámsa avatára Marícsi és a többi pradzsápati,amsa avatára Brahmá, Visnu és Bhava, kalá avatára Kapila, a Teknős és a többiek,ávésa avatára Parasuráma és a többiek, púrna avatára Nriszinha, Ráma, a Svétadvípát uraló Hari, Vaikuntha, Jadzsnya, Nara és Nárájana. Paripúrnatama avatára sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, aki végtelen  számú világ uraként otthonában, a Gólókában ragyog. Ennek az okban alakot öltött mindenhatónak, a Szat-nak az okozatait létrehozók az amsávatárák, akik ebben segítők azok az amsámsávatárák. Hé bölcs király! Akikbe maga Visnu belépve, egy bizonyos dolgot elvégezve elhagyja őket azok a sokféle ávésávatárák. Az,aki ismeri a korszakok dharmáját és azt megerősíteni korszakról-korszakra megjelenik, majd újra eltűnik, az Hari kalávatárája. Ahol a megjelenés négyessége, a kilenc állapot valamint a erő és képességek végső foka is megjelenik azt nevezik púrnávatárának. Akinek a saját ragyogásában, erejében, képességeiben minden ragyogás, erő és képesség feloldódik azt a kiválóak paripúrnatamának, önmagának hívják. Amely avatárában a Teljesnek a teljes tulajdonságai minden különböző belső állapotú ember számára is teljesnek látszanak az maga a paripúrnatama avatára.            

A paripúrnatama maga Sríkrisna, bizony nem más. Egy végrehajtandóért jött és tízmilliónyit hajtott végre.                                                                           

Aki teljes, kezdet nélküli, az ember felett álló feletti, a legfelsőbbnél is felsőbb és azt is uraló Purusa, magának annak az örök boldogság lényegű, tulajdonságok kincsesbányája kegyesnek az oltalmába ajánlom magam.

Srígarga így szólt:

 Mindezt végighallgatva a király elragadtatott szeretet áradásában borzongott, könnyekkel teli szemeit dörzsölgetve intézte szavait Náradához.

Sríbahulásva így szólt:

Maga paripúrnatamávatára Sríkrisna milyen okból jelent meg Bharata országában és tarózkodik Dváravatíban? Hé Brahman! Hé Brihanmuné! Beszélj ennek a Gólókanáthá-nak a gyönyörűséges Gólóka nevű otthonáról s ezzel együtt semmihez sem hasonlítható tetteiről!                                          

Amikor az ember szent helyeket jár be és száz születésen keresztül hevül a megismerés tüzében, akkor rátalál a szatszangára és eléri Sríkrisnát.   

Mikor leszek én bhaktitól ellágyult lelkű Sríkrisna szolgája szolgájának szolgálója? Aki a magasságos istenek számára is csak nagy nehezen elérhető , az az Ádidéva, Parátmá milyen  módon lesz látható a számomra?    

Srínárada így szólt:

Nemes vagy, tigris a királyok között! Sríkrisna szeretettje, Harinak kedves, Bhaktésa ide fog jönni, hogy megmutassa magát neked. Dvidzsadéva Dzsanárdana rád király! és Srutadévára épp eleget gondol Dvárakában. Hej, mily szerencsések az igazak!

                   SRÍGARGASZAMHITÁ

                           ELSŐ KÖNYV

                      GÓLÓKAKHANDA

                            Első fejezet

Saunaka és Garga párbeszéde, Bahulásva király kérdésére válaszolva Nárada beszél a különböző avatárák-ról

Óm, Nárájanát és az ember feletti Narát, Déví Szaraszvatít valamint Vjászát üdvözölve hangozzék fel Hari dicstörténete.

Rádhápatinak az ősz virágzó lótuszának tündöklő szépségét megalázó, méhbölcsek imádta, villám és lótuszvirág jegyével ékes, arany lábperecek fényétől ragyogó, a hódolók hármas lázát csillapító, csillanó sugarú lábait a szívembe helyezem.

Akinek lótuszszájából csepegve az ősi történetek virágnektárját isszák a szerencsések, aki Badaravana lakója, Szatjavatí gyermeke, a fejet hajtók szenvedéseinek elhárítója, Sárngadhanvan avatárája az védelmezze a szavaimat.

Egyszer valamikor Srígarga, a tudók kiválója, a jóga ragyogó napja Saunakát meglátogatni Naimisa erdejébe érkezett. Saunaka ahogy meglátta azonnal felemelkedett helyéről és munitársaival együtt szabály szerint lábmosással és egyéb módon tisztelték meg őt.

Saunaka így szólt:

Magasztos a tiszta lelkűek vándorlása, amely az otthonban élők békéjének oka, az ilyen nemesek az emberek belső sötétségének elhárítói és nem a nap. Ezért, ó Prabhu! nyugtasd el a szívemben feltámadt kételyt, vajon Sríharivisnunak hányféle avatárája is van?

Srígarga így szólt:

Hé Brahman! helyes a Bhagaván tulajdonságainak leírására vonatkozó kérdésed, amely a hallgató, a válaszadó és a kérdező üdvét kitárja. Itt idézni szoktak egy réges-régi történetet, amelynek a meghallgatása a legnagyobb hibákat is lecsillapítja. Valamikor régen élt Mithilá városában a ragyogó, Sríkrisna bhakta Bahulásva, aki uralta lelkét és énjét. Meglátva az égből alászálló Náradát, a munik kiválóját, hellyel kínálva és hódolva neki, kezeit köszöntésre emelve megszólította.

Sríbahulásva így szólt:

Aki a Bhagaván,a Kezdetnélküli,az Átman, a Purusa, a Prakritifeletti az hogyan ölt testet, ó Mahámaté! mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

A Föld, a tiszták, az istenek, a bráhmanák és a védák védelmére maga Bhagaván Hari önmaga játéka által testet ölt. Ahogyan a színészt sem téveszti meg a saját játéka, de mást igen, ugyanúgy mások látva az Ő májá-ját összezavarodnak, ez nem kétséges.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Prabhu! Kérlek mondd el nekem,hogy a tiszták védelmében Sríharivisnunak hányféle avatárája létezik?

Srínárada így szólt:

Vjásza és mások is hatféle avatárát határoznak meg: amsámsa, amsa, ávésa, kalá, púrna és paripúrnatama, amely hatodik Önmaga. Amsámsa avatára Marícsi és a többi pradzsápati,amsa avatára Brahmá, Visnu és Bhava, kalá avatára Kapila, a Teknős és a többiek,ávésa avatára Parasuráma és a többiek, púrna avatára Nriszinha, Ráma, a Svétadvípát uraló Hari, Vaikuntha, Jadzsnya, Nara és Nárájana. Paripúrnatama avatára sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, aki végtelen  számú világ uraként otthonában, a Gólókában ragyog. Ennek az okban alakot öltött mindenhatónak, a Szat-nak az okozatait létrehozók az amsávatárák, akik ebben segítők azok az amsámsávatárák. Hé bölcs király! Akikbe maga Visnu belépve, egy bizonyos dolgot elvégezve elhagyja őket azok a sokféle ávésávatárák. Az,aki ismeri a korszakok dharmáját és azt megerősíteni korszakról-korszakra megjelenik, majd újra eltűnik, az Hari kalávatárája. Ahol a megjelenés négyessége, a kilenc állapot valamint a erő és képességek végső foka is megjelenik azt nevezik púrnávatárának. Akinek a saját ragyogásában, erejében, képességeiben minden ragyogás, erő és képesség feloldódik azt a kiválóak paripúrnatamának, önmagának hívják. Amely avatárában a Teljesnek a teljes tulajdonságai minden különböző belső állapotú ember számára is teljesnek látszanak az maga a paripúrnatama avatára.            

A paripúrnatama maga Sríkrisna, bizony nem más. Egy végrehajtandóért jött és tízmilliónyit hajtott végre.                                                                           

Aki teljes, kezdet nélküli, az ember felett álló feletti, a legfelsőbbnél is felsőbb és azt is uraló Purusa, magának annak az örök boldogság lényegű, tulajdonságok kincsesbányája kegyesnek az oltalmába ajánlom magam.

Srígarga így szólt:

 Mindezt végighallgatva a király elragadtatott szeretet áradásában borzongott, könnyekkel teli szemeit dörzsölgetve intézte szavait Náradához.

Sríbahulásva így szólt:

Maga paripúrnatamávatára Sríkrisna milyen okból jelent meg Bharata országában és tarózkodik Dváravatíban? Hé Brahman! Hé Brihanmuné! Beszélj ennek a Gólókanáthá-nak a gyönyörűséges Gólóka nevű otthonáról s ezzel együtt semmihez sem hasonlítható tetteiről!                                          

Amikor az ember szent helyeket jár be és száz születésen keresztül hevül a megismerés tüzében, akkor rátalál a szatszangára és eléri Sríkrisnát.   

Mikor leszek én bhaktitól ellágyult lelkű Sríkrisna szolgája szolgájának szolgálója? Aki a magasságos istenek számára is csak nagy nehezen elérhető , az az Ádidéva, Parátmá milyen  módon lesz látható a számomra?    

Srínárada így szólt:

Nemes vagy, tigris a királyok között! Sríkrisna szeretettje, Harinak kedves, Bhaktésa ide fog jönni, hogy megmutassa magát neked. Dvidzsadéva Dzsanárdana rád király! és Srutadévára épp eleget gondol Dvárakában. Hej, mily szerencsések az igazak!

Azt  a Srírádhiká ékszeres bal kezűt, jobb lábát jókedvvel behajtót,                         Szépséges, lágy mosolyú fuvolást, Káma seregét szemöldökével babonázót , Felleg színűt, lótusz virága szirma szeműt , hosszú kezűt, sárga ruhájút, Vrindávana bódult méheitől zsongó Srívanamálát viselő Harit,

Ékektől felgyúló sugarút, lelket rabló tünde mosolyút, Srívatsza jelűt, csigás fürtűt, koronás, fülbevalós ragyogót,

Meglátták őt s a boldogság árjába merültek a könnyel telt szemű örvendezettek, majd fejhajtva s kezüket üdvre emelve hódoltak Murári Purusa Parájana Hari-nak.

 Harmadik fejezet

           Bhagaván alászállásának előkészületei

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! az istenek, amikor meglátták a nagyszerűbbnél is nagyszerűbb, a mindent kitöltő Krisnát, mit tettek a továbbiakban? Légy kegyes, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Akkor az összes jelenlévő szeme láttára maga a nyolckarú Vaikuntha Hari felállt és feloldódott Krisna formájában. Majd megjelent a tízmilliónyi nap ragyogásával sugárzó, félelmetes győző Nriszinha púrnávatára és feloldódott Krisna sugarában. Ezt követően százezer hófehér ló vonta kocsiján megérkezett Svétedvípa ezer kézzel ékes ura Bhúman. Vele Srí, az elválaszthatatlan, fegyverei sokasága, kísérői körülötte, ő is azonnal felolvadt Sríkrisna alakjában. Majd megjelent maga  a lótuszszemű Ráma, íjat és nyílvesszőt tartó, Szítával ékes, fivérei által övezve.  Kocsija százmilliónyi nap fényével tündöklő, jakfark legyezők lengedeznek rajta, megszámlálhatatlan vánaravezér kíséri, százezernyi kerék dübörög alatta, százezer zászló leng, százezer paripa húzza az aranykocsit, majd Ráma a púrnávatára is feloldódik Sríkrisna alakjában. Újból feltűnik maga Jadzsnyanárájana Hari, a végidők lángtüzének fényével ragyogó Szurésvara, fénysugár szekerén Daksiná-val együtt. Ő is azonnal beolvad Sríkrisna Sjáma formájába. Majd feltánik maga Prabhu Naranárájana a négykezű,hatalmas szemű, remeteöltözetű, esőterhes fellegfényű, tízmilliónyi villám tüzével villanó hajkötegű, sziporkázó ragyogás sejlik körötte, isteni muníndrák csoportja övezte, töretlen fogadalmú. Hé király! az elcsodálkozott lélekkel figyelő istenek előtt ő is  gyorsan feloldódott Sríkrisna Sjámaszundarában. Ekkor felismerve, hogy Sríkrisna nem más, mint maga Prabhu paripúrnatamávatárája az istenek módfelett elámulva dicsénekbe kezdtek.

Az istenek így szóltak:

Hódolat Krisnának, a Teljes Purusának, a Legfelső Felettinek, az Áldozatok Urának, a Legvégső Ok Okának, Rádhá Kedvesének, a Teljesnél Teljesebbnek, Gólóka Urának, a Mindenek Felettinek!                                                                       A Jógésvarák azt mondják, hogy Te vagy a legfelső fény, ugyanakkor a bhakták szerint alakot öltött. Mi azonban most felismertük azt, ami a Te Kettősség Nélküliséged, Az, a Hatalmasok Ura, a Legnagyobb legyen üdvözölve!

Akit a kiváló kavik sem megszemélyesítve, sem jelzőkkel illetve, sem a szóban rejlő hang erejével sem tudnak megismerni, annak a meghatározható állapotától mentes és a prakriti felett álló, tulajdonságok nélküli brahmannak, azaz Teneked az oltalmadba ajánljuk magunkat.

Vannak, akik brahmannak, mások időnek neveznek, vannak, akik a végső békének, mások a Földön megnyilvánuló tetteknek, korábban jógának, mások a cselekvő állapotnak. Az ilyen s egyéb elvekkel sem megismerhető oltalmába ajánljuk magunkat.

Bhagaván, a Te mindennél kiválóbb lábszolgálatodat mellőzve, akik zarándoklatba, áldozatok bemutatásába vagy a tapasztalat tisztító tüzébe merülnek vagy, akik tudásuk révén ismertek azokat akadályok serege gyötri és bizony céljukat nem érik.

Mit is mondjunk? Hiszen Te Déva! minden létező szívében honolva mindent látsz. Ezért a tiszta lelkű, test kötelékétől megszabadult hódoló istenek által annak a Bhagaván Purusóttamának, azaz Neked üdvözlet!

Aki Rádhiká szívének szépséges holdfüzére, Srígópikák szemének, éltének őrizője, Gólókaotthon  jelző zászlaja, Ádidéva azaz Te, minket a bajba került isteneket oltalmazd, oltalmazd!

Vrindávanésa, Girirádzsapaté, Vradzsésa! tehénpásztori ruhában örök öröm játékosa! Rádhápaté, srutik őrzőinek ura, Góvardhanát emelő, segíts a dharma súlyát viselő Földön.

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Bhagaván Gókulésvara Sríkrisna esőfelleg dörgésű hangján így válaszolt az előtte meghajló isteneknek.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Szuradzsjéstha! hé Sambhó! és istenek! halljátok a szavamat! Utasításom szerint női részetekkel együtt szülessetek meg a jádavák között. Én is alászállok a Földet terhétől megszabadítani, Jadu családjában fogok megjelenni és támogatni foglak benneteket. A védák a szavaim, a bráhmanák a szájam, a tehenek az én testem, ti istenek a testrészeim, az igazak szívem életlevegője. Korszakról korszakra, amikor a védákat áthágó emberek súlya terheli a Földet és nincs se dharma, se áldozat, se könyörület, akkor én saját magam megnyilvánítom saját magamat.

Srínárada így szólt:

Az imígyen szóló Dzsagadísvara Harit az élet ura elválásának gondolatától feldúlt, erdőtűz perzselte folyondárként érzékeiben összezavarodott, könnyek-remegés-borzongás állapotába került Rádhá megszólította.

Srírádhá így szólt:

A Földet terhétől megszabadítani a Földre indulsz, de fogadalmat teszek,hallgasd meg!                          

Hé Pránapaté! Ha elmész többé nem fogom itt ezt a testet hordozni. Ha nem hiszed ezt a fogadalmat, úgy másodszor is szavamat adom. A felkavart életerő  - miként a kámfor párolgó pora - elhagyni készül.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rádhiké! Ne aggódj,veled együtt fogok menni, megszabadítom a Földet terhétől és a szavadat is beteljesítem.

Srírádhiká így szólt:

Ahol nincsen a Vrindávana, ahol nincs a Jamuná folyó, ahol nincsen a Góvardhana ott nem lel nyugalmat a lelkem.

Srínárada így szólt:

Erre Sríhari maga saját otthonából nyolcvannégy krósányit valamint a Góvardhanát és a Jamunát is a Földre irányította.                                                      Ekkor Brahmá az istenek seregével újra és újra köszöntve a paripúrnatamávatárát, önmagát Sríkrisnát ekként szólott.

Sríbrahmá így szólt:

Én hol fogok és Te hol fogsz és ezek hol fognak tartózkodni? Kiknek a házában, milyen néven?

Sríbhagaván így szólt:

Magam, a mindenek feletti teljesként Vaszudéva Dévakí-jától fogok megszületni, Róhinítól pedig a részem, Sésa születik meg, semmi kétség. Maga Srí Bhaismí Rukminí-ként, Sivá Dzsámbavatí-ként, Tulaszí, mint Szatjá, Vaszundhará pedig Szatjabhámá-ként száll alá a Földre. Daksiná Laksmaná lesz Viradzsá pedig Kálindí, Hrí  Bhadrá, a bűnöket elpusztító Dzsáhnaví Mitravindá. Kámadéva Rukminí-től , mint Pradjumna válik ismertté, őtőle leszel te, ebben semmi kétség. Drónavaszu Nanda-ként, Dhará Jasódá-ként lesz ismert, Szucsandra Vrisabhánu-ként, felesége Kalávatí a földön a Kírti nevet kapja, tőle születik Rádhá. Én magam Vradzsamandalában a gópíkkal fogok örök rászába merülni.

Negyedik fejezet

Nanda és a többiek, a gópík megismertetése,a srutik és mások korábbi történetei

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! Srídámá és Szubala társaim Nanda és Upananda házában születnek meg. Egyéb társaim: Sztókakrisna, Ardzsuna és Amsu Navananda házában, Visála, Risabha, Tédzsaszvin, Dévaprasztha és Varúthapa társaim Vradzsában a hat Vrisabhánuházában.

Sríbrahmá így szólt:

Ó Dévapaté! Kit hívnak Nandának és kit Vrisabhánu-nak, kérlek mondd el, egyben Upananda jellegzetességeiről is szólj!

Sríbhagaván így szólt:

Akik teheneket gondoznak tehénszállásokon és életmódjuk a tehén, azokat hívom én gópáláknak, halld az ő tulajdonságaikat!         Nanda az, aki gópálákkal együtt kilencszázezer tehén gazdája. Upanandának azt hívják, aki ötszázezer tehén ura. Vrisabhánu az egymillió tehenet uraló elnevezése és, akinek a háza körül tízmillió tehén él az a Nandarádzsa. Akinek ötmillió tehene van az a Vrisabhánuvara, Vradzsában két ilyen minden jellegzetességükkel teljes góparádzsa lesz: Szucsandra és Dróna. Az én mámorteljes Vradzsámban a száz hold fényével sugárzó arcú, elragadó öltözetű szépséges gópík száz júthá-ja fog testet ölteni.

Sríbrahmá így szólt:

Hé Dínabandhó! Hé Déva! világ okának Oka! Parésvara! Mondd el a jútha összes jellemzőjét!

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! A tízszer tízmilliót arbudá-nak hívják a munik, tíz arbudá-t pedig júthá-nak nevezik. A gópík némelyike a Gólóka lakosa, némelyik ajtónálló, némelyek díszítéssel, némelyek az ágyak megvetésével foglalkoznak. Némelyek a pársadá-k sorában vannak, némelyek Srívrindávana gondozói, némelyek Góvardhana lakói, némelyek Kundzsa ápolói. Némelyek az én Nikundzsá-m lakói, mindezek Vradzsá-ban fognak megjelenni, miként Jamuná egy júthá-ja és Dzsáhnaví egy júthá-ja. Egy-egy jútha Ramá, Madhumádhaví, Viradzsá, Lalitá, Visákhá és Májá is megtestesül. Hé Vidhé! így a szakhík nyolcas, tizenhatos, harminckettes júthá-i is megjelennek majd Vradzsában. A védaformájú, risiformájú, a Mithilá-ban, Kószalá-ban,Ajódhjá-ban élő, az áldozat Szítá-jában élő és a Pulinda földjén élő valamint, akinek valamikor egy korábbi korszakban kegyet adtam, mindazon gópíknak a júthá-ja is is meg fog jelenni az én tiszta Vradzsámban.

Sríbrahmá így szólt:

Ó Purusóttama! Ezek hogyan, milyen erények és kegyelem által fognak Vradzsában megjelenni? Hiszen ez az ő állapotuk még a jógík számára is igen nehezen elérhető.

Sríbhagaván így szólt:

Valamikor korábban a srutik édes szavakkal dicsőítették a Bhúman alakjában megnyilvánuló Paramá-t, amelytől Szahaszrapát elégedettséggel telt el.

Sríhari így szólt:

Kérjetek kegyet, amire a leginkább vágytok! Akik elégedetté tesznek, azok számára vajon mi el nem érhető?

A srutik így szóltak:

Azt, ami sem hang, sem a manasz, sem az érzékek meg nem megismerhetnek, azt, amit itt, a puránák tudói tiszta boldogságként emlegetnek, azt az alakodat mutasd meg nekünk, ha kegyet akarsz adni!                                                                               Ezt hallva Bhagaván megmutatta a saját, a Prakriti feletti, a megtapasztalás tiszta boldogságának örök, nem változó  világát, ahol a minden vágyat teljesítő fákkal ékes Vrindávana nevű erdő lelket gyönyörködtető ligetekkel gazdag, az összes évszak együttes szépségével teljes, ahol a vízesésekben és barlangokban bővelkedő Góvardhana nevű hegyet, a drágakövek és nemesfémek borította Srímán-t lágy dalú madarak serege tarkítja, ahol a folyók kiválója, a szennytelen vizű Kálindí partjai gyémántos kövekkel borítottak, vizén hattyúk és lótuszvirágok ringatóznak, ahol a rászák raszá-jától mámoros gópík sokaságának közepén az ifjúság ragyogásában sugárzó Acsjuta világát megmutatva ekként szólította meg őket: Modjátok, mit tegyek még nektek! Láttátok a világomat, aminél nincs  magasztosabb kegy.

A srutik így szóltak:

Meglátva Téged a tízmilliónyi Kandarpa szépségűt bizony a Szmara megsebezte lelkünkben a szerelmes nő állapota ébredt fel. Ahogyan a világodban élő gópikák szerelmesüknek gondolva, szerelmi állapottal telten szolgálnak Téged, úgy mi is arra vágyunk.

Sríhari így szólt:

Nehezen elérhető és végrehajtható a vágyatok, de egyetértek, ezért meg fog történni. Az elkövetkezendő teremtés idején,mikor Virincsi az alkotásban merül el, a Száraszvata Kalpa elmúlásával gópíkként fogtok Vradzsában megszületni. A Földön Bhárata országában az én Máthura körzetemben Vrindávana Rászakörében a számotokra legkedvesebbként fogok megjelenni. A szerető kedves állapotában mindennél erősebb szerelemérzést bennem elérve mindannyiótok vágya beteljesül.

Sríbhagaván így szólt:

Ők a korábbi kalpában elnyert kegy következményeként lesznek az én gópíjaim. Hé Vidhé! most a többi gópí jellemzőit hallgasd meg!                                                    Az istenek védelmére és a ráksaszák elpusztítására a Trétá korszakban megjelent Dasaratha hős fia Rámacsandra. Szítá vőlegényválasztó szertartásán íjat tört a kéklótusz szemű Ráma, így elnyervén Dzsánakí Szítá kezét. Hé Brahmá! Rámát látva a Mithilábéli nők mind megzavarodtak s titokban így szóltak a nagyszerűhöz: hé Prabhu! légy a mi urunk! Rághavéndra így válaszolt nekik: ne bánkódjatok asszonyok, a Dvápara korszak végén teljesíteni fogom a vágyatokat. Tiszteletteljes, kiváló bhaktival eltelve a valós lényegét ismerve járjatok szent zarándoklatot, adakozzatok, hevüljetek és tisztuljatok meg az önismeret tüzében, éljetek megfelelően,így lesztek gópík Vradzsában. Ekként azokra kegyet gyakorolva Sríráma a könyörület tárháza, az íjathordozó elindult Kószalá felé, útban saját sugarával megtörve Bhárgava gőgjét. Tovább az úton Kószalá női meglátva Rámát a végtelenszépet lelkükben férjnek akarták őt, a Kandarpát is zavarba ejtőt. Ráma a Mindentudó a lélek útján kegyet adott azoknak: gópík lesztek Vradzsa földjén, vágyatokat teljesítem. Majd Ajódhjá asszonyai hallván a Szítával és hadaival körülvett Raghu megérkeztét látására összefutottak. Meglátva Őt elaléltak a szerelemtől feldúlt összezavartak, majd a Szarajú partján azokhoz a  Rámá-ban megerősített fogadalommal a megismerés hevében hevülőkhöz hang szállt alá az egekből:" semmi kétség, a Dvápara kor végén, a Kálindíparti erdőben teljesül lelketek óhaja".                                                    Amikor atyja parancsára Ráma a Dandaka nevezetű erdőbe ment és Szítával  valamint Laksmanával együtt bolyongott ott az Íjattartó,  ahol számos, Dandaka erdejét lakó, Gópálát imádó, az elme fegyelmezésével összpontosító remete a rásza megtapasztalásáért folytonos rámfigyelésbe merült. Akkor az ő ásramá-jukba érve az Íjnyíltartó ifjú, hajcsimbókkorona díszes Ráma figyelmüket magára vonta. Azok a - más alakot látva - lelkükben hatalmasan elcsodálkozók szamádhijukat megtörve nézték a tízmilliónyi Kandarpá-hoz hasonlót. Majd megszólaltak: Gópála, aki az Urunk, fuvola és bot nélkül? Lelkükben így fontolgatva üdvözölték és nagyszerű dicséneket intéztek hozzá. "Kérjetek kegyet Munik!" szólt hozzájuk Sríráma, azok kértek: " ahogy Szítá, akként legyünk mi mind".

Sríráma így szólt:

Ha az lenne a kért kegy, hogy miként Laksmana a bátyám,akként legyetek ti is, ahogy alkalmam adódik tüstént teljesítem a kéréseteket. Mivel ti Szítához hasonlóant mondtatok, ami nehezen elérhető és nehezen teljesíthető kegy, ugyanis egyfeleség fogadalmat tettem, én Marjádápurusóttama vagyok. Ezért bizony az általam adott kegy folytán a Dvápara korszak végén fogtok megszületni, akkor fogom az óhajtott nagyszerű vágyatokat teljesíteni.                                                          Ráma így megadva a kegyet a Panycsavatí erdőbe vonulva levélkunyhóba költözve erdei életet kezdett. Meglátva őt a szerelmi mámor vágyától beteg, erdőlakó Pulindí nők Ráma Srílábainak porában fürödve már életüktől készültek megválni. Vezeklő remete alakját felvéve ekkor Ráma megjelent ott és " asszonyok, értelmetlenül ne váljatok meg életetektől " mondta " a Dvápara végén Vrindávanában teljesülni fog az óhajotok". Így szólt s eltűnt a brahmacsárin. Ezután Ráma a vánara vezérekkel Lanká szigetére menve ráksaszáival együtt Rávanát legyőzte, Szítát visszaszerezve a Puspaká-val saját városába repültek.  Rádzséndra az emberek becsmérlő szavait hallva Szítát az erdőbe küldte, oh bizony az igaztalanok a Földön rengeteg fájdalom okozói. A kéklótuszszemű Ráma, amikor áldozatot mutatott be, a szabályok betartásával arany Szítá szobrot készíttetett. Így Rághava palotájában már Jadzsnyaszítá-k tömege volt, akikben kiteljesedett a tudatosság és Rámá-ban örömet lelni hozzá mentek. Rághavéndra így szólt hozzájuk: "hé kedveseim, nem fogadlak el benneteket". Erre azok a szerelemittasak Dasarathátmadzsa Rámá-nak ekképp válaszoltak: " hogyhogy nem fogadsz el bennünket szolgálóid vagyunk Maithilí vagyunk, szatík vagyunk, a feled vagyunk, az áldozatbemutatáskor mindig segítőid vagyunk. A dharmában állandó, a védákat fenntartó vagy, hogyan beszélhetsz adharmá-t? Ha megfogod a kezet, majd elengeded bűnt követsz el.

Sríráma így szólt:

Amit mondtatok nekem, az helyénvaló és igaz is, de az egyedüli Szítával egyfeleségfogadalmú rádzsarsi vagyok. Ezért a Dvápara végén a nemes Vrindávana erdejében szülessetek meg, bizony teljesítem a vágyatokat.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vidhé! Azok a Jadzsnyaszíták is Vradzsában lesznek gópikák, és most hallgasd a többi gópí jellemzőit!

                              Ötödik fejezet

 Különböző helyek és közösségek nőinek                gópíként történő megjelenése

Sríbhagaván így szólt:

A Ramávaikunthá-ban lakó, a Svétadvípá-ban élő szakhí-k, az Adzsita lábainak oltalmában Úrdhvavaikunthá-ban lakó, a Srílókácsalá-n élők és Srí tengerből kiemelkedett szakhí-jai is Laksmípati kegyéből Vradzsá-ban gópík-ként fognak megjelenni. Némelyek isteniek, némelyek nemisteniek, mások a három guna által irányítottak, sok erényes cselekedet következményeként fognak Vradzsagópí-ként megszületni.                                              Rucsi fia a szépséges Jadzsnya avatára, a mennyek ura. Az istenek asszonyai őt meglátva az érzelmek áradatától megzavarodtak. Dévala szavait megfogadva a Himálaja hegyén a megismerés tüzében hevülve, nagyszerű bhaktival megtelve, hé Vidhé! Vradzsában a gópí-jaim lesznek.        Mikor Bhagaván Dhanvantari eltűnt a föld színéről az elhagyott gyógynövények céltalannak érezték létüket Bharata országában. Hogy létük értelmet nyerjen lelketrabló szépségű nőkként az önfigyelem tanító tüzébe merültek. Egy négyes korszak elteltével Hari ennek végtelenül megörvendett. " Kérjetek kegyet "! hangzott a nagy erdőségben, hallván a nők és meglátva őt mámorba merülten mondták: " Légy az urunk "!

Sríhari így szólt:

A Dvápara végén Vrindávaná-ban elragadó szépségű, kígyózó ágakat kitáró növénnyé válva születtek meg, ó nők!, s a rásza idején teljessé teszem kívánságtokat.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Pitámaha! Ezek a bhaktiba merült nagy szerencséjű, kiváló nők latágópík-ként fognak Vrindáranjá-ban megjelenni. A Dzsálandhara beli nők Vrindápati Hari-t meglátva így szóltak: " Bizony maga ez a Hari legyen a jegyesünk"! Ekkor égi hang hangzik: " Gyorsan! imádjátok Ramápati-t! s Vrindáranjá-ban Vrindá-ként fogtok megszületni. A tenger leányai Hari Srímatszja avatárá-ját meglátva megmámorosodnak, megkapva Srímatszja kegyét, ők is Vradzsában gópík-ként fognak létet elnyerni. Volt egy király Prithu, közvetlenül az én részem, rettenthetetlen győztes, királyok kiválója, ellenségeit legyőzve, minden vágyát kielégítendő tehénként fejte a Földet. Barhismatí városának női Prithut meglátva, a mámortól megzavarodottak Atri-hoz fordultak a megoldásért. " Hé Mahámuné! Ez a Rádzsarádzséndra Prithu, nagyszerű győztes, hogyan lehetne a mi választottunk? Mondd el"!

Sríatri így szólt:

Időt nem vesztegetve, elmét összeszedve fejjétek meg ezt a mindent fenntartó Prithiví-t, a vágyak végtelen, járhatatlan tengerét is odaadja nektek. Hé Pitámaha! ekként azok a nők  abból a tehénből lelkük fejőedényébe fejték vágyukat. Így lesznek gópík Vrindáranjá-ban. Káma serege, a szépséges mennyei apszarasz-ok Nárájana összezavarására nagy lobbal megjelentek a Gandhamádana hegyen, az őt uruknak vágyókhoz így szólt az elért teljességű Nárájana Muni: " Vradzsában gópík-nak fogtok születni, ott teljesül vágyatok. Hé Vidhé! A Szutalá-t lakó nők Vámaná-t meglátva megzavarodtak, majd elégve önnön hevükben Vrindávaná-ban gópík lesznek. Nágéndra lányai, akik Sésá-t választották férjüknek és bhaktival imádták, azok Szankarsana rászá-jáért jelennek meg Vradzsá-ban. Kasjapa Vaszudéva lesz, a nagyszerű Aditi pedig Dévakí, Prána vaszu Súraszénaként, Dhruva vaszu Dévakaként fog alászállni. Vaszu vaszu Uddhava, a  kegyetadó Daksa Akrúra lesz, Dhanada Hridíka, Apámpati pedig Kritavarman. Prácsínabarhi Gada, Maruta meg Ugraszéna, akit óvni fogok és az előírások szerint királyságot adok neki. Ambarísa Jujudhána, Prahláda pedig Szátjakí lesz, Ksírábdhi Santanu, a vaszuk kiválója Dróna vaszu maga Bhísma lesz. Divódásza Sala lesz, Bhaga Ravi pedig Dhritarástra, Púsá Pándu, az igazak kiválója Dharma meg Judhisthira király lesz. Váju a nagyerejű Bhíma, Szvájambhuva Manu Ardzsunaként jelenik meg, Satarúpá Szubhadrá lesz, Szavitri pedig Karna. A két Asviníputra Nakula és Szahadéva formájában válik ismertté, Dhátá a hős Báhlíkaként, Vahni a sugárzó Drónaként. Kali egy részéből lesz Durjódhana, Szóma Abhimanju lesz, maga Siva Drauni alakjában fog a földön megtestesülni. Ekként fogtok az én utasításom szerint a Jadu, a Kuru és egyéb uralkodói nemzetségek családjaiban részeitekkel és asszonyaitokkal együtt megjelenni. Az én korábbi avatárá-jaim feleségei, akik Ramá részei, ők is tizenhatezer királyi feleségemként fognak alászállni.

Srínárada így szólt:

Sríhari így elvágva a lótusztrónusú Brahmá-hoz intézett szavai fonalát a mennyei alakot öltött Bhagavatí Jógamájá-hoz fordult. 

Sríbhagaván így szólt:

Hé Mahámaté! Dévakí hetedik magzatát emeld ki a méhéből és újra helyezd azt a Kansza miatti félelemtől Nanda Vradzsá-jába menekült Vaszudéva feleség Róhiní méhébe, egyben költözz Nanda feleségének méhébe, elvégezvén ezt a nagyszerű tettet!

Srínárada így szólt:

Imígyen végighallgatva Brahmá az isteni sereglettel együtt üdvözölve a legfelső felettit, Krisná-t, megnyugtatva a Földet saját honába távozott.                                      Hé Maithila! Tudd, hogy  maga Sríkrisna a paripúrnatama avatára, Kansza és a többiek elpusztítására szállott alá a Föld körébe.       Ha, ahány pórus van a testen, annyi nyelve lenne is az embernek, az sem lenne elegendő Sríhari végtelen tulajdoságainak elbeszéléséhez.                                                 Hé király! ahogyan a madarak önnön képességeik szerint szállnak a levegőégben, úgy beszélik el Krisna útját itt a tudók.

                            Hatodik fejezet

           Kansza erejének és győzelmeinek                                      elbeszélése

Sríbahulásva így szólt:

Ó Dévarsiszattama! Ez a nagyerejű, győzedelmes Kansza melyik daitja volt korábban? Beszéld el születéseit és cselekedeteit!

Srínárada így szólt:

Korábban a Tejtenger kiköpülése idején Kálanémi a hatalmas aszura Visnu-val harcolt, a harcban Visnu erővel megölte őt. Sukra az újraélesztés tudományával feltámasztotta, így a Visnu-val újból megküzdeni vágyó lélekben készülődni kezdett. A Mandara hegység közelében hevült az önmegismerés tüzében, dúrvá levét kortyolgatva, Déva Pitámahá-ra gondolva. Száz isteni év elteltével Pitámaha így szólt a csonttá fogyott, hangyákkal lepetthez: " Kérj kegyet "!

Kálanémi így szólt:

A világegyetemben élő, Visnuban eredő, nagy erejű istenek egyikének és összességének a keze se legyen halálom okozója!

Brahmá így szólt:

Hé Daitja! Ez az általad kért kiemelkedő kegy igen nehezen elérhető, de idő múltával eléred, szavam nem lehet hiábavaló.

Srínárada így szólt:

Ekként született újra a Földön az aszura Ugraszéna feleségétől és már gyermekkorában folytonosan nagyszerű kézharcosokkal küzdött.                                  Magadha királya Dzsarászandha az égtájak feletti győzelemre törve kivonult városából és valahol a Jamuná mentén tábort vert. Kuvalajapída nevű ezer elefánt erejével bíró elefántja féktelen indulatában láncait tépve tört ki a helyről. Sátrakat, házakat, hegyoldalakat rombolva betört a gyakorlótérre, hol Kansza is küzdött. A kézharcosok szertefutottak, ekkor Kansza az odarohantat ormányánál fogva a földhöz teremtette. Majd Ugraszénadzsa két kezével újra megragadva megpörgette és Dzsarászandha száz jódzsana távoli seregéig repítette. Magadhésvara megörvendezett látva e páratlan erőt, két sokat dicsért lányát Aszti-t és Prápti-t Kanszá-nak adta. Dzsarászuta hozományként százmillió lovat, százezer elefántot, háromszázezer szekeret és tízezer szolgálónőt adott. Ezután a párharcban kiváló, kezei erejének mámorától megrészegedett harcos, Kansza, a rettenetes győző egyedül Máhismati városába indult. Máhismatipatinak öt, a kézharcban győzelemre vágyó fia volt: Csánúra, Mustika, Kúta, Sala és Tósaka. Kansza a helyes beszéd szabályait alkalmazva szólt hozzájuk: " Adjatok nekem helyet a küzdőtéren, a szolgátok leszek, ha ti győztök, ha én leszek a győztes, akkor én teszlek mindannyiótokat szolgámmá. A város összes jelenlevő kiválósága előtt ezt a fogadalmat téve megkezdődött a küzdelem azokkal a győzelemre vágyókkal.                     Ahogy Csánúra a küzdőtérre lépett Jádavésvara megragadva, zengő hangot hallatva a földhöz teremtette. Az abban a pillanatban ökölviadalra kiállt Mustiká-t egy ökölcsapással a földre küldte. Az őt követő Kútá-t a lábainál fogva vitte a földre. A kezeivel hadonászva berontó Salá-t egy kézzel megragadva döntötte a földre, majd újból megragadva húzta a földön. Majd Kansza Tósalaka kezeit nagy erővel megragadva,a földhöz vágta s azonnal felkapva tíz jódzsana távolba repítette. Jádavésvara ekként szolgáivá téve azokat, velük együtt - szavaimat követve - a nagyszerű Pravarsanagiri hegyére ment. Ott Kansza a vánara Dvividá-nak előadva jövetele célját húsz napon keresztül pihenő nélkül küzdött vele. Dvivida egy hegyet kitépve a földből Kansza fejére dobta, mire ő a hegyet megragadva visszahajította. Ekkor Dvivida ökölcsapást mérve Kanszára a levegőégbe felugrott, Kansza követte, s elkapva a földhöz odacsapta. A csapódástól eszméletét vesztve elméje elborult, ereje fogytán, csontjai törve ő is szolgaságba került. Majd Kansza Dvividá-val a Risjamúka erdőbe ment, ahol a hatalmas daitja, a ló alakját öltött, fellegként mennydörgő Késí-t Kansza ütéseivel megtörve, hatalma alá hajtva meglovagolta. Így érkezett Kansza a nagy erejű a Mahéndra nevű hegyhez. A hegyet a földből kiszakítva Daitjarát százszor is a magasba emelte. Majd meglátva az ott lévő, haragtól vöröslő szemű, a végidők Napjaként ragyogó Rámá-t, fejet hajtva a muni előtt üdvözölte, tisztelettel körbejárta s lábaihoz borult. Akkor a lecsillapodott, rettenetes tekintetű Bhárgava odavetette Kanszá-nak: " Hé te féreg!, majom fattya! semmi vagy, mint a szúnyog, hej te romlott! most megöllek, te erejében öntelt ksatrija! Itt mellettem ez az íj, hatalmas, súlya százezer bhára. Visnu adta Sambhu-nak, mikor Traipurá-val harcolt, ide a ksatrijákat elpusztítani egyenesen Sambhu kezéből került. Ha ezt meg tudod feszíteni, akkor szerencséd van, ha nem lesz felajzva tönkreteszem minden erődet. Végighallgatva a beszédet a daitja megragadta a hét pálma hosszú íjat és a muni szeme láttára, mintha játszana felajzotta, majd a füléig húzva százszor is megfeszítette. A megfeszülő húr villámok hangján pengett. Az egész világegyetem a hét felső és a hét alsó világgal együtt felzendült, az égi elefántok helyükről kimozdultak, a csillagok a Föld körébe zuhantak. Kansza az íjat visszahelyezve újra és újra köszöntve így szólt Bhárgavá-hoz: " Hé Déva, nem vagyok ksatrija, daitja vagyok s a Te szolgád, szolgád szolgálója vagyok, ó Purusóttama! védelmedbe vegyél! Ezt hallva Sríráma neki adta az íjat.

Srídzsámadagnja így szólt:

Aki itt ezt a vaisnava íjat el fogja törni az a paripúrnatama fog téged megölni.

Srínárada így szólt:

Ekkor Kansza hódolva a muni-nak maga mámorába bódultan vándorolni kezdett, nem küzdött meg vele senki, a királyok neki adót  adtak. A tenger partján egy Aghászura nevű, kígyó alakját hordó, sziszegő, nyelvét öltögető daitjá-t pillantott meg. A nagy erejű Daitjarát az őt megmarni készülőt félelem nélkül megragadva a földhöz csapta, majd ékül nyakába akasztotta. Keleten Banga országában élt Arista daitja, mint hatalmas bika. Együtt, elefánt az elefánttal, úgy harcoltak. Az magas hegyeket szórt Kansza fejére, ki megragadva az ő fejére hajította. Ekkor Kansza a daitjá-k bikája öklével Aristá-t megütötte, az elbódult,így győzve Kansza vele északnak elindult. Prágdzsjótisa urához, a nagy erős, Föld fia Narakához Kansza vágyva a harcra imígyen szólott: " hé daitja király! adj alkalmat a harcra!" Ha te szerzel győzedelmet én leszek a szolgád, ha én leszek győztes benneteket mind szolgámmá teszlek.

Srínárada így szólt:

Először a nagy erejű Pralamba kezdte a harcot Kanszá-val, mint kiváló hegyi oroszlán a kiváló hegyi oroszlánnal. Kansza a közelharcban megragadva a földre vetette, majd újra megragadva Prágdzsjótisa városának ura elé hajította. Majd előlépett a Dhénuka nevű s feldühödve megragadta Kanszá-t, félelmes erőt kifejtve messzire hátralökte. Kansza válaszul Dhénuká-t száz jódzsana távolra taszította, és feldöntve erős ütésekkel testét porrá zúzta. Most Bhauma parancsára Trinávarta Kanszá-t a levegőbe emelte, ott küzdöttek a daitják százezer jódzsana magasban. Kansza végtelen erőt alkalmazva az égből levonva a daitjá-t a földhöz csapta a szájából vért okádót. Ekkor az erős, Baka nevű daitja csőrével akarta megragadni, de Kansza villámként pusztító ütéseivel a földre küldte. Azonban a nagy erejű, fehér szárnyú, felleg hangú feldühödött daitja felállva a földről felrepült és hegyes csőrével megragadva lenyelte őt.  De az a lenyelt gyémánttestű megakadt a torkán, így az óriás, sértett torkú Baka kihányta azt a Kanszá-t. Ekkor Kansza  Baká-t elkapva s a földre döntve, kezeinél vonszolva vele a porondot feltörölte. Most megjelent Baka Pútaná nevű harcolni vágyó nővére, Kansza nevetve szólt hozzá: " hé Pútané!, figyelj a szavamra! Nővel én sohasem harcolok, Bakászura legyen bátyám, te pedig légy nővérem!" Majd látva a végtelen erejű Kanszá-t, a vereséget elismerő Bhauma barátságot kötött Kanszá-val az istenek ellen.

                               Hetedik fejezet

              Kansza égtájak feletti győzeleme

Srínárada így szólt:

Ekkor Kansza a korábban legyőzött Pralambával és a többiekkel együtt Sambara városába ment és előadta jövetele okát. Sambara a kiváló harcos nem küzdött meg vele, barátságot kötött Kanszá-val és az összes többi nagy erejűvel. A Trisringa hegy csúcsán aludt az erős, Vjóma nevű aszura, Kansza lába ébresztette, szeme dühtől borult vérbe, felugorva hatalmas csapásokkal ütötte Kanszá-t, rettenetes kölcsönös ökölharc alakult ki köztük. Kansza ütéseitől ez is erejét vesztette, szédülés gyötörte, így őt is szolgájává tette Kansza, amikor megjelentem s ő üdvözölt engem. " Hé Déva! még vágyom a harcra, mondd meg, hová menjek?" Erre mondtam neki:" menj a nagy erejű Bána daitjá-hoz!" Az általam, a harcot látni akaró által így útbaigazított Kansza karjai erejének öntelt őrületében Sónita városa felé elindult. Bánászura Kansza fogadalmát hallva éktelen haragra gerjedt, mennydörögve ordított az erős, lábával a földet dobbantotta. A rúgás erejétől lába térdig a földbe hatolt, Pátála közelébe, majd Kanszá-hoz szólt:" előbb ezt húzd ki!" Az az őrületétől hajtott hallva e szavakat két kezével kirántotta azt, mint elefánt lótusz szárát, Kansza a rettentő győző. A kiszakítástól felbolydult a hét biztosan álló alsó világ, hegyek omlottak össze, még a nem mozduló égtáj elefántok is helyüket elhagyták. Látva, hogy Bána is kész a küzdelemre megjelent Vrisadhvadzsa és mindannyiukat felvilágosítva így szólt Balinandaná-hoz:" Ezt a Földön Krisná-n kívül senki más sem győzheti le, Bhárgava ezt a kegyet adta neki meg a vaisnava íjat."

Srínárada így szólt:

Ekként szólva maga Mahésvara Siva nagy nyugalommal Kansza és Bána közt szívbéli barátságot támasztott. Kansza hallván, hogy a nyugati végeken él egy kiváló aszura, Vatsza, arra vette útját, ahol megküzdött a borjú alakját öltött-tel. Farkánál  fogva vágta a földhöz Vatszá-t, majd fennhatósága alá véve a hegyet, ahol az lakott a Mléccsha országokat felkeresni elindult. Kálajavana az én számból hallva a nagy erejű daitja hírét, megküzdeni vele kivonult elé a vörös szakállas-bajuszos buzogányos. Kansza saját százezer bhára súlyú kovácsolt buzogányát felkapva, oroszlánként bömbölve Javanéndrára sújtott. Ekkor szörnyű buzogány párbaj kezdődött Kansza és Kála között, a szikrát hányó buzogányok porrá zúzódtak. Kansza felkapta Kálá-t és a földre döntötte, majd újra megragadva teremtette a földhöz bizony félholttá téve. Javana nyílesőt záporoztató seregét Kansza az erős, a daitjakirály buzogányával felmorzsolta. Elefántokat, lovakat, harci szekereket, hősöket a földre borítva mennydörgő fellegként bömbölt a buzogánycsata harcmezején. Ekkor a mléccsha harcosok saját küzdelmüket hátrahagyva széjjelszaladtak, a félelmükben menekülő mléccshá-kat a szabályokat ismerő nem bántotta. A hosszú lábú, széles térdű, oszlop combú, könnyed derekú, kapu mellkasú, domborodó vállú, kitelt testű, hosszú karú, lótuszszemű,nagy hajú, felkelő nap színű, fekete öltözékű, koronás, fülbevalós, nyakbavalós, lótuszfüzérű, végidők napragyogású, kardos, tegzes, vértes, harci kalapácsos, íjat tartó, mámorban úszó Kansza az isteneket legyőzni Amarávatí-ba indult. Csánúra, Mustika, Arista, Sala, Tósala, Késí, Pralamba, Baka, Dvivida, Trinávarta, Agha, Kúta, Bhauma, Bána, Ambara, Vjóma, Dhénuka és Vatsza kíséretében körbekerítette Amarávatí-t. A felvonuló Kansza sereget látva Sakra az istenek és a mennyek ura haragra gerjedve a teljes isteni sereglettel együtt harcolni kivonult. A két fél között félelmetes, borzongató, csatazajos harc alakult ki, isteni fegyverek sokasága, élesre köszörült nyílvesszők csillantak. A fegyverek tömegétől besötétült, ekkor a kocsin álló Mahésvara százélű, villanó fényű villámját hajította Kanszá-ra. Az a Mahászura pörölyével azonnal hárította a villámot, s az istennyila kicsorbult éllel hullott le a csatatéren. A feldühödött Vadzsrí hagyva a villámot kardot ragadott, egyből Kansza fejére sújtott rettentő hangon üvöltve. Kanszán karcolás sem esett, mint füzérrel sújtott elefánton, megragadta súlyos, erős, nyolc fémből olvasztott buzogányát, a százezer bhára súlyút és Indrá-ra hajította Kansza a daitjakirály. Látva a felé zuhanót Purandara gyorsan megragadta, majd visszahajította a daitjára a hős Namucsiszúdana, aki Málati vezette szekerén robogva a harc mezején szétszórta az ellent. Kansza ólmosbotot ragadván Aszuradvisa vállára sújtott, az ütéstől Dévéndra egy pillanatra elkábult. Ekkor a marut-ok csapatának keselyűtollas ragyogó nyílvesszei takarták el Kanszá-t, miként az esős évszak napját a fellegek serege. Az ezerkarú nagy erejű hős Bánászura folyamatosan pengetve az íját nyílvesszeivel pusztítani kezdte el őket. Báná-t a vaszu-k, a rudrá-k, az áditjá-k, a ribhu-k és egyéb istenségek teljesen körbevéve fegyverek sokaságával támadni kezdték. Erre ért oda Pralambászura és mások kíséretében az üvöltő Bhaumászura, az istenek attól a hangtól a csatamezőre ájultak. Ekkor gyorsan felpattant a vérbenforgó szemű Sakra és elefántjára szállt, s az őrjöngő Airávata Elefántot Kansza felé hajtotta. Az elefánt az ösztöke döféseitől felbőszülve lábaival taposta az ellenséget, trombitáló ormányával ide-oda csapkodott. A négyagyarú, a Himálajaként megközelíthetetlen halántékából folyt az őrület nedve, szakadatlanul trombitálva ormányát rázogatta.  Haranggal ékes, csengőfüzéres, gyöngytakaróval díszes, feje tehén vizelettel és pézsmával kevert vörös festékes. Kansza egy erős csapást mért a nagy elefántra, másik ütését ott a harctéren Sakra szenvedte.  Ütése erejétől Sakra messzire repült, elefántja is térdeivel érintve a földet megzavarodott. Majd újra felállva agyarával ütve a daitja vezért, ormányával felemelve százezer jódzsaná-ra hajította. A gyémánttestű elrepített lelkében egy cseppnyi zavar támadt, dühtől remegő ajkakkal és felhevült testtel ismét a harc mezejére lépett. Megragadva az elefántkirályt a földhöz teremtette, ormányát szorította, csontját törögette. Ekként Airávata elefánt sebesen menekült a csatatérről, nagy harcosokat lökdösve el az útból rontott be az isteni városba. Ekkor vaisnava íját felajzva, nyilak seregével és az íj zengésével a daitjá-k királya megfutamította az isteneket. Ezután az általa lesújtott istenek fejüket vesztve szaladtak szét minden irányba, némelyek hajfonata bomlott ki a csatában, s így szóltak: "félünk". Némelyek nagy alázattal kezüket összetéve, majd fegyvereiket  a csatatérre letéve, ruhájukat megemelve , némelyek vágyuk nem teljesülve teljesen összezavarodva megálltak Kansza előtt. Ekként azokon az isteneken végignézve Kansza trónusukat ernyőstől elvitte, majd a daitjá-k seregétől kísérve visszatért a király saját városába, Mathurá.ba.

                                     Nyolcadik fejezet

Szucsandra és Kalávatí előző élete, Vrisabhánu-ként 

és Kírti-ként való  alászállásuk

Srígarga így szólt:

Hé Saunaka! meghallgatva, akkor a bhaktival eltelt, a tudáshordozók kiválója Srímaithila hódolt a muninak,a nagyszerű dévarsik legelsőjének és újból kérdést intézett hozzá a Hari bhaktijában állhatatos.

Bahulásva így szólt:

Az önvaló boldogságát adó folttalan erényeddel itt, e földön megtisztítottad a családomat, bizony Sríkrisna bhaktáival csak egy pillanatnyi találkozás is igazzá teszi az embert, ennél több mi mondható? Srírádhá-val maga az a paripúrnatama Vradzsá-ba menve milyen történeteket élt meg? Mondd el nekem ó Dévarisé, Risísa, védj meg a három láz szenvedéseitől!

Srínárada így szólt:

Magasztos az a nagyszerűbbnél is nagyszerűbb, Sríkrisna bhakta Nimi király által kiteljesedett család, ahol te is megszülettél, bizony nem különös, hogy a kagylóban igazgyöngy terem. Tehát, hallgasd annak a Legmagasztosabb Úrnak tiszta és szerencsét hozó játékát, aki - Krisnaként - nem csak Kansza elpusztítására, hanem az igazak védelmére is jelent meg a földön. Hé király! Ekként a saját, Rádhá alakját öltött Pará nevű energiáját Vrisabhánu feleségébe helyezte, s az egy jó házban megszületett a Jamuná partjának ligetes vidékén. A Bhádra hónap világos felének nyolcadik napján, a Szóma napján délben, midőn fellegek borították az eget. Az isteni seregek Nandana erdejének tündöklő virágaival hintették be a házat. Akkor, Rádhá avatárájakor a folyók megtisztultak, az égtájak örvendeztek, lótusz illatától érzéki, enyhet adó, szépséges lenge futamú szellő lágyan játszadozni kezdett. A száz őszi telihold ragyogású leányt meglátva örömmel telt el Kírti a gópí, tüstént elvégezve a szerencsét hozó szertartást kétszázezer, boldogságforrása tehenet adott a bráhmanáknak. A drágakő berakásoktól ragyogó, aranyos, szantálfa, szakhík ringatta bölcsőben Rádhá a világos hófél fényeként növekedni kezdett. Akinek a megpillantása a kiváló istenek számára is igen nehezen elérhető, születések tízmilliónyi áldozata sem teszi könnyen elérhetővé, azt a Vrisabhánu házában testet öltöttet, gópík dédelgettét becézgetik a népek. Aki Srírásza játékterének megvilágító holdacskája, Vrisabhánu háza mécsei fénye, Gólóka ura nyakán ragyogó csúdámani ékkő azt a Pará nevű erőt figyelmem közepébe helyezve vándorlok itt a földön.

Sríbahulásva így szólt:

Hej, mekkora a szerencséje ennek a Vrisabhánu-nak, akinek  a leányaként Rádhá született meg! Vajon Kalávatí és Szucsandra mit tettek előző születésükben?

Srínárada így szólt:

Nriga fia a nagyszerencséjű, királyok király Szucsandra volt, a földkerekségen uralkodó, szépséges, Hari része. Valamikor régen a pitriknek  három, a lélekből született és a lelket elrabló lánya született, Kalávatí, Ratnamálá és Ménaká nevűek. A pitrik a lányok beleegyezésével Kalávatí-t Hari részének, a tiszta értelmű Szucsandrának, Ratnamálá-t Vaidéhá-nak, Ménaká-t Himádri-nak adták a megfelelő hozománnyal együtt. Ratnamálá Szítá-t, Ménaká Párvatí-t szülte, mindkettejük története ismert a puránákból. Szucsandra Kalávatí-val a Gómatí parti erdőségben tizenkét isteni esztendőn keresztül Brahmá kegyét elérni hevült a megismerés és önfegyelem tüzében. Ekkor odaérkezett Vidhi és szólt hozzájuk: " kérjetek kegyet !" Mire ezt hallva a hangyaboly borította Szucsandra mennyei alakot öltve előlépett. Köszöntve Brahmá-t mondta:" isteni, a legvégső móksát kérem !" Ezt hallván az erényes Kalávatí elszomorodva szólt Vidhi-hez. " Úgy tartják, hogy a nők elsőrendű istensége a férj, ha ez a móksát választotta, akkor az én utam hova máshova vezethetne? E nélkül nem élhetek, ha megadod neki a móksát, akkor a férjtől való elválás fájdalmában megátkozlak!"

Sríbrahmá így szólt:

Félek az átkodtól, de a szavam sem lehet hiábavaló, ezért életed urával együtt menj az istenek országába! Ott mennyei örömöket élvezve idővel a földre születtek, a Dvápara végén, Bharata földjén, a Gangá és a Jamuná között. Amikor maga a paripúrnatama kedvese, Rádhiká a lányotokként megszületik, akkor fogjátok elérni a móksát.

Srínárada így szólt:

Emígyen Brahmá isteni és teljes kegye által szálltak alá a földre Kalávatí és Szucsandra. Kalávatí Kánjakubdzsá-ban Bhalandana király áldozati tűzhelyéből, isteni tulajdonságú, előző születésére emlékezőként jelent meg. Szucsandra Vrisabhánu névvel Szurabhánu házában született meg, emlékezve előző életére, tehenek őrizőinek kiválója, szépséges, mint egy másik Kámadéva. Annak a két, előző életre emlékező, egymást akarónak a kapcsolatát beleegyezésükkel a tisztán látó Nandarádzsa kötötte meg. Aki Vrisabhánu és Kalávatí történetét meghallgatja, az minden bűnétől megszabadulva Krisna lényegében oldódik fel.

                                       Kilencedik fejezet

                   Vaszudéva és Dévakí házasságkötése

Srínárada így szólt:

Egyszer Srímathurá nagyszerű városában Súraszéna kívánságára és a jádavák kiválóinak egyetértésével a nemzetség gurujának választott, biztos tudású Garga belépett a csodás királyi palotába. Gyémánttal kirakott aranyos kapuja elefántkirályok füllegyezésétől felbolydult dongók döngésével zsongó, az elefántok mámormirigyéből vízesésként ömlő nedvvel öntözött, pavilonok sokaságával kerített. Kiváló, állhatatos harcosok, vértesek, íjasak, kezükben pajzsot és szablyát tartók, harci szekeres, elefántos, lovas és zászlót hordó hadak csapatai által jól őrzött. Garga belépve megpillantotta az Akrúra, Dévaka és Kansza szolgálta királyok ragyogóját, Ugraszéná-t, a Srísakra nagyszerű, magasra emelt trónusán ülőt, ernyők, baldachinok, jakfark legyezők gyűrűjében. Meglátva a munit a király tüstént felemelkedett trónusáról és a jádavákkal együtt üdvözölte, majd tündöklő hellyel kínálva, hódolva, dicsérve és körbejárva alázattal állt meg előtte. Gargamuni áldását adva a királynak a királyi család jólétéről kérdezett, majd a nagy szellemiségű risi a törvényeket ismerő, az életerős, a jaduk kiválója Srídévakához intézte szavait.

Srígarga így szólt:

Már jó ideje mindenfelé járva-kelve, fontolgatva sem találtam a föld királyai közt alkalmasabb vőlegénynek valót, mint Sauri, ezért hé ragyogó király! add leányodat Srídévakí-t Vaszudévá-nak, házasítsd össze őket!

Srínárada így szólt:

Ekkor Srídévaka a dharmát hordozók kiválója beleegyezését adva, Garga kívánságának megfelelően, az előírások szerint eljárva a menyegzőben Vaszudévá-nak ajánlotta fel lányát. Az esküvő idején a búcsúzáskor Sauri egy páratlanul szép, lovakkal díszes kocsira szállt fel Dévaka király arany és drágakövek fényében sugárzó  leányával. Nővérének igen kedveset tenni Kansza megragadta a ficánkoló lovak gyeplőjét és így hajtotta a kocsit a négy hadtesttel körülvéve a Sauri iránti keggyel és szeretettel eltelt. Hozományként ezer szolgálót, tízezer elefántot, egymillió lovat, százezer kocsit és kétszázezer tehenet adott a lányának Dévaka király. A búcsú idején bhérí, nagyszerű mridanga, gómukha, dhundhuri, víná, ánaka, vénu és az úton haladó jádavák hangja valamint szerencsét hozó énekek dallama zendült egybe. Ekkor égi hang hallatszott:" Kansza! annak, akit a kocsira ültetve, lovai gyeplőjét tartod, annak a nyolcadik szülötte - még nem tudod - könnyedén lesz a te megölőd, te ostoba!" A rosszak társaságát kedvelő, végtelenül romlott Kansza nővérét megölni azonnal döntött, haját megragadta az a szégyentelen, könyörtelen, rettenetes tettű éles tőrrel a kezében. A zenészek elhallgattak, az elől levők csodálkozva fordultak hátra, az összes arca fehérbe váltott, mikor az igazak kiválója Sauri Kanszá-t szólította. 

Srívaszudéva így szólt:

Hé Bhódzséndra! A Bhódzsa nemzetség dicsőségét növeled, Bhauma, Mágadha, Bakászura, Vatsza, Bána veled a harctéren megküzdeni vágyók mind az erényeidet dícsérik, hogy törhetsz karddal a nővéred életére?  A harcolni vágyó Bakí-val - felismerve, hogy nő - az uralkodás törvényeit követve nem harcoltál és a békesség kedvéért nővérednek fogadtad, ez valóban a nővéred, milyen megfontolásból teszed ezt? Hé Mathurá királya! Ez a húgod, menyegzőre jött, szinte gyermek, mint, ha lányod lenne vedd kegyedbe, a neked mindig jót tevőt, nem helyes őt megölnöd, te a szerencsétlenek fájdalmának elhárítására fordítod elmédet.

Srínárada így szólt:

Hiába a magyarázat, Kansza a rosszakat választó, a romlott nem fogadta ezt el. Akkor, " ez Hari Időtörvénye " gondolta Sauri és az ő oltalmába ajánlva magát újból Kanszá-hoz fordult.

Srívaszudéva így szólt:

Hej ragyogó! egyáltalán ne tőle félj!,az isteni hang megmondta, jól figyelj! Azokat a méhéből születendőket neked adom, azoktól kell félni, ne tőle rettegj!

Srínárada így szólt:

Kansza meghallgatva Sauri megfontolt szavait, dicsérve azokat azonnal otthonába tért. Ekkor a félelemlepte Sauri Dévaka király leányával szintén otthonukba tértek.

                                        Tizedik fejezet

                                 Balabhadra születése

Srínárada így szólt:

A félő ne szökhessen el, ezért Kansza küldte tízezer fegyveres harcos vette körül Sauri házát. Sauri az idő haladtával nyolc fiút nemzett Dévakí-val, évente egyet és egy lányt, akiben az örök Májá öltött testet. Először a Kírtimán nevű fiú született, akit a mások érdekeit tudó Ánakadundubhi Kanszá-hoz víve odaadott. A szavát álló Sauri-t látva Kansza könyörülettel telt el, ki ne lenne könyörteljes, ha látja a tisztát, aki tűr, de ragaszkodik az igazhoz.

Kansza így szólt:

Ez a gyermek menjen haza, ettől nem félek, a nyolcadik magzatotokat fogom megölni, nincs kétség.

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Vaszudéva fogva a gyermeket hazatért, annak a gonosznak a szavát cseppet sem tartva igaznak. Akkor aláereszkedtem az égből, hajolva s hódolva kérdezte Kansza az isteni tervet. Amit mondtam halljad most tőlem! Nanda és a többi a vaszuk avatárjai, Vrisabhánu és a többi a szvar lakóié. Hé királyok királya! a védák rics és egyéb versei a gópík lesznek itt, a földön. Vaszudéva és a többi Mathurá-béli vrisni a djulakók avatárája, Dévakí és a többi nő bizony az isteni nők avatárái. Hétféleképpen számolva mindegyik lehet nyolcadik,a téged megölő száma alapján akár ez - az első - is lehet, az isteni út nem kiszámítható.

Srínárada így szólt:

Ekként szólva hozzá, ahogy elmentem, a daitják elpusztítására törekvő istenek miatti dühében Kansza a jádavák elpusztításáról döntött. Vaszudévá-t és Dévakí-t erős vasláncokkal megkötöztetve, azt a Dévakí méhéből született gyermeket szikla kövéhez csapta. Előző születésére emlékezve, Visnu-tól rettegve, kétségbe nem esve minden világra jöttet megölt ez az alantas természetével a földre megszületett. A jádavák ura, királyok királya Ugraszéna akkor megdühödött, megállítva Kanszá-t, a Vaszudévá-t segítő. Kansza gonosz szándékát látva felugrottak a hősök és követve Ugraszéná-t védték karddal a kezükben. Ugraszéna őrizőit meglátva Kansza harcosai is felpattantak, s a gyűlésterem kellős közepén harc alakult ki közöttük. A kapuknál is a harcosok kölcsönös küzdése elindult, a kardok csapásai tízezer embernek okozták halálát. Kansza buzogányát ragadva atyja seregét morzsolni elkezdte, buzogánycsapásaitól némelyek homloka szakadt be, némelyek lába szakadt le, némelyek arca torzult, némelyek keze repült, reményük összezúzva, arcuk a porban vagy az égre meredve, pillantás alatt zuhantak fegyverestül le a földre. A vért hányó hősök belealéltak a halálba, a gyűlésterem sebekből áradó vértől vöröslött. Ekként az őrület tüzében a kiváló ellent a földre ledöntve, dühe mérgében a romlott Kansza atyját is, a ragyogó királyok királyát megragadta,  uralkodói trónusról letaszítva kötéllel kötözte a gonosz és a baráti uralkodókkal együtt börtönbe vetette. Madhu és Súraszéna országára és teljes vagyonára jogot formálva elfoglalta a trón és uralkodni kezdett. A szenvedő jádavák rokonlátogatás ürügyén szétszéledtek a négy égtáj országaiba, s várták az időt. Dévakí hetedik magzata egyszerre boldogság és fájdalom oka, Jógamájá kivéve Vradzsá-ba vitte s Róhiní-ba helyezte Anantá-t. " Ó, hova tűnt a magzat ?!" szóltak Mathurá lakói. Majd a Vradzsá-ba érkezés ötödik napján, a bhádra hónap világos felének hatodik napján, a Szvátí holdházban, a Budha napján, öt kiváló állásban lévő bolygóházzal körülvett Tulá jegyében, a nappal közepén, mikor az istenek virágzáport hintettek, a felhők esőcseppeket  lágyan eregettek, Vaszudéva nőjének méhéből jött a világra a Ragyogó, önnön fényével beragyogva Nanda lakását. Nanda a gyermek születési szertartását megcselekedve a bráhmanáknak egymillió tehenet adott, és összehívva a tehenek őrzőit nagyszerű énekesek hangjával díszes szerencsehozó ünnepet tartott. Dévala, Dévarát, Vaszistha, Vácsaszpati és velem együtt a megjelent Dvaipájana is helyet foglalt örvendve Nanda köszöntésén.

Nandarádzsa így szólt:

Ki ez a szép gyermek, akihez hasonló sehol sem látható, hé Mahámuné! hogyan születhetett meg öt nap után, mondd el nekem!

Srívjásza így szólt:

Hej Nanda! nagy a te szerencséd, ez a gyermek az örök Sésa, Mathurá-ban Vaszudévá-tól Dévakí-ban fogant meg. Majd Krisna akaratából annak a méhéből kivéve a tiszta Róhiní-ba helyeződött. Hé Nandarádzsa! ez a jógík számára is nehezen elérhető itt van szemeid előtt. Én Védavjásza Mahámuni az Ő megtekintéséért jelentem meg itt, ezért mutasd meg nekünk ezt a gyermek alakját öltött legmagasabbnál is magasabbat.

Srínárada így szólt:

Ekkor az elképedt Nanda megmutatta a gyermeki Sésá-t, Szatjavatí fia meghajolva szólította a bölcsőben heverőt.

Srívjásza így szólt:

Bhagavan! Isteneken uralkodó Isten, vágyak teljesítője hódolat neked! Hódolat Ananta Sésá-nak, hódolat Neked, ki magad vagy Ráma! A Földet tartónak, a teljesnek, az önmagában ragyogónak, az ekével díszes kezűnek, az ezerfejűnek örök hódolat Neked Szankarsaná-nak! Révatí szerelmese vagy Te Baladéva, Acsjuta előtt született! Ekefegyveres, Pralamba megölője, oltalmazz engem Purusóttama! Hódolat, hódolat Balá-nak, Balabhadrá-nak, a szerencse jegyeit viselőnek! A kék öltözékű fehérnek, Róhiní fiának, hódolat neked! Dhénuka ellene, Mustika ellene, Kumbhánda ellene vagy Te, Rukmi ellene, Kúpakarna ellene, Kúta ellene, Balvala végzete! A Kálindí folyását megakasztó, Hasztinápurá-t a Gangá felé vonzó Te vagy! Dvivida ellene, jádavák kirélya, Vradzsa körének ékköve! Kansza fivéreit elpusztító, zarándoklatjárő, mindenható vagy! Magad vagy Durjódhana guruja, védd, védd a világot Prabhu! Győzelem, győzelem! soha meg nem oszló, ragyogó, legfelső feletti, önmagában végtelen, a tér végében is ismert, istenek, munik, nágák mindenek feletti uralkodója, buzogányos, eketartó, erős! hódolat Neked! Aki ezen a világon állandóan olvassa ezt a dicséneket, az bizony Hari legmagasztosabb állapotát fogja elérni. A világban minden, ellenséget felőrlő erővel lesz teljes, győzelem annak és jólét!

Srínárada így szólt:

Hé ragyogó király! Azokkal a munikkal együtt Balá-t körbejárva és százszor is köszöntve a végtelen értelmű Dvaipájana, Parásara fia, Szatjavatí szülötte, Bádarájana Muni a Szaraszvatí felé elindult.

                                       Tizenegyedik fejezet

                                         Sríkrisna születése

Srínárada így szólt:

A paripúrnatama, maga Sríkrisna, Bhagaván önmaga, a legfelső feletti először Vaszudéva lelkébe belépett. Vaszudéva, a nagy szellemiségű, a Nap, a Hold és a Tűz együttes fényének határtalan ragyogásával egy másik Jadzsnyá-nak tűnt. Ekkor a félelmektől mindenkit megszabadító Krisna belépett Dévakí méhébe, ettől felragyogott az a börtön, miként a sötét fellegek sűrűjéből előtörő  ragyogás. Azt a tündöklőt meglátva Kansza a félelemtől betegen gondolta:" megérkezett a megölőm, Dévakí nem ilyen volt korábban." A félelemtől zavarodottan szólt:" ahogy megszületik rögtön megölöm." Korábbi ellenségére gondolva mindenhol csak Hari-t látta. Bizony az ellenségesség erős köteléke közvetlenül mutatja meg Krisná-t, ezért Krisna elérése céljából ellenségeskednek az aszurák. Ezután Brahmá és a többi istenség velem és a többi munifejedelemmel együtt megjelent Sauri börtöne felett és hódolva neki dicsénekbe kezdtek.

Az istenek így szóltak:

Aki az éber és a többi állapotokban megnyilvánuló világ végső okaként sem ok, valójában guná-i kavarognak a világban, Akibe sem az elme, sem az érzékek, sem az azokat uraló istenségek sem képesek belépni, miként a tűzből szétszóródó szikrák sem újra a tűzbe, hódolatunk Annak. Azt a Prabhu-t az erősek erőse, az idő sem képes uralni, a Májá sem képes reá hatni, s a hang sem képes lényét felfedni, Annak, Aki a teljes, a halhatatlan, a magasztos, a nyugalom, a tiszta, a legfelső felettinél is felsőbb, Annak az oltalmába jöttünk. Annak a mindenekfelettinek, Akinek az amsa, amsámsa, kalá, ávésa és púrna avatáráinak virágcsokra a teremtés és a többi létezésének oka, Azt a púrna feletti paripúrnatama Krisná-t fejhajtva köszöntjük. Az elmúlt és a jövendő jugákban, manvantarákban, kalpákban amsa és kalá avatárákban öltesz testet, most pedig önnön paripúrnatama lényegedet terjeszted, a Földön a dharmát fenntartva szerencsét hozol a világra. Aki megközelíthetetlen, a tiszta jógík is csak el nehezen érik, de elérhető a tiszta szívű, bhaktijógától meglágyultak által, ó Ánandakanda! a Te lassútipegésű láblótuszaid porzóinak virágporát a fejünkre helyezzük. Ahogyan korábban, most is oly elragadó ez a Te tested, milliárd Kandarpá-t mámorosító, szemet kápráztató, Gólókaotthon tudásragyogását kisugárzó, a Föld gazdagságát fenntartó Rádhápati-ra helyezzük figyelmünk.

Srínárada így szólt:

Akkor Hari előtt meghajolva Brahmá és a többi isten a munikkal együtt  dicsőítő dalokat énekeltek, s örvendezve otthonukba tértek. Hé Mithilarádzséndra! ekkor, Hari születésének idejében az ég és a tíz égtáj kitisztultak, a csillagok felragyogtak, az egész földkerekség elnyugodott, a folyók, a folyamok, a tavak, s a tenger tisztán elcsitultak. Mindenhol ezerszirmú, százlevelű tündöklő lótuszvirágok szellők érintésétől felszálló illata  és pora repkedezett. A lótuszokon méhek zümmögtek, madarak tarka hada csicserészett, illatteljes, enyhetadó lágy fuvalom lebegett. A falvak és a tartományok bővelkedtek, a városok a szerencse hajlékává lettek, az istenek, a bráhmanák, a hegyek, a fák és a tehenek jólétben örvendtek. Isteni dundubhik felzendültek, győzelmi kiáltással vegyültek, hé Mahárádzsa!, mindenütt mindennek kiváló szerencse! A énekben jártas vidjádharák, gandharvák, sziddhák, kinnarák és csáranák énekeltek, az istenek a mindenek felettit himnuszokkal dicsőítették. A mennyekben az öröm mámorában a gandharvák vidjádharíkkal együtt táncra perdültek, az istenek kiválói páridzsátaka, mandára és málatí virágait hintették, sűrű-sötét fellegek dörögve esőt záporoztak. Bhádra havában, a Budha napján, a hó sötét felében, a Dhátri holdházban, a bolygók nagyszerű együttállásában, a Vrisa jegyében, a hófél nyolcadik napján, éjfélkor, amikor a Hold kél, a sötétség idején Dévakí méhéből Sauri börtönében megjelent Hari, áldozati tűzcsiholó fa tüzeként.

Remegő fényű szemekből fűzött füzérű, sziporkázó Kausztubha ékkövet viselő, a Hold és a Nap udvarának fényével ragyogó láb- és karperecű, kelő Nap koronás-fülbevalós, lobogó tűzfényű csodás karkötős, derekán villámvillanású lánccal ékes, méhektől zsongó lótuszfüzéres, sugaras olvasztott arany a ruhája, cikázó villám beragyogta sötét fellegként fénylő, rebbenő-kékes fürtökbe foglalt az arca, mely sugara rombolja a sötétet, jólétet adó, nyíló lótuszkehely szemű, különös festett jelekkel ékes, vágyistenek végtelenjét mámorító, paripúrnatama, magasnál is magasabb, lágy hangú fuvola fuvalom lehelője. Ezt a gyermeket meglátva a jádavák kiválójának szeme Hari születésünnepétől kitárult, s nyomban a bráhmana népnek lelkében százezer tehenet felajánlott. A csodálattal eltelt  Ánakadundubhi látva Prabhu megjelenését, félelme múlva, köszöntve, s kezét összetéve, ott a börtönben Hari dicsőítésének énekébe kezdett.

Srívászudéva így szólt:

Te, aki Egy vagy, s a Prakriti tulajdonságai által nem egy leszel, aki ennek a világnak az elpusztítója, a teremtője és fenntartója vagy, ahogyan a hegy kristályát nem színezik a színek, azonképp nem érintenek Téged sem a testek színei, ó Tribhuvanapaté hódolok Neked! Aki, mint tűz a fában, mint tér belül és kívül is létezik, a világnak alapja, mint a Föld, mindent szemlélő, s mint a szél mindent átjáró, annak, Neked hódolat! A Földet súlyos terhétől megszabadítani születtél meg itt e Földön a házamban, tehenek, istenek, bráhmanák, s a sajátjaid oltalmazója vagy, Purusóttamóttama vagy, hé Bhuvanapaté! védj meg a gonosz Kanszá-tól!

Srínárada így szólt!

A minden isten lényegét magában hordó Dévakí felismerve paripúrnatama Sjámaszundara Sríkrisná-t, hódolva neki megszólította.

Srídévakí így szólt:

Hé Krisna, hé megszámlálhatatlan világegyetemek Ura, Parésa, Gólókaotthon tudászászlaja, Ádidéva, Púrnésa, Púrna, Paripúrnatama, Prabhó, Paramésvara védj meg  a gonosz Kanszá-tól!

Srínárada így szólt:

Hallva ezeket maga a Paripúrnatama, Bhagaván Sríkrisna, a bűnök elhárítója mosolyogva szólította meg Dévakí-t és Sauri-t.

Sríbhagaván így szólt:

Az előző teremtés idején ez  a férjét istenként tisztelő Prisni, te pedig Szutapá  voltál, utódot elérni Brahmá utasítására víz és étel nélküli, magasrendű, isteni megismerés tüzében hevültetek. Egy teljes manvantara telt el az utódra vágyva a kiváló hevületben, akkor elégedetten veletek "kérjetek nagyszerű kegyet!" ekként szóltam. Ti hallva az általam mondottat akkor kértetek:" legyen Hozzád hasonló fiunk!", " így legyen !" mondván távoztam, s erényes tettei által férj s felesége pradzsápatikká lettek. "Nincs senki gyermek a világon hozzám hasonló":  gondolva, én Parésvara lettem a tietek. Akkor Prisnigarbha néven ismertek a Földön, majd egy másik korban Upéndra Vámana lettem. Akként a mostani időben is én a legfelső feletti. Fogjatok, s vigyetek Nanda otthonába, így nem kell félnetek Augraszéná-tól, Nanda lányát elhozva megnyugodhattok.

Srínárada így szólt:

Akkor Hari elhallgatva kettejük szeme láttára isteni alakjából újra gyermekit öltött, miként jelmezt vált a színész. Amíg Sauri Ezt a bölcsőbe fektetve készen állt az indulásra, addig Vradzsá-ban saját akaratából Nanda feleségéből megszületett Jógamájá. Hatására álomba merült a világ, az őrök is elaludtak, az ajtók mind kinyíltak, a zárak és reteszek kipattantak. Ahogy a fején Sríkrisna díszes Vaszudéva kilépett a börtönből, egy pillantásra, mint a Nap keltekor  önmagától megszűnt a sötétség. Az égen sűrű fellegek esőt árasztottak, de az Ezerfejű Magátólragyogó kígyócsuklyáit kitárva, Saurit követve védte a a felhőszakadástól. A hullámok és örvények erejétől felkavart, oroszlánokat, kígyókat és egyebeket elragadó Kálindí, a folyók kiválója azonnal utat adott nekik. Az egész Nandavradzsa mély álomba merülten aludt, Sauri a gyermeket gyorsan Jasódá fekhelyére helyezte és meglátta a leányt. Felemelve azt újra kilépett a házból, átkelve a Sríjamuná-n Sauri a korábbihoz hasonlóan elfoglalta helyét a börtönben. Gópí Jasómatí azt sem tudta, hogy fia vagy lánya született-e, a fáradtságtól kimerülten , boldog álomba merülten aludt fekhelyén. Akkor a gyermek hangját hallva magukhoz tértek az őrök, s a királyi palotába menve értesítették Kanszá-t a harcost. A félelemtől megrettent Kansza azonnal a születés helyére rohant, ahol húga, a tisztalelkű Dévakí sírva, alázattal mondta neki.

Srídévakí így szólt:

Hagyd meg nekem ezt az egy lányomat, a fiaim mind halottak, nem ölhetsz nőt bátyám, te kegyes vagy a szenvedőkhöz! A te börtönbe vetett, fiait veszített húgod vagyok, hé könyörületes!, add nekem ezt a megkönyörülendő, testemből születettet, ez méltó hozzád!

Srínárada így szólt:

A könnyáztatta arcú összezavarodott Dévakí leányát rejtegetve újból és újból kérlelte, de az a gonosz szidalmazva, fenyegetve a gyermeket öléből kitépte. Az a romlottak társaságát kedvelő, bűnös, gonosz, Jadu nemzetségének alja, húga lányát lábainál megragadva sziklakőhöz csapni akarta. Kansza kezéből szabadulva hirtelen a levegőégbe emelkedve ezer ló vonta, lengedező jakfark legyezős, tündöklő isteni szekérre szállott, és magasztos, fegyveres, nyolckezű, segítői által szolgált, száz nap fényével sugárzó alakját megmutatva mennydörgő hangon e szavakat intézte Kanszá-hoz.

Sríjógamájá így szólt:

A paripúrnatama, sajátmaga Bhagaván Sríkrisna, a te megölőd valahol már megszületett, bizony értelmetlenül kínzod ezt a szerencsétlent.

Srínárada így szólt:

Ekként beszélve hozzá Déví Bhagavatí Jógamájá a Vindhjácsala hegyeibe vonult, ahol sok néven vált ismertté. Ekkor az elképedt Kansza hallván Májá nagyszerű szavait, Dévakí és Vaszudéva kötelékeit feloldotta.

Kansza így szólt:

Bűnös vagyok, romlott, gonosz cselekedetű, Jadu nemzetségének alja, itt a Földön gyermekeitek gyilkosa, bocsássatok meg nekem! Hé húgom!, hé Sauré! halgassatok meg, úgy vélem, mindez az Idő műve, mely akként terel engem, miként a szél a fellegek seregét. Hittem az istenek ígéretének, mely szó valótlannak tűnik, nem tudom, hogy a földön hol született meg az ellenségem, ahogyan Májá is mondta.

Srínárada így szólt:

Ekként Kansza könnyáztatta arccal zokogva borult a lábaik elé, és szolgálva őket erősen, jóindulatot mutatott kettejüknek. Hej, mi az, ami ne lenne lehetséges itt a Földön a paripúrnatama Prabhu, Sríkrisnacsandra adakozó pillantásai által?! Majd kora reggel Pralamba és a többi kiváló aszurát összehívta az a gonosz Kansza és tudatta velük a Májá által mondottakat.

Kansza így szólt:

Ahogyan Jógamájá elmondta, megszületett a Földön a végemet okozó, öljétek meg a tíz napon belül, és a több, mint tíz napja született fiúcsecsemőket!

A daitják így szóltak:

Az általad, a párbajhős által a harc idején felajzott íj pengésétől szertefutottak az istenek, hogyan hogy félsz tőlük? A tehenek, a bráhmanák, a tiszták, a védák, a dharma és más hasonlók Visnu teste, ezek elpusztítására említik a daitják erejét. Ha megszületett ezen a Földön Mahávisnu, aki az ellenséged, akkor az ő elpusztításának a módja a tehenek és a többiek lemészárolása.

Srínárada így szólt:

Ekként Kansza parancsára a nagy erejű, gonosz daitják a levegőbe emelkedtek és a teheneket és a többieket, valamint az újszülött csecsemőket öldösni kezdték. A tenger partjáig a Föld kerekségén a kedvük szerint alakot öltő daitják házról-házra jártak, mint ahogy kígyó siklik be a lakba. Az amúgy is rossz úton járó, erőszakos daitják most még Kansza által is buzdítva, mint majom ki bort iszik, és skorpió csípi, megszállottá váltak. Hé Vaidéha, Maithila, Naréndra, Upéndrabhakta, a dharmát ismerők kiválója, Dzsanaka, hevülésben erős, ragyogó, Angarádzsa, Bahulásva! itt, e Földön az igazaknak ez a megbecstelenítése mind a négy életcélt tönkreteszi.

                                       Tizenkettedik fejezet

                                         A születés ünnepe

Srínárada így szólt:

Akkor a hajnali fény felragyogásával Nanda hallván a gyermek születését, bráhmanákat összehívva szerencsehozó szertartást szervezett. A nagylelkű Nanda király a születési szertartás szabályait betartva, örvendezve, egyéb ajándékokkal együtt százezer tehenet adományozott a bráhmanáknak. Hétféle gabona ízekkel teljes, drágakövekkel és arannyal ékített ormú, egy krósa kiterjedésű hegyét emeltetve, nagy alázattal adta a vipráknak. Mridangák, vínák, sankhák, dundubhik egybeolvadó hangja zendült, a kapuban énekesek dala csendült, a kéj nőinek lába táncra perdült. Srínanda palotája szépséges zászlók, aranyos korsók, ajtódísz füzérek, színes festések sokaságától pompázott Az utak, a terek, a kapuk, a falak, az udvarok, az erkélyek, a tornyok és a kerti lakok illatos szerekkel, s vízzel felhintve, színes kelmékkel díszítve  tündököltek. A tehenek szarva aranyfestékes, nyakuk aranylánccal ékes, csengők csengése, lábkösöntyűk csilingelése kíséri őket, hátukon vérszínű takaró. Farkuk sárgára festve, borjaik mellettük, testükön lányok keze nyomát viselők, kurkuma és sáfrány, s egyéb színekkel színezve.  Srínanda kapujában lelket gyönyörködtető, pávatoll ékes, illatos vízzel telehintett, a dharma terhét viselő bikák jártak-keltek. Aranylánc díszes, gyöngyfüzér ékes, csengettyű lábas, hófehér borjak ide-oda futkároztak, ugrándoztak. A születés ünnepéről hallván Vrisabhánuvara Kalávatí-val együtt elefántra szállva megérkezett Nanda palotájába. A kilenc nanda, a kilenc upananda és a hat vrisabhánu is mindannyian számtalan ajándékkal együtt megérkeztek. Turbánjukon virágfüzér, sárga zekében feszítők, hajukba pávatoll és virágok csokra, erdei virágfüzér díszesek. Megjöttek a fuvolás, kezükben bambusz botot tartó, különleges homlokfestésű, tarka öveket derekukra kötöző gópák is. Táncolva, énekelve, ruhájukat lebegtetve, ajándékokkal felszerelkezve gyermekek és bajuszos ifjak. Botoskezű öregek friss vaj, tej, aludttej és tisztított vaj áldozatát hozva érkeztek Nanda lakába. Egymás közt a Vradzsa urának házában rendezett születésünnepről a szeretet áradásától felindult hangon beszélgetve szemük a boldogság könnyeivel telt meg. Ekkor a születés ünnepén a boldogságában könnyekben fürösztött szemű Nanda azokat mind, a szabályok szerint homlokfestés és egyéb módokon tisztelettel köszöntötte.

A gópák így szóltak:

Hé Vradzsésvara, hé Nanda! Mi nagyobb szerencse a gyermekre vágyó számára, mint ez a létrejött születés ünnep? A sors annyi nap után ezt a napot jelölte ki neked, mi is elégedettek vagyunk látva Srínandanandaná-t. Amikor messziről jőve, öledbe véve, " hé Móhana!" így fogod elolvadva becézgetni , akkor az nekünk is örömünk lesz.

Srínanda így szólt:

A ti áldásotoktól és erényetektől boldog és szerencsés ez a nap, hé gópák!, én a Vradzsá-ban élő gópák parancsot teljesítője vagyok.

Srínárada így szólt:

Srínandarádzsa fia csodás születését meghallván, akkor a gópík hagyva az otthoni dolgot, sietve, ajándékkal a kézben Vradzsarádzsa házába rohantak, az elragadtatás indulatától túlcsorduló szív-lélek-testűek. Hé Naréndra! mindannyian otthonaikból kirohanva Nanda palotája felé nagy sebesen, ide-oda futkostak, ruháik, ékeik, hajuk csomói bomolva, villámként cikáztak, gyöngyeiket szórva az útra. Csilingelő lábperec, új karperec, aranyos kelme, lábat ékítő lánc, gyöngyös fülbevaló, arany öv a csípőn, jólét nyakfonata, felkar karikák, homlokon pettyek teliholdudvar sejlő sugarában ragyogók. Fekete mustárt, sót, kurkuma különleges porát, búzát, fehér mustárt, árpát gyengéd mozdulattal hintve a gyermek arcára mindnyájan áldásukat adták, hé király!, majd dalba kezdve Jasódá-hoz beszéltek.

A gópík így szóltak:

Hé Jasódé!, hé Vradzsésvarí! Minő nagyszerűség, minő isteni szerencse! Áldott, ó áldott a te magasztos méhed, amely szülte e fiút. Régi vágyadat teljesítette be most a sors, óvd ezt a lótuszszemű, igéző mosolyú, esőfelleg színű szépséges gyermeket!

Sríjasódá így szólt:

Kegyes áldásotok az én nagy boldogságom okozója, a sors a jövőben adjon nektek is hasonlót! Hé Róhiní!, eszedet helyesen használod, ezeket az összesereglett, igaz családból származó Vradzsa-belieket tiszteld, ahogy kell, s teljesítsd kívánságuk!

Srínárada így szólt:

Róhiní is király lánya, kezei természettől adnak, még kérve is az adásra, tisztán, nagylelkűen adott. A fehér színű, ragyogó öltözetű, gyöngyös ékekkel díszes Róhiní maga járt körbe és tisztelte a Vradzsa-belieket. A paripúrnatama, maga Sríkrisna Vradzsá-ban megjelenésekor emberi hangszerek csendültek, hatalmas győzelmi kiáltás zendült. A gópák és a gópík az öröm mámorában fennen dalolva aludttejjel, tejjel, ghível és friss vajjal öntözték egymást. A palotán belül és kívül a tej s az aludttej iszapjában csúszkálva öreg s kövér elestek, mások nagyot nevettek. A tiszta értelmű történetmondók, a regősök, a nemzetséget magasztaló dalosok, és a dicséneklők az alkalomhoz illően dalra fakadtak. Azoknak Nanda a nagy király külön-külön ezer tehenet, kelméket, ékköveket, ékszereket, lovakat, elefántokat s minden egyebet felajánlott. Az összes dalosra és dicséneklőre gazdagság esőjét fellegként ontotta a gópa Nandarádzsa Vradzsésvara. Házról házra, utcáról utcára áradt a vagyon, a jólét, a bőség, az érzékek öröme, s szabadság attól, bár senki se kívánta. A négy Kumára, Kapila, Suka, Vjásza, Hansza, Datta, Pulasztja, mások és az én kíséretemben megérkezett Brahmá. Hattyú hátán, arany színben, fejék s fülbevaló ragyogású, négy szája védákat légző, teret fényre gyújtó. Majd követte őt bika hátán Mahésvara, démoni hada kísérte, kocsiján maga Ravi, elefántján Purandara. Váju khandzsanamadáron, Jama bivalybikán, Dhanada Puspaká-ján, szarvasháton Ksapésvara. Kecskén Vítihótra, Varuna makarán ülve, Kártikéja páva hátán, hattyú hátán Bháratí. Laksmí Garudá-ra szállva, Durgá oroszlánon ülő, a tehén alakját felvett Prithiví léghajóján, mind az együtt érkezettek. Hordszéken a sugárzó ragyogású tizenhat fő Mátriká, gyaloghintóján a kardot és botot tartó Sastí. Majom hátán Mangala, bhászamadáron Budha, Gíspati fekete őzön ülve, Sukra gavajabikán lovagolva. Sani makarát megülve, tevenyeregben Szinhikászuta, tízmillió kelő nap fényével sugárzók mind megjelentek Nanda otthonában. Nanda zsivajgó, gópa-gópíkkal zsúfolt házába belépve egy pillanatot időztek, majd tovaléptek az istenek. A gyermeki alakot felvett paripúrnatamát, magát Sríkrisná-t látva s hódolva akkor az istenek magasztos, Őt dícsérő éneket daloltak.  Ekként megtekintve Krisná-t a risikkel együtt Brahmá és a többi isten is saját otthonaikba tértek, mind az istenszerelem áradásába merülve.

                                    Tizenharmadik fejezet

                                    Pútaná felszabadítása

Srínárada így szólt:

Sauri egészségéről kérdezni, a királynak az adót leróni, a születés ünnepét elbeszélni Nanda Srímathurába ment. Ekkor Kansza utasítására a gonosz, öldöklő, hörgőhangú Pútaná városokon, falvakon és tehénszállásokon át vándorolva a gópák és gópík seregével telt Gókulá-ba érkezve, varázslattal tizenhat éves leány ragyogó testét öltötte. Egyik gópa vagy gópí sem állította meg azt a szépségest, aki Sacsí-t, Vání-t, Ramá-t, Rambhá-t és Rati-t is mintegy felülmúlta. Róhiní-t és Jasódá-t a rengő kebleivel megalázó a gyermeket becézgetve az ölébe vette. Majd az a rettenetes a kálakúta méreggel telt mellét a gyermeknek adta, Hari, az indulatra gyúlt az élet szelével együtt szívta ki a méregerős tejet. " Eressz,eressz!" kiáltotta, mellei fájdalommal teltek s rohanni kezdett ki a házból, hurcolva magával a gyermeket, kiérve varázslata köddé sejlett. Szemei kiguvadtak, teste elfehérült s zokogva a földön elterült, az egész világegyetem a hét fel- és a hét alvilággal együtt visszhangozta azt a hangot. A csodás eseménytől megmozdult a Föld földrészeivel együtt, az elterülő hat krósányi területen döntötte a földre a nagyerős szálfákat. Hé Nripésvara!, gyémántkemény testével ízzé-porrá zúzta azokat. Az összegyűlt gópák látva a rettenetes, hatalmas testet ekként szóltak:" ennek az ölében a gyermek bizonyosan nem maradt életben", de meglátva annak a mellén boldog mosolygással játszadozó, tejet kortyolgató és ásítozó gyermeket, az elképedt Jasódá és Róhiní az asszonyokkal együtt felkapta és keblére ölelte azt. A gópík, ahogy kell mindenfelől védve a gyermeket vitték, s a Kálindí szent agyagjával és vizével, tehénfarok ecsettel, tehénvizelettel, tehénszőr porával fürdetve ezt verselték.

A gópík így szóltak:

Sríkrisna védje fejedet, Vaikuntha nyakadat védje, Svétadvípapati füled, orrod Jadzsnya alakjában ! Szemed párját Naraszinha, nyelvedet Dasarathadzsa, Naranárájana bizony óvja a Te ajkaidat! Harikalá Szanakádi orcád védje, homlokod Svétaváráha, szemed ívét ó, Nárada! Álladat Kapila óvja, Dattátréja mellkasodat, vállaidat Risabhadéva, karod Matszja oltalmazza! Prithu a nagy győzedelmes őrizze kezed erejét, hasadat Kamatha védje, köldököd meg Dhanvantari! Móhiní így nemzőszerved, csípőd Vámana őrizze, hátad óvja Parsuráma, combjaid Bádarájana! Térdeidet Bala védje, lábszáradat Buddha óvja, bokáidat s lábfejedet Prabhu Dharmapati Kalki!                                                Ez a mindeneket védelmező, nagyszerű Krisnakavacsa, amelyet Bhagaván ajándékozott a köldöklótuszában ülő Brahmá-nak. Brahmá Sambhu-nak, Sambhu Durvászá-nak adta át, Durvászá Nanda palotájába jőve Jasómatí-nak. Sríjasómatí a gópíkkal együtt ezzel a kavacsával védve megszoptatta Őt, és ajándékokkal halmozta el a viprákat. Ekkor érkeztek vissza Mathurá városából Nanda és a többi gópa, meglátva a szörnyű Pútaná-t félelem öntötte el őket. Fejszéikkel feldarabolva a testet, a gópák ott, a Sríjamuná partján számos máglyát emeltek, és elhamvasztották azt. A égve tisztuló testből élá, lavanga, sríkhanda, tagara és agaru illatát hordozó füst kélt. Hej!, ezen a világon Krisná-n kívül vajon kinek az oltalmát kereshetnénk? Bizony a lezuhantak megtisztítója Pútaná-nak is a móksa útját kitárta. 

Sríbahulásva így szólt:

Ki volt korábban ez a gyermekgyilkos Pútaná ráksaszí, ez a méregmellű, gonoszlelkű hogyan érte el a végső felszabadulást?

Srínárada így szólt:

Régesrégen, mikor Bali áldozott, Vámana végtelenül nagyszerű megjelenését látva, Bali leányában, Ratnamálá-ban gyermek iránti szeretet ébredt. Lelkében gondolat született:" Ha Ehhez hasonló gyermekem lenne, akkor azt a tisztamosolyút tejemmel táplálva elégedettség öntené el a lelkem." A bhakták kiválója Bali leányának akkor Vámana Hari:" a lelkedben megszületett vágy váljon valóra!" ezt a kegyet adta. Az a leány a Dvápara végén Pútaná névvel vált ismertté, Sríkrisna érintésétől nagyszerű vágya valóra vált. Hé Mithiléndra! Aki a legfelső feletti Krisnadévá-nak ezt a Pútanámóksa történetét hallgatja, az istenszerelemmel teljes bhaktit ér el, nemhogy a trivargát!

                             Tizennegyedik fejezet

       Utkacsászura és Trinávarta felszabadítása

Srígarga így szólt:

Sríkrisna ekként elbeszélt kiváló, ragyogó életútját, aki bhaktival hallgatja, az az ember kétségtelenül eléri célját.

Srísaunaka így szólt:

A halhatatlanságnektár cukornádjának édességénél is édesebb, szerencsét hozó Sríhari élettörténetet közvetlenül a te szádból hallgatva ó Muné! elértük célunkat. A Sríkrisna bhakta, elnyugodott lelkű Bahulásva, az igazak kiválója ezután mit kérdezett a munitól, mondd el nekem, ó Tapódhana!

Srígarga így szólt:

Akkor az istenszerelem áradatában örvendő Maithiléndra király, a dharmát önmagában fenntartó a paripúrnatamáról megemlékezve Náradá-t kérdezte.

Sríbahulásva így szólt:

Felmagasztosultam, s célomat elértem általad a sok kiváló cselekedetű által, bizony Bhagaván övéinek a közelsége igen nehezen elérhető, ritkán történik meg. Hé Muné! ez a csodálatos gyermek, maga Sríkrisna a továbbiakban milyen különös cselekedeteket cselekedett, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Hé király! helyesen kérdeztél te, a Krisnadharmát követő, valóban, az igazak társasága mindenek jólétét szolgálja. Egyszer Krisna születésnapja alkalmából Jasódá Nandagéhiní a gópíkat és a gópákat összehívva szerencsét hozó szertartást rendeztetett a bráhmanákkal. A vörösbe öltöztetett, arany ékszerek borította testű, koromfestékkel kifestett lótuszszemű, esőfelleg kék, tigriskörömmel ékes ragyogó ezüstláncú gyermeket ölébe véve hódolt az isteneknek és gazdag ajándékot adott a bráhmanáknak. Majd saját szülöttjét a bölcsőbe fektetve, e szerencsés napon külön is tisztelte az összes gópít. A szerencse házában gópák sürögtek-forogtak, ezért nem hallotta erősen síró fia hangját. Ekkor ért oda a gonosz Kansza küldte, széltestű, Utkacsa nevű daitja, aki egy cserépedényekkel teli kordét készült a gyermek fejére borítani, azonban a síró Krisna lábával felrúgta a kordét. Az összetörő kordé eltemette a daitját, aki megtisztulva hagyta el levegőtestét, majd hajolva hódolt Hari-nak, s száz lóval vont kocsiján saját otthonába, Gólókaotthonba távozott. Ekkor ért oda Nanda és a többi Vradzsa-beli a gópíkkal egyszerre, s az ott lévő gyerekektől ekként kérdezgettek:" Hé vradzsafiúk, ez a kordé magától dőlt fel, vagy hogyan? Mondjátok meg, ti bizonyosan tudjátok!"

A gyerekek így szóltak:

Ez a bölcsőben fekvő tejért sírva rugdalódzott lábaival, lába a kordénak csapódott, ettől borult fel. A csodálkozó gópák és gópík nem hittek a gyerekek szavának, " ugyan hol ez a három hónapos gyermek, és hol ez a súlyokkal terhelt kordé"? Ekkor Jasódá a gyermeket ölébe véve, rontásra gyanakodva, elégedetté tett viprákkal áldozatot végeztetett. 

Sríbahulásva így szólt:

Hé Mahámuné! Ki ez a korábban bizonyára helyesen cselekvő Utkacsa nevű daitja, aki Krisna lábérintésétől elérte a móksát?

Srínárada így szólt:

Hé Maithila! Ez az Utkacsa nevű daitja Hiranjáksa fia volt, egyszer Lómasa ásramájába érve törni-zúzni kezdte a fákat. Meglátva azt a nagytestű, nagyerős Utkacsát a haragra gerjedt vipra átokkal súlytotta:" hé ostoba!, légy test nélküli!" Tettei beértek, teste kígyóbőrként lehullott, ekkor a kiváló daitja a vipra lábához borulva kérte.

Utkacsa így szólt:

Hé Muné! hé Kripászindhó! könyörülj rajtam! Hé Prabhó, nem ismertem fel az erődet, adj testet nekem!

Srínárada így szólt:

Elégedett lett a muni, aki Vidhi száz uralkodását látta már, az igazak dühe is kegyet oszt, kegyük vajon nem ad móksát?

Srílómasa így szólt:

A Csáksusa korszak végéig széltested lesz, majd a Vaivaszvata korban Hari lábától eléred a móksát.

Srínárada így szólt:

Majd Utkacsa a daitja Lómasa erejétől elérte a móksát. Ezért hódolat az igazaknak, kik átkot és áldást uralnak.                                                                         Hé király! Egyszer Srínandagéhiní az ölében játszadozó gyermeket dédelgette, majd hegysúlyú testének terhét már nem tudta viselni. " Hej! hogy lett hegysúlyú ez a gyermek?!", hüledezve a földre letette, senki se tudta. Ekkor Kansza küldötte, nagy erős, Trinávarta nevű daitja a játszadozó, szépséges csecsemőt, mint forgószél elragadta. A porfelhő sötétjében rémhang zengett Gókulá-ban, s két ghatiká idejéig port hintett a szemekbe. Elmúltával Jasódá a ház verandáján nem látva fiát zavartan s zokogva nézett a ház tetejére. Hogy sehol sem látta a földre alélt, majd szívtépőn zokogott, mint tehén borja pusztultán. Az istenszerelemtől kábult gópík zokogni kezdtek, Nanda fiát keresve könnyes arccal ide s oda néztek. Trinávarta az égbe repült százezer jódzsana magasra, szenvedett, ahogy Szuméru-ként a gyermeket a vállán tartotta. Akkor a daitja Krisná-t a földre ledobni akarta, de a Paripúrnatama maga a torkát megragadta. " Eressz, eressz " dadogta a daitja, de Krisna a csodálatos gyermek erős nyakszorítással a daitja élete szelét elfújta. Fény szabadult fel belőle, mely mint villám az eső fellegébe olvadt az Esőfellegszínűbe. A daitja teste a levegőégből a gyermekkel együtt egy sziklára zuhant. A zuhanva szétszakadozó testrészek süvítése az égtájakat megzengette, s a Föld köre megremegett. Akkor a zokogó gópík egyszerre meglátva a daitjaháton csendesen ülőt, anyjához víve odaadták, és mondták.

A gópík így szóltak:

Hé Jasódé! Egy cseppet sem vagy képes a gyermekre vigyázni, ha meg is haragszol érte, nincs benned semmi könyörület. Ki az, aki ilyen sötétségben elengedi öléből a gyermekét, mint te könyörtelen tetted lerakva a földre a gyermekedet a rettenetes időben. 

Sríjasódá így szólt:

Nem tudom hogyan, de a gyermek Giríndra súlyával nehezedett énrám, ezért raktam a földre a félelmes forgószélben.

A gópík így szóltak:

Hé Kaljání, hé Jasódé! Ne beszélj össze-vissza így, a veszély múltán, ez a tejesszájú gyermek könnyű, mint a virágszirom, mint a gyapotpehely.

Srínárada így szólt:

A gyermek visszatértekor Nanda, a gópák és a gópík végtelenül megörültek és a gyermek jólétéről beszélgetni kezdtek. Jasódá azt felemelve keblére helyezte, szagolgatta, ruhájába rejtette, s szavait zavarodottan Róhiní-hez intézte.

Sríjasódá így szólt:

A sors ezt az egyet adta, nincsen sok gyerekem, erre is minden pillanatban új és új veszély fenyeget. Most megszabadult a halálból, de mi lesz ezután, mit csináljak, merre menjek, hol legyen szállásom? Ezek a gyémántkemény, kegyetlen, félelmetes külsejű daitják állandóan ellenségeskednek a fiammal, hé Daiva!, hé Daiva! hol az én nyugalmam? Vagyon, test, ház, palota, drágakövek halomja, mindnél fontosabb az én gyermekem nyugalma. Hari imádását, adakozást, áldozatbemutatást, kútásást, száznyi templom építését fogom megszervezni akkor, amikor a gyermek úrrá lesz a veszélyeken. Hé Prijé!, miként a vak segítője a bot, úgy függ az én jólétem ettől a gyerektől. Hé Róhiní! fogom fiamat és félelem nélküli helyre viszem.

Srínárada így szólt:

Ekkor tudós viprák érkeztek Nanda lakába, Jasódá és Nanda köszöntötte őket, s helyüket elfoglalták.

A bráhmanák így szóltak:

Hé Nanda! hé Jasódé!, hé Vradzsésvarí! ne szomorkodjatok! Megvédjük a gyermeket, bizony hosszú életű lesz!

Srínárada így szólt:

Ekként szólva, azok a kétszerszületettek kiválói kusafűvel, friss hajtásokkal, szentelt edényekkel, tiszta vízzel, a Rig, a Jadzsur és a Száma verseivel, nagyszerű szerencsét hozó igékkel szabályok szerinti áldozati szertartást végezve, megfelelően hódolva a Tűznek létrehozták a gyermek védelmét.

A bráhmanák így szóltak:

Dámódara védje lábaidat, Vistarasravá térdeidet, combjaidat óvja Hari, köldököd maga Paripúrnatama! Csípőd Rádhápati védje, Pítavászá a hasadat, szíved óvja Padmanábha, karjaid Góvardhanóddhara! Orcád Mathuránátha vigyázza, Dvárakésa a fejedet, Aszuradhvanszi hátadat védje, s minden irányból Bhagaván Maga!                                                                                                              Amely ember ezt a három slókát állandóan verseli, az nagyszerű jólétet ér el, számára sehol sincs félelem.

Srínárada így szólt:

Nanda százezer tehenet, egymillió aranyat, ezer igazgyöngyöt és százezer csodás kelmét adott azoknak. A kétszerszületett kiválóságok távozta után Nanda hivatva a gópákat étellel táplálta és lelket elragadó kelmékkel és ékszerekkel tisztelte meg őket.

Sríbahulásva így szólt:

Ez a Trinávarta korábbi életében mely jól cselekvő ember volt, hogy közvetlenül paripúrnatama Sríkrisná-ban oldódott fel?

Srínárada így szólt:

Pándu országában született a sugárzó Szahaszráksa nevű király, Hari bhaktája, a dharmában elkötelezett, áldozatban kiváló, adásra mindig kész. Egy nap a Révá mennyei, folyondárokkal és náddal díszes partján ezer nővel élvezve a létet sétált. Az előtte felbukkanó Durvászá-t nem üdvözölte, ezért a muni megátkozta:" hé, te ostoba, légy ráksasza!" Majd a lábaihoz boruló királynak kegyet adott a muni:" hé király! Sríkrisna testének érintése szabadít majd fel téged!"

Srínárada így szólt:

Az Durvászá átkától lett itt a földön Trinávarta, bizony Sríkrisna testének érintésétől elérte a végső felszabadulást.

                              Tizenhetedik fejezet

Sríkrisna gyermektörténeteiből az aludttej és egyebek ellopásának leírása

Srínárada így szólt:

Ezután a két elragadó gyermek Krisnaráma Gaurasjáma játékaikkal szépítették Nanda palotáját. Hé Maithila!, a két, kezén-térdén mászkáló nemsokára gőgicsélve már Vradzsá-ban kószáltak. A Jasódá és Róhiní dédelgette-nevelgette gyermekek anyjuk öléből szabadulva oda újra visszaszálltak. Májá-juk által gyermek alakban három világot zavarba ejtve lábperecek s csengettyűk hangjával övezve ide-oda kószáltak Vradzsában. Jasódá a vradzsa gyerekekkel az udvar porában dagonyázó, porral szürkére festett színű gyermekét tisztelettel fürösztötte-törölgette. Majd kezén-térdén csúszva-mászva ki az udvarra, majd onnan újból az anyai ölbe kéredzkedett Krisna, oroszlánkölyökként játszott Vradzsában. Jasódá arannyal szőttes sárga ruhát és mellényt, csillogó fényű gyöngyös koronát adott Krisná-ra, s szemlélve fiát mennyei örömökbe merült. A gyermek Mukunda szépséges játszadozását látva a gópík végtelen boldogság állapotába kerültek, otthonaikat hagyva Nandarádzsa szállására érkeztek mind, a jólét megtestesítői feledve az otthont. Hé király! A Srínandarádzsa kapuját őrző oroszlánszobroktól mintha megijedve sírva hátráló fiát ölébe véve a házba belépő Jasódát a Vradzsá-ban meleg szeretettel eltelt gópík ekként szólították.

A gópík így szóltak:

Hé Subhé! Ezt az elbűvölőjátékú, tejesszájú, hajfürtös, játékért bolondulót ne engedd tornácodon kívülre! Legelőször felső két első foga bújt ki, ami az anyai nagybáty bűnét jelzi előre, hé Jasómati! igaz,hogy fiadnak nincs anyai nagybátyja,mégis a nehézségek elhárítása miatt adakoznod kell teheneknek, vipráknak, isteneknek és szenteknek valamint hódolnod kell a védák előtt.

Srínárada így szólt:

Akkortól Jasódá és Róhiní fiaik szerencséjére vágyva kelmék, ékkövek, friss ételek adományozásába kezdtek. Kis idő teltével Vradzsá-ban az oroszlánkölykökhöz hasonlatos Rámakrisna  felcseperedve és lábra állva a gulyák közt bóklászni kezdtek. Srídámá, Szubala és a többi korukbeli vradzsa gyerekekkel a Jamuná csillogó homokú fövenyén hancúroztak-hemperegtek. A Kálindí parti sötét tamálafa sűrűségektől és kadambafa ligetektől pompázó erdőben kószált Rámakésava, gyermeki játszadozásukkal örvendeztetve gópákat és gópíkat. Hari társaival együtt vajat és ghít lopkodott. Egy nap Upananda felesége Prabhávatí nevű gópíká Srínanda házába lépve megszólította Jasódá-t.

Prabhávatí így szólt:

Hé Jasómatí!, vajunk, ghínk, tejünk, aludttejünk, írónk nélkülözi az enyém-tiéd különbségét, amim van az a te áldásod. Nem mondom, hogy a fiad a lopást bárhol is tanulta, fiadnak te sem tanítottad, a vajat magától lopja. Egyszer, mikor elkaptam és okítottam, az a te szemtelen kölyköd káromkodva rohant ki a kertből. Vradzsa fejedelmének fiaként lopáson kapják! Hé Jasódé!, tekintve helyzetedet semmit sem mondtam.

Srínárada így szólt:

Jasódá Nandagéhiní végighallgatva Prabhávatí szavait, gyermekét megszidva,s szeretetteljes hangon csillapítgatva a gópít válaszolt.

Sríjasódá így szólt:

Házamban tízmilliónyi a tehén, a földet is tehéntej áztatja, nem értem miért lopna aludttejet, mikor itt sohasem eszi. Amennyit lopott, annyit vigyél tőlem, hé Prabhávatí! te gyereked én gyerekem nincs ebben különbség. Ha azt a vajasszájút elém fogod hozni, akkor ne félj! megfenyítem, s leckét adok neki.

Srínárada így szólt:

A gópí hallva e szavakat örvendezve tért haza. Egyszer Krisna aludttejet lopni indult, korabeli társaival a ház fala mellett kéz a kézben lopózva óvatosan lépett be a házba. A fellógatott aludttejet kézzel elérhetetlennek látta Hari, ezért mozsárra ülőkét, arra pásztorgyerekeket állítva kapaszkodott tetejükbe. Akkor is csak egy magasabb érte volna az edényben alvó tejet, ezért Srídámá-val és Szubalá-val együtt bottal törték a cserepet. Az összetörő fazékból a kívánatos aludttej mind a földre ömlött, falta Mádhava és Bala társaikkal és majmokkal együtt. A törő cserép hangját hallva rohant Prabhávatí gópí, s a menekülő gyerekek közt elkapta Sríhari kezét. A tettetésből félő-sírót Nanda házába vonszolta, s maga előtt Nandá-t látva arcát ruhája mögé takarta. Hari így gondolkozott:" anyám büntetést fog adni", a gópí gyermeke alakját öltötte Isvara a szabadon cselekvő. A feldühödött gópí Jasódá-hoz érve máris panaszába kezdett: " ez az edényt összetörte, s a benne lévő aludttejet, az egészet ellopta." Jasódá a gópí fiát látva felnevetve mondta:" lepled arcod elől vond el és őt úgy hibáztasd! Ha gyalázkodsz okok nélkül, hagyd el városomat, te fiad lopását ne kend  én fiamra!" Az így megszégyenített elhúzta leplét, látva saját fiát lelkében döbbenet, s mondta:" mit lábatlankodsz te itt? az előbb még Vradzsa mindene volt a kezemben!", majd kihuzigálva távozott Nanda otthonából. Jasódá, Róhiní, Nanda, Ráma, gópák és gópíkák nevetgélve emlegették a Vradzsá-ban esett igaztalanságot. Bhagaván akkor, kinn az utcán újra Srínandanandana, felnevetett, s a gópíkára ferdén nézve szemtelenül mondta.

Sríbhagaván így szólt:

Hé gópíké!, ha bármikor is valamikor újra el fogsz kapni, semmi kétség, a te férjed alakjában fogok megjelenni.

Srínárada így szólt:

Hé Maithila! A megdöbbent gópí akkor otthonába tért meg, s a gópík a szégyentől félve nem kapták el többé Hari-t.

                          Tizennyolcadik fejezet

                  A világegyetem megmutatása

Srínárada így szólt:

A gópík házaiban kóborló vajtolvaj, lelketrabló testű, lótuszvirág szemű Sjáma, miként az újhold növekedett, az emberek lelkét elragadó beragyogta Vradzsá-t. Az elbűvölt kilenc nanda nevű gópa az izgő-mozgó Srínandanandaná-t fogva a házukba vitték, kiváló labdákkal játékra biztatták, dédelgették, énekeltek, hatalmas boldogságban a világot is felejtették. 

A király így szólt:

Hé Dévarisé! Mondd el nekem a kilenc upananda nevét, akiknek bizony nagy a szerencséjük!, kik voltak korábban ezek az ideérkezettek? Továbbá a hat vrisabhánu erényes cselekedeteit is.

Srínárada így szólt:

Gaja, Vimala, Srísa, Srídhara, Mangalájana, Mangala, Rangavallísa, Rangódzsí, Dévanájaka a kilenc nanda, akik Vradzsa Gókulá-ban jelentek meg. Vítahótra, Agnibhuk, Számba, Sríkara, Gópati, Sruta, Vradzsésa, Pávana, Sánta a kilenc upananda. Hé király! Nítivit, Márgada, Sukla, Patanga, Divjaváhana, Gópésta Vradzsá-ban a hat vrisabhánuként születtek meg. A Gólóká-ban Krisnacsandra Nikundzsa kapujában szolgáló,kezükben botot tartó sötét színűek a kilenc nanda.  A Nikundzsa tízmilliónyi tehenének gondozására állandóan kész fuvolás-pávatollasok a kilenc upananda. Nikundzsa várának őrizetében, annak hat kapujában szolgálatot teljesítő, kezükben botot és pányvát tartók a hat vrisabhánu. Sríkrisna akaratából ezek mind a Gólóká-ból alászálltak a Földre, hatóerejük leírására még maga Csaturmukha sem képes. Akkor én mit is mondhatnék az ő felívelő szerencséjükről, akiknek az ölében üldögél a gyermeki játékokat játszó Hari. Egyszer a Jamuná partján Krisna agyagot kóstolgatott, a többi gyerek Jasódá-nak árulkodott:" agyagot eszik a fiad." Amikor Balabhadra is azt mondta, akkor Jasódá fogva riadt tekintetű fia kezét ekképpen szólt.

Sríjasódá így szólt:

Hé te tudatlan!, miért eszel agyagot? A barátaid mondták,sőt maga bátyád Bala meg is tiltotta, mégsem hagytad abba.

Sríbhagaván így szólt:

Ezek a vradzsa gyerekek mind hazudnak,anya! egyáltalán nem ettem agyagot, ha nem hiszel nekem, nézz be a számba!

Srínárada így szólt:

Ekkor a gópí a szépséges kitátott szájba belenézve a három guna alkotta világot meglátta. A hét földrészt, a hét tengert, országokat, magas hegyeket, egészen a Brahmalóká-ig a három világot, Vradzsá-val együtt önmagát. Ott a Sríjamuná partján látva mindezt szeme lecsukódott, " ez a gyermek maga Hari" tudásával telt el. Majd a nevető Sríkrisna Májá-ja által összezavarva Jasódá emlékeiből a látott csoda kihullott.

                                Tizenkilencedik fejezet

                            A két ardzsunafa kidöntése

Srínárada így szólt:

Egyszer Gókula minden házában a Gópála történeteit éneklő gópík aludttejet köpültek. Srínanda házában is kora reggel a szép Jasódá felkelve a köpüfát a köpübe helyezve az aludttejet köpülni kezdte. A gyermek Srínandanandana a köpüfa hangjától izgatottan lábpereceit csörgetve, vajért esedezve körbe-körbe táncolt. Az anyja körül forogva táncoló  ragyogó Bálakéli csengőhangú karpereceivel megállás nélkül csilingelt. Édes hangján csacsogva folyamatosan friss vajért könyörgött anyjától, de az kezét ellökte, mire a leleményes Krisna dühében a csuprot egy kődarabbal összetörte. Menekülő fiát az egy karnyújtásnyira kergető fénysugaras Jasódá nem érte, bizony, aki a jógísvarák számára is elérhetetlen, azt az anyja hogyan is érhetné? Hé Nripésvara! Sríhari megmutatta a bhakták bhaktija iránti tehetetlenségét, így Jasómatí elfogta gyermekét és haragjában kötéllel hatalmas mozsárhoz kötözni kezdte. De bármekkora hurkot is próbált köré tekerni, mind kicsi lett a gyermeknek, a Prakriti gunái, akit meg nem kötnek, azt a Pará-t az itteni kötél hogyan köthetné meg? Hé király!,amikor Jasódá vágya elmúlott, kedve letört s elfáradt, akkor Krisna, ki önmaga ura, szabad cselekvő, könyörületből bebújt a kötélbe. Ez az ajándék, ami az anyáé, sem a tetteket elhagyóké, sem a tudásban teljeseké, hogyan is lenne a cselekvésbe merülőké! Ezért Mádhava ezeknek muktit ad, de bhaktit bizony nem. Sebtiben gópík is érkeztek akkor, és látva a tört edényt s a kötelekkel mozsárhoz kötött ijedt gyermeket az együttérzéstől felindultan mondták.

A gópík így szóltak:

A mi otthonainkban is állandóan törte az edényeket ez a gyermek, hé Nandagéhiní! könyörülve rajta mégsem mondtunk semmit. Hé Vradzsésvari Jasódé! te kegyetlen, hát nem fáj a szíved? Bottal fegyelmezed és kikötöd a gyermeket egyetlen edény vesztekor?

Srínárada így szólt:

Az ekként megszólított Jasódá a házimunkákba temetkezett, közben Krisna vonszolva a mozsarat a gyerekekkel a Jamuná-hoz ment. A parton két hatalmas ősöreg ardzsunafa párosa állt, a nevető Dámódara Prabhu Krisna a kettő közé került. A mozsár felborult s elakadt, Krisna nagy erővel meghúzta, a húzás erejétől a két fa gyökerestől dőlt a földre. A dőléstől rettenetes hang kélt, mint villám csapása, s a fákból két istenség bukkant elő. mint gyújtósból a tűz. Dámódará-t körbejárva fejékükkel érintették lábát, kezüket összetéve s meghajolva előtte megálltak.

A két ragyogó így szólt:

Hé Acsjuta!, a Te megpillantásod azonnal megszabadított bennünket a bráhmana átkától, hé Haré! soha ne legyünk a Te bhaktáiddal tiszteletlenek! Hódolat, hódolat Neked, akinek természete a világ jóléte, Dámódara, Krisna, Góvinda!

Srínárada így szólt:

Az a kettő így hódolva Hari-nak észak irányába távoztak, ekkor érkeztek oda Nanda és a többiek, mind a félelemtől feldúltak. " Hé vradzsa gyerekek! hogyan dőlt ki ez a két fa, szél sem fújt, mondjátok azonnal!" Akkor a gyerekek mindent elmondtak a vradzsa-belieknek.

A gyerekek így szóltak:

Ez döntötte ki a fákat, belőlük két férfi bukkant elő, ezt köszöntve most mentek el, északnak a két ragyogó.

Srínárada így szólt:

Ekként hallván azok mondókáját, nem hitték el nekik, majd a kötelekkel mozsárhoz kötött fiát Nanda eloldotta. Hé király! ölbe kapva dédelgette, szagolgatta, feleségét szidalmazta, s a bráhmanáknak tehenek százait adta Nanda.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Dévarsiszattama! mondd ki az a két ragyogó férfi! Milyen vétek miatt kerültek fa-létbe, s lettek iker ardzsunafa?

Srínárada így szólt:

Nalakúbara és Manigríva Kubéra két kiváló fia volt, egy nap a Nandana erdőbe mentek és a Mandákiní partján megpihentek. Apszaraszok erényüket énekelték, váruní madirától bódultak, fiatalság és gazdagság gőgjében ruhájukat elhajítva kóboroltak. Egyszer csak Dévala nevű, a védákat ismerő muníndra meztelenül látva őket szólott a  romlott viselkedésű eszeveszettekhez.

Dévala így szólt:

Ti ketten, mint fák szemérmetlenek és anyagba süllyedtek vagytok, ezért legyetek száz isteni éven keresztül fák a Földön! A Dvápara végén Bháratá-ban, Vradzsa körében, Mathurá-ban, a Kalindanadiní partján, a nagy erdőség közelében magát a Paripúrnatama Krisna Dámódara Hari Gólókanáthá-t megpillantva nyeritek vissza korábbi alaktokat.

Srínárada így szólt:

Hé király! Dévala átkától így nyert fa-létet az a kettő, Nalakúbara és Manigríva s szabadult fel Sríkrisna kegyéből.

                                       Huszadik fejezet

A Májá megmutatása Durvászának, a Srínandanandana himnusz leírása

Srínárada így szólt:

Egy alkalommal a magasztos Krisnacsandra megtekintésére Durvászá, a munik tigrise Vradzsa körébe érkezett. A Kálindí part tiszta, elbűvölő homokos fövenyén a Mahávana erdő mellett közelről meglátta Krisná-t, Srímadana Gópálá-t, aki a gyerekekkel hancúrozott, birkózott és egyéb  gyermekjátékokban önfeledten merült el. Teste portól hamvas, csigás hajú, meztelen, ezt a gyerekekkel futkározó Hari-t meglátva elcsodálkozott. 

Srímuni így szólt:

Ez a Bhagaván Isvara hogyan hancúrozhat gyerekekkel itt a Földön? Ez bizony Nanda fia, nem Sríkrisna a legfelsőnél is felsőbb.

Srínárada így szólt:

Mikor Durvászá Mahámuni így megzavarodott, akkor maga a játszó Krisna a közelébe, egyenesen az ölébe térült. Majd kiugorva az öléből a kölyökoroszlánhoz hasonló, nevetve s kedvesen szólva újra elébe került. Annak a nevetőnek a lélegzetével a muni a szájába bereppent, ahol egy másik világot látott néptelen erdővel. Az erdőben bolyongva " hogy kerültem ide?" gondolta, s egy óriáskígyó a Mahámuni-t elnyelte magába. Ott meglátta a fel- és alvilágokkal teljes  nagyvilágot, szigetek közt bolyongva a muni egy fehér hegyre ért el. Prabhu-t dicsőítve tízmilliónyi évek százain át hevült a megismerés tüzében, amikor elérkezett az egész világot rettentő naimittika pralaja ideje. Az egész Földet elöntő tengerek körbevették Durvászá-t, a bennük hánykolódó sehol sem látta végét a víznek. Ezer korszak múltával a vízbe merültnek emlékei múltak, majd a vízben hánykolódó egy másik világot vett észre. Annak az átjáróján belépve az isteni teremtés világába lépett, annak a világegyetemnek a csúcsán lévő világokban Vidhi élete hosszú ideig bolyongott. Újabb átjáróra lelve belépett Hari-ra emlékezve, kikerülve onnan végtelen vizet látott, melyben világegyetemek tízmilliói tűntek fel, majd a muni a vizet nézve meglátta a Viradzsá folyót. A túloldalra átkelt muni belépett magába Gólóká-ba. Vrindávaná-t, Góvardhaná-t, a Jamuná tiszta fövenyét meglátva az a boldog muni elért a gópák és gópík seregétől és tehenek tízmillióitól nyüzsgő Nikundzsába. Akkor végtelenszer tízmilliónyi nap sugarának fénykörében, ragyogó százezerszirmú lótusz közepében ülve megpillantotta Rádhápati Hari Paripúrnatama Purusóttamá-t, magát Sríkrisná-t, végtelen világegyetem urát és magát Gólóká-t. Majd a nevető Sríkrisna szájába belépett a muni, s onnan kikerülve meglátta a gyermek Srínandanandaná-t. A Kálindí partjának tiszta, elbűvölő fövenyén a gyerekekkel együtt a Mahávana erdőben kóborló Krisná-t. És akkor Durvászá Muni felismerte Krisná-t, mint a legfelső felettit, hódolva s újra hódolva Srínandanandaná-nak kezeit összetéve szólott.

A muni így szólt:

Kivirágzott százszirmú lótuszszemű, bimbávörösajkú, esőterhesfellegszínű, lelketrabló, lágymosolyú, mézesensűrű lassújárású Srínandanandaná-t lelkemmel üdvözlöm.                                                         Csengő lábpereces csengettyűs, kilencékkődíszes deréköves, oroszlánkörmös jantrákkal ékes sugarasláncú, szemmelveréshárító tussalfestett pettyű, a Kalindaleánya fövenyén játszó Gyermeket dicsérem.                                                                                         Teliholdszéparcán tornyosuló felleg kéklő fényében ragyogó göndörödő hajfürtök, ó Uralkodó! Neked az ívelt lótuszhomlokúnak, Nanda fiának, Balá-val együtt hódolat, hódolat Neked! 

Aki reggel ébredve ezt a Srínandanandana himnuszt olvassa-felolvassa, annak a szemei előtt boldogan jelenik meg Nandanandana.

Srínárada így szólt:

Ekként hódolva Sríkrisná-nak Durvászá a munik igaza, Őrá összpontosítva és nevét idézve a nagyszerű Badarí ásrama felé elindult.

Srígarga így szólt:

Ahogyan a dévarsik kiválója a nagy szellemiségű Nárada Krisna történetét elbeszélte, hé Brahman! ugyanúgy beszéltem el én az értelemmel bíró Bahulásvá-nak ezt a ragyogó, négy célt adó, a Kali bűneit elpusztító erényest. Mi egyebet akarsz még hallani?

Srísaunaka így szólt:

Maithiléndra Bahulásva mit kérdezett a tudást adó, nyugodt lelkű Mahámuni Náradá-tól? azt mondd el nekem ó, a hevülés megismerésében gazdag!

Srígarga így szólt:

A tisztelettudó Maithila király hódolva a tudást adó Náradá-tól újra Krisna szerencsét hozó történeteiről kérdezett.

Sríbahulásva így szólt:

Bhagaván Sríkrisna maga a végtelen boldogság megtestesülése, Prabhó! mondd el nekem, hogy ezután milyen egyéb különféle tettei voltak! Korábbi avatárái is szerencsét hozókat cselekedtek, majd Krisná-nak milyen egyéb szent tettei voltak?

Srínárada így szólt:

Kiváló, bizony kiváló, amit Hari szerencsét hozó tetteiről kérdeztél, elbeszélem neked a Vrindáranjá-ban azokat az erényeseket. Ez a Gólóka nevű első könyv titkos és végtelenül különleges, ahogyan Sríkrisna a Gólóka Rászakörében elbeszélte, a Nikundzsá-ban Rádhiká-nak, Rádhá nekem adta át ezt, én neked beszéltem el és adtam át a mindent adó nagyszerűt. Ezt olvasva a vipra minden sásztra tudását megérti, a hatalmasan győzedelmes ksatrija a Földet kormányozza, a vaisja kincstár ura lesz, a súdra megszabadul kötelékeitől. Aki ebben a világban eredményvágy nélkül olvassa az felszabadul az életek körforgásából. Aki a teljes bhakti állapotában elmerülve olvassa az Krisnacsandra Prakriti feletti Gólóká-ját fogja elérni.

ÍGY TELJES EZ AZ ELSŐ, GÓLÓKAKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                MÁSODIK KÖNYV

                            VRINDÁVANAKHANDA

                                      Első fejezet

Nanda és Szannanda párbeszéde, áttelepülés Vrindávaná-ba

A Krisná-parti, kakukkszótól és tréfás papagájok csivitelésétől lármás, virágcsokrok tömegétől roskadozó dévapuspa ligetben sétáló kagylósnyakú, vállukat karoló Rádhákrisna legyen az én szerencsém!         A tudatlanság homályától vak szemet a tudás szemkenőcsének kenőpálcájával, aki kitisztítva felnyitja, hódolat annak a Sríguru-nak!

Srínárada így szólt:

Egyszer Nanda baljós jeleket látva összehívta a segítő nandákat, upanandákat, vrisabhánukat, vrisabhánuvarákat s az öregeket, és ekképpen szólt az összegyűltek előtt.

Nanda így szólt:

Mahávaná-ban baljós események történnek, mi a teendő?, mondjátok!

Srínárada így szólt:

Hallva ezt Szannanda gópa, korban első, mantratudó, Rámakrisná-t ölbe véve Nadarádzsá-t szólította.

Szannanda így szólt:

El kell innen költöznünk minden segítőnkkel, olyan helyre kell mennünk, ahol nincsenek baljós események. A gyermeked Krisna a lélegzet, az élet Vradzsa lakóinak, Vradzsa gazdagsága, a család mécse, gyermeki játékkal mámorító. Jaj, Bakí, a kordé, Trinávarta, a dőlő fa, ezektől megmenekült a gyermek, mi jöhet még ezután? Ezért mindnyájan gyermekeinkkel együtt induljunk Vrindávaná-ba, s a szerencsétlenségek múltán jöjjünk ide vissza. 

Nanda így szólt:

Hány krósa kiterjedésű és milyen távolságra van Vradzsá-tól az a Vrindávana erdő, hé bölcsek kiválója! milyen az, s mik előnyei, mondd el!

Szannanda így szólt:

A Barhis-tól északkeletre, Jadu városától délre, Sónapurá-tól nyugatra fekvő területet Máthura Mandalá-nak ismerik. Ezen belül egy húsz és fél jódzsana kiterjedésű területet Isteni Máthura Mandalá-nak vagy Vradzsá-nak mondják a bölcsek. Mathurá-ban Sauri házában Gargácsárja szájából magam hallottam, hogy Tírtharádzsa is hódol az Isteni Máthura Mandala előtt. Az ottani erdők közül kiemelkedik a Vrindávana, ami Paripúrnatamá-nak is lelket rabló játéktere. A Vaikunthá-nál nincs magasabb világ, nem volt és nem lesz, az egy Vrindávana nevű a magas Vaikunthá-nál is magasabb. Ahol a Góvardhana nevű, hegyek királya ragyog, ahol a Kálindí-menti fövény a jólét otthona, ahol a Brihatszánu hegy és a Nandísvara hegy magaslik, ami huszonnégy krósa kiterjedésű és erdőségekkel borított, állatok, gópák és gópík, tehenek gyönyörűséges lakhelye, s melyet folyondárkötegek hálóznak azt az erdőt nevezik Vrindávaná-nak.

Nanda így szólt:

Hé Szannanda! Tírtharádzsa mikor hódolt ennek a Vradzsá-nak?, szeretném ezt megtudni, igen erős a vágyam. 

Szannanda így szólt:

Korábban egy naimittika pralaja idején megjelent egy hatalmas daitja, Sankhászura, amikor Brahmá elaludt, az a védák ellensége, a daitják bikája az isteneket legyőzve elrabolta a Brahmalóká-ból a védákat és a vég tengerébe merült, a védák eltűnésével az istenek ereje is eltűnt. Akkor maga Hari púrna avatára Matszja nagyszerű testét felöltve a naimittika pralaja áradatában harcolt azzal a daitjával Jadzsnyarát. A nagy erejű Sankha daitja szigonnyal támadta Hari-t, Hari harci korongjával a szigonyt száz darabba vágta. Harivisnu mellkasára Sankha fejével mért ütést, Parátpara meg sem moccant attól az ütéstől. Akkor Matszja formát öltő Hari pörölyt véve elő azt a nagy erejű, kagyló formát öltő daitját a hátán megütötte. Az a pöröly ütésének erejétől megszédült, de magát újra összeszedve ököllel támadta Hari-t. Akkor a felbőszült Visnu Bhagaván Kamaléksana kemény szarvú koponyáját korongjával lemetszette. Hé Vradzsésvara! legyőzve Sankhá-t Visnu az istenekkel együtt Prajágá-ba ment, és ott Hari Brahmá-nak átadta a védákat. Az istenek seregével együtt a szabályokat betartva áldozatot mutatott be, és Prajágá-t odahívva Tírtharádzsá-vá avatta. Az Aksajavata fa látszatra mintha napernyő, Muniszutá és Bhánuszutá hullámai megannyi jakfarklegyező, Tírtharádzsát beragyogták. Hé kiváló értelmű!, akkor Dzsambúdvípa összes tírthája ajándékot hozva Tírtharádzsá-nak érkezett oda. Miután tisztelték és hódoltak Tírtharádzsá-nak az összes tírtha otthonába távozott, hé Nanda!, majd az istenekkel együtt Hari is. Ekkor megérkezett Nárada a viszályt kedvelő Muníndra, és a trónusán tündöklő Tírtharádzsá-t megszólította.

Srínárada így szólt:

Hé Tírtharádzsa!, téged, a hevülésben kiválót tisztelnek a tírthák, az összes fő tírtha ajándékkal hódol neked. Vradzsá-ból Vrindávana és a többi tírtha nem jöttek ide elébed, a tírthák királya vagy, ezek a zavarodottak semmibe sem vesznek. 

Szannanda így szólt:

Ekként beszélve, maga a dévarisik igaza távozott, a haragos Tírtharádzsa Hari világába futott. Hari előtt meghajolva körbejárta, s kezeivel üdvözölve megállott előtte, tírthák gyűrűjében ülő Srínáthá-t Tírtharát ekként szólította.

Tírtharádzsa így szólt:

Hé Dévadéva! itt vagyok, Te tettél Tírtharádzsá-vá, a tírthák nekem áldoznak Mathurá körét kivéve. Vradzsa öntelt tírthái bizony megaláznak, ezért Neked elmondani jöttem otthonodba.

Sríbhagaván így szólt:

Igen, a Föld minden tírthá-jának királya te lettél, de bizony nem saját otthonomban. Mit akarsz te az én otthonomban, hogy így össze-vissza beszélsz? Tírtharádzsa hallgasd szavam, s aztán menjél haza! Mathurámandala az én legfelső feletti lakom, ragyog három világ felett, végidőben sem pusztul el.

Szannanda így szólt:

Ekként hallván Tírtharádzsa meglepődött, gőgje elszállt, eljött s meghajolva köszöntötte Máthura Vradzsamandalá-t. Aztán körbejárva Vradzsá-t otthonába eltávozott. Ezt, a Föld dölyfét megtörőt már korábban megmutatták, most eléd tártam, mi egyebet akarsz még hallani?

Nanda így szólt:

Hé Gópésa!, mondd el nekem, hogy korábban ki mutatta meg ezt a Föld dölyfét megtörő Máthura Vradzsamandalá-t?

Szannanda így szólt:

Ennek a Váráhakalpá-nak a kezdetén Prabhu Hari Váráha alakját öltve a Raszátalá-ból agyarára véve emelte ki a Földet. A vizek árjában csörtető Bhagaván Ramésvara Déva Dzsanárdaná-t az agyarain tündöklő Föld ekként szólította.

Dhará így szólt:

Ó Déva!, hol a hely melyre lehelyezhetsz engem? a világot víz önti el,hé Prabhó! mondjad el!

Váráha így szólt:

Amikor majd fák tűnnek fel, s a víz kezd háborogni, akkor helyezlek helyedre, addig lesd a fákat!

Dhará így szólt:

A helyhez kötött lények teremtése már megtörtént rajtam, ki még Dharaní kívülem?, én vagyok fenntartó!

Szannanda így szólt:

Ekként szólt s maga előtt a vízben csodás fákat pillantott meg, ezt látva Prithiví, kinek dölyfje elszállt Hari-t szólította.

Dhará így szólt:

Hé Déva!, milyen hely ez, ezekkel a zsengehajtású fákkal? Lelkemben döbbenet Prabhó!, Jadzsnyapati mondd el!

Váráha így szólt:

Hé Nitambiní! előttünk a Gólóká-val együttes Máthuramandala tűnt fel, mely a pralaja idején sem múlik.

Szannanda így szólt:

A csodálkozó Föld ezt hallván önhittségét elvesztette, ezért hé Nanda! hé Mahábáhá! ez a Vradzsa mindennél több. Az ember hallgatva ezt a Vradzsa jelentőségét felszabadul az életek köréből, Máthura Vradzsamandalá-t te, Tírtharádzsa fölöttinek ismerd!

              Második fejezet

                               Girirádzsa megjelenése

Nanda így szólt:

Hé nagy tudású Szannanda! mindent tudsz, sokat hallottál, a te, az elbeszélő szájából hallottam Vradzsa körének jelentőségét. Beszélj nekem annak a Góvardhana nevű hegynek a létrejöttéről! Miért mondják ezt Girivara Girirádzsá-nak? És ez a Jamuná folyó mely világból szállott alá, nagyságáról beszélj nekem, tudóknak vagy kiválója!

Szannanda így szólt:

Egyszer Hásztinapurá-ban is ezt kérdezte Bhísmá-tól, a dharmát fenntartók kiválójától Pándu sok ember füle hallatára.                                   Paripúrnatama Bhagaván önmaga Sríkrisna, végtelen világegyetemek és Gólóka ura, Prabhu Déva Dzsanárdana a Földet terhétől szabadítani indultában emígy szólt Rádhá-hoz:" Prijé!, Bhíru! te is indulj le a Földre!"

Rádhá így szólt:

Ahol nincs a Vrindávana, sem Jamuná folyó, ahol nincsen Góvardhana nem nyugszik a lelkem.

Szannanda így szólt:

Maga Sríhari saját otthonából negyvennyolc krósányi területet, Góvardhaná-t és Jamuná-t leküldte a Földre. Megérkezett akkor ide huszonnégy erdővel az az összes világ által dicsért negyvennyolc krósa terület. Bháratá-tól nyugatra, Sálmalídvípa közepén született meg Góvardhana Drónácsala nejétől. Góvardhana tetejére virágot esőztek az istenek, Himálaja, Szuméru és a többi hegyek mind egybegyűltek. Meghajolva, körbejárva, szabályok szerint imádva a nagy hegyek Góvardhana magasztos dicsénekét zengték.

A hegyek így szóltak:

Te, magának a Paripúrnatama Krisnacsandrának tehenek gulyáival, gópíkkal, gópákkal teljes Gólóká-jában, te, a Góvardhana nevű ragyogsz Vrindáranjá-ban, te most királyunk leszel, nekünk minden hegynek! Hódolat neked Gólóka Vrindávana ölében nyugvó gyöngykoronájának, Púrnabrahman ernyőjének, hódolat Góvardhaná-nak!

Szannanda így szólt:

Ekként dicsőítve a hegyek mindahányan saját otthonukba tértek, innentől hívják ezt a hegyek kiválóját Girirádzsá-nak. Egyszer a munik igaza, a vándorló Pulasztja Mahámuni meglátta Drónácsala fiát, a sötétlő nagyszerű Góvardhana hegyet, mádhavílatiká virágai és gyümölcsök súlyát viselőt, vízesések dalától zúgó, barlangkincstárakkal ékes békéset, hevülésre alkalmasat, drágakővel borítottat, lelket rabló száz hegycsúcsút, csillámló ásványérc testűt, hegyes-völgyest, madárdalost, alj s lomb lakóinak helyét, pávarikoltástól hangost, ki móksát vágyóknak adja a  muktit . Az arra vágyó munik tigrise Dróna lábaihoz érkezett, Dróna, a hegy üdvözölte, Pulasztja ezt mondta neki.

Pulasztja így szólt:

Hé Dróna! Indra vagy a hegyek között, az istenek imádnak, menny füvei táplálója, embereknek életadó. Kásísztha mahámuniként céllal jöttem hozzád, add Góvardhana fiadat, nincs más célom itten! Visvésvara Déva Kásí nevű nagy városa, hol távozva a bűnös is eléri a móksát. Ahol Gangá kanyarodik, ahol maga Visvanátha, ott fogom őt elhelyezni, ahol semmi hegy sincs. Fákkal s indákkal borított Góvardhana tenfiadon, azon fogok én hevülni, lelkemben ez ébredt.

Szannanda így szólt:

Pulasztja szavait hallva fia szeretetáradatától felzaklatott, könnyekkel telt szemű Drónagiri e szavakkal szólt a munihoz.

Dróna így szólt:

Fiam szeretetében vergődöm, aki nekem igen kedves, hé Mahámuné! az átkodtól nagyon félek,ezért majd ezt mondom neki. Hé fiam!, menj a munival Bháratá-ba, a tettek erényes mezejére, ahol a három célt eléri az ember, s pillanat alatt a móksát!

Góvardhana így szólt:

Muné!, hogyan viszel engem?, kinek hossza nyolc jódzsana, magasságom két jódzsana, szélességem öt jódzsana. 

Pulasztja így szólt:

Hé fiam! kezemre kényelmesen ülve, így utazva jutsz el oda, kezemen szállítlak téged, amíg elérünk Kásí-ba.

Góvardhana így szólt:

Hé Muné!,hol engem földre teszel, fogadalmat teszek, arról a szent helyről, bizony fel nem kelek.

Pulasztja így szólt:

Kössünk egyezséget! Sálmalidvípá-tól Kauszalá-ig az úton sehol sem teszlek le téged, ez a fogadalmam.

Szannanda így szólt:

Akkor az a nagy hegy felszállt abba a munitenyérbe, s köszöntötte atyját, a könnyek tengerével elárasztott szemű Dróná-t. A muni jobb kezén tartva a hegyet óvatosan haladt tova, erejét így megmutatva elért Vradzsamandalá-ba. A születéseire emlékező hegy magában így szólt:" Paripúrnatama Bhagaván maga Sríkrisna végtelen világegyetemek ura itt Vradzsá-ban fog születni, gópála gyerekekkel együtt gyermeki játékát, ifjonti tetteit, az adás játékát, a büszkeség játékát Hari itt fogja játszani, ezért nem kell továbbmennem, ez Gólóka ás Jamuná.  Sríkrisna Rádhával együtt itt száll alá Gólóká-ból, minden célom elérem itt megpillantva a magasztost. Ekként gondolva magában, nagy súlyával a muninak nyomta kezét, bizony a muni is fáradt,  elfeledve ígéretét. A hegyet eresztve kezéből Vradzsamandala földjére tette, a tehertől elgyötörten félrehúzódott vizelni. Vízben mosdva tisztálkodott Pulasztja, munik igaza, s a magas Góvardhana hegynek " emelkedj fel!" mondta. Azt a nehézsúlyú hegyet keze nem tudta emelni, így a nagy bölcs testi-lelki erőt gyűjtve próbálta felvenni. A muni ugyan megragadta, s lágy szavakkal kérte, mégis Dróna fia egy ujjnyit sem mozdult.

Pulasztja így szólt:

Hé Girisréstha! indulj, indulj, ne nehezedj, ne nehezedj! Tudom rám megharagudtál, mondjad gyorsan, amit akarsz!

Góvardhana így szólt:

Hé Muné! nem az én hibám ez, te helyeztél le a földre, nem fogok felemelkedni, ahogy korábban fogadtam.

Szannanda így szólt:

Pulasztja, munik tigrise, dühtől homály érzékein, ajka remeg, munkája hiába, Dróna fiát megátkozta.

Pulasztja így szólt:

Hé Giré! vakmerő vagy, nem teszed meg mit akartam, szezámmagnyit fogyjál ezért mindig napról napra.

Szannanda így szólt:

Pulasztja, a risi Kásí felé indult, Góvardhana a hegy azóta, hé Nanda! napról napra szezámmagnyit csökken. Amíg Bhágírathí Gangá, amíg Góvardhana Giri, addig Kali bűvereje nem fog növekedni. Góvardhana megjelenése és útja az ember nagyobbnál nagyobb bűneit pusztítja, tiszta. Eléd tártam ezt a kedvelt, csodást, itt a Földön muktit adót, ebben semmi kétség.

                                   Harmadik fejezet

                              Jamuná megjelenése

Szannanda így szólt:

Gólókában Hari parancsára Jamuná, nagyszerű a folyók között, jobbról megkerülve Krisná-t felkészült az indulásra.  Viradzsá  és Gangá, a Brahmadravá-ból született, Jamuná-ban mindkét folyó minden cseppje feloldódott. Hé Nandarát!, ezért Paripúrnatama Krisna társaként Paripúrnatamá Krisná néven ismerik a tudók. Kálindí a folyók kiválója féktelen árjával megtörve Viradzsá áradatát Nikundzsa kapuján kilépett. Végtelen világegyetemek halmazát érintve Brahmadravá-hoz eljutott, annak hatalmas vizét megtörte áradva az égi folyam. E világegyetem Srívámana bal lábának öregujja körme által felhasított, Brahmadravá-val kitöltött homloküregében Szaridvará Srígangá-val egymásba olvadtak, majd a Sarkcsillag körében Adzsita Vaikuntha otthonát elérve, Brahmalóká-n áthatolva, onnan tovább alászállva, istenek világának százaiból újabb százakba áradva, ömlött erős zuhogással Szuméru hegy tetejére, hegycsúcsokon átzubogva, sziklák élét törögetve. Mikor készült továbbfolyni Szuméru-tól délre, akkor maga Sríjamuná Srígangá-tól szétvált. Mahánadí Gangá akkor elérte Himaván hegyét, ugyanakkor az a Krisná elérte Kalinda hegyét. Kalinda hegyén születve Kálindí-nak hívják,  Kalinda csúcsainak óriás szikláit áttörve hömpölyög le a föld színére Krisná a tiszta áradású, országokat megtisztítva Kálindí Khándava erdejét eléri. A magát Paripúrnatama Sríkrisná-t társának választó, végtelen ragyogó testet öltő Kalindadzsá tapasztalás hevébe merült el. Most is apja építette ,vízben lévő házában él. Majd Kálindí továbbfolyva elérte Vradzsamandalá-t, Vrindávana közelében, a tiszta Mathurá mellett, Srímahávaná-t érintő csillámló homokfövényt. Srígókulá-ban Jamuná a végtelenszép ágakra vált, Sríkrisnacsandrá-ra várva szállását itt hozta létre. Aztán Vradzsá-ból kilépve, Vradzsá-tól így elszakadva bánatában szerelem boldog könnyeit hullatva nyugat felé fordult. Majd Vradzsa körét folyásával háromszor is köszöntötte, országokat megtisztítva megérkezett Prajágá-ba. Ott, a tírthák igazában Srígangá-val egyesülve, Ksírábdhi felé haladva isteni virágok hulltak, s győzelmi hang kélt az égben. Krisná Sríjamuná Kálindí folyók kiválója, ekként a tengerhez érve elfúló hangon Srígangá-hoz szólott. 

Jamuná így szólt:

Hé Gangé! Te üdvös vagy, a világegyetemet szenteled, Krisna láblótuszából születtél, minden világ téged dicsér. Hé Subhé! Hari világába szállok fel most, gyere te is oda velem, hozzád hasonló ragyogó nem volt és nem is lesz. Hé Szumangalé! Gangá-ban van minden tírtha, ezért hódolok én neked, helytelenül hogyha szóltam kérlek bocsássad meg nekem!

Gangá így szólt:

Hé Krisné! Te vagy üdvös, a világegyetemet szenteled, Krisna bal feléből lettél, Paramánandá-t formázod. Paripúrnatamá vagy Te, minden világ Téged dicsér, annak a Paripúrnatama Sríkrisna Mahátman-nak hé Krisné! trónján ülő társa vagy Te, ezért én hódolok Neked, tírthák, istenek el nem érnek, Gólóká-ban sem láthatnak. Hé Subhé! én Sríkrisna parancsára Pátálá-ba szállok alá, Tőled válva beteg vagyok, mégsem tarthatok így Veled. Srívradzsa Rásza körében ágakra szétválok, hé Hariprijé! helytelenül hogyha szóltam bocsássad meg nekem!

Szannanda így szólt:

Ekként hódolva egymásnak a két folyó tovább áradt, a világot megszentelő égi folyam Pátálá-ba szállt le. Bhógavatí erdejében Bhógavatí nevét kapta, kinek vizét Trinajana és Sésa is a fején tartja. Akkor Krisná árja betört Héttenger országba, Földnek hétszigetű hátán áradva kavargott. Aranyékes földre jutva Lókálóka hegyéhez ért, lejtőin sziklákat törve, mindent söprő áradással csúcsát elöntötte, onnan felfelé áradva istenek mennyébe jutott. Egészen  Brahmalóká-ig áthatolva világokon elért Hari lába jelzett, Sríbrahmadravá-val teli, a világok kapujához. Ekkor istenek hódoltak, virágesőt záporoztak, majd a folyók kiválója Sríkrisnagólóká-ba szállt.                                                                     Kalinda -hegy leányának ez az örökzöld és kegyes története hallgatva vagy felolvasva kitárja e Földön a jószerencse kapuját. Aki lelkében összpontosítja vagy rendszeresen olvassa, az Bhagaván Nikundzsa-játék leplével takart, mindenek feletti állapotát éri el.

                                    Negyedik fejezet

                         Vatszászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Szannanda szavát hallván a lélekben nagy, boldog Nanda, gópák teljes seregével felkészült a költözésre. Jasódá-val s Róhiní-val, minden gópí csapatával, lovak, kocsik, harcosok közt, viprák csoportjával együtt, tehenekkel, szekerekkel, öregestől, gyerekestől, szolgálókkal együtt, énekesektől dicsérve, sankha s dundubhi zajában, Rámakrisna kétfiával Nandarádzsa, az értelmes, hé király! kocsira szállt s Vrindávana erdejébe indult. Gópa Vrisabhánuvara elefánt hátára ült fel, Rádhá ölében, felesége mellette, énekesek dicsőségét zengték. Mridanga, tála, víná, vénu lármája kísérte, ahogy gópálák és tehéngulyák gyűrűjében haladt Vrindáranja felé. Az upanandák és a nandák és még a hat vrisabhánu kísérőik tömegében Vrindávana felé mentek. Vrindá erdejébe érve a gópák szolgálókkal együtt teheneknek állásokat, maguknak szállásokat ide s oda építeni kezdtek. Vrisabhánu egy közös épületekkel, árok kerítette erőddel, négy jódzsana kiterjedésű, hét kapuval ékes, medencékkel jól ellátott, főutakkal osztott, ezer ligetes, lelket gyönyörködtető várost építtetett. A játékért bolonduló Sríkrisna Nandanagara és Vrisabhánupura gyerekeivel portyázva örvendeztette a gópíkat. Hé király! ekkor Vrindá erdejében a gópák egyetértésével borjúpásztorrá lett a lélekrabló Rámakrisna. A falu határáig pásztorgyerekekkel együtt legeltették a borjakat, s a Kálindí partjának szent fövenyén, erdőcskékben-ligetekben bújócskázva, ide-oda kúszva-mászva, barangolva élvezték az életet. Derekukon lánc, lábukon perec s csengettyű, hangot árasztó, kék és sárga ruhások, lánccal, karkötővel ékesek. Parittyából követ dobtak, fuvolától meg nem váltak, szájjal csengőhangot utánoztak, a gyerekekkel így játszottak. Madár  árnyával futottak, páva tollát homlokukra, virággal és zsenge ággal testük díszítették, így tündökölt, így ragyogott Ráma és Késava. Hé király! egyszer borjak gulyájában megjelent egy Vatszászura nevű, Kansza küldte daitja, megtudva az esetet Krisna lassan odasétált. A gyerekek közt szaladgáló, farkával csapkodó daitja hátsó lábaival Hari vállát erősen megrúgta. A szétszaladó gyerekek közt Krisna két lábánál fogva megragadta, megpörgette és a földhöz csapta, majd újra kezeivel felemelve egy kapitthafához hajította, amitől a daitja halálát elérte és a hatalmas kapitthafa is dőlve a környező kapitthákat mind kidöntötte, így történt ez a csoda. Az ámuló gyerekek " nagyszerű, nagyszerű" így kiáltottak, mire az égi istenek győzelmi szavakkal kísérve virágesőt záporoztak. Ekkor a daitja testéből hatalmas fény áradt, s elmerült Krisná-ban.

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! Minő csoda, ez a Vatszászura vajon ki helyesen cselekvő volt korábban, hogy így beleolvadt Sríprapúrna Parátpara Krisná-ba?

Srínárada így szólt:

Muru fia volt az isteneken győzedelmeskedő nagy daitja, Pramíla, egyszer  Vaszistha ásramá-jában meglátta Nandiní-t, a tehenet. Arra vágyva bráhmanává változott, s ajándékba a lélekgyönyöre tehenet kérte, az isteni látású Vaszistha csendben maradt, helyette a tehén mondta.

Nandiní így szólt:

Munik tehenét megszerezni viprává változva jöttél ide, daitja vagy te Muru fia, ostoba vagy, borjú legyél!

Srínárada így szólt:

Abban a szempillanatban borjúvá lett Muru fia, a nagy daitja, Vaszisthá-t tehénnel együtt körbejárva s hódolva " védelmezzetek!" mondta.

A tehén így szólt:

Hé Mahádaitja! a Dvápara végén, mikor megjelensz Vrindáranjá-ban, akkor ott a borjak között eléred a muktit.

Srínárada így szólt:

Ezért semmi csoda abban, hogy a daitja Vatszászura Paripúrnatama Sríkrisná-ban, az esetteket tisztítóban feloldódott.

                                       Ötödik fejezet

                           Bakászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egy nap Rámá-val s gyerekekkel borjakat legeltetve Hari a Jamuná-hoz elérkezve meglátta a daitja Baká-t. Hófehér hegyhez hasonlót, hosszú lábút, dörgő hangút, a gyerekek szétfutottak, s az gyémántcsőrrel kapta s nyelte Hari-t. A gyerekek mind felzokogtak, mint életerőt vesztettek, s az istenek is jajgatva gyülekezni kezdtek. Indra istennyilát véve sújtotta le a nagy Baká-t, de az ütéstől zuhanó nem halt bele s újra felállt. Haragra gerjedt Brahmá is, és botjával ütött reá, az ütéstől elzuhanó elalélt két ghatikára. Testét megrázva lelket lehelt önmagába, s felugrott, akkor sem halt meg az erős, s zengőn rikoltott, mint felleg. Trilócsana szigonyával Mahászurá-t megsebezte, az a félelmetes daitja szárnyát vesztve sem pusztult el. Váju saját fegyverével próbálta megölni Baká-t, ami felvetette azt az égbe, mégis összeszedte magát. Szemből támadt akkor Jama, s pálcájával megütötte, attól sem halt meg a Baka, rettenetes győzedelmes. A pálca tört, de a Baká-t nem sebezte, ekkor előlépett  Szúrja, rettenetes sugárzású. Száz nyilával Dhanurdhara megcélozta Baka daitját, éles vesszők szárnyát érték, ettől sem halt Bakászura. Majd Dhanada éles kardját elővonva támadta és megmetszette, de a daitják kiválója másik szárnyát is elvesztve sem adta fel. Mahábaká-t aztán Szóma támadta dérfegyverével, elájult a jégtől sebzett, de nem halt meg, újra felkelt. Agni tüzes fegyverével mért csapást a nagy Baká-ra, tollpihéi elhamvadtak, mégsem pusztult az a gonosz. Apámpati pányvájával földre rántotta le azt a daitját, a kötelek húsát vágták, ettől sem halt az a romlott. Buzogánnyal csapott le rá rettenetes Bhadrakálí, ütéstől eszméletét vesztve érzékei zavarodtak, feje betört, mégis felállt összeszedve magát, bömbölt fellegként a daitja, Baka a hős, aki bűnös. Akkor Saktidhara sebbel-lobbal saktiját ráhajította, egyik lába attól eltört, még mindig él a madarak hatalmasa. Feltámadott haragjában visszavágott a mennydörgő, éles csőre csípésével kergette az isteneket. Visszaüldözte az égbe a menekülő isteneket, majd a földre alászállva hangjától zendült fel a tér. Akkor dévarsik, brahmarsik, dvidzsák áldást adtak, sikert hozót Srínanda szeretettjének. Ekkor a daitjában levő Krisna kiterjesztette fénytestét, meggyötörve Baka torkát az rögtön kihányta Krisná-t. Éles csőrével elkapni, mikor újra Krisná-hoz ért, megragadva faroktollát Krisna földhöz teremtette. Felpattanva, csőrét tátva Baka megállt Krisna elött, az csőrét fogva széttépte, mint elefánt ágat letép. A kimúlt daitja testének fénye Krisná-ba oldódott, az összegyűlt istenségek virágesőt záporoztak. Elképedt gópála társak mindenfelől ölelgetve " hé Szakhé! de ügyes vagy, a halálból menekültél" mondták.Ekként megölve a Baká-t Krisna Balá-val és társaival örömükben énekelve, borjaikat terelgetve a királyi szálláshoz ért.  Paripúrnatama Mahátman Sríkrisná-nak ezt a történetét otthon elmondták a társak, azok hallván elszörnyedtek.

Sríbahulásva így szólt:

Ki volt ez a daitja előbb, miért s hogyan lett ő Baka? Púrnabrahman Sríkrisná-ban Szarvésá-ban, miként tudott feloldódni?

Srínárada  így szólt:

Hé király! Hajagríva fia,az Utkala nevű daitja legyőzte az isteneket s Indra jelét elrabolta. Emberek és uralkodók országát is megszerezve száz éven át uralkodott minden teljes jólétbe merülve. Egy nap elérkezett az a daitja, hol összeolvad Gangá s tenger, Dzsádzsali a tökélyt elért muni levélkunyhójához. Horgait a vízbe dobva kezdett halakat kifogni, nem fogadta meg a muni tiltó szavát az ostoba. Dzsádzsali munik igaza erős átkot mondott reá, " hé ostoba! halat eszel miként a gém, legyél hát te magad is az!" Abban a szempillanatban gémmé válott, fénye megtört, gőgje porban, muni elé levetődve, két kezével üdvözölve mondta.

Utkala így szólt:

Hé Dzsádzsalé! tüzed hevét nem ismertem,könyörülj meg rajtam, tiszták, mint te közelsége végső móksát adó! Barát-ellen, dics-becsmérlés, arany-földrög, jólét-rosszlét, aki olyan tiszta, mint te, annak ebben nincs különbség. Hé Muné! mi az, mit nem ér az ember?, meglátva itt azt, ki igaz, brahmanságot, föld uralmát, indraságot, jógatökélyt. Dzsádzsali! munik tigrise! három célról nem beszélve, az igazak kegyelméből önmaga a teljes Brahman is elérhetővé válik. 

Srínárada így szólt:

Akkor az az elégedett Dzsádzsali muni válaszolt, aki hatvanezer éve hevült tapasztalata tüzében.

Dzsádzsali így szólt:

Vaivaszvata korszakának huszonnyolcadik körében, abban, a Dvápara végén Bhárata Máthura Vradzsá-ban Paripúrnatama Krisna, közvetlen Bhagaván maga, Vrindávana erdejében tehénborjat legeltetve ide s oda fog kószálni. Akkor eggyé válsz Krisná-val, nincsen ebben semmi kétség, Hiranjáksa s a többiek ellenségként érték Őt el.

Srínárada így szólt:

Ekként Bakászura daitja muni Dzsádzsali kegyéből, Krisnába olvadt Utkala, igazakkal együttlétben ugyan mi el nem érhető?

                                   Hatodik fejezet

                        Aghászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egy nap Hari társaival kisborjakat legeltetve a Kálindí bűvös partján gyermekjátékban merült el. Krósa hosszú testű daitja, Aghászura nevezetű, száját hatalmasra tárva feküdt előttük az úton. Vrindávana erdejében messziről nézve hegynek tűnt, a gyerekek tapsikáltak és borjastól besétáltak kitátott nagy szájába. Védelmükre Bala s Hari követték a gyerekeket, így a kígyótestű démon borjastól elnyelte őket. Feljajdultak az istenek, daitják hada örvendezett, ekkor Krisna önnön testét, világot formálót terjeszteni kezdte. Hé Maithila!  a kígyóban az életerő megállott, s fejét repesztette, fején lelke, száján Krisna gyerekestől és borjastól elhagyta a testét. Krisna istenszeme nézésével élesztette őket, s mint kék fellegben villám fénye olvadt bele a kígyó fénye Mádhavá-ba. Hé Párthiva! ekkor mennyből virágesőt záporoztak az istenek. A muni szavait végighallgatva Maithila a következőket mondta.

A király így szólt:

Ki volt korábbi időkben ez a Sríkrisná-ban feloldódott daitja? Hej, milyen csoda, ellenséges érzelemmel megkötözve azonnal elérte Hari-t!

Srínárada így szólt:

Hé király! Sankhászura fia ez az Agha nevű, nagy erejű, ifjúként, mint  Kámadéva fénylő szépségű. Malaja hegységben járva meglátta a görbe Astávakra nevű munit, felröhögött az a gonosz, "de ronda ez", így gúnyolta. Astávakra megátkozta azt a gonoszt:" te ostoba legyél kígyó! mert a Földön kígyók faja görbén járó s rút látványú". Látva azt a lábaihoz leboruló, dölyfét vesztő alázatost, elégedett lett a muni, s megkönyörült rajta.

Astávakra így szólt:

Mikor tízmilliónyi Kandarpa szépségével vetekedő Sríkrisna a te hasadban megjelenik, kígyóléttől akkor fogsz te szabadulni.

Srínárada így szólt:

Bölcs Astávakra átkából így lett kígyó Aghászura, kegyéből végső békét nyert, istenek által vágyottat. Pár nap leforgása alatt Vatszától, Baka csőréből, Aghászura veszélyéből hallva, hogyan menekült meg Krisna Jasódá szívét a félelem szorította. Kalávatí-t és Róhiní-t, idős gópákat, gópíkat, Vrisabhánuvara gópá-t, Nandarádzsa Vradzsésvará-t, kilenc upanandát, s nandákat, közösséget vezető vrisabhánukat összehívta Jasómatí s előttük így beszélt.

Jasódá így szólt:

Mit tehetek, hova menjek, hol van az én nyugodalmam? fiamat veszélyek sújtják pillanatról pillanatra. Nemrég Mahávaná-t hagyva Vrindáranjá-ba költöztünk, ezt elhagyva hova menjek, mondjatok egy nyugodt helyet. Nem bír magával a gyerek, játszani kódorog messze, többi kölök is gazember, nem fogadják meg a szavam. Bakászura is fiamat éles csőrével felkapta, majd az éppen szabaduló szerencsétlent társaival Aghászura. Vatszászura legelőször vállon rúgta, de a sors kegyes volt hozzá, egy biztos, hogy nem engedem ki a házból többé borjút terelgetni.

Srínárada így szólt:

Az így beszélő és folyton síró Jasómatí-t látva Nanda szólott, Garga szavait említve nyugtatgatta az a dharmát s arthát tudó, dharmát tartók igaza.

Nandarádzsa így szólt:

Hé Jasómaté! vajon Garga összes szavát teljesen elfelejtetted? Amit bráhmana mond igaz mindig, sosem lehet igaztalan. Ezért adakozzál bőven, balszerencsét elhárítva, adakozásnál több nincsen sem a múltban, sem jövőben.

Srínárada így szólt:

Hé király! akkor Jasódá vipráknak kilenc nagyértékű követ, saját ékszereit adta fia s Bala védelméért. Bikák tízezrét és csodás tehenek százezrét, kétszázezer bhára ételt adott Nanda adományként.

                               Hetedik fejezet

              A borjak és pásztoraik elrablása

Srínárada így szólt:

Hé király! most halljad Krisna, Mahátman más történetét, melyet gyermekkorban játszott, de csak később terjedt híre. Sríkrisna Agha torkából borjat s társait megmentve, a Jamuná partjára érve kedvüket növelni szólott. " Hej, ez a föveny de csábító, homokja mily puha, őszi nyíló lótuszoknak virágpora hinti! Hűvös, lágy és illatozó szellő lengi körbe, méhek zsongásától hangos, folyondáros ligetekkel és erdőkkel ékes. Mire ide megérkeztünk, már eltelt a nap negyede, evés ideje is elmúlt, ezért enni itt megállunk. A hely evésre kiváló, lágy homok takarja, borjacskák is vizet isznak, zöld füvet legelnek." Meghallgatva Krisna szavát, "így legyen" a társak mondták, folyópartra mind leültek az ételt megenni. Majd közülük néhány gyermek, akik nem hoztak magukkal, sírós hangon a fülébe sugdosódni kezdtek. "Mi most mit fogunk csinálni, hisz nincsen nálunk étel, Nandagráma ugyan messze, mégis fogjuk borjainkat, s bizony odamegyünk." Hari hallva panaszukat :" ne bánkódjatok kedvesek! mindenkinek adok ételt, méghozzá igen nagy kedvvel. Ezért ti gyerekek, bízzatok szavamban!" Ekként Krisna hívására mindannyian melléültek, akiknél volt kibontották edényüket, s az összes falatozni kezdett.               Krisna az előtte csoportosuló, színes ruhákba öltözött tarka gyereksereg közepében sárga leplétől ragyogó királyi gyűlést tartott. Tündökölt a pásztorgyerekek gyűrűjében, miként Amarésa az istenek között, hé Vaidéha! vagy, mint vízből emelkedő lótuszvirág lágy szirmai  ölében arany virágfészek. Némelyek virágokból, mások hajtásokból,gallyakból és levelekből, gyümölcsökből, kezükből, kövekből, cserepekből az evésre várók készítettek edényeket. Akkor az egyikük gyorsan egy falatot Krisna szájába tett, Krisna elfogyasztva a falatot, mindenkire rátekintve  így szólt: " Hé barátom! adjál másnak is, mi kedves neki, én az ízekről sem tudok!" " Így legyen" mondta a gyerek és mindnek falatot osztott. Akik ettek felkacagtak s tréfálkozni kezdtek, akkor Szubala Hari-nak újra egy falatot adott. Krisna is a falat részét elfogyasztva felkacagott, minden gyerek tele szájjal gurgulázott-hahotázott.

A gyerekek így szóltak:

Figyelj Nandakumáraka, kinek nagyanyja ostoba, ételről az semmit sem tud, ezért ízeket sem ismer.

Srínárada így szólt:

Eztán falatot Srídámá adott egyet Mádhavá-nak, többi gyereknek is adott, akik égig magasztalták. Újból Krisná-nak falatot akkor Varúthapa adott, s többieknek nagy-nagy kedvvel csipeteket adogatott. Mindamennyi vradzsagyermek Sríkrisná-val az élükön falatozva erre-arra gurultak a nevetéstől.

A gyerekek így szóltak:

Ennek is olyan az étke, mint amilyen Szubalá-é, mindannyian megkóstoltuk, el is ment a kedvünk tőle.

Srínárada így szólt:

Ilyen formán külön-külön kóstoltatták étkeiket, nevetve és nevettetve kölcsönösen bolondoztak. Derékorcában fuvola, oldalán bot és szaru kürtje, bal kezében ételfalat, gyümölcsök ujjai között, homlokán fejéke ragyog, vállain sárgaszín leple, mellén erdő virágcsokra, csípején lánca csillan, lábán perecek villannak, szívén Srí jel s kausztubha, így állt társai körében tréfáival mulattatva, így evett Jadzsnyabhudzs Hari föld és mennyek csodájára. Amíg a Krisna védte gyerekek együtt falatoztak, addig fűre vágyó borjaik távol sűrűbe elbitangoltak. A félelemtől dermedt gyerekeket látva Krisna mondta:" ne menjetek, majd én megyek a borjakért, s idehozom őket". Ekként szólva felállt s kezébe falatot fogott, borjaikat megkeresni barlangok, ligetek, erdők sűrűjébe indult. Agharáksaszá-tól szabadulást nézni az ott lévő Ambhódzsabhava látta, amint Krisna a parti fövényen társaival együtt kedvükre falják az ételt. Látva Krisná-t magában szólt:" ez egy gópa és nem Dévadéva. Ha Hari lenne, hogyan ehetne ilyen tisztátalant, ilyen nagy kedvvel a vradzsa-beli gópa gyerekekkel"? Hej király! Brahmá, akit Paramátman Májá-ja így zavart össze, " lássuk, mit tud ez a gyerek " magában ezt mondta. Adzsa, aki csodálkozott Agha megváltásán, borjakat és gyerekeket elrabolva, miként előbb, eltűnt a levegőégbe.

                                  Nyolcadik fejezet

                         Brahmá felismeri Krisná-t

Srínárada így szólt:

Folyó partjára érkezve nem látta a kisborjúkat, sem pásztortársait Hari, sűrű erdőben keresve arra gondolt: " mindezt Vidhi cselekedte". Majd tehénnek és gópínak örömet szerezni, játékból Ő, világ teremtő önmagát osztotta ketté. Az egyik rész maga maradt, míg a másik, ahány pásztor- és borjútest, amilyen a kezük-lábuk, amilyen a botjuk, szarvuk, viselkedésük, erényük, amilyenek ékszereik, öltözetük Sríhari pont olyanná vált, ezzel " az egész világnak Visnu a lényege " mutatta be ezt az örök törvényt. Hari játékában magapásztorok magaborjakat legeltettek, s mikor a Nap lebukott a hegyek mögé Nandanagará-ba értek. Külön-külön minden borjat saját szállására terelt, az összes pásztorrá vált Krisna külön-külön saját házába ment. A gópík fuvola dallamát hallva izgatottan ugrottak fel, s dédelgetve gyermeküket tejjel megszoptatták őket. Saját bőgő borjaikat vizsgálgatva a tehenek, nyelvvel nyalva puha testük tőgyükből tejet csurgattak. Ekként minden gópí s tehén Hari édesanyjává lett, bennük az anyai érzés a korábbi négyszerese. Fiaikat becézgetve tisztították, dörzsölgették, majd a gópík Krisná-t látni hozzá elindultak. Aztán a gyerekek, kikben Krisna testesült meg, házasodtak, Vradzsában nők milliói szerelmesedtek Krisná-ba.  Borjúpásztori játékkal önmagát önmaga által egy éven át tartotta fenn Vradzsmandalá-ban. Egy nap Rámá-val a borjak legelőre kiballagtak, az egy évből már csak öt-hat éjszaka volt hátra. Tehenek messziről látva legelőn a borjaikat, hegy ormáról lerohantak, s borjaikat nyalogatva azok nektártejet szoptak. Hé király! amint látták a pásztorok, hogy a hegy ormáról a tehenek lerohantak, borjút szeretve szoptatnak, s nem legelnek, rettentően feldühödve fiaikat megbüntetni nagy sebesen hegy csúcsáról aláereszkedtek. De, ahogyan a pásztorok fiaikhoz értek mindenki a saját fiát az ölébe vette. Fiatalnak és öregnek érzelem könnyével telt a szeme, unokájukat karolva leültek a friss-zöld fűre. Szankarsana Bala látva az érzések áradatát, kétségek keltek lelkében, s magamagában ekként szólt:" Hej, mi történik már egy éve itt Vradzsá-ban, én nem értem, napról-napra növekedik a szeretet áradása. Talán istenek, gandharvák vagy ráksaszák májája ez? De más májá Krisná-én kívül nem téveszthet engem." Ekként fontolgatva Ráma lehunyta két lótuszszemét, s látta égi szemeivel múltat, jelent és jövendőt. Minden borjút s pásztorokat, fuvolát és botot tartót, pávatollast, fellegkéket, Krisna lábára vágyódót, gyöngyfüzérest, virágcsokrost, padma- és kumuda füzér ékest, turbánost, égi fejdíszest, fülbevalóst, csigafürtöst, őszi lótuszszemeikkel boldogságot szórót, tízmilliónyi Kandarpa-szépségűt, ragyogó orrgyöngyöst, varkocs díszűt, kezén ékest, sárga ruhától, deréklánctól, kéz- és karperectől kelő napok tízmilliójának fényével fénylő szerencsehozót, Girirádzsá-tól északra, Jamuná-tól délirányba, Halájudha mindent Vrindá erdejében Krisná-nak látott. Bala felismerve ekként  mit tett Krisna és mit Vidhi, újra pásztort s borját látva Krisná-t szólította: " Brahmá, Ananta, Dharma, Indra és Siva bhaktival szolgálják azt, ki Szvátmáráma, Púrnakáma, Parésa, a térben világok láncát létrehozni képes."

Srínárada így szólt:

Amint Sríráma ekként szólt, megérkezett oda Vidhi, meglátta Krisná-t és Rámá-t társaikkal s borjaikkal. " A mindenit! ahová én vittem őket Krisna onnan mind elhozta " szólt s a rejtekhelyre menve ott is látta mindazokat. Látta, hogy mindenki alszik, nyomban visszament Vradzsá-ba, társaival látva Hari-t csodálkozva szólt magában: " Hej, micsoda ez itten, honnan került ez mind ide?, ahogy korábban játszottak, úgy játszanak most Krisná-val. Nekem trutim, Földön év telt azóta, mind boldog és nem is tudják mi és hogyan? Brahmá így akarta a világot homályba burkolót is összezavarót összezavarni, saját májásötétjében önnön testét sem látta meg. Vajon a pásztorok elrablása megzavarta Dzsagatpati-t? Sríkrisna, sugaras, mint Nap s vele szemben hol a fénybogárka? Brahmá nem látta a Napot, olyan volt, mint gyökér, ekkor a kegyes Sríkrisna májáját eltávolítva megmutatta magát. Brahmá hirtelen meglátta mind borjakban, mind a gyerekekben bhaktija tudásszemével egyedül Önmagát Krisná-t. Hé király! ekkor látta Vidhi, hogy testeken belül s kívül, saját magát is így látta, mindenben Visnu a lényeg. Így látott Brahmá s nem mozdult, mint a földben dermedt gyökér, Vrindá erdejében, Aki mindenben és bárhol, mindennel egységben látszik, Az a Hari értve Brahmá-t, ki nem képes meglátni  Egyet, májáfátylát félrevonta. Ekkor Szrastá látni kezdett, mint az alvó ébredéskor, nehezen nyitva szemeit mindezt meglátta és magát. Rögtön összeszedetté lett s mind a tíz irányt felmérte, meglátta a tavaszzsenge Srímadvrindávaná-t. Tigriskölykök őzborjakkal,sólymok búgó galambokkal, monguzok mérgeskígyókkal játszottak feledve az ellent. Aztán meglátta Vidhi itt, Vrindáranjaká-ban, kezében falatot tartva, borjait és barátait keresve-kutatva az Egyedüli Krisná-t. Gólókavallabhá-t, ki rejtette önmagát pásztori ruhába, Brahmá felismerve Hari-t, önnön tettétől megrettent. Hé király! azt a négyfelé sugárzót megelégedetté tenni, szégyenében hátasáról hajtott fejjel szállt le. Lassan közelébe lépve: " békülj meg! " mondta és hódolt, záporozó könnyeinek szentvizével megtisztelve hasra vetette magát előtte. Krisna emelve nyugtatta, mint kedves kedvest érintette, nektárnedves szemeivel  szent Föld távolában álló isteneket nézte. Majd dicsérők és hódolók győztes kiáltása zendült, kegyes pillantását nyerve boldog izgatottságba merültek. Vidhi nézte s az ott álló Hari-t köszöntötte , bhaktival lelkében, kezét összetéve, borzongó testtel, elfúló hangon, botként a földön heverve gyorsan dicséneket verselt.

                                Kilencedik fejezet

                               Brahmá  himnusza

Brahmá így szólt:

Fellegtestű, villámleplű, nektárédes szavú, legfelső feletti, fuvolát tartó, pávaszemes ékű ,ragyogó Krisná-nak testvérével együtt hódolatom legyen!

Krisna, Önmaga Purusóttama, Maga Teljes, Parésa, Prakriti feletti, Hari, akinek amsa és kalá avatárái, mi istenek rendre teremtjük a világot az Ő erőivel.

Te Magad, mint Krisnacsandra avatára a Földön Nanda fiaként születtél, tehénpásztori ruhában, kiváló társakkal borjakat legeltetve-terelgetve ragyogod be Vrindáranjá-t.

Tízmilliónyi Kandarpa játékával lenyűgöző, csillanó kausztubhaköves, gomolygó esőfelleg színében sötétlő, cikázó villám színében sugárzó, Vradzsésa, Vansídhara, Rádhikésa, Hari, szépség tárháza Nikundzsá-ban Téged imádlak!

Azt, Krisná-t, Hari-t, Ádidévá-t dicsérem, Aki, mint fellegek borította nagy ég ksétradzsnya ebben a világban, kristálytestű, az áldozásban élő, alakja a tudatosság, Aki bhakti, tudás és hatalmas önismeret együttesében lakozik.

Hé Mindentudó! Amikor a manasz erős radzsóguna által célzatosan gondolkodik-képzelődik, akkor bizony ez a kettő létrehozza a manaszból megszülető hamis éntudatot, ezzel összekapcsolódva fokról fokra változik a buddhi.

Villám cikázása, évszak öröme, vízre rajzolt vonal, bolygó lélek fújta parázs, vándor hamis barátsága, ennyi ennek a világnak értelmetlen boldogsága, érzékek örökkön forgó körébe zárt boldogtalanságába beburkolt csillagszóró karikája.

Ahogy folyó áradása, mintha mozgatná a fákat, ahogy a szem forgatása mozgatja a földet, prakriti három gunája úgy forgatja-csavargatja-tekergeti és pörgeti azt a testben lakót, aki így, a három guna örömétől igaznak mondja ezt...hej Krisna!

Rossz és jó manasz szülötte, álomban változnak, majd újra magukra lelnek az éber világban, aki mindezt tisztán látja, annak nem más zűrzavaros álomképnél ez az egész világ.

A tudó hagyva énképét és az önösségét, nemragaszkodás ízét szürcsöli, tettében cél nincsen, ahogyan egy mécsből mécsek százai gyúlnak ki, úgy van az Egy Paramátman ebben a világban mindenben létező Egylényegként.

A bhakta Adzsapati Vászudévá-t szívébe helyezi, miként a tűz füstjétől, szabadul a gunák természetétől, miként az egy Holdat vízzel teli edényekben számtalannak látjuk, ekként látva a világot a paramahansza eléri a célját.

Akit a védák örökkön dicsérnek, de sohasem tudják annak a Hari nagyságának  tizenhatodnyi részét, ha ők sem, ki más is tudná e hármas világban az Ő képességét elmondani?

Én bizony négy számmal, az Ötszájú Déva mind az öt szájával, az Ezerfejű ezernyi szájával, akit dicsér, azt szolgálja. Visnu, Vaikuntha lakója, s maga a tejtengeren nyugvó Hari, Nárájana is, aki Dharma fia ,mind Téged, Gólókanáthá-t dicséri. Hej! Murári magasztos nagyszerűségét, sem muni, sem ember nem tudja itt e Földön, sem szurák-aszurák, sem a manuk, mind a tizennégyen, se tisztán látók, még álmukban sem látják a Te lábaidat.

Ezért Hari-t a kiválót, tulajdonságok tengerét, muktit adó legfelső felettit, Ramésvara, Gunésvara, Vradzsésvará-t üdvözlöm.

Támbúlától bájos szájú, mézédes beszédű, bimbávörös  mosolyajkú, jázminfehér fogú, kék hajfürtök keretezte, lelketrablón csillanó halántékú, lengő arany fülönfüggős előtt fejet hajtok. Szép a Te magasztos formád, mely Manmatha lelkét rabló, legyen mindig szemem előtt a kékes, makarafüggős. Vaikuntha játéknál is hatalmasabb, nagyszerű játékodat istenek serege köszönti, a Gópála játékot játszó Gólókanáthá-t éneklem, s fejemet hajtva üdvözlöm. Tavaszt zengő torkú madarak hadától zajgó, illatozó, zsenge lomb és hajtás díszes, nektársűrű- lustán játszó fuvalomtól enyhe Vrindávaná-ban járkáló Hari, a győztes óvja az érte hevülőket! Lótusz büszkeségét, rezgő gyöngyszem önhittségét semmivé sem tevő, Földön a rasza nektárját élvezőknek adakozó, Kámadéva nyílvesszeje, majdnem füleket érintő, adakozásban kiváló, lágyan mozgó szempár pajkos kacsintása előtt dicsénekem mondom. 

Őszi hold lágy enyheségét adó, piros, szívet töltő, tudatlanság fátylát fényével repesztő, világban az ember bűnét pusztító Harivisnu körömgyöngysorát imádom, amit istenek az égben és Bharata országában eleget dicsérnek.

Hari láblótuszainak ragyogó bőség perecei, néha, mint óriás lótuszvirág fényköre örökkön ragyognak, vagy a Napszekér kerekeinek mennydörgő robaját árasztják, néha, mint a Hari hajította százsugarú Szudarsana csakra.

Krisna, a nem ártó tettű, derekának fénylő, apró csengettyűkkel ékes,lelket rabló, sárga leplét szavalva imádom.

Dicsőítem Krisna próbakő sugaras mellét, melyet Bhrigu muni lába nyoma és Srívatsza jelez, s melyet Srilaksmí otthona áraszt el fényével, nyakát, gyémántfüzéreset, arany-, rubin-, gyöngyláncokkal rezgő csillagfényest, melyeken  zsongó-dongó méhfüzérek lengnek és hintáznak.

Két kezét, fuvoladíszest, dvidzsáknak adományt osztót, szindúravöröset, fuvolaüregből hangot előcsalót, aranygyűrűkkel terhest, körmök holdjával ékest, kadamba illatával illatozót emlékezetemben tartom.

Mánasza királyi hattyúja lassú járásával járó, nyaka fölé emelkedő vállú, halántéktincseivel gomolygó fellegek önteltségét alázó Hari-t örökkön dicsérem.

Az emberek Ura tükör homályát tisztító, boldogságot tükröző, az ifjúságot hordozó, gyöngyfüggők és hajfürtök tömegével bűvölő, Nap s Hold fényével sugárzó orcáit dicsérem.

Visnu arannyal, gyönggyel, vöröslő vaidúrja kővel kivarrt, Madana arcjáték szépségének ízével teljes, felkelő holdként vöröslő, tízmilliónyi nap ragyogását sugárzó, páva tollával ékes koronáját köszöntöm.

Aki kapujának közelébe se érhet, sem Guha, sem Indra, sem Ganésa, sem Tárésa, sem Divákara, Aki engedélye nélkül senki be nem léphet Kundzsamandalá-ba, Azt a Krisnacsandrá-t, Világok Urát dicsérem.

Srínárada így szólt:

Ekként Mahátman Sríkrisna előtt zengte dicsénekét Brahmá, majd két kezét összetéve előadta mondandóját.

Brahmá így szólt:

Ahogy anya a fiának, bocsásd meg az én bűnömet, Dzsagatpaté! köldöködnek lótuszából születtem én. Hol vagyok én, Lókapati, s hol Te végtelen számú világok Ura? Ezért Vradzsapaté, Déva! védj engem Madhuszúdana! Kinek Májá-ja zavarja déva, daitja s ember eszét, én ostoba! Hari-t saját Májá-jával összezavarni próbáltam. Hé Góvinda! Te vagy Nárájana, s nem én, hé Haré! a Világot Te alkottad Sésá-n fekvő Nárájana! Jógík életük elhagyva, a Te Sríbrahman fényedbe mennek, hová Pútaná is családostól . Hé Mádhava! borjaknak s pásztoraiknak alakját felvéve, az én bűnömből, ó Prabhó! kóboroltál az erdőben. Ezért Góvinda! bocsáss meg, könyörülj meg rajtam, az én számtalan bűnömet, ahogy fiával teszi az apa. Aki tudás mámorában nem bhaktád az kínlódni fog, a földtől, csak korpát vágyó paraszt hiába is fárad. A Te bhaktidba merülve, már sokan elértek Téged, jógík, munik és mindazok, kik Vradzsa lakosai. Kétféleképp érhető el Tebenned a boldogság, látás-hallás ez a kettő, Májá-d miatt nekem nem lett.

Srínárada így szólt:

Könnyáztatta arcú Vidhi Krisna láblótuszaihoz borult, bocsánatért esedezve, bhaktival megtelve újból szólította Krisná-t.

Brahmá így szólt:

Tehénszállásokon élők között megszületve egyszer, láblótuszod dicsőítsem, így,  s ne másként találjak jó útra. Mi mind, Siva és a többi Bhárata országban, pásztortestben megjelenve Téged egyszer látva üdvözülünk. Hej Prabhó Sríkrisna! a Te anyád-apád milyen szerencséje, a gópáknak-gópíknak is, hogy Vradzsá-ban Egészségben megszülettél. 

Anyagtól szabad, teljes világot fenntartó, mindenek alapja, világot teremtő, játék tere, Szúrikanjá boldogsága, kinek mindene a játék, Az a Krisnacsandrávatára védelmezzen engem!

Sríkrisna, vrisnik nemzetségének Kék Lótusza, Nanda Fia, Rádhá Ura, Madanamóhana, Dévadéva, itt a Földön Vradzsa ura, engem, akit Adzsá-d bűvölt oltalmazz, oltalmazz!

Aki Krisnahari körbejárását elvégzi, világ összes szent helyének erényét eléri, az jólétet, Krisnalóká-t, felső feletti, magasztos Gólókalóká-t nyeri el.

Srínárada így szólt:

Ekként dicsőítve Góvindá-t, Srímadvrindávanésá-t Lókésa így meghajolva háromszor is  jobbról körbejárta. Majd eltűnve Pitámaha borjaknak és gyerekeknek kegyet osztogatott, aztán eltávozni engedélyért újra fohászt mondott. Akkor Hari szemjelzéssel Brahmá-t útjára engedte, Átmabhú még meghajolva saját világába tért meg. Hé király! ekkor Krisna az erdőből a borjakat kiterelte, a parton pontosan oda, hol a társak összegyűltek. A borjakkal együtt visszatérő Sríkrisná-t meglátva, Krisnamájá zavarában a gyerekek azt az időt fél pillantásnak érezték. Azok szóltak:" hahó Krisna! hamar visszaértél, hé Prabhó! gyere, egyél, míg elvoltál mi sem ettünk". Erre felnevetett Krisna s társaival falatozott, mindenkinek mutogatta az óriáskígyónak bőrét. Esteledve Rámá-val Sríkrisna gyerekekkel körbevéve,borjak hadát terelgetve lassan ballagtak Vradzsá-ba.

Fehér, fehér-fekete, sárga, vörös, szürke és zöld, mindenféle színű-kedvű borjacskákkal együtt tehénpásztorok körében, az erdőből pihentető szállásuk felé sétáló Vradzsapálaputrá-t dicsérem.

Mikor meglátták Krisnát a gópík boldogságuk az égig ért, hé király! akiknek egy pillanat i, Aki nélkül jugának tűnt. A borjakat külön-külön szállásukra hajtva a gyerekek hazatértek saját otthonukba, elmesélték Aghászura megölését, s azt, hogy hogyan mentette meg őket Hari.

                                     Tizedik fejezet

                      Sríkrisna legelteti a teheneket

Srínárada így szólt:

Gópálák tehénpásztorrá avatták Srírámkrisná-t, az erdőben barangolva pásztortársaikkal együtt teheneket legeltettek. Előttük és mögöttük is, jobbra-balra tőlük, Krisna s Ráma szép orcáját nézegetve tehenek legelnek. Köröskörül a tehenek lábcsengői csilingelnek, nyakuk aranyláncon függő csengettyűktől ragyog. Gyöngyök csokra, páva tolla tiszta szőrű farkuk dísze, fénylő kilencdrágaköves láncoktól ragyognak. Hé király! Két szarvuk közöt fénnyel dereng pártás gyöngykoszorú, szarvaik sugárzó fényű arannyal festettek. Vörös petty a homlokukon, némely farka sárga, patája kelő nap színű, Kailásza hegy fehérségük, viselkedésük kiváló. Hé Maithila! tőgyük súlyával terhesen a borjasak lassan járnak, rózsaszínű telt tőgyűek, mennyei formát mutatnak. Némely sárga, némely tarka, mások kékesek, zöldesek, rezes, füstös, fellegsötét, szemük a Fellegsötéten. Kis szarvú vagy nagy a szarva, némelyiké égnek mered, antilop- vagy görbe szarvúk, vörösbarnák, a bikákkal együttesen szerencséhez vezető út. Lágy, édes füvet kutatva erdőről erdőre járnak, milliószor milliónyi legel Krisna két oldalán. A szent Sríjamuná partján sötétlő tamála fákkal, nípa, nimba és kadamba, pravála, panasza fákkal, kadalí, kóvidára és ámra, lélekrabló dzsambu, bilva, asvattha, kapittha fákkal, mádhavíkkal ékes erdő, Vrindávana a tavasznak mennyei fényében fürdött, felülmúlva Nandana és Csaitraratha s Szarvatóbhadra erdejét. Ahol vízeséses és barlangos, drágaköves-ásványérces Srímadgóvardhana hegye mandára erdőktől díszes. Sríkhanda, badarí, rambhá, dévadáru, vata fákkal, palása, plaksa, asóka, arista, ardzsuna, kadamba, páridzsáta, pátala és csampakával ékes, karanydzsa-füzér ligetes, sötét indrajava erdős.Ott, azokban, édes-fátylas kakukkhangos, pávarikoltásos erdőkben kóborolt Krisna teheneit legeltetve. Vrindá- és Madhu erdőben, s a Tála erdő közelében, Kumuda, Báhula és a mennyei Káma erdőben. Brihatszánu hegyoldalán, Nandísvara hegy lankáin, a szépséges, kakukkdalos Kókila nevű erdőben. Mámorító, enyhet adó, iszalagos Kusa erdejében, szentséges Bhadra erdőben, Bhándíra ligetei közöt. Lóhárgala szentelt helyén, Jamuná erdei szélén, sárga táncos öltözékben. Pálcásan, fuvolát fújva gópík örömére, hé király! pávatollas Krisna virággal nyakában ekként tündökölt. Esteledve már az idő Hari tehenet terelve, fuvolába dallamot lehelt, így érkezett Srínandavradzsá-ba. Hallva fuvolaszót a gópík kirontottak házaikból, s látták a Srívansívata útján a tehenek felverte por homályától szürke eget. Lelkük baját messze hagyták, öröm árjába merültek, feledni Őt el nem tudták, rohantak a gópík felé. 

Szűk utcákban, tehéngulyák között bújva, oroszlánnak látszó, elefánt játékos, lassú járásával közeledő, az asszonyok nem látta lótuszlevélszemű. 

Hé Maithila! tehenek felkavarta porral lepett csodás kék hajfürtös, arany karpereces, fejék sugaras, füléig felajzott szemíjas.

Fülönfüggőit az út pora takarja, fülébe tűzve virágok tarka fészke. Az, Prabhu, a Földet súlyos terhétől szabadító, sárga leples, fuvola búgását létrehozó óvjon bennünket!

                                 Tizenegyedik fejezet

                        Dhénukászura felszabadítása

Srínárada így szólt:

Egyszer Balá-val Sríkrisna  teheneket legeltetett, Tála üde erdejébe értek mind a gulyásokkal együtt. A gulyások Dhénukászurá-tól félve nem merészkedtek az erdő sűrű belsejébe, Krisna sem ment, csak egyedül Bala. Kék kötényét a derekán nagyerejű Baladéva megkötötte. Érett gyümölcsöt szerezni kutatott a rengetegben. Két kezével tála fákat rázogatott, amitől a fa alá egy halom gyümölcs lepotyogott, nem félt s felkiáltott a végtelen győző, aki nem más, mint Ananta. Hulló gyümölcs hangját hallva dühbe gurult az a szamár formát öltött, délben alvó, gonosz, ijesztő, nagyerejű Kansza-barát. Baladéva előtt termett Dhénuka, a harcra vágyó, s két hátsó lábával tüstént mellbe rúgta Baladévá-t. Szamarak hangján ordított s körbe-körbe nyargalászott, mire Bala gyorsan elkapta Dhénuka két lábát. Egy kezével, csak játékból tálafa törzséhez csapta, amitől a dőlő tála a mellette lévő fákat, hé király! sorban döntötte, ez a különleges eset esett, de a Daitjéndra felpattant s mérhetetlen haragjában megragadta Balá-t. S, mint elefánt elefántot jódzsanára taszigálta, de Bala sem hagyta magát, s keményen fogva pörgette. Föld hátához teremtette, mitől feje repedt és elájult, de, ahogy egy pillanat múlt, talpon volt az életre kelt harag. Félelmetes formát öltve, fején négy szarvat növesztett, négy rémisztő, éles szarvval kergette a pásztorokat. Az előle menekülő pásztorokat sebesen üldözte őrült mámorában, Srídámá furkósbotjával, Szubala kemény öklével, Sztóka kötelével ütötte az erős daitját, Ardzsuna parittyát dobott, Amsu kemény pálcával vert. Ekkor Visálarsabha erővel s gyors rúgásokkal támadta, Tédzsaszví torkon ragadta, Dévaprasztha pofon csapta. Varúthapa golyóval célozta, s dobta meg a nagy szamarat, aztán Krisna ragadta meg a romlott Dhénukászurá-t. Gyorsan megpörgette, s Góvardhana hegyormához teremtette, Krisna ütésétől ájult két ghatikányi időre. Majd felállt, testét megrázta, száját szélesre tátotta, szarvára véve Sríhari-t az a daitja felrohant a magas égbe. Százezer jódzsana magasban, fenn az űrben harc fejlődött, maga Bhagaván Sríkrisna megragadta a Dhénuká-t. Föld közepébe levágta, az csontjait törve alélt, mégis felállt, s rettentő hangon bömbölve, szarvaival Góvardhaná-t kiszakítva Sríkrisná-ra hajította, Sríkrisna a hegyet kapva, annak a fejére nagy erővel dobta vissza. A nagy erős daitja azt a hegyet Sríkrisná-ra újból visszahajította, akkor Krisna Góvardhaná-t korábbi helyére rakta. Mahádaitja újra támadt, szarvával tépve a földet, Balá-t hátsó lábaival rúgva ordítani kezdett. Egész világegyetem megzendült, Föld köre is ingadozott, erre a nagy erős Bala kezeivel megragadta, Föld hátához odacsapta, annak feje törött, s eszméletét elvesztette, ökle csapásait mérte Bala, Acsjutágradzsa. Ökle ütészáporától az elérte a megváltást, Nandaná-ban nyílt virágok esőjét záporoztatták mennybéli istenek. A testből távozó daitja Sjámaszundara alakot öltött, virágos, napruhás déva erdei virágfüzérest. Százezernyi kísérővel, ezer zászlóval díszített, ezer kerék dübörgése, tízezer ló dobbanása, százezer jakfark legyező, ékkő kelő nap fényében fürdő, egy jódzsana szélességű, lelket rabló, léleksebes égi kocsira szállt. Lábán csengettyűk füzére, harangocskák lánca, Balá-val együtt Sríhari-t ez az isteni alakot öltött jobbról körbejárta. Hé király! a tér teljes körét beragyogó kocsira felszállva az a daitja elindult a Prakriti feletti Gólókavilágba. Balaráma és Sríkrisna Dhénuká-t megölve, dicséneklő gyerekekkel és tehenek seregével Gókulá-ba értek.

A király így szólt:

Hé Muné! ki volt előbb ez a daitja, s miként ért el szabadulást, hogyan s miképp lett ő szamár? mondd el nekem a lényegét!

Srínárada így szólt:

Vairócsani Bali fia Száhaszika, nagy erejű, Gandhamádana hegységben tízezernyi nővel együtt élvezte a létet. Hangszerszámok s lábkösöntyűk hangjától zengett az erdő. Egy barlangban a figyelmét Srikrisná-ra összegyűjtő Durvászá Muni jógája megtört attól a zengés-bongástól. A lesoványodott Muni, Durvászá lábán fapapuccsal, kilépett a nagy szakállas, bottal járó, mérgében tűzvörös fényű, akinek átkától remeg ez a világ, s harsogta.

Durvászá így szólt:

Elég, te ostoba! úgy viselkedsz, mint a szamár, hát legyél az! Négyszázezer év teltével majd Bhárata földjén, Máthura körének égi tisztaságú Tála erdejében Baladéva keze áldása lesz rajtad, aszura!

Srínárada így szólt:

Ezért Bala keze által ölte meg Sríkrisna, mivel Prahládá-nak azt a kegyet adta: " a te leszármazottaid közül nem ölök meg senkit".

                                  Tizenkettedik fejezet

 Kálija megrendszabályozása és az erdőtűz elnyelése

Srínárada így szólt:

Egyszer Bala nélkül Hari gulyásokkal teheneket legeltetett, Kálindí egyik öbléhez elérve, annak Kálija Phaníndra mérgével szennyezett vizébe lépve ittak tehenek és gópák, s a folyó partján holtan estek össze.. Akkor nektárral telt nézésével feltámasztotta őket Sríhari, könyörülettel telt lelke bűnpusztító Bhagaván-nak. Megkötve sárga kötényét felmászott egy nípafára, s annak is a tetejéről leugrott a mérges vízbe. Felcsapott a szennyezett víz Krisna becsapódásakor, a kígyó folyami házát örvényével felzavarta. Akkor Kálija a csuklyás dühében száz csuklyát tárt ki, hé király! testével beborította, s fogát mélyesztette Mádhavá-ba. Krisna kiterjesztve testét szabadult a szorításból, farkánál a kígyókirályt megragadta, s ide-oda lobogtatta. Ledobta a víz hátára,s újból felragadva száz íj távolságra hajította, Szarpéndra felemelkedett, nyelvét rettentőn öltötte. Hari Mádhava baljára tekeredett a bősz kígyó, de Hari a nagyon gonoszt jobb kezével ragadta meg. Víz alá nyomta le Krisna, miként sas nyomja a kígyót, de az szélesre tárva száz száját újra támadásba lendült. Farkánál fogva a kígyót száz íj messze elvonszolta, de az magát szabadítva megint megmarta Sríkrisná-t. Három világ erejével ököllel sújtotta le azt, Krisna ökölcsapásától eszméletét az vesztette. Majd lehajtva száznyi fejét, megállt Sríkrisná-val szemben, s kitárta száz, gyöngycsokroktól lélekrabló csuklyáját. Rajtuk táncolt táncos Krisna, lelket ragadó ruhában, hét hangon énekelt rágát, s tapssal verte  szangíta ütemét. Natarádzsa-ként táncoló Krisná-ra virágot szórtak istenek és örömükben vínán, ánakán, dundubhin s vénukán játszottak. Lábával ütemet verve sok ragyogó csuklyáját letörte a nagy lélek, sziszegő Kálijá-nak. Akkor odasereglettek mind a félő kígyófeleségek, meghajolva és  köszöntve Déva Krisna lábát, elfúló, fátyolos hangon ekképpen beszéltek.

A kígyófeleségek így szóltak:

Hódolat Sríkrisnacsandra, hódolat Gólókapati, végtelen világok Ura, Paripúrnatama, Neked! Hódolat Srírádhápati, Vradzsádhísa hódolat Neked, hódolat Srínandaputra, Jasódánandana Neked!

Hé Paradéva! oltalmazd, oltalmazd ezt a kígyót, három világban sincs nálad hatalmasabb menedékhely, Te a legfelső feletti Hari játékból jeleníted meg Magad!

Srínárada így szólt:

Így dicsérték Sríkrisná-t a feleségek, Aki Kálija gőgjét megtörte, Hari, ki nem más, mint Maga Paripúrnatama. Kálijá-t, ki :" oltalmazz! " mondta, Maga előtt meghajolva látta, Bhagaván Srihari Déva, Dzsanárdana ekként szólította.

Sríbhagaván így szólt:

Ramanaka szigetére feleségekkel, társakkal azonnal induljál! Homlokodon lábam nyoma, mától nem fal fel Szuparna.

Srínárada így szólt:

A kígyó imádva Sríkrisná-t hódolt Neki, s körbejárta, Ramanaka szigetére indult, feleségestől, fiastól. Hallva, hogy Kálija kígyó elnyelte Nandanandaná-t, Nanda és a többi pásztor odasereglettek. Vízből emelkedő Krisná-t látva igen megörültek, Nanda is fiát ölelve végtelen boldog lett. Jasódá megkapva fiát szerencsére vágyva a dvidzsáknak adakozott, mindeközben melleiből szeretetnek teje csordult. Fáradtságtól a gulyások mind a folyó partján gópíkkal és gyerekekkel együtt  elaludtak. Nádszálak súrlódásától világvége tűz éledt fel, éjjel gópákat égetni mindenfelől sebbel-lobbal terjedt. Gópabarátok Sríkrisna s Bala oltalmába mentek, kezeiket összetéve hódoltak és szóltak félelmükben reszketve.

A gópák így szóltak:

Krisna, Krisna erőskarú, menekülők reménysége, Prabhó társaidat védjed, védjed erdei tűz veszélyétől!

Srínárada így szólt:

" Szemeitek hunyjátok le, s ne féljetek! " Mádhava ezt mondta, s Déva, Jógésvarésvara elnyelte a tüzet. Reggel csodálkozó gópák s tehénseregekkel együtt Nandanandana elindult Srímadvradzsamandalá-ba.

                            Tizenharmadik fejezet

                                   Sésa története

Vaidéha így szólt:

A világban születések hosszú során gyakorolva, még jógík is nagy nehezen érhetik el, Hari láblótusza virágporát, ami Kálija fején csillámlik. Ki ez a  Kálija, kígyók kiválója, ki korábban helyesen tett, ezt akarom tudni, mondd el nekem dévarsik igaza!

Srínárada így szólt:

Szvájambhuva korszakában élt egy muni Védasirá, Bhrigu nemzetségében született, Vindhja hegyén tapasztalta magatudás tüzét. Ásramáját felkereste tudást tapasztalni Asvasirá muni, meglátva azt Védasirá szeme dühtől vérbe borult, s mondta.

Védasirá így szólt:

Hé vipra! ásramámban te ne hevülj, az nem lenne ok örömre, hé tapasztalt! nincsen máshol a számodra gyakorlásra alkalmas hely?

Srínárada így szólt:

Ekként Védasirá szavát hallva bizony Asvasirá muni szemei is vérben forogtak a dühtől, s szólt a munik bikájához.

Asvasirá így szólt:

Hé munik igaza! Mahávisnu-é ez a föld, sem a tiéd, sem az enyém, nem sok muni hevült itten a tapasztalás tüzében! Hej, te is, mint sziszegő kígyó  értelmetlenül dühösködsz, tehát legyél kígyó te is s rettegj folyton Garudá-tól. 

Védasirá így szólt:

Kicsiny sértés, nagy büntetés, rossz szándékú vagy te muni, mint a földön dolga után járó-kelő varjú, hé ostoba, te meg legyél varjú!

Srínárada így szólt:

Akkor a két átokszóró között megjelent Srívisnu, átkaiktól kedvük múlott, csendesedtek, Az pedig isteni hangon nyugtatgatta őket.

Sríbhagaván így szólt:

Hé munik! ketten egyenlő bhaktáim vagytok, mint a testnek mindkét keze, Hé munisvarák! saját szavam képes vagyok valótlanná tenni, de a bhakták adott szavát hamisítani nem tudom, ez a fogadalmam. Hé Védasirá! fejeiden valamikor lábaim fognak táncolni, attól kezdve sosem félsz majd Garudamadártól. Asvasirá! figyelj szavaimra s ne bánkódj, ne bánkódj! Varjúként is egész biztos igaz tudást érsz el, jógasziddhiket és magasrendű, három időt látó tudást.

Srínárada így szólt:

Hé király! amint Visnu eltávozott Asvasirá Muni rögtön Kákabhusunda Jógíndra lett Níla-hegy erdejében.  Ráma-bhakta, nagy hatású, minden sásztrát világító, a nagy lelkű Garudá-nak Rámájaná-t elbeszélte. Hé király! Csáksusa korszak elején Pracsétaszá-k fia Daksa, tizenegy gyönyörű lányát Kasjapá-nak adta. Közülük a legkiválóbb Kadrú, most Róhiní-ként ismerik, Vaszudévá-nak kedvese, kinek fia Baladéva. Ez a Kadrú kígyókat szült tízmilliónyi szilajat, mérgest, erőst, rettenetest, mindegyiknek ötszáz feje. Óriás ékkővel ékesek, néhányuknak száz a feje, halálos méreggel tele, ezek között született meg Védasirá, mint Kálija, a nagy csuklyás. Köztük első lett Phaníndra Sésa, Ananta minden feletti, Ő most Baladéva Ráma, Ananta, Acsjuta bátyja. Egyszer Bhagaván Sríhari, Maga Prakriti feletti, Sésá-hoz szólt boldog lelkű mennydörgésként zengő hangján.

Sríbhagaván így szólt:

Föld világát megtartani senki más nem képes, ezért ezt a Földgolyóbist te emeld fejedre. Végtelen az erősséged, ezért Anantá-nak hívnak, az emberek léte miatt ez a tett végrehajtandó. 

Sésa így szólt:

Hé Prabhó! határozd meg az idejét, míg fejemen tartsam, ahogy mondod, addig fogom a Föld terhét fenntartani.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Szarpéndra! külön-külön ezer száddal állandóan leheld szerteszét minden irányba az én összes nevem. Amikor majd végéhez ér isteni neveim sora, akkor Föld terhét levéve te Phani majd megpihenhetsz.

Sésa így szólt:

Leszek alap, de ki lesz az én alapom, alap nélkül hogyan állok majd a vízben? hé Prabhó! ezt mondd meg nekem!

Sríbhagaván így szólt:

Teknősbékává változva tartom majd a te testedet, a hatalmas, nagyon súlyost, hej én társam! ne törődj te ezzel!

Srínárada így szólt:

Ekkor felemelkedett Ananta, s hódolt Garudadhvadzsá-nak, leszállott Pátála alá százezer jódzsana mélyre. Megragadva két kezével az óriás súlyú Földgolyót, egyik csuklyájára tette rettenetes nagy erejű. Mikor legfelső feletti Szankarsana Ananta, Pátála világába elindult, akkor Brahmá parancsára más phaníndrák is követték. Némelyek Atalá-ban, mások Vitalá-ban, Szutalá-ban, vagy Mahátalá-ban, megint mások Talátalá-ban, vagy Raszátalá-ban megtelepedtek. Brahmá pedig itt a Földön Ramanaká-t adta nekik, Kálija vezetésével jól éltek ott,a szigeten. Hé király! ekképpen elmondtam neked, mi is történt Kálijá-val, bhuktit adó, muktit adó, a lényeg van benne, mondd, amit még hallani vágysz!

                              Tizennegyedik fejezet

                                   Kálija története

A király így szólt:

Hé Brahman! Ramanaka szép szigetén többi kígyót nem számítva, Kálija élt félelemben, miért s hogyan, mondd el nekem!

Srínárada így szólt:

Nágántaka állandóan odajárt és kígyókat ölt, egyszer az épp békés kedvű Tárksjá-t megszólították a félők.

A kígyók így szóltak:

Hé Garutmat! üdvözletünk neked, te vagy Srívisnu hátasmadara, ha  minket kígyókat eszel, hogyan éljünk nyugalomban? Ezért minden hóban külön házból fogadd el az áldozatunk, gyógynövényes nektárételt szolgálunk fel szabály szerint.

Garuda így szólt:

Külön-külön minden házból egy kígyót is adjatok ti, - pán az nekem -,hogyan emészthetném meg anélkül a kiváló áldozatot?

Srínárada így szólt:

Hé király! " úgy legyen! " mondták azok mind a nagy lelkű Garudá-nak, s önmagukat megvédeni rendszeresen adni kezdték az isteni áldozatot. Mikor Kálija házára került az áldozatadás sora, akkor Kálija merészen felfalta a Tárksja részét. Az éppen akkor ért oda, feldühödött s nagy erővel Kálijá-ra lábbal csapott Garuda a rettenetes. Garuda lábcsapásától eszét vesztette Kálija, de sziszegve s öltögetve nyelvét újra felemelte testét. Kálija a kígyók ura száz csuklyáját terjesztette s méregfogát nagy erővel Garudá-ba mélyesztette. Garuda, Isten hátasa erre csőrével elkapta, földhöz nyomva szorította, szárnyaival ütögette. Csőréből szabadulva a  kígyó kisiklott szárnyai közül, lábaira tekeredve szárnyait csak marta. marta. Tárksjá-ban düh mérge áradt s Kálijá-t felcsippentette, nagy erővel földhöz vágta, testét ide-oda húzogatta. Csőréből menekült akkor Kálija nagy félelmében, bátran kergette Paksirát, a rettenetes győzedelmes.. Hét szigeten, hét tengeren, hetedhét országon bárhová menekült Phaní nyomában látta ő Tárksjá-t. Phaní elérte Bhúrlóká-t, Bhuvarlóká-t, majd Szvarlóká-t, onnan Maharlóká-ba menekült, majd elérte Dzsanalóká-t. Itt is követte őt Garuda, ezért alá s visszafordult, ezt a Krisná-tól rettegő kígyót e világon ki védené? Így félelemtől gyötrődve nem talált nyugtot Kálija, ekkor Sésa Dévadéva Srílábaihoz menekült. Meghajolva üdvözölte azt a Sésá-t, s kezét összetéve körbejárta, majd szólt az a hosszú hátú, nagy félelmében remegő alázatos.

Kálija így szólt:

Hé Bhúmibhartri, Bhuvanésa, Bhúman, Bhúbhárabhrit, Bhúrilíla, védj meg, védj meg engem Prabhavisnu, Púrna, Parátpara, Purusa, Purána!

Srínárada így szólt:

Sríphanísvara meglátta félelemtől összetörten Kálijá-t, az alázatost, édes hangon kedveskedve mondta Déva Dzsanárdana.

Sésa így szólt:

Hé te nagyeszű Kálija! hallgasd kiváló szavamat!, sehol sem találsz oltalmat, semmi kétség ebben. Korábban volt egy nagyszerű muni Szaubhari nevű, Vrindávaná-ban állt vízben, hevülete szentségében Vrindá erdejében. Látta Mínarádzsá-t egyszer, élvezetekbe merülve, ő is kezdett vágyakozni a házas életre, így lett az elmében teljes muni Mándháta száz lánya férje. Maga Hari adott neki hatalmas vaisnaví vagyont, Mándhátá király azt látva csodálkozott, s gőgje elszállt. Jamuná vizében állt a muni, megismerést tapasztalva, mikor megölte Garuda Míná-t a muni szeme láttára. Látva a halak fájdalmát, gyötrődőkön könyörülő, a rosszat hárító muni, Szaubhari munik igaza dühében átkot szórt rá.

Szaubhari így szólt:

Hé Virát! ha mostantól fogva itten halat merészelsz majd enni, az én átkom erejétől életerőd rögtön el fog hagyni.

Sésa így szólt:

Attól a naptól Garuda átok sújtva nem megy oda, ezért Kálija menj gyorsan Hari Vrindá erdejébe! Szavaimtól ösztönözve lakj a Kálindí vizében félelem nélkül! Ha így teszel, eztán többé nem kell rettegned Tárksjá-tól.

Srínárada így szólt:

Ekként utasítva Kálijá-t, a félő feleségestől-fiastól,hé király! Kálindí vizében lakott, honnan Sríkrisna vetette partra.

                                   Tizenötödik fejezet

        Rádhá és Krisna szerelmének kibontakozása

Srínárada így szólt:

Elmondtam én neked király Kálija legyőzetését, Sríkrisna szent történetét, mi mást akarsz még hallani?

Bahulásva így szólt:

Sríkrisná-ról szóló történeteket hallgatva, a bhakta sosem elégszik, miként istenek nektárt kortyolva vagy méh lótusz virágfészkén. Mikor Hari rászát járni ment gyermek alakját öltve Bhándírá-ban isteni hang szólította a búsongó Rádhá-t. Hé Kaljání! ne búslakodj, szépséges Vrindá erdőben a Te vágyad teljesíti Mahátman Sríkrisna. Akit az isteni hang nevezett, vágyak óceánja, hogyan jelenik meg az a Krisna gyönyörű Vrindáranjá-ban? S hogy játszotta Srírádhá-val a rásza játékot, Maga Paripúrnatama Vrindakáranjá-ban?

Srínárada így szólt:

Hé király! üdvöset kérdeztél te most, Bhagaván szent történetét, elmondom a lélekrabló, istenek előtt is titkos játék történetét. Egyszer Rádhá két fő barátnője, szép Visákhá és Lalita, Vrisabhánu házát látva titkon betértek Rádhá-hoz.

A barátnők így szóltak:

Hé Rádhé! akire Te folyton gondolsz, s Temagad akiről beszélsz, Az mindennap társaival Vrisabhánupurá-ba jön. Rádhé! pillantásodra méltó Ő, menj és nézd a nagyon szépet, az éj utolsó részében tehént legelőre hajtót!

Rádhá így szólt:

Rajzoljatok Róla képets mutassátok meg azonnal azt a lelket rablót, majd aztán fogom Őt nézni, ebben semmi kétség!

Srínárada így szólt:

Így a társnők megrajzolták Nandasisu arca képét, melyből ifjúság szépsége áradt, s tüstént mutatták Rádhá-nak. Látta Rádhá s örömben fürdött Krisnát látni epekedve, kezében nézve a rajzot elaludt a boldogságtól kimerülten. 

Az otthon alvó Vrisabhánuputrí álmában sétált Bhándírá-ban a folyó partján, látta Krisná-t fellegszínű sárga ruhában táncolni a közelben.

Hé Vidéharát! álomból ébredve akkor Rádhá zavartan nem látva Parátman Krisná-t, egyre vonzó alakjára gondolt s fűszálnak látta a három világot.

Akkor Vrisabhánu város szűk utcáin járó, erdőből érkező Vradzsésvará-t nézni, kit barátnők mutattak, rohant az ablakhoz s meglátva Őt azonnal elalélt a Szépség.

Krisna is látva Vrisabhánu lányát, ki szépséggel teljes, a gunák otthona, lelkében nagy erős öröm támadott fel s Lílátanu Mádhava hazaindult.

Majd akkor látva a Krisná-tól külön, szerelmi lázától gyötrődő lelkű Vrisabhánunandiní Rádhá-t Lalitá szólott, a kiváló társnő.

Lalitá így szólt:

Hé Rádhé! Mitől izgulsz, miért ájulsz, mi ez az összevisszaság? Ha Harit akarod Szubhru! erősítsd meg szerelmedet! Jelenleg az egész világ jólétén fáradozik Ő, hé Subhé! bánattűz perzseli szíved, mint fazekastűz agyagot.

Srínárada így szólt:

Vradzsésvarí Lalitá lágy szavát hallva felnyitotta a szemeit és el-elcsukló hangokon ekként szólott Lalitá-hoz.

Rádhá így szólt:

Vradzsá-t díszítő lábait, ha nem tudom  megszerezni saját testem soha többé nem fogom viselni.

Srínárada így szólt:

Ahogy meghallotta annak szavát Lalitá félelemtől megrémült, Sríkrisná-hoz szaladt gyorsan, Krisná gyönyörű partjára. Mádhaví indákkal fonott, méhzsongástól rezgő-mozgó kadambafa árnyékában magányos Hari-hoz beszélt.

Lalitá így szólt:

Amely napon Rádhá a Te páratlan formád meglátta, attól a naptól megkövült s, mint egy bábú semmit sem szól. Számára tüzes az ékszer, ruhája tűzhely parazsa, illat szere keseredik, háza embernemjárt erdő. Virágok, mint a nyílvesszők, Hold tányérja mérges gyökér, add meg Rádhá-nak bánatát elpusztító látványodat!

Te, mindennek szemtanúja, mi az, mit nem tudsz e Földön? Te teremted, óvod s végzed ezt a nagy világot. Igaz, minden teremtményben Teljes Azonos létezel, mégis hé Paramésvara! bhaktáidat támogatod.

Srínárada így szólt:

Maga Hari meghallgatta Lalitá kedves szavait, megszólalt Bhagaván Déva felleg dörgésű mély hangján.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Bhámini! kölcsönös a lélek minden állapota, bizony nem egytől születik, ezért természettől fogva szeretni kell engem, nincs e Földön hasonló a szeretethez.

Bhándíra erdőben, ahogyan vágya született, pont úgy fog majd teljesülni, az igazak ok nélküli szeretetben élnek, ezért azt ők gunák felettinek mondják.

Akik Rádhá-ban és bennem, Késavá-ban különbséget semennyit sem látnak, miként tej és fehérsége között, kikben ok nélküli bhakti ébred, azok fogják majd elérni az én  Brahman-állapotom.

Akik eszementek, itt e Földön Rádhá-ban és bennem, Harikésavá-ban különbséget tesznek, hé Rambhóru! azok, míg Hold s a Nap ragyog Kálaszútrá-ba zuhanva szenvednek.

Srínárada így szólt:

Minden szavát meghallgatva meghajolt Lalitá szakhí, arcán mosollyal sietett Rádhá-hoz és titkon mondta.

Lalitá így szólt:

Ahogyan Te vágyod Krisná-t, Madhuszúdana úgy Téged, Kettőtök leglényegében nincs semmi különbség, egy az, emberek látják kettőnek. Mégis Dévi! ok s cél nélkül cselekedjél csak Krisná-nak, attól a bhaktitól Szati! megtörténik, amit akarsz.

Srínárada így szólt:

Hé király! Barátnője szavát hallva akkor Rádhá Rászésvarí, a dharmát ismerők között első Csandránaná-t szólította.

Rádhá így szólt:

Krisna amitől elégszik, nagyszerű, szerencsehozó, nagy szentségű, vágyat adó, mondd, kié az az imádság?! Bhadré! te a dharmasásztrát Garga szájából hallottad, ezért imát, fogadalmat mondj nekem, dharmában jártas!

                                Tizenhatodik fejezet

                                    Tulaszí imádása

Srínárada így szólt:

Hé király! Rádhá szavát meghallgatva a barátnők kiválója, Csandránaná szívében fontolva, ekként válaszolt.

Csandránaná így szólt:

Hé Rádhé! kiváló, szerencsehozó, nagy szentségű, kegyet adó, Krisná-t elérni alkalmas, a szolgálat Tulaszí-nak. Nézve, érintve, gondolva, nevét mondva, hódolva, dicsérve, elültetve, megöntözve, és folyton imádva Tulaszí vágyad megadja. Hé Subhé! akik Tulaszí-t szolgálják nap-mint-nap e kilenc módon, milliárdnyi korszakokat töltenek a mennyben. Amíg ember elültette Tulaszí nő a Föld színén szent ágakkal, hajtásokkal, maggal, virággal, levéllel, addig annak családjában ki születik, született vagy születni fog Hari helyén lesz szállásuk négyezer juga végéig. Hé Rádhiké! minden levél, minden virág felajánlva, pont annyit ér, mint Tulaszí növényének egyetlen egy kis levele. Aki Tulaszí-ból sarjadt levélt Hari-nak ajánl fel, nem tapadnak hozzá bűnök, mint víz lótusz leveléhez. Ami négyszáz bhára ezüst és száz bhára arany felajánlása gyümölcse, ugyanazt kapja az ember Tulaszí kertet ápolva. Hé Rádhé! aki Tulaszí ültetvényt telepít háza kertjébe, annak otthona szenthellyé válik, Jama-szolgák is kerülik. Minden bűntől szabadító, szent Tulaszí vágyat teljesítő kertjét, akik telepítik, mind nagyszerűk, sosem látják meg Bhászkari-t. Ültetéstől, gondozástól, öntözéstől, pillantástól, érintéstől a Tulaszí elhamvasztja az emberek gondolat-, szó- és tett bűnét. Puskara és ahány szenthely, Gangá és a többi folyó, Vászudéva és istenek Tulaszí levelén laknak. Aki Tulaszí csokorral díszítve leheli ki a lelkét, Jama nem nézhet feléje, még ha száznyi is a bűne. Aki Tulaszí-val kevert szantált ken testére, annak testét nem szennyezi bűn, akkor sem, ha cselekszi. Hé Subhé! ahová Tulaszí liget enyhet adó árnyékot vet, az atyáknak adott sráddha ott halhatatlanná válik. Hé Szakhi! Tulaszí nagyszerűségét Ádidéva Csaturmukha, ahogyan Sárngi Dévá-ét nem képes szóba önteni. Sríkrisnacsandra lábának szantállal elegy Tulaszí-t, amely nő vagy férfi ajánl, az, mit mondtam mind eléri. Hé Gópakanjaké! szolgáld örökkön Tulaszí-t, s attól bizony mindörökre hatalmadba kerül Krisna.

Srínárada így szólt:

Hé király! Rászésvarí végighallgatta Csandránaná minden szavát, Hari-t megelégedetté tevő Tulaszí szolgálatot kezdett. Kétakí erdő közepén száz kéznyi, kör alapzatú, magas, rubinnal kirakott, aranyfalú, sugárzó szép, smaragd-gyémánt-gyöngy korlátos, csintámani-dísz keringős, aranyzászlókkal ékített, és boltívekkel tarkított, arany fényvetők ragyogta Vaidzsajanti-ként tündöklő, csodálatos, lelket rabló Srítulaszí kegyhelyt emelt, közepébe zöld hajtású üde Tulaszí-t ültetett. A meghívott Garga által megtanított módon, az Abhijit holdházában a Tulaszí-szolgálatba Szatí belekezdett. Elégedetté tenni Sríkrisná-t Szatí nagyszerű bhaktival Isu holdtöltétől Csaitra holdtöltéig tartó szertartásba kezdett. Tejjel, majd cukornád lével, szőlő- és mangó levével, édes levekkel kevert cukorral, végül a panycsámritával hónapról-hónapra mással öntözte Tulaszí-t, akkor Vaisákha havának sötét fele első napján befejező szertartásba kezdett. Hé király! Vrisabhánuszutá Garga tanította módon kétszázezer bráhmanának ötvenhat féle adományt ruhákkal és ékszerekkel Rádhá szertartási ajéndékként adott. Hé Vidéharát! százezer bhára mennyei kövér gyöngyöt, tízmilljó bhára aranyat Gargácsárjá-nak  adott Ő, s minden egyes bráhmanának külön-külön száz bhárányi igazgyöngyöt s ugyanannyi fémaranyat a legnagyobb tisztelettel. Isteni dundubhik döngtek, apszaraszok hada táncolt, templomának tetejére az istenek virágesőt szórtak.

Ekkor megjelent Tulaszí, aki Hari-nak oly kedves, csillogó-villogó aranyos trónuson ülve, testén négy kéz, szeme lótuszvirág szirma, koronája fénylő arany, fülönfüggője megcsillan, színe esőfelleg kékje.                            Sárga kelme fedi hajfonatkígyóját, zsenge vaidzsajantí virág füzérét viseli, Rangavallí a levegőégből aláereszkedve kezeivel átölelte s megcsókolta Rádhá-t.

Tulaszí így szólt:

Hé Kalávatíszuté! örvendek, s örökre legyőztél igaz bhakti állapottal, hé Bhámini! teljes szertartást végeztél, ami világ menetét fenntartja.

Amire korábban vágytál s kitöltötte elméd, szíved, érzékeid s lelked megtermi majd a gyümölcsét, Urad kedvedre lesz mindig, jószerencséd dicsérendő.

Srínárada így szólt:

Ekként szóló Hariprijá Tulaszí előtt hódolt Vrisabhánunandiní Rádhá, és mondta:" Góvinda láblótuszai iránt érzett bhaktim legyen minden ok nélküli".

" Úgy legyen " szólt Hariprijá Tulaszí, majd, ahogy jött el is tűnt hé Maithila, királyok igaza!, akkor Vrisabhánunandiní Rádhá örvendő szívvel tért meg otthonába.

Aki ezt a Srírádhiká különleges történetét itt e Földön bhaktival telten hallgatja, hé király! lelkében elérve a trivargát az az ember a végső célhoz is eljut majd.

                              Tizenhetedik fejezet

                      Rádhá és Krisna találkozása

Sríbahulásva így szólt:

Hé Muné! Rádhákrisna történetét hallva nem elégszik meg a lelkem, mint ahogy az őszi lótusz körül dongó méh sem. A Tulaszí szertartását mikor befejezte Rászésvarí, Krisna felesége, hé Brahman! mi történt aztán, mondd el nekem, gazdag vagy a tapasztalatokban!

Srínárada így szólt:

Hallva, miként merült Rádhá a Tulaszí szolgálatba, szeretetét megvizsgálni Krisna Vrisabhánupurá-ba ment. Csodás gópíká alakját öltve haladt, lábán harangoztak a perecek, csípőjén csengettyűs öve, ujjain gyűrűk ragyogtak. Csuklóján ékköves láncok, karján karkötők csillantak, kelő napszín fülönfüggők, különösen font varkocsok. Orrgyöngyén menny fénye remeg, orcáján kéklő hajfürtök, ilyen formát viselt akkor, mikor meglátta a házat. Tornyok, árkok kerítették, négy kapu is díszítette, koromszínű elefántok mind a négyben, látványa lelket nyűgöző. Széllel járó, léleksebes, sokszínű lovakkal tele, udvarán virágfüzérek s jakfark díszek tarkállanak. Saját borjas tehéngulyák, dharmát hordó komor bikák, hé király! gulyások ott énekelnek, kezükben bot és fuvola. Nézve Vrisabhánu háza méltóan ügyes szépségét, Az a káprázatlány-ruhát hordó belépett a belső részbe, ahol tízmillió napként fénylő ajtók és oszlopok sora, ékkő folyosók ragyogtak nőgyöngyökkel telten. Vínát, tálát, mridangát s mást zendítettek mind a lelket rablók, virágos botokat tartva Rádhá erényét dalolták. Abban a belső udvarban egy mennyei kert pompázott, dádimí, kunda, mandára, nimbú fái magasodtak. Kétakí, málatí fürtös, mádhavíndákkal díszített, ott van Rádhá Nikundzsá-ja, Kalpavriksák-tól illatos. Hé Nripésvara! ahol méztől részegülten repkednek a méhek, s illatozó,enyhet adó, lágyan lengedező szellő, ezerszirmú lótuszoknak virágporát hinti széjjel. Kakukkpárok, pávák, gémek, papagájok édes hangokon dalolnak a liget fáinak csúcsán, virágok ezer ágyása, ezer csordogáló vízér. Ahol felhők templomában szökőkutak vizet záporoznak, s kelő napszín fülbevalós, színes ruhás, szép orcájú, milliónyi szakhí sereg Körülötte sürög-forog, Rádhiká királynő sétált ottan, közöttük a palotában, amely sáfrány festékkel volt festve,  könnyű fátylak lengtek rajta,  bokáig ért a sirísa virág, s a ksitidzsa szirma, málatí virágból hulló nektárcseppektől harmatos. Tízmillió holdsugaras, légies és finomtestű, bársonyos láblótuszain lassan-lassan sétálgató Rádhá Vrisabhánuputrí meglátta a gyöngyfolyosón közeledőt, kinek fénye elrabolta az ott lévő összes nőét, miként Hold a csillagokét. Rádhiká érezve Annak mélységes magasztosságát, elé menve átölelte, isteni helyre ültette és, mint szokások kívánják vízzel s egyéb szent szerekkel tisztelte meg.

Rádhá így szólt:

Hé, Te szépséges barátném! gyorsan mondjad, mi a neved?! Hatalmas nagy a szerencsém, hogy magadtól idejöttél. Hozzád hasonló szépségű sehol sincs a Föld felszínén, hé Szubhru!, amely városban tartózkodsz, bizony felmagasztosul az! Mondd el Dévi részletesen jöttödnek mi lehet oka, amit csak tehetek Érted, ne habozzál, mondjad gyorsan! Hamis szemed, ragyogásod, szavaid és mosolygásod, járásod és mozdulatod Srípati-hoz hasonlónak láttat.

Hé Subhé! minden nap jöjj találkozni, ha nem lehet mondjál módot, ahogyan a találkozás lehetséges, azt a módot tartsad is fenn.

Jaj édesem! magamnál is kedvesebb vagy nekem, alakod, mint Vradzsrádzsanandaná-é, hé Dévi!, Te, aki elloptad  szívem, olyan vagy, mint báty-feleségnek a sógornője.

Srínárada így szólt:

Ekként hallva Rádhá szavát a káprázatnő alakban rejtőző Bhagaván Krisna lótuszszemű Rádhá-hoz szólt.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rambhóru! Nanda városban Nanda házától északra a Gókulá-ban található az én lakom, név szerint Gópadévatá vagyok. Szépségedről, erényedről Lalitá szájából hallva, azt megnézni Csancsalápángi! jöttem el Tehozzád.

Megtestesültmámor-illatos lavanga-indák átfonta, méhek döngésétől zúgó hangú ligetek csokra a Te Nikundzsá-d, hé Kandzsanétré! hallottam, s most láttam is ezt az isteni örökifjút, melyhez fogható nincs Purandarapurá-ban sem.

Srínárada így szólt:

Hé Mithilésvara! Ekképpen történt kettejük találkozása a kertben, kölcsönös szeretetükben tündököltek a ligetben. Nevetgéltek, énekeltek, viráglabdákkal játszottak, erdő fáit nézegették, ide-oda kóboroltak. Lótuszszemű, művészien feldíszített Rádhá-t édes hangon szólította Gópáladévatá.

Gópadévatá így szólt:

Hé Vradzsésvari! esteledik már az idő, s Nandanagara még messze, holnap reggel jönni fogok Hozzád, semmi kétség.

Srínárada így szólt:

Annak meghallgatva a szavait Vradzsésvarí szemeiből könnyek áradata fakadt, érzelmei túlcsordultak, megborzongott s leomlott a földre, mint ahogy a szélcibálta banánfa a földre ledől.

Kétségbe estek a társnők, körülöttük állók, legyezőkkel legyezgették-élesztgették, majd a szantálvirág-vízzel permetezett ruhás Rádhá-t Gópadéva szólította.

Gópadévatá így szólt:

Hé Rádhiké! ne aggódj Te, kora reggel újra jövök, ha nem, bátyám tehenének teje a tét.

Srínárada így szólt:

Hé király! ekként szólva nyugtatgatta Rádhiká-t Sríhari, majd a káprázatnőnek öltözött indult Nandagókulá-ba.

                            Tizennyolcadik fejezet

               Rádhá meglátja Sríkrisnacsandrá-t

Srínárada így szólt:

Amint az éjszaka eltelt káprázatnő-testű Hari Rádhá búját elragadni Vrisabhánu lakába ment. Hé Maithila, látta Rádhá, ahogy megjött, s felugrott nagy örömében, hellyel kínálta, ahogy kell, tisztelettel hódolt Neki.

Srírádhá így szólt:

Egész éjjel csak búsongtam Tenélküled én barátnőm, jöttödkor mintha, mi eltűnt megtaláltam volna. Miként a nem helyes étel előbb öröm, később bánat, ugyanígy van a számunkra kedvesekkel.

Srínárada így szólt:

Ekként hallva e szavakat Gópadévatá jókedve elszállt, nem szólt Srírádhá-hoz, úgy tett, mintha búslakodna. Rádhiká látva bánatba merülten Gópadévatá-t társnőivel gondolkodva, szeretettel elárasztva mondta.

Rádhá így szólt:

Hé Bhadré Gópadévaté! miért búsulsz? mondd el nekem! Anyád, férjed vagy sógornőd, tán anyósod szidalmazott haragjában? Hé Manóharé! tán társfeleség hibája, vajon férjed távolléte, máshol van a gondolatod, mi az oka rosszkedvednek? Idejövet elfáradtál vagy betegségtől gyötrődöl? Mahábhágé! gyorsan mondd már, mi az oka bánatodnak?! Krisnabhaktá-n, viprán kívül bárki is csúnyán szólt Hozzád, hé Rambhóru! mondjad nyomban, kezelni fogom a bajod. Elefántokat, lovakat, ékkövet, kelmét vagy vagyont, pompás házakat végy tőlem, bármi legyen amit akarsz. Vagyont adva védd a testet, testet adva szemérmedet, barátságért vagyont, tested s szemérmedet, az életet védelmezni folytonosan add vagyonod!

Aki minden csalás nélkül ápolja a barátságot, okát nem keresi annak, annál magasztosabb nincsen, aki barátságot tartva, mint egy csaló cselekedik, undorító az a sóvár, színlelő, csak magát nézi.

Srínárada így szólt:

Bhagaván Gópadévatá annak szeretetszavait hallva, hé király! nevetve szólott Kírtinandiní Rádhá-hoz.

Gópadévatá így szólt:

Hé Rádhé! Szánugiri gyönyörűszép lankáinak keskeny ösvényein járó, engem, aki arra haladt s aludttejet árult, megállított az utamon Nanda ifjú fia.

Fuvolás, kezében botja, a nevető szemérmetlen, kezemet rögtön megfogta, s Ő, ki ismeri a raszát, ott a néptelen erdőben így szólt:" adót szedek itten és most, fizess vámot nekem!"

" Nem adok én soha Neked semmiféle adót, magadtól vagy adószedő Te tejre sóvárgó!", ezt mondtam Neki, mire Ő elvéve az aludttejes korsót, összetörte.

Széttörve a cserépedényt evett egy kis aludttejet, mellkendőmet elorozta és elfutott Nandísvara hegye irányába, azóta és emiatt ment el az én jókedvem.

Születéstől csordáslegény, színe sötét, nem vagyonos, nem is egy hős és még hogyan viselkedik!, hé Szusílé! akibe Te szerelmes vagy, Azt a nem mámorosító Krisná-t most azonnal hagyd el!

Srínárada így szólt:

Ezeket az ellenséges, kemény szavakat meghallva Rádhá Vrisabhánu lánya erősen elcsodálkozott, mondatokat és szavakat összekapcsolni helyesen Sríszaraszvatí-ra gondolt, s mosolyogva mondta Neki.

Rádhá így szólt:

Kit az istenek elérni Vidhi-vel és Hará-val az élen saját jóga útjaikon hevülnek a tűz hevében, Aki láblótusza virágporát Datta, Suka és Kapila, Ászuri és Angirasza érinti meg.

Azt, Krisná-t, Ádipurusá-t, Paripúrnadévá-t, Lílávatárá-t és Adzsá-t, emberek baját hárítót, Aki Föld terhét megkönnyíteni, igazakon segíteni született, ó Te bárdolatlan társnő hogyan mered ócsárolni?!

Tehenek gondját viselik, mindig tehénpor Gangá-ban mosdnak, tehénnév imát mormolnak, éjjel-nappal tehenek szép arcát nézik, nem ismert itten e Földön magasztosabb, mint a gópák születése.

Azt a sötét színben felündöklő szépséget meglátva Nílakantha lelke megtelt, minden kényelmét elhagyta s, mint őrült jár erre-arra a világban, haja csimbókos, itala méreg, ruházata halott hamva, füzére koponya, kígyó dísz van a nyakában.

Szvarlóka, sziddhák, és munik , jaksák, marudganák vezetői, minden ember, kinnara, és nága vezér, Aki láblótusza előtt bhaktival telten hevernek, az ettől gazdagok bizony áldozatot adnak Annak.

Vatsza, Agha, Kálija, Baka, Ardzsuna, Dhénuka, Csakraváta, Sakata, Pútaná, ezeknek a megölése, vajon nem Őt, Murári-t dicséri, Aki végtelen számú világok halmaza létrejöttében s múlásában az Ok.

A bhakta a legkedvesebb Purusóttamá-nak, Sambhu, Vidhi, Ramá, Ráma sem annyira kedves, bhakti megköti a szívét, ezért követi bhaktáit Krisna, világ minden emberének Csúdámani-ja.

Sajátjai után menve szenteli a nagy világot, megmutatva Hari népe iránt érzett szeretetét, Mukunda Bhagaván muktit ad a rajongóknak, de kiváló bhaktijógát szinte nem ad soha.

Gópadévatá így szólt:

Hé Rádhé! Értelmed még Dhisaná-t is kineveti, védák hangját ügyesen másolja, ha idejön Hari Parésa s szavaidat igazolja, hé Dévi! akkor hiszem majd el Neked.

Rádhá így szólt:

Hé Szubhru! ha, még ma idejön Hari, mondd meg, mit tehetek Érted,  Vanamáli mégsem jönne, minden vagyonomat s hozzá ezt a házat adom oda Neked!

Srínárada így szólt:

Majd Rádhá felállt és hódolt Nandanandaná-nak, leült, révületbe esett, szemei is fennakadtak. A vágyódó szép orcáját könnyek árasztották, torkát fojtogatták, Hari kedvesét így látva rögtön felvette emberi testét a barátnők szeme előtt és a bhaktáit szerető, boldog lelkű, Rádhá-hoz szólt mennydörgésmély hangján.

Sríkrisna így szólt:

Hé Rambhóru, Csandravadané, Vradzsaszundarísé, Rádhé, Prijé, örök ifjúság-erénnyel vagy Te teljes! Felnyitva szemed láss engem, aki édes hívó szavaidra azonnal itt megjelentem!

" Jer Krisna! " ezt a szót meghallottam én s nyomban otthagyva szállást és marhát, Jamuná-tól, a vansífától rohantam a kedves örömére s most itt vagyok.

Ahogy megjöttem eltűnt az a barátnőforma jaksí, ászurí, istennő vagy esetleg egy kinnarí, bárki bűvös, becsapni jött Téged, így, ne higgy a kígyófeleségnek!

Srínárada így szólt:

Rádhá, ahogy meglátta Sríhari-t, láblótuszának hódolva, végtelen örömet érzett, vágya abban a szent pillanatban teljessé vált. Sríkrisnacsandrá-nak ilyen csodás történetét, aki bhaktival hallgatja, az az ember, bármi is az eléri a célját.

                               Tizenkilencedik fejezet

                                         A Rásza játék

Bahulásva így szólt:

Rádhá szeretetét látva és megmutatva Önmagát, milyen játékkal folytatta Krisna, Aki Önmagában játszik?

Srínárada így szólt:

Mádhava Mádhava havában Mádhavíndák sűrűjében, Vrindá erdejében Maga Rászésvara belekezdett a Rászába. Vaisákha hó ötödikén, fényes holdkelte idején, Jamuná-part ligetében Rászésvarí s Manóhara élvezték a létet. Hé Maithila! korábban a Gólóká-ból ,amely kert a Földre leszállt, mind az egész abban a szent pillanatban arany-rubin díszessé vált. Vrindávana is felvette vágyat-adó fákkal teljes isteni szép alakját, mádhavíndákkal átszőve szebb, mint a Nandana erdő. Gyöngylépcsőkkel kiépített, arany tornyoktól ragyogó Jamuná-nak víztükörén hattyúk-lótuszok ringanak. Drágakő és érc halomja, szépséges-gyémántos hegycsúcs, fénye ragyog, madárseregektől hangos, folyondárvirág pompája, gyönyörűszép vízesések, barlangok, méhek zsongása, így tornyosul Góvardhana, a hegyek királya, miként mennyek elefántja. Mennyei testüket öltve körülötte fás ligetek, kerti lakok, sétautak, folyosók, oszlopok sora, csillámfényben lengő zászlók, arany vizes korsók, hófehér és bíborvörös szirmok virágtemplomai, tavasz édességével teljesek, fátyolos hangú kakukkok, gémek, galambok és pávák tarka dalától zengenek, Srírádhá és Krisna igaz történetét megéneklő, mézmámorban repkedező méhektől zúgó ligetek. A partokon lassan járó hűvös szellő lengedezett, szórta széjjel ezerszirmú lótuszoknak finom virágporát. A ligetekben szakhík szolgáltak, némelyek Gólóka lakói, mások fekhelyet vetettek, voltak, akik díszítettek vagy a kapukban álltak őrt, kiknek pársada a tisztjük jakfark s ernyő a kezükben, voltak virágdíszt készítők s Vrindávana vigyázói, néhány Góvardhaná-n lakik, némely a ligetek ápolója, a Nikundzsa lakosai táncosok, zenélni tudók. Mindannyian holdarcúak, kisóra az életkoruk, hé király! ezek tizenkét csoportja Sríkrisna elébe járult. Majd megérkezett Jamuná, maga is a társnőivel, drágaköves kék ruhában, kék lótuszvirág a szeme. Követte Dzsáhnaví Gangá társnőinek csapatával, fehér ruhás, színe fehér, gyöngyékszerrel ékesített. Majd érkezett maga Ramá társnőkkel, bíbor ruhában, színe Holdé, mosolya lágy, rubinkövekkel díszesen. Megjött akkor Krisnapatní, név szerint Madhumádhaví, padma színű. virágdíszes, pompás ruhás társnőivel. Maga Viradzsá is megjött, társnői társaságában, fehér színű, zöld ruhájú, ratnaékszerrel díszesen. Lalitá és Visákhá is Májá is társnőivel jött, így nyolc szakhí, tizenhat szakhí, harminckettő szakhí csoportostúl megérkezett, hé király! így tündökölt Sríbhagaván nőkkel körülvéve ott a Rásza-körben, ahogy a Hold fenn az égen csillagokkal körbevéve, sárga ruha fedi testét s, mint a táncos elrabolja a lelkeket. Kézben tartja pásztorbotját, fújja fuvoláját, gópík örömének forrása, pávatollas koronájú, virágfüzér-, fülönfüggő díszes. Rádhá-val a Rásza-körben, mint Ratísvara Rati-val tündökölt s énekelt Hari szépségekkel körülvéve. Jamuná szent fövenyére megérkezett Rádhá-jával, kézlótuszával megfogta kedvese lótuszkezeit. Lélekgyönyörködtető szép Krisná partján leült  Hari, édes hangon beszélgetett, kedves Vrindávaná-t nézte. Nevetgélve sétálgattak Rádhá-val a ligetekben, majd a Kundzsá-ba érkezve elengedte Prijá kezét s eltűnt. Rádhá látva az ágak közt bújkáló Sríkrisná-t, elkapta, majd Rádhá menekült el Attól, lábán csengők csilingeltek, Mádhava szemei elől elrejtőzött a bokrokban, s amint Hari odaszaladt Rádhá eltűnt onnan. Fák tövében karnyújtásra ide-oda kergetőztek, miként aranyinda sötét színű tamálafát, kéklő felhőt villám fénye, Níládrí-t aranybányái beragyogják, akként ragyogta be Hari-t Rádhá, csillant Madanamóhana , ahogy Rádhá Visvamóhiní fényét Reá szórta. Mintha Madana Rati-val Vrindávana Rásza-terén öltött volna testet, Krisna, ahány Vradzsa-nő volt, annyi formát véve táncolt, ott a Rásza-téren, miként színpadon a táncos, együtt énekeltek és táncoltak mind a gyönyörűszép gópík. A rengeteg Krisnacsandrával úgy tűntek a gópík, mintha istennők lennének mennyei Indradévákkal. Madhuszúdana játékba kezdett Jamuná tiszta vizében, gópí seregekkel együtt, ahogy a jaksíkkal együtt Kubéra is, a Jaksarát. Hajköteg fonataikból hulló csodálatos tarka virágoktól úgy ragyogott Krisna, mint egy vers, amit usnik mértékben írtak.

Azok mridanga és tála édes hangjaival együtt énekelték Sríhari erényét, virágfonat bomlott, minden bajuk múlott, örömbe merültek, Madhuszúdana Sríhari vágyuk beteljesítette.

Sríkeze fröcskölte játékosan szóródó vízcseppek permetének remegő fényű szivárványától ragyogott a Vradzsa-szépségekkel együtt Vrindávanésa, miként elefánttehenek közt tündököl az elefántkirály.

Vidjádharík, dévánganák, gandharvapatník nézték az egekből a Rásza-teret, ruhájuk bomlott, mámorba estek, istenekkel együtt virágesőt szórtak.

                                        Huszadik fejezet

                                           A Rásza-játék

Srínárada így szólt:

Majd a lélekrabló Krisnahari vízjátékát befejezve gópík teljes seregével Góvardhana hegyéhez ment. Góvardhana barlangjának drágaköves földjén Hari Rászésvarí Rádhiká-val Rásza-játékba merültek. Ott egy virágdíszes pompás trónusra felültek, miként felleg s villám hegyen Rádhákrisna úgy tündökölt. Öröm mámorába merült szakhík úrnőjüket cicomázták, szantállal, sáfránnyal s egyébbel, jávakával, aguruval, kaddzsalával, mézzel Kírtiszutá-nak áldoztak a szabályokat betartva. Maga Sríjamuná Rádhikának bokaláncokat ajánlott, Dzsahnunandiní Srígangá lábaira való pereceket adott, Sríramá derékra láncot, nyakba Srímadhumádhaví, Viradzsá tízmillió hold fényű holdkő füzért, Lalitá mellboglárt adott, Visákhá nyakékre követ, Csandránaná köves gyűrűt adott Rádhiká-nak, Ékádasí kőben gazdag karperecek párját, Satacsandránaná köves felkarpereceket adott, Madhumatí két csillogó, köves felkarkarikát, Bandí kösöntyűpárt, fülönfüggőt Szukhadájiní, Ánandí, ki fő barátnő homlokra lógatott éket, Padmá homlokjegyet, bele cseppet Csandrakalá, Padmávatí rezgő gyöngyös orrbavalót adott, kelő napszínben virító, lélekgyönyörködtető virágot Srírádhá-nak szép társnője, Csandrakántá adott, Szundarí fejre ékkövet, Praharsiní varkocsgyöngyöt, tízmillió villámfényű Csandra s Szúrja nevű éket Rádhiká-nak Vrindá adott Déví Vrindávanésvarí. Így díszítve még szebbé lett Rádhá-val Sríhari, Girirádzsá-n áradt fénye, mint Jadzsnyá-nak Daksiná-val. Hé Maithila! ahol a Rásza idején Rádhá szépítette Magát, az a hely a Góvardhaná-n Sringáramandala-ként lett ismert. Majd Krisna kedveseivel Csandraszaróvará-hoz ment. Annak vizében is játszott, mint ahogy elefántkirály játszik az elefánttehenekkel, odajőve Csandradéva két csodálatos holdkövet s ezerszirmú lótuszoknak párját Szváminí-nak és Hari-nak adott. Majd Krisna Hari szemlélve szépséges Vrindá erdejét, indák sűrűjével átszőtt Báhulavaná-ba ért el, látta ott az izzadságban fürdő szakhík seregletét. Maga Vansídhara rágát, Méghamallárá-t dalolta, amitől a sűrű felhők esőcseppeket hullattak. Hé Vidéharát! akkor lélekgyönyör illattal telt hűvös szellő lengedezett, enyhet adott eső és szél az összegyűlt gópí-hadnak. Mindannyian énekelték Srímurári dicséretét, majd Sríkrisna Rádhápati Tálavana-erdő felé vette útját. Rásza-körét kezdte járni Vradzsa-nők közt énekelve, akkor mind az összes gópí megizzadott, megszomjazott. Ott a Rásza-körben Rászésvará-t szólították kezeiket összetéve finom, lassú szóval:" hé Déva! mi nagyon szomjasak vagyunk s bizony messze a Jamuná, tégy valami csodálatost itt a Rásza-körben, hogy játszhassunk és ihassunk, ó Haré, legyen mind a kettő! Te vagy világ teremtője, óvója s a végéhez vezetője!" Hallván Krisna bambuszbotjával megcsapta a földet, forrás tört fel, amit Vétragangá-nak neveznek, pusztán vize érintése vipra-ölést semmisítő. Hé Maithila! bármely ember ott fürödve Gólóká-ba fog eljutni. Bhagaván Sríhari Krisna gópíkkal és Rádhiká-val vízi játékokat játszott Déva Madanamóhana. Majd elértek folyondárok átölelte, szépséges Kumudvaná-ba, méhek dongásától zúgott, Rászát kezdett a szakhíkkal, Rádhá pedig ottan Hari-t kezdte cicomázni, a Vradzsa-nők szeme előtt, virágokkal, sokszínűkkel, csampaka a deréköve, karperece szvarnajúthí, ezerszirmú lótuszvirágfészek pompázik fülében, Hari füzére móhiní, máliní, kunda, kétakí, koronája csodás kadamba virága, koszorúja is kadamba, mandáravirágból van a sálja, botja, amit tart Prabhu, padma, tulaszí csokros vanamálá dísze, ekként szépítette Sríkrisná-t Prijá a  kedvese, hé király! tündökölt Kumudvaná-ban, mint a felharsanó tavasz. Mridanga, víná és vansí, murujasti és kánszjaka, tála kíséretével a gópík gyönyörű énekbe kezdtek. Bhairavá-t, Méghamallárá-t, Dípaká-t, Málakósaká-t, Srírágá-t és a Hindólá-t énekelve e sorrendben külön-külön, nyolc ütemmel, három hangsorral, a hét hanggal feldíszítve, érzéki, kacérsággal telt különféle táncfajtákkal, bűvölő szempillantással Hari-t s Rádhá-t a gópíkák örvendeztették. Szépségekkel körbevéve, dalolgatva vonult Madhuvaná-ba Sríkrisna, Rászésvara Rászalílá-t Rászésvarí-val ott játszott. Mikor vaisákha holdfénye dereng, s illatos kahlára virág hulló porát terjeszti a málatí illatú szellő, nyíló mádhaví virágok csokraitól tobzódik az elhagyatott erdő a gópíkkal együtt élvezte a létet Krisna, mint Vritrahá Nandanavaná-ban.

                              Huszonegyedik fejezet

                                     A Rásza -játék

Srínárada így szólt:

Ekként a csodás Kundavaná-ban, málatík szép erdejében, ámra, nimbú, nágaranga sűrűsödő erdejében, dádimí, dráksá, badáma indás-vesszős erdejében, kadamba, sríphala, kutaja, vata, panasza, pippala faóriások erdejében, tulaszí, kétakí, kadalí, kóvidára erdejében, karilla, bakula, mandára erdejében Hari csatangolva elért Káma erdejébe, Vradzsa-nőkkel körbevéve. Ott egy hegyen édes hangon fújta Krisna fuvoláját, attól a hangtól Vradzsa szépei elgyengültek, elaléltak. Kámadéva nyilaitól megsebesült, kibomlott ingkötős istennők, léghajókban istenekkel együtt hallva azt a hangot erejük vesztették. Mind a négyféle élőlény, a nem mozgókkal közösen bűvöletbe estek, folyók, folyamok álltak meg hegyek olvadozni kezdtek. Káma erdőnek e hegyét lába nyoma bélyegezte, amely ember meglátja azt minden vágya teljesedik. Majd a gópíkákkal együtt Sríkrisna Rádhikápati Nandísvara s Brihatszánu hegyoldalán Rászá-t játszott. Hé Maithilésvara! ekkor a gópík erősen önteltekké váltak, mire Hari hagyva őket Rádhiká-val eltűnt.

Az elhagyott gópík az elhagyott rengetegben Krisna tűntébe megbetegedve, könnycseppekkel telt szemekkel ide-oda tébláboltak, mint a riadt őz is  ide-oda futkos.

Így az elkeseredettek nem látva Sríkrisná-t, mint elefánttehén nem látva a bikát, mint kurarí madár nem látva kakasát erdőn-mezőn járva zokogtak mind a Vradzsa-szépek.

Egyesülve s külön-külön, erdőről erdőre, mint őrültek kérdezgettek fákat s kúszónövényeket," Földből lettek, mondjátok meg, hová tűnhetett el ez a Nandanandana?! "

" Sríkrisna, Krisna! ", ekként kiabálva, szívük Sríkrisna láblótuszjegyével lett ékes, a szépségek felvették Krisna alakját, nem csoda, hisz bábban lárva is pillangóvá lesz.

Srílábbal illetett helyre érve Sríláblótusz oltalmába ajánlották önmagukat, majd Ő meglátta a Neki áldozást bemutatókat, megkönyörült s kegyéből a gópík megláthatták azt a földet, amit Bhagaván lába megjelölt.

Sríbahulásva így szólt:

Gópíkat hagyva Rádhésa hová ment Rádhá-val együtt, a gópíkat hogy látta meg, mindezt mondd el nekem Prabhó!

Srínárada így szólt:

Sríkrisna Rádhá-val együtt elért a Szankétavata-fához, Prijá hajfonataiba virágokat fűzött. Sríkrisna kékes fürtjeit Rádhiká göndörítette s teliholdfényes arcára tarkálló rajzokat festett. Így Sríkrisna Bhadra-erdőt, khadirák sűrű erdejét, bilvák erdejét megnézve, Kókila erdőhöz ért el. Gópík Krisná-t kutatva-keresve megpillantották lábai nyomát, árpa, kerék, zászló, ernyő, szvasztika, ösztöke, pontok, nyolcszög csillag, vadzsra, lótusz, kagylókürt és vizeskorsó, hal, háromszög és nyílvessző, hosszában meghúzott vonal, íj, tehénpata nyom s félhold díszítették Mahátmana lábnyomait. Ezeket a lábnyomokat követve mentek a gópík, nyomokból a port felvéve szórták fejükre és homlokukra, ekkor más nyomokat más jegyekkel láttak meg a szépek. Zászló, lótusz és napernyő, árpa, hosszában meghúzott vonal, kerék, félhold és ösztöke, pontok, szegfűszeg folyondárjai, buzogány, hal és kagylókürt, hegyek királya és saktik, trónus, kocsi és még két pont díszítették a nyomokat, meglátva azokat mondták is a gópík:" Nandanandana, egészen biztos Rádhiká-val ment itt". Láblotusza nyomát nézve Kókilavaná-ba értek, gópík lármáját meghallva Rádhiká-hoz szólt Mádhava. " Hé, tízmillió Hold fényével fénylő Prijé Rádhé! gyorsan meneküljél innen, Téged elragadni mindenfelől áradnak a gópík." Erre szépség és ifjúság, ügyesség és viselkedés büszkesége öntötte el Rádhá-t s önérzetes hangon akkor Ramápati-hoz szólt.

Rádhá így szólt:

Hé Prija! nem tudok én továbbmenni, eddig házamat el nem hagyhattam, gyenge nőként megizzadtam, miért küldesz innen engem?

Srínárada így szólt:

Ezt a beszédet meghallva Sríkrisna Rádhikésvara, isteni sárga leplével legyezgetni kezdte. Kezét megragadva mondta Neki, " akkor Rádhé menjél csak szép lassan", de Az megint nem indult el, hiába is mondta Krisna. Hátat fordítva Hari-nak, egy hang sem hagyta el ajkát, mire igazaknak kedves Krisna önérzetes kedves Rádhá-jához e szavakkal szólott.

Sríbhagaván így szólt:

Hagyjuk e túlfűtött gópíkat itt, Mániní! lelkem csak Tefeléd árad, hé Rádhé! azt fogom tenni, csak mi Neked jó, ülj fel a vállamra s induljunk el gyorsan.

Srínárada így szólt:

Hé király! így, mikor Prijá a legkedvesebb vállára felülni akart, Kinek útja a szabadság, Krisna Ísvara otthagyva eltűnt. Gőgje múltán Kírtiszutá, Bhagaván-hiány betege hangosan zokogott, hé Rádzséndra! csodás Kókilavaná-ban. Hé Maithilésvara! akkor értek mind a gópík oda seregestől, fájdalmas sírását hallva szégyenükben azt sem tudták, mit tegyenek. Némelyek virágnektárral mosdatgatták Úrnőjüket, mások csandana, aguru, kasztúrí, kumkuma cseppjeivel permetezték. Mások testét legyezgették legyezővel és jakfark pamaccsal, szóval nyugtatták Paramá-t, akik békéltetésben jártasak. Mániní szájából hallva Krisna szemtelenségét a gópík, megdöbbentek, csodálkoztak mind az önhittséggel teltek.

                           Huszonkettedik fejezet

                                   A Rásza-játék

Srínárada így szólt:

Mind az összes egybegyűlt nő Krisna vonzó erényeit csábos hangon énekelték tenyérrel ütemét verték, várva Krisna jövetelét.

A gópík így szóltak:

Világnak szépsége, emberiség éke, teremtés mécse, Kandarpa mámora, világi bűn, szenvedés hárítója, boldogság gyökere, Jadunandana, Nandaszúnu, önmagadban szabad, lótusz méze hódolat, hódolat Neked!

Tehenek, viprák, igazak győzedelmi lobogója, istenek imádta, Kanszát és a többi daitját pusztítani avatárát vettél, Srínandarádzsa nemzetség-lótuszának Napja, Déva, szabadultak s isteneknek vagy Te a tüköre, győzelem Tenéked!

Gópálák tengerének magasztos igazgyöngye, gópála nemzetség-hegynek kéklő drágaköve, Parátman, gópálák népe tavának nyíló lótuszéke, gópálák szantál erdejének királyi hattyúja!

Te vagy Srírádhiká arclótuszát körbedöngő hatlábú méhecske, Te vagy Srírádhiká archoldjának csakóra madara, Te vagy Srírádhiká szívén nyugvó csodás holdkő füzér, madhu-inda Srírádhiká tavasza is Te vagy!

Ki a Rásza terén önnön képességei alkotta sok-sok játékot eljátszott, Ki a gópík szeme fényét, életgyökerét elrabló,  Ki az Önérzetes büszkeségét titokban megtörte, Az a Hari jelenjen meg a szemeink előtt!

Aki a gópíkák össze seregletét, Vrindávaná-t és a hegyet saját lábai porával felékesítette, Aki a teljes nagy világ jólétéért szállt a Földre, Azt a sokszínű játékost, kígyókirály-kezűt dicsérjük. 

A Hold perzselő sugárral éget, enyhet adó erdő Aszipattra pokla, hegyes nyílvesszőket áraszt lágy fuvalmú szellő, így látjuk mi, kik szenvedünk a Te hiányodtól.

Szaudásza királytól elválva erősen szenvedett párja, nála ezerszer is jobban Nala felesége, annál tízmilliószor erősebb Dzsanaka lánya, Szítá szenvedése, hé Haré! az övéhez képest végtelen a miénk..

Sríuddhava a bhakták fejedelmi ékköve, fő jogosult a Te láblótuszaid kegyére, miatta lábaid oltalmába megyünk, hé Sríman! könyörülj, adj menedéket oltalomlábaidnál!

Srínárada így szólt:

Hé király! ekkor a zokogó gópík között Kamaléksana megjelent, mintha Maga  maga miatt tette volna.  Fénylő koronás, karkötős, karpereccel ékesített, csillanó, tiszta, illatos göndörödő hajfürtökkel. Mikor kettejüket megjelenni látták éledtek a Vradzsa szépek, mint, ahogy az érzékszervek a mátrákat érzékelve. Közepükben táncolt Hari fuvoláját fújva, hé király! Rádhiká-val együtt ropta, mint Ratísvara Rati-val. Ahány volt az összes gópí, Hari annyi alakot vett, Vradzsá-ba indulva élvezte a létet velük Sríhari Sríkrisna, miként azt a lélek teszi ébren, álmodva, aludva. Az erdőben előkerült Sríkrisná-hoz a bajtól szabadult gópík kezük párját összetéve el-elcsukló hangon szóltak.

A gópík így szóltak:

Hová tűntél, mondjad Haré, gópík seregét elhagyva?! akik lelke lábaidnál s kiknek az egész világ egy fűszál.

Sríbhagaván így szólt:

Hé gópík! Puskaradvípa földrésznek tengerében, melynek vize tej savója volt egy nagy bölcs, neve Hamsza, hevült a megismerés tüzében. Énfigyelmet gyakorolva bhaktija ok s cél nélküli, hé gópík! tapasztaló gyakorlásban két manvantara elmúlott. Ma őt elnyelte egy féljódzsana testű nagy hal, azt pedig egy Paundra nevű, haltestbe bújt daitja. Ekként a nagy bajba került Hamsza munin segíteni gyorsan mentem s a kettőnek fejét vágva, mentve Hamszá-t, így ellentől szabadítva Svétadvípa-földre mentem, tengerében, melynek vize tehén teje Sésa-ágyamon nyugodtam. Majd kedvesek, tudva, hogy ti szomorkodtok és bánkódtok, álmom hagyva, bhakták kényszerétől újból idejöttem.

Kik igazak, a világot látják Egyben, a külsőbe nem merülnek, belül hatalmasok, semmitől sem függnek, azok tudják, az én végső jóm a semmitől sem függés, ahogy az érzékek végső jója az íz és a többi.

A gópík így szóltak:

A Tejtenger színén nyugvó Sésa-fekhelyeden, amely alakot felveszel, azt az alakot, Mádhava!, ha kedved van, mutassad meg nekünk!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " mondta Bhagaván s ott a gópík szeme előtt nyolckarú alakot öltött, Srírádhá is ugyanolyat. Megjelent ott a Tejtenger, loccsanó hullám-ékszeres, mennyei szép paloták is oda aláereszkedtek. Ott tündökölt Maga Sésa, lótuszszár fehér tekergő, ezer ernyőcsuklyás fején kelő napfény koronájú. Azon a Sésa-pamlagon édesdeden aludt Hari, Srí alakját öltött Rádhá lábait szolgálta. Azt a tízmillió nap fényétől csodálatos formát látva az összes gópí elámult és úgy hódoltak Neki. Hé Maithila! az a hely, ahol Sríkrisna gópíknak e látványt adta, az a hely erénnyel teljes, minden bűnök pusztítója. Majd a gópí seregekkel Mádhava a Jamuná-hoz sétált és a sodró vízben vízi játékokba kezdtek. Rádhá kezéből a sálját s lótuszát az ezerszirmút elorozva vízbe rohant a nevető Krisna. Rádhá Hari sárga leplét, fuvoláját és a botját elragadva felkacagott és Ő is beugrott a vízbe. Az " add vissza a fuvolámat!" szóló Mahátmana Sríkrisná-nak " Te a lótuszt és a sálat adjad!" mondta Rádhá. Krisna sálat és a lótuszt odaadta Rádhiká-nak, Rádhá visszaadta leplét, fuvoláját és a botját. Akkor Krisna térdig érő vaidzsajantí füzért a nyakába felakasztott s dudorászva elindult a Sríbhándíra felé. Ott az ügyesek közt legkiválóbb Prijá-t kezdte díszíteni, avaka fűvel arcára, virággal, tussal, sáfránnyal szemére és homlokára díszeket felhelyezett. Szantállal és aguruval, kasztúríval s készaríval Hari arcát, Kirtínandiní ábrákkal telis  de teli pingálta.

Huszonharmadik fejezet

Sankhacsúda felszabadítása a Rásza-játék körben

Srínárada így szólt:

Hé király! akkor Krisna gópíkákkal Lóhadzsangha erdőbe ment, amit tavaszi mádhaví és más folyondárok borítottak. Illatfelhőt permetező erdő-virág tömegekkel telefonta akkor Hari a gópíkák varkocsait. Méhek zsongásától zúgó, illatszellőtől mámoros Kálindí parton Sríkrisna kedveseivel barangolt. Karilla, pílu, tamála fáktól sűrű-sötét, nagy szentségű erdőbe ért Krisna Rászésvara Hari. Elkezdte Rásza-játékát énekelve Srírádhá-val és a gópíkákkal együtt, ahogy mennyek ura apszaraszaival együtt. Hé király! különleges eset történt, hallgasd meg az én szájamból! Sankhacsúda nevű jaksa, Dhanada szolgája, erős, pörölyharcban hozzá képest senki sincs e Földön. Egyszer hallva tőlem Augraszéni őrülten nagy erejéről, százezer bhárányi súlyú pörölyt véve a Jaksarát, saját országából Madhupurí-ba ment a rettenetes erejű. A gyűlésben levő Kanszá-t köszöntve a harc őrültje szólott :" három világ győzője vagy, pörölypárharcot adj nekem! Ha te győzöl szolgád leszek, ha én győzök majd én teszlek a szolgámmá téged". " Úgy legyen!" válaszolt Kansza s fogta hatalmas pörölyét, Sankhacsúdá-val küzdeni kezdett a harci porondon. Kettejük közt félelmetes pöröly párharc kezdődött el, az ütések csatt-csatt hangja sötét felhő-villám dörgés. Ragyogtak, mint küzdőtéren két párharcos, mint színpadon a táncosok, két óriás elefántkirály, két szilaj oroszlánvezér. Hé király! mindkét győzelemre vágyó, győzelmi mámorban küzdő buzogánya szikrát vetett s aztán apró darabokra törtek. Kansza a megmérgesedett jaksát ökölcsapással sújtotta, válaszul Sankhacsúda is öklével ütötte Kanszá-t. Ekként huszonhét napig eltartott kettejük párviadala, mind a ketten csodálkoztak egymás töretlen erején. Kansza, daitják királya, az erős megragadva Sankhacsúdá-t, felhajította az égbe száz jódzsana magasságba. Majd a kissé megtört lelkű, visszazuhant Sankhacsúda ragadta meg Kanszá-t s dobta fel az égbe tízezer jódzsanányi magasba.Majd a kissé megtört lelkű, visszazuhant Kansza hirtelen fogta a jaksát és a földhöz teremtette. Sankhacsúda Kanszá-t fogva föld színéhez odavágta, az így folyó küzdelemtől remegett a Földkerekség. Ekkor maga mindentudó, Muníndra Gargácsárja ért oda, a harc terén mind a ketten üdvözölték, ő élettelt, erős hangon Kanszá-t szólította.

Srígarga így szólt:

Hé Rádzséndra! ne harcolj, mert ez a harc nem hoz gyümölcsöt, bizony a hős Sankhacsúda hozzád hasonlóan erős! Öklöd kemény csapásától Airávata főelefánt térdre rogyott és gyengeség fárasztotta. Más erős daitja hősöket is öklöd vitt a halálba, Sankhacsúda nem esett el, ebben semmi kétség, halld az okát! Bizony Paripúrnatama, Az öl meg majd téged, ahogy ezt a Sankhacsúdá-t, kit erősít Siva kegye. Hé Jadúdvaha! ezért szeresd Sankhacsúdá-t, hé Jaksarát! te pedig itt ezt a Kanszá-t szeresd minden kétség nélkül!

Srínárada így szólt:

Az a kettő Garga szavát megfogadva megölelték egymást akkor, Sankhacsúda s Jadúdvaha nagy szeretetet ápoltak. Aztán Kanszá-tól búcsúzva a hazafelé igyekvő, éjszaka az úton menve Rásza csodás énekhangját egyszerre csak meghallotta. A taps hangja után menve elérte a Rásza-körét, látta Hari Rászésvará-t a Rászá-ban együtt Srírászésvarí-val.

Srírádhádíszes bal kezűt, jobb lábát szabadon behajlítót, fuvoláját tartót, szépséges lágy mosolyút, szemöldök játékával Kámá-k seregét babonázót.

Vradzsa-szépek tömegének Urát, jakfark-legyezők és ernyők tízmillióival körbeszolgált Vradzsésvará-t. Krisná-t gyenge gyermeknek gondolva, lelkében döntött: elrabol közülük egy gópít.

Bahulásva így szólt:

Mikor Sankhacsúda jaksa Rásza-körbe megérkezett, mi s hogy történt  Vipréndra! mondd el, hisz múltat s jövendőt ismersz!

Srínárada így szólt:

Tigrispofás, feketeszín, mint tíz tála, olyan magas, félelmetes, lógó nyelvűt látva megrettentek a gópíkák. Mindenfelé szétrohantak, hatalmas zűrzavar támadt, jajveszékeltek a gópík, mikor közéjük rontott a jaksa. Satacsandránaná gópít gonosz Jaksarát elkapva, észak felé rohant gyorsan a vakmerő, vágytól gyötört. A zokogó, " Krisna, Krisna!" így kiáltó, félelemtől zavart gópí után rohant Harikrisna dühvel, kezében egy sála fával. Jaksa látva Azt a jövőt, mint a sors legyőzhetetlent, elhagyta a gópít vágyva élni a félelemtől megszállott. A fő gonosz Sankhacsúda bárhová is rohant-szaladt, nyomában volt a felbőszült Krisna kezében sálával. Himácsala lábát érve Jaksarát is kitépett egy sálát, megállt Sríkrisná-val szemben nagyszerű párharcra vágyva. Bhagaván úgy hozzávágta kézerővel a sála fát, hogy elzuhant a csapástól, ahogy fa dől szélrohamtól. Majd felugorva öklével az megütötte Vaikunthá-t, a gonosz üvöltött nagyon, megzendült a tér s irányok. Kezeivel akkor Hari megragadta s megpörgette kézerővel s a Föld hátához lecsapta, mint szél lótusz letépett virágát. Majd Sankhacsúda Azt fogva lenyomta a Föld színére, az így zajló harctól rengett mind a Földkerekség. Öklével elválasztotta fejét  törzsétől Sríhari, arról megszerezte csúdámanit, ahogy erényes a kincset. A testből óriás fény áradt, beragyogva teret  s irányt, Vradzsá-ban lévő  Krisnaszakhá-ban, Srídámá-ban feloldódott. Sankhacsúdá-t elpusztítva Bhagaván Madhuszúdana kezében a drágakővel visszatért a Rásza-körbe. Csandránaná-nak átadva Dínavatszala az éket, gópík seregével együtt újra Rászá-t játszott Hari.

                        Huszonnegyedik fejezet

         Ászuri története a Rásza-játék körben

Srínárada így szólt:

Ekkor a gópík társaságában Sríjamuná-t nézegetve játszani a csodás Vrindáranjá-ba érkezett Krisna. Vrindávana növényei Sríhari kegyéből eltűntek, mind nővé váltak s csapatostól jöttek. Hé Maithila! mindenféle színes-tarka folyondár-gópíkkal együtt élvezte a létet Hari Vrindávanésvara. Kalindanandiní csodás, kadamba árnyékos partján, hol hármas szellő terjesztett mennyekben érzett illatot, bűvös, szépséges fövenyén, ahol Vansívata díszlett, lepihent Rádhá-val együtt a Rásza-játékban fáradt. Víná, tála és mridanga s murujasti együtt, zengtek az égi hangszerek gópíkákkal együtt. Istenek virágot szórtak, győzelmi hangon harsogtak, Hari csodás erényeit dalolták a gópík. Némely a Méghamallárá-t, megint mások a Dípaká-t, Málakósá-t, a Bhairavá-t és még a Srí nevű rágát, valamint még a Hindólá-t énekelték a hét hanggal, némelyik nő fiatalka, mások kissé korosabbak, sok érett, szerelem teljében Sríkrisná-ba merült lelkű, némely gópí, mint szeretőt követte Góvindá-t, mások Sríkrisná-val együtt labdajátékba merültek, vagy kölcsönösen Hari-val virágokkal játszadoztak, némely az indák közt bujkált láb- s derékláncát csörgetve, mások állandóan nektárt csentek Krisna ajkairól, Krisná-t, akit a jógík is csak nehezen érhetnek el néhányan kezükkel fogva, kacagva húzták magukhoz s szorosan ölelték. A gópíkák léleknek szép Jadurádzsá-ja Bhagaván Hari, sáfrányos Vrindávanésa élvezte a létet. Voltak, kik vínát pengettek, míg Az fújta fuvoláját, mások mridangán doboltak s dalolták Krisna erényét, némely Hari előtt állva édes ütemeket tapsolt, vagy mádhaví indák alatt murajastit megragadva, semmi másra nem gondolva daloltak Harival, feledve ezen a Földön világ hívságait. Mások folyondárok sűrűjében Krisna karjába fonva karjukat Vrindávana ragyogását nézegetve sétálgattak ide-oda. A gópík lánckötegei és az indák össze-vissza gabalyodtak, Krisna szétbontva azokat kebleiket érintette. Gópík orrgyöngy-láncát s hajfürtjeit maga Srínandanandana szépen lassan igazgatta-díszítgette. Megrágott támbúlájának felét véve a gópíkák, az illatost rágcsálgatták, mily nagy az ő hevületük! Kadamba fák árnyékában némelyek Sjáma orcáját ellentmondást nem ismerve, nevetgélve két ujjukkal lassan-lassan ütögették. Hé Maithila! mások férfi ruhát öltve, koronás-fülbevalósan, Sríkrisna előtt táncoltak, utánozva Krisná-t. Rádhá-ruhába bújt gópík, arcuk száz hold fényével sugárzó Srírádhá és Rádhápati örömére énekeltek. Sok száttvika állapotban, szerelemmel elöntötten, jógíként ültek a földön, páratlan boldogságba merülve. Többen növényekben, fákban, földben és az irányokban, vagy magukban látták meg Srípati Dévá-t, néma hallgatásban ültek. Így a Rásza-játékában minden gópíkának teljesült a vágya, elérve ahányan vannak a bhaktákon meginduló Góvinda Szarvésá-t. Hé tisztaértelmű király! az ajándék, amit itt s most a gópíkák megszereztek, a tudók sem érhetik el, hát még, akik cselekszenek. Milyen különleges eset történt ekkor Sríkrisnacsandra Hari-nak, Srírádhápati Prabhu-nak Rászá-jában figyelj s halljad! Ászuri nevű muníndra Sríkrisná-t tudni hevülő, Nárada hegyén Hari-ba összpontosított elmével hevült a tapasztalás tüzében. Szívlótuszában Sríkrisná-t, Aki fénysugarak körében ült, a szépet, Rádhá-val együtt látta folyton elmélyedve. Egy alkalommal éjszaka, mikor elmélyedve nem jelent meg Krisna, újra s újra próbálva sem, kedvét vesztette a muni. Felemelkedett helyéről a Krisna látását vágyó s badarí fákkal körbevett Nárájanásramá-ba ment, de ott sem látta Hari Déva Naranárájaná-t a bölcs. Akkor a megdöbbent vipra Lókálóka hegyéhez ment, de még ott sem látta meg a Szahaszrasirasza Dévá-t. Kérdezte a segítőket, " hová ment innen Bhagaván?", " hej, nem tudjuk mi azt!" mondták, ami még inkább a kedvét szegte. Isteni Ksíraszágara díszes Svétadvípa földjére ment, megint csak nem látta Hari-t, a Sésa-pamlagon fekvőt. Istenszerelem-ittasan, de még mindig kedvét vesztve, kérdezte a segítőket, " hová ment innen Bhagaván?". " Hej nem tudjuk mi azt!" mondták, erre az aggódó muni így szólt: " mit csináljak, hová menjek, vajon hogyan láthatnám meg?". Mikor így szólt, az a lélekgyorsan járó muni elment Vaikunthá-ba, de ott sem látta sem Dévésá-t, sem a Vaikunthá-ban lakó Ramá-t. Hé király! az ottani bhakták között sem látta meg az Ászuri nevű muni, ezért Muníndra Jógíndra Gólóká-ba haladt tovább. Itt sem látta meg a legfelső felettit, Vrindávana Nikundzsá-ban, akkor a kedvement, Krisna hiányától beteg muni kérdezte a segítőket, " hová ment innen Bhagaván?", erre a segítő gópák emígy válaszoltak: " Vámana szép világában , hol Prisnigarbha született, ott van Ő, Maga Bhagaván." Az így útba igazított muni onnan ebbe a világba jutott. De még ott sem látva Hari-t, Kailásza hegyéhez rohant s az ott élő Mahádévá-t, aki Krisna-figyelembe merült, köszöntötte s még az éjjel kérdezte a kedveszegett muni.

Ászuri így szólt:

Ó Bhagavan! már az összes világokat ide s tova felkutattam, Vaikunthá-tól Gólóká-ig, hiszen látni akarom Őt, de  sehol sem találtam meg csodás Dévadévá-t. Hol lehet Bhagaván mostan, mindentudók kiválója mondd meg nekem gyorsan!

Srímahádéva így szólt:

Ászuri, te kiváló vagy, hé Brahman! ok nélküli Krisna bhakta, Mahámuné! tudom mennyit fáradoztál az Ő látásáért.

Ahogy cselekvés szervei ízt és egyéb érzeteket, ahogy célirányos munik Ami a valódi jólét cseppet sem ismerik, Az az emberek vágyottja, rejtett, mindennél magasabb, nemtulajdonsággal jelölt.

Aki a nagy óceánban bajba került Hamsza munit megmenteni csapot-papot hagyva rohant, Az a Raszikésvara most bizony Rászát játszik a szakhíkkal Vrindá erdejében.

Hej Muné! Dévavara  ÖnMájá-ja ma hat hónap hosszú éjszakát fog varázsolni, én biztos megyek megnézni, te is menjél gyorsan, hiszen ez a vágyad!

.

                             Huszonötödik fejezet

                                   A Rásza-játék

Srínárada így szólt:

Szívvel-lélekkel gondolva Siva Ászuri-val együtt Krisna megpillantására Vradzsa körébe indultak. Mennyei fák ligetei, folyondárok sűrűsége tarkította, sétányokkal át meg átszőtt isteni földet láttak meg a Kálindí mellett. Nagy erős Gólóka-lakó nők kezükben bottal, úton álló kapuőrök állták az útjukat. Azok mondták, " Krisná-t látni jöttünk ide ", úton álló kapuőrök válaszoltak nekik.

A dvárapálikák így szóltak:

Vrindá erdőt mindenfelől sok tízmillióan vagyunk, Rásza-terét megvédeni, hé Dvidzsák! Krisna rendelt ide minket. A néptelen Rásza-körben egy férfi van és az Krisna, arra a rejtelmes helyre gópík seregein kívül senki más sem hatolhat be. Hé Munik! ha Őt akarjátok látni menjetek és fürödjetek meg a Mánaszaróvará-ban, érjetek el gópíságot s gyertek vissza gyorsan.

Srínárada így szólt:

Ekként utasítva Siva és a muni Mánaszaróvará-ban fürödve gópíságot megszerezve Rásza-körbe beléphettek. Földje lelket gyönyörködtetően arannyal veretes rubin, mádhavíndák s kadamba fák árnyleple borítja, tavasz s a Hold rezgő fénye ragyogja be, kertje míves, Jamuná gyémánt lépcsői, árkádjai sziporkáznak, páva, hattyú, vízi csibe, kakukk szótól zengő, Jamuná szelétől ringó üde-kékes lombú, kerti lakok és sétányok, folyosók és oszlopsorok, lebbenő, ragyogó zászlók, aranyból vert vizes korsók, fehér s piros virágágyak, virágtemplomok és utak, méhzsongás és égi hangszer édes hangja tölti be a terét, lágyan lengő, enyhet adó, szentségteljes szellő mindenfelé ezerszirmú lótusz illatot hord. Abban a szép Nikundzsá-ban tízmillió holddal fénylő, hattyújárású, lótuszos Rádhá-val ékített Krisná-t, nőgyémántokkal díszeset, örök Rásza-körnek közepében, mint tízmillió Káma, oly szépet, Sjámaszundara formát viselőt, fuvolást,sárga ruhásat, kézben botost, szépségeset, Srívatsza jelet s kausztubhát, vanamálát hordót, csengő lábperec-bokalánc-derékfonat-felkarperec-nyaklánc-karperec-csuklólánc-bíbor fülönfüggő díszest, tízmillió holdsugarú koronás Nandanandaná-t, női lelket adakozó, kacér pillantásokkal elrablót messziről meglátta Ísa és Ászuri kezét emelve a gópík szeme láttára, hé királyok legigazabbja! hódoltak Sríkrisna lába lótuszának s a felharsanó örömtől e szavakat mondták.

Azok ketten így szóltak:

Krisna, Krisna, Mahájógí, Dévadéva, Dzsagatpaté, Pundaríkáksa, Góvinda, Garudadhvadzsa üdv Neked! Dzsanárdana, Dzsagannátha, Padmanábha, Trivikrama, Dámódara, Hrisíkésa, Vászudéva hódolatunk!

Hé Déva! most Paripúrnatama Önmagad Föld súlyos terhét levenni, igazakat támogatni, habár legfelsőnél is felsőbb vagy, mégis Nanda házában születtél és az összes világodat üresen otthagytad.

Amsa, amsámsa, kalá, ávésa, púrna alakokban szállva alá, fenntartod a káprázatos nagy világot, díszíted raszával Rásza Vrindávaná-t, Te Magad a Paripúrnatama.

Gólókanátha, Girirádzsapaté, Parésa, Vrindávanésa, örök gyönyör Játszója, Rádhápaté, Vradzsa-nők dalolta Dicső, Góvinda, Gókulapaté, győzedelem Tenéked!

Srítelt Nikundzsa virág és inda szépsége Te vagy, Srírádhiká szívén és nyakán az ékszer is Te vagy, Srírásza-kör Ura, Vradzsa Hatalma, kerek nagy világnak és ennek a Földnek Védője vagy Te!

Srínárada így szólt:

Akkor Rádhá-val Sríhari, az elégedett Bhagaván, lágy mosollyal, felleg hangján a munihoz szólott.

Sríbhagaván így szólt:

A ti, tapasztalók hevülete hatvanezer éves, függőséget nem ismertek, ezért láthattok meg engem. Aki semmit sem gyűjt, aki nyugodt, kinek ellensége semmi, az lesz bizony az én társam, ezért kérjetek most kegyet tőlem, ami a szívetek szerint való.

Siva és Ászuri így szóltak:

Hódolatunk legyen Bhúman kettőtök láblótuszának, Vrindávana erdejében örök lakás, más, mint a Te lábad párja nem érdekel minket, hódolat a kettős Harirádhiká-nak.

Srínárada így szólt:

Csodás Vrindáranjá-ban Bhagaván: " úgy legyen " ekként szólt, hé király! s a Rásza-körrel díszített Kálindí fövenyén, Nikundzsa közeli parton, Vansívatá-tól nem messze Siva és Ászuri muni örök lakást érdemeltek. Majd Sríkrisna belekezdett Rásza-játékába hulló virágpor illatú, gópíkkal és méhekkel telt Padmákara erdejében. Hé Maithila! hat hónapos éjszakát így csinált Bhagaván Sríkrisna, Rásza-játék gópíkái boldogságban, csak egy pillanatnak élték. Ahogy a Nap első fénye ráhullott a Földre Vradzsa női csoportostól elindultak hazafelé, vágyuk mindnek teljesedett. Maga Nandanandana is elindult Nanda házába, Vrisabhánupurá-ba meg Vrisabhánuszutá Rádhá gyorsan. Ekként Krisnacsandra , lelket rabló, bűnt hárító, tiszta, vágyat adó, szerencsehozó, az emberek hármas célját teljesítő, míg szabadulni vágyóknak végső szabadulást adó Rásza történetét eléd tártam, mi mást akarsz még hallani?

                           Huszonhatodik fejezet

                         Sankhacsúda története

Sríbahulásva így szólt:

Aghászura s a többi daitja fénye Sríkrisná-ba olvadt bele, Sankhacsúda fénye miért Srídámá-ban oldódott fel? Ezt mondd meg, tiszta értelmű, hisz múltat és jövőt  ismersz, hej, határtalanul csodás Krisnacsandra története!

Srínárada így szólt:

Gólókában korábban egy eset történt, Nárájaná-tól hallottam, minden bűnt hárító tisztát halljad király, te nagy eszű! Rádhá Srí, Viradzsá és Bhú, három neje volt Hari-nak, köztük Mahátmana Sríkrisná-nak Rádhá-ja volt igen kedves. Hé király! egyszer Prabhu, Srírádhá-hoz hasonló szép, tízmillió holdfény díszes Viradzsá-val egy ligetben élvezte a létet. Szakhík szájából meghallva: " Krisna másik nejével van ", a másik nej jólététől Rádhá igen rossz kedvű lett. Száz jódzsana szélességű, száz jódzsana magasságú, tízmillió kanca húzta, tízmillió nap sugarú, különleges drágaköves, aranyos és gyöngyfüzéres, tízmillió lengő zászlós, tízmillió arany korsós kocsira szállt milliárdnyi, kézben botos szakhíjával s indult gyorsan, látni Hari-t Srírádhá Bhagavatprijá. Nikundzsa kapuja őrét, Srídámá-t a nagy erejűt, Hari bizalmasát látva a szakhíkkal szidalmazva, bottal erősen csapkodva, be akart a kapun törni, szakhík lármáját meghallva Hari egyből eltűnt onnan. Rádhá-tól félve Viradzsá folyóvá vált s tízmillió jódzsana széles Gólóká-t tekergőzve körbevette, miként a Földet a tenger, testén drágakő virágok, mint turbánon virág nyoma. Megértve, hogy Hari eltűnt és az folyóvá lett, Nikundzsá-t egyszer átnézve, saját ligetébe ment Rádhiká. Akkor Sríkrisna Viradzsá-t, aki folyóvá lett, tiszta ruhás nő alakká változtatta vissza önnön kegyét gyakorolva. Viradzsá parti erdőben, ekkor újra Viradzsá-val Vrindávana Nikundzsá-ban Rászá-t játszott Maga Hari. Viradzsá-nak hét fia lett Krisna életerejéből, azok a gyermekek játszva Nikundzsá-t ékessé tették. Egyszer veszekedni kezdtek, a nagyok verték a kicsit, félelmében gyorsan szaladt, anyja ölébe menekült. Fiát Szatí megnyugtatva becézgetni kezdte, erre Önmaga Bhagaván azon nyomban eltűnt onnan. Krisna-hiánytól szenvedve dühödten átkozta fiát: " hé te ostoba, legyél víz, Krisna eltűnésének vagy oka, a te vized a halandók soha ne ihassák!" Nagyokat is megátkozta: " takarodjatok a Földre, viszály okozói, külön folyó vizek lesztek, sosem fogtok találkozni, majd, ha jön az örök végzet, szükségképpen találkoztok."

Srínárada így szólt:

Így azok anyjuk átkától leszálltak a Földre, Prijavrata kocsijának keréknyomába költöztek. Só, cukorlé, szesz és ghrita, aludttej, tej, édesvíz tenger, lett az a hét, nyugalmasok, átkelni rajtuk oly nehéz, mélyek, rejtelmesek, szélesek százezer jódzsanától elkezdve, minden következő kétszer szélesebb, mint az előző, így honolnak külön-külön, szárazföldről-szárazföldre. A fiúk eltávoztával gyerek-szeretettől gyötört magányos kedvesét látva Krisna kegyet adott neki. " Hé te félő, sosem fogsz te éntőlem elválni, fiaidat óvni fogod saját életerőiddel ". Ekkor, tudva, hogy Srírádhá hiányolja Őt erősen, Srídámá-val együttesen annak ligetébe mentek. Nikundzsa-kapuban életének párját barátjával együtt látva Rádhá önérzettel telve így beszélt Hari-hoz.

Rádhá így szólt:

Menjél oda Hari, ahol van az új szerelmed, Viradzsá bizony folyó lett, Te meg legyél folyam! Költözz az ő ligetébe, tőlem meg még mit óhajtasz?!

Srínárada így szólt:

Ekként hallván Sríbhagaván elment annak ligetébe, Sríkrisna-barát Srídámá indulattal szólt Rádhá-hoz.

Srídámá így szólt:

Paripúrnatama Maga Bhagaván Sríkrisna, számtalan világok Ura, Gólókán Ő uralkodik, hozzád hasonló saktíkat tízmilliót teremteni képes felső felettiként.Hé Rádhé, te Őt gyalázod?! ne légy, ne légy önérzetes!

Rádhá így szólt:

Te hülye vagy ? Míg az apát dicsőíted, addig engem, az anyát gyalázod, te ostoba, légy ráksasza, takarodj a Gólóká-ból!

Srídámá így szólt:

Hé Subhé! Krisna mindig kedvedben járt, és te megsértődtél, ezért Paripúrnatama Para Krisna Prabhu-tól a Földön száz évre el fogsz szakadni, ebben semmi kétség!

Srínárada így szólt:

Az így kölcsönösen adott átkozódástól megrettent, gondba merült kettő előtt megjelent Sríprabhu.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Rádhé! saját kimondott szavamat, ha akarom visszavonom, de a bhaktáim szavait sosem másítom meg. Hé Kaljání ne bánkódjál, hé Rádhiké halljad az én kegyem, az elválás idejében hónapról-hónapra egyszer megláthatsz majd engem. Váráha nevű kalpában a Föld terhét megszüntetni, bhaktáknak mutatni magam veled együtt odamegyek. Srídámá! amit mondok halljad te is, saját részedet elvíve születsz aszurának, Vaivaszvata manvantara Rászá-jában félreismersz engem. Kezem által fogsz meghalni, ebben semmi kétség, kegyelmemből újra régi alakodat kapod.

Srínárada így szólt:

Így Srídámá megátkozva, valaha a jaksák földjén, Szudhana házában látta meg a napvilágot. Sankhacsúda-ként lett ismert, bizony Dhanadá-t szolgálta, majd a fénye feloldódott Srídámá testében.

Aki kettősségek nélkül Önmagában élvezi a létet,Önmaga dolgait játssza Önnönmagán belül, Aki Mindenható, Mindenalak, Mahátman, Attól ez nem furcsa, Annak a Krisná-nak legyen hódolatom!

Hé Vaidéha! eléd tártam ezt a csodás Vrindávanakhandá-t, aki nemes és hallgatja ezt a történetet, az az ember a legszentebb felső állapotba jut el.

ÍGY TELJES EZ A MÁSODIK, VRINDÁVANAKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                    HARMADIK KÖNYV
                                  GIRIRÁDZSAKHANDA

                                          Első fejezet

                    Srígirirádzsa imádásának szabálya

Bahulásva így szólt:

Hogyan tartotta Bhagaván a nagy Góvardhana hegyet, ahogy gyerek gombafejet, játékból egy kézzel? Ennek, Paripúrnatama Mahátmana Sríkrisná-nak isteni csodájú tettét mondjad el Munik Igaza!

Srínárada így szólt:

Ahogy éves adót kell fizetni a királynak, úgy adtak Indrá-nak balit minden esős évszak végén gazdaember gópák. Egyszer Mahéndra áldozatához kellő holmik halmát látva Hari Nandá-t megkérdezte, a gulyások is hallották.

Sríbhagaván így szólt:

Itt ez a Sakra-imádás, mi ennek az eredménye, e világi, világon túli, mit mondanak erről?

Srínanda így szólt:

Itt ez a Sakra-imádás, nagyszerű, bhuktit-muktit ad, e nélkül ember a Földön sehol sem születhet jóba.

Sríbhagaván így szólt:

Amely Sakra és az összes többi isteni sereglet saját tette gyümölcseit élvezi a mennyben, s mikor a jó mind elfogyott halandókká lesznek, azok szolgálatát ne tartsd mukti-oknak!

Akitől fél Paramésthi, azokról nem is beszélve, akiket erre a Földre meg- és leteremtett. Nagyszerű tudók úgy tudják, a végtelen nagy Idő az, legerősebb.

Ezért a nagy Idő oltalmában, erényesen cselekedve imádandó Szurésvara Jadzsnyapati Hari, minden, lélekben született célt elhagyva követendő, ez a végső móksa, nem más.

Tehén, vipra és igazak, tűz és istenségek, védák és a dharma Jadzsnyádhipati formái, ezekben az alapokban, akik Sríhari-t imádják, azok itt és ott is örök jólétet érnek el.

Itt ez a Góvardhana hegy, hegyek fejedelme, született Hari kebléből, Pulasztja életereje költöztette ide, e hegynek meglátásától nem lesz több születés.

Imádva tehént, viprát és istent, mindent Mahádri-nak adni, ez a végső módszer, ez a számomra oly kedves, áldozatok fejedelme, ha nem így, akkor menj és tégy úgy, ahogy kedved tartja!

Srínárada így szólt:

Közülük Szannanda gópa, szabályokat tudó öreg, Nanda füle hallatára örvendezve szólt Krisná-hoz.

Sríszannanda így szólt:

Hé Nandaszúnó, hé Táta!, Te Magad a tudás tára, mondjad el, hogy megérthessük milyen szabály követendő imádni a Hegyet?!

Sríbhagaván így szólt:

Tehéntrágyával felkenve Girirádzsa földjét alul, kinek erénye a bhakti és uralja érzékeit rakja le a felajánlást, majd a Szahaszrasírsá-mantrával bráhmanákkal együtt fürdesse meg Girirádzsá-t Gangá és Jamuná vízzel. Aztán fehér tejsugárral s panycsámritával a Hegyet fürdesse meg újból Krisná virágillatos vizével. Mindenfelé rengeteg sok fényes kelmét, ételeket, trónust, füzérdíszek láncát, csodás mécs-sorokat adva és a Hegyet körbejárva, majd üdvözölve a Nagyot, a két kezet összetéve, következőt kell mondani: Vrindávana ölén nyugvó, Gólóka fejéke, hódolat teneked, Púrnabrahman napernyője, Góvardhana újra s újra hódolatunk! Virágot kell reá szórni s fényáldozást bemutatni, édes hangon csendüljenek harang, cintányér, mridanga. Védáham-mantrával kezdve ládzsaesőt hintve reá, mellé táplálékok hegyét kell tisztelettel emelni. Hatvannégyszer öt kis tálkát öt sorba kell elhelyezni s megtölteni tulaszí levéllel kevert Srígangájamuná vízzel. Az ötvenhatodik résszel, összpontosított elmével szolgálni kell a nagy Hegyet, majd a tüzet, bráhmanákat, teheneket, isteneket illattal és virágokkal megtisztelni. Illatos, édes étellel dvidzsák kiválóit, másoknak, kutyát evőkig pompás ételt kell kínálni. Majd tehenek között gópák s gópík serege táncoljon, szerencse s győzelem hangja zárja a Hegy szertartását. Most, ahol nincs Góvardhana azt a szabályt hallgasd! Tehéntrágya-Góvardhaná-t, igen magast kell emelni. Virágokkal és indákkal, fűbugákkal feldíszítve halandónak imádni kell itt e Földön Góvardhaná-t. Ki a Hegyről követ véve el akarja vinni, hasonló nagy aranytömböt ott kell annak hagyni, ha elvinné arany otthagyása nélkül Maháraurava poklába kell majd annak menni. Ki Sálagráma Dévá-nak szolgálatát tejesíti, azt nem érintik a bűnök, miként a víz lótuszlevélt. Amely dvidzsa kiválóan szolgálja Girirát hegyét, az, mintha mind a hét földrész szent helyein fürödne meg. Aki ilyen módon áldoz Girirát-nak évről-évre, itt teljes jólétet élvez, ott meg eléri a móksát.

                                         Második fejezet

                                 Girirádzsa nagy ünnepe

Srínárada így szólt:

Nandaszuta szavát hallva Srínanda és Sríszannanda meg a többi Vradzsa-beli kiválóság erősen elcsodálkoztak s hagyva mibe belefogtak Girirádzsa-imádásra felkészülni kezdtek.

Hé Maithila! a szertartáshoz szükséges kellékeket fogva, két fiát, Rámá-t és Krisná-t is magához véve, a szertartást nagyon várta Jasódá-val együtt, Srígarga is ott volt.

Rögtön egy tarkára festett, arany láncokat viselő óriás elefántra szálltak, tehéngulyákkal övezve Góvardhaná-hoz érkeztek, úgy festettek, mint az őszi felhők között Sakra kedvesével.

Nandák, upanandák, vrisabhánuk, fiak, unokák, feleségekkel együtt Srígirirádzsa lankáihoz elértek, hozva az összes szertartási holmit.

Ezer kelő nap ragyogással fénylő hordszékre szállt Rádhá, kinek mennyei ruhája és éke, mint Sacsi-é, szakhík seregével együtt ragyogott, körötte kakukkok és dongók .

Két oldalán kísérte két kiváló társnő, feldíszítve-cicomázva, tízmillió szakhí között, fénylett Lalitá-Visákhá, a két holdsugaras arcú, szépséges jakfark legyezőt lengetve kezükkel.

Hé király! ekként Ramá és Viradzsá, Mádhaví, Májá, Krisná s Dzsahnunandiní, harminckettő, nyolc, tizenhat szakhí és azoknak csapatai is odaérkeztek.

Srímaithilák és Kószalák, védák és korábban volt nagy risik, Ajódhjá városban lakók, erdőlakó Jadzsnyaszíták, Ramá s a többi Vaikuntha lakó, Úrdhvavaikuntha lakói, káprázatos fényességű földrészeknek lakosai, Dhruva és a többi világ és Lókácsala lakói, Srílaksmí isteni guna-hármassága, nem isteni, vimána-nők szülte gyógynövények, Dzsálandharík, és a Tenger- lányok, Barhismati leányai és Szutala-lakosai, apszaraszok, Phaníndra lányai, mindezek s a Vradzsa-lakók seregei Srígirirádzsa lábához együttesen megérkeztek, pompáztak, kezükben fények és az áldozati tárgyak.

Csordások is mindahányan, öreg, ifjú, gyerek sárga ruhában, turbánban, fejükön pávának tolla, nyakékük is csodás, erdő csokra és füzére, díszük újonnan faragott bot s fuvola.

Hallva az én számból Sailavara ünnepéről Gangádhara hajcsimbókkonty-díszes fejű, koponyák füzérét hordó, csonthamut szórva testére, kígyóköteg-füzérkarikák ékszerétől pompás, maszlag-hasis-méregital bódulatban, Himádriputrí-val együtt, seregeitől övezve, felszállva Nandísvará-ra, ki a kezdetek hátasa, megérkezett Srígirirádzsa-körébe.

A fő rádzsarsik, viprarsik, szurarsik, sziddhésák, jógésvarák és hamszák, ezernyi viprával együtt Girirádzsa látására összegyűltek a közelben.

Góvardhana kősziklái gyémántokká változtak át, sugárzó arany hegycsúcsok kerítették, méhek zsongtak, vízesések robajlottak, barlangok tárultak, hé király! olyan volt, mint egy hatalmas elefánt.

Akkor Méru, Himácsala és a többi hegyek valós alakjukat öltve, szerencsehozó dolgokkal s ajándékkal tele kézzel üdvözölték valós alakjában azt a Góvardhana hegyet a hegy-fejedelmek.

Ahogyan Acsjuta mondta, dvidzsák Góvardhanadéva szertartását elvégezték, áldozva dvidzsáknak, tűznek és tehénvagyonnak, a szertartást elvégezve nagy értékű, igen drága áldozati ajándékot adott Vradzsésvara Srígirirádzsának.

Éneklő, táncos, zenélő nandák, upanandák, vrisabhánuk, gópík s gópák seregével harsanó örömű Krisna körbejárta a nagy Hegyet.

Az istenek virágesőt záporoztak, az emberek rizsszemeket szórtak, abban a szent áldozatban a népekkel körbefogott Góvardhana nevű, hegykirályok fejedelme tündökölt, mint egy nagy király.

Akkor Maga Krisna Vradzsa-hegynek közepéből, másik, óriás alakban kilépve," A Hegy én vagyok " szólt s azt a nagy táplálék hegyet, mind az egészt jól megette.

Gópála és gópí seregletek vezetői maguk látva Hegy szellemét, amint kegyet adni készül, csodálkoztak, lelkükben öröm támadt fel és ahhoz így szóltak:

" Ismerünk mi, gópák téged, Girirádzsadévá-t, maga Nandaszuta mutatott meg téged, adj minekünk itt e Földön teljes tehénvagyont, barátoknak napról-napra növekedést! "

" Úgy legyen! " szólt hegykirályok fejedelme Góvardhana, valós alakját mutatva, koronás-karpereceset, csodálatos testűt s pillanat, már el is tűnt a gópák közeléből.

Nandák, upanandák, vrisabhánuk, Bala, Szucsandra, Vrisabhánurádzsa, Srínandarádzsa, Hari, gópák s gópík saját tehénvagyonukkal, dvidzsák, jógésvarák, sziddhák, Siva és az összes többi, hódolva-imádva Hegyet, örvendve, de nem akarva otthonaikba megtértek.

Sríkrisnacsandrá-nak e nagyszerű történetét és Giríndrarádzsa imádságos ünneplését, előtted elmondtam e különöst, amely szent és az emberek bűneit pusztító.

                                     Harmadik fejezet

                              Góvardhana felemelése

Srínárada így szólt:

Majd az én szájamból hallva, hogyan hiúsult meg saját imádása, és Góvardhana ünnepe , hogyan is jött létre, dühbe gurult Purandara. Szánvartaka nevű felhők hadát, mely, csak végidőkben veszíti el  rabigáját, Vradzsa elpusztítására Indra rögtön Vradzsa fölé küldte. A dühödten dörgő felhők tarka színű sereglete, némely sárga, más fekete, némely zöldes fényű, mint indragópa színesek, mások, mint a kámfor, némely színe kék lótuszé, rengeteg színben fénylenek. Elefánt nagy vízcseppeket ontottak őrjöngésükben, ormányvastag záporeső kötegeken száguldottak. Tízmilliónyi sziklakő, mint egy hegycsúcs, olyan nagyok repkedtek a levegőben, félelmetes vihar támadt, fákat-házakat repített. Végidőknek fellegei rettenetesen dörögtek, óriás robaj kelt a Földön, Maithiléndra! félelmetes! Megzendült az egész világ, a hét fel- és alvilággal, megrendültek a diggadzsák, csillagok hulltak a Földre. Megrettentek a fő gópák, családjukkal akarnak még élni, gyereküket terelgetve Nanda házához rohantak. Köszöntve Paramésvará-t, Balá-val Nandanandaná-t, Vradzsa rettegő lakói oltalmába érve mind emígyen szóltak.

A gópák így szóltak:

Ráma, Ráma Mahábáhó, Krisna, Krisna Vradzsésvara! védjétek meg népeteket az Indra adta nagy vésztől! Indra szertartását hagyva, ahogy mondtad, Góvardhaná-t ünnepeltük, most, hogy Sakra megdühödött, mondd gyorsan, mit s hogyan tegyünk!

Srínárada így szólt:

Gópík-gópáktól túlzsúfolt, rettegő Gókulá-t látva, borjastól a tehéngulyát, Aki félelem nélküli, szólott a gópákhoz.

Sríbhagaván így szólt:

Ne féljetek! Minden segítővel együtt menjetek Giri lábához, aki az áldozatot elvette, gondoskodik védelemről.

Srínárada így szólt:

Így szólva, népével együtt Hari Góvardhanához érkezve, kitépte Hegyet a földből és játékból, félkézzel tartotta.

Ahogy gyerek gombafejet, elefánt ormánycsúcsával lótuszvirágot tart könnyen, Hegyet Sríkrisna úgy tartva fénylett, kegyes, együttérző Prabhu.

Majd a gópákhoz szólt: " hé apa, hé anya, hé öreggulyások, holmival, vagyonnal, tehenekkel menjetek Hegy alatt a fedett üregbe, itten nem kell félni Sakra haragjától! "

Ekként hallva Hari szavát a gópák tehénvagyonnal, családjukkal s  egyebekkel Giri alá menekültek. Balá-t és kortársaikat utasította Sríkrisna, saját pásztorbotjaikkal alátámasztották Hegyet. Bhagaván Hegy alá ömlő víznek áradását látva, Sésá-t, Szudarsaná-t lelkében megidézve parancsolta. Tízmillió nap fényével fénylő Szudarsana csakra Hegyre lezúduló esőt mind megitta, mint Agasztja. Hegyet alul, minden oldalról Sésa körbe tekeregte, megállítva a nagy vizet, mint tengerpart az óceánt. Hét napon át mozgás nélkül állt ott Góvardhana-tartó Hari, mindannyian Krisná-t nézték, mint csakóra Mahésvará-t. Őrjöngő Airávatá-ra felült akkor Purandara, dühtől vakon, hadaival Vradzsa körébe érkezett. Már messziről hajította istennyilát, Nanda telepét rombolni, Mádhava megbénította Sakra istennyilás kezét. Akkor megremegett Sakra és a Szánvartaka felhők s istenek hadával futott, mint elefánt, kit oroszlán támad. Akkor bizony felkelt a Nap s a felhők széjjel szaladtak, a vihar is csendesedett, folyóvizek leapadtak. Felszikkadt a sár a földön, az égboltozat kitisztult, négylábúak és madarak újra nyugalomra leltek. Hari szavára a gópák holmijukat s tehénvagyont magukhoz véve elhagyták lassan-lassan Hegy üregét.  " Menjetek! " szólt társainak a Góvardhaná-t emelő, mire azok: " menjél csak Te, mi tartjuk Hegyet erőnkkel ". Góvardhana-tartó Hari az így szóló bojtároknak Hegy fele súlyát átadta, annak súlyától a gyenge pásztortársak összeestek. Kézzel felsegítve őket, mindenki szeme láttára Hegyet korábbi helyére tette, mintha játszana Sríkrisna.

Hé király! akkor gópí hadak és vezető gópák imádták Nandaszúnu Sríkrisná-t, illatokkal-rizsszemekkel, tej- s aludttej édességgel, felismerve a Magasztost mindannyian üdvözölték.

Nanda, Jasódá, Róhiní, Bala, Szannanda és a többi öreg, ölelve Krisná-t vagyonokat adtak s az egybegyűltek a gyengéd szeretet áradatában szerencse kívánságokat mondtak.

Nandanandaná-t dicsérve énekelve és zenélve táncoltak Őkörülötte, a vágyteljesültek Hari-t az élre állítva, Vradzsa lakói elértek saját otthonukba.

Majd felharsanó örömmel az istenek gyönyörű Nandana-erdő pompás virágait szórták, égben kiváló gandharvák sziddhák csapatával együtt Srígirirádzsá-t tartónak erényét dalolták.

                                     Negyedik fejezet

                               Sríkrisna szent fürdője

Srínárada így szólt:

Ekkor istenek hadával együtt megérkezett oda Sakra, gőgje elmúlt s a nagy Hegyen titokban hódolt Krisná-nak.

Indra így szólt:

Te  Dévadéva, Paramésvara, Prabhu, Púrna, Purána, Purusóttamóttama, legfelső feletti, természet feletti, Te Hari oltalmazz engem Djupaté, Dzsagatpaté!

Hé Bhagaván! Te vagy a tíz avatára, dharmát, tehént, srutit védni, most mint Paripúrnadéva jöttél, Kansza s több király daitját megölni.

Májád-tól megzavarodott az én elmém, téboly szállt meg, semmi sem vagyok, miként fiának apa, bocsáss meg, békélj meg Djupaté, Dévésa, Dzsagannivásza!

Óm namó Góvardhanóddharanája Góvindája Gókulanivászája Gópálája Gópálapatajé Gópídzsanabhartré Girigadzsóddhartré Karunánidhajé Dzsagadvidhajé Dzsaganmangalája Dzsagannivászája Dzsaganmóhanája Kótimanmathamanmathája Vrisabhánuszutávarája Srínandarádzsakulapradípája Sríkrisnája Paripúrnatamája Tészankhjabrahmándapatajé Gólókadhámadhisanádhipatajé Szvajambhagavaté Szabalája namaszté namaszté!

Srínárada így szólt:

Ezt a Sakra megalkotta himnuszt, aki reggel felébredve mondja, minden sziddhi-t megszerezhet s veszélyben sem kell félnie. Így köszöntve Hari Dévá-t istenseregekkel együtt, két kezét egymáshoz zárva üdvözölte Purandara. Akkor a szép Góvardhaná-n a tengerből megszületett, Szurabhi nevet nyert tehén önnön tejével fürdette Gópésa Sríkrisná-t. Égi Gangá-vízzel töltött négy nagy ormányával fürösztötte a mámoros Airávata, Sríkrisna Góvindá-t. Minden risi, minden sruti, dévák, gandharvák, kinnarák magasztalták Hari-t király!, virágszóró örvendezők. A nagy Girigóvardhana, amint végéhez ért az avatás, a boldogságtól elolvadt s ide-oda folyt szét. Az elégedett Bhagaván ráhelyezte lótuszkezét, az a kéznyom most is látszik a nagy Hegykirály tetején. Magasrendű szenthely lett az, emberek bűnét hárító, lábnyom is található ott, azt is nagyszerű szenthelynek tudjad! Pont akkora lett a lábnyom, amekkora keze nyoma, Szurabhi lábnyomai is megmaradtak, hé Maithila! A Sríkrisná-t megfürdető Djugangá vízfolyásából Mánaszí Gangá forrása  fakadt, a bűnöket elhárító. A Góvindá-t megfürdető Szurabhi tejfolyásából Góvindakunda jött létre, bűnöket hárító, csodás. Abban a kundában néha tejédesség érezhető, az ember, ki abban fürdik, Magát Góvindá-t éri el.

Körbejárva Hari-t és hódolva ajándékot adtak Purandara és a többi, győzelmi hangot hallatva és virág esőjét szórva az istenek megnyugodva Trivistapá-ba indultak.

Krisna fürdőjének ezt a történetét, aki hallja, az Tízló-áldozat végső fürdetése jutalmánál még többet fog kapni, majd eléri a Legfelső Teremtőnek állapotát.

                                            Ötödik fejezet

                                            A gópák vitája

Srínárada így szólt:

Látva Sríkrisná-nak ezt a nagyon csodás történetét, a gópík és mind a gópák Nandá-t s Jasódá-t kérdezték. " Hé Jasómati, Gópálarádzsa! eddig a te családodban nem született senki, aki hét napon át egy nagy hegyet képes megtartani, te még egy követ sem tudnál. Hol van egy hét éves gyerek s hol Girirádzsa tartása, kétségek támadtak bennünk, vajon ki ez a te erős fiad? Úgy tartotta azt a hegyet, mint lótuszt elefántkirály, mint gombakalapot gyerek, játékosan egy kezével. Hé Jasódé! színed fehér, hé Nanda! te is fehér vagy, Ez meg sötétnek született, családodban nincsen erre példa. Olyannak tűnik a gyerek, mintha ksatrijáké lenne, Hold-nemzetségben született Balá-ban nincs hiba. Ha nem az igazat mondod kiközösítünk mi téged, mondd, gópák közt hogy született, vagy verekedés fog lönni! "

Srínárada így szólt:

A gulyások szavát hallva Jasómati-ban félelem, Nandá-ban méreg áradt szét, Nanda így szólt a gópákhoz.

Srínanda így szólt:

Hé csordások! Összeszedem magam s, amit Garga mondott mind elmondom, amitől, gulyások, a ti kételyetek gyorsan el fog tűnni. " K hang, mint Kamalákánta, R hang Rámá-t jelképezi, S hang, értsd Sadgunapati, Svétadvípanivászakrit, N hang Naraszinha jele, A hang Aksara, Agnibhuk, H, mint Naranárájanarisi. E hat púrna, amely szóban, Paripúrnatama Mahátmaná-ban teljességgel feloldódik, az Önmaga Krisna s neve. Korszakoknak megfelelő az Ő színe, fehér, vörös és sárga, Dvápara-Kali határán Ez a Gyermek sötét színű. Így ez a Nandanandana Krisna néven ismert. Tíz indrija, nevük vaszu, bennük lakó istenségek és a csitta, ezekkel, Aki cselekszik, Az Vászudéva-ként ismert. Vrisabhánuszutá Rádhá, Kírti lakában született, Annak Ez Maga a férje, ezért Rádhápati-ként is ismert. Maga Paripúrnatama Bhagaván Sríkrisna, végtelen számú világok Ura Gólóka-otthonban honol. Ő született, mint gyermeked s Földet terhétől fosztani, Kanszá-t és a többit ölni és bhaktákat oltalmazni. Hé Bhárata! végtelen nevei száma, védák számára is titok, játékából még születnek, tetteiben nincs meglepő ". Hé gópák! ezt meghallva nincs kétségem az én fiam felől, a Földön védák-bráhmanák szava bizonyíték!

A gópák így szóltak:

Gargácsárja Mahámuni, ha eljött a te házadba, a névadó szertartásra nem hívtál meg a nemzetségedből senkit. Gyermekednek névadóját házadban tartottad, most már ez a te módszered, hogy mindent titokban tartasz?!

Srínárada így szólt:

Így szóltak és eltávoztak Nanda házából a gópák, düh tüze perzselte őket, Vrisabhánu-hoz indultak. Vrisabhánuvará-hoz, ki támogatja Nandarádzsá-t beszéltek mind a csordások nemzetség káprázatában.

A gópák így szóltak:

Mahámaná Vrisabhánu! te vagy nemzetségünk feje, ezt a Nandá-t vesd ki gyorsan nemzetségünkből Bhúpaté!

Srívrisabhánuvara így szólt:

Mi bűne van e Nandá-nak, hogy ki kell közösíteni, nemzetségünk koronája, a gópák kedveltje, számomra is kedves.

A gópák így szóltak:

Ha nem veted ki őt király, mi, a Vradzsa lakosai vetünk ki majd téged! Hé, te nagy bölcs! házadban felnőtt egy leány, kiházasítandó. Te, nemzetségünknek feje gazdagságod mámorában remek kérőknek sem adtad, ez is a te bűnöd. Mától nemzetségből zuhant különállónak tekintünk, hé, nagy okos! hogy ne így legyen, igen gyorsan vesd ki, vesd ki Nandarádzsá-t!

Srívrisabhánuvara így szólt:

Hé csordások! Összeszedem magam s, amit Garga mondott mind elmondom, amitől, gulyások, a ti kételyetek gyorsan el fog tűnni.  "Végtelen világok Ura, Gólókésa, Parátpara, nincs Nála nagyszerűbb kérő, Nanda házában született. Földnek terhén könnyíteni, Kanszá-t s többit pusztítani, Brahmá kérlelte Sríkrisna e világra megszületett. Aki Gólóká-ban Krisna királynője Rádhá néven, Az házadban született meg, nem tudod te, hogy Ő Pará. Kettejük esküvőjének szertartását nem én tartom, esküvőjük eljövendő Krisná parti Bhándírá-ban, Vrindávana közelében, magányos, gyönyörű helyen, Paramésthi fog eljönni és a szertartást megtartja. Hé Gópavara! ezért ismerd fel, hogy Rádhá nem más, mint a Para fele, világ Csúdámanijának királynője Gólóká-ban. Ti is, az összes gulyások Gólóká-ból szálltatok le, miként tehenek és gópík Gókulá-ba Rádhá kedvéért. " Így szólt és távozott maga Gargácsárja Mahámuni, azon naptól Rádhiká-ban nincs mért kételkednem. A Földön védák-bráhmanák szava bizonyíték, csordások! elmondtam nektek, mi az, mit még hallanátok?!

                                       Hatodik fejezet

                                         Hari vizsgája

Srínárada így szólt:

Vrisabhánu e szavait hallva Vradzsa lakosai, elámultak, megnyugodtak, kételyük is elmúlt.

A gópák így szóltak:

Hé király! a vőlegény megfelelő, Rádhá is kedves Hari-nak, az Ő hatása láttatja hatalmasnak vagyonodat itt a Földön. Ezer mámoros ormányos, millió ficánkoló ló, mint a menny ragyogó kocsik, millió szám kerti házak, aranyos-gyémántos tehén, tízmilliószor millió, különleges lakóházak, különféle drágakövek, étel s a többi bősége látható mostanság nálad, Kansza is megirigyelte, látva a te gazdagságod. Maga Kánjakubdzsapati Bhalandana nagy királynak veje vagy te Mahávíra, kincsestárad Kubérá-é. Olyan,mint a te vagyonod még Nanda házában sincsen, kicsinyes a Nanda lelke, marhagazda, parasztember. Ha igaz, hogy Nandaszuta Maga Paripúrnatama Hari, mindannyiunk szeme előtt vizsgáztasd le Prabhó!

Srínárada így szólt:

Meghallgatva azok szavát a nagy Vrisabhánuvara, nekifogott Nandarádzsa gazdagságát megvizsgálni. Tízmillió kövér gyöngyszem láncot, hé Maithilésvara! mindegyikben minden egyes fénylő gyöngyszem tízmilliónyi értékű. Díszdobozokba rakatta és ügyes legénykérőkkel Nandarádzsá-nak elküldte mindannyiuk szeme előtt. Az igen ügyes vőkérők Nanda gyűléstermébe érkezve, letéve a dobozokat köszöntötték Nandá-t s mondták.

A legénykérők így szóltak:

Nyíló lótuszbimbó szemű, tízmillió holdtányérnak fényével ragyogó, eladósorba került Srírádhá, ezt megértve Vrisabhánu, vőlegény választásáról kezdett gondolkodni.

Te fiadat, a mennyeit, Anangá-t is megzavarót, Aki Giri-t a kezével emelte és megtartotta, látva s megfontolva minket küldött, hé Visámpaté, hé Prabhó!

Először is fogadjad el a vőlegény egész ölét teletöltő gyöngyszemeknek e csodás halomját, majd adj ennyit a leányért, erről ismert a családunk.

Srínárada így szólt:

Nanda meglátva a holmit elképedve gondolkodott, van-e ennyink? megkérdezni bement Jasódá-hoz. Sokat tanakodtak akkor Nanda s Jasódá, az erény szobra, " e gyöngyrakáshoz mérhető semmi vagyonunk sincs itthon. Világ előtt elveszítjük minden becsületünk s kinevetnek, ha ezt elfogadjuk, mivel lehet viszonozni, hogy megtartsuk Krisna esküvőjét? Ezért, helytelen ezt elfogadni, majd, ha lesz annyi vagyonunk. " Nanda Jasódá-val ekként tanakodott. Ekkor észrevétlenül ott termett Bhagaván Vridzsinárdana és elvéve száz gyöngyfüzért az odakint elterülő szántóföldön kezeivel elvetette egyenként a gyöngyszemeket, mint gabonaszemeket vet saját földjébe a paraszt. Nanda újra megszámolta a gyöngyfüzér-rakást, százzal kevesebbet látva, kétely ébredt benne.

Srínanda így szólt:

Ami korábban még nem volt, ott most fogyatkozás történt, nemzetségem hírén sötét folt fog esni. Vagy esetleg játék miatt Bala s Krisna vett belőle? megkérdem a gyerekeket alázatos szívvel.

Srínárada így szólt:

Így megfontolva a dolgot tisztelettel kérte Krisná-t, Sríbhagaván Giridhara nevetve mondta Nandá-nak.

Sríbhagaván így szólt:

Parasztok vagyunk mi gópák, minden magot elültetünk, énmagam is kinn a szántón széjjelszórtam a gyöngyöket.

Srínárada így szólt:

Hallva, amit fia mondott, jól lehordta Vradzsésvara, majd a gyöngyöt összeszedni együtt kimentek a földre. Ott százával, gyöngyszemekből kifejlődött fák látszottak, zöld hajtásos, törzsökös szépek. Tízmillió-tízmillió gyöngyszemcsokor hosszú fürtökben ragyogott, mint az égbolt csillagai. Akkor a nagyon örvendő Nanda, tudva, hogy Krisna Parésa, az előzőkhöz hasonló súlyú mennyei gyöngyöket, azok tízmilliónyi bháráját szekerekre felrakodták s Nandarádzsa Vradzsésvara a legénykérőknek adta. Azok átvéve az egészt Vrisabhánu-hoz indultak, mindenki füle hallatán dicsérték Nanda vagyonát. Akkor az igen elképedt Vradzsa-lakók felismerve, hogy Nanda gyereke Hari, köszöntötték Vrisabhánu-t, kételyük már elszállt. Attól a naptól Maithila! tudták Vradzsa lakosai, hogy Rádhá Hari kedvese és Rádhá kedvese Hari. Ahol Nandaszúnu Hari elvetette a gyöngyöket, szenthelyek királya lett ott, neve Muktászaróvara. Aki, ha csak egy gyöngyöt is ad ott adományba százezer gyöngy adásának gyümölcsét szüreteli le, ebben semmi kétség. Hé király! ekként elmondtam Girirádzsa nagy ünnepét, amely embernek ad bhuktit-muktit, mit szeretnél még hallani?

                                        Hetedik fejezet

                              Srígirirádzsa szenthelyei

Bahulásva így szólt:

Mahátmana Girirádzsá-n hány fő szenthely található, ezt mondjad el Mahájógí, ahogyan látsz, az isteni.

Srínárada így szólt:

Király! az egész Góvardhana hegy minden szenthely közül első, Vrindávana a Gólóka, fejéke az imádott Hegy. Gópák, gópík és tehenek védője, Krisná-nak kedves, Púrnabrahman napernyője, mi lehet nála szentebb hely! Indra-imádást alázva összes alattvalójával együtt, akit imádni elkezdett Bhagaván Bhuvanésvara. Maga Paripúrnatama Bhagaván Sríkrisna, végtelen világok Ura, Gólókésa, Parátpara, amelyen a gyermekekkel folyton játékokba merült, annak a jelentőségét elmondani még Brahmá sem képes. Ahol a Mánaszí Gangá bűnök özönét tisztítja, ott a nagy Góvindakunda és szép Csandraszaróvara. Rádhákunda, Krisnakunda és bizony Lalitákunda, Gópálakunda és a Kuszumákarakunda. Az ott levő szikla Krisna fejékétől megérintve fejék-jegyessé változott, csak a megpillantásától istenek fejéke lesz az ember. Amely sziklára Sríkrisna tarka képeket rajzolt fel, most is az a rajzos és szent ott,a Hegyen található Csitrasilá néven. Az a kő, amit Sríkrisna megzendített, mikor Vradzsa-gyerekekkel játszott, Vádanísilá lett abból, bűnök özönét tisztítja. Az, ahol Sríkrisnacsandra gyerekekkel együtt játszott labda-játékokat, az most Kandukaksétra néven említett. Sakra szintjét éri el az, aki megpillantja, aki hódol neki, az a Brahman szintjét, amely porában hengergőzve az ember egyenest Visnu szintjére fog eljutni. Ahol a gópák turbánját Mádhava ellopta, az a szenthely Ausnisa nevű, ott a Hegyen, bűnöket pusztító. 

Egyszer arrafelé haladt s aludttejet árult gópák asszonyainak csoportja, lábperecek csengését a közelben meghallva, Anangamóhi elállta az asszonyok útját,

a Fuvolás, botjával a kézben s társaival együtt, lábát a gópíkák előtt erőst megvetette, " adót vetek ki most rátok, nekem adózzatok! ", ott az úton a gópíkák tüstént visszaszóltak.

A gópík így  szóltak:

Itt az úton ezekkel a bojtárgyerekekkel mi rosszban sántikálsz Te, Ki tehéntejnek vagy bolondja? Anyád és apáddal együtt Téged lecsukatunk Kansza börtönébe!

Sríbhagaván így szólt:

Fogadjunk, hogy ezt a Kanszá-t, a kegyetlent társaival együtt meg fogom én ölni, ha nem, akkor Jadu városából naponta a teheneket Girirádzsa földjére elhajtom.

Srínárada így szólt:

Szólott és a gyerekekkel együtt elvéve a köcsögöket, külön-külön föld hátához vágta nagy boldogan Nandanandana. " Hé ez a gazember pimasz, vakmerő Nandanandana, zabolátlan, locsog-fecseg, erdőn nagy hős, otthon lapít! Elmondjuk ezt Jasódá-nak és Nandá-nak most azonnal! " szóltak a gópík nevetve s elindultak hazafelé. Nípa s palása levélből tálkát készítve Mádhava a jó zsíros aludttejet ette a társakkal. Azóta az ottani fák levelei tálka formák, az a hely a nagy szentségű, Dróna nevű szenthely. Ott, aki aludttejet ad és levél-tálkából eszi, imádva azt a szenthelyet, az nem fog a Gólóká-ból sohasem zuhanni. Szemeiket eltakarva, ahol a gyerekek Mádhavá-val bújócskáztak, ott jött létre Laukika, bűnöket pusztító szenthely. Kadambakhanda szenthelyet, ahol örökkön játszik Sríhari, aki egyszer megpillantja Nárájaná-vá fog válni. Ahol Rádhá a Rászá-ban cicomát-díszeket kapott, a Góvardhaná-n jött létre Sringáramandala szenthely. Krisna, amilyen alakban tartotta Srígóvardhaná-t, ott, Sringáramandalá-ban az az alak látható meg. Négyezer év és még nyolszáz, ahogy el fog telni Kali-korszak elejétől Sringáramandala földjén, Girirádzsa barlangjából mindenki szeme láttára Önmaga teljességében Sríhari meg fog jelenni. Srínátha Dévadamana, ahogy az igazak fogják hívni, Aki Góvardhana hegyén örök játékait játsza. Akik azt az alakot ott szemeikkel megpillantják, Kali korszakában azok céljukat elérik. Dzsagannátha, Ranganátha valamint Dvárakánátha, Badrínátha Bháratá-nak négy sarkában, közepükben Góvardhaná-n Ez a Nátha tartózkodik, a szent Bháratavarsá-ban az öt Nátha Szurésvara. Igaz Dharma templomának tartóoszlopai, szenvedőket óvni készek, aki Őket megpillantja, az Nárájaná-vá válik. Aki a négy Náthá-t látni zarándokol, bölcsen teszi, Dévadamaná-t nem látva nem éri el útja célját. Srínáthá-t Dévadamaná-t Góvardhana hegyén látva, a négy Nátha-zarándoklat úgy éri el célját. Ahol Airávata s Szurabhi lábnyomai láthatóak, ott, ha bűnös is, ki hódol Vaikunthá-ba fog eljutni. Mahátmana Sríkrisná-nak keze és lába nyomait bárki is látva imádja közvetlenül Krisná-hoz jut. Minden szenthely és medence s a szentélyek, Maithiléndra! Girirádzsa testrészei, mi mást akarsz még hallani?!

                                   Nyolcadik fejezet

Girirádzsa emberfelettiségének megnyilvánulása

Sríbahulásva így szólt:

Testének mely részeiben mely szenthelyek találhatók, mondjad Déva, Mahádéva, múltat és jövendőt látod!

Srínárada így szólt:

Ahol s amelyek ismertek, azok a fő testrészei, Girirát testrészeinek teljessége nem közismert. Ahogy mindent áthat Brahman és minden test testrészestől csak az Övé, ember feletti ereje végtelenül jelenik meg, így értsd, amit elmondok majd. Sringáramandala alatt van Srígóvardhana szája, Vradzsa lakóival emelt ottan étel-hegyet Sríbhagaván. Két szeme Mánaszí Gangá, orra Csandraszaróvara, Góvindakunda az ajka és az álla Krisnakunda. Rádhákunda az Ő nyelve, orcája Lalitászara, fülei Gópálakunda, fülcimpája Kuszumákara. A fejék-jegyes sziklakő, tudjad! hogy az Ő homloka és a feje Csitrasilá, nyaka meg Vádanísilá. Dereka Kandukaksétra, Ausnisa a csípeje, Drónatírtha az Ő háta, Laukika meg a hasa. Mellkasa Kadambakhanda, Sringáramandala életerő, Sríkrisna lábának jele, annak, Mahátmaná-nak manasza. Kezének jegye a buddhi, lába Airávata lába nyoma, Szurabhi lábnyomaiban annak a Mahátmaná-nak válla. Puccshakunda hátsó fartáj, Vatszakunda testi erő, Rudrakunda a  haragja, vágya Sakraszaróvara. Kitartása Kubératírtha, Brahmatírtha kegyessége, Jamatírtha éntudata, mondják a múlt ismerői. Hé Maithila! ilyen módon Girirádzsa testrészeit megismertettem én veled, minden bűnt elhárítókat. Giri ilyen hatásait, aki magasrendű ember meghallgatja, az eléri magasztos Gólóka-otthont, amely jógíknak is nagy nehezen érhető el.

Kiemelkedett Sríhari mellkasából ez a Girigóvardhana Giríndrarádzsarát, megérkezett ide Giri Pulasztja ereje által, az Ő megpillantásától nem lesz több születés.

                                 Kilencedik fejezet

                               Girirádzsa születése

Sríbahulásva így szólt:

Maga ez a Góvardhana, hegykirály, Hari-nak kedves, nincs hozzá hasonló szenthely, sem a Földön, sem az Égben. Girísvara mikor jelent meg Sríkrisna mellkasából, ezt beszéld el Mahábuddhé, te vagy Maga Harivisnu.

Srínárada így szólt:

Hé Mahámaté! Gólóka létrejöttének történetét halljad király! négy ember-célt beteljesít, kezdet Játékával teljes. Anádi Átman Purusa Nirguna Prakritépara Maga Paripúrnatama Sríkrisna Bhagaván Prabhu, Belső fényű, Maga a Fény, a létet folyton élvező, ahol sem az anyagban tobzódó, elszámoló erők ura, a nagy Idő, sem a Májá, sem a mahán, hát még mind a három guna, nem képesek hatni, manasz, csitta, mati, aham, hová soha be nem lépnek. Magán belül, vágyva-képzelve megalkotta-létrehozta a Szákárabrahman-t, elsőnek lett óriás testű Sésa, fehér, mint a lótusz szára. Ölelésében Gólóka, Mahálóka, kit a világok dicsérnek, hová a bhaktival teljes jutva soha sem tér vissza. Majd végtelen világ Ura, Gólóká-t uraló Prabhu láblótuszából született a három világon folyó Gangá. Aztán az Ő bal vállából lett a folyók kiválója, Krisná, virágdíszesen pompázik, mint nyomtatott mintás turbán. Aranyos-gyémántos fénylő, mennyei Srírásza-köre, sokféle dísszel borított Hari Prabhu bokájából. Kerti lakok és lugasok, sétányokkal át- meg átszőtt, tavasz édességétől áradó, kakukkok dalától búgó, pávák és hatlábú méhek, tavak kedves lakóhelye, Nikundzsa ekként született Sríhari lábszáraiból. Erdők legkiválóbbika, Vrindávana térdeiből, Paramátmana combjából maga Lílászaróvara. Csípejéből Szvarnabhúmi, gyöngyös, vertaranyként csillan, hasán lévő szőr csíkjából, tarka madársereglettől lármás, méhékszerekkel díszített, virág és gyümölcs terhétől jól nevelt lányként meghajló, tekergőző mádhavíndák. Sríköldöke lótuszából ezernyi számra lótuszok, Harilóka tavaiban tündökölnek mindenfelé. A has hármas redőjéből lágyan lengő, hűvös szellő, szegy- és kulcscsont környékéről Mathurá-Dváraká ered. Srídámá s még hét pársada Sríhari-nak két karjából, két csuklójából a nandák, kézfejéből upanandák. Sríkrisna hóna aljából mind az összes vrisabhánu, Sríkrisna szőrszálaiból született a gópák hada. Sríkrisná-nak manaszából tehén s Dharmá-t hordó bikák, buddhijából füvek és fák születtek meg. Hé Maithilésvara! az Ő bal vállából fénylő erő tűzsugara áradt, abból jelentek meg Lílá, Srí, Bhú és Viradzsá, akik Hari-nak kedvesek. Neki kedves Lílávatí-t mások Rádhá-ként ismerik, Rádhá karjából Visákhá s Lalitá szakhík születtek. A többi kísérő gópí Rádhá pihéiből ered, így alkotta meg Gólóká-t Bhagaván Madhuszúdana.

Ilyen módon megszerkesztve Önmaga világát, benne Srírádhá-val együtt tündökölt-ragyogott, végtelen világok Ura Paramátman Para Parésa Paripúrnadéva.

Ott, egyszer remegő-csengő lábperecektől zengő, ernyők gyöngyláncairól cseppenő óriási cseppek fényétől rezegő udvarú, málatí virág szövedékéről csepegő, mennyei nektár-illattal teljes, mridanga és taps ütemétől, vénu dalától, lágy torkú énektől magasztos és lelket raboló, sríszundarík Rásza raszá-jában fürdőző, lélek gyönyörében, annak is a közepében lévő, Srímadanamóhaná-t Rádhá, az Urat ekként szólította, életerős hangján s vetett pillantást, kacérat, mely a raszát teremteni képes.

Srírádhá így szólt:

Hé Dzsagatpaté! ha elégedett vagy az én szerelmemmel a Rászá-ban, akkor én kérnék Tetőled egy kérést, mi lelkemben van.

Sríbhagaván így szólt:

Hé Vámóru! kérd, mit akarsz, mi az, ami lelkedben van? olyat kérsz, mi nem adható? a Te szereteted miatt azt is adni fogom!

Srírádhá így szólt:

Vrindávaná-ban, mennyei Nikundzsa mellett, a Krisná partján Rásza raszára alkalmas, szerelmi fészket, mi titkos alkossál meg Dévadéva, ez a lelkem vágya!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " szólt Sríbhagaván és gondolkodva a titkos, alkalmatos helyen, saját szemlótuszaival a szívére nézett. Akkor Sríkrisna szívéből a gópík szeme láttára, szenvedélynek élettüze vízzel keverve tört elő, mint ahogy egy bimbó. Lehullott Rásza földjére s hegy nagyságra növekedett. A gyémánt-érces ragyogó, vízesés és barlang díszes, kadamba, bakula, asóka s folyondárok szépítette, mandára s kunda-ligetek, madárrajok tarkította, csak egy szempillantás alatt százezer jódzsana széles, milliárd jódzsana hosszú lett, mint Sríbhagaván Sésa. Ötszázmillió jódzsana magasságra emelkedett, teljes kiterjedése is annyi, örök elefántkirályként honol. Tízmillió jódzsana nagy égbe szökő csúcsok száza ragyogta be, mint palotát sudár aranytornyok. Egyesek Góvardhaná-nak, mások Satasringá-nak nevezték, ekkora nagyra nőve is nem volt hatalma lelkének megálljt parancsolni. Nagy jajveszékelés támadt, egész Gólóka megrettent, látva ezt Önmaga Hari felállt s kézzel megütötte. " Hé, mit növekszel, hogyha így vagy, betakarva a világot, elpusztítod! talán mások nem akarnak itten élni? " nyugtatgatta Maga Hari. Megpillantva Girivará-t Bhagavatprijá örvendett, ott, azon a titkos helyen ragyogott Hari-val együtt. Azt a Girivará-t Maga Harikrisna vezérelte, minden szenthely benne lakik, sötétlő felleg-szín, isteneknek kedves. Bháratá-tól nyugat felé Sálmalídvípa közepén, Drónácsala felesége megszülte Srígóvardhaná-t. Pulasztja meg idehozta Bháratá-ba, Vradzsa-körbe, hé Vaidéha! korábban elmondtam neked, hogyan érkezett el oda. 

Ahogy korábban bolondult ez folyton csak növekedni, ha itt így lesz, betakarja majd a Földet, megfontolva ezt a muni Drónácsala fiát megátkozta, hogy ne nőjön, hanem nap mint nap csökkenjen.

                                        Tizedik fejezet

                             Srígirirádzsa jelentősége

Srínárada így szólt:

Itt bizony egy régi történetet idéznek fel, ami meghallgatásától a legnagyobb bűn is múlik. Volt egy bráhmana, Vidzsaja, Gautamí partján lakott, adósságát törleszteni a bűnöket megtisztító Mathurá-ba indult. Mikor végzett, hazafelé Góvardhana lábához ért, ahol is egy kerek követ felvett és folytatta útját. Az erdőben lassan-lassan bandukolva kiért Vradzsmandalá-ból, egyszer csak mit látott szemben? egy rettenetes ráksaszát, kinek szája mellkasán volt, lába három, míg karja hat, keze három, ajka vastag, orra görbe s karnyi hosszú, hét kar hosszú nyelve lifeg, sörtéi, mint kórótüskék, szemei vérben fürdenek, ijesztők csámpás fogai. Az ordas éhes ráksasza hörgött-morgott-gurgulázott, és a dermedt dvidzsa előtt termett. Girirádzsá-ról származó kővel ez megdobta amazt, Srígiri-kő érintéstől az hagyva ráksasza testét óriás lótuszvirág szemű, Sjámaszundara alakú, erdővirágfüzér ékes,sárga ruhájú, koronás, fülbevalós, fuvolát tartó, kezében bottal, mint egy másik Kámadéva, olyanná vált. Majd két kezét összetéve újra s újra üdvözölte a bráhmanát.

A sziddha így szólt:

Kegyes vagy nagyszerű vipra, a te utad mások segítése, hé Mahámaté! megszabadítottál engem az undok ráksaszaságtól. A kő által megérintve kinyílt az én jószerencsém, rajtad kívül senki más nem tudott felszabadítani. 

Sríbráhmana így szólt:

Csodálkozom szavaidon, hogy tudnálak megváltani? nem tudom én, hogy a kőnek érintése mi okozhat, ezért mondd el, ó Szuvrata!

A sziddha így szólt:

Srímán Giri Góvardhana Girirádzsa Hari forma, puszta megpillantásától célját eléri az ember. Gandhamádana szentútnak, ami megérlelt gyümölcse, annál tízmilliószor több Srígiri meglátásáé. Ötezer év Kédárá-ban tapasztalatban hevülve, Góvardhaná-n egy pillanat s ugyanoda jut az ember. Ami az eredménye egy bhára aranyáldozatnak Malajádri hegyén, annál tízmilliószor több Girirádzsá-n egy mászika. Mangalaprasztha hegycsúcsán, aki aranyt adományoz, az, még ha százszor is bűnös Visnuszárúpjá-t fog nyerni. Ugyanazt az állapotot nyeri el az ember Srígirirádzsá-t meglátva, olyan szent, mint Girirádzsa nincsen másik tírtha. Risabhádri-n, Kútakádti-n és Kólakádri-n az ember, hogyha tízmillió aranyszarvú tehenet ad, nagy szentséget ér el akkor, ha még viprákat is imád nagy igyekezettel. Százezerszer annyi erényt, ha Srígirigóvardhaná-n. Risjamúka, Szahja, Dévagiri s mind az egész Föld-kerekség zarándoklat, ahány erény-gyümölcsét megtermi, Girirádzsa zarándoklat tízmilliószor is többet, Girirádzsá-hoz hasonló szenthely nem volt és nem is lesz. Srísailá-n a Vidjádhara nevű medencében, aki fürdik tíz éven át az a bölcs száz áldozatnak eredményéhez jut. Góvardhanán Puccshakundá-ban, aki csak egy nap megfürdik, tízmillió áldozatnak erényét fogja elérni, ebben semmi kétség. Vénkatádrin, Váridhárá-n, Mahéndrá-n és Vindhja hegyén, lóáldozást bemutatva mennyek ura lesz az ember. Itt, ezen a Góvardhaná-n, aki adománnyal együtt áldozatot végez, mennyekben megvetve lábát Visnu állapotába fog jutni. Csitrakúta hegyén és a Pajaszviní szent vizében Srírámanavamí napján, Párijátra hegyoldalán vaisákha tritíjá napján, Kukura szentséges hegyén telihold idején, Níládrin dvádasí napján, Indrakíla hegyén a szaptamí napján, fürdés, adakozás és hevület, ez mind tízmilliószor erősebb, mint más egyéb szenthelyeken és, ha mindez Bháratá-ban Góvardhaná-n, akkor végtelen  lesz a hatása. Oroszlánban van Jupiter, akkor a Gódávarí-ban, Májápurí-ban, ha Vízöntő jegyében, Puskará-n  Pusja holdházban, mikor a Nap fogyatkozik, akkor Kuruksétrá-n, Kásí-ban, ha a Hold elfogy, Naimisában Phálguna holdházban, Súkará-n ékádasíkor, mikor telihold van Kárttika havában Ganamuktidá-ban. Dzsanmástamí idejekor Madhu városában, dvádasíkor Khándava erdőben, Kárttikí Púrnimá napján Vatésvarmahávatá-nál, ha Vízöntőbe lép a Nap, akkor Prajágá-ban, Vaidhriti Nap-Hold állásnál Barhismatí városában, Srírámanavamí napján Ajódhjá-ban Szarajú partján, Sivacsaturdasí napján a Vaidzsanátha erdőben, ha Szóma napján van újhold Gangá s tenger torkolatnál, Dasamíkor Szétubandhá-nál, Szaptamíkor Srírangá-ban, adakozás, fürdés, ima, hevület és dévák-dvidzsák imádata, ez mind tízmilliószoros hatásúvá válik, hé Dvidzsóttama! ezzel egyenlő erények érhetők el a magasztos Girigóvardhaná-n. Megfürödve tiszta Góvindakundá-ban, kinek lelkében Sríkrisna lakik, Krisnaszárúpjá-t ér el majd, hé Maithila! semmi kétség ebben. Ezer Asvamédhajadzsnya vagy száz Rádzsaszújajadzsnya, a Hegyünk Mánaszí Gangá-fürdésével nem egyenlő. Hé te vipra, saját magad láttad-érted a magasztos Girirádzsá-t s aztán megfürödtél, nálad senki sem több itt, e Földön. Ha nem hiszed nézz meg engem, az elvetemült nagy bűnöst, ahogy Góvardhana-kő érintett elértem Krisnaszárúpjá-t.

                            Tizenegyedik fejezet

                      A sziddha felszabadulása

Srínárada így szólt:

Így hallva a sziddha szavát csodálkozott a bráhmana és kérdezte megismerve Girirát jelentőségét.

A bráhmana így szólt:

Korábbi születésedben ki voltál s mi rosszat tettél?, mindent mondj el Mahábhága, önmagad istennek látszol!

A sziddha így szólt:

Korábbi születésemben vaisja voltam, vaisja-gyerek, nagyon gazdag, gyermekkoromtól kockáztam, korhelyek vezére voltam. Egyre szajhákat hajszoltam s szesz-mámor bódulatában csak a rossz utakon jártam, anyám, apám, feleségem folyton szidalmaztak engem. Egy napon apám-anyámat mérget adva nekik megöltem és feleségem karddal daraboltam. Fogva minden vagyonukat, én a bűnös egy szajhával délirányba vettem utam s kegyetlen rablóvá lettem. Egyszer azt a repedtsarkút egy vaksötét kútba löktem s én a rabló sok száz embert kötéllel felakasztottam. Nyereségvágyból hej vipra! száz bráhmanát is megöltem, ksatriját, vaisját és súdrát ezer számra öldököltem. Egyik napon húst szerezni, őzt ejteni az erdőbe mentem, kígyóra léptem s az megmart engem, gonoszt és meghaltam. Jama rémes követei súlyos pörölyökkel vertek, majd összekötözve engem, a nagy bűnös gonosztevőt a pokolba vittek. Egy manvantara időre trágyával telt Kumbhípáka poklába zuhantam, majd egy kalpát Taptaszúrmí-ban szenvedtem én a nagyon bűnös. Nyolcmillió négyszázezer pokolba külön és külön, Jama akaratából egy évre zuhantam és kijutottam. Majd a karma szeszélyéből Bháratavarsá-ba értem, tízszer disznóként, százszor  tigrisként születtem. Száz születésben, mint teve s újra százban bivalybika, kígyó lettem ezer létben, rossz emberek agyonvertek. Így telt tízezer esztendő, amikor is egy víztelen rengetegben egy ilyen ráksasza lettem, szörnyűséges, igen gonosz. Megszállva egy súdra testét Vradzsá-ba indultam, Vrindávana közelében, Jamuná tiszta partjáról felálltak kezükben bottal sötétlő Krisna-őrizők, általuk ütve-alázva Vradzsa-földről menekültem. Sok napja éhkoppot nyeltem s idejöttem, hogy megegyelek, akkor muné! te megdobtál Giri-től származó kővel, Maga Sríkrisna kegyéből végre jóra fordult sorsom.

Srínárada így szólt:

Az így szólóért egy kocsi szállott alá Gólóká-ból, ezer nap fényével fénylő, tízezer ló erejével, ezernyi kerék hangjával, százezer szolgáló rajta, harang-csengettyű füzéres, érzékeket kápráztató, a vipra szeme láttára leszállt a sziddhát elvinni, a vipra s a halhatatlan üdvözölték a ragyogót. 

Akkor az a sziddha a kocsira felszállt s beragyogta az irányok és tér teljes körét, Krisna felsőnél is felsőbb Nikundzsa-játéktól érzéki és elbűvölő világába indult.

A vipra is onnan visszafordult akkor Góvardhana hegyhez, hegyek királyait kormányzó istenhez, jobbról körbejárva majd üdvözölve azt, ismerve hatását hazafelé indult.

Elmondtam én e hatalmas, felszabadulást megadó Girirádzsakhandá-t neked, meghallgatva még a bűnös sem fogja álmában látni a kegyetlenül büntető Jamarádzsa Dévá-t.

Aki hallja Girirádzsa erényeivel díszített Góparádzsa játék-titkát, az itt olyan lesz, mint Dévarádzsa Indra, ott, mint Nandarádzsa, teljes békét fog elérni.

ÍGY TELJES EZ A HARMADIK, GIRIRÁDZSKHANDA NEVŰ KÖNYV

                                  NEGYEDIK KÖNYV

                                MÁDHURJAKHANDA

                                       Első fejezet

       A gópíkként megtestesült srutik története

Lenvirág kékjéhez mérhető kék színű, Jamuná-t kísérő kadamba fák között ifjú gópa-nőkkel a létet élvező, erdei-virágfüzéres terjessze ki jólétünket!

Sárga kelme a derekán, pávatoll-koronás fejét vállára lehajtó, fuvolát és botot tartó, ringó fülönfüggős, táncosruhába öltözött dévajt, Sríhari-t imádom.

Bahulásva így szólt:

Hé Muné! kegyelemből gópíkká lett, előzően sruti-formák vágyát hogyan töltötte be Bhagaván Sríkrisnacsandra? Mahábuddhé! mondd el ezt a magasztos,különös és szent Gópálakrisna esetet, ismersz múltat és jövendőt!

Srínárada így szólt:

A sruti-formájú gópík Vradzsa-gópák családjában érték el születésüket Sésasáji már említett kegye hatására. Meglátva Vrindávaná-ban kívánatos Nandaszúnu-t, Azt vőlegénynek akarva Vrindávanésvarí Vrindá-t imádták és fohászkodtak. Vrindá megadta a kegyet s egyetértve Bhagaván Hari, minden nap Rászát játszani házukba ment Bhaktavatszala. Egyszer, mikor az éjszaka második negyede elmúlt, Rásza játékra Sríkrisna megérkezett házaikba. Akkor a Rá vágyó gópík kiválón hódolva Neki csodás bhakti édes hangján megkérdezték Prabhu-t.

A gópík így szóltak:

Mért nem jöttél már korábban Vridzsinárdana el hozzánk? úgy vágyunk Rád mi gópíkák, mint Holdra csakóra madár. 

Sríbhagaván így szólt:

Az, ki valaki lelkében lakik soha sincsen tőle távol, égi Napot földi lótusz látva kivirágzik. Bhándírá-ba az én Gurum Maga Durvászá Bhagavánmuni ma érkezett, kedveseim, őt szolgálni mentem oda. Guru Brahmá, Guru Visnu, Guru Déva Mahésvara, Guru Maga Parabrahman, hódolat A Sríguru-nak! A nemtudás homályától vakult szemet Az,Aki fel tudja nyitni, tudás kenőcspálcájával, hódolat A Sríguru-nak! Guru nem más, mint én vagyok, sosem becsülendő alább, sose szolgáld, mint halandót, minden isten Guru-ban él. Ezért, Őt imádva s meghajolva az Ő láblótusza előtt érkeztem, kedvesek késve a ti házatokba.

Srínárada így szólt:

Magasrendű szavát hallván a gópík mind csodálkoztak, kezeiket összetéve s fejet hajtva, Sríkrisná-hoz így beszéltek.

A gópík így szóltak:

Paripúrnatama vagy Te s Durvászá-t Gurudnak mondod? különös ez, őt megnézni lelkünkben vágy ébredt, Prabhó! Mostan Déva! az éjszaka második negyede múltán, hogyan is nézhetnénk meg őt, mondd nekünk Paramésvara! Sőt közben még akadály van, Jamuná a széles folyó, hogyan tudnánk átalkelni csónak nélkül, Déva?!

Sríbhagaván így szólt:

Kedveseim, ha mindenképp el akartok oda menni, akkor a Jamuná-hoz érkezve, utat kapni ekként kell majd beszélnetek. " Ha Krisna egy brahmacsári és minden hibától mentes, akkor adjál te minekünk utat Kálindí, Nagy Folyó! " Ha így szóltok, akkor Krisná önmaga fog utat adni, kényelmesen átkelhettek azon mind, Vradzsa-asszonyok.

Srínárada így szólt:

Ekként meghallgatva az Ő szavát a Vradzsa-nők külön-külön ötvenhat féle étellel teli hatalmas edényt megfogva Jamuná-hoz megérkeztek s, amit Hari mondott fejet hajtva előadták, Krisná rögtön utat adott a gópíknak, Maithilésvara! Azon a gópík átkeltek Bhándírá-ba s csodálkoztak, majd jobbról körbekerülték Durvászá-t a Mahámuni-t. Hódolva megtekintették, elé rakták a sok ételt, " hé Muné! előbb az én, előbb az én ételemet egyed! " az így egymáson túltevő gópík bhaktijának jelét észlelve Munisárdúla tiszta hangon mondta.

Srímuni így szólt:

Gópík! Paramahamsza vagyok én, elértem célom, nem cselekszem, ezért az ételt a saját kezetekkel rakjátok be a szájamba!

Srínárada így szólt:

Így szélesre tárt szájába a harsány, felbuzdult gópík saját, ötvenhat féle ételük mindannyian bedobálták. Az ételt dobáló gópík szeme láttára a Muni tízmillió bhára ételt felfalt, mint, akit az éhség gyötör. Az elálmélkodó gópík egymást nézegették, ennyiben az összes edény teljesen üres lett. Gópík hódoltak a nyugodt, bhaktaszerető Muni-nak, csodálva őt meghajoltak és az összes betelt-vágyú szólott.

A gópík így szóltak:

Muné! jövetelünk előtt a Krisna elmondta módon keltünk át a folyón s jöttünk ide téged látni tiszta szándékunkkal. Innen hogyan menjünk vissza, ez a kétségünk támadt most, határozd meg azt az utat, ahogy könnyen odaérünk, hódolatunk neked!

Srímuni így szólt:

Ha majd innen mindannyian elindultok békességben és a Jamuná-hoz értek, utat kapni ekként kell majd beszélnetek. " Ha, csak dúrvá levét issza a Földön Durvászá Muni, étel-víz nélküli fogadalmat téve létezik a Föld felszínén, akkor adjál te minekünk utat Kálindí, Nagy Folyó! " Ha így szóltok, akkor Krisná önmaga fog utat adni.

Srínárada így szólt:

Így meghallgatva a szavát Munipungavá-nak hódoltak a gópík, Jamuná-hoz megérkezve, amit Muni mondott nekik mondva átkeltek a folyón, végre ámuldozva Sríkrisná-hoz értek, akikben a jólét s a szerencse ott van. Majd a Rásza rejtelmében, mikor vágyuk beteljesült, a gópík meglátva Krisná-t a lelkükben támadt kételyről kérdezték.

A gópík így szóltak:

Hej, ezt a Durvászá Muni-t megnéztük mi szemtől-szembe, és elkezdtünk kételkedni abban, amit Ti mondtatok. Amilyen a Guru, olyan a tanítvány, hazudoznak, semmi kétség, hé Prabhó! szeretője vagy gópíknak, gyerekkorodtól érzéki. Mondjad már Vridzsinárdana hogy lennél Te bálajati és nehogy már durvá levet igyon nagyétkű Durvászá! Mindezt látva kételkedünk, hé Te Vradzsésvara!

Sríbhagaván így szólt:

Önösség- s éntudatosság nélküliként mindenben Én vagyok jelen, mint legvégső azonosság, örök, változástól mentes, gunák nélkül, ebben semmi kétség. Ahogy a bhaktáim viszonyulnak Hozzám, úgy fogom majd Én is viszonozni nekik, így az igazak és tudók örök változás-mentesek. Nem-tudók, tetthez-kötöttek elméjét meg ne zavarja, ösztönözze minden tettre a tudó, ki cél nélkül cselekszik. Akinek megkezdett tette vágy-elképzelés nélküli, annak tette elhamvadt a tudás-tűzben, panditának hívják azt a tudók. Aki nem reméli a tett célját és elhagy szerzést és gyűjtést, csak, mi fenntartja a testet, azt cselekszi, nem lesz bűnös. Nincsen  bizony e világon a tudáshoz hasonlóan tiszta, aki maga tapasztalt a jóga útján járva, az majd idővel magában fogja azt elérni. Aki kötődéseit elhagyva tettét Brahman-ba helyezi, azt nem érintik a bűnök, miként víz lótusz levelét. Így, a ti érdeketekben lett nagyevő Srídurvászá, nem vágyik ő az ételre, durvá lét mértékkel fogyaszt. 

Srínárada így szólt:

Szavait így meghallgatva a gópíkák, mindannyiuk kételye szétfoszlott és a gópí-forma srutik tudás-lényegűvé váltak.

                                       Második fejezet

          A gópíkként megtestesült risik története

Srínárada így szólt:

Halld a gópíkként alászállt risik történetét, király! erényest, bűnt elhárítót, Krisna-bhaktit megnövelőt. Volt egy gópa, Mangala nevű, Banga földjén, egy nagy lélek, szerencse kedveltje, tudó, kilencszázezer tehén gazdája. Feleségeinek száma ötezer volt, hé Maithila! egyszer, a sors úgy akarta összes vagyona elfogyott. Teheneit rablók vitték, király erővel elvette, így jutott nyomorúságra a sors üldözte Mangala. Akkor Sríráma kegyéből Dandaka erdőben élő risik nőséget elérve lányaiként megszülettek. Látva a lányok seregét Mangala csak búslakodott, lélek s test betegségétől, búskomorságtól lesújtva mondta.

Mangala így szólt:

Mit is tegyek, hová menjek, ki tud véget vetni az én bajaimnak? Sem vagyonom-képességem, sem támogatóim, minden erőm elvesztettem bizony mostanára. Vagyon nélkül, jaj, hogy lesznek ezek házasítva, még az étel is kétséges, vagyonról minek beszélni? Ide, nyomorba születtek, varjú-pálmagyümölcs szabály szerint, ezért valamely vagyonos és erős királynak fogom odaadni a lányokat, ez az ő érdekük. Így gondolta ezt helyesnek s megnyugodott ebben, ekkor egy gópa érkezett Máthura-országból.

Srínárada így szólt:

Dzsaja nevű zarándokló, öreg, értelmesek kiválója, szájából hallott Nandá-nak csodálatos vagyonáról. A nyomor-gyötört Mangala Nandarádzsa udvarába elküldte jól megfontolva lányait, szép szeműeket. Nandarádzsa udvarában az ékkő-díszes leányok a tehenek szállásain tehéntrágya takarítók lettek. Szép Sríkrisná-t ott meglátva emlékeztek risi-születésre, Krisna miatt minden napon Krisná-szertartást végeztek. Majd egyszer a kéklő testű Kálindí, a hosszú szemű, megmutatta saját magát s kész volt nekik kegyet adni. Azok kérték, hogy " Vradzsésa fia legyen a mi férjünk ", " úgy legyen! " mondta Kálindí s láthatatlanná vált. Kárttikí telihold estjén Vrindakáranjá-ba, annak is Rásza-körébe beléphettek a leányok, ott Sríhari velük együtt élvezte a létet, miként istenek királya az isteni nőkkel.

                                    Harmadik fejezet

   A gópíkként megtestesült Maithilík története

Srínárada így szólt:

A Maithilík-ből lett gópík történetét halld Maithila! mely Dasásvamédha szenthely erényével teljes és a bhaktit is növeli. Ráma kegyéből születtek a kilenc nanda házában, látva a kívánatos Sríkrisná-t eszméletüket vesztették. Márgasírsa szép havában Kátjájaní-nak áldoztak, agyagból formázva Déví-t, felajánlásként tizenhat áldozatot adtak. Vörösben fürdő hajnalban Jamuná-vízben fürödni minden nap együtt érkeztek, Hari erényét dalolva. Egy nap ezek a Vradzsa-nők parton hagyva ruháikat, kezükkel fröcskölve egymást játszottak a Jamuná-ban. Bhagaván ott volt hajnalban s elorozva ruháikat gyorsan egy kadambára felmászott s, mint egy tolvaj csendben maradt. A gópalányok nem látva ruháikat meglepődtek, majd látva a nípán bújót szemérmesen nevetgéltek. "Mindannyian gyertek ide s vegyétek el a ruhákat, különben nem adom vissza " szólt a fáról Krisna. Azok meg csak álltak ott a hideg vízben s szégyenükben fejlehajtva-kuncorászva szóltak.

A gópík így szóltak:

Hé Nandanandana lelket rabló gópa-gyöngyszem, csordás faj ifjú hattyúja, szenvedések hárítója, Srísjámaszundara a Te szavad szerint hogyan is tehetnénk? hiszen bizony meztelenek a Te szolganőid!

 Gópaleányok ruháját lopod Te vajtolvaj, Vradzsa szülöttje vagy érzékekben elmerülő, semmitől sem félsz Te, add vissza a ruháinkat, mert ha nem így teszel, bizony akkor panaszt teszünk Mathurá uránál, hogy milyen nagy törvénytelent tettél Te mivelünk!

Sríbhagaván így szólt:

Ha ti az Én szépmosolyú szolgálóim vagytok, ide, a kadamba alá jőve vegyétek vissza ezeket, ha nem, akkor mind az összes ruhát haza fogom vinni, ezért tegyetek úgy, ahogy mondtam s ne késlekedjetek!

Srínárada így szólt:

Akkor azok a vacogó gópík mindannyian kiléptek a vízből, a hidegtől megdermedve kucorodtak össze, szemérmüket kezükkel takarták. A Vradzsa-nők felöltötték Krisna-adta ruháikat, Krisná-tól bűvölten álltak, szemérmetes-szemlesütve. Minden feletti szerelem-lényegű céljukat tudva, lágy mosolyú Krisna őket alaposan megszemlélve, e szavakat mondta.

Sríbhagaván így szólt:

Márgasírsa havában ti Kátjájaní-nak Énértem áldoztatok, kétségtelen gyümölcsét megtermi. A holnap utáni napon a Krisná part lelket rabló erdejében, minden vággyal teljes Rásza nászát megtartom veletek. Így szólt s eltávozott Krisna Paripúrnatama Hari, a boldog, lágyan mosolygó összes gópí, mind hazament.

                                    Negyedik fejezet

 A gópíkként megtestesült Kausalá-k története

Srínárada így szólt:

Gópíkká lett Kósala-nők történetét halld Maithila! bűnt elhárító erényest, Krisna tettei nektárját. Ráma kegyéből Vradzsá-ban upanandáknál születtek, gyémánt díszekkel ékesen gópákkal házasodtak meg. Ragyogók, mint a telihold, zsenge ifjúsággal teltek, hattyúlépésű padminík, lótuszlevél a két szemük. Mindent meghaladón erős, gyengéd szeretői viszonyt ápoltak a szép Krisná-val, Nanda-fi Mahátmaná-val. Mádhava Vradzsa utcáin mindig tréfálkozott velük, csintalan mosollyal arcán sárga kendőiket húzogatta és elvette. Ha aludttejet árultak " Krisna, Krisna! " kiáltották, Krisná-ba szerelmesedve bolyongtak Kundzsa körében. Térben, légben, tűzben, vízben, földben, égi fényben és irányban, fákban és az emberekben, nekik csak Sríkrisna látszott. Szerelmi jelekkel díszes, Sríkrisna-rabolta lelkű nők a nyolc száttvika állapotot létrehozták. Szerelmükkel eljutottak paramahamszák szintjére, Vradzsa utcáin futkostak a Krisna-boldogok, király! Nem tudták mi él és mi nem, mintha eszük elment volna vagy őrültek-kísértetek, hol némák, hol kerepelnek, szégyenérzet nincsen bennük, semmi sem zavarja őket. A céljukat ekként elért, Őlényegűvé vált gópík, erővel magukhoz vonva arclótuszát csókolgatták.

Azok hevüléséről, hé király! mit is mondhatnék én neked, akik Púrna Para Brahman Vászudévá-ba szerettek, szívvel-lélekkel-érzékkel, elhagyva a világ szokásokkal kikövezett útját.

Akik Rásza terén karjaikat Krisna vállára helyezték, szerelemtől lelkük a világtól elvált s hatalmukban tartják Krisná-t, azok hevületéről beszélni ezer szájával sem képes Sésa.

Njája, vaisésika és a többi lényegét tudó kiválók számkhja jóga s tiszta karma jóga által, Ahová el tudnak érni, Az a Hely, hé Vidéharát! érhető el tiszta bhakti-állapottal.

Bhakti az, ki uralhatja Hari-t Ádidévá-t - örök bizonyíték erre itt a gópíkák esete -, Akinek a szerelmével érték el a Természetét, ők sohasem gyakorolták sem a számkhját, sem a jógát.

                                         Ötödik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ajódhjá városában lakó nők története

Srínárada így szólt:

Halljad az Ajódhjá-i nők gópísága történetét, nagyszerűt, négy létcélt adót, Sríkrisná-hoz eljuttatót. Szindhu földjén volt egy város, neve Csampaká, Maithila! Vimala volt a királya, dharma útján járó. Kincstára mint Kubérá-é, bátor mint az állatkirály, Visnu-bhakta, lelke csendes, a megtestesült Prahláda. A királynak mindösszesen volt hatezer felesége, gyönyörűek, szemük lótusz, de meddőek valahányan. " Milyen erény adhat nekem kiváló utódot? " ekként borongva magában az évek csak teletek. Egyszer betoppant a munik fejedelme, Jádzsnyavalkja, köszöntve és szabály szerint tisztelve a király megállt őelőtte. A gondokkal terhelt királyt látva Jádzsnyavalkja Muni, mindentudó, mindenlátó, nyugodt megkérdezte a nagy királyt.

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Király! miért vagy így összeesve, mi a bánat a szívedben? királyságod hét részében szerencse és jólét látszik.

Vimala így szólt:

Brahman! mi lehet az, amit nem tudsz? istenként látsz s tapasztalt vagy, mégis el fogom mondani, mert szavaidnak súlya van. Gyermektelenség átkának súlya nyom Muniszattama, hevüljek vagy adakozzak, mondd, mit tegyek az utódért?!

Srínárada így szólt:

Meghallgatva e szavakat Jádzsnyavalkja, összpontosított és a szemei nem mozdultak, hosszan befelé merülve, múltat s jelent elemezte.

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Ebben a születésben Rádzséndra nem lesz fiad, bizony nem lesz, ellenben Nripaszattama lányaid tízmilliónyi.

A király így szólt:

Hé Muníndra! fiú nélkül itt e Földön a korábbi adósságtól senki sem tud szabadulni, fiú nélküli családban örök balsors uralkodik, sem itt, sem a túlvilágon nem juthatnak semmi jóhoz.

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Nem kell bánkódnod Rádzséndra, bizony adjad leányaid, megfelelő hozománnyal az eljövendő Krisná-hoz! Ha így teszel, akkor dévák, risik s atyák kölcsönétől megszabadulsz Királytigris! s végső szabadulást elérsz.

Srínárada így szólt:

Akkor az örvendő király hallva Mahámuni szavát, bizonytalan volt még s kérdte Jádzsnyavalkja Mahámuni-t.

A király így szólt:

Mely családban s mely országban eljövendő Maga Hari, milyen forma s milyen szín lesz s hány év fog addig eltelni?

Sríjádzsnyavalkja így szólt:

Ennek a Dvápara kornak a hátralévő részében, királyságodtól számított száztizenöt évvel, az évben Jadu fajában, Jadu-város Mathurá-ban, Bhádra hó sötét felének Budha napján, a Dhátrí holdházban, Nap s Hold Harsana jógában, a Vrisa jegyében, Vava karanában, az Astamí napján, éjfél idejében, amikor a Hold kél s mindenütt vaksötét honol, Dévakí-tól Sauri házában megjelenik Maga Hari, mint a tűz az áldozati tűzgyújtóban, testén Srívatsza-jel, fellegsötét, erdővirág-füzértől szép, sárga ruhás, lótuszszemű, négykezűként jelenik meg, Neki adjad leányaid, még élni fogsz, semmi kétség.

                                       Hatodik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ajódhjá városában lakó nők története

Srínárada így szólt:

Így szólt s rögvest eltávozott Jádzsnyavalkja Mahámuni, Vimala, Csampaká ura végtelen örömmel telt el. Ajódhjá városban élő nők, kik Sríráma kegyéből az ő feleségeitől gyerekei lettek, azokat a szép lányokat Csampaká ura látva, hogy eladósorba kerültek, gondolkodott s emlékezve Jádzsnyvalkja szavaira küldöncöt hívott és mondta.

Vimala így szólt:

Hé küldönc! menj Mathurá-ba, megérkezvén Sauri házába, nézzed meg jó alaposan Vaszudéva szép gyermekét! Srívatsza-jegyes, fellegkék, virágfüzéres, négykarú, ha így néz ki Neki adom édes leányaim.

Srínárada így szólt:

Meghallva az utasítást a küldönc Mathurá-ba ment, kérdezte, mit tudnia kell Mathurá vezetőitől. Hallva szavát az értelmes Máthurák félve Kanszá-tól, a küldöncöt félrevonták s halkan súgták a fülébe.

A Máthurák így szóltak:

Vaszudévá-nak sok fia volt, de Kansza megölte mind, egy lány maradt, utolsónak jött világra, már ő is a mennyekbe ment. Bizony ez a Vaszudéva gyermektelen s megtört lelkű, sehol se beszéljél erről, egész város fél Kanszá-tól! Ha Mathurá városában bárki Sauri fiairól beszél-érdeklődik, azt keményen bünteti meg Kansza, a nyolcadik gyermek ellensége.

Srínárada így szólt:

Meghallgatva, amit az emberek mondtak, a küldönc Csampaká városába visszatért és elbeszélte a királynak a rendkívüli esetet.

A küldönc így szólt:

Mathurá-ban ez a Sauri gyermektelen és összetört, hallottam, Kansza megölte korábban lett összes fiát. Egy leányka maradt csak meg, Kansza kezéből égbe szállt, meghallva, amit akartam óvatosan kiosontam Mathurá-ból. Jövet a Kálindí parti csodás-szép Vrindávaná-ban hirtelen a folyondárok sűrűjében megláttam én egy gyermeket. Király! pont Ahhoz hasonló volt Ő, tehenek és gulyások közt, Srívatsza-jegyes, fellegkék, virágfüzéres, gyönyörű és kétkezű bojtárgyerek, különleges kinézetű, te meg négykezűnek mondtad Vaszudéva fiát, Hari-t. Mi a teendő, mondd király?! muni szava sosem valótlan, bárhová is akarsz, Prabhó küldjél oda engem!

Srínárada így szólt:

Az elálmélkodó király, ahogy ezeken töprengett, Szindhudésá-n győzni Bhísma Gadzsáhvajá-ból érkezett. Tisztelve Vimala király, ajándékokkal halmozta s gondjáról kérdezte Bhísmá-t, dharmát hordók kiválóját. 

Vimala így szólt:

Korábban már Jádzsnyavalkja mondta, hogy Mathurá-ban Sríhari Vaszudéva-Dévakí-tól kétségkívül megszületik. Vaszudévá-nál mostanig nem született meg Sríhari, risi-szó nem lehet hamis, most kihez adjam lányaim? Temagad nagy bhágavata, múlt s jövő ismerője vagy, már gyerekként uraltad az érzékeid, hős vagy s íjász, Vaszuk kiválója! Mondd meg nekem, mindent tudó! mi itt a teendő?

Srínárada így szólt:

Mahábhágavata Kavi, dharma lényegét ismerő, istenlátású Gángéja, Krisna hatását ismerve mondta.

Sríbhísma így szólt:

Király! titkolandó történetet hallottam Védavjászától, bűnt elhárító, szentségest, örömokozót, hallgassad! Isteneket megvédeni s daitjákat elpusztítani született Vaszudévá-nál Paripúrnatama Hari. Kanszá-tól félve Sauri, éjfélkor fogva Őt gyorsan Gókulá-ba menve fiát, ott az ágyra lehelyezte. Jasódá és Nanda lányát, Májá-t elvéve visszament, Gókulá-ban nőtt fel Krisna, titokban, senki sem tudta. Ez a góparuhát hordó Hari Vrindakáranjá-ban, titokban és rejtőzködve tizenegy évig fog lakni s majd megölve Kansza daitját fog megnyilvánulni. Sríráma kegyéből, amely Ajódhjá-város lakó nők, a te feleségeidtől mind szép leányaid lettek, azon lányokat add oda a titkolt Dévadévá-nak! semennyit se késlekedjél, az Idő a testnek ura! Így szólt mindentudó Bhísma s Hasztinápurá-ba indult, erre Vimala küldöncét elküldte Nandaszúnu-hoz.

                                       Hetedik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ajódhjá városában lakó nők története

Srínárada így szólt:

Így a küldönc Szindhu-földről megérkezett Mathurá-ba, eljutva Vrindávaná-ba, Krisná partján meglátta Krisná-t. Titokban köszöntve Krisná-t tenyereit összetéve, lassan körbekerülte a küldönc s elmondta Vimala szavát.

A küldönc így szólt:

Aki Maga Parambrahman, minden feletti Parésa, akit mások nem láthatnak, Paripúrnadéva, Aki még az erényektől is örök távol van, hódolat Annak, Akit csak az igazak tapasztalnak!

Gó, vipra, déva és sruti, szádhu és a dharma védelmére Jadu-fajban nem születőként is megszülettél Kanszá-t s a többit megölni, üdvözlet Neked! végtelen tulajdonságok tengere.

Hej! milyen nagy szerencse ez Vradzsa lakóinak, magasztos a nemzetsége apádnak, Nandavará-nak, magasztos Vradzsa és magasztos az erdő, ahol bizony megnyilvánult Maga Para Hari!

Aki Rádhiká nyakának szépséges ékköve, Aki a gópíkák létének gyökere, Az a szemem előtt született meg ide, mit mondhatnék még a nagy jószerencsémről?!

Vradzsá-ban rejtőzöl gópának álcázva s, miként a kasztúri hírneves illata, úgy terjed a Te folttalan erényed szerte mindenfelé, kifehérítve mind a három világot.

Ismered minden lény lelkiállapotát, minden testben átmanaként szemléled a tettek vég nélküli sokaságát, mégis nagy titokban el fogom mondani azt a saját dharmájához kapcsolódó titkot, amit a király rám bízott.

Szindhu földjének nagy hírű városa, Csampaká nevű, gazdag és szép, miként Aindrí, Indra-ként védi Vimala, lelke minden indulata a Te lábad lótuszába olvad.

Százával áldoz Teneked, adakozik, hevül-tapasztal, bráhmanákat szolgál, zarándokol, imát mormol, mindezt indokul használva, adj neki lehetőséget, hogy láthasson Téged!

Leányai, akik szeme kinyíló lótusz virága, régóta keresnek Téged, Púrná-t, Aki férjük lenne, Téged örökre elnyerni, törvényt tartva s fogadalmat téve, a Te lábszolgálatodtól megtisztult a testük.

Hé Vradzsadéva, fogadd el kezük, megadva nekik, hogy megláthassák a Te páratlan, magasztos formád, menjél azonnal Szindhu-országba s jelenléteddel tisztítsad azt meg, fontold meg jól, hogy ez a teendőd!

Srínárada így szólt:

A küldönc szavait hallva örvendett Bhagaván Hari és egy szempillantás alatt a küldönccel Csampaká-ba indult. Vimala védák hangjától zengő áldozat-szertartásába Krisna a küldönccel együtt hirtelen leszállt az égből. Testén Srívatsza-jel, fellegsötét, erdővirág-füzértől szép, sárga ruhás, lótuszszemű, szertartás-térre érkező Hari-t látva tüstént felállt az istenszerelemmel telt Vimala s lábához borult, kézzel köszöntve borzongott. Fénylő, ékkő díszes, arany lábú trónusra ültette, dicsőítve s szabály szerint imádva állt Őelőtte. Az ablakokból kitekintő szépségeket látva Krisna, tiszta, mennydörgésmély hangon megszólalt Mádhava.

Sríbhagaván így szólt:

Mahámaté, kérjél kegyet, ami a lelkedben lakik! ahogy Jádzsnyavalkja mondta, megpillanthattál most Engem.

Vimala így szólt:

Méhhé átváltozott lelkem a Te lábad lótuszában találja meg örök lakát, Dévadéva! nincs semmi más vágyam.

Srínárada így szólt:

Ekként szólt Vimala király és az egész kincsesházát, elefántot, lovat, kocsit felajánlotta s önmagát. Majd szabályok szerint összes lányát Hari-nak ajánlva, hódolt Krisná-nak Vimala, aki létének a bhakti az egyedüli értelme. Akkor a népek körében győzedelmi hangok keltek, az égben lakó istenek virágesőt záporoztak. Krisnaszárúpjá-t elérve Ananga fényével fénylő, száz Nap összes sugarával beragyogta a tér körét. Felszállva Vainatéjá-ra hódolt Garudadhvadzsá-nak, a népek szeme láttára Vimala feleségestől Vaikunthá-ba indult. Maga Bhagaván Sríkrisna muktit adva a királynak, fogva szépséges lányait Vradzsa-körébe érkezett. Csodás lakoktól tarkálló, érzéki Káma erdőben, ottmaradtak és labdáztak a szép, Krisná-nak kedvesek. Ahány kedves, annyi formát öltött fel Bhagaván Hari, Rászá-ban fénylő Vradzsarát, a Belé olvadt lelkeket megszínező Prabhu. Rászá-ban a királylányok boldogságnedvének hulló cseppjéből Vimalakunda lett, magasztos szenthely. Az, aki azt látja, issza, imádja s megfürdik benne, Méru méretű bűneit széjjelzúzza s eléri Gólóká-t. Aki az Ajódhjá-beli nők történetét hallgatja, az elér a Gólóká-ba, ahová a jógík is csak nehezen juthatnak.

                                   Nyolcadik fejezet

A gópíkként megtestesült Jadzsnyaszítá-k története és az Ékádasí jelentősége

Srínárada így szólt:

Jadzsnyaszíták-ból lett gópík történetét halld, Maithila! mely bűnöktől szabadító, erényes, vágyat teljesít és a jólét lakik benne. Van egy ország, Usínara, dél égtáján található, egyszer tíz évig a felhők nem öntözték azt esővel. Az ottani gazdag gópák a szárazságtól gyötörve, családdal s minden marhával Vradzsa-körébe mentek el. Kálindí parti, szépséges, elbűvölő és erényes Vrindávana erdejében Srínanda segítségével szállásukat elfoglalták. Az ő házukban születtek a Jadzsnyaszítá gópíkák, Ráma kegyéből mennyei díszük sugárzó ifjúság. Ahogy meglátták Sríkrisná-t bűvölet szállta meg őket, módot Krisna örömére kérdezni Rádhá-hoz mentek.

A gópík így szóltak:

Vrisabhánu fénylő lánya, hé Te lótuszszemű Rádhé! Krisna örömére tenni mondjál valami jó módszert! A hatalmadban van Krisna, istenek is csak nehezen juthatnak el Hozzá, Te vagy világ bűbájosa Rádhé! a sásztrákban foglalt tudás túlsó partján Te állsz.

Srírádhá így szólt:

Krisna örömére tenni kövessétek az Ékádasí szabályát, így fog hatalmatokba kerülni Maga Hari, ebben semmi kétség!

A gópík így szóltak:

Hé Rádhiké! mondjad el az év körében az Ékádasí neveit s azt, hogy ezt a fogadalmat hónapról hónapra milyen módon kell majd megtartani?

Srírádhá így szólt:

Márgasírsa hónapjának a sötét felében Visnu testéből jött létre Mura daitját pusztítani csodás Ékádasí tithi. Fogadalmak kiválója különvált hónapok szerint, hogy a hasznotokra váljon, elmondom huszonhat nevét. Utpatti s azután Móksá és azt követi Szaphalá, Putradá, Sattilá, Dzsajá és azt követve Vidzsajá, Ámalakí majd azután következik Pápamócsaní, Kámadá és aztán Varúthiní neve ismert, majd a következő három, Móhiní, Apará és Nirdzsalá, majd Jóginí, Dévasajaní és Káminí következik, Pavitrá, Adzsá és Padmá majd utánuk jön Indirá, Pásánkusá s bizony Ramá és ezután Prabódhiní s a két Szarvaszampatpradá, szökőhónapok szülöttje. Aki hangosan olvassa Ékádasí huszonhat nevét, az összes Ékádasí-nak gyümölcsét el fogja érni. Hé Vradzsa-nők! hallgassátok az Ékádasí szabályát! Az érzékeit uraló Dasamí-kor egyszer egyen és a földön háljon, vizet egyszer igyon, mosott ruhás, végtelenül tiszta, Ékádasí-kor felkelve Bráhma Muhúrtá-ban Hari-t üdvözölje. Kútvíz-fürdés a legrosszabb, közepes a tóban fürdés, nagyszerű a medencében, de mindenek feletti a folyó. Így megfürdve a kiváló, dühöt s mohóságot maga mögött hagyó ember, ne váltson szót alantassal és képmutatóval aznap, hazugságot beszélőkkel s bráhmanákat becsmérlőkkel, egyéb erkölcstelenekkel, tiltott nőket élvezőkkel, más vagyonát elorzókkal, más nőjét elszeretőkkel, gonoszokkal s határokat áthágókkal ne beszélgessen az, aki az Ékádasí szabályát be akarja tartani. Késavá-t imádva s áldozva, áldozati ételeket felajánlva, otthon gyújtson mécseseket, bhaktival teljes lélekkel. Történeteket hallgatva adjon a vipráknak igaz ajándékot, egész éjszaka virrasszon s Krisna-verseket daloljon. Bronz edény, hús, lencsefélék, köles és csicseriborsó, zöldség, méz s mások étele, újra evés és nemiség, aki Visnu-fogadalmat tart az Dasamí-kor ezt a tízet hagyja. Kocka- s más szerencsejáték, alvás, támbúla, fogmosás, becsmérlés, árulás, lopás, erőszak, érzéki gyönyör, dühödtség és hazug beszéd Ékádasí napján tilos. Bronz edény, húsok és szeszek, méz, olaj, szószátyár beszéd, lisztes étel, sasti rizs és lencsefélék Dvádasí-kor elhagyandók, ezen szabályokat tartva kell a csodás Ékádasí fogadalmat megtartani.

A gópík így szóltak:

Ékádasí idejével kapcsolatban, amit még kell, mondd el Rádhé! jelentősége lényegét s hogy milyen gyümölcsöt terem! 

Srírádhá így szólt:

Ha a Dasamí ideje, csak ötvenöt ghatikányi, akkor Ékádasí-t hagyva Dvádasí-kor kell böjtölni. Dasamí csak egy palára hatol az Ékádasí tithibe, elhagyandó, mint a Gangá-vizes korsó, melybe egy csepp szesz becseppent. Amikor az Ékádasí benyúlik a Dvádasí-ba, akkor, csak a másik napon s nem az elsőben tart a böjt. Hé Vradzsa-nők! Ennek az Ékádasí-nak elmondom a gyümölcseit, amely meghallgatásától Vádzsapéja eredménye érhető el. Aki nyolcvannyolcezer dvidzsának ajánl áldozati ételt, annak gyümölcsét éri el az, ki Ékádasí-n böjtöl. Aki tengeres-erdőstől mind az egész Földet adja, ezerszeres erényt ér el, az Ékádasí-t megtartva. Akik a bűn mocsarától sáros világba merültek, azok szabadulására az Ékádasí nagyszerű. Az Ékádasí idején, aki egész éjjel virraszt, még hogyha százszor is bűnös nem látja meg szörnyű Jamá-t. Aki az Ékádasí-kor tulaszí levéllel, bhaktival imádja Hari-t, nem tapadnak ahhoz bűnök, mint víz a lótuszlevélhez. Asvamédhá-k ezerei és Rádzsaszújá-k százai, Ékádasí fogadalom tizenhatodát sem érik. Anya ágán tíz nemzedék, apa ágán tíz nemzedék, a feleség ágán is tíz nemzedéket emel fel az ember. Hold-hó világos vagy sötét felének gyümölcse nem más, tehén fehér vagy fekete, tejet ad bizony mindkettő. Méru s Mandara méretű száznyi születések bűne, hé Gópík! egy Ékádasí elhamvasztja, mint tűz gyapothalmot. Ékádasí-kor szabállyal vagy szabály nélküli adás, bármily kis jócselekedet Méru méretűvé válik. Aki Ékádasí napján Visnuhari-regét hallgat, ami a hét szigetes Föld adásának gyümölcse, azt kapja. Aki Sankhóddhára tírthában fürödve látja Déva Gadádhará-t, az Ékádasí böjtjének tizenhatodát sem kapja. Prabhászá-n és Kuruksétrá-n, Kédárá-n, Badrikásramá-n, Kásí-ban, Súkaraksétrá-n, Hold és Nap-fogyatkozáskor, Szamkrántík-kor négyszázezer adományt, aki ad, az Ékádasí böjtjének tizenhatodát sem kapja. Hé gópík! ahogyan Sésa kígyóknak és madaraknak Garuda, ahogyan az isteneknek Visnu, varnáknak meg a bráhmana, ahogy asvattha a fáknak, leveleknek a tulaszí, fogadalmak kiválója úgy az Ékádasí tithi. Aki tízezer éven keresztül hevülve tapasztal, amit elér, azt éri el az Ékádasí-n böjtölő. Ekként, Vradzsa-nők! elmondtam, az Ékádasí gyümölcsét, gyorsan, csináljatok böjtöt, akartok még mást hallani?!

                                 Kilencedik fejezet

                            Az Ékádasí jelentősége

A gópík így szóltak:

Vrisabhánuszuté Szubhru! a sásztrákban foglalt tudás túlsó partján állsz Te, szavaiddal Vácsaszpati Muni szavát utánozod. Korábban már kik tartottak Ékádasí-fogadalmat, részletesen fejtsd ki nekünk, Temagad vagy a tudás kincstára?!

Srírádhá így szólt:

Hé gópík! először az Ékádasí csodás fogadalmát az istenek tartották meg, elveszett királyságukat visszanyerni s a daitjákat pusztítani. Szintén korábban Vaisanta király tartott Ékádasí-böjtöt, Jamalóká-ba távozott apját felszabadítani. Egyszer egy Lumpaka nevű bűnös, kasztjából kiközösített, csak úgy Ékádasí-t tartott s ezzel királyságot szerzett. Bhadrávatí-ban Kétumán, akinek nem volt utódja, bölcsek tanácsára tartott Ékádasí-t és fiat nyert. Egy bráhmanínak az isten-feleségek megadták az Ékádasí kegyét, azzal mennyei jólétet és emberi dhana-dhánját szerzett. Puspadantí és Máljaván Sakra által megátkozva pisácsákká lettek, mindketten megtartották az Ékádasí-böjtöt s visszanyerék az elvesztett gandharvaságukat. Korábban Srírámacsandra tartott Ékádasí-böjtöt, tenger felett hidat verni s Rávaná-t elpusztítani. A Laja végén születő istenek a Dhátrí-fánál Ékádasí-t tartottak meg, mindeneknek jólétére. Apja utasítására Médháví is Ékádasí-böjtöt tartott, tisztán ragyogva szabadult az apszarasz érintésének bűnétől. Feleségével Lalita átok folytán ráksasza lett, az Ékádasí-t megtartva újra gandharvákká lettek. Ékádasí-böjtöt tartva Mándhátá a mennybe jutott, Szagara meg Kakutsztha és Mahámati Mucsukunda, Dhundhumára és még sokan, uralkodók és királyok, sőt még Bhagaván Bhava is megszabadult a Brahmakapála-bűntől. Vaisja-gyerek Dhristabuddhi, kasztjából kiközösített, igen romlott, az Ékádasí-t megtartva, egyenest Vaikunthá-ba ment. Rukmángada, a király is Ékádasí-böjtöt tartott, egész Földön uralkodott, majd a városával együtt Vaikunthá-ba jutott. És Ambarísa király is Ékádasí-böjtöt tartott, meg sem érinthette őt a bráhmanák végzetes átka. Hémamálí nevű jaksát egykor Dhanada átkozta s bőrbeteg lett, az Ékádasí-t betartva ragyogó lett, mint Hold fénye. Mahídzsit király is tartott Ékádasí-fogadalmat, erényes fiat nyert azzal, majd a Vaikunthá-ba jutott. Hariscsandra nagykirály is tartott Ékádasí-böjtöt, általa lett Föld királya s városával együtt eljutott a Vaikunthá-ba. 

Egy korábbi Krita-korban volt egy Srísóbhana nevű, Mucsukunda király veje, aki Bháratá-ban az Ékádasí idején böjtölve az istenekkel Mandara hegyére ért el.

Most is Kubéra-ként uralkodik azon, nejével, Csandrabhágá-val. Hé gópík! Ékádasí - értsétek meg! - Szarvatithísvarí Pará, a magasztos, minden tithi istennője, hozzá semmi sem fogható.

Srínárada így szólt:

Rádhá szájából így hallva a Jadzsnyaszítá gópikák, szabály szerint Ékádasít böjtöltek Krisná-ra vágyva. Az Ékádasí böjtjétől elégedett lett Sríhari s Márgasírsa teliholdján Rászá-t játszott velük Hari.

                                        Tizedik fejezet

   A gópíkként megtestesült Pulinda-nők története

Srínárada így szólt:

Most pedig elmondom neked a Pulindá-nők esetét, bűnt elpusztító erényest, a bhaktit növelő csodást. Néhány szilaj pulinda élt Vindhja-hegység erdeiben, király-vagyont fosztogatták, szegényekét nem bántották. Vindhja-föld erős királya egyszer megdühödött rájuk, két aksauhiní sereggel  pulindákat körbevette. Harcoltak azok is karddal, lándzsa, szigony s szekercével, szablya, dárda s tűzfegyverrel, nyílzáporral néhány napig. Akkor levelet küldtek el Jadu-királynak, Kanszának, útnak indította Kansza Pralambá-t, az erős daitját. Két jódzsana magas testű, ragyog, végidő-fellegként, koronás és fülönfüggős, kígyófüzérrel díszített. Lábán lánc, kezében pöröly, olyan, mint a Véget Hozó, nyelve lifeg, szörnyűséges, hegyeket-fákat ledöntő. A földet erőst rengetve, Pralambá-t, a harc őrültjét látva a támadott király seregével a harcteret elhagyva gyorsan menekült, mint tigrist látó elefánt, Pralamba foglyul ejtette őket s vitte  Mathurá-ba. Ekkor a pulindák Kansza szolgálatába szegődtek és a családjukkal együtt Kámagiri-n vertek tanyát. Házaikban születtek meg Ráma végtelen kegyéből pulindí lányok isteni szépek s, mint Srí imádottak. Őt látva szerelem-beteg lányok szerelmi mámorban, Sríkrisna lábporát hordva, éjjel-nappal Rá gondoltak. Ők is elérték Rászá-ban Sríkrisna Paramésvará-t, Maga Paripúrnatama Prabhu-t, Gólóka uralkodóját. Krisna láblótusz-porát még istenek is csak nehezen, hej pulindík szerencséje,! elérték ily különösen.

Aki sem Brahmá mindenét, sem Mahéndra helyét, sem az egész Földkerekség, sem az Alvilág hatalmát, sem az összes jógasziddhit, sem újraszületést, csak Parama lába porát akarja, az bhakta.

Nem birtoklók, tett-célokhoz nem kötődők és Hari-nak kedves magasrendű munik, bhakták, Hari lábporában fürdők, Amiben elégedettek, az a feltétlen boldogság, amit mások mondanak, az nem az, az a feltételes.

 Tizenegyedik fejezet

A gópíkként megtestesült, Ramávaikuntha, Svétadvípa, Úrdhvavaikuntha és Srílókácsala Sríszakhí-jainak története

Srínárada így szólt:

Most bizony más egyéb gópík történetét halld Maithila! bűnt elpusztító erényest, Hari bhaktiját növelőt. Nítivit, Márgada, Sukla, Patanga, Divjaváhana és még Gópésta Vradzsá-ban született hat Vrisabhánu. Laksmípati kegye folytán házaikban születtek meg Ramávaikunthá-ban lakó, tengerből született szakhík, Úrdhvavaikunthá-ban lakó, és az Adzsitá-ban élő, Srílókácsalá-ban lakó, szintén tengerből lett szakhík. Örökké Srímadgóvinda láblótuszára gondoltak, Sríkrisná-t boldoggá tenni Mágha-fogadalmat tettek. Fehér Mágha ötödikén, tavaszelőn Maga Hari, szerelmüket megvizsgálni Krisna elindult hozzájuk. Csodás tigrisbőrbe bújva, hajcsimbók-koronás fejjel, hamuval szórva, fuvolát fújva bűvölt mindeneket. Utcáikba érkezését látva mindenfelől gópík, szerelemtől zavarodva megnézni Őt jöttek. Meglátva a végtelen szép jógít a gópaleányok, szerelmi öröm mámorban egymás között így beszéltek.

A gópík így szóltak:

Ki ez a gyermek, Nandaszutá-hoz hasonlatos, vagy melyik gazdag királynak az utódja, tán női szitok sebezte a lelkét s lemondott, elhagyva azt, ami kötelesség?

Végtelen szépsége, ifjonti a teste, ahogyan Manódzsa lelkeket raboló, hej! hogyan is élhet anyja és az apja,  felesége és nővére így, Őnála nélkül?

Srínárada így szólt:

Így ők összegyülekeztek, a Vradzsa-nők mindenfelől s szerelem csodálatában kérdezték a pompás jógít.

A gópík így szóltak:

Jógí! ki vagy s mi a neved, hol a szállásod, hé Muné! mi a dolgod s mi a sziddhid, mondjad, szólók kiválója!

A sziddha így szólt:

Jógésvara vagyok s örök lakom Mánaszaróvara, a nevem Szvajamprakása, nem eszem, önerőm vagyok. A paramahamszák kincse után járok, hé Vradzsa-nők! múltat, jövendőt és jelent látok isteni látással. Uccsátanát és máranát, móhanát és a sztambhanát bírom mantrák tudásával és a vasíkaranát is. 

A gópík így szóltak:

Hé Jógí! ha Te ismered a hármas Idő dolgait, mondd mi  van a mi lelkünkben, mivel bölcs vagy, ezért látod!

A sziddha így szólt:

Ezt a dolgot fületekbe lehető csak elmondani, ha engedélyt adtok nekem, elmondom mindenki előtt.

A gópík így szóltak:

Valóban Jógésvara vagy,, ismered a hármas Időt, a vasíkarana mantrát egyetlen egyszer elmondva, ha Az, Akire gondolunk megjelenik itten, Muné, akkor elhisszük, hogy Te vagy mantratudók kiválója.

A sziddha így szólt:

Nehéz elérni s megtenni, amit, hé nők! ti kértetek, mégis meg fogom csinálni , igaz szó nem ingadozik. Hunyjátok be szemeteket és, hé nők! ne aggódjatok, úgy lesz, ahogy akarjátok, ebben nincsen semmi kétség!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " s behunyták szemük a gópík s Bhagaván Hari elhagyva a jógí formát Srínandanandaná-vá vált. Szemük kinyílt és meglátták a boldog Nandanandaná-t, rádöbbentek mire képes s elbűvölve örvendeztek. Mágha hó Nagy Rászá-jában, szent Vrindávana erdőben velük együtt élvezte a létet Bhagaván Sríhari, ahogy istennőkkel Indra.

                           Tizenkettedik fejezet

A gópíkként megtestesült divja, adivja, trigunavritti és bhúmi gópík története a Hóliká ünnepén

Srínárada így szólt:

Elmondtam ezt, a gópikák tiszta történetét neked, most hallgasd meg, hogy mi esett egyéb gópíkkal, Maithila! Vítihótr, Agnibhuk, Számba, Sríkara, Gópati, Sruta, Vradzsésa, Pávana, Sánta Vradzsa-upanandák lettek. Vagyonosak, szépségesek, fiasak és sokat tudók, erkölcs s más erénnyel teltek, mindannyian adakozók. Házukban lányok születtek Déva utasítására, némely divjá, más adivjá, mást a három guna mozgat. Földön gópíkként születtek, erényes tetteik által, ők Rádhiká kísérői lettek a szakhík, hé király! Egyszer az öntelt Rádhá-hoz mind, azok a Vradzsa-gópík, Hóliká nagy ünnepére érkező Krisná-t meglátva szóltak.

A gópík így szóltak:

Rambhóru Csandravadané Madhumáninísé Rádhé Lalané halld meg a mi kedveskedő szavunkat! Sríhóliká szertartását ünnepelni eljön a Te városi erdődbe Ez a Vradzsa-ékszer.

Szépség- s ifjúság-mámortól kitáguló szemű, kék hajfürtök keretezik vállát és orcáját, sárga, sűrűn szőtt szegélyű mellényes, vöröslő, harangozó lábaival egészen közel jár.

Kelő napszín koronája, fénylik karperece, nyakában lánc, villámfényű makara-fülbevalója, sárga leplétől sugárzik a fény teljes köre, mint, ahogy a Föld-körében szivárványtól égi felhők.

Ábira és sáfrányfestékkel befestett testű, új locsolót a kezében tartva, nem messze feszülten figyel Szakhi Rádhé! merre szaladsz, Veled a Rásza-körében Rasza-játékba merülő.

Hólí ürügyén mozdulj ki s hagyd el a féltékenységet, add meg most, amit érdemel, dicsőséget Hóliká-nak, gyerünk, gyorsan, a házadat vízzel tisztítsad és fessed, szantálfa-sarat és egyéb illatos szert gyűjtsél össze!

Állj már fel és indulj gyorsan a Te társnőid körében, Mahámaté! ahol Ő van, bizony ott vagy Te is, még egy ilyen idő, mint ez, bizony nem igen adódik, " hogyha folyik a víz akkor kell a kezet mosni ", tartják!

Srínárada így szólt:

Így a büszke Rádhá elhagyta a büszkeségét s aztán felállt, társnői társaságában Hólí-t ünnepelni kezdte. Szantál-aguru-kasztúrí-kurkuma-sáfrány festékkel teli bőrzsákot megfogva elindultak a Vradzsa-nők. Vörös kezű, sárga ruhás, csengő láb- s csípőláncosok, vaskos gúnykáromkodással kevert Hólí-éneket daloltak. Ábíra hajnalpír porát marokkal szórták szerteszét, pirosra festettek ruhát s földet, amíg a szem ellát. Tízmilliónyi marokból szállt és repült az ábíra illatos vöröslő pora tízmilliónyi marokból. Körbevéve megragadták kezükkel Krisná-t a gópík, ahogy felhőt a villámok Srávana naplementéjén. Arcát össze-vissza kenték ábíra-vörös kezükkel, sáfrányfestékes zsákokból szabály szerint locsolgatták. Akkor bizony Sríbhagaván, ahány volt a Vradzsa-asszony, annyi alakot öltött fel és úgy élvezte a létet. Hóliká nagy ünnepségén ragyogott Rádhá-val együtt, miként esős évszak estjén sötét felleg villámfényben. 

A gópík kezével festett szemű Krisna saját vadonatúj sálját adva, hagyva őket hazaindult Parésa, míg az istenek az égből virágesőt szórtak.

                            Tizenharmadik fejezet

 A gópíkként megtestesült isteni nők története

Srínárada így szólt:

Most halljad az istennőkből lett gópíkák történetét, ember-lét négy célját adót, bhaktit növelő, kiválót! Málava földjén élt egykor Divaszpati Nanda gópa, ezer feleséggel együtt, gazdag, törvénytudó, nemes. Egyszer, zarándoklás során megérkezett Mathurá-ba, Vradzsádhísa Nanda nevét hallva Gókulá-ba indult. Találkozva Nandarát-tal s látva a szép Vrindávaná-t, Nanda engedélyével ott lakot emelt Mahámaná. Két jódzsana területen tehészállást épített fel, kaszt-társaival örvendett Vradzsá-ban ő, Divaszpati. Mind, az összes isteni nők Risi Dévala kegyéből lányaiként születtek meg, ragyogók, mint a láng nyelve. Látva a szépséges Krisná-t szerelmesedtek a lányok s, hogy elérjék Dámódará-t, Mágha-fogadalmat tettek. Fél napkeltén, Jamuná-ban minden nap fürdve a lányok, Krisna játékát dalolták, istenszerelem-boldogan. Elégedett lett Sríkrisna s " kérjetek kegyet ", ezt mondta, azok szóltak, Őt köszöntve, kezeiket összetéve.

A gópík így szóltak:

Jógésvarák is nehezen érhetnek el Téged, Ki minden felett uralkodsz és az oknak is Oka vagy, legyél a szemünk előtt örökkön, a Lelketbűvölő lelkét bűvölő testű fuvolás!

Srínárada így szólt:

" Úgy legyen! " szólott Hari Ádidéva, Aki az ő szemüket felnyitotta, Az lépjen a szemed útján a szívedbe, úgy, mint, akit hívnak, azonnal lépjen  lelkedbe!

Maga Paripúrnatama s bizony nem más, mint Sríkrisna, jött egy dolgot cselekedni s tízmilliót cselekedett.

Körbetekert sárga leplű, pávatoll-koronás fejét a vállára hajtó, kezében botos-fuvolás, ringó fülönfüggős, ékesbeszédű, táncruhás Hari-t áldom és imádom.

Bhakti az, mi megkötözi Hari-t Ádidévá-t, örök bizonyíték erre a gópík serege, akik sem a számkhját sem a jógát sosem cselekedték, bizony istenszerelemmel elérték a Természetét.

                         Tizennegyedik fejezet

A gópíkként megtestesült Dzsálandharí-k története

Srínárada így szólt:

Halld a Dzsálandharí gópík születése történetét s tetteiket, amelyek az ember bűneit pusztítják! Király! Szaptanadí partján Rangapattana város van, minden gazdagsággal teljes, átmérője két jódzsana. Ott Rangódzsi, egy gópála, erős, vezeti a várost, fiak s unokák körében, vagyon-gabonában gazdag. Hasztinápura urának, Dritarástra nagykirálynak száz arbuda aranyakat éves adóba fizetett. Egyszer, ahogy az év elmúlt éves adót a királynak nem adott a csordagazda megbolondulva vagyontól. Amikor még találkozni sem volt hajlandó Rangódzsi, Dhritarástra érte küldött tízezer kiváló harcost. A gópát kötéllel kötve Gadzsáhvajá-ba hurcolták, néhány esztendőt Rangódzsi ott a tömlöcben eltöltött. Az a kapzsi bezárva és megveretve sem ijedt meg, nem adott semmilyen adót Dhritarástra nagykirálynak. Az erős falú börtönből valahogyan csak megszökött s éjjel Rangapurá-ba ért Rangódzsi, a csordagazda. Azt újra tömlöcbe vetni Dhritarástra most elküldött három aksauhiní hadat, fegyveresek-hátasokkal. Azzal felvette a harcot hegyes, csillanó nyilakkal a páncéllal védett gópa, folyton íj húrját pengetve. Az ellenség vértjét-íját törte s övéit megölte, Rangódzsi még néhány napig harcolt várába vonulva. Elárvulva, oltalomért a Jadu-király Kanszá-hoz elküldötte a követét, Rangódzsi félelem sújtva. A követ Mathurá-ba ért és a gyűlésterembe ment, kezét összetéve és a fejét hajtva, hódolva Augraszéni-nak, megindult hangon így beszélt.

A követ így szólt:

Király! Rangapattana városban él Rangódzsi nevű gópa, törvényt ismerő, kiváló, városának vezetője, városát ellenségei bekerítették és lelkét gond emészti, árván maradt, oltalmadért esedezik.

Az egész Föld-kerekségen te vagy a gyengéket védő, Bhauma s mások éneklik erényed, harcban legyőztél szurákat, aszurákat s a Föld nagy indulatú urait, mintha te volnál Szurarát.

Csakóra a Holdra, lótusz meg a Napra, ahogyan az őszi esőcseppre a csátaka madár, éhező ételre, szomjazó a vízre gondol, ellenség-félelemtől az úgy gondol csak terád.

Srínárada így szólt:

Annak szavát meghallgatva Kansza, gyengéket megvédő, tízmillió daitjájával meggondolta odamenni. Tehénhugyos szindúra és kasztúríval festett pofás, Vindhja-hegy nagyságú, sötét, mámor nedvétől csatakos, mennydörgő láblánc-köteges Kuvalajapída nevű elefántra szállt az őrült. Csánúra, Mustika, Kési, Vjómászura s Vrisászura védte Kansza rögtön indult Rangapattana városba. Jadu-k s Kuru-k seregei között rettenetes csata, nyílvesszőkkel és kardokkal, szigonyokkal kezdődött el. Nyílvesszőktől vaksötét lett, Kansza fogva nagy pörölyét, behatolt a Kuru hadba, ahogy a tűz az erdőbe. Mennyi páncélos-vértes hőst villámerős pörölyével föld hátára ledorongolt, miként Indra-villám hegyet! Lábával kocsikat zúzott, bokájával lovakat tört, elefántot elefánttal vert s lábánál fogva emelt. Másokat váll s mellkasuknál fogva hordszékes-díszestől, nagy erővel megpörgetve feldobta az égbe. Lengő harangokkal díszes ormányukat megragadva a harcban előre dobta a nagy erős Vjómászura. Lovaskocsikat elkapva s szarvaival megpörgetve szétszórta minden irányba Vrisászura, gonosz daitja. Hátsó lábával erősen hőst és lovat össze-vissza rugdosott Késí, az erős daitjavezér, hé Rádzséndra! Ezt a félelmetes harcot látva a Kuru hadsereg megmaradt hősei félve szaladtak a tíz irányba. Rangódzsi-t a családjával fogva Kansza daitjakirály, Mathurába indult a hős, dobok győztesen dobogtak. Hallva az övéik vesztét Kauravá-k dühtől ájultak, látva, daitják ideje ez, mindannyian elnémultak. Vradzsa határán gyönyörű Barhisada nevű várost Kansza a daitják vezére, erős, Rangódzsi-nak adta. Letelepedett ott bizony Rangódzsi, gópák vezére, nejeitől lettek Hari kegyéből a Dzsálandharí-k. Gulyásokal házasodtak szépség- s ifjúság-díszesek, szeretői úton járva szerelmesedtek Krisná-ba. Csaitra hó Mahárászá-ban Maga Hari velük együtt szép és szent Vrindávaná-ban élvezte a létet Krisna.